Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-17 / 220. szám
A viták és a művészi értékek szakítanak megszokott Iá- tásmódokkal. A vita tehát rangjelző és hosszú távon értékfelfedező jellegű fogadtatás. A vita tehát előre segíti a művészi törekvések áj- szerűségét: akár eszmei, akár művészi-formai ellen- vetéseivel. Másodszor: min- den új látásmódot teremtő mű — mint például a Húsz óra, vagy a Szegénylegé- nyék — átformálja eddigi értékrendünket is. Nyilván nem az alapvető mértékegységet, de beideg- zett, esetleg már túlélt íz- lésbeli, esztétikai normáink egy része mégis állandóan megújul. Enélkül az együtt- formálódó, újraértékelésre képes rugalmasság nélkül nem tudnánk tájékozódni napjaink művészetében, és nem is tudnánk élvezni az igazán jelentős műveket. Ilyen átértékelődési folya- mát azonban nem megy si- mán és harc nélkül: benne óhatatlanul is megütközik a mű és közönség, előítélet és jogos bírálat, régi ízlés és a jövő felől bíráló gon- dolati magatartás. S hogy végül is milyennek látjuk, miként fogadjuk el ezeket a? új müveket, — vagyis hogyan formáljuk azokat a magunk arculatára, hogyan ismerjük fel benne önma- gunkat, jelenünket — az már e vitákban dől el. A Hideg napok például azzal vívott ki magának rangot, hogy egy sor túlélt előíté- lettel szakított radikálisan: egy következetesen új nem- zet- és múltszemlélet ön- vizsgálatát hozta, melynek meg kellett vívnia a maga harcát a közvéleménnyel, megszokott és át nem gon- dőlt anyaggal, sőt még iro- dalomtörténeti múltunk né- hány tévhitével is. A viták értékfelfedező és értékeket elsajátító szerepe mögött még egy másik probléma is rejtőzik. Egy-egy jelentős alkotás sokféle művészi áramlat, sokféle ízlésbeli norma kö- zegébe lép be és ezeknek az áramlatoknak mindegyi- ke másképp sajátítja ki ma- gának az új művészi alko- tás értékeit, és rajta más- képp és másképp méri ön- magát is. S itt éppen e sok- féle közeg kívánja a véle- mények cseréjét, koncep- ciók öntisztító hatású üt- közését. Mi lehet a feladata eb- ben a közegben a marxista írói magatartásnak és kri- tikénak? Egyfelől nemcsak az igazi értékek teremtésé- re és védelmére kell bérén- dezkednie, hanem az ér^é- kék offenzívájára is, ami nélkül aligha képzelhető el szocialista kultúránk előre- lépése. Másrészt a műveket követő vitákban értő mó- dón kell kiemelni visszás, esetleg legszokatlanabb mű- vek értékelt és vitába száll- ni visszás, esetleg kiforrat- lan. vagy éppen ideológiai- lag bizonytalan gondolati tartalommal. Ha sikerül egy ilyen sokféle irányból össze- álló, a marxista gondolat köré csoportosuló folyama- tos és széleskörű vitaat- moszférát teremtenünk, ak- kor művészeti közéletünk ״magasabb osztálvba lép- hét”. Almási Miklós T !׳odaírni beszélgetések * során töbször vita témája a vita. Nem a szó- játék kedvéért ismétlem az eszmecsere jelentőségét: gyakran hallható manapság, hogy ״a vita árt az Irodai- mi—művészeti értékeknek". ״Miért nem lehet egy-egy mű vitán feletti, miért nem érdemel meg egy-egy ki- magasló alkotás olyan gesz- tust, mely kizárja a felette való — néha nem is éppen jóindulatú — diskurzust?” De elhangzik olyan meg- jegyzés is, hogy az igazi si- kert az hozza meg, ha vita robban ki egy mű körül: ekkor figyel fel a közönség és ekkor fogynak el az üz- letekből a mű példányai”. Hol van hát az igazság? Mindenekelőtt: manapság igen kevés alkotás vált ki szenvedélyes és széleskörű vitát. Néhány évvel ezelőtt még heves eszmecserék folytak a Rozsdatemető szemléletének újszerűségé- ről, ábrázolásmódjának gyengéiről-erényeiről. Ju- hász Ferenc lírájáról. A Rozsdatemető vitáinak idején, vagy a Húsz óra megjelenésekor — azokban a ״percekben” — egyesek- nek még úgy tűnhetett, hogy ״gyengébb”, vagy ״kú- szább” alkotással kell szá- molnunk. De már néhány hónap múltával, a viták gazdagabb kibontakozásával világossá vált a művészeti közélet, valamint a közön- ség számára is, hogy itt egy új látásmód és világkép született. Mert ezek a mű- vek éppen szokatlanságuk- ka! újszerűségükkel provo- kálják a vitát: azzal, hogy egy korábban ismeretlen vi- lágot fedeztek fel, olyan eszközökkel dolgoztak, me- lyek még nem hódították meg a közízlést, melyeknek ízét-varázsát még nem is- meri a közönség és melynek esztétikai normáit még meg kell találni a kritikusnak is. Ha Juhász Ferenc líráját említettük példaképpen, ak- kor ma már az is világos, hogy költői értéke éppen ebben a sokoldalú — néha még ״szigorúbb” ellenér- zésektől sem mentes — vi- talégkörben vált a mienké, ״nekünk valóvá”. De ugyan- ez vonatkozik novella- és kisregénytermésünk leg- jobbjaira is, — gondoljunk Somogyi Tóth Sándor írásá- ra, vagy Thurzó Gábor ״Szentjé”-nek vitáira — mint ahogy Borsos Miklós szobrászművészetének meg- értését egy ilyen vitaat- moszféra tette lehetővé egyáltalán. De még a Hi- deg napok filmváltozatát is viták fogadták — és mégis azt kell mondanunk, hogy ennek a vitának eredménye- képpen vonulhatott be ez az alkotás a filmművészet elismert értékei sorába. A szenvedélyes eszmecse- ^ rék azonnal kirobban- nak, ahol valami igazi ér- ték, újat, szokatlant, gondo- latilag-művészileg áttörő erejűt érez meg közéletünk, mert csak az igazán átütő teljesítményekre figyel fel a közvélemény, és csak az ilyen műveknek kell — pa- radox módon — egy bizo- nyos ellenállást is legyőzni- ök. Éppen mert egy koráb- bán ismeretlen szemlélet- móddal jelentkeznek, mert újra színpadon Kapunyitás előtt Richárd HJ. Kőmlves Sándor, Bánffy György, Kézdy György és Baracsi Ferenc a Rózsák háborúja emlékpróbáján. — ö, Clifford, megölted — jajául fel Edward — és áruló módra bírtad le őt! Utána azt mondják: Isten velünk és Szent György! — és megkezdődik a háború. A Rózsák háborúja. A fehér és a piros rózsa egymás-gyilko- lása, a nagy történelmi test- vérháború. Grófok, hercegek, királyi származékok ölik egy- mást, árulják el egymást, s a nép önnön vérét ontja. A szelíd és jó Henrik király döbbenten látja, mi történik, arról ábrándozik, hogy egy- szerű juhász szeretne lenni, nem uralkodó, aztán azt mondja: — E bús történtekért hogy meggyűlöl az ország, és meg nem nyughatik soha ... Fel sem tűnik, hogy eze- két a szavakat Bálint And- rás mondta, kockás ingben. Shakespeare csodálatos szövege betölti a teret, a szí- neszek most dolgoznak őszre fordult az idő, a színházban megpezsdült az élet. Kint zuhog az eső, oda- bent központi fűtést szerel- nek, telefonok csörögnek, a próbatermekből énekszó hal- latszik, próbál a balettkar és itt az ajtók mögött készül a Mosoly országa is. A nagy- teremben egy lélek sincs még, de pár perc múlva megjelenik a nézőtéren Do- bay Viloms. a VL Henrik rendezője, és a színpadon megkezdődik a munka. A díszleteket még csak ócska oszlopok, innen-onnan összehordott deszkák jelentik — no persze a színpad szer- kezete egyébként már kiala- kult A deszkák és öreg dísz- letek között ״civilruhás” szí- nészek mozognak. Van, aki farmernadrágban lépked, van, aki felhúzott egy mun- karuhát Mindegy. A szöveg kiteljesedik, meg- történik a tulajdonképpeni varázslat, York herceg fiai esküsznek bosszút apjuk gyil- kosa ellen. — Három, egész estét be- töltő Shakespeare-drámából készült a Rózsák háborúja — mondja Dobay Vilmos. — Németh László. Kossuth- díjas írónk fordította Sha- kespeare szövegét. Az átdol- gozást. ami elsősorban ész- szerű húzást jelent, magam végeztem. A VI. Henriket Magyarországon még nem játszották, de Európa-szerte ״felfedezték” mostanában a darabot: játszották Angliá- bán, Olaszországban és Pá- rizsban. Az eredeti 260 oldalnyi szöveget 136 oldalra rövidí- tették. Nagyon pergő, de nem könnyű színházi előadásra számíthatunk — dehát ne vágjunk elébe a dolgoknak. A kétrészes Rózsák hábo- rúja lesz a Pécsi Nemzeti Színház évadnyitó előadása, szeptember 29-i premierrel. ugyan, de az ő munkájuk már ilyen: mikor Clifford holtan zuhan a földre, va- lóban halottnak látszik, no- ha fekvés közben Bősze György megtörli izzadt hóm- lokát. S Richárd is itt van, a III. — megint Bánffy játsz- sza, esetlenül sántikál (nem téveszti el sose) és arcán iz- zik a gyűlölet: ״az angol trónért így kínzóm magam”. Tratatata — mondja valaki a színfalak mögött, ez dob- szó, közeledik az ellenséges tábor. — Ügy döntöttem, hogy gazember leszek — jelenti ki hátborzongatóan Richard. Bánffy György egyébként a darabban York herceget, tehát az apját is játssza. Pe- tőházi Miklós Sommerset lordot és York harmadik fi- át, Clarance herceget, s raj- tűk kívül több színész ala- kit még két figurát. Baracsi Ferenc Edward és Kézdy György, a színház új tagja Warwick gróf. Bősze György, Pataki Tibor, Fülöp Mihály és Győry Emil a tragédia próbáján. Szalóky Sándor kiállítása a Képcsarnokban szetesen egyedi darabokat, egyedj megrendelésre. Leg- jobban mégis az akvarellt szeretem. Sokat festek Esz- tergomban, Csobánkán és Ti- hányban, nem a romantikát keresem, hanem az egyszerű, szürke, reális környezetet, a szép régi falus! házakat, a paraszt! miliőt, és persze a tájat általában. A pécsi kiállítás *47 akva- rellje közül néhány legutób- bi párizsi utazásának emlé- két őrzi. De az Udvar, az öreg udvar, az Este Csobán- kán, az öreg kapu, az Asz- szony talicskával és a többi hangulatos kép az egyszerű hazai falvak színes, ismerős világát mutatja be. Viszony- lag sok a csendélet: a Diny- nyék az asztalon, a Gombák az asztalon vagy a Napra- forgó sok kiállításlátogató tetszését megnyerte. A Nemzeti Galériában, a Budapesti Történeti Múzeum- bán, a Művelődésügyi Mi- nisztériumban őrzik munkáit. Néhány budapesti, egy győri, bulgáriai, jugoszláviai, olasz- országi, svédországi stb. ki- állítása után Pécsett is szere- pel. — Nagy örömmel jöttem ide — mondja, s hangsúlyoz- za, nem a vendéglátó iránti kötelező udvariasságból. — Igyekeztem jó anyaggal be- mutatkozni, talán sikerült. S külön a mi számunkra készített itt, Pécsett néhány rajzot ezek közül mutatunk be egyet. Sok műre máris kikerült a tábla: megvásárolva. * Szalóky Sándornak Pécsett ez az első kiállítása, és egy- ben ez az első kiállítása vi- déki képcsarnoknál is. Ho- lőtt ő elsősorban a Képcsar- nők Vállalatnak dolgozik. — Csak akvarellt festek, olykor grafikát• készítek, és szeretem a kézzel festett tex- tilt. Elsősorban térelválasztó függönyöket készítek, termé— De itt Csók Istvánt kell idéznem, aki azt mondta, hogy ne áruljátok el, hogy szerettek festeni! Nem veszik majd meg képeiteket az em- berek, mert azt mondják: nem adunk pénzt olyasvala- miért, ami valakinek a pasz- sziója... A baráti hangulatú meg- nyitó közönsége sokáig néze- gette a kiállított 47 képet. Nagyszámú érdeklődő je- lenlétében Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazga- tója nyitotta meg péntek este Szalóky Sándor kiállítását a pécsi Képcsarnok boltban. — Szalóky Sándor — mon- dotta megnyitójában Pogány Ö. Gábor — népszerű egyé- niség a művészetbarátok kö- rében Laikusok és szakma- beliek egyaránt kedvelik, s ő a ״műalkotások piacán” is egyik legkeresettebb mes- tér. Mi ennek a magyaráza- ta? Szalóky Sándor festésze- te szerencsés ötvözete a tér- mészet megfigyelésének, a valóságlátásnak és a jó mű- vészi megoldásnak. Ismeri a szabadban való festés lehe- tőségeit, kihasználja azokat, s ugyanakkor a természet áb- rázolásához hozzáteszi a ma- ga szubjektív indulatait, mes- térségbeli tudását. A mű- barátok megkapják képei ré- vén a látvány szépségét, és ez nagy erő, az embereknek a természethez való vonzó- dása a kultúra kimeríthetet- len forrása. Szalóky Sándor képei ugyanakkor nemcsak élvezetes élményben tudják részesíteni a művészetet ked- velő közönséget, hanem ne- vélni is képesek, hiszen a nézőket megfogja az emberi alakítóerő és a festő! tehet- ség is ezeken a képeken. Pogány Ö. Gábor megem- !ékezett még Szalóky Sándor nagy munkakedvéről és mesterség-szeretetéről, majd tréfásan hozzátette: 1 l 4
