Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-22 / 197. szám
2 1967. AUGUSZTUS 23. Huszonegy ország megbízható partnere Á Kesztyűgyár szocialista brigádvezetőinek értekezlete Mohtreál messze van ugyan a VLncze utcától, a Kesztyűgyár illetékes osztályai mégis éppen úgy ismerik a kanadai vásárlók igényeit, mint bármelyik helyi áruház vezetői. A gyár két Kanadában élő képviselője árgus szemmel figyeli a divat és az ízlés változását, s itthon — a telexgépeken leadott információk alapján — nem egyezer máról holnapra módosítják a modelleket. A Pécsi Kesztyűgyár nemzetközi sikereinek ez az egyik titka. A másik: a minőség és a gyorsaság. Az idén már 21 országgal áll kereskedelmi kapcsolatban a gyár, s az évi 2 millió pár kesztyű hetven- ezázalékát a külföldi piacokon értékesíti A verseny természetesen egyre erőteljesebb, éppen ezért felbecsülhetetlen az a segítség, melyet a gyár 97 szocialista brigádjának több mint nyolcszáz tagja ad, amikor mindent elkövet a minőség javítása és a szállítási határidők pontos betartása érdekében. Tegnap délelőtt a gyár kultúrtermében minden eddiginél szélesebb kürű tanácskozásra ültek össze a gazdasági, a párt- és szakszervezeti vezetők a 'szocialista brigádok vezetőivel, hogy közösen értékeljék az első félév eredményeit, s együttesen határozzák meg a közeljövő feladatait. Az első összevont „brigádparlamentre” eljöttek a vidéki üzemegységek küldöttei is, így a tanácskozásnak egyúttal tapasztalatcsere jellege is volt. Az első félév nagyszerű eredményekkel zárult. A tervet 37 ezer pár kesztyűvel túlteljesítették, s így máris 13 nap nyereségegei büszkélkedhetnek. A múlt -évekhez képest 1,6 millió devizaforinttal javították bevételi tervüket, s az első félév sikerei tették lehetővé, hogy újabb vállalásokat tegyenek. Az év végéig — terven felül —, 50 ezer pár kesztyűt gyártanak a tőkés országok részére, s 10 ezret hazai megrendelésre. A kesztyűgyár! szocialista brigádmozgalom hét éves múltra tekinthet vissza. Az első brigád — amely Zetkin Klára nevét viseli —, 1961- ben alakult, s jelentős szerepe van abban, hogy ez az új mozgalom széleskörűvé és népszerűvé vált a gyárban. A brigádmozgalomban részt vevő kollektívák a minőségi munkát állítottak tevékenységük középpontjába, hatékonyan segítve, hogy a nagy nemzetközi versengésben a Pécsi Kesztyűgyár termékei fokozatosan elhódítsák a vásárlókat a kimondottan „minőséginek” ismert francia kesztűipar elől. Levonták az ákami zászlót Hétfőn a Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadás közben levonták az állami zászlót, amely az alkotmány napjának tiszteletére két napig lengett. Ugyancsak levonták a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél is a nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Kínai jegyzék Hongkong: A Kínai Külügyminisztérium vasárnap átadott jegyzéke követeli, hogy az angol hatóságok 48 órán belül vonják vissza a három kínai nyelvű hongkongi lap betiltását, engedjék szabadon a letartóztatott kínai újságírókat. Ellenkező esetben — Angliára hárul minden felelősség a következményekért. Bagdadi tanácskozás Záróközlemény az arab országok olajértelíezíetéről Bagdadban vasárnap este közzétették az arab gazdasági pénzügyi és kőolaj ügyi miniszterek hatnapos értekezletéről szóló zárókközleményt. A közlemény leszögezi, hogy a tanácskozásokat és vitákat a | felelősségérzet és a szolidaritás jellemezte. A jelenlévő miniszterek egyöntetűen pozitív ajánlásokat hagyták jóvá. Az ajánlásokat a Khartoum- ban aug. 26-án összeülő külügyminiszteri értekezlet elé terjesztik, amely kidolgozza majd az arab csúcsértekezlet napirendjétN — szögezi le a záróközlemény. A kairói Al Ahram hétfői száma azt írja, hogy az egyelőre titkos ajánlások a következő kérdésekre vonatkoznak: Megvitatták a zenei tábor tapasztalatait Tegnap délután három órakor zártkörű tanácskozást tartottak a Pécsi Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor vezetői s értékelték a tábor munkáját. A tanácskozáson többek között részt vett Szávay Nán- dorné, a Magyar Zeneművészek Szövetségének képviselője, illetőleg az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezetének főtitkárhelyettese. A tanácsi szervek képviseletében megjelent Gábriel József, a Pécs városi Tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője, dr. Borsos József, az osztály népművelési csoportjának vezetője. A tábor tanárai beszámoltak tapasztalataikról. Rendkívül nagyra értékelték a különböző országokból jött résztvevők hallatlan érdeklődését, lelkesedését. Ezt bizonyítja nem csak a hivatalos programokon való szereplés, hanem a két nyilvános, valamint az esténként rendezett zártkörű alkalmi hangverseny színvoA nemzetközi ifjúsági zenei tábor résztvevői az elutazás előtti napon a Tanárképző Főiskola Kollégiumának tetőteraszán baráti beszélgetések során a Pécsett töltött napok emlékeit elevenítik fel. Szokolai felv. nala is. Az értékelő tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a zenei tábor nagy mértékben növelte a magyar muzsika népszerűségét, ismeretét. Felkeltette a külföld számos fiatal muzsikusának figyelmét a magyar zenére. A vendégek különösen a magyar zenepedagógia iránt tanúsítottak nagy figyel met, s láthatóan ebből szerezték a leghasznosabb tapasztalatokat. Végül megvitatták a tanácskozáson azt is, hogy a jövő évi tábor rendezésénél milyen további igényeket kell figyelembe venni. így például a tolmácsok számának növelését ajánlották. F. D. 1. A kőolaj szerepe az agresszió következményeinek felszámolásában; 2. Az arab betétek visszavonása ama országok bankjaiból, amelyek támogatták Izraelt; 3. Közös pénzügyi alap létrehozása a gazdasági fejlesztésre; 4. Közös pénzügyi alap létrehozása az agresszió által érintett területek megsegítő" sére és újjáépítésére; 5. Fizetési egyezmények meg kötése az árab országok között , 6. A kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése a baráti országokkal ; 7. Az összes arab országok csatlakozása az arab gazdasági egység-egyezményhez és az arab közös piachoz; 8. Gazdasági szakértőkből álló bizottság létrehozása az arab gazdasági tervek tanulmányozására, összehangolására — a bizottság a novemberben sorrakerülő új arab gazdasági konferencia elé terjeszt majd jelentést; 9. A kereskedelmi kapcsolatok és a gazdasági kötelékek csökkentése az agressziót támogató országokkal; 10. Az arab országok közötti kooperáció növelése a turizmus, a biztosítás és a bank- szolgálat területén. Az Al Ahram rámutat, hogy „bizonyos fontos kérdéseket, amelyekben az értekezlet nem tudott megegyezni” a külügyminiszteri értekezlet elé utaltak. Az AP és a Reuter tudósítása abból a tényből, hogy a záróközlemény egyetlen ajánlást sem hozott nyilvánosságra, arra következtet* hogy az arab gazdasági értekezlet nem tudott megegyezésre jutni abban, hogy megszüntessék-e a Nyugat-Euró- pának, elsősorban Angliának! és Nyugat-Németországnak) szóló kőolajszállításokat. Mint ismeretes. Irak azt javasolta* hogy három hónapra szüntessék meg az olajszállítást Európába. Kuwait képviselőja azt indítványozta, hogy a felfüggesztést ne kössék időhöz* hanem az izraeli agresszió következményeinek felszámolásától tegyék függővé. Ezt a javaslatot az AP által idézett tájékozott források szerint élesen ellenezte az olajban gazdag Szaud-Arábia és Líbia. Véres tűzharc Mexikóban Acapulco: Véres tűzharcra került sor vasárnap a mexikói Acapulcóban — jelentik a hírügynökségek. Mexikói parasztok menete vonult a Kókuszdió Munkások egyesületének székházához, ahol a négy hónappal korábban megválasztott vezetőség tartott gyűlést. A felvonulók Szerint a vezetőséget szabálytalanul választották meg és ezért meg akarták zavarni az ülést. Amikor azonban az épület közelébe értek, tüzet nyitottak rájuk — egyes jelentések szerint még gépfegyverrel is lőtték a felvonulókat, akik viszonozták a tüzet. A véres összeütközés során 29 felvonuló naraszt meehalt és 70 megsebesült. A rendőrség nagy erőkkel érkezett a helyszínre és 180 személyt letartóztatott. A megzavart ülésen mintegy 600 ember vett részt, a felvonulók pedig mintegy ezren lehettek. Mit fizet a totó? 13 plusz 1 és 13 találatot senki sem ért el. 12 találatos szelvények száma 19 darab, szelvényenként! nyeremény 32 616 forint. 11 találatot 34 fogadó ért el, ezek szelvényenként! nyereménye 700 forint. 10 találatos szelvények száma 3008 darab, szelvényenként! nyeremény 124 forint. A% olimpiai tárgysorsjáték sorsolásiénak nyeremény jegyzéke F őnyeremények A sorsjegy sorsz. Osztálysz. A nyeremények megnevezése 00 462 05 Grenoblei téli olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 00 515 35 Mexikói öli mpiára utazási utalvány (egy személy részére) 06 245 18 Moszkvics 4 08. személygépkocsi és utánfutó lakókocsi 12 507 32 Trabant Lim ousine személykocsira utalvány 12 748 31 Grenoblei té li olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 40 503 41 Mexikói olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 44 023 37 Trabant Lim ousine személykocsira utalvány 61 790 46 Mexikói olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 87 353 34 Mexikói öli mpiára utazási utalvány (egy személy részére) 96 496 31 Budapest, VIII., Luther u. 4—6. sz. társasház „A” épületében a 3. em. 14. sz. alatti azonnal beköltözhető berendezett öröklakás. Egyéb nyeremények 00 001 minden osztályból rádió. 00 218 minden osztályból fényképezőgép. 02 097 25 tv. 02 285 13 hűtőgép. 02 442 25 tv. 02 921 28 tv. 03 565 minden osztályból divatcikkek. 05 296 32 tv. 06 505 minden osztályból házt. cikkek. 06 607 minden osztályból bőrdíszműáruk. 06 840 minden osztályból mosó- és pipere cikkek. 07 922 minden osztályból divatcikkek. 08 416 minden osztályból turista felszerelés. 10 826 25 hűtőgép. 10 962 04 hűtőgép 11612 minden osztályból rövidáru cikkek. 11 803 01 tv. 11 851 38 hűtőgép. 12 Ó36 minden osztályból konyhakellékek. 13 142 24 hűtőgép. 13 910 minden osztályból konyha-* kellékek 14 301 minden osztályból bőrdíszműáruk. 14 332 minden osztályból konyhakellékek. 12 538 07 hűtőgép. 14 815 06 tv. 15 057 47 tv. 15 785 39 hűtőgép. 15 806 minden osztályból konyhakellékek. 16 136 22 hűtőgép. 16 626 46 tv. 17 349 minden osztályból konyhakellékek. 17 356 minden osztályból konyhakellékek. 17 931 minden osztályból konyhakellékek. 18 207 minden osztályból divabU’k'pU’ 18 311 02 hűtőgép. 18 328 27 hűtőgép. 18 447 minden osztályból divatcikkek. 18 527 07 hűtőgép. 19 838 25 tv. 20 035 46 hűtőgép. 20 663 minden osztályból konyhakellékek. 20 753 02 tv. 20 813 minden osztályból konyhakellékek. 20 930 minden osztályból divatcikkek. 23 767 46 hűtőgép. 23 841 34 tv. 23 845 minden osztályból kerékpár. 24 443 minden osztályból házt. kisgépek. 25 182 37 tv. 25 220 20 hűtőgép. 26 029 minden osztályból divatcikkek. 26 307 minden osztályból divatcikkek. 26 525 17 tv. 27 683 minden osztályból divatcikkek. 28 251 minden osztályból turista felszerelés. 28 273 minden osztályból rövidáru cikkek 28 566 39 hűtőgép. 28 868 minden osztályból konyhakellékek. 28 977 minden osztályból bőrdlszműáruk. 29 309 minden osztályból bőrdíszműáruk. 29 526 08 hűtőgép. 29 832 28 tv. 30 580 14 tv. 30 793 17 hűtőgép. 30 833 minden osztályból konyhakellékek. 32 247 02 tv. 32 588 39 hűtőgép. 32 761 50 tv. 33 105 19 tv. 34 123 31 tv. 34 626 37 tv. 34 896 minden osztályból konyhai- kellékek. 34 955 minden osztályból bőrdíszműáruk. 35 179 minden osztályból konyhakellékek. 35 632 42 tv. 36 601 36 tv. 37 336 16 tv. 38 702 minden osztályból divatcikkek. 40 078 minden osztályból rádió. 40 782 37 tV. 41 131 48 tv. 42 169 24 hűtőgép. 42 767 04 hűtőgép. 43 445 11 hűtőgép. 43 534 28 hűtőgép. 44 318 minden osztályból konyhakellékek. 45 052 minden osztályból bőrdíszműáruk. 45 222 19 hűtőgép. 45 492 minden osztályból konyhakellékek. 45 826 minden osztályból divatcikkek. 46 061 minden osztályból konyhakellékek. 47 039 11 hűtőgép. 47 163 43 tv. 47 638 minden osztályból konyhakellékek. 48 948 19 tv. 49 360 minden osztályból konyhakellékek. 49 »07 minden osztályból konyhakellékek. 50 740 minden osztályból divatcikkek. 51 757 minden osztályból mosó- és piperecikkek. 51 837 minden osztályból konyhaikellékek. 52 494 47 hűtőgép. 53 175 01 tv. 53 925 minden osztályból divatcikkek. 54 183 minden osztályból bőrdíszműáruk. 54 803 32 tv. 55 280 minden osztályból divatcikkek. 55 483 38 tv. 55 810 36 tv. 56 266 31 hűtőgép. 56 384 minden osztályból konyhakellékek. 56 453 29 hűtőgép. 58 168 minden osztályból bőrdlsz- műáruk. 58 330 minden osztályból divatcikkek. 58 357 minden osztályból házt. kisgépek. 58 480 09 tv. 59 920 minden osztályból konyhakellékek. 60 618 46 hűtőgép. 61 927 minden osztályból konyhakellékek. 62 055 minden osztályból konyhakellékek. 62 180 30 tv. 62 908 30 tv. 63 710 08 tv. 64 014 45 tv. 64 029 minden osztályból mosó- és piperecikkek. 64 367 minden osztályból bőrdíszműáruk. 65 687 minden osztályból bőrdíszműáruk. 65 976 38 tv 66 548 27 hűtőgép. 67 375 20 tv. 67 423 minden osztályból kerékpár. 68 127 24 hűtőgép. 68 265 23 hűtőgép. 68 604 minden osztályból konyhakellékek. 69101 minden osztályból divatr- cikkek. 69 226 15 hűtőgép. 69 504 10 tv. 69 558 14 hűtőgép. 70 636 minden osztályból karóra. 70 722 20 hűtőgép. 70 79S minden osztályból társas- utazás. 70 953 minden osztályból konyhakellékek. 71169 minden osztályból konyhakellékek. 72 419 minden osztályból divat72 677 39 hűtőgép. 73 669 minden osztályból filmfelvevőgép. 73 677 minden osztályból konyhakellékek. 73 749 41 hűtőgép. 73 975 48 hűtőgép 74 594 31 tv. 75 008 minden osztályból konyhakellékek. 75 469 minden osztályból rövidáru 77 171 23 hűtőgép. 77 352 minden osztályból konyhakellékek. 78 275 minden osztályból fényképezőgép. 78 377 minden osztályból konyhakellékek. 78 586 26 tv. ' 79 422 17 tv. 80 139 minden osztályból konyhakellékek. 80 180 minden osztályból divatcikkek. 80 257 50 tv. 80 322 23 tv. 81 021 14 tv. 81 166 34 hűtőgép. 81 600 35 hűtőgép. kellékek. 82 676 minden osztályból konyha- 82 732 46 hűtőgép 82 834 31 tv. 83 772 minden osztályból divatcikkek. 83 921 minden osztályból konyhakellékek. 85 506 34 hűtőgép. 85 568 minden osztályból turistafelszerelés. 85 583 minden osztályból konyhakellékek. 86 078 minden osztályból textiláruk 86 501 16 tv. 87 036 23 hűtőgép. 88 590 minden osztályból turistafelszerelés. 88 693 23 hűtőgép. 89 126 minden osztályból divatcikkek. 89 189 01 hűtőgép 89 416 minden osztályból ülmvelvevőgép. 89 476 07 tv. 90 081 minden osztályból konyhakellékek. 90 258 minden osztályból rövidárucikkek. 91 593 minden osztályból divatcikkek. 93 332 minden osztályból konyhakellékek. 93 675 30 hűtőgép. 93 916 minden osztályból konyhakellékek. 95 238 40 hűtőgép. 96 856 mindgn osztályból konyhakellékek. 97 198 45 tv. 97 204 minden osztályból háztartási cikkek 98 006 35 hűtőgép. 98 248 07 hűtőgép. 98 610 minden osztályból társas- utazás. A gyorslista 5010 darab nyereményt tartalmaz. A kisorsolt sorsjegyek beváltása 1967. augusztus 25-én kezdődik és 1967. október 10-ig tart, a sorsjegyárusoknál kifüggesztésre kerülő hivatalos nyereményjegyzékben feltüntetett nyereménybeváltó-helyeken. E határidőn túl minden igény elévül. Megsemmisült, vagy elveszett sorsjegy alapján semminemű igény nem támasztható. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. OLVASÓINKHOZ! Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy A szklpe- tárok földjén című folytatásos írásunk anvagtor- lódás miatt maradt ki.