Dunántúli Napló, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-30 / 178. szám

BERTHA BULCSU Az esőcsináló kocsmáros A mólóőr hajnalban arra ébredt, hogy valamilyen setten- kedés van a kikötőben. Ki sem szállt az ágyból, csak felkönyökölt, és a fabódé cseppnyi ablakán óvatosan elhúzta a függönyt. A nagytestű, idősödő kocsmárost látta és Berek Annát, ahogy cipelnek valamit a csónakkikötő felé. Leeresz­kedtek a partoldalba, aztán közvetlenül a víz szélén letették terhüket. A kocsmáros óvatosan a bódé felé sandított, s ami­kor látta, hogy ott minden csendes, derékon ragadta a- lányt és elmatatott rajt egy kicsit. Rohamosan világosodott. A kocsmáros felpillantott az égre, s közben nehézkes mozdulat­tal elszakadt a lánytól. A keleti égbolt után futólag szem­ügyre vette a keskeny deszkabejárót is, aztán lehajolt és fel­emelt a fövenyről egy zömök csomagot. Ekkor már jól lát­szottak a tárgyak körvonalai. A kocsmáros egy huszonöt-har­minc literes ho “dóval egyensúlyozott a horgászcsónakok, ki­sebb vitorlások között nyújtózó keskeny deszkapallón befelé. Amikor elérkezett a sajátjához gumibakancsa orrával egy kicsit ránehezedett a kikötőláncra, mire a hajó tükre enge­delmesen a bejáró oldalához simult. A mólóőr még a fél­homályban is látta, hogy a d-szkák meghajlanak a kocsmá­ros és a hordó súlya alatt s már-már megroppannak. De nem... A kocsmáros beügyeskedte a hordót a vitorlás deck- jére, aztán utána lépett és elrejtette a fedélzeti deszkák alatt. Ki sem fújta magát, mindjárt megoldotta a vitorlák felhúzó kötelét, bekapcsolta a sekliket. s a nagyvitorla kötélszegélyét tíz—húsz centire belehúzta az árbócnutba. Ezek után újra rögzítette a kötélzetet, és kimászott a deszkakikötőre. Berek Anna közben lassan somfordáit a virágágyások között vissza­felé, s mire a kocsmáros partot ért, a lány már a vasúti so­rompók közelében járt. A mólóőr némán visszaereszkedett a pokrócai közé. Tudta, hogy ezen a napon a közeli nádasok mentén megjelennek az állami halászhajók, és a kocsmáros véletlenül majd éppen arra jár a hajójával. Ha a mólóőr olyan ember lett volna, akkor már rég telefonál a Halászati Felügyelőségnek, vagy szól a községi rendőrnek, vagy az őrmesternek a vízieknél..; De a mólóőr nem olyan ember volt. Miért is szólt volna? — Ezeken a napokon a kocsmáros már nyitáskor kitette a pa- kundekli táblát: MA HAL VACSORA. A mólóőr csak egyet nem értett: Honnan tudják ezek előre hogy milyen idő lesz? Az állami halászhajók mindig akkor jelentek meg a falu előtt, ha viharosra fordult az idő, esők, szelek jöttek. Ilyen­kor a kikötők táján sincs valami nagy randalírozás, akinek nem kell, nem megy. TT jra felkönyökölt és a derengő fénynél rápillantott a ba­rométerre. Megcsóválta a fejét és visszazökkent. Alig esett valamit a higanyoszlop... Pár millimétert. A hátán feküdt és bámulta a bódé kajütszerű kiképzését. A pác már a mennyezeti léceken is megfakult, pedig azokat aligha éri papíény. Beszívja az anyag, vagy a legyek lemászkálják... A legyek már ébredeztek... Esténként mindig behúzódott né­hány, akárhogyan vigyázott. Maga sem értette hogyan, de kicsúszott a száján egy név: — Berek Anna... Az aprócska Balaton-parti faluban igazi titok aligha akadt... Az emberek sokat tudtak egymásról, s néhányan mindent tudtak. Berek Anna a kántor szeretője volt... A kántor ekkoriban már strand-gondnok volt, és csak kiegé­szítésképpen kántorkodott, de azért mindenki kántorként tartotta nyilván. Valahogyan az jobban hangzott... Az ilyen jelentéktelen fürdőhelyeken a strand-gondnoknak söprögetni is kellett, tavasszal csónakot gittelni. festeni, ősszel meg partra húzkodni mindent, még a stégeket is.. j — Berek Anna..; — szólalt meg újra a kikötőőr és csak feküdt, moccanatlanul. Különös pletykák keringtek a kántorról. Az elmúlt őszön valamivel a sötétedés előtt a kottáival vacakolt a kórusban. Berek Anna utána ment. A nekihevült kántor észre sem vette, hogy a lány a klaviatúrának támaszkodik, vagy talán rá is ült... A suttyó legények megneszelték a dolgot. Fello­pakodtak a kórusba, és az orgona fújtató pedálját gonoszul mozgásba hozták. Berek Anna alatt megszólalt az orgona... Miket kitalálnak az emberek... Berek Anna és a kántor a sok pletyka folytán már egyet jelentett.. . Így aztán a kocsmáros sovány, finomarcú felesége nyugodtan beleegye­zett, hogy a lányt odavegyék az üzletbe csaposnak. Amikor teljesen kivilágosodott, a mólóőr felkelt és meg­nézte magát a fémkeretes borotválkozó tükörben. Megvizs­gálta a ráncait, szőrpamacsos bibircsókjait és azon tűnődött, hány éves lehet a kántor? Aztán később, amikor elmentek a reggeli személyhajók, s már csak a barométer állására volt gondja, eszébe jutott, hogy a kántornak felesége is van, és három gyermeke. Az idő persze elromlott. Tíz óra tájban megjelentek az állami halászhajók és nagy ressen hálót eresztettek a csuhi- szigetek mentén. A kopott hajómotorok erőlködése áthallat­szott á szél és a hullámok zúgásán. Dél tájban teljesen el­borult az ég és néhány percre az eső is megeredt. A halászok pattanásig feszítették csörlőiket, a hínármezőkön akadozó hálókat centiméterenként húzkodták fel az uszályokra. A mólóőr a bódéja előtt állt, és látta, amikor elkészültek. A monitor-szerű vezérhajó hídján megjelent az egyik halász és a part felé tekintgetett. Csakhamar leadták a három rövid hangjelet szabályosan, de nem fordultak, a horgonyt sem szedték fel Amikor megszólaltak a hajókürtök, mintegy varázsszóra, megjelent a kikötőben a kocsmáros. — Aggyisten J’ákim — kiáltotta a mólóőrnek, és meg­állás nélkül lépdelt a hajójához, mint aki elhatározta, hogy világgá megy. Beszállt, nekiengedte a hajót, s a rongyot csak akkor rántotta fel. amikor már sodorni kezdték a hullámok. Nagy testével jól egyensúlyban tartotta a kopott öreg vitor­lás, s a turzáson tempósan bukdácsolt befelé. Erb János rajza A z idő bizonytalankodott... A szél alaposan belefeküdt a kocsmáros vitorláiba, de a felhők zavarodottan úsz­káltak az égi magasságban. Kék is volt, szürke is, esőre is állt, meg nem is. Így aztán a horgászok egy része leszállin­gózott a partra. Néhányan a csónakjaikkal matattak, mások megálltak a liget szélső fái alatt, vagy közvetlenül a mólóőr mellett és onnan bámulták a vizet, ami színében jól vissza­tükrözte' a felhőjárást. Amikor a hadirokkant Buczkó Gyula is megérkezett a tolókocsiján, a kocsmáros vitorlása éppen eltűnt a halászhajók másik oldalán. Buczkó Gyulát húsz éven át tologatta a felesége és a fia a kikötőbe. Felemelték, csónakba rakták, s Buczkó Gyula beevezett a halak után. A nyaralók fejcsóválva nézték a mutatványt, és jóslásokba bocsátkoztak... Nem lett igazuk. Buczkó soha nem esett pá­nikba, evezőt forgató erős karjával legyőzte a hullámokat. — Milyen időnk lesz J’ákim? — Mára a kocsmáros csináltatta az időt — mondta a móló- őr és mozdulatlanul bámult a halászhajók felé. — Mintha már beleunt volna a főszél.;. TJ uczkónak a víz jelentette az életet. Amelyik napon ki- evezhetett a nádas mellé, teljes ember volt. Evezőt for­gató, halakra vadászó erős férfiember. Reménykedve bámul­ta a vizet. Az is lehet, hogy könyörgött a szeleknek, vagy varázsszavakat suttogott a hullámok fölé. Agyondolgozott, szikkadt bőrű felesége érzéketlenül toporgott a rokkant-ko­csi mellett. Egy aprócska mondat motoszkált a fejében, amit reggel óta szeretett volna kiadni magából. S most úgy látszott elérkezett az idő. Addig sercegtette a talpa alatt a kavicsot, míg végre meglazult a férfiak víz felé feszülő fi­gyelme. Gyorsan kihasználta ezt a pillanatot. — Hallották!? Előkerült a Szabó Margit németje ... Zseb­mozit hozott a gyereknek, meg kabátot... A Valter... A mólóőr hátranézett az asszonyra. — Mit mond maga? Most került elő? — Most... Meglátogatta ükét.:. Ott is aludt... Szabó Margit németje bizony még 1944-ben járt a faluban. Később aztán egy mészgyári munkás feleségül vette Szabó Margitot, és felnevelte a Valter gyerekét. A mólóőr igyeke­zett elképzelni a jelenetet, ahogy most bekopog a házba az egyszeri német, de nem tudta elképzelni. — Rohadt dolog az ilyesmi ... Opellel gyütt, mi...? — Vonattal... A Margit ura azt mondta az agronómus- nak, hogy ez a német is csak egy egyszerű munkásember... A kocsmáros vitorlái előbukkantak a sötétszürke hal ász­hajók mögül. Ezek után senki sem figyelt már a szikkadt bőrű asszonyra. A háttérben a halászhajók is megmozdul­tak. Az öreg admirál horgonykapái félmázsás iszapcsomókat kentek a hajó orrara. Egy matróz kötélre kötött vödröt do­bott a vízbe, aztán a fedélzetre rángatta. Leöntötte a hor­gonyt, aztán újra megmerítette a vödrét és a hajó orrát lo- csolgatta. Az uszályok közben vontára rendeződtek, s a ve­zérhajó orra kényelmesen beletúrt a hullámokba. A kocsmáros szembe kapta a szelet, így aztán cirkálni kényszerült, hogy visszajusson a kikötőbe. Koszos, elörege­dett vitorlái néha egészen a víz fölé hajoltak. Ha túlságosan megdőlt a hajó, moccant egyet nagy testével, és az árboc újra az ég felé fordult. A ligetből előkerült a kántor. Megállt a mólóőr mellett és kifejezéstelen arccal a vízre bámult. Mustrálgatta egy ideig a dülöngélő, koszos vitorlást, aztán megszólalt: — Ez a kocsmáros... — Alighanem az ... Ámbár ... — mondta a mólóőr. — Rajt veszthet egyszer ... Idetéved valaki a Halászati Fel­ügyelőségtől és kész a baj... A vitorlás gyorsan közeledett. A horgászok abban remény­kedtek, hogy a kocsmáros magával viszi a rossz időt. És va­lóban ... Ahogy kikötött, csendesedett valamelyest a szél. s a két áramlási zóna határán megszűnt a turzás. Lágy, nyu­godt hullámok jártak a part mentén és csak módjával emel­gették a csónakokat A parton megjelent Berek Anna. A virágágyások között leereszkedett a csónakbejáróig, és mozdulatlanul várakozott. A kocsmáros leráncigálta a szakadozott koszos vitorláit, az­tán egy irdatlan nagy fűzkosárral elindult a partra. — A turzáson belül esett az eső ... összeázott a vitorlám — mondta a lánynak, miközben a térdein csúsztatva a fö­venyre eresztette a kosarat. A parton álldogálók kivétel nélkül a kocsmárost és Berek Annát nézték. Azok pedig megmarkolták a csuhival letakart kosarat két oldalon és elindultak a kocsma felé. — Ha most jönne a rendőr, vagy a Halászati Felügyelő­ségtől valaki... — szólalt meg újra a kántor, de senki sem figyelt rá. A mólóőr bement a bódéjába. Sokáig üldögélt az ágya szé­lén és a barométert nézte. Már közeledett a vízen az esti személyhajó, amikor bólogatva, egészen halkan megszólalt: — Berek Anna . ;. Kint még világos volt, de azért meggyújtotta a kikötő lám­páit. Elindult a hajó elé. Látta hogy megcsendesedett a víz, s a horgászok mind kieveztek a nádas mellé. Februártól októberig Lenin illegalitásban Éjfélre járt az idő. A nyomdában a Pravda július 5-i száma készült. Vlagyimir lljics Lenin egy félreeső sa­rokban figyelmesen olvasta a kefelevonatokat. A hasábok szélére apró betűkkel javí­tásokat, rövid megjegyzése­ket tett. Amikor befejezte, fejébe húzta sapkáját, barát­ságosan elbúcsúzott a nyom­dászoktól és haza ment. Korán reggel Szverdlov ke­reste fel a lakásán. Kissé megindult hangon közölte a mit sem sejtő Leninnel, hogy kora hajnalban, alig­hogy Lenin eltávozott onnét, a hadapródiskolások szét­rombolták a Pravda szer­kesztőségét és nyomdáját. A városban provokátorok ha­mis vallomása alapján az a hír járja, hogy német kém és az ellenforradalom vad hajszát indított a bolsevi­kok vezére ellen. Szverd­lov a párt utasítását hozta: Leninnek illegalitásba kell menni. A gyors előrelátás helyes­nek bizonyult A burzsoázia a július 3—4-i tüntetések vérbefojtása után a bolsevik pártra vetette magát. Július 5-én este é® éjszaka három alkalommal tartottak házku­tatást Lenin lakásán. Ekkor azonban ő már lakásról la­kásra járt, miközben egy al­kalommal szűkkörű tanács­kozást tartott a KB tagjaival, részt vett a petrográdi vég­rehajtó bizottság ülésén a Renault-gyár portásfülkéjé­ben. Július 6-tól Sz. J. Alli- lujev munkás Rozsgyeszt- venszkaja utca 17. szám alat­ti lakásán rejtőzött. Másnap az Ideiglenes Kormány el­rendelte letartóztatását. Le­nin ennek ellenére vidám volt, sokat tréfálkozott, de mintha érezte volna, hogy in­nét is hamarosan távoznia kell, a házigazdától egy vá­rostérképet kért. Munkatár­sai gyakran meglátogatták és tanácsukra leborotváltatta a szakállát és bajuszát, rozsda­színű ruhát vett magára és szürke sapkát. Ebben az öl­tözékben mindenki finn pa­rasztnak nézte volna. Július 11-én a késő éjszakai órákban Sztálin kereste fel és Sz. J. Allilujewel a Pri- morszkij pályaudvarra kísér­ték. A KB ugyanis úgy dön­tött, hogy Petrográdon kívül, közel a finn határhoz kell menedékhelyet biztosítani a számára. A pályaudvaron a kis csoportot Jemeljanov szesztrorecki munkás fogad­ta, aki megvette a jegyeket és az éjszakai vonattal a harminc kilométerre fekvő Raziliv állomásra utaztak. Néhány napig Jemeljanov házának padlásán rejtőzött, majd csónakon a Razliv-tó másik oldalára szállította. Kö­zel egy hónapig élt Lenin eb­ben a csodálatos környezet­ben. Szállása egy szénával fedett kunyhó volt, a mellet­te lévő tisztáson — a festmé­nyek is így örökítették meg — két fatuskót helyeztek el, az egyik az asztal volt, a má­sik az ülő alkalmatosság. Élelmet, tiszta ruhát csóna­kon szállították. „A zöld dol­gozószoba” — így nevezte Le­nin kényszerű munkahelyét. Sokat dolgozott. Jemeljanov minden nap elvitte hozzá az újságokat, a megszerzett hí­reket. Sztálin és Ordzsonikid- ze a párt megbízásából két alkalommal is felkereste Le­nint, aki így szinte pontosan tájékozódott az események­ről. Ennek alapján írta meg az időszakot jellemző két fontos művét: A politikai helyzetről és A jelszavakról. Ezeket később megvitatták a petrodrádi pártbizottságon. Lenin kifejtette, hogy a poli­tikai helyzet gyökeresen meg­változott az országban. A kettős hatalom véget ért, a hatalom teljes egészében az ellenforradalmi Ideiglenes Kormány kezébe ment át. A „Minden hatalmat a szovje­teknek” jelszó helyes volt július 4-ig, a forradalom bé­kés időszakában, most azon­ban már azt az illúziót kel­tené, hogy a mostani szov­jetek, a mensevik és eszer szovjetek a kezükbe tudják venni a hatalmat. A jelszót ideiglenesen le kell venni a napirendről és a burzsoáziát erőszakkal, fegyveres felke­léssel kell megdönteni. Lenin útmutatásai óriási jelentősé­gűek voltak a párt számára, nemcsak azért, mert világo­san jellemezte a helyzetet, hanem eloszlatta a pártban akkor meglévő bizonytalan­ságot és vitát is. Az új tak­tika kidolgozására július 26- án illegálisan ült össze a párt VI. kongresszusa. Lenin vázlatban elkészítette a fő téziseket, amelyeket Sztálin ismertetett a küldöttek előtt. A kongresszus közel tízna­pos vitában olyan határoza­tokat fogadott el, amelyek a pártot a fegyveres felkelés előkészítésére serkentették, közvetlen célként a hatalom megszerzését tűzték ki. Ezen a vidéken augusztus éleién végéhez közeledik a nyár. Gyakran esik az esői, hűvösek a nappalok. Jemel- jánov ruhái kevés védelmei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents