Dunántúli Napló, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-23 / 172. szám
Jugoszláviai múzeumokban T ehetőségem nyílt arra, ■*"J hogy jugoszláviai múzeumok legjelentősebbjeit meglátogassam. A jugoszláv múzeumoknak nagy nemzetközi jelentőségük van. Régészeti- vonatkozásban azért, mert egy, az emberiség történetében igen jelentős, gazdag leletanyagú, rendkívül mozgalmas történettel bíró területről szerezték és szerzik leleteiket. Helytörténetileg pedig azért fontosak nemzetközi vonatkozásban is, mert az igen mozgalmas történelem számos olyan szervezetben, intézményben mutatkozott meg és kultúrtörténeti maradványt hagyott itt hátra, melyek az egész emberiség szempontjából jelentősek és egyedül itt adottak. Néprajzi téren ugyancsak ez a sokrétűség adja meg a jugoszláviai múzeumok nemzetközi jelentőségét. Nem kisebb a jugoszláviai múzeumok nemzeti jelentősége sem. Mint közismert, alig másfélszáz éve szabadok és függetlenek Jugoszlávia különböző népei. Függetlenségükkel közel egyidősek múzeumaik, amelyek szerves részei voltak a nemzeti függetlenséget biztosító törekvéseknek, a népi-nemzeti kultúra magas kultúrává emelésének. A jugoszláviai múzeumok alapítása és fejlesztése még nem is olyan régen elsőrangú hazafias cselekedet volt és szorosan beletartozott a különböző délszláv népek felemelkedését szolgáló mozgalmakba. Ebből következően több különbség is van múzeumaink között. Itt csak néhány érdekes jellemvonásra, a jugoszláviai múzeumok életét meghatározó tényezőre van lehetőségem kitérni. A jugoszláviai múzeumok lényegükben tudományos intézetek. Egy-egy kisebb táj vagy város kultúrájának megőrzői, leltározói. Ebből a szempontból fővárosi és vidéki múzeum között nincsen különbség. A fővárosi múzeumok is érdekes módon tájmúzeumok. Tájkutató intézeti jellegüket azokon a helyeken is megőrizték és fenntartják, ahol egyetemi vagy akadémiai kutatóintézetek működnek. Az ilyen intézetekkel különben is nagyon szorosak a múzeum kapcsolatai; munkatársaik közösek, összehangolt tervek alapján dolgoznak, egyenrangú félként kezelik egymást. A jugoszláviai múzeumok tájkutató-intézet mivoltát és tudományos tevékenységük központba állítását egyébként az is jellemzi és elárulja, hogy igen fontos, állandósult, folyamatos nagykiterjedelmű tudományos publikációk vannak. Általában elmondható, hogy ezekre a tudományos közleményekre fektetik a hangsúlyt, sok esetben a külső világ felé ez az egyetlen jelük. T T gyancsak az előzőek- bői következően a jugoszláviai múzeumok népművelési tevékenysége ma még alig számbavehető. A mi értelmünkben vett kiállítás, vagyis a múzeumi anyag olyan bemutatása, hogy abból a látogatók konkrét ismereteket szerezhessenek, alig van Jugoszláviában. Én mindössze kettő ilyet láttam, az egyik a Kalimegdámon lévő Hadi Múzeum kiállítása, a másik pedig Zágrábban, a Népi Felszabadító Háború Múzeumának kiállítása volt. Ezek a kiállítások meglehetősen , sok magyarázattal, utalással mutatják be anyagukat és messzemenően érvényesítik a didaktika elveit. A jugoszláviai múzeumok kiállításai, ilyen körülmények között elsőrenden a szakembereknek szólnak. Ezért nincsen például feliratuk vagy legalábbis igen szegényesek feliratozásban, ezért alkalmaznak kiállításaikon belső csoportosítást az egyes kultúrákra vonatkoztatva. Érdekes kivételek ezek alól a megállapítások alól a művészeti múzeumok. A belgrádi Nemzeti Múzeum templomi-kolostori falfestmény-, ikonkiállítása minden különösebb kommentálás nélkül a világ egyik legjobb kiállítása. Hasonlóképpen érdekes, önmagáért beszélő az Iparművészeti Múzeum kiállítása is, ugyancsak Belgrádban. De ugyanezt mondhatom el a Modern Művészetek újbelgrádi Múzeumának hatalmas kiállításáról is. A jugoszláviai múzeumok legtöbbjénél a kiállításrendezők inkább az anyagra néznek, ezen a téren mind mennyiségileg, mind minőségileg sokat akarnak nyújtani. Kevés helyen lehet ma már olyan tárgygazdag kiállításokat látni, mint Jugoszláviában. Általános kiállítási elvként a kronológiai sorrendben való bemutatást kedvelik, s ahol csak lehet, alkalmazzák. Ennek az elvnek szigorú alkalmazása különösen nyomasztó a belgrádi Nemzeti Múzeum óriási régészeti kiállításában. Pécsi vonatkozásban nem érdektelen megemlíteni a zágrábi Városi Múzeum kiállítását, illetve magát a múzeumot is. Ez az önálló múzeum teljes egészében kizárólagosan Zágráb város helytörténetével foglalkozik. Kiállítása érdekes átmenet a belgrádi Hadi Múzeum modern törekvéseket megvalósító kiállítása és a régebbi, iskolásnak ható, csak a szakemberekhez szóló kiállítások között. Igen sok segédeszközzel, érdekes kisegítő eljárásokkal, folyamatos tárgyalásban, sok tárgyi emlékkel altámaszt- va, színesen, érdeklődést keltőén ismerteti a horvát főváros történetét, önkéntelenül is arra gondoltam, hogy ez hiányzik Pécsett, ilyesmire lenne nagy szükségünk. Tj’gyébként Újvidéken a Vajdasági Múzeumot látogattam meg. A múzeum nemrég költözött föl a péterváradi várba, most kezd ott berendezkedni. Egy időszakos, népi kerámia kiállítását láthattam. A múzeum anyaga között igen gok magyar, illetőleg magyar vonatkozású darab található, elsőrendű kutatási darabok és terület a mi számunkra is. Belgrádban, a Nemzeti Múzeumban, a Vük Karadzsic Emlékmúzeuban, az Iparművészeti Múzeumban, a Modern Művészetek Múzeumában, és a Néprajzi Múzeumban jártam. Ez utóbbi hatalmas időszaki kiállítás, Jugoszlávia egész területének népi kerámiájával foglalkozik, igen nagymértékű. Két szempontból érdemel különleges figyelmet Egyrészt, mert a rendkívül nagy és igen jó anyagot népcsoportonkénti tagoltságban mutatja be, másrészt pedig azért, mert ha szerényen is, de igen jó úton halad a didaktikusság útján. Igen kifejező, tömör magyarázatokat láthatunk az egyes népcsoportok kerámiájáról. Az egyes kerámiacsoportok, formaegységek külön-külön feliratokkal vannak ellátva, a kiállítást több fazekaseszköz, szerszám, valamint fénykép bemutatása kíséri. Zágrábban dr. Gavazzi Milovan professzor jóvoltából egy érdekes „kísérleti” múzeumban is jártam. Ez az úgynevezett másolatmúzeum, a város központjától elég távol, egy papírgyár átalakított raktárában talált otthont. A hatalmas raktárépület óriási termeit a legegyszerűbb eszközökkel, olcsó és közelről sem finom eljárásokkal igen megfelelő, hangulatos kiállítási csarnokká alakították át. Itt halmozták fel gipszmásolatokban mindazokat a kő-, szobor- és részben építészeti emlékeket, melyek a horvát nép történetében, vagy éppen mai életében számottevők. Az anyag egyformán történeti, művészet- történeti és néprajzi jelentőségű. Nem csoda, ha ezt a nálunk is megvalósítandó múzeumfajtát, kiállítást oly sokan látogatják. ll/f inden múzeum igen gazdag, jól kezelt szakkönyvtárral rendelkezik. Kiadványaik révén széleskörű cserekapcsolatban állnak szinte az egész világgal. örömmel állapítottam meg, hogy a meglátogatott múzeumok többségével a pécsi Janus Pannonius Múzeum is csere viszonyban áll, könyvtáraikban ott vannak Évkönyveink s egyéb kiadványaink. Még nagyobb örömmel töltött el, hogy szinte minden esetben használt, felhasznált, érdeklődéssel forgatott pécsi kiadványokat láttam, azaz olyanokat, amelyeknek eredményei vagy szempontjai ezeken a jugoszláviai csatornákon keresztül jutottak be a nemzetközi, egyetemes tudományos élet vérkeringésébe. Természetesen a jugoszláviai múzeumoknak is vannak eleven kapcsolataik a hétköznapok életével, a mindennapok problémáival. így például meglepetve tapasztaltam, hogy egyes múzeumokban valóságos kis boltok működnek, ahol az illető múzeum anyagával rokon tárgyakat, valamint dokumentációs anyagot árulnak. A kiállításokhoz náluk is készülnek vezetők, katalógusok, s azokat igen széles körben, múzeumon kívül is terjesztik. Nagyon érdekes volt számomra az is, amit egyébként nálunk Magyarországon is megpróbáltak, hogy a múzeumok egyes kimagasló darabjairól gipsz- vagy műanyagmásolatokat készítenek, s azokat ugyancsak árulják. Meglepetés volt számomra az is, hogy a jugoszláviai múzeumokban mindenütt és mindenki számára, tehát tanulók és katonai csoportok számára is, kötelező belépődíj fizetése. Sőt, egyes helyeken azt is tapasztaltam, hogy a szakvezetést, amennyiben igénylik, külön meg kell fizetni. Ingyenes szakvezetéseket nem tartanak. Minden múzeum köré kialakult idővel egy- egy baráti társaság. Ezek a körök főleg abban különböznek a mi hasonló szervezeteinktől, hogy szinte kizárólagosan szakemberekből állnak és szigorúan vett szakmai problémákkal foglalkoznak. A külföldi látogató Is tapasztalhatja, de a jugoszláv muzeológusok is mondják, hogy a jugoszláv múzeumügy napjainkban lép új korszakába. Igen sok helyen a legkülönbözőbb változatokban láthatók ennek a jelei. A fejlődés iránya egyrészt a tudományos munka szélesítése, elmélyítése és bizonyos területeken való alkalmazása, másrészt pedig a világszerte megmutatkozó és mindinkább érvényre jutó irány; bekapcsolódás az ismeretterjesztés, a népművelés munkájába. DANKÓ IMRE Bugyonnij: Lovasroham Mennyit hallottunk már Bugyonnijról! Láttuk filmhíradóban, fényképeken. — Láttuk energikus vanásait, meleg, mosolygós szemét, az annyira emlékezetes, híres bajuszt. Láttuk harc közben is, a híradó megőrizte számunkra a vörös lovasok egy egy félelmetes rohamát De Bugyonnij eddig csak a hadvezér, a kardot forgató híres lovas volt a számunkra. Nem jutott el hozzánk gondolatainak sokasága, problémáinak mélysége, emberi kapcsolatainak melegsége. Buggyonnij harcairól, a lovashadsereg tetteiről már eddig is sokat írtak, és most a legillfetékesebb, maga Bugyonnij adta közzé visszaemlékezéseit. A könyv tartalma ma mái történelem. 1920-ban, amikor a fiatal Szovjetunió túljutott első nehézségein —• szétverte Gyenikin hordáit, felszabadította Don-vidéket, Észak-Kaukázust, Ukrajna nagy részét, Sztavropolt, a Kubán sok kozák faluját —- a nacionalista Pilsudski vezette Lengyelország rátört,' hogy megsemmisítse a szocialista vívmányokat. Az antant természetesen Lengyel- ország mellett állt, s az új hadjáratban újra megpróbálták megsemmisíteni a szocialista államot. Az ellen- forradalmi támadás kudarccal végződött, a Vörös Hadsereg visszaverte a támadó-; kát Ezekben a harcokban döntő szerepet játszott Bu- gyonnij lovashadserege is. Hacsak a történelmi cse^ lekmények részletes leírása lenne ez a könyv, ha csak a dokumentumok rendszerezését adná, akkor is ritka ér- dekességű és izgalmas olvasmányt nyújtana. De Bugyonnij nem ezt tette. írásában ugyan szigorúan követi a történelmi kronológiát, minden hiteles sorrendben és a valóságnak megfelelően következik, könyve mégis sokkal több, mint dokumentum. Személyes élményei közvetlen harcostársával, Vorosilowal átélt kalandjai, tárgyilagos, pátosztól mentes stílusa az önvallomások közé sorolja a Lovasrohamot. fr. 8, Pécsi utcák, házak, emberek SZÁMOK Mindenki ismeri a játékot; Mondd meg mi az a három, öt vagy tíz könyv, amit a képzeletbeli szigetre száműzöttként, egy egész életre magaddal vinnél? Fordítsuk meg az obiigát kérdést. Kizárásos alapon talán könnyebb a válasz. Melyik az a három, öt vagy tíz könyv, amelyet hasonló helyzetben a leghamarabb kihagynánk a csomagoláskor? A telefonkönyv. A MÁV hivatalos menetrendje. És a Központi Statisztikai Hivatal évkönyve... Praktikus célból néha felütjük őket, de olvasmányként ki gondol rájuk? Unalmas, száraz lapok... Ha lejárt az életkoruk, begyújtásra valók... Azt hiszem, kissé lebecsüljük a számok és adatok értékét. Holott az értő és kíváncsi szemnek titkokat árulnak el. Egy kiselejtezett telefonkönyv izgalmasabb olvasmány lehet, mint egy közepes színvonalú ponyvaregény, Túlzás? Csak meg kell szólaltatni a számokat, szembesíteni kell a neveket, föl kell törni az adatok csonthéját. A merev rovatokban emberi sorsok vergődnek. Ki kell szabadítani őket és vallani fognak. A hűvös grafikonok nevetni tudnak, ha ügyes kézzel követjük nyomvonalukat... Mit mondanak a számok egy város életéről? Pécs megyei jogú város. Lakosainak száma 1966 január 1-én 135 420. Az élő város mellell azonban ott van egy másik vára is. A tíz év előtti Pécs, vagy egy akkora város, mint a mai Győr. Csak kisebb területen is elfér: a pécsi köztemetőben nyilvántartott halottak száma: 90 000. A város az északi szélesség 48° 3* 43" és a Greenwichtől mért keleti hosszúság 18° 13’ 40” metszési pontján fekszik. A Széchenyi tér alsó szélének tengerszint feletti magassága 150 méter. Az Üdülő Szállóé 360, a Misinatetőé 534 méter. Aki a Hunyadi úton fölgyalogol a Pálos templomig, a szintkülönbség annyi, mintha a Dóm tornyán a kereszttartó gombig kapaszkodna kötélen. A pécsi utak hossza 279 kilométer. Ezen a távolságon több mint félezer utca, út, dűlő, köz osztozik. (Szegény levélkézbesítő postások!) Esténként 7410 közvilágítási lámpa gyullad ki az utcák és terek fölött. (Átlag csaknem 400 méterenkint egy.) A városhoz a beépített területen kívül kert, szőlő, szántó, rét, legelő, erdő, sőt nádas is tartozik. Ebből a legnagyobb rész természetesen erdő. Furcsa dolog: egészen a legutóbbi időkig a város belterülete ugyanolyan vadászterületnek számított, mint a Mecsek erdősége. A vadászok a Széchenyi tér aszfaltburkolata után éppúgy megfizették a bérleti díjat, mint az erdőkért és a mezőkért. Jó, hogy valakinek nem jutott eszébe magaslest építeni a Sétatéren. Pécsett több mint egymillió négyzetméter útfelületet kell takarítani. Ennél valamivel kevesebb a virágokkal beültetett park. Úttisztító munkás reggelenkint 110 indul el. Nyáron a parképítő vállalat 140 dolgozója gondozza az ágyásokat. Ezek persze csak érdekességek. Játék a számokkal. Mit mondanak a számok akkor, ha azzal szembesítjük, ami egy város életében talán a legfontosabb: a hírével? A tények alátámasztják-e a szóbeszédet, a kialakult képzeteket? Az egyes ember benyomásai helytál- lóak-e, ha az országos adatokkal vetjük ösz- sze? Pécsről azt mondják, Budapest után az ország „legkultúráltabb” városa. Igaz-e? Területe (145 km1) a négy megyei jogú város közül Debrecen területének mindössze harmada. A népesség számában Debrecen és Miskolc megelőzi. Az egy négyzetkilométerre eső lélekszám tekintetében csak Szeged után következik. Amiben az első helyen áll: a magyar városok közül a népesség növekedése — az állandó lakóhelyváltoztatás következtében — itt a legnagyobb. Ez az a vidéki város, ahová legtöbben költöznek be és legkevesebben távoznak. (A távozók is jórészt csak ideiglenesen változtatnak lakóhelyet!) A magyar városok közül Pécs vonzása a legnagyobb. Mi lehet az oka ennek? Az 1965-ös Statisztikai Évkönyvet forgatom. Bár az elmúlt években a legtöbb lakást, abszolút számokkal mérve, Budapesten és Debrecenben építették, az ezer lakosra jutó lakásépítések száma — országosan — Pécsett a legnagyobb. S ezek a lakások főként két és három szobásak! A lakáskultúra föltételei is (víz- és villanyvezeték) leginkább itt biztosítottak: a vízhálózat és a csatornahálózat a magyar városok közül Pécsett a leghosszabb. Itt fogyasztják a háztartásokban a legtöbb villamosenergiát. Sajnálatos szépséghiba: a városban a közös fürdők száma szégyellni- valóan kevés: három. (Szegeden 9, Miskolcon 8.) A kultúráltságnak még sok összetevője van. Egy körzeti orvosra — Budapest után — Pécsett jut a legkevesebb lakos. Ez a kevés — sok. Egy kórházi ágyra viszont — a megyei jogú városok közül — Pécsett jut a legtöbb ember. Itt a sok — kevés. Az új klinika megépítését épp ez tette szükségessé. Működése óta a helyzet kedvezőbbre billent. Az ember hároméves korában már kapcsolatba kerül a kultúrálódás társadalmi (családon kívüli) feltételeivel. Pécsett százhetven óvónő vigyáz csaknem háromezer gyerekre. Az egy óvónőre jutó gyerekek száma itt a legkedvezőbb (17). Sajnos, az óvodai férőhelyek számában a kevesebb lakosú Szeged már megelőzi. Az egy nevelőre, illetve osztályteremre jutó tanulók száma aztán az általános iskolákban és a középiskolákban fokozatosan romlik. A pécsi általános iskolákban húsz tanuló jut egy tanerőre — több, mint pl. Szegeden, de jóval kevesebb, mint országosan, különösen a tanerőhiánnyal küszködő Szabolcs-Szatmárban, ahol ez a szám huszonhat. Pécsett kétszer annyi művelődési otthon van, mint Miskolcon, s majdnem annyi, mint Szegeden. A könyvtárak száma is itt a legtöbb, s a száz lakosra jutó könyvállomány is vezet. Viszont, az olvasók és a kölcsönzött kötetek száma már elmarad például a miskolci igényektől. A legérdekesebbek talán a népművelés leghatásosabb területéről, a vizuális és auditív ismeretszerzésről valló adatok. Bár a vidéki színházak közül — Szeged után — a Pécsi Nemzeti Színházban játszották a legtöbb darabot, az ezer főre jutó színházlátogatók száma a négy megyei jogú város közül itt a legkevesebb. Moziba is kevésszer megy a pécsi ember (egy esztendőben átlag tizenegyszer.) Annál figyelemreméltóbb viszont, hogy a lakosság számarányával összevetve Pécsett van a legtöbb rádióelőfizető (minden harmadik-negyedik ember), s a tévé-tulajdonosok száma is itt a legmagasabb. Pécsett száz lakosra 17 televízióelőfizető jut. Ez az arány a budapestit is megelőzi! ... Csak merev rubrikákat böngésztünk, számokat szembesítettünk, s egy város élete elevenedett meg előttünk. Pécs leghitelesebb újkori történetét, mai életét a Statisztikai Évkönyv adataiban írták meg. Tüskés Tibor
