Dunántúli Napló, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-20 / 169. szám
2 napló 1967. JtLIUS 2C Komarov-sm'é!« !Vagygyűlés Budapesten A genfi egyezmények megkötésének 13. évfordulója alkalmából szerdán délután a csepeli sportcsarnokban nagygyűlést rendezett a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága. Blaha Béla, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke nyitotta meg a nagygyűlést, majd Katona Imre, a Budapesti Párt- bizottság titkára mondott beszédet. Újabb tárgyalások Kairóban A Moszkvából visszaérkezett Bumedien algériai és Aref iraki államfőt a kairói repülőtéren Nasszer elnök fogadta. Az arab vezetők Nasszer otthonában kezdték meg kedden este megbeszéléseiket, majd miután Mahgub szudáni miniszterelnök csatlakozott hozzájuk, magyar idő szierint 21.30 órakor a Kubbeh-Palo- tában hivatalos tárgyalásra került sor. Aref és Bumedien beszámolt moszkvai tanácskozásairól. Az arab vezetők három és fél óra hosszat folytatták eszmecseréjüket. A Á nigériai légierő Enugut bombázta Lagos: A lagosi rádió közlése szerint a nigériai légierő megkezdte a Biafra néven függetlenné vált Kelet-Nigéria fővárosának. Enugunak a bombázását. A Nigériai Szövetségi Kormány képviselője bejelentette, hogy a nigériai légierő bombázza Enugut, s a tartomány más városait és légi felderítő tevékenységet végez. Vlagyimir Komarov, a Szo- jn 1. szovjet űrhajó áprilisban hősi halált halt űrhajósának tiszteletére emlékművet emeltek a tragédia színhelyén, a Brenburgi pusztán. „Becsukjuk a boltot a Szueztől keletre46 Súlyos légiszerencsétlenség Tananarive: Súlyos légiszerencsétlenség történt szerdán reggel a Mal- gas Köztársaság fővárosában. Az Air Madagascar légitársaság DC—4-es utasszállító repülőgépe, 77 emberrel a fedélzetén, az ország északi részén fekvő Tamataveba indult, ' amikor néhány másodperccel á felszállás után visszazuhant a Tananarive-i repülőtér nem rég felavatott új kifutópályára. A gép törzse kettévált, a roncsok kigyulladtak. A Reuter Iroda jelentése szerint a repülőgép utasai között volt Albert Sylla, a Mal- gas Köztársaság külügyminisz tere, aki a szerencsétlenség következtében életét vesztette. A légiszerencsétlenségnek ötven halálos áldozata van. London: „Lassú kivonulás Délkelet-Azsiából” — ezt a jellemző címet adja a Guardian szerdai vezércikkének, amelyben a brit kormány kedden közzétett „védelmi” fehér könyvének jelentőségével foglalkozik. Valamennyi lap vezércikket szentel a „korszakalkotó dokumentumnak”, amelyet a birodalmi múltat visszasíró újságok a „brit nagyság nekrológjának” tekintenek, viszont a Közös Piac felé tájékozódó üzleti körök szócsövei a sziget ország „európaizálásának” megpecsételéseként üdvözlik. A hírmagyarázók a fehér könyv három jellemző vaná- sát emelik ki: X. A Wilson-kormány, amely hatalomra kerülésekor a,,Szu- eztől keletre betöltendő világméretű békefenntartó szerepet” állította külpolitikája tengelyébe, most a nemzetközi fejlemények és az akut pénzügyi válság nyomása alatt feladni kényszerült ezt a politikát. A most közzétett fehér könyv ezzel szemben előirányozza a teljes katonai visszavonulást Délkelet-Ázsiáből a hetvenes évek közepéig bezárólag. 2. A katonapolitikai súlypont áttolása a Szueztől keletre eső térségből Európába szükségképpen együttjár majd a brit külpolitika fokozatos súlyponteltolódásával. Angol megfigyelők az Európán-kívüli angol—amerikai együttműködés és munkamegosztás fokozatos elsorvadásával és a „különleges angol—amerikai társasviszony” jelentőségének gyors csökkenésével számolnak. 3. A konzervatív ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy „beadta derekát a munkáspárti balszámynak”. A Tory-párt csökkenő befolyású birodalmi irányzatának hangulatát Duncan Sandys volt konzervatív gyarmatügyi miniszter így fejezte ki: „a fehér könyv azt jelenti, hogy a Szueztől keletre becsukjuk a boltot”. Ugyanakkor a munkáspárti balszárny is elégedetlen, mert — mint hangoztatják — a kormány „túlságosan későn és túlságosan kis lépést tett a helyes irányba.” megbeszélések szerdán magyar idő szerint 8 órakor folytatódtak. Az algériai és iraki elnök beszámolt Nasszer elnöknek a moszkvai megbaszélsekről, amelyeken a szovejt vezetőkkel megállapították teljes egyetértésüket abban, hogy a közel-keleti béke helyreállításának alapvető feltétele az izraeli agresszió nyomainak maradéktalan felszámolása. Az A1 Manar című bagdadi lap rámutat a szocialista és a haladó arab rendszerek együttműködésének minden téren tapasztalható fokozására. A Dzsumhirijé című iraki lap szerint Aref és Bumedien moszkvai útja azt bizonyítja, hogy az araboknak lojális és megértő barátaik vannak, akik melléjük állnak az imperialista agresszió ellen vívott küzdelemben. A lap hozzáfűzi: „Az arabok szívét ma csodálat tölti el a szocialista országok és elsősorban a Szovjetunió iránt”. Az El Mudzsahid az algériai FLN lapja szerint az ENSZ kudarca után nincs más út, mint a harcé. Izrael nem vonul vissza, csak ha rákényszerítik”! A kairói lapok idézik az algíri rádió kommentárját is, amely szerint az arab forradalmi mozgalom fennmaradása érdekében a harcot folytatni kell. A progresszív arab kormányok megértették ezt és ezért fejezték ki elszánt akaratukat, hogy felszámolják az izraeli imperialista agresszió következményeit. Az A1 Ahram Jelentette, hogy Jakov Malik szovjet külűgyminiszterhelyettes 8 napos látogatás után hazautazott Kairóból. Azhari szudáni elnök kedden este hazaérkezett Kairóból, ahol résztvett az arab vezetők csúcstalálkozóján. A kahrtoumi repülőtéren mondott beszédében a szudáni elnök kijelentette, hogy az arab országoknak örökre le kell állítaniok az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniá- nak az arab olaj szállítását. Leszögezte, hogy az arab országok nem hajlandók tárgyal ni Izraellel sem most, sem a jövőben. Keserűen beszélt „bizonyos” afrikai országokról, amelyek nem támogatták az arab ügyet és hozzáfűzte, hogy „az arab kudarcot az összes források kihasználásával teljes győzelem válthatná fel”; Az A1 Ahram megbízható szudáni forrásra hivatkozva közölte, hogy a szudáni elnök rövidesen Szaud-Arábiába uta zik, ahol tárgyalásokat folytat Fejszal királlyal, a javasolt pán-aráb csúcsértekezletről. Az A1 Riad Szaud-Arábia-i napilap keddi számában bírálta az öt arab vezető kairói csúcsértekezletét. A lap a többi között nehezményezte, hogy az arab országokat „felszólították a csúcstalálkozó határozatainak végrehajtására, úgy, mintha csak csatlósok lennénk”. Csőmbe ügyében pénteken döntenek Algír: Aa Algériai Legfelső Bíróság szerdai ülésén háromórás tárgyalás után úgy határozott, hogy Csőmbe Kongónak való kiadatásáról pénteken, a bíróság nyilvános fiié sén jelenti be döntését Az iráni miniszterelnök Moszkvába érkezett Moszkva: Két évvel az Iráni sah moszkvai látogatása után szerdán Moszkvába érkezett Amir Hoveida iráni miniszter- elnök. Az a tény, hogy Irán északi része a Szovjetunióval és Irakkal határos, nem csekély fontosságú a jelenlegi közel-keleti helyzetben. A Szovjetunió és a CENTOKétezer + kilencven kilométer A gyár és az úttörőtáborok A városi sétáim alkalmával gyakran láttam óvodás gyerekeket, akik a parkban hancuroztak, játszottak. Nincs ebben semmi különös, annál inkább sem, hiszen tudom, hogy milyen sokat tőrödnek a gyerekekkel. Persze nemcsak ezt tudom, hanem azt is, hogy Orehovo-Zujevóban 1917- ig nem volt egyetlen bölcsőde, óvoda sem. Hogyan is lett volna, amikor még a munkások szállása, lakása is nagyon nyomorúságos volt Ma csak a textilkombinát kezelésében 13 bölcsőde és 24 óvoda működik. Azt jelenti ez, hogy több, mint ötezer gyermekről gondoskodnak. Ez a törődés lépten-nyomon érezhető. Számtalanszor tapasztaltam ezt Orehovo-Zujevóban, többek között az országszerte híres, műanyagot gyártó Karbolit gyárban. Jurij Nyikolajevics Kapusztintól a gyár dolgai felől érdeklődtem és ő beszámolt termelési eredményeikről, végig vezetett a művelődési házban, megmutatta a gyár életéről készített tablókat, elmondta, hogy hány lakást építettek, hogyan gondoskodnak a lakótelep karbantartásáról. A magas, széles vállú, kékszemű férfi készségesen tájékoztatott mindenről, de hangja forróbb lett, amikor az albumot lapozgatva azt kérdeztem, hogy — o képekről ítélve — szépen berendezett úttörőtábort ki tartja fenn? — Az üzem — mondotta — és nemcsak a mi gyárunkban szokás ez így, hanem Szovjetunió-szerte. Tíz hónapon át tanulnak a gyerekek, legalább a nyarat töltsék üde, zöld környezetben. gondtalanul. Szerencsénkre nem kell messze menni, ez a környék üdülő körzet. Mi is az egyik környező erdőben készítettük el az úttörőtábort Háromszázötven gyermeket tudunk ott egyszerre fogadni. Tekintettel arra, hogy három egy-egy hónapos turnus van, minden nyáron 1050 gyermek tölt el egy hónapot az úttörőtáborban. — Nem pontos a szám Jurij Nyikolajevics — jegyzi meg valaki. — De ez pontos, csak még nem teljes — válaszol mosolyogva a várttitkár. — Ugyanis van még egy másik úttörőtáborunk is, a Fekete tenger partján, ott egy turnusban 70 gyermeket tudunk foglalkoztatni, kereken számolva egy évben, illetve egy-egy nyáron 200-at. Nem kell azt kérdeznem, hogy hogyan töltik el a gyerekek a nyarat, akkor, amikor nem az úttörőtáborban vannak, ugyanis erről is bő tájékoztatást kapok. — Ezenkívül az iskolák, a gyári művelődési otthonok mellett működnek a napközik. Ezek programja is érdekes, és igazodik a nyárhoz, sok a kirándulás, sportverseny, úgy, hogy itt is megtalálják az érdekes foglalatosságot gyermekeink. — Nem okoz ez gondot a gazdaság- vezetésnik, a pártszervezetnek? A várttitkár ismeretségünk óta először néz rám értelmetlenül. Elgondolkozik a kérdésen, csak néhány pillanat múlva szólal meg: — Gondot kérdezeti? Persze, hogy van gond, jól kell megszervezni a tábort, gondoskodni a megfelelő étkezésről, a gyerekek elszállásolásáról, az érdekes, színes programról, dehát gondnak lehet nevezni? öröm látni a vi* dám hancurozó, boldog gyerekeket. A városi pártbizottság és a szovjet vezetői elmondották azt is, hogy a gyerekekről való gondoskodás nemcsak a textilkombinátban és a Karbolit gyárban, hanem valamennyi üzemben rend szeres, állandó feladat. Méghozzá nem hivatali kötelességből foglalkoznak a gyerekek foglalkoztatásával, hanem szerétéiből és egyenértékűnek tartják azt a kommunizmus építésének más fontos feladataival Annak, aki nem először járt a Szovjetunióban, nem újdonság a gyerekkultusz, s főként az, hogy az állami szerveken túl mily sokat áldoznak ezért az üzemek. Ezért is érdekelt, hogy miből fedezik az ezzel kapcsolatos kiadásokat. A válasz a következő volt: — Az üzemi nyereségből, az igaz * gatói alap egyrészéből. Ehhez hozzátették azt is, hogy az új gazdasági mechanizmusban, amikor még nagyobb önállóságot kapnak, a gyerekekről való gondoskodás anyagi feltételeinek biztosításához még jelentősebb összegekkel kívánnak hozzájárulni. Az Októberi Forradalom előtt a Morozovok, mint minden tőkés, előszeretettel foglalkoztatták a gyerekeket, mert azokból még nagyobb hasznuk származott. Kegyetlen volt a gyermeksors. Idéztem már ezzel kapcsolatban az öreg Szilantyevet, aki 11 éves korában került a gyárba, kiál- vatlanul, fáradtan dolgozott és gyerek fejjel megismert minden keservet. Tud erről Orehovo-Zujevóban minden felnőtt, lehet, hogy éppen ezért gondoskodnak oly nagy szeretettel a gyerekekről? Bányász Béla (Következik: A város és a tradíciók) hoz tartozó Irán között 1953 óta fokozatosan javult a viszony, ami egyébként fontos gazdasági megállapodásokban is tükröződött. A Szovjetunió Irán szükségleteit teljesen fedező kohá' szati kombinát és gépgyár, valamint az úgynevezett Transz-Iráni gázvezeték megépítését vállalta. Ezen a gáz vezetéken Irán 1971-től évente 10 milliárd köbméter földgázt exportál a Szovjetunióba, s ilymódon egyenlíti ki az Iránnak nyújtott hosszúlejáratú szovjet áruhiteleket. A mostani tárgyalások a szovjet—iráni politikai viszony, a gazdasági és műszaki együttműködés kérdéseit fogják érinteni, de nyilván nagy helyet kapnak a közel-keleti fejlemények is. Leonyid Brezsnyev, azSZKP Központi Bizottságának főtitkára szerdán fogadta Hoveida iráni miniszterelnököt. A Koszigin szovjet kormányfő és Hoveida megbeszéléséről kiadott jelentéshez a TASZSZ hozzáfűzi, hogy a két államférfi megvitatta a szovjet—iráni kapcsolatok egyes kérdéseit és eszmecserét folytatott a feleket kölcsönösen érdeklő nemzetközi problémákról. LABDARUGÓ MNK: Dózsa—Bányász 2:0 (1:0) Érdekes mérkőzést vívtak a csapatok. A Bányász jól kezdett, nem egy veszélyes helyzetet teremtettek csatárai a Dózsa kapuja előtt. Később leljött a Dózsa. Török jobboldali szögletét dr. Györkő a hálóba fejelte. Szünet után is a Dózsa Irányította a játékot, az 55. percben dr. Vajda remekül indította dr. Györkőt, aki védhetetlenül lőtt a hálóba. 2:0. FK Zenta—Mohács 2:0 (2:0) Mohács, 400 néző, vezette: Sa- bacz. — Igen jó, élvezetes mérkőzésen a zentaiak szerencsés győzelmet arattak. A mohácsiak mindkét félidőben többet birtokolták a labdát, sok veszélyes támadást vezettek, jól is lőttek, de a zentai kapusnak nem lehetett gólt rúgni. Milliók hansria unner Myrdalt, • vi- " * lágszerte megbecsült svéd közgazdászt, hazája volt külügyminiszterét mindig úgy ismerték, mint az amerikai politika, kultúra és életforma egyik hívét. Életének nagyrészét az Egyesült Államokabn töltötte, a nemzetközi szervezetekben, amelyeknek ma is tekintélyes vezető személyisége, legtöbbször az amerikai álláspont híveként hal latta szavát S néhány napja, amikor a stockholmi Vletnam-konferencia záróbeszédét hallgatták a közel hetven országból összegyűlt küldöttek, Myrdal profesz- szor beszéde bevezető részében újra Amerika . Iránti rokonszenvéről, az Egyesfiit Államok jövője iránti reményről beszélt Ám hamarosan Amerika felelősségéről, majd Amerika bűnéről szólt; mert beszéde a legélesebb vádiratok egyike volt a vietnami agresszióban bűnös amerikai kormányzat ellen. Azt mondotta, hogy erkölcsi hanyatlás, az erőszak szellemének növekedése, a színesbőrű polgárok jogainak további el- tiprása, a még Kennedy által meghirdetett „szegénység elleni küzdelem” teljes megszűnése: ezzel kell fizetnie az Egyesült Államoknak a vietnami bűnért Myrdal professzor egy mondata így szólt: „Ez a háború olyan erkölcsi szörnyűség, aminő- höz fogható kevés volt a történelemben!” Milliók látják esténként a világ televízió-híreinek illusztrációjaként a képernyő kön az amerikaiak által elkövetett szörnyűségeket Vietnamban egy nép védekezik a támadó ellen; fél- milliónyi amerikai, s legmodernebb fegyverzettel ellátva tiporja a kis ország földjét. Havonta 50 000 tonna bombát, rakétát és lőszert használnak el — pontosan ugyanannyit, mint amennyit a szövetségesek a második világháború döntő hónapjaiban vetettek be és kereken háromszor annyit mint amennyit Koreában használt fel az amerikai haderő. Stockholmban az őt vi- ^ lágrész országaiból összegyűlt 452 küldött úgy döntött, hogy Július húszadikát a vietnami amerikai agresszió elleni tiltakozás világnapjává nyilvánítják. Ezen a napon a stockholmi határozat értelmében egyszerre hangzanak majd fel a tüntetők haragos szavai Párizsban és Varsóban, a londoni Trafalgar-téren és az amszterdami kikötőben: ugyanezen a napon követeli a vietnami bűntettek azonnali megszüntetését a világ. Stockholmban azért válasz tották július 20-át, mert 1954-ben ezen a napon írták alá a genfi egyezményt, amely végetvetett az akkor már esztendők óta dúló vietnami harcoknak. A világ, amely az évfordulón tüntet majd, nem feledte, hogy a tárgyalóteremben annakidején elhangzott az amerikai kormány nyilatkozata arról, hogy a nemzetközi béke és biztonság komoly veszélyeztetését jelenti a vietnami agresszió minden felújítása. A nyilatkozattevő kormány néhány év vei később nemcsak megtámadta a vietnami népet, hanem lépésről-lépésre terjeszti ki e bűnös agressziót. „Az amerikai eszkaláció Vietnamban ma már nem egyéb, mint népirtás!” — ezt üzeni Stockholm, s a július húszadikán tüntető milliók ezt visszhangozzák szerte a világon.