Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-07 / 106. szám
Tavaszi festés a lakásban GVÖNCVÖK V i Fehér strassz, fekete gyöngy kombináció estélyi ruhákból Kosztümhöz, pulóverekhez op* art jellegű gyöngyöt Ez a háromsoros tekla-műanyag gyöngysor zárt és nyitott fazonú ruhákhoz egyaránt elegáns Kivágott estélyi ruháknál a fehér tekla előnyösen emeli ki a fedetlen vállakat eső nappali fény derít. A legvilágosabb festést az ablak melletti falfelületen alkalmazzuk. A faiak megfelelő festésével az alacsony szobák térhatása magasítható, túl magas szobák esetében pedig ellenkező hatás érhető el. Magas helyiségeket ne festessünk egészen a mennyezetig, s ezzel mintegy tágítjuk a mennyezetet. Az alacsony falakat viszont a mennyezetig festjük, esetleg keskeny sávban azon túl is, így a lakótér magasságát lát szólag növeljük, aminek főleg manzardszobáknál van jelentősége. A szoba falait nem szükséges okvetlenül egyszínűre festeni. Ha a szobában különböző rendeltetésű sarkokat (pihenő, tanuló, stb.) alakítunk ki, ezek a fal színével is kiemelhetők. Bizonyos esetekben két szín különböző szintű alkalmazása is lehet célszerű. Ahol például a berendezési tárgyak nem azonos magasságúak, az ilyen megoldás egységesíti az összképet. A legsötétebb színárnyalat előnyös háttere a díszítő kerámiának. A festésnél egyszerűségre törekedjünk, gondosan válasszuk meg a színeket: próbáljuk ki előzőleg a falon és száradás után döntsünk. Papp Tibor építész tálaljuk: 1 kanál étolajba 2 kávéskanál citromlevet, 1 ká véskanál joghurtot, 1 csepp mézet, kevés petrezselymet, 1 kávéskanál finomra vágott hagymát vagy ugyancsak finomra vágott késhegynyi fok hagymát keverünk. MAJORANNÁS ZÖLDSÉG 5 dkg finomra megreszelt nyers zellert és 5 dkg finomra vágott, kipréselt nyers káposztát tányéron egymás mel lé helyezünk. A következő salátamártást adjuk hozzá: 1 tojás sárgájához folytonos keverés közben 1 kávéskanál olajat öntünk, 2 kávéskanál citromlevet, fél kávéskanál majoránnát, 1 kávéskanál finomra vágott hagymát, és esetleg egy csepp mézet. VEGYES NYERSFÖZELÉK 10 dkg zellert, 15 dkg retket, 20 dkg céklát és 10 dkg sárgarépát külön-külön finomra reszelünk. 15 dkg. uborkát és paradicsomot, 8 dkg parajt, valamint kevés póréhagymát és kis fej kelkáposzta felét vékony metéltre vágunk A tálon elrendezzük, ecetes salátalével leöntjük. A helytelenül megválasztott színek vagy minták elcsúfíthatják a legkorszerűbben berendezett lakást is. A festésnek harmonikus összképet kell alkotnia a bútorral és a lakótér egyéb berendezési tárgyaival. A kontraszthatású színek helyett inkább világos árnyalatokat ajánlunk, amelyek az egész környezetet tágasabbá, levegősebbé teszik. De figyelembe kell ven ni a berendezés színösszetételét is: a bútorzat, bútorszövet, szőnyegek, díszítő tárgyak színét. Ha ugyanis a festés nem illik a világos bútorhoz, a környezet egyhangúvá és unalmassá válik. Világos bútorhoz például kék árnyalatot, piros kár pitozású bútorhoz pedig kékeszöld árnyalatot használjunk. A mahagóni bútorhoz jól alkalmazhatjuk a borsózöld árnyalatot. Kisebb helyiségekben világos árnyalatokra törekszünk, amelyek „kitágítják” a helyiséget és világosabbá is teszik azáltal, hogy jobban visszaverik a fénysugarakat Sötétebb árnyalatú színek indokoltak olyan régebbi épületekben, ahol a nagy helyiségeket optikailag kisebbíteni akarjuk a barátságosabb környezet kialakítása érdekében. Sötétebb színeket alkalmazzunk az ablakkal szemközti falon, amelyet a ráJOGHURTOS SALATA 5 dkg sárgarépát finomra reszelünk, 4 dkg. nyerskáposztát finom metéltre vágunk, és tányérral letakarva, néhány óráig állni hagyjuk. Ezután tálra tesszük, és a következő mártással leöntve minden lakásban nélkülözhetetlen. Az új bérházak lakásaiban a simafelületű, díszítésmentes bútorok, a kényelmes fekhely és szék az ember életfunkcióit szolgálja. A hatalmas szekrény-monstrumok helyett kialakul a svéd fal, amely egymásra helyezhető szekrénykékből, könyvespolcokból áll. Itt helyet kaphatnak a könyvek, kedvenc kerámiák, hanglemezgyűjtemény, ide tehető a magnetofon és televízió. De itt van a vendégváró italszekrény és a hobbynak megfelelő fényképgyűjtemény, a diavetítő, vagy a bélyegalbum... Helyes, ha „bútorraktár” helyett életrendünkhöz igazodva praktikus és szükséges bútorokkal vesszük körül magunkat. Vitaminsaláták Mennyit nő a gyermek? átlagosan 11 centiméterrel magasabbak a nőknél (167 cm—156 cm.) Az átlagmagasságtól eltérő gyerek nem feltétlenül abnormális! Erre nyomatékosan figyelmeztetni kell a szülőket. Nem lehet minden kamasz hajszálra egyforma. Az átlagos és normális távolról sem azonos fogalom. A „normális variánsok” olykor 20 centiméterrel is eltérhetnek egymástól: rendellenes növekedésről csak akkor beszélhetünk, ha a középértéktől ennél is nagyobb az eltérés. Mit kell tudni ezek után a gyermeke testhossza miatt aggodalmaskodó szülőnek? Ne eméssze magát a centiméterek miatt, mert legtöbbször nincs rá oka. Azok a ritka esetek, amelyekben valóban betegesen gyors, vagy lassú a növekedés, úgyis feltűnőek, s az iskolaorvos ilyenkor alapos kivizsgálásra küldi a tanulót. nak kell lennie az ilyen vagy olyan korú gyermeknek, ám az övé nem annyi! Megszállja a felesleges aggodalom: miért marad el a növekedésben csemetéje? Ezzel szember a tények a következők: az újszülött első életévében 25 centimétert nő, az ötödik életévében 8 centimétert, a hetedikben már csak 3 centiméter a növekedés. Pontosan 5,5 centiméteres gyarapodás szinte egyetlen évben sincsen. A fiúk és a lányok különbözőképpen nőnek. Már a születéskor van némi különbség a fiúk javára. Ez tízéves korig megmarad, de átlagosan sohasem éri el az egy centimétert. A tizennegyedik életévben a lányok utolérik, sőt alaposan elhagyják a fiúkat: a tizenhárom éves lányok átlagosan négy centiméterrel magasabbak a fiúknál. Tizennégy éves korban azonban végleg lemaradnak a fiúk mögött. A felnőtt férfiak összehasonlítási alapul a felnőttek testméreteit kell ismernünk. A felnőtt férfiak és nők átlagos magassága 161.5 centiméter: az újszülöttek átlagos testhossza 50 cm. Sokan azt gondolják, hogy a gyerek akkor nő egészségesen, ha minden évben ugyan annyival gyarapszik. Mivel a huszadik életév után már minimális a növekedés — alig több egy centiméternél — könnyű kiszámítani, hogy — e gondolatmenet szerint — évente 5,575 cm-t kellene nőnie a gyermeknek. A „gondos” szülő, alti e sza bály állítólagos érvénye szerint próbálja gyermekének az ajtófélfára jelölt magasságát évente ellenőrizni, ugyancsak ráncolhatja homlokát, mert a gyermek növekedése sehogyan sem engedelmeskedik elképzeléseinek. A szülő aggódva nézegeti a népszerű könyvek, vagy az utcai mérlegek adatait: hány centiméter magaspet, térképet szemléltei. Én mindezt 45 pere alatt! Az osztályfőnöki órán komoly nevelési és társadalmi problémákkal foglalkoznak. vagy az éppenséggel esedékes osztály- ügyeket” kell megbeszélni. Az említett szülő a számára kényelmesebb álláspontot foglalja el: az iskolában történt, semmi közöm hozzá! Egyes szülők azt szeretnék, ha gyermekük nevelését teljesen az iskolára háríthatnák át. Nagy elfoglaltságukra, fáradtságukra, utazásra és más egyébre hivatkoznak. A verekedés. a kárt-okozás sokszor annak a következménye, hogy nem törődnek a gyerekkel. Szombaton délután és vasárnap a legtöbb szülő együtt van gyermekével. Szülői kötelesség hét végén rendbehozni a gyermek .szénáját!” Az iskola oktató-nevelőmunkája a nap egy részére korlátozódik. Ha a napközit is hozzávesszük, legfeljebb 9—10 órára tehető. A többit a szülői házban, annak udvarán, kertiében és sajnos az utcán tölti. A gyermekek az iskolában megmagyarázott anyagot — még a napközisnek is — otthon újra át kell vennie, tovább gyakorolnia... A szülőnek ily módon tehát nemcsak a gyermek viselkedésére, hanem a tanulására is gondot kell fordítania. Természetesen mindez sok gonddal, törődéssel jár, mégis meg kell tennünk, s ha a helyzet úgy kívánja a hanyagságért, az elkövetett fegyelmezetlenségért felelősségre kell vonnunk gyermekeinket. Minél előbb, annál jobb s eredményesebb!... Természetesen nem a testi fenyítésre gondolunk — ..a nadrág szíj-pedagógiára”. A szülők kezében számtalan olyan lehetőség van. amivel az iskola nem rendelkezik, mint például a gyermektől különböző kedvezmények megvonása. Az iskola vállalja a tanulók nevelésének, oktatásának ráháruló szép felelősségét, a szülői házra eső részt semmiképpen nem vállalhatja magára! BALOGH BÉNI pedagógus hajnali vonat egykedvűen zakatolt. Két asszony beszélgetett: A — Tegnap miért hiányoztál. Iduskám? — Sajnos, a fiam, Gabi, betört egy kirakatablakot Méghozzá az új cukrászdáét. Szombaton, az ünnepélyes megnyitás előtt... Azt mondják az iskolában: én vagyok érte a felelős!... Hál tehetek én róla? Reggel ötkor már vonaton ülök. A férjem hétre megy dolgozni. A gyerek egyedül kel, reggeli után az iskolába megy. hiszen már hetedikes! — Sok baj van ezekkel a gyerekekkel — bólint a másik asszony. — De mondd, megnézed olykor a fiad táskáját és a zsebeit? — Ki ér rá erre? Az ilyesmi a tanítók dolga. Mondtam az igazgatónak: nem fizetem meg a kárt, mert a gyerek eljött otthonról. t gy másik iskolában történt: A folyosón, a nagy szünet alatt, két nyolcadikos fiú összeverekedett. Az ügyeletes tanár annyit látott, hogy az egyik gyerek üveggel fejbevágta a másikat. Amaz ájul- tan rogyott össze . .. Az igazgató behívatta a szülőket. — Az év elején beírtuk az ellenőrzőbe: a balesetek elkerülése végett csak műanyag edényben lehet teát, vagy kávét hozni az iskolába. Ezt a kedves szülők is aláírták — mutatott az igazgató a fiúk ellenőrzőjére. S most mégis üveg okozott balesetet. — Ki emlékezhet mindenre? — méltatlankodott az apa. — Ami a gyerekkel az iskolában történik, azért én nem lehetek felelős. A két példa — eléggé súlyos példa — sze- rint, tehát ki a felelős? A dolgozó szülőknél a felsőosztályos gyerekek önállóan mennek az iskolába. Este azonban mindkét szülő otthon van! Ha nem is állandóan, de időnként a gyermek táskáját. zsebeit, főként az apa átnézheti. Ha ezt megteszik, nemcsak a kellemetlenséget kerülik. el. hanem a több száz forintos kárt is. A tanítási órán „millió” dolgot kell elvégezni a tanárnak. Kikérdez, házifeladatot ellenőriz, új leckét magyaráz, vázlatot ír, kéBútor a korszerű lakásban — Mit csinálsz, ha a re- kamiét mégis ki kell nyitni? — érdeklődtem. — A székeket felrakom az asztal tetejére, az asztalt a? erkélyajtó elé húzom. Különben nem férünk... rendeznek be. Az adatgyűjtés során az is kiderült, hogy nem anyagi nehézség miatt, hanem megszokásból a konzervatív ízlés miatt. Sokan még úgy vélekednek: szép, jó a modern bútor, de a régi, a súlyos, a nehéz, a hatalmas, az az érték. A bútorral szemben támasztott követelmény szolgálja az embert, — s ízlésesen szép legyen. Nem véletlen, hogy ma már a garnitúrák is egyre inkább egyszerűsödnek. Á hálószobaberendezés a mindennapi élet igénye szerint egyszerűsödött rekamiéra, illetve heverőre. Sokhelyütt a ruhásszekrény feleslegessé vált a beépített szekrények miatt. A nagy díszes toalett helyett megszületett az öltözőasztalka, amely becsukva íróasztal, — kinyitva az esti vagy reggeli szépítkezést szolgálja. Uj bútorféle is kialakult az igények szerint: az ágynemütartó, — amely a dunna helyett a szin tén korszerűsödött paplan és Svéd fal. — beépített televízióval, íróasztallal, fehérnemű szekrénnyel és ágyneműtartóval den öt lakásból kettőt még kispárna elhelyezésére szol- a hagyományos, rég! stílusú, gál. Vagy a könyvespolc, — és régi méretű bútorokkal amely ma már úgyszólván Igen, mert a szobában a bútoroktól nem férnek, a család élete, — régi maradi hagyományok szerint a konyhában zajlik. A szobát, mint régen a falusi tiszta szobát, — a vendégek előtt nyitják meg, — dicsekvésképpen. Világos „Csillag” berendezés, —- olyan lakásba, ahol nincs beépített szekrény A példa eléggé szélsőséges, de érdemes elgondolkozni raj ta. A statisztika szerint minKedves ismerősöm új bérházban kapott lakást. Hívott, látogassam meg. Büszkén mutatta a berendezést. A kisebb szobában magasra tornyozott kettős ágy állt. Két hatalmas ruhaszekrény húzódott a fal mellett. A hálóberendezéshez tartozó toalett-tükör az előszobában állt, mert másutt nem fért el. A másik, a nagyobb szoba hasonlóan volt berendezve Hatalmas, vitri- nes szekrény, világítós reka- mié, nehéz kárpitozott fotelekkel. A szobában az ablak előtt még étkezőasztal is állt négy székkel. A szülő felelőssége