Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-21 / 118. szám

— Wem sírkő az.

— Mi egyéb hát?

— Meg kell azt nézni jól.

— Megnéztem. Nagyanyád kőbefaragva. Csak sírkő az. Kőfaragás.

— De milyen! Éppen, hogy meg nem szólal.

— Szögletes ...

~r Mert absztraktos. Azért. De csak nagyanyám az, ha absztraktosan is. Ott a kezében a kötőtű, meg a féligkész kendő.

— Két nagyanyád van. Egy a föld alatt. Isten tudja, miből lett és mivé lesz. Másik meg a föld felett. Kőből köti a kendőt. Isten nyugosztalja.

— Amit egész életében csinált, azt míveli most már idők végezetéig.

— És hát ez volna a Bori néni mennyországa?

— Ez.

— Bolond vagy te Boriska lelkem, akár a nagyanyád. A rosseb vesződik veled tovább, eredj dolgodra.

JEVGENYIJ JEVTUSENKO:

QYENQÉDSÉC/

Mikor és miért, ki által lett divat:

Közömbös az élő,

fontos aki meghalt.

Az emberek hajlongnak.

s isznak míg lehet

lassacskán az élet mindenkit eltemet.

Mi lesz az ember — történelmi adat gyászzene, temetés, —

megható szónoklat....

Ki felel azért, hogy Majakovszkij halott, hogy kezébe valaha revolvert fogott?

Hatalmas

termet volt —

hangja csengőn szóit,

de kapott-e valaha

bárkitől kedves szót?

Az élők küszködnek — fáradt emberhalmaz. Gyengédséggel csupán a halál jutalmaz.

fordította: Fehér Gábor)

ARATÓ KAROLT:

VALAMI MAS

Bádogfényfi egek alatt látom ballagni magamat, körülfognak fűzöld, meleg, hó alól villámló játszóterek.

A kisváros poklaiban tudom, ó, tudom már: mi van! Cikázhatok, akár a madarak, úgyis minden belém akad.

Sokat mertem: tanulok újra menni, virágok közé heveredni, vihet süppedő vizekre az álom, magam hajamnál fogva visszarántom.

Emlékezem még olykor a kölyökre, ki utcasarkon vár, sétálva föl-le s folyton egy lánynevet hadarva, lassan keresztet ír a falra.

MÉSZÁROS ISTVÁN:

FELESÉQEMHEZ

Bordáim ívét átfogod kutatva tágul bölcs szemed tüdőnkre hullott zizzenés felborzol bennünk sejteket kötődünk egybe vascement példája frissen felzuhog jön egyszerű felismerés: vágysziklák mint bőszült kunok testünkben dongnék szép szavunk dadogni készül szüntelen te ősi táncból ébredő együtt lélegzed most velem — megfogtunk múló pillanat lettél kettőnknek egy őröm szétfoszlik nézd csak kedvesem a létet ostromló közöny

és érzem végre ó tudom: már kettőtökért imádlak

— Kém ott

— Szót se értek az egészből.

— Én is csak sejditem, de a tanitónéni art monttja, érit

— öt nem kérdezem, úgyse árulja et

— Elárulná, csak Erzsi néném nem értené.

— Te megértetted?

— Nekem nem mondta, mert én nem kérdeztem. Csak agy magamtól gondolkodtam a dolgon.

— Hát ha azt a te tanítónédat nem is, de téged fel tudlak még fogni az eszemmel, Boriska lelkem. Beszéld el, mit gondoltál ki?

— Megpróbálom... Emlékezik-e Erzsi néném, hogy amikor nagyanyám az őszön hazajött a pécsi kórházból, ahol meghalt és feltámasztották, mit mívelt idehaza?

'p'mlékszem hát. Azt mívelte, amit egész életébe az- előtt és azóta is. Kötögetett. Meleg kendőt.

— Meg mellényt.

— Azt is a férfinépnek. Az egész község asszony népének ő kötött meleg kendőt fejére, vállára, mióta csak emlékezem. A minap is néztem a művelődésházban, asszonyok, lányok mind a Bori néni kötött kendőt viselték, merthogy elég híves este volt, kevés volt a kardigán, hegyibe került a kendő, de meg a taggyűlésen is ahány férfi, mind a Bori néni mellényét viselte, merthogy az is igen hideg őszi este volt és még nem fűtünk ilyen koraőszön, még ha megvesz az Isten hidege, akkor se fűt az ember szeptemberben.

— No látja, Erzsi néni, hát ilyen. Kendőt asszonyoknak, mellényt a férfiaknak, hogy ne fázzanak az emberek a földön.

— Ez volna a mennyország?

— Ez még nem. Akármit mivel az ember a földön, bármennyi jót tesz, attól még nem jut a mennybe.

— Hanem mit kell mívelni?

— Arra kell törekedni, hogy a jó, amit az ember tesz, vagy akár a rossz is, az megmaradjon. Idelent a földön maradjon meg és nem odaát.

— Pedig az a kendő, akármilyen meleg is volt, nem maradt meg. Hiába mondtam a pécsi vásárba, hogy örökkéig tart.

— Hogy került nagyanyám kendője a pécsi vásárba?

— Én vittem be egyet-kettőt eladni, mindig október első vasárnapján, amikor beállt a hideg, mondtam a vásárlóknak, ezt maga lelkem moshati, vasalhati, szét nem megy ez ítéletnapig se. Pedig bizonyhogy szétment. Az enyém példának okáért, amit tizenhat éve kaptam Erzsébet napkor, szétrohadt. Esztendeje már, hogy felmosórongynak használom, de már annak is alig. A Zsiga bácsi mellénye is, lám, hogy foszlik, szertehull, akár a vedlett kutya szőre.

— Tudta ezt jól nagyanyám, ezért kereste másutt a megmaradást.

— Hol te? Ha egyszer nem maradhat meg a meleg kendő, amit az ember köt!

— De megmaradhat maga az ember, aki a kendőt köti.

— Hogy maradjon meg, ha egyszer meghal?

— Másvalaki által marad meg, aki maradandóvá varázsolja.

— Van ilyen halandó, aki egy másik halandót maradandóvá varázsolna?

— Nem sok. De azért akad. Egy ilyet talált magának

nagyanyám Pécsett.

— Már ugyan kit?

— Ismeri Erzsi néném a Gyepes bácsit?

— Az Istenben boldogult báró úr kondását?

— Annak a fiát gondolom.

— Már hogyne ismerném. Itt futkározott meztéláb rongyos nadrágban az udvarunkon. El is vertem nemegyszer, mert igencsak szerette széttaposni a salátámat.

— Most már nem tapossa a salátát.

— Hallottam, kőfaragó lett Pécsett.

— Szobrász. Vele találkozott nagyanyám a pécsi kórházban.

— A Gyepes fiú is feltámadt?

fi/leg se halt. Csak a vakbelét operálták. Félig gyó- gyultan találkozgatták nagyanyámmal a kórházkertben. Mindenféléről beszélgettek. Rólam is. Nagyanyámnak megígérte, hogy engem jövőre felvesz a pécsi művészeti gimnáziumba, mivelhogy nagyanyám megmutatta neki az én állatrajzaimat.

— Aztán csinált-e magának valami faragott képet az • Gyepes fiú?

— Híres szobrokat farag híres emberekről. Kossuth-díjat is kapott értük.

— Váljék egészségére.

— Ehhez a bácsihoz járogatott be aztán nagyanyám Pécsre

később is. minekutána megjárta a túlvilágot.

— Oszt nála kereste a mennyországot?

— Ne tessék nevetni. Erzsi néni, mert meg is találta.

— Tudod is. te kis taknyos. hogy mi a mennyország.

— Ha az ember nem hal meg a saját halálával, hanem megmarad, az a mennyország.

— Nagyanyád azt hitte, ő az első ember, aki meghal.

— Mindenki ezt hiszi, aki halni készül. De nem mindenki hal meg, aki meghal. Ezért jár be nagyanyám Pécsre. Nem akart úgy meghalni, hogy semmivé váljék.

— Ugyan mi maradt belőle?

— Hát nem tetszett látni?!... A temetőben a szobrot?

— Már hogyne láttam volna. Életembe se hallottam olyat, hogy egy temetésen mindjárt a sírkövet is felállítsák, mikor még alig hűlt ki a halott és még éneklik a circum- dederuntot.

Pécsi utcák, házak, emberek

SZÉCHENYI TÉR

rékszögben futó vonalak hálózatát érdekes módon bontja meg a tér felső végén álló belvárosi templom elfordított kocka formája. Az aszimmetrikus elhelyezés ellenére is egyensúlyt tart az épület. Öröm, hogy a tér közepén is sikerült néhány négyzetméter földet megőrizni a virágoknak.

A tér alsó és felső sze- gélye közt több méter a szintkülönbség. A kőpár- kónnyal övezett és széles lépcsősorral a térhez kötött belső rész azonban vízszintes. Nyáron padokat tesznek ki. Vasárnap térzene szól, A kőkockákra sakktáblái meszelnek s a játékosok élő bábokkal mérik össze erejüket. A barokk Szentháromság szobor körül galambolí szállnak. Gyerekek morzsát szórnak a földre.

Már a középkori, kőfallal körülvett polgárvárosnak eí a tér volt a közepe, a város keleti és északi tengelyének metszéspontja. Aki ismeri * tér történetét, az egész város múltját ismeri. Itt állt s török bazársor. A hódoltság

barokk kaszárnya-stílustól a nemesvonalú, klasszicista ízlésen, a copf stíluson és eklektikán keresztül a századvégi szecesszióig jóformán minden építészeti irány nyomot hagyott a házakon.

A térnek bármely nézetből esztétikus hatása van. Ha a déli sarkánál állunk meg, a tekintetet a lépcsőzetesen emelkedő háztetők, a dombra kapaszkodó járművek a Mecsek felé viszik. A tér mögött és fölött a hegy háta tart díszletet. Ha a tér felső, északi részéről pillantunk le, szinte belelátunk a tér gyomrába. A járműveket a Bem utca deltája nyeli el. A tekintet a távolban, a házak fölé simuló dombokon pihen meg.

A téglalap alakú tér rajzát, a szimmetrikusan és degoznak és ügyfeleket fogadnak. Ajtók, amelyekre nem lakók, hanem tisztviselők neve van kiírva. S az ajtókat csak megszabott időben nyithatja ki az idegen.

A Széchenyi tér — valódi tér. Nemcsak utak találkoznak és indulnak innét, nemcsak fontos és nagyforgalmú hivatalok dolgoznak itt, hanem valóban teret zárnak be a környező épületek. A házak sorfalként állnak a tér négy oldalán. A házak közt nyíló utcák: szűk folyosók. Van a téren épület, amely már az 1700-as évek elején mai formájában itt állt: az a ház, amely süly- lyedő pincéjével, repedező falaival, megroggyant tető- szerkezetével a legtöbb gondot okozza, a középiskolai fiúkollégium. Ettől a régi,

Czázadok óta a város köz- pontja. Mégis minden nap változik rajta valami. Talán éppen ebben a folytonos változásban van mara- dandósága.

Mint a legyező szárnyai, tizenkét utca nyílik a térből. Itt van a város szinte minden jelentős intézménye: két tanácsház, szálloda, bíróságok, gyógyszertár, áruház, IBUSZ-iroda, két templom, iskolák, múzeum... Állami ünepeken itt áll a dísztribün. Karácsonykor a mindenki karácsonyfája. A hivatali szobák, irodák, tanácskozó termek között csak néhány lakás húzódik meg: házfelügyelőké, hivatalsegédeké. Épületek, amelyeknek mindig csak idegenek lépik át a küszöbét. Irodák, amelyekben hivatalnokok dolSzékely Júlia:

Mennyország

Tlyen temetést még az öregapám se látott. Bolond volt ■* szegény jó Bori néni világ életében, holtában se tagadja meg magát.

— Már ne tessék ilyet mondani, Erzsi néni. Nagyanyámnak több esze volt, mint az egész község népének, de még az egész Baranya vármegyének együttvéve. Még Pécsre is eljutott a híre.

— Nem dispustálok veled, Boriskám lelkem. Végtére is nagyszüléd volt. tiszteld, hogy hosszú életű légy a földön.

— Nem azért tisztelem.

— Hát?

— Mert okos volt

— Ezt te mondod?

— Én.

— Hány éves vagy te, Boriska?

— Tizenkettő.

— Nohisz, aki már tizenkétesztendős, az már tudhati.

— Tudom.

— Mert magad is nagyokos vagy. Nemegyszer mondta nagyanyád, ez az én unokám rajtam is túltesz majd.

— Meg leszek elégedve, ha őt elérem.

— Lehet, hogy eszeddel túléred nagyanyádat, az nem is olyan nagy virtus, hanem ami a viselkedést illeti, abban máris rosszabb vagy nála. Mert Bori néni, már csak én így mondom, néni. Bori néni. pedig esztendővel elébb születtem, de hát mindenki csak így emlegeti, Bori néni, a falu öregje, fiatalja, mind, mondom, Bori néni, mikor még ilyen kis süldő malac volt, mint te, bizony nem feleselgetett volna vissza a nagyoknak, inkább csak hallgatott, szépen, illedelmesen, emlékszem jól, együtt jártunk be az iskolába. Sohase tzólalt az meg, csak ha kérdezték.

— De olyankor aztán okosat mondott, igaz-e?

— Hát ha olyan nagyra vagy öreganyád eszével, mondd meg nekem, miben is volt az olyan okos?

— Mindenben.

— Éppen csak senki nem értette, mit miért csinál.

— Én értettem.

— Magyarázd meg nekem a cselekedeteit, akárcsak egyet is.

— Melyiket?

— Mindig csak olyan dolgok történtek vele, amik mással nem. Itt van ez a tavalyi esemény. Ami a múlt őszön történt Bori nénivel. Fogja magát, meghal a pécsi kórházban, azután feltámad. Egy évig él feltámadva, mindenkinek meséli a faluban, hogy megjárta a túlvilágot, az egész község erről beszélt.

— Még a gyerekek az iskolában is.

— Azoknak is mesélt a túlvilágról?

— Azoknak is.

— EImondta-e nekik is, hogy kereste a mennyországot, de nem lelte?

— Meg hogy most már addig meg se hal másodízben, és végérvényesen, amíg a mennyországot itt a földön meg nem lelte.

— No látod, hát ezt magyarázd meg, te nagyokos, ha tudod.

— Nincs mit ezen magyarázni. Világos.

— Akár a vakablak. Hát létezik-e ilyesmi a világban, hogy valaki rosszul lesz. mentők viszik a falu határából a pécsi kórházba, ott jobblétre szehderül, azután pediglen fel is támad, de nem harmadnapra, ahogy szokás, hanem azon- nyomban. Hát kérdem én a világtól, létezik ilyesmi?

— Persze, hogy létezik. A szív megáll, a betegen a halált meg lehet állapítani. De szívdörzsölgetéssel ügyesen és gyorsan el lehet ám indítani újból azt a megállt szívet.

— Igen, a Jézus Krisztusnak.

— Orvosoknak is.

— Ha egyszer valaki meghal, az halott. Halál ellen nincs orvosság.

— A klinikai halál még nem halál.

— Klinikai halál! Hát az meg mi a rosseb? Ügy beszélsz, mint valami grófné. Klinikai halál! Fene érti a szavadat.

— Ritkán esik meg és ritkán sikerül, de nagyanyámmal megesett, a pécsi orvosnak sikerült. Elindította a megállt szívet.

— Esztendőre mégis meghalt. Senki se él örökké, még aki feltámad, az se.

— Nagyanyám azt mondta, mindenki örökké él, aki őt túléli.

— Akkor hát mi most örökéltűek volnánk?

— Neki szegénynek, igen.

— Pedig ő elmondhatta magáról, hogy megjárta a túlvilágot.

— El is mondta.

— Évpencsak azt hallgatta el. hogy mit látott, mit hallott odaát?

__ A#ért, nem látott nem hallott semmit. Mivelhogy

n

incs is odaát semmi, de semmi az égegyvilágon.

— Akkor miért hazudta Julcsa néninek, hogy szárnyas ángyainkat hallott énekelni?

— Nem hazudott. Julcsa néni kérdezte, hogy hallotta-e nagyanyám az angyalokat énekelni, s nagyanyám ráhagyta, nem akarta kedvét szegni.

— Hói Zsiga barcsinak miért mesélte, hogy odaát, ha kőtelkéről az ember a felhőkhöz, hát csak bámul, mert im a felhőkből esővíz helyett borcseppek hullanak alá? Hát ezt miért, hazudta, mi?

— Mert. hogy hadd ne féljen szegény Zsiga bácsi a haláltól. mivelhogy olyan nagyon fél. pedig meghal hamarosan, mert májzsugoria van a sok ivástól.

— De a tisztelendő úrnak is hazudott ám Bori néni, meg

« tanít,ónénak is.

— Nem hazudott. Amit a tisztelendő úrnak mondott, az igaz. A színtiszta igazságot mesélte.

— Mi légyen az?

— Hogy könnvű a.nnak a meghalás, aki idelent a földön nem vétett senkitiának

— Hogy könnyű a halál? Ezt mondta?

— Nem halált mondott, hanem meghalást. Más a halál, <nás n meghalás.

— Te csak ne okíts engem. Aztán meg még mást is mon- lott a tisztelendő úrnak azt. hogy idelent kell az embernek bebiztosítani a menvuországot.

— Ezt nem a tisztelendő úrnak mondta, hanem a tanítótóninel;. Ott voltam, hallottam.

— Akkor tán azt is hallottad, miként vélekedett na.gy- myád. hol lehet idelent a földön megkeresni azt a mennyországot ?

— Azt nem mondta. Csak kereste.

— Meg is lelte?

— Azt hiszem, hogy meg.

— Holt

— Láthatta Erzsi néni...

— Nem én.

— Dehogy se. Ott kint. a temetőben ...

■»- Abban a nyirkos, hideg, setét gödörben?

1

i