Dunántúli Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-14 / 62. szám
3 napló 1987. MÄRCIUS 14. Megváltozóit Berkesd képe Nyolcezer négyzetméternyi területet, az egész községet parkosították a berlcesdiek, negyvenezer fagyal-csemetét, százharminc fenyőt, kétszáz- ötven rózsatövet ültetnek, két és fél mázsa fűmagot vetnek, messze túlszárnyalják ötven- ezer forintos társadalmi mun- ka vállalásukat. A község csinosításában szinte minden- ki részt vesz, különösen ki- emelkedő munkát végzett Ba- kó József, Dallos István, Her- mann István és Varga János. Két ma'att Választástól választásig A töméséi támogatásával érte el eredményeit a II. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága 12 közúti &a eset A jó idő megérkeztével a közutakon is megnőtt a forga- lom. Sajnos, nemcsak a jár- művek száma emelkedett, na- nem a közúti baleseteké is. — Megyénkben sczombaton és vasárnap 12 közúti baleset történt, közülük kettő súlyos sérüléssel végződött. Mohá- csőn szombaton Dobosi ist• ván személygépkocsijával bal- ra kanyarodott és így össze- ütközött a vele szemben köz- lekedő Kempf Ádám motor- kerékpárossal. Az összeütközés során Kempf Ádám súlyos sérülést szenvedett. A másik baleset Pécsett történt, ahöl a József Attila utca és a Pe- tőfi utca kereszteződésénél Tóth János motorkerékpárjá- val összeütközött Hajba József motorkerékpárossal. elhelyezése érdekében. Fel- újítottuk a Kilián utcai böl- csődét, valamint a Gáspár ut- cai szociális otthont. Három- százezer forinttal mi is hoz׳- zájárultunk a Tüzér utcai szó- ciális otthon kibővítéséhez. I " — A most lezajlott 73 kerü- leti jelölő gyűlésen 189 köz- érdekű bejelentés, javaslat és észrevétel hangzott el. Igen sok választópolgár méltatta eddigi eredményeinket. Leg- nagyobb pozitívumnak azt te- kintjük, hogy a kerület lakói jövőbeni feladataink megoldá- sához társadalmi munkafel- ajánlásokat tettek. Ez arra utal. hogy a tanácsnak és a végrehajtó bizottságnak — amennyiben ezt tovább ápolja — a jövőben is jók lehetnek a tömegkapcsolatai, amely biztosítékot nyújtana arra, hogy közmegelégedéssel zárul- jcm a következő tanács ciklus is. A lakosság elismerése ar- ra kötelez, hogy a tanács és a végrehajtó bizottság a jö- vőben is lelkiismeretesen te- vókenyked jen. Harsány! Márta Napirenden a filmmüveltség Cél: a filmélmény önálló megfogalmazása nap délután két órakor, de ugyanazt a filmet a rá kö- vetkező szerdán este nyolckor Is levetítik. Valamennyi ve- títés előtt rövid filmesztétikai előadást tartanak. A vasárna- pi előadásokat Csányi Miklós, a szerdaiakat Szilágyi Erzsé- bet filmesztéta tartja. — A régi TIT-előadások igen vegyes összeállításúak voltak — mondja Mészáros Bálint —. Mi most meghatá- rozott témakörök szerint vá- lógatjuk ki a filmeket, ille- tőleg az esztétikai előadás tárgyát. — A ma bemutatott film, a Lila akác jellegzetesen a harmincas évek alkotása — folytatja Csányi Miklós —• Banális érzelemvilág, bizonyos igénytelenség, kommerszhatá- sok jellemzőek rá. Mégis in- nét kell elindulni a filmmfl- veltségre való nevelésben. A némafilm esztétikai hatásait ugyanis ma már nem lehet elérni, hiszen a némafilm sem volt néma, mert zongorán ki— sérték az előadást, ami ma már furcsa volna. A harmin- cas évek hangosfilmjei viszont könnyen érthetőek, s úgy ér- zem, hogy innét kiindulva, elérjük a célt, a celluloid sza- lagot egyéb célra felhasználó filmektől elhatárolva, az ön- törvényű filmművészet értő közönségének kialákítá- sát. A filmsorozatok végén egyébként ankétot rendeznek majd, ami a klubtagokat egy filmművészeti élmény önálló megfogalmazásához vezetheti. Továbbá, megszervezik a klub levelesládáját, ebbe mindenki kérdésekkel teleírt levelet dobhat be, amire a következő esztétikai előadáson nyilvános választ kap. A mostani sorozat további öt filmje: Kalmár László: ״Halálos tavasz”, Murneu: ״Az utolsó ember”, Lang: ״Egy város keresi a gyilkostf, végül két Marcell Camé film: ״Für- csa dráma” és ״A sátán köve- tei”. A Balázs Béla Központi Filmklubban bemutatott alko- tásokat természetesen egyéb mozielőadásokon nem lehet látni. Földessy Dénes Kabos Gyula, a feledhetet- len öreg Kabos, 1914-ben mint varieté-ügynök revütáncosnak ad el Moszkvába két magyar- nótaénekest, de ezt úgy esi- nálja, hogy a pécsi ember 1967-ben is majdnem betegre neveti magát. A Lila akácot, Székely István négy évtizedes filmjét vetítették vasárnap délután a Petőfi moziban. Igaz, megkopott a celluloid- szalag is, a szójátékok is, a film montázsait a régi ״lekö- rözéses” módszerrel oldották meg, — egyszóval elment az idő a Lila akác felett. A va- sámapi vetítés mégis fi gye- lemre méltó. — Ezzel indult meg a Ba- lázs Béla Központi Filmklub működése — mondja Mészá- ros Bálint, a Baranya megyei Moziüzermi Vállalat szervezési osztályának vezetője —. S a klub megalakítása nemcsak azért fontos, mert segítségével a közönség soraiban egy kissé elmélyítjük a filmmű- veltséget. Emellett a terve- zett pécsi filmfesztlvál-bará- tok köre is erre a klubra épül majd. A vállalkozás értékeléséhez néhány számadat: Pécsett 3000 Film, Színház, Muzsika, 1030 Filmvilág, s talán mind- össze 20 Filmkultúra fogy el az újságárusoknál. Ha ebből leszámítjuk azt a jelentős ol- vasótábart, amely a Film, Szín- ház, Muzsikát, sőt, a Film- világot is elsősorban nem esz- tétikai igényekből, hanem a sztárfotókért veszi meg, ak- kor nyilvánvaló, hogy szűk- ség van a filmklubra. Volt persze Pécsett Is né- hány évvel ezelőtt egy film- klub, a TIT keretében, s en- nek bizonyos eredményei is vannak, hiszen a pécsi nézők olyan elemi fogalmakat is- mertek meg előadásain, mint például a montázs. A film- művészet fejlődésével azon- bán lépést kell tartani, ezért a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat megszervezte a Ba- lázs Béla Központi F*ilmklu- bot. Ezemegyven pécsi tagja van, a legkülönbözőbb foglal- kozású, korú filmszerető em- bér. Az előadások kétheten- ként lesznek, mindig vasára vásárok fejlesztése, a böl- csödék, óvodák, iskolák épité- se, parkok, játszóterek létesí- tése és felújítása. Tömegkap- csolatunk kiszélesítése révén mind több társadalmi szervet, a kerületnek egyre több lakó- ját tudtuk terveink megváló- sításába bevonni. Kertváros- bán társadalmi munka hozzá- járulással készült el több ut- ca és járda. Az önként val- lalt társadalmi munka előre- lendítette a most záruló ta- nácsdklusban a kerület fejlő- dését. Ezzel kapcsolatban szép sikerekről számolhatunk be. Korszerűsítettük a belváros közvilágítását, Kertváros 25 utcájában új lámpahelyeket létesítettünk. Villamos világi- tást kapott a kispostavölgyi, nagypostavölgyi és nagyárpádi út. Parkosítottuk a déli vá- rosrészt, az alsó Tettyét. fel- újítottuk a felső Tettye és a 48-as tér parkját. Ugyan- ezeken a helyeken játszótere- két is létesítettünk. A lakás- hiány enyhítése érdekében házhelyeik kialakításával segí- tettük a lakosságot. Kertvá- rosban például 1,2 millió fo- rin/tot fordítottunk a házhe- lyek kialakítására és ezek közművesítésére. Az elmúlt időszakban jelentősen bővült a kerület kereskedelmi háló- zata is. A belvárosi üzletek korszerűsítésén túl különösen a peremterüleiék lakosságé- nak ellátására fordítottunk gondot — Vegyük sorra. Az elmúlt négy év alatt épült fel a Jó- kai utcai 21 tantermes általá■ nos iskola, amelyben az or szágban elsőként iskolámé• zeum létesült Ugyanebben a tömbben új óvoda is épült Felújítottuk és tataroztuk a Sörház utcai és a Rákóczi úti óvodákat. Nagypostával gyben munikásklub és könyvtár lé- tesült Tovább fejlesztettük a tanulók nyári üdültetését és e célból jelentős összegeket fordítottunk a balatonfenyve- si ifjúsági táborra. Fejlődött egészségügyünk és szociális ellátásunk is. Jelenleg 14 kör- zeti orvos, öt gyermek-körzeti orvos, öt üzemorvos és há- rom iskolaorvos, valamint 15 védőnő működik a kerület- ben. Uj orvosi rendelőt léte- sítettünk Málomban, Nagy- árpádon, Nagypostavölgyben és a Jókai utcában. Bővitet- tűk az Alsó-Havi utcai böl- csődét, húsz újabb gyermek ről. Hasonló módon kezeltük a tanácstagi beszámolókon és fogadóórák alkalmával elhang- zott kéréseket, közérdekű ügye két is. Gyakorlatunk szerint az apróbb ügyek azonnal el- intézést nyernek, de vannak olyanok is, amelyekkel éve- kig foglalkoznunk kell. — A Bástya utca járdájának javí- tását például még 1965 ápri- hsában kérték a környéken lakók. Rövid kis utca ez, amelynek mindkét oldalán autóbuszok, tehergépkocsik zúzták össze a járdát még az egyirányú forgalom elrende- lése előtt. Építési csoportunk, illetékes állandó bizottságunk méltányolta a kérést, s 2—3 nappal később megrendelte a költségvetést. A csoport ettől kezdve állandó levelezésben állt a Köztisztasági és Utkar- bantartó Vállalattal és a ké relmezőkkel. Amikor már volt költségvetés, nem tudtunk ki- vitelezői kapacitást szerezni. A következő évben sor kerül- hetett volna a járdaépítésre, a DÉDÁSZ és a Gázmű kö- zölte, hogy vezetékcsere miatt felbontják az utcát, ez a IV. negyedévben meg is történt. A Bástya utca járdáinak meg- építését erre az évre vállalta a Köztisztasági és Utkarban- tartó Vállalat. — Ezzel olyan példát mondtam el, amelyből egyesek azt a következtetést vonhatják le, hogy lám, na- gyón lassan őrölnek a tanács malmai. Finnek ellenére úgy gondolom, sikerült érzékeltet- ni, hogy időnként objektív ökok is gátolják a gyorsabb ügyintézést. Mert amíg mi a Bástya utcával bajlódtunk, a kerület más pontjain elkészült egy sor utca burkolása. Idő- közben kapott új burkolatot a Rakéta utca, a Lőtér utca, a Bimbó utca és a Galamb utca. hogy a sok közül csak néhányat említsek. — Mi határozta meg a kommunális tennivalók sorrendjét? — A választások után ér- deklődési körüknek és szak- mai tudásuknak megfelelő ál- landó bizottságokba osztottuk be a tanácstagokat. Az állan- dó bizottságok rendszeresen közvetítették nekünk a ke- rületben megoldásra váró fel- adatokat. Javaslataik alapján készült el a végrehajtó bízott- ság munkaterve, a kerület éves munkaterve és távlati fejlesztési terve. Elsődleges feladataink lettek: az útépí- tés és közműellátás, a keres- kedelmi hálózat, a piacok és Befejeződtek a Szakma kiváló tanulója megyei döntői A fehér, arany és lila sáfrány virágok már kinyíltak a pécsi parkokban. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói tizenötezer darab sáfrányt, hatezer fürtös gyöngyikét és negyvenezer tulipánt ültettek el Pécs parkjaiban. piana tanulója, Horváth Sándór, a Mecseki Szénbányásza- ti Tröszt pécsi tanulója. Rádió- és TV-műszerész szakmában: Herbszt László, a GELKA pécsi tanulója, Rich- tér Gyula Villamosgépjavító Szövetkezet tanulója. Általános lakatos szakmá- bán: Molnár József, Fellner Viktor kisiparos tanulója. Híradástechnikai műszerész szakmában: Keszthelyi Al- bért, Horváth Árpád, Harich Gyula, a Posta Igazgatóság tanulói. Járműlakato* szakmában: Benkő István, Tatai József, a MÁV Fűtőház tanulói. S szerszámkészítő szakmá- bán: Schart János porcelán- gyári tanuló. Villanyszerelő szakmában: Amigya Antal Betanárugyár, Moncsek Mihály, a DÉDÁSZ pécsi és Vucskics Dezső, a DÉDÁSZ szigetvári tanulója. Mezőgazdasági gépszerelő szakmában: Pech Ferenc, az ÁMG Pécsvárad, Dulánszki Pál, az ÁMG Szigetvár, Smidt József, az ÁMG pécsváradi tanulója. Férfiszabó szakmában: Kré- mer Katalin, Kárász Zsuzsa Minőségi Ruházati Ktsz, Vá- radi Magdolna, a Mohácsi Szabó Ktsz tanulója. Géplakatos szakmában: Heid József, a Szénbányászati Tröszt pécsi tanulója. Március 10-én jutalomldosztó ünnepségre gyűltek össze az 500-as Ipari Szakmuskás- képző Intézet kultúrtermében a Szakma kiváló tanulója verseny megyei döntőinek győztesei. A versenyben 16 szakma 184 tanulója vett részt, s közülük 51 első és másodéves tanuló részesült tárgyjutalomban. A legjobb helyezést elért harmadéves fiatalok pedig részt vesznek a március végén megrende- zésre kerülő országos verse- nyen. Az országos versenyre indulók a következők: Női fodrász szakmában: Szilvás Éva, Páncél József kisiparos tanulója. Női és férfifodrász szák- mában: Szűcs György és Kam- per Erika, a Fodrászipari Vál- lalat tanulói. Női szabó szakmában: Relsz Mária, a Minőségi Ruházati Ktsz tanulója, Nádas Irén, a Komlói Helyiipari Vállalat és Gseke Zsuzsanna, a Minőségi Ruházati Ktsz tanulója. Autószerelő szakmában: Molnár Tibor és Bori Sándor, a 12-es AKÖV, valamint Kiss Imre komlói tanuló. Karosszéria lakatos szakmá- bán: Sombek Ferenc, az ÉP- FU tanulója. Esztergályos szakmában: Kőnigh József, a Mecseki Szénbányászati Tröszt komlói üzeméből, Péter Tibor, a SoA 90 éves üzem megfiatalodik vezós itt együtt halad a kivi- telezéssel. Helényi Miksa gé- pészmémök közel ötszáz rész- tervet készített, hogy az épí- tők, a lakatosok dolgozni tud- janak. Naponta rövid tanács- kozásra gyűlnek össze Háda Sándor főmérnök szobájában. Csak a lényegre szorítkozva tárgyalják meg, hol, mikor, milyen munkákat kell elvé- gezni, milyen anyag, mennyi ember szükséges hozzá. Ez a PERT-rendszer. Lényeges a tervezés és a kivitelezés szó- ros együttműködése. A Szav- jetunióban már kötelezővé tét- ték ezt a módszert. Nálunk nem kötelező, de a Gázmű ta- valyi beruházása, a levegős benzinbontó építése is azt bi- zonyítatta, hogy hasznos mód- szer, s reméljük, idén is meg- hozza eredményét. Napi 30 ezer köbméter gáz termelését szolgálja majd az új üzem- rész. Átmenetileg biztosítani fogja az ipar, a háztartások igényének zavartalan kielégítését Több mint kilencven éves a Gázmű. Az itt dolgozó em- berek kezenyomán lassan új- jászületik. Csépányi sód percében biztosítani kell — mondja Rózsavölgyi József, a laktosok művezetője. — Ezért az egyik csoport a rend- szeres karbantartást végzi, a másik csoport az új bontó alkatrészeit készíti, a harma- dik csoport pedig szerel. Az új alkatrészeket csak ezrekben lehetne megszámol- ni, s a hegesztések hossza is jó párszáz métert kitesz. De a régi használható berendezé- seket is felhasználják az épí- téshez. A kazán például a fürdőt szolgálta, most újra csövezik, s az új üzemrész kazánja lesz. Óriási rakétá- hoz hasonlít a gázmosó is, amely ott nyújtózik a lakatos műhely előtt. Most még vas- tagon fedi a rozsda, de mire a helyére kerül, ezüst színű- re festik, mint a többi bérén- dezést is. A gyár távolabb eső részén, ahol a nyílt láng használata már nem veszélyes, budapesti szerelők dolgoznak Hainóczky József vezetésével. Heten van- nak itt Pestről, az Országos Élelmiszeripari Gépgyártó Vállalat dolgozóiként. Május elsejére kell elvégezniük a reaktorok szerelését. Május- bán már dolgoznia kell a víz- gőzös benzin bontónak. A térkát. Hirtelenjében csak né- hány embert tud felsorolni azok közül, akik értették ezt a nehéz és veszélyes mester- séget. A kamrákban 12 méter mélyen hatvan-hetven fokos melegben dolgoztak, hiszen sokszor a mellettük levő kam- ra pokolként izzott. Néhány év óta ezt a munkát más vég- zi helyettük, ők pedig a gyár ״újjáépítői” lettek. Tavaly a levegős benzinbontót építet- ték, idén pedig a vízgőzöst. Az alapozással rövidesen el- készülnek. Azután kezdik meg a 10 méter hosszú és 10 méter magas védőfal építését, amely elválasztja a bontót a levegőben húzódó gázvezeté- kéktől. A kőművesek közvetlen közelében a lakatosok birkóz- nak két darab hatalmas mé- retű, ágyúcsőhöz hasonló vas- óriással. Hatan emelőfák 6e- gítségével is alig tudják odább görgetni a hőcseré־ löket. Csak az alap elkészíté- sére várnak, s máris felállít- ják őket A lakatos műhely vala- mennyi dolgozója a Petőfi- brigád tagja. Jelenleg három csoportban dolgoznak. A gáztermelést az építkezés ellenére a nap minden má״Dohányzás, nyílt láng hasz- nálata tilos!” Lépten-nyomon hirdetik a táblák, de nélkülük is figyelmeztet a gáz és a benzin szagának sajátos ke- veréke, amely valósággal megüli a Pécsi Gázmű udva- rát. A berendezésekben vészé- lyes folyamatok zajlanak le. A kemencékben, illetve kam- rákban koksszá érlelődik a szén, közben gázt termelnek a generátorok, az új bontó- berendezések pedig a benzint alakítják át gázzá. Az égnek meredő hűtőtor- nyok és a nyugalomba vonult benzol üzem tövében dolgo- zó kőműveseket mind ez csep- pet sem zavarja. Vakolják a műszerszoba falát, ugyanak- kor készítik az új üzemrész berendezéseinek alapjait, ahol majd a vízgőz segítségével bontják fel gázzá a benzint. Két darab, körülbelül há- rom-három méter átmérőjű betonalap már készen áll. — Erre jön a két reaktor — mondja Szabó Mihály, a kőművesek brigádvezetője, a Gázmű minden részének jó ismerője, hiszen 22 év óta dolgozik itt. Régebben a ke- mencék átépítése jelentette számára a legnehezebb munI Milyen vezérelv irányítja a tanács és végrehajtó bi- zottsága munkáját. ho- gyan sikerült akcióegy- ségbe tömöríteni a terű- létén élő lakosságot — erről beszélgettünk a vá- lasztási előkészületek fi- ׳ msében Laki Istvánná dr-ral, a II. kerületi ta- nács végrehajtó bizottsá- gának elnökével. Első kérdésünk a legutóbbi ta- nácsválasztásokkal kap- csolatos. Számontartot- ták-e az akkori jelölő gyű- léseken elhangzott beje- lentéseket, kérelmeket, mi lett ezeknek a sorsa? — Akárcsak a választások jelenlegi előkészítő szakasza- >an, minden közérdekű beje- entést, kérést és egyéni pa- iaszt feljegyeztünk és a tit- cárság ellenőrzése mellett gon- ioskodtunk ezek elintézéséről. Szakigazgatási szerveink a xmyolultabb ügyek intézése cözben állandóan kapcsolat- >an voltak az érdekelt beje- entőkkel, rendszeresen érte- átették őket a fejlemények-