Dunántúli Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-14 / 62. szám
1967. MA KCl US 14. napló A jubileumi lottó tájékoztatója A Sportfogadási és Lottó Igs*» gatóság tájékoztatása szerint ® lottó rendkívüli sorsolására 5151341 szelvény érkezett be- öt- találatos szelvény ezúttal nem volt. Négyes találatot 51 fogadó ért el, nyereményük egyenként 60 604 forint. A három találatos szelvények száma 4066, ezekre egyenként 380 forint jut. A 112 400 kéttalálatos szelvényre összesen 17 forintot fizetnek. — Régi pécsi egyetemisták. A pécsi egyetem jelenleg Bu- dapesten élő egykori haliga- tói is készülődnek az egyetem 600 éves jubileumára. Ezzel kapcsolatban összejövetelt tar- tanak április elsején este 6 órakor a Belvárosi Kávéház- bán. — A Baranya megyei Rendörfö kapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri azt a személygép־ kocsivezetőt, aki 1967־. február 13- án 22 és 22.30 óra közötti időben a 6־os főútvonalon a cserkút! csárda közelében történt motor־ kerékpár-baleset sérültjeit elszál־ lította és azt a tehergépkocsiveze- tőt, aki a motorkerékpárosnak se- gédkezett, hogy tanúkíhallgatá- suk miatt jelentkezzenek Pécs״ Kilián György 11. 3. sz. H. cm. 100-as szobában, vagy a 30-15-ös telefonon. Ugyancsak kérik azok jelentkezését, akiknek a fenti bal־ esette! kapcsolatban bármilyen körülményről tudomásuk van. Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvér és rokon, GALAMBOS Y STEFÁNIA 81 éves korában elhunyt. Teme- tése március 15-én 2 órakor lesz a köztemetőben. A gyá- szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagyanya, dédnagyanya. KO- BANYI SANDORNE Herr Jo- zeía 82 éves korában elhunyt. Temetése március 15-én, szer- dán fél 3 órakor lesz a köz- ponti temetőben. A gyászoló Mélységes fájdalommal tadatjuk, hogy szeretett, jó fe- leség, édesanya, anyós, nagy- anya, testvér és kedves rokon, HRUBES JOZSEFNE, Schwan- da Mária SS éves korában el- hunyt. Temetése március IS- én, szerdán 4 órakor !esz a pécsbányatelepi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyám, a jó test- vér és rokon. TÖTH KAL~ MANNE Boross Mariska el- hunyt. Temetése március 14־ én, szerdán 4 órakor lesz a központi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyá- szoló leánya és a család. Köszönet Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, KOVÁCS LAJOS te- metésén megjelentek« Külön köszönetét mondok az intézet összes dolgozójának és a ki- terjedt rokonságnak, akik teo- szórókkal és virágokkal eay- hitették fájdalmamat. — Gyá- szoló Özvegye. Köszönetét mondunk mind- azoknak, akik THRON HEN- RIKNE temetésén m«g jelen- tek, koszorúkkal és virágok- ka! igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, JAKAB ENDRE te- metésén megjelenésükkel, ko- szőrük, virágok küldésével mélységes fájdalmunkat eny- hííeni igyekeztek. Külön tó- szönet a Hőerőmű Vállalat ve- z^tőségének, dolgozóinak. a munkásőrségnek, a zenekar- nak, rokonoknak, jó barátok- nafc, a vadásztársaknak és a ház lakóinak. A gyászoló csa- Iád. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk és nagymamánk, OZV. POTZ JÁNOSNÉ teme- tésén megjelentek, virágok és koszorúk küldésével fajdal- munkát enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Pécsi ÁG központi szolé- szét! és kertészeti dolgozóinak a koszorúk küldéséért. A gyá- szoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejtheteí- len jó férjem, BAKSAI JÁNOS temetésén mélységes íájdal- munkát koszorúk, virágok kül- désével enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönet a II־es üzem vezetőségének, pártvezetőségé- nek fáradhatatlan munkájú- kért. a in. üzem dolgozóinak, a 1ü. üzem konyhai koíl.ektí- vájának és mindazon cser- kútiaknak, akik a temetésen részt vettek és segíteni igye- keztek. A gyászoló család. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak. akik szeretett halottunk, SZESZAN FRIDO LIN temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésé- vei fájdalmunkat envhíteai igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az asztalosüzem dől- gozóinak. A gyászoló család. HÍREK MÁRCIUS Matild napja. m m A nap kél: 6.00, nyugszik: 17.47 órakor. A hold kél 7.18, KEDD nyugszik: 21.16 órakor. A képernyő előtt — Sellyén nyílik meg már- eins 15-én a megye 1963—1966 közötti fejlődését dokumen- táló vándorkiállítás. A Me- gyei Tanács és a Hazafias Népfront közös kiállítása a sellyeá művelődési házban március 15-től 18-ig tekinthe- tő meg. .— A péesl Janus Pannonius Gimnázium, illetőleg a Pécs és Vidéke Körzeti Fmsz Ja- nus Pannonius Kamarakórusa nevében huszonnyolc diáklány vett részt Kodály Zoltán te- metésén. — Parkettaüzem. A hetve- helyi Egyetértés Termelőszö- vetkezet új feldolgozó üze- met létesít, álról parkettát és egyéb faanyagot gyártanak majd. — vállalatunknak a ״Pécs! Kertészeti és Parképítő V. parképítő üzeme 12., Pécs, Siklósi út 104. Telefon: 50-61” szövegű bélyegző- je elveszett, a mai naptól érvény- telenitjük. Pécsi Kertészeti és Parképítő V. <2) — Áramszünet lesz március 14- én 7—16 óráig a Zsdanov u., Zal- ka M. u., Fejtig X. u., Keller J. u., TolbuHin út, Gtéves terv u., Vöröshadsereg u., Szabolcsfalu, Csertető, Hősök tere és kömyé- kén, György telep és környékén, Arpádtető területén. — 15-én 7— 16 óráig Gyárváros egész terüle- tén, Felszabadulás u., Türr-ma- lóm, I. sz. Téglagyár területén. — 16-án 7—16 óráig a Deák F. u. és környékén, Középmeszes, Tol- buhin út, Testvériség u. és kör- nyékén. — Nagyfeszültségű veze- ték karbantartása miatt 14-én 7— 17 óráig Patacs-Cserkút, Kővágószöllös, Cserkút községekben. — 15-én 7—17 óráig Tortyogó, Kő- vágótötíös, Boda, Bakonya. Ke- resztespuszta, Fenyőspuszta, Tar- csapuszía és Szentlőrinc közsé- gekben. — 16-án 7—17 óráig Kő- vágótötíös, Boda, Bakonya közsé- gekben. is) — Mohácsi maszkfaragók ki- állítása a múzeumban. A Janus Pannonius Múzeum nép- rajzi osztályán (Rákóczi út IS.) megnyílt a ma élő mohácsi maszkfaragók készítményeiből összeállított kiállítás. — Az anyag két hétig tekinthető meg, .majd Szolnokon kerül bemutatásra. — Ujtípusú, modem, köny- nyen kihúzható, kétszemélyes heveiéi prototípusának készí- lését kezdték meg a Komlói Helyiipari Vállalatnál Az új heverő, mint kiegészítő bútor, a második félév során kerül a boltokba. — A Pécsi Szőlő- és Gyümölcs- termelő Szakszövetkezet - értesíti tagjait és az érdeklődőket, hogy március lS-től 17-ig őszibarack metszési bemutatókat tartunk. Március 15-én 17 órakor Tiborc u. 46. Hentz-íéle gyümölcsösben, Alsó-Makár, trög, Ujmecsekalja, Kovácstelep, Kis-, Közép- és Nagy-Dalndol körzet termelői ré- száré. Március 16-án 17 órakor Kisszkókó, Milasin-féle gyümöl- esős, a Bálics, Szkókó, Csoronika, Oonátus, aranyhegyi körzet tér- melói részére. Március 17 ׳-én 17 órakor Kispiricstznia dűlő 7., Schmelczer-féle gyümölcsös: Tety- tye dűlő, Jánoskút, Gyükés, Kis- piricsizma dűlő termelői részére. <*) Időjárás jelen lés Várható Időjárás kedd estig: felhő átvonulások, sokfelé eső, a magasabb helyeken hózápor. Egy- két helyen esetleg zivatar. Élénk, időnként erős, átmenetileg viha- ros északnyugatira forduló szél. -Várba tó legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0—plusz 5 fok között, a szélvédett helyeken 1—2 fokkal 0 fok alatt. Legmaga- sabb nappali hőmérséklet plusz 5—plusz 10 fok közötte Dolgozókat felvesznek Raktár! és teljesítménybéres ! dolgozókat felveszünk. Jelentke- zés: Pécs, MÁV Szertárfőnökség, Verseny ül 2־ sa1058 ״ tk A 12. sz. AKÖV felvesz hegesztő vizsgával rendelkező lakatosokat. Jelentkezés Pécs, Rózsa Ferenc u. 32 sz. alatt« 207־70־ * Az ®M Baranya megye! Állami Építőipari Vállalat telepített üze- mébe felvesz szerkezeti lakatos, géplakatos, motorszerelő és ess- tergályos szakmunkásokat״ Jelent- kezés a vállalat munbaerőgazdál- kodásán, Pécs, Rákóczi út 54. sz. alatt. 20559 ■sfe Asztalosipari szakmunkást fel- veszünk állandó alkalmazással. Jelentkezés: MÉK, Pécs, Megyeri út 92c sz. Beruházás! osztályán. 20797 ■dfe־ Keresőnk mérlegképes oklevél- lel rendelkező belső ellenőrt. Gya- korlott gyors- és gépírót azonnali belépéssel. ״Kereskedelmi válla- hí‘5 jeligére Sállá! u. hirdetőbe. 20798 * A rózsafa! tsz két családot fel- vesz a ranódfa* üzemegységébe. Lakást biztosítunk. Munkakör: szarvasmarha-tenyésztés. 4SI $e Fényképészé vagy fényképész- házaspárt keresünk újonnan meg- nyíló bátaszéki üzletünk vezeté- sére. szövetkezet! tagnak. Csak szakmailag kifogástalanok jelent- kezzenek. T. m. Szolgáltató Sző- vetkezet., Szekszárdi Rákóczi út 7. ea. 145369 * Figyelem 2 Ax SM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat. Bp., XXI. kér. (Csepel), Kiss János altábornagy a- 19—21. felvess Pest megyei munkahelyeire kubikosokat és se- gédmunkásokat, villanyszerelőt, víz- és központifűtés-szerelőt, ffes- tőt, üvegest, bádogost. lágy» és kemény-tetőfedőt. épületlakatost, vasbetonszerelőt, géplakatost. •3e- íentkezés a fenti címen a munka- erőgazdálkodáson. Tanácsi igazo- lás szükséges, munkásszállást, üzemi étkezést és különélést biz- tosítunk 3 dolgozók részére. 1912 ־& MÁV Dombóvári Építési Főnök- sége keres felvételre segéd- !munkásokat a Nagykanizsa. Zaiaszentjakab, Balatonszentgyörgy, Fonyód. Siófok. Lepsény. ! Szabadbattyán, a Kaposvár. Fo־׳ 1 nyód. a Nagykanizsa. Gyékényes, í Somogyszob, Kaposvár vonalon j folyó vasútépítési munkákhoz, va־ | !amint Balatonfenyvesen, Kapós- j váron. • Pécsett. Pécs-kűl városon״ Dombóváron folyó magasépítési munkákhoz. Teljesítménybér? Szál- i lás! Munkaruha ítéli, nyári)! Óta- ! zási kedvezmény «családtagoknak i is), — hazai és külföldi vt- j szonylatban. Továbbá keresünk ‘építészmérnököt, általános raérnö- köt. építőipari technikust legalább 5 éves gyakorlattal és építőipari művezetői tanfolyammal — lég- alább 5 éves gyakorlattal — ren- delkező építőipari művezetőt, le- lentkezni lehet Dombóváron az Építési Főnökség személyzeti és ügyviteli csoportjában. 125 Az KM Építőipari Szállítási VáS- Halat Pécs! Szállítási Üzemegysége felvesz kétéves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Jelent- kezés: Pécs, Megyeri út 59, Mun- kaügyi osztály. 20705 * AHam! vállalat felvesz kőmü- veseket és segédmunkásokat azon- naL Jelentkezés: ״Megbízható” jeligére a Jóka! úti hirdetőbe. 1060 * Pécs! Építő és Tatarozó Vállalat, Pécs, Tímár a. 23. kőműves, víz- vezetékszerelő szakmunkást és se- gédmunkást pécsi munkahelyre felvesz. 898 ־* A B. m. Tanácsi Magas- és Mélyépítő V. felvesz építőipari gépek javításában jártas géplaka- tos és motorkerékpár-jogosítvány- nyal rendelkező villanyszerelő szakmunkást, továbbá kőművese- két kiszolgáló segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Zsolnay V. u. 4—S. S2L 20726 •*׳ Az SM Építőipari Szállítási VáS- lalat pécsi szállítási üzemegysége felvesz gépkocsiszerelőket és mű- hely-segédmunkásokat. Jelentke- zés: Pécs, Megyeri ét 50« Mun- kaügyi osztály30701 ״ — képek és villanások kísér- tek. Dohát aligha is lehetett megkívánni, hogy a fürdőkul- túra több évezredes, történetét sikerül besűríteni húsz perc- be. Nem is kellett volna megkísérelni. OLY KORBAN ÉLTÜNK... ' Felelősségteljes és mindig időszerű politikai feladatot je- lent irodalmi művekben fog- lalkozni hazánk történeimé- vél, de különösen vonatkozik ez a közelmúlt, az utolsó negyven év történetére, örsi Ferenc és Mészöly Tibor négy- részes — részben dókámén- tum-jellegű, részben játék- filmje —. melyet Mihályfi Imre rendezett: a huszadik századi magyar történelem legvéresebb és megalázott éveinek eseményeit idézi fel, az 1941—1944 .közötti éveket, 1944 decemberéig. A nagy szí- nészapparátust igénybe vevő sorozat középpontjában Baj- csy-Zsilinszky Endre alakja áll, de körülötte párhuzamban megjelenik a magyar arisztok- rácia, az ország vezetésére teljesen ־ alkalmatlan, egymás- sál acsarkodó és a nácikkal szemben behódoló vezetői kar, élén Horthy Miklóssal, a pár- búzám ellenkező szálán pedig a kommunisták jelennek meg, az illegális -párt több, azóta legendássá lett alakja, mint- egy a vezérkari szobákban le- játszódó események ellensú- lyaként, jelezve, hogy az ural- kodó körök döntései mily be- , hozhaíatlan távol álltak a nép ! érdekeitől. A több sík és az j események robajszerű árada- 1 ta, mely helyet és újra helyet kért a sorozatban — bizonyos aránytalanságokra vezetett. A tv-film elsősorban a magyar urai kodó osztály viselkedését, kapcsolatait, tehetetlenségét, népellenes és gyáva voltát akarta ábrázolni, ennek igé- nyes, íöbbé-kevésbé jól síke- rült és mindig izgalmas áb- rázolása mellett szinte csak pillanatok jutottak a magyar munkásmozgalom számára. Schönherz Zoltánnak, aki a felvillantott időben a KMP Központi Bizottságának és a titkárság tagjaként dolgozott, a filmben jóformán csak annyi időre szerepelt, míg a fasiszta uralkodóosztály ka- végeztette. Néhány lényegié- lenébb kifogástól eltekintve, az Oly korban éltünk... a Honfoglalás után újabb igé- nyes és• a valósághoz ragasz- kodó történelmi film játékunk, melynek teljes sikeréhez egy pillanatig sem férhet kétség. <T) BAKONY TÓL BALATONIG. /ttt (.iái ־ 4 MSI A SAP BÄKMEtT IDŐSZAK ABAW VEGYE IGÉNYBE fafűrészelő részlegünket! SÜRGŐS ESETBEN AZONNALÄA. VÁLLALJUK FfiCSS VEGYESIPARI VALL A L A T TELEFON: SS-4Í, Sté«l A televízió egyik, mondhat- nánk társadalmi feladata — és törekszik is e feladat be- töltésére —, hogy változatos formákban mutassa be nézői- nek az ország nevezetes tá- jait, ipari-szellemi gazdagsá- gát, műemlékeit, egy-egy jel- legzetesebb táj életét. A ko- rábbi megyeműsorok is kö- rülbelül ennek az elképzelés- nek a jegyében készültek. A héten A Bakonyiéi a Bala- tonig címmel láthattunk egy riportfilmet, mely hazánk egyik legszebb és iparilag is csaknem legfontosabb vidékét mutatta be. Nem tudni, hogy követik-e majd: más tájak is, vagy csupán egyszeri, alkal- mi műsorról volt szó. Síin- denesetre az ország vidékéi- nek nagy része bemutatásra vár, és ha Veszprém megye adja az ország egyébként sem jelentéktelen bauxittermelésé- nek 64 százalékát, a szénter- melés 16 és a villamos. ener- gia 17 százalékát — mellette az ország más vidékei, mint az Iparilag nagyon foíitos Borsod és Baranya, a mezó- gazdaságilag kultúrált Szol- nők és Hajdú is sok érdekes, hasznos meglepetést tartogat a néző számára. Helyes volt a műsort a megyei pártbizott- Ság első titkárának, Papp Já- nosnak a rövid, de alaposnak tűnő áttekintésével kezdeni, de nem volt' szimpatikus a képsorok halmozódása, a ״mindent megmutatni” gör- esős igyekezete. Egy megyét félóra alatt teljesen bemutat- ni — lehetetlen, csupán vil- lantásokról lehet így szó. Töb- bet ért volna néhány jellegze- tes várost, üzemet kiragadni, s azt bemutatni. Ha folytató- lagos ez a műsorelképzelés, érdemes volna meggondolni jobb szerkesztését MINDENNAPOK MŰVÉSZETE. Az előbbiekben a zsúfolt- ságot kifogásoltam, s most, egyébként ismét egy széles- körű érdeklődésre számot tartható műsorral kapcsolat- bán — hasonlóképpen az anyag zsúfolódását, ellenőriz- heteden képsebességét kell szóvá tenni. A havonta je- lentkező sorozat eddig a ko- csival, az ékszerrel s most a fürdőkultúrával foglalkozott. Kitűzött célja csak az írásos ״bejelentkezésben” volt vilá- gos. Azt olvashattuk: az em- bér mindennapi éleiét szolgá- ló tárgyak kialakulását, fejlő- dósét és elsősorban művészi megformálását bemutatni. A harmadik témában ebből na- gyón keveset kapott a néző, az anyag zsúfoltsága elnyo- j matt minden mást, mintha a ן szerkesztők a képanyag bő- | sége fölötti boldogságukban megfeledkeztek volna az ará- nyokról, a kép és a szöveg, és a képek egymásközötti ará- nyairól. A néző így, egy bras- súraszerű, nagy időbeli ugrá- sokkal megoldott történeti felsorolást kapott, ' amit fflo- zaikszerűen — de nem a mo- zaik logikus kampozíciójáhan SZÍNHÁZ Nemzet! Színház: Helytartó (es- te 7 órakor). 15 százalékos szel- vények és szelvénybérletek, MOZI Park: Szevasz, Vera (szv., fél 5, fél 7, fél 9). Petőfi: Velejéig romlott (szv., 4, 6, 8). Kossuth: Én és a gengszter (szv., 10, fél 3, fél 5). Velejéig romlott (szv., fél 7, fél 9). Híradó Mozi: Magyar híradó. Olaszország vágtában, Pékek, 66/3. j sz. Ifjúsági híradó. Utazás ö~ | Egyiptomban. Mahdia kincse. — j (Előadások 12 órától 2 óráig foly- tatólagosan). Gyárváros: Aranysárkány (szv., j szí., 6). Meszes: A domb (szv., 6). !״ Csak 16 éven felülieknek! Vasas; ' A siker ára (szv., 5). Vasas Pus- kin K״ O.: Phaedra (szv., 6). Csak j 18 éven felülieknek! Bóly: Szere- : lem a megfelelő idegennel (szv., j 7). Csak 16 éven felülieknek! Bereihehd: .A becsületes szélhá- j mos (szv., 7). Harkány: A kulcs.) (szv., 7). Mágocs: Tökéletes bűn- ; tény. (szv., 7). Csak 16 éven felü- ן iieknek! Mohács: Az Ermitázs — Saját otthon (6, 8). Pécsvárad: Jó j napot, én vagyok! (szv., 7). Sik- j !ós: Bátrak bátrai (szv., 7). Sely- lye: A lány rabló (szv., szi., 7). < Szentlőrinc: A jégbalett csillaga , (szi., 7). Szigetvár? Élet a kas- ■ télyban (szv., 7). — A Pécsi Sző!6- és Gyümölcstermelő Szakszövetkezet vezető- sége értesíti tagjait, hogy a Pe- tőíí u. SS. sz. alatt lévő elosztó raktárt március IS-től a további Intézkedésig reggel 7-től 13 óráig tartjuk nyitva. (xi — A Szóld- és Gyümölcstermelő Szakszövetkezet értesít! tagjait, hogy rotációs kapával szőlő eér- kapálását megkezdte. A bérkapá- lést igénybe venni akarók Baj- csy-Zs. üt 6. sz. alatt jelenthez- hétnek. (x) PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor: Ezen a héten halljuk. — Fáklya- viv׳ők, H. rész. *7.40: Zenélő levelezőlap. 18.05: Válasz a hallgatóknak, 18.10: Mai operettekből. 18.25: •A Történelmi Társulat elő- adása. Dr. Görcs László: Leöwey Klára és az 186í־es kiegyezés. !8.35: Táncritmusban. !8.45: Dél-dunántúli híradó. . Műsorismertetés. 19.00: Szerb-h'orv'át nyelvű műsor: Falusi hétköznapok. — össze- állítás. — A műsor zenei részé- ben közreműködnek:■ Báráe ist- van, Lukács János, Jaksies An- tál és Kovács Antal tambura- zenekara. !9.30: Német nyelvű műsor: Hírek. Vonós zenekarok műsorából Tudósítás az NDK-bóL Kívánsághangv^rseny. ?0.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Budapest.8>05: Orosz nyelv (ált. ísk. 6. oszt.). Szovjetunió. 9.00: Környezetismeret (ált. ísk. 2. oszt.). Hogyan épül a ház. 4^.35: Orosz nyelv (isin.). *4,40: Körny ezetisriieret (ism.). *7.^8: Műsorismertetés. : '7.30: A Magyar Hirdető műsora. ‘-7.40: Pályaválasztási tanácsadó. A szerelő szakmák, •-3.05: Hírek. '.3.10: Uj könyvek. 18.15: Választás előtt. Helyszíni közvetítés Győrből, Pécsről, Szolnokról. LS.50: Esti mese. 19.00: ״A harcban nem szabad megállni . , A forradalmi ií- júsági napok megnyitó ünnep- ségének közvetítése az Erkel Színházból. :0.30: Tv-híradó. 20.50־: Hét ország hét filmje. — Keserű fű. Magyarul beszélő jugoszláv film. 14 éven felü- !leknek! 22.05: Tv-híradó 2 —־. kiadás. rSvIgráds !7.30: Heti szemle albán nyelven. 18.10: Kedden este. 18.30: Tele- sport. 19.10: Turistaműsor. 19.40: Hirdetések. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: Victor Hugo: Nyomorultak, 10. rész. 21.55: Filmszatíra. 22.25: De- kumentumíilm. 22.40: Hírek״ — A Szőlő és Gyümölcstermelő Szakszövetkezet gyümölcsfáiéra- katában, a -Nagyárpádi úton* __ a temető hátsó bejáratánál — több fajta körte, szilva, őszibarack, fa- csemete, gyökeres vadalany vesz- sző, bor- és csemegeszőlő-oltvány és a legújabb bokorrózsa-tövek nagy választékban vásárolhatók, j Nyitva 8—16 óráig. (x) Naponta tJO-tól 16 őriig '?es2 át a !akceságtá! papír־, rongy־, vas־, színesfém hulEadékol a Doktor Sándor a tea 14. szám alatti átvevő- helyünk. MfiH VÄLLALAT Tűzifát az állam! és földművesszővetkezeti T Ü Z É P - tétepeteer. magánfogyasztók és közületi felhasználók, részére, kizá- rólag ez év március és április hónapjában korlátlan mén n y is égben vásárlásra ajánlunk A termelőszövetkezeti és SZOT tüzelő hitelakció kese- tében ugyanezen hónapokban vállaljuk a hítelakciós utalványok tisztán tűzifában történő ki&zolgáláisát te