Dunántúli Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-29 / 74. szám

1967. MÁRCIUS 29. napló Bolgár kormányküldöttség érkezett Budapestre r/׳ Tano Colov, a Bolgár Minisztertanács elnökhelyettesének ve- zetésével kormányküldöttség érkezett Magyarországra a Ma- gyár—Bolgár Együttműködési Bizottság ülésszakára. A dele- gációt a ferihegyi repülőtéren Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta. Megnyílt a Szovjet Szakszervezetek Központ! Tanácsának plénuma munkahét. A földalatti és az egészségre ártalmas munka- helyeken továbbra is 36 órát fognak dolgozni. Grisin rámutatott, hogy az ötnapos munkahét lehetővé teszi a munkaidő ésszerűbb kihasználását. Minthogy a munkanapok száma kevesebb lesz, kevesebb időt kell a munkahelyre és a hazautazás- sál tölteni, csökken a váltá- sok között a munka átadása- ra fordított idő. Grisin lesző- gezte, hogy a közszolgáltató- sokat az új munkarendnek megfelelően kell megszervez- ni és a szolgáltató vállalato- kát úgy kell üzemeltetni, hogy biztosíthassák a lakosság ellátását. Megfelelően bővítik a közlekedés munkáját is, hogy׳ igazodjék az eddiginél hosszabb, nyolc óra 12 perces napi munkaidőhöz. Moszkva: Kedden Moszk- vában megnyílt a Szovjet Szakszervezetek Központi Ta- nácsának plénuma. A szak- szervezetek vezető testületé- nek ülésén az SZRP Köz- ponti Bizottságának titkárai és miniszterei is résztvesz- nek. Viktor Grisin, a tanács el- nöke beszédében elemezte az ötnapos munkahétre való át- állás problémáit. Közölte, hogy előzetes adatok szerint az idén 66 millió fő, vagyis a munkások és alkalmazottak létszámának 82 százaléka áll át az új munkarendre. To- vábbra is megmarad a 41 órás munkahét, de az eddigi egy helyett két szabadnap lesz. Az új rendszert nem terjesztik ki az oktatás terű- leiére és néhány iparágra. Az átállás eredményeként gyakorlatilag a Szovjetunió- bán lesz a legrövidebb a Általános sztrájkfelhívás Adenben A Flosy, a megszállt Dél- jemen Felszabadítási Frontja vasárnap azzal a felhívással fordult Aden lakosságához, hogy az ENSZ vizsgáló bízott- ságának Adenba érkezése napjától lépjen általános sztrájkba. Adenben változatlanul rend- kívül feszült a helyzet. Aden utcáin brit őrjáratok cirkál- nak. Az adeni repülőteret fo- kozott őrség védi. A megszállt Dél-Jemenben állomásozó brit katonák családtagjainak legtöbbje — mintegy hétezer nő és gyermek — elkerített táborban él s hazaszállításuk folytatódik. A Mena hírügynökség je- lentése szerint Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere va- sárnap közel kétórás tanács- kozást folytatott az ENSZ- delegációval, amely pénteken érkezett Londonból Kairóba. Az EAK-külügyminiszter a tanácskozásról kiadott hivata- los nyilatkozat szerint az ENSZ-bizottság tudomására hozta, hogy az EAK teljes mértékben támogatja a meg- szállt Dél-Jemen Felszabad!- tási Frontját, Dél-Arábia la- kosságának törvényes képvi- selőjét. Húsvéti békemenet az NSZK-ban 1 zeti tisztségviselő beszélt. Be­szédet mondott Niemöller, az Egyházak Világtanácsának el- nöke, valamint két angol munkáspárti képviselő és a dél-vietnami buddhisták egy képviselője is. Az akció befe- jezése után az akcióbizottság egy öt pontból álló nyilatko- zatot adott ki. Ez felszólítja az NSZK kormányát, hogy csatlakozzon az atomsorom- pó-egyezményhez, tekintsen el a szükségállapot törvény meghozatalától, mondjon le az egyedüli képviselet elvéről, amelynek a realitások miatt semmiféle értelme nincs és amely csak a feszültség eny- hítését akadályozza, valamint Bonn mondjon le az ameri- kaiak vietnami agressziójának támogatásáról. A kelet-európai szocialista országokkal való diplomáciai kapcsolatok felvételének csak akkor van értelme — hangoz- tatja a nyilatkozat —, ha az összekapcsolódik egy új euró- pai biztonsági politikával és a fegyverkezés csökkentésé- vei. A leszerelésért küzdő akció- bizottság tudtul adta, hogy Humphrey amerikai alelnök szerdára tervezett bonni látó- gatása alkalmával újabb tilta- kozó megmozdulásokat szer- vez. VI. Pál pápa új enciklikája Az enciklika aláírt öt pél- dányát a pápa megküldte az ENSZ főtitkárának, az UNES- CO és a FAO vezérigazgató- jának, a Justitia et pax bt- zottságnak és a Charritas el- nőkének. Verekedés a pozvai cigánysoron Vasárnap délután tömegve- rekedés tört ki a Zalegerszeg- hez tartozó pózvai cigány tele- pülésen. A cigánysor lakói karókkal estek egymásnak. Mire a rendőrség megérkezett, már 12 sebesültje volt a cse- tepaténak. A sebesülteket a mentők a zalaegerszegi kór- házba szállították. Elsősegély- nyújtás után tizet hazaküldtek, csupán egy láb- és egy kéz- töréses harciaskodó maradt a kórházban. A rendőrség a ve- rekedés kezdeményezői, Ko- lompár Jenő és Forgács Jó- zsef ellen megindította az el- járást. Módosították álláspontokat a [ugoszláviai nyeivvita kiroitáantói A Vus című horvátországi hetilap hangsúlyozza, a szó- cialista jugoszláv társadalom fejlődésének fontos szakasza- ba, a társadalmi és gazdasági reform időszakába érkezett. E reform megvalósítását ne- hézségek és lemondások kísé- rik. Ebben az kényes hely- zetben mind erőteljesebbé válik a reakciósok és a dog- matikus erők nyomása, s a nacionalisták ezt nagyon jól tudják. A reakció, a dogma- tizmus és a nacionalizmus a IKSZ újjászervezését és a gazdasági reformokat a mun- kásosztálv gyengesége jelének tartja, a demokratizmusban pedig lehetőséget lát, hogy nyíltan színre lépten. A heti- lap befejezésül rámutat, hogy a nacionalizmust a haladással szembeszegülő vékony réteg szítja. ״A provokációkra été- Ívesen kell válaszolni, de nem szabad megengedni, hogy az alapvető kérdésekről a figye- lem mondvacsinált problé- mákra terelődjék”. lyozza, hogy az új nyilatko- zat közzététele és az ״ellen- javaslat” visszavonása nem elégítheti ki a közvéleményt. A második nyilatkozat ugyan- is — írja a lap — csupán sajnálkozik amiatt, hogy a közvélemény ״félreértette” a deklarációt, de nem vonja vissza sértő vádjait és egyes követeléseit. A szerb írók csoportjának visszakozását a Borba ״cinikus lépésnek” minősíti és elmarasztalja őket amiatt, hogy egv szót sem szóltak az .,ellenjavaslatban” közzétett álláspontjuk helyte- lenségéről. A Szerb lrószö- vétség 42 tagjának múlt hé- ten közzétett ״ellenjavasla- ta” — mint emlékezetes — azt állította, hogy a horvát nyelv ״veszélyezteti” a szerb nyelvet és elfogadta 18 horvát kulturális és tudományos in- tézménynek azt a követelését, hogy válasszák szét az egysé- ges szerb-horvát, illetve hor- vát-szerb nyelvet. Belgrád: A jugoszláv közvélemény erélyes állásfog- lalása és Tito elnök pristinai beszéde után megváltoztatták álláspontjukat a szerb-horvát illetve horvát-szerb irodalmi nyelvről kirobbantott éles- hangú vita kezdeményezői. A Szerb írószövetség mint- egy 40 főnyi csoportja va- sárnap közölte a jugoszláv napilapok szerkesztőségeivel, hogy a ״zágrábi nyilatkozat” szerkesztőinek második nyi- latkozata után semmisnek tekintik korábban közzétett ״válaszj avaslatukat”. Mint ismeretes, a neveze- tes zágrábi nyilatkozatot ״aláíró 18 horvát tudományos és kulturális intézmény” pén- teken újabb nyilatkozatot tett közzé, amelyben sajnálkozó- sát fejezi ki amiatt, hogy a deklarációt a jugoszláv né- pék testvériségének egysége elleni fellépésként lehet ér- telmezni. A Borba vasárnapi és hét- fői kommentárjában hangsú­Vati kánváros: Vati- kánvárosban kedden közzé- tették az új pápai körlevelet. A ״Populorum progressio"- enciklikát VI. Pál pápa hús- vét vasárnapján írta alá. A pápai körlevél síkraszáll a társadalmi és gazdasági igazságosságért, a szegénység és az éhség kiküszöböléséért. A bombeyi felhívását meg- újítva VI. Pál pápa nemcsak a világ 550 millió katolikusát, hanem minden jóakaratú em- bérét is arra szólítja fel, hogy egyesítsék erőfeszítéseiket egy olyan világméretű program végrehajtásában, amely véget- vethet a világ nyomorúságá- nak s megjavíthatja főleg a gazdaságilag elmaradt orszá- gokban a gazdasági és szó- dális helyzetet. Ebben a programban nagyobb felada- tok hárulnak a gazdag, gaz- daságilag fejlett államokra, amelyeknek nagyobb segítsé- get kell nyújtaniuk az elma- radott és szegény országok- nak. A program végrehajtása sürgős; a gazdasági és tár- sadalmi fejlődést biztosító ala- pót a tékozlásra, a fényűzésre és a fegyverkezésre szánt té- telek megnyirbálásával lehet megteremteni — hangsúlyozta VI. Pál pápa, aki ״tűrhe- tetten botránynak" nevezi a fegyverkezési versenyt. VI. Pál pápa hangsúlyozza, hogy a fejlesztési tervekben az egyik első célkitűzésnek az írástudatlanság felszámo- lását kell tekinteni. VI Pál pápa jelenlegi, 5. enciklikája befejezésül rá- mutat, hogy csak a világmé- retű együttműködés szüntet- heti meg a meddő rivalizáld- sokat és vezethet eredmény- re. Hangsúlyozza az állam- férfiakra, publicistákra, peda- gógusokra és minden jószán- dékú emberre háruló felelős- séget a ״társadalmi igazsá- gosságof’ célzó program vég- rehajtásában. alkalmaztak, úgymint autós felvonulásokat, szabadtéri vi- tákat, utcai koncerteket, re- vüket, kiállításokat, ötszáz- nyolcvan városban és község- ben megtartott gyűléseken, és nagygyűléseken számos egye- térni tanár, író, szakszerve­Tömegtüntetés Londonban Humphrey Géni be érkezett Az európai körút során Humphrey ellátogat Hágába, Bonnba, Rómába, Londonba, Párrizsba és Brüsszelbe is. Humphrey amerikai alelnök nyugat-európai látogatásának egyik fő célja — az általáno- san kialakult vélemény sze- rint — az, hogy az eddiginél nagyobb megértést csikarjon ki a nyugat-európai korma- nyoktól az Egyesült Államok vietnami politikája iránt. tők útközben viharos demonst rációt tartottak a sűrű rendőr kordonnal védett amerikai nagykövetség, az angol mi- niszterelnöki, illetve külügy- miniszteri hivatal előtt. A Trafalgar téri nagygyűlé- sen részt vettek a nyugat-euró- pai, az amerikai, a kanadai, az ázsiai és az afrikai béke- szervezetek képviselői is. A szónokok megbélyegezték az amerikai kormány háborús bűneit, a vietnami nép ellen folyó szisztematikus irtóhad- járatot. Felelősségre vonják a palotaőrség 200 tagját? Iik Malik külügyminiszter nyilatkozatát. Malik azzal vá dolja a kínai kormányt, hogy több száz, a Kínai Népköztár- saság területén tartózkodó in- donéz állampolgárt katonai kiképzésben részesít. Malik szerint ezeket az indonéz sze- mélyeket később az anyaor- szágba akarják küldeni, hogy ott fegyveres ellenállást fejt- senek ki. A kelet-jávai Bán- juwangban a helyi hatóságok bezáratta« 173, kínai tulaj- donban lévő üzletet Djakarta: Egy djakartai kü- leges hadbíróság kedden yalni kezdte az elnöki pa- aőrség tíz sorkatonájának Azzal vádolják őket, részt vettek az 1965-ös atalomátvételi kísérletben, pük volt a hat indonéz bornok meggyilkolásában és íasution tábornok életére is rtek. Hír szerint az elnöki palota- rség kétszáz tagját fogják fe- slősségre vonni. A keddi indonéz lapok köz­Indira Gandhi beszéde Az ország belpolitikai prob- lémáiról szólva rámutatott, hogy India a természeti csa- pások következtében ״válsá- gos időszakof’ él át. Felhívta az ellenzéki pártokat, működ- jenek együtt a kormánnyal és dolgozzanak ki közös po- litikát a gazdasági nehézsé- gek és az élelmezési válság enyhítésére. Indira Gandhi asszony, in- miniszterelnök beszédet iott az ország parlament- felsőházában az álla- tanácsában, kijelentette, India külpolitikájának •Ija a nemzeti érdekek biz- ■ítása, a béke és az együtt- Zködés erősítése az egész vi- Leszögezte, hogy India ejleszteni akarja a barátsá- rőt és az együttműködést Pakisztánnál. ״A gyilkosok köztünk vannak66 A Bécsi Zsidó Dokumentációs Központ igazgatójának New York־i sajtóértekezlete gatója a többi között elman- dotta, hogy a zsidók üldöző- sében és legyilkolásában leg- alább 80 000 náci vett részt, közülük csak 14 000-ret ítél- tek el bűneiért. Nyolc-tízezer hamis néven él Ausztriában és Nyugat-Németországban, ezrével élnek mások igazi nevükön, más országokban. Wiesenthalnak van egy listá- ja, amelyen 25 000 szabadlá- bon élő háborús bűnös neve szerepel. Még sok háborús bűnöst kell megtalálni. Elfogásuk azonban egyre valószínűtle- nebbé válik. Itt van például Bormann esete. Pénzzel, ba- rátok kai és befolyással ren- delkezik, hivatalos úton lehe- tetlen letartóztatni. Az egyet- len mód az lenne, ahogyan az izraeliek Eichmannt kéz- rekerítették, de Bormann-nal ezt nem hajlandók megtenni, a nyugatnémet hatóságok is tudtul adták, ha Bormannt illegálisan elrabolnák és ne- kik átadnák, kénytelenek len- nének visszaküldeni abba az országba, ahonnan elra- rabolták. New York: Dr. Simon Wiesenthal, a Bécsi Zsidó Dokumentációs Központ igaz- gatója, a náci háborús bűnö- sok fáradhatatlan üldözője hétfőn New York-ban egy sajtóértekezleten ismertette könyvét, amelynek címe: ״A gyilkosok köztünk vannak”. A könyvben beszámol 1945. május 5-e óta végzett tévé- kenységéről. Azokról az ered- ményekről. amelyekre a náci háborús bűnösök üldözése közben jutott. Dr. Wiesenthal húsz év alatt közreműködött 900 há- borús bűnös elfogásában. Az ő közreműködése tette lehetővé például Franz Stanglnak, a treblinkai tábor parancsnokának, valamint Kari Silverbauer SS-tisztnek a letartóztatását, aki Anna Frankot és családját a bér- genbelseni koncentrációs tá- borba juttatta. Wiesenthal főleg arról a nyomozásról is- meretes, amelvnek alapján az izraeliek Adolf Eichmannt Argentínában megtalálták. A sajtóértekezleten a Zsidó Dokumentációs Központ igaz­London: »Viharos szél, zi- itarok és hózápor ellenére, integy húszezer tüntető vo- ílt végig hétfőn délután Midőn központi útvonalain, Itakozva az Egyesült Álla- :ok vietnami szennyes há- irúja ellen. A nukleáris le- :erelésért küzdő angol moz- ilom és húsz más békeszer- szét szombaton kezdődő tűn- !téssorozata hétfőn a késő élutáni órákban a Trafalgar íren impozáns méretű tö- leggy ע léssel fejeződött be. A rafalgar térre vonuló tűnte­Sonn: A leszerelésért küz- akcióbizottság tájékozta- sa szerint a húsvéti béke- enetekben, valamint az az- 1 kapcsolatos nyűléseken bb mint 150 000 ember vett szt Nyugat-Németországban. tüntetéseken új eszközöket

Next

/
Thumbnails
Contents