Dunántúli Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-29 / 74. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek I Dunamoit napiö _________Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja________ X XTV. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1967. MÁRCIUS 29. SZERDj Megalakult Pécs I. kerületi tanácsa tisztségviselőit. Elnök: Be1 cze József, elnökhelyette Gyenis József, a titkár p< dig Pozsgai József lett. vb tagjai: dr. Ambrus Lás: lőné, Donnán Máténé, Ébe János, Gáspár József, Gerf, György, Gyuris Káról Szabó Ferenc és Szendrt György. A végrehajtó bizottság e nőké ezután programbeszs det mondott, majd megv; lasztották az állandó bizotts gok tagiait és vezetőit. Ezutá szólalt fel Rapai Gyula eU társ. Beszéde végén eredrrk nyes munkát kívánt a t־ nácsnak. Utolsó napirenc pontként a vb titkára jóvá hagyást kért az 1966. é'. költségvetési zárszámadá sokra és az idei tanácsi é községfejlesztési alap köli ségvetéseinek megállapítá sára. Megalakult tegnap dél- előtt Pécs város I. kerületi Tanácsa. Megjelent és a korelnök, a 62 éves Pintér István javaslatára az el- nökségben foglalt helyet Rapai Gyula, a Megyei Párt- bizottság első titkára, Hor- váth Lajos, a Városi Tanács vb-elnöke, Garai Istvánná országgyűlési képviselő és az elnök, Dormán Máténé. A választási elnökség elnö- ke. Gráf Konrád beszámo- lója után a mandátumvizs- gáló bizottság alakult meg és tett jelentést. A tanács hitelesítette a mandátumo- kát, majd folytatta munká- ját. Az alakítandó vb. lét- számára és tagjaira dr. Ta- kács József, a HNF városi titkára tett javaslatot. Ja- vaslatát elfogadták, majd a 11 tagú vb megválasztotta Vietnami jelentés: Porrá bombáztak egy bányászlakótelepet sok hangoztatták, hogy bombatámadások nem ké sek megbénítani Hoang életét. Az okozott károk azonnal helyreállítják. A belvárosra zúdult az an rikai bombák többsége. A v; ros vezetői átadták az újsái íróknak a támadás után kö vétlenül a helyszínen készü fényképfelvételeket. Égé: családok szörnyű pusztulás, ról tanúskodnak a képek, robbanásoktól széttépett, me! csonkított asszonyok, gyér• kék tetemeinek látványát őri kítik meg. A várostól 13 kilométer! fekvő, 498 házból álló bí nyászlakótelepet teljesen poj rá bombázták. Március 25-én és 26-á amerikai légikötelékek terror támadást hajtottak végre Vietnami Demokratikus Köz társaságban Ha Tay és Ho: Binh tartományok térségében A VDK légelhárító egysége három amerikai támadógépe megsemmisítettek. Ezzel ! VDK térségében lelőtt ame rikai repülőgépek száma 1736 ra emelkedett. Március 12. és 13-án az Egyesült Államok légierői sú- lyos támadásokat intéztek az észak-vietnami Quang Ninh tartomány ipari létesítményei ellen. A jelentések szerint Hoang Gai városában bőm- bázták az ország legnagyobb villamos erőművét, s ugyan- itt gyárak és lőszerraktárak ellen is támadásokat intéztek. A VDK külügyminisztériu- mának kezdeményezésére már cius 24-től 26-ig külföldi tu- dósok egy csoportja ellátoga- tott Quang Ninh tartományba. Hoang Gai-ban kifogástalan az áramszolgáltatás. A város vezetői, valamint a munkáKüldött- gyűlés a Nevelők Házában Tegnap délelőtt a pé- esi Nevelők Házában megtartották a Pedagó- gusok Szakszervezetének Baranya megyei küldött- gyűlését. Ezen 68 mandá- tummal rendelkező kül- dött vett részt Pécs és Baranya megye pedagó- gusainak képviseletében. Megjelent a küldöttgyű- lésen Csorba Tivadar, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága művelődési és propaganda osztályának munkatársa, dr. Voksán József, a Pedagógus Szak szervezet Központi Veze- tőségének köznevelési és szervezési osztályvezető- je, továbbá Bernics Fe- renc, a Baranya megyei, s Gábriel József, a Pécs városi Tanács VB műve- lődési osztályának veze- tője. A sokoldalú beszámo- ló és a vita közben dr. Voksán József átnyúj- tóttá a Pedagógus-mun- káért nevű kitüntető jel- vény arany fokozatát Pavlicsek János nyugal- mázott pedagógusnak a szakszervezet városi bi- zottsága eddigi elnöké- nek, ezüst fokozatát pe- dig Fenyvesi Mihályné- nak, a Kilián György óvoda óvónőjének. A kül- döttgyűlés megválasztot- ta az új vezetőséget is. A megyei bizottság el- nöke Bujdosó László, titkára pedig Bodó László lett. Új technológia, gépek, módszerek Az idén jelentősen növelik termelésüket a baranyai téglagyárak káját tették könnyebbé, ugyanakkor meggyorsult a szállítás is, mert a téglák nem ragadnak a száldítólécekhez. A hidasi üzem nagyméretű lukacsos téglákat készít. Eh- hez már időben előkészítették az anyagot, s így februárban megkezdték a próbagyártást. Márciusban 906 OOO nyerstégla készítése a terv. Az égetőke- mencék március 10-ig mint- egy 2,5 millió darabot égettek áprilisban pedig itt is meg- kezdik az idei feladat teljesí- tését. A Téglaipari Vállalat üze- meiben az első negyedévben 10 millió nyerset, s a tavalyi nyersgyártás jó eredményei- nek következményeként 17 millió égetett téglát gyárta- nak. végéig nyerstéglából 23,7 mii- lió, égetettből pedig 20,2 mii- lió darabot gyártanak. A vállalat téglagyárai közül a legnagyobb beruházást a siklósi Il-es üzemben hajtőt- ták végre. Közel egymillió t'o- rintos költséggel egy nagytel- jesítményű nyersgyártó prést helyeztek üzembe. E préssel egy-egy műszakban 60—65 OOO nyerstéglát tudnak készíteni. Az új présház befejező mun- kálataival egyidőben megin- dúlt a próbagyártás, s április első napjaiban megkezdik az ide! 8,5 millió darab gyártási terv teljesítését. A hidasi téglagyárban a nyersgyártásban a téglái! da- rabolásánál új módszert al- halmaznak, a régi vizes eljá- rás helyett olajost vezettek be. Ezzel az ott dolgozó nők munKorszerűsítik a mohácsi öntödét re, hiszen az eddigi tárgya- lások alapján jövőre mintegy 6000 darab hasonló berende- zés szállítására van kilátás. Idén először vesznek részt a prágai kiállításon, ahol há- rom terméküket az al- és fel- talaj tűzcsapokat, valamint az ejektoros kutat mutatják be. A szárnyszivattyú család- dal pedig a Budapesti Ipari Vásárra készülnek, ahol kézi működtetésű, hordóra szerel- hető üzemanyag szivattyút is bemutatnak, amelyből idén mintegy 8000 darabot gyárta- nak. MAQYAR TALÁLMÁNY Összetűzések Szudán és Etiópia határán Khartcum: Szudáni je- lentések szerint az utóbbi két nap alatt mintegy négy- száz menekült érkezett Etiópia mohamedán-lakta tar- tományából. Eritraából Szu- dánba. Egy hónap alatt a me- nekültek száma elérte a ki- lencezret. A szudáni kormány anyagi támogatást nyújt ne- kik. A napokban fegyveres ősz- szetűzésekre is sor került a szudáni—etiópjai határon, szu- dáni részről halálos áldoza- tokkal. A szudáni kormány jegyzékben tiltakozott éti- ópiánál az eset miatt. Az etióp kormány tanács- kozásra hazarendelte khar- toumi nagykövetét. Idén az Öntöde Vállalat több üzemében, így a mohá- csiban is a nehéz fizikai munka megkönnyítése, vala- mint az öntési technológia korszerűsítése érdekében több kúpolókemencét újjáépítenek. Mohácson már tavaly meg- kezdték a két kúpolókemence átalakítását. Az átalakítás előtt az égés elősegítéséhez hideg levegőt fuvattak be a kemencébe. Az új technoló- gia lényege pedig az, hogy a felmelegedett levegőt elszí- vatják, majd újra behívat- ják, s így a kemencék meg- felelő hőfokon tartása keve- sebb tüzelőanyag feihaszná- lást igényel. Előzetes számítá- sok szerint évente mintegy 300 000 forint import kokszot tudnak így megtakarítani. A kemencék próbaüzemelését már megkezdték, s a kezdeti eredmények biztatóak, sike- rült az olvasztási időt is csökkenteni. A szürkeöntvény gyártásán kívül a gyárban különböző szivattyúkat is készítenek exportra. November elsejéig Csehszlovákia részére talaj alatti tűzcsapokból 3000 dara- bot gyártanak. E jelentős mennyiség legyártásánál kü- lönösen ügyelnek a minőségA kedvező tavasza időjárás hatására megélénkült az élet a megye téglagyáraiban is. Februárban befejezték a téli nagykarban tartásokat, március első hetében pedig megkezd- tők a nyerstéglák gyártását. A szigetvári gyárban már- cius elsején indultak be a nyersgyártó gépek és az első negyedévre 500 ezer darab gyártását tervezték. Az alapos felkészülés, valamint a ked- vező időjárás eredményeként március 28-ig 760 000 nyers- tégla került a tároló színeik alá. A tavalyról maradt nyers- téglából az első negyedévben egymillió darabot égettek, s hétfőn újra begyújtották a ke- mencéket, hogy néhány napos előmelegítés után megkezd- hessék a második negyedév . égetési feladatainak teljesítő- sét. Áprilistól június végéig a szigetvári üzemben három és fél millió nyerstéglát, s két millió égetett téglát gyárta- nak. A siklósi I-es számú tégla- gyár új NDK gyártmányú vákuum prést kapott idén. Ez mind mennyiségi, mind minő- ségi változást eredményez a termelésben, ugyanis évköz- be® megkezdik a lukacsos nagyméretű falazó téglák ké- szításét A nyersgyártással itt is jól haladnak, március vé- géig 800 000 darabot készíts- nek. Még a héten befejezik a tavalyról maradt nyerstégla égetését, amely meghaladja az 1,7 millió darabot, s ugyan- akkor megkezdik a •második negyedévi égetését. A siklósi 1-es üzem 10,3 millió darab nyerstéglát és 8.5 millió égetett téglát gyárt 1967-ben, mintegy két millió- vai többet a tavalyinál. Az év első három hónapjá- bán rekord eredményt ért el a Téglaipari Vállalat iegna- gyobb üzeme, a mohácsi tég- lagyár. Április elsejéig terven felül egymillió nyerstéglát gyártanak, s így nyerskészle- tűk meghaladja a 2,2 milliót A tavalyról maradt nyers- készletből 400 000-et égettek eddig. Két-hárcm napon be- lül az idei égetési feladat megvalósításának első szállít- mányaként több százezer tég- la kerül ki a kemencékből, s március végéig összesen 1,4 millió égetett téglára számíta- nak. A mohácsi üzemiben a tava- lyihoz képest 16 százalékkal több feladatot kaptak. Évü-i T»?yar LaIáImf״y> «eve: FJK 24 N típusú félvezetős biztonsági berendezés. A Meeha nikai Mérőműszerek Gyara készítette. A tranzisztoros készülék 22 féle jelzést köztük tü zet betörest és_ gázveszélyt is tud észlelni. Képünkön: Kókai Ferenc mérnök a felta- -a.0* a tuzje-zo központ működését ellenőrzi. Ä sorozatgyártás még ebben a negyedévben megindul. Eredményes állat felvásárlás Jól haladnak a szerződéskötések tsz-ekből. a beremendi Dózsa Tsz már 600 sertést adott el a vállalatnak, 2200 darabot számláló évi tervéből. A ba- ranyahidvégi tsz 2750, az egy- házasharaszti 2500, a mohácsi Duna Völgye Tsz 4000 ser- tést szállít ebben az évben. A vállalat mindemellett 600 —700 lovat vásárol fel ha- szonállatként, s további 300 —400 hízott lovat vágóállat- ként. Az utóbbit Olaszország- ba exportálják. Palotabozso- kon és Drávaszabolcson kívül már több tsz foglalkozik ló- hizlalással. A Baranya megyei Allatfor- galmí Vállalatnál májusban kezdődik meg a nagy forga- lom. A korafavasz uborkasze- zonnak számít. Ennek ellené- re, a szerződések és szállttá- sok nem alakulnak rosszul. A megye 113 tsz-e eddig csak- nem 83 ezer sertés, 18 700 vágómarha szállítására szer- ződött a vállalattal, körűibe- lül annyira, mint tavaly ilyenkor. A vágómarha fel- vásárlás évek óta zökkenő- mentesen halad, s most is időarányos, Március közepéig 17 ezer sertést vettek át a