Dunántúli Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-26 / 73. szám
Tavaszi tornagyakorlatok gyakorlat a hasizmokat, * nyak- és lábszárizmokat mofr gatja. A tornát nyitott ablak meb lett végezzük. Két-három hét׳ múltán az eredmény nemcsak friss közérzetben, hanem a csökkend súlyunkban is jelent* kezik. Tavasz közeledtével megbökkenve vesszük észre, hogy a téli kényelmesebb életmód megajándékozott egy־két fe- ie&léges kilóval. Itt az ideje, hog>’ lefogyjunk. Ennek — a vitamindús kaióriaszegény táp- lálkozás mellett — legfonto- sabn eszköze a napi torna. Első gyakorlat: Terpeszáilás- bán, fcjÜDb felett összekul- csőit kézzé) törzshajlítást vég- zünk. Először előre, öt-hat rit- mikus mozgással, majd ugyan■‘ így hátra. Kezdetben ez ne- *!ezen megy, de nem szabad abbahagyni. A gyakorlatot jobbra, s balra szintén több- szór ismételjük meg. Második gyakorlat: Térdel- jünk le a szőnyegre és vala- milyen tárgyat, —־ lehet *i- rágcserép, vastagabb könyv, vag\ vasaló ־— egyik oldalról a másikra helyezzünk át több- szőr. Ez a gyakorlat az egyéb- ként keveset mozgó hát és csípőizmokat ,,dolgoztatja”. Harmadik gyakorlat: A sző- nyegre téve két kezünket előbb leereszkedünk, majd kinyújtjuk lábunkat — a láb- fejet is lefeszítve. Ezután Iá- búnkat térdben visszahajlítva, fejünket erőteljesen hátrahajt* va, mélyeket lélegzőnk. Ez a Folttisztitás Szeder. A foltot hosszabb ideig aludttejben áztassuk, majd az anya- got langyos vízben kimossuk. Málna. A friss foltot citromlével meg- nedvesítjük, utána langyos vízzel öblögetünk. A régibb foltot először hidrogénhiper- oxid vizes oldatával kezeljük, utána szalmiákszesz vizes ol- datába mártjuk az anyagot. Gyorsan és alaposap, sok víz- zel öblítünk. Eper. Erősen felhígított klóros víz- zel mossuk a foltot. Ha a folt friss, borax-oldatot is használ- hatunk. Sör. A pamutbolmit langyos víz- ben kimossuk, a selymet hí- gított spirituszban. Vér. Mosóanyagokat (pamut, len, kender stb.) szódás, vagy sós- vízben (hideg) áztatunk, utána langyos vízben, lúgos szappan- nal átmossuk. Ha a folt. még- sem tűnik el, erősen felhígí- tott hidrogénhiperoxiddal fe- hérítjük az anyagot. Szövet- anyagot, vagy műselymet sós- vízzel nedvesítünk és langyos szappanos vízzel gyengéden át- öblítjük. OnHON-CSALAD &í; tfénuéq fa őltfízködfa kabát. — mint az arányos termetűeknek. (Harmadik ké- pünk.) Ez a kabátfazon elő- nyös mindenki számára. Anyaga puha műszálas sző- vet. Lehet türkiz, narancs, tengerkék, de szép galamb- szürke anyagból is. Nagyon divatos a kissé féloldalas gombolás, négy golyógomb- bal. A két zsebpatnin kívül semmi sem dísztíi nagykockás szövetből kabá- tot. Az ilyesmiben kétszer olyan szélesnek látszik. Vagy például bármilyen divatos is a paszpolozott kabát, kosz- tűm, vagy ruha, aki magas és sovány, nem visel hosszá- bán paszpolozott holmit. Ez ugyanis szintén ,,magasít”, ״soványít”. K. M. # Ovodásgondok tanulni, első pillanattól kezdve, egész életében. Két- ségbe vannak esve, amikor látják, hogy a gyerek gyű- löli a tanulást, utált köte- lességnek fogja fel. Miért? Például az ilyen ilyen korai szülői túlbuzgóság miatt. Azt se lehet megmonda- ni a szülőknek, mondják kínlódva az óvónők, hogy a gyereknek nincs erre vagy arra különös képessége. Pél- dóul nincs, képessége a ba- letthez. A szülők sajnos még mindig megsértődnek, ha megmondják nekik az igazat. Holott a gyerek ér- dekében történik ez is. A szülőknek meggyőződé- se, hogy ők is mindent a gyerek érdekében tesznek. De a fentihez hasonló ese- tekben felül kellene vizs- gálniuk az igazukat Hogy tényleg a gyerekért tegye- nek meg mindent. (h.l Hűtőszekrény — nem hűtőházi Ha am alábbi táblázatot lemásoljuk, s a hűtőszekrény fölé erősítjük, hasznos útmutatást ad, ml meddig tárolható a gépben; Élelmiszerféle Normál Maximális tárolási Idő Készétel 2 nap 4 nap Főtt hal 2 nap 4 nap Friss hal 1 nap 3 nap Zöldfőzelék 2 nap S nap Gyökeres főzelék 8 nap 12 nap Cseresznye, barack, szilva 1® nap 12 nap Málna, eper, ribizli 2 nap 10 nap Tej, tejszín 3 nap 5 nap Vaj 2 nap 8 nap Sajt 4 nap 14 nap Tojás 10 nap 14 nap Nyers hús 2 nap 5 nap Főtt hús 3 nap 6 nap Nyers, darált hús */, nap 1 nap szabadságon volt, reggel beadta a gyereket az óvó- dába, aztán egész napra ki- ment a strandra. Két héten át. És vasárnaponként... Ve- geztek egy ״felmérést” a gyerekek között: ki mit esi- nált vasárnap? A gyerekek többsége azt felelte: ját- szóltam a ház előtt, néztem a tévét. Egy kis vasárnapi Mecsek-séta, egy kirándu- lás, egy állatkerti látogatás vagy hasonló — enélkül nem mondhatja el egy szü- lő sem, hogy. ״mindent meg- teszek a gyerekért”. Jóakarat és figyelem kér- dése az is, hogy mit csinál a gyerek esténként? Hogy mit? Tévét néz. Mindent megnéz, jó sokáig Az óvó- dában halomra verik egy- mást a gyerekek, mert ezt látták — csak ezt látták az Ivanhoe-ban, a krimiben ... Kialvatlan, zavaros gondo- latokkal teli gyerekek jelen- nek meg olykor az óvodá- bán. Mi történt velük? Megnézték, a filmet. Amiből semmit sem értenek; ezt, tudják a szülők is, de azt hiszik, hogy épp ezért ״nem veszélyes a dolog”, legalább elfoglalja magát addig a gyerek... Aztán érezhető egy másik véglet veszélye is. Inkább az iskoláskorúakra jellem- ző, de feltűnik már a ki- csiknél is.: a túlterhelés. Egyes szülők a gyereket — mielőtt még irni-olvasni ta- nulna az iskolában — fölös- leges ismeretekkel tömik. Nyelvet tanul a kicsi — mondják büszkén és tény- leg, a kicsi jónéhány szót pötyög már. németül vagy angolul. Nem is baj. De a szülő persze nem tanult pe- tíagógiát, s így fogalma sincs, mi az, hogy a ״gye- rek életkori sajátosságainak megfelelő” tanulás, vagy egyszerűbben: mit lehet vár- ni egy ötéves szellemi szint- jétől? Ezért az ötéves, ha elfelejt egy német szót, kap egy ideges pofont... A pe- dagógusok azon fáradozna;: hogy játszva tanítsák a gye- rekeket, hogy szeressenek Hogyan él az óvodáskorú gyerekek többsége? Lássuk csak. Reggel elmennek az óvodába,/ estefelé hazamén- nek, elkísérik a mamát a zsúfolt boltokba vásárolni, hazaérnek, esetleg sétálnak félórácskát, ha a szülőknek éppen van egy kis idejük, aztán bevonulnak a lakás- ba és lefekvésig játszanak kicsit. öttől-hétig történik a hazatérés, a vacsorázás, a játék, a mosdás, a lefekvés. Nem sok. S amelyik gyerek óvodás, annak még jó. Az óvodában ilyenféle foglalkozások van- nak: testnevelés, ének (hal- lás- és ritmusfejlesztő gya- korlatokkal), ábrázolás (raj- zolás, festés, varrás, olló- val kivágás, ragasztás stb.) és nyelvi foglalkozás (be- szélgetés, didaktikus játé- kok, verstan ulás, számér- zék- és emlékezetfejlesztő játékok stb.). Mindez élfog- laltságot, programot, élve- zetet jelent a gyereknek. Az óvodában sok gyerek van, lehet fogócskázni, birkózni, labdázni is, mesét hallgatni, együtt énekelni és sokmin- den mást. Viszont az óvodaudvaron kívül — és a jobbik eset, ha ilyen megfelelő van — hol mozogjon a gyerek? ״A mozgásigényt nagyjából ki tudja elégíteni” — mond- ják az óvónők. Nagyjából. Néhány gyereket — az íz- gágábbalcat, jobban fejlette- két — külön gyerektornára viszik a szülők. Ez nem baj, 11a az illető gyereknek hasz- nos. De aztán? A játszó- terek problémája ismert — de nagyon nagy probléma és sürgős megoldást igényelne. A játszóterek viszont mégis- csak a kérdés egyik oldalát jelentik. A másik oldal: fogtálhoz- nak-e eleget a. szülők a gye- rekekkel? Hát persze: nem foglalkoznak eleget. Nincs idejük, mert otthon el kell látni a háztartást, tanulni és olvasni kell, meg kell beszélni a felnőtt-problémá- kát, millió kötelezettség, program ... Meséltek viszont egy óvodában ilyen esetet is: a papa a nyár közepén Már lezajlott egy-két tava- zi divatbemutató, s szeren- sére a magyar tervezők rundig mértéktartóan és a hazai sajátosságokat” figye- smbevéve készítik el kollek- iájukat. Így például a be- matatott kabátok között min- enki találhat egyéniségéhez Fiatal leányok kedvenc vi- selete lehet a fekete-fehér op-art mintás szivacs-kabát. (Első kép.) Ez a fazon 14—25 éves korig viselhető, — de csak vékony, karcsú nőknek. A habszivacs ugyanis merev anyag, nem simul a testhez, tehát nem mindenkinek illő, különösen ilyen feltűnő min- tázatban nem. Húsz éven felüli korban lehet érdekes, és különleges tavaszi kabátot viselni —, ha termetünk arányos, és magas- Ságunk közepes. Ez a geo- metriai megoldású, szürke- sötétszürke színtársítású ta- vaszi kompié ilyen modell. A kétsoros gombolás, a de- rékon elhelyezett zsebpatni és a széles fazon alacsonyít, de ezt ellensúlyozza a füg- gőleges paszpól, s a sötét színkombináció. (Második képünk.) A magas, vagy alacsony teltkarcsú aknak bármilyen korban éppen úgy illik a pu- ha szövetből készült tavaszi Igen, egyéniségéhez illőt! irra ugyanis már rájöttünk, agy lehet, valami a divat- ezon slágere, gyönyörűen sthet benne a maneken, — nem bizonyos, hogy ne- :ünk illik. Az öltözködés gyik alapvető követelménye, logy például a molett ne esi- !áltasson keresztbecsíkos vagy KRIZANTÉM :örténik. Az utóbbi esetben az öreg krizantémtövet ta- vasszal szedik fel a föld- bői: a gyökérosztásnál ügyel- jünk arra, hogy minden tő- darabhoz szár is tartozzon. Ültetés után a rendszeres talajlazítást megkívánja: egy-egy tő három-négy évig is elél. Sokan ridegnek, ״sírvirág- ak” tartják, pedig a cs.o- iálatos pasztellszínű krizan- ém tartós virágai, vázába íelyezve, egy hétig is díszí- ikj barátságossá teszik ott- ionunkat. Tápdús földben, bő öntő- zéssel neveljük, szaporítá- iuk pedig tőosztás útján gyaurt, ezt a földet, a hol- dat és a napot. Atka messze szállott. Még Allahtól is számonkérte szép felesége korai halálát. A babócsai nárciszos Csak másnap tám,olygott ki a gyászos sátorból, és pa- ■rancsot adott, hogy gyors lovon futár menjen a távoli török földre, s onnan a má- sodszorí napnyugtáig virág- zó nárcisztövekkel térjen vissza. A nyugtató szavak azon- bán nem oszlatják el Ali aggodalmát. Éppen indulni akar, amikor az almáskert felől rettenetes jajveszéke- léssel Nárcisz kísérői köze- lednek: ... Es egy kis nyár... A Gellért-fürdőben tartott 1967-es divat- bemutató egyik újdonsága a műbőrből készült bikini, mely *■»׳״»Tf san az fizietekben Is kapható lesz. Így került a nárcisz a ba- bócsai földre. Először csak a sírhalmot díszítette, majd mindig tovább, egyre tovább terjedt. Tavaszi kép ez, vi- ruló menyasszonyság, való’■ jában azonban ma is élő fe- hér szemfedője egy magyar földben nyugvó török asz- szonynak, Nárcisznak. — Uram! Uram! Kegye- lem! Kegyelem árva fe- jünknek! Krónikás Ki tudja hogyan, ki tud- ja, mitől, 0 szép török asz- szony örök álomra merült, s mint letört virágszálat hoz- ták gyaloghintóján. Egész nap, egész éjjel ott virrasztóit a rettegett basa halott felesége mellett. A díszes sátorból messzire hal- látszott hangos jajszava. At- kozta a sorsot, a hitetlen Ali elégedetten szemlélő- dik pompás sátra előtt. Neki béke van, tavasz, az ebhitű gyaur csak túrja görnyed- ten ezt a ragacsos földet Felesége reggeli sétára in- dúl fényes kísérettel. Múlik az idő. A nap szín- te éget. Fülledt csönd ül a tájra, s kábít 02 almafavi- rág illata. A méhek bágyadt zsongásából, a fecskék ala- csony röptéből Ali zivatart szimatol. Aggódva kérdezi: — Hol késik Nárciszom, gyöngye szép virágom? — Ö, uram, gyönyörű ez a délelőtt, s úrnőm kedvenc sétahelyén pihen. Ott, az al- mafák alatt, a virágzó lom- bök alatt nem venni észre az idő múlását. Tavasz táján Babőcsa ha- rában mesébe illő kép tá- l eléd. Virágzó almafák itt vakítóan fehér virág- önyeg. Megszámlálhatatlan k fehér nárciszból szövi i.nden évben a kikelet. Aki egpillantja, kíváncsian kér- : Hogyan kerülhetett ide a millió fehér virág? ”orgassuk csak vissza az 1 kerekét! Az !600-as évek •j én hazánk nagy részét •gszállva tartja a török, ircsú minaretek, vaskos ',amik jelzik, hogy a po- ty otthon érzi magát. Babőcsa vidékén Ali ütötte sátrát, pompásan tündök- , A fény és gazdagság >p fiatal feleségének szól, it török honból hozott ma- val. Nárcisz a neve, s va- }an oly kecses és tőré- , mint a fehér virágé i