Dunántúli Napló, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-05 / 4. szám
IMI. JANIJA» fc napló 4 HÍREK JANUÁR Simon napja. • A nap kél; 7.32, nyugszik: •1> 16.07 órakor. A hold kél: L43, CSÜTÖRTÖK nyugszik: 12.08 órakor. g*zázhuszonöt éve, 1842. január 5-én született Kari Eng- ** ler német vegyész, egyetemi tanár. Nevét a folyadé kok, különösen a kenőolajok viszkozitásának technikai mét■ tékegysége, a róla elnevezett Engler-fok és a mérés eszköze az Engler-készülék őrzi. ó alkotta meg a kőolaj keletkezésé nek egyik elméletét, amely szerint a petróleum a tengerei szerves életének maradékaiból keletkezik. Feltételezte, hofifj az állati és növényi maradványok tömege, baktériumok közre- működésével, magas hőfok és magas nyomás hatására alakú petróleummá. Bizonyító anyagának összegyűjtésére nagy uta- zásokat tett. Laboratóriumban végzett kísérletei során zsüra- dákok nagy nyomás alatt történt kezelésével, sikerült mester- ségesen kőolajszerű terméket előállítania. Másodmagával fel■ találta a mesterséges indigót, amely vegyi tekintetben nem különbözik a növényből nyert indigótól, csak vegyileg tisztábl annál. Ez a ialálmány rövid idő alatt véged vetett a termé- szetes indigó évezredes uralmának, azt teljesen háttérbe szó- rította. Az indigó-szintézis lehetővé tette festékek egész sora- nak olcsó és korlátlan mennyiségű előállítását, így — a többi között —, a roppant drága bíbor festéket is, amelyből addii 8000 bíborcsigából mindössze egy grammot nyertek. Ú*abb négyféle Orion tv-készülék Az Orion tv keleti és nyu- gáti országokban egyaránt a legkeresettebb cikkek közé tartozik. A gyárban készíteti televízió-készülékből eddág több mint félmilliót exportál- tak, mintegy 440 000 itthon került forgalomba. Az idén újabb tv-típusokat bocsátanak ki, mégpedig az 1550, a 2550, az 1651-es és a 751-es típusa- ] kát. . Valamennyi a legkorsze- ' rűbb megoldással készül, nagyképemyős. A 751-es pél- dául már részben tranziszto- rizált, s második műsor adá- sa esetén annak vételére is alkalmas. Megemlítette, hogy a mikrohullám-berendezések gyártásában is új sikert értek el. Nemrég készült él a DM 400/6-os mikrohullámú álló- más mintapéldánya, amely gáz- és olajvezetékek, továb- bá postai, vasúti vonalak hír- körzlő berendezéseként hasz- nálhatók. Tervszerűen halad a várnegyed és palota helyreállítása — Magyar pártmnnkás-kWdöttség utazik ma Csehszlovákiába dr. Orbán László, a Központi Bizottság agitáció* és propaganda osztálya veze- tőjének vezetésével. A küldött ségben részt vesz dr. Csendet Lajos, a Megyei Pártbizottság titkára. A küldöttség egyhetes csehszlovákiai tartózkodása során a propagandamunkát tanulmányozza. — Pénteken tartja első óssszejövejelét a Nőtanács által szervezett Nők Klubja Kom- lón, a Városi Tanács kistér- mében. A tervek szerint a sok féle program mellett szövő- hímző-tanfolyamokat indítá- nak. — Uj állattápszerek gyártását és forgalomba hozását kezdte meg a PHYLAXIA és az Állami Vakcinatermelő In- tézet. A TZS—60. elnevezésű tejzsírpótló koncentrátumot és a T—18-as tejpótló borjútáp- szert a PHYLAXIA hozta fór- galomba. A kombinált ható- anyagtartalmú TRIERRA pre- ventlv állattápszert a Vakci- natermelő Intézet u forgalmazza 20 dekás, 1 kilós, tíz és tizenöt kilós csomagolásban. — Két halálos vonatgázolás;: Böhönye és Mesztegnyő vasút állomások között, egy motor- vonat elütötte Magyar János 62 éves böhönyei lakost, aki a helyszínen meghalt. Ugyan- csak halálos vasúti baleset tör tént a Kemecse és Sóstóhegy közötti vasútállomáson: egy mozdony elütötte a sínek mel- lett tartózkodó vasas Ferenc 41 éves MÁV pályamunkást, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt — Elkészült a Tudomány és Technika Háza nagytermének kiállítási programja. Az első félévben kilenc kiállítást ren- deznek: januárban az V. or- szágos sütőipari újítási kiállí- tást, februárban a Műcsarnok Laborcz Férenc szobrászmű- vész alkotásait mutatja be, itt kap helyet a műszaki propa- ganda hónap több rendezvé- nye, áprilisban reklámgrafi- kai és képzőművészeti kiállí- tás lesz, májusban a II. or- szágos politechnikai kiállítást láthatják az érdeklődök, vala- mint itt tanácskozik majd az atomsugárzási konferencia. Júniusban mutatkoznak be a pécsi rajztanárok, a hónap végén pedig híradástechnikai konferencia lesz. — Knjblsevbe kaptak meg- hívást a Mecseki Szénbányá- szati Tröszt III-as aknájának KISZ-fiataljai. A meghívás- nak ebben az évben eleget tesznek. — A Város! Tanács Művelődésügyi Osztálya pénteked* délután 6 órakor a Városi Mű- velödési Házban értékeli a művészeti csoportok múlt évi munkáját és okleveleket, arany-, ezüst- és bronzplaket- teket ad át a legjobbaknak. — Huszonnégy könyvtáros kapott könyvjutalmat decem- berben az olvasói létszám nö- veléséért, a könyvtár csinos!- tásáért. A Megyei Könyvtár ezután is rendszeresen jutái- mázzá a legjobb könyvtáro- sokat. — A Magyar Autóklub helyi csoportja értesíti a klub tagjait, hogy január 6-án, pénteken este 6 órakor klub- napot tart a Hotel Tourist ei- termében. * — Több nyugdíjas kérésére a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat az első negyedévben kísérletképpen nyugdíjas-bér- leteket ad ki kedvezményes áron. — Uj autóbuszvárót adtak át Szászváron a község főte- rén. Ezzel megszűnt a sok bosszúság; rossz időben a sza- badban való álldogálás. — Uj üzem- és telephelyet kap az idén a Pécsi Faipari Szövetkezet. A Siklósi és a Nagyárpádi út között március- bán kezdik meg az építkező» seket. A korszerű üzem beru- házási költsége 22 millió fo- rint. — Második nagy sikeréhez érkezett el a Fémipari Kutató Intézetnek az a részlege, amely néhány éve eljárást dolgozott ki a gallium kinye- résére a magyar bauxit egyik eddig veszendőbe ment mel- léktennékéböl. Módszerükkel az ajkai timföldgyár 99,99 százalékos tisztaságban korunk egyik legdrágább nyersanya- gát állítja elő: kilójáért 600 — 800 dollárt fizetnek a nem- zetközi piacon. Voltaképpen ez a sikeres kutatás alapozta meg a legújabb eredményt a galliumarzenid előállításának lehetőségét A hazai előállí- tású galliumarzenid értéke még nagyobb; kilogrammja kere- ken 22 ezer dollárt ér. zeumi rész többi helyiségeinek festésén dolgoznak. A buda- vári palota rekonstrukciója is tervszerűen halad. Az újjá- építés első szakaszában — 1968-ig kiépül a keleti felve- zető út a hozzá tartozó tám- falakkal. 1970-ig rendezik a lebontott Teleki palota és a HM-épület területét, teljesen befejezik a Nemzeti Könyv- tár építését. Végül 1973- ig befejeződik a Nemzeti Ga- léria, a Sándor palota és a Várszínház helyreállítása A vámegyed helyreállítása időszerűvé teszi a várhegy keleti lejtőjén, a Halászbástya alatt elterülő környék, az úgy- nevezet Víziváros rekonstruk- dóját. Ezen a részen össze- sen 4150 új lakás épül. Gázrobbanás a Sallai utcában A vámegyed és a palota helyreállításával, továbbá a Víziváros rekonstrukciójával foglalkozott a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága szerdai ülésén. Az eddigi munkála- tokkal a fővárosi műemlék- védelem nemzetközi elisme- rést vívott ki. A budai város- kép továbbfejlesztése szem- pontjából most fokozottan elő- térbe kerül a foghíjak beépí- tése. Az Úri utcában levő, volt prímás palota hclyreállí- íása 1968-ban fejeződik be. Az Országház utca 21. szám alatt szállodát rendeznek be az Akadémia külföldi vendégei- nek. Számottevő felújításokat végeztet a fővárosi műemléki felügyelőség. Legjelentősebb a középkori domonkos kolos- tör szent Miklós temploma tornyának és a háborúban elpusztult Mária Magdolna ׳templom tornyának helyreál- lítása. A Halászbástya rendbe- hozatalának befejezése 1968 első negyedére várható, a bástya északi tornyában a SZÖVOSZ 1967-ben eszpresz- szó kialakítását tervezi. A Mátyás templomban most a déli mellékszentély és a műrr nuuot MAI Nyolc nap három országban A MEDOSZ szervezésében nyolcnapos külföldi utazáson vesznek részt a baranyai ál- lami gazdaságok dolgozói. A 41 fős csoport Jugoszláviába, Olaszországba és Ausztriába látogat Útvonaluk látványos- Ságban bővelkedik: Zágráb, Trieszt, Velence, Udine, KI a- genfurt és Grácz a főbb álló- másaik. Bár az útra csak a kora tavaszi időszakban ke- rül sor. a turnus létszáma már betelt. A Bólyi Állami Gazdaságból például tizenhe- ten vesznek részt a társas- utazásban. A résztvevők úti- költségét a gazdaság fedezi. Időjárás jelentés Várható időjárás csütörtök es- tig: felhőátvonulások, szórványo- san futó havazás, időnként élénk északnyugati szél, hideg idő. Vár- ható legalacsonyabb éjszakai hő- mérséklet általában mínusz 4—9 fok között, a szélvédett helyeken néhány fokkal mínusz 10 fok alatt. Legmagasabb nappali hő- mérséklet mínusz 3—plusz 2 fok között. Az Asztalos János Középis kólái Fiúkollégium mély meg- rendüléssel közli, hogy szere- tett igazgatója, dr. BENCZE JÁNOS elvtárs, aki 1952-től volt a kollégium igazgatója, 19€7 év jan. 2-án, életének 53. évében hosszas betegség után elhunyt. Halottunk emlékét kegyelettel megőrizzük. Köszönet Köszönet et mondunk mind azon rokonoknak, jóbarátok nak és ismerősöknek, akik Özv. ALBRECHT JOZSEFNE temetésén való részvételükké], koszorúk küldésével, fájdal munkát enyhíteni igyekeztek- Külön köszönet a II. kér. Ta nácsnak a MŰM. 500. Ipar< ranulóintézet vezetőségének és összes dolgozóinak, párt és szakszervezetének, tanuló ifjú Ságénak, valamint a MÁV és Porcelángyár dolgozóinak. A gyászoló családok. Ha á'ozás Mélységes fájdalommal tu- dattjuk, hogy felejthetetlen drága férjem, dr. BENCZE JÁNOS gimnáziumi tanár jan. 2-án 53 éves korában elhunyt. Temetése Jan. 9-én du. 3 óra- kor lesz a pécsi köztemető- ben. Gyászoló felesége, vala- mint Maros és Bencze család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó, fe- lejthetctlen feleségem, édes- anyánk és kedves rokon. BLASITZ MIKLÖSNÉ. 54 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése jan. 7-én szombaton 1/2 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, test- vér és kedves tokon CSORBA LAJOS életének 33. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 5-én 1/2 4 órakor lesz a péesbányalelepi temetőben. A gyászoló család. Gázrobbanás történt fced- den este 8 óra körül Pé- esett, Szász János Sallai utca 26 szám alatti emeleti lakásában. A család a szobában tar- tózkodott, amikor gázszagot éreztek, Szász János kiró- hant a konyhába de akkor már a konyha annyira meg- telt gázzal, hogy a túzhe- lyen — amelyen közben kávét főztek — a láng rob- bánást idézett elő. Szeren- cséré volt annyi lélekjelen- léte, hogy a palackot el- zárja. Szász János kezén és ar- cán megégett. A robbanás hatására a konyha egyik fala teljesen kidőlt, a már sik falon lévő ablak, kere- testál kizuhant a folyosó- ra. Megrongálódott a kony- hában lévő hűtőszekrény, táskarádió, mosógép, centri- fuga is. Függönyök, ruhák is megégtek. Szászék — szerencsére — biztosítottak, így az AÜami Biztosító kárbecslői kiszáll- tak a helyszínre. Néhány napon belül felmérik a kárt és az egyébként töbpgyere- kés családnak folyósítják a .megítélt összeget. — 1967 első közlekedési bal2seíe kedden reggel történt Pécsett, a Rákóczi úton. Rich- tér Lajosné át akart menni az úttesten, miközben egy döm- per, amelyet Schram József vezetett, elütötte. A gyalogos szerencsére könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat meg- indult. Nem kőtelező az egyenruha — az iskolában munkakő- penyt hordjanak. Kötelező elő- írás azonban erre sincs, s a köpenyt nem viselő diákokkal szemben nem szabad fegyelmi eszközt alkalmazni. Az utasítás értelmében a leánytanulóknak is meg kell engedni, hogy hideg időben köpeny alatt melegítőt vagy szövetnadrágot viseljenek és azt rosszul fűthető tanterem- ben tanítási idő alatt is ma- gukon tarthassák. Iskolát vál- toztató diákok korábbi tanin- tézetükben használt munka- köpenyüket, védőöltözetüket természetesen továbbra is vi- selhetik. Iskolai egyenruhát kötele- zően előírni ugyancsak nem szabad. Az iskolai hivatalos ünnepségek alkalmával azon- bán a szülőket felkérhetik a tanintézetek, hogy a lányok ; sötét szoknyába és világos j blúzba, a fiúk pedig sötét > nadrágba és világos ingbe öl- S tözzenek. > A középiskolások az iskola típusát és nevét feltüntető jel- vényt viselhetnek, az általá- nos iskolák tanulói nem. A Művelődésiügyi Minisz- térium szabályozta az általá- nos és középiskolai tanulók iskolai öltözetét A feltűnő öltözködés elke- rülése, a tanulók utcai ruha- jának megkímélése céljából helyes és ajánlatos, hogy mind az általános, mint a középis- kolások — fiúk és lányok is SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Portugál ki- rályné (este 7 órakor). Jászai- bérlet. Tájelőadás: Dunaparti randevú *;este 7 órakor). Bóly MOZJ Fark: A י’ Lisa tolvaja (szi., szv., fél .negyed 7, 9). Petőfi: Lisa tolvaja (szi,, szv., 4, ! ;,fél 9). Kossuth: a Magy Medve fial fszi. szv., 10, fél 3. fél 5). Eroica (fél 7, fél 9) Híradó Mozi: Magyar híradó, Azovi tenger. 66/10. Sporthíradó. Méhecske a tengerparton, öt vi- !Agrész virágoskertje. Piccolo. — (Előadások folytatólagosan 12-tól 2 óráig). Mecsekalja: Égiháború (szv., 7). Csak 16 éven felülieknek! Vasas: Nikki (szi., 7). Mohács: A fáraó T—II. (szi., szv., fél 5, 8-, dupla lielyárral). Siklós: A kulcs (szv., 7). Sásd: Elmaradt vallomás (szv., ff). Szigetvár: A tökéletes bűn- tény (szv., 7). Csak 16 éven íelíi- lieknek I PÉCSI RÁDIÓ 27*30: Magyar nyelvű műsor: Petőfi-versek Benkő Gyula, Ma- jor Tamás és Sinkovits Imre előadásában. S7.35: Vizsgaidőszak. — Látogatás a Pécsi Orvostudományi Egye- tem kollégiumában. ?7.50: Zenélő levelezőlap. 18.15: Mikrofonközeiben. — Zenés portrék. SS.45: Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 89.00: Szerb-horvát nyelvű műsor* Zárszámadásra készülnek. — Riport. Amatör énekesek a mikrofon előtt. Lapszemle. — Narodne Novine. Ivó Tijardovic operettjeibőL Ablak a világba. 39.30: Német nyelvű műsor: • Falu, vagy agrárváros? — Jegyzet. Vidám közzene. Hírek. Klvánsághan gverseny KL0Ó; Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Budapest: A.30: Szünidei matiné. Só. 20: Veszélyes üdvözlőlap. Ma- gyárul beszélő bűnügyi film. ST7.18: A Magyar Hirdető műsora. 17.30: A légiók nyomában. SS.05: Mezőgazda sági szakíilmso- rozat. 88.35: Telesport. 19.00: Ablaknélküli gyár. 89.30: Az ezerarcú detektív. A csontváz kelepcéje. Jugoszláv rajzfilm. *9.40: A világ térképe előtt, 15.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 30.20: Az ember י és a háború. A szabadság ára. Magyarul beszélő francia film. a.25: Oscar Brown énekel. 21.45: Fejezetek a fizika történeté- bői. 22.15: Tv-híradó, Belgrád: 11.00: Angol nyelvlecke. 11.30: Zeneoktatás. 16.10: Angol nyelv- lecke 16.40: Zeneoktatás. 17.05: Hírek. 17.10: Gyermekműsor. 17.25: Pionírok tv-studiója. 17.55: Műsor- ismertetés. 18.00: Tv-újdonságok. 18.15: Ifjúsági tribün. 18.35: Zenei műsor. 19.00: Hét Hamlet. 19.30: Dzsessz. 19.40. Hirdetések. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Idő- szerű beszélgetések. 21.10: Menotti: A betörő és a vénkisasszony. — Opera. 22.10: Tv-híradó. — Uj nevet kapott a Sző- lészeti Kutató Intézet A föld- művel ésügyi miniszter utasí- tása alapján az intézet eine- vezése Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetre változott Az intézet feladat- köre nem módosult — Szabó Elek, ״Híradás- technikai anyagok nyomszeny- nyezőinek meghatározása neut. ronaktivációs módszerrel” címmel ma délután 5 órakor a Technika Házában előadást tart Az előadást a Magyar Kémikusok Egyesületének pé- esi csoportja rendezi. Dolgozókat *©'vesznek Áramszünet — Áramszünet lesz január 5־én » 15 óráig a Pacsirta u.. Ifjúság u., Honvéd u., öz u., Zója u. ál- tál határolt területen. (x) A Pécsi Kenderfonógyár felvé- telre keres egy lakatost. Jeíentke- zés: Hird, Kender fonógyár, sze- ményzeti előadónál. 138597 ~k Nagy gyakorlattal és szakmai ismerettel rendelkező gép- és gyorsírónőt főmérnök mellé fel- veszünk. Fizetés megegyezés sze- rint. Jelentkezés: Pécsi Gázmű, Pécs, Felszabadulás útja 107. (volt Kokszmű). 10 * A Pécsi Sütőipari Vállalat felvételre keres fűtőket. Jelentkezés a vállalat munkaügyi előadójánál, Pécs, Zsolnay V. u. 6L sz. 11 * Sürgősen felveszünk gyakorlattal bíró gépjárműszerelőt és gépkocsi- vezetőket. Postagarázs, Pécs, Jó- kai u. 10. Telefon: 24-40. 11 * Pamutfonóipari Vállalat Kapos- vári Gyára felvesz 15. életévét jatöltött-től 17 éves korig 8 álta- ■ános iskolát végzett leány ipari I ;.miilókat. Felvételi vizsga 1967 j január 11-én 8 órakor a gyár ok• | tatás! termében. Szállást biztos!־ i tani nem tudunk. 2355 ! Gyakorlattal rendelkező építész- technikust számlázó! munkakörbe felveszünk. Pécsi Járási Építő Ktsz, Sallai u. 11. Műszaki vezető. 138690 •k Szalagfűrész-gépen dolgozni tudó י betanított férfi munkásokat fel- veszünk. Jelentkezni lehet: Pécsi Fatömegcikk és Járműjavító Ktsz, Pécs, Irányi D. tér L 138681 Építészmérnököt (nemrég vég- zett előnyben) azonuali felvételre keres az ÉM Építőipari Minőség- vizsgáló Intézet 7. sz. Vizsgáló Al- lomása, Pécs, Telefon: 19-40. 138668 * A Baranya megyei Tanács VB kórháza 1967. január 1-ével pályá- zatot hirdet két beteg hordó állás- ra. Érettségizettek előnyben. Je- lentkezés: Pécs, Rákóczi út 2. Gazdasági hivatalban. 12 * A Dél dunántúli Vízügyi Igazga- tóság földmunkagép-szerelőt mű- helykocsira, továbbá gyakorlott e^ergáivost alkalmaz. Jelentke- zés: Mecsekalja, Rácváros 70. (Gépműhely). 22 k