Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-16 / 245. szám

Pierre Gamarra:

A két ház egymás szomszédságában állt, a két család pedig esküdt ellensége volt egymásnak. Megtörténik az ilyesmi. A Freche-ek és a Melet-k azonban évek óta nem beszéltek egymással, az öregebbek még azt is mondják: körülbelül azóta, hogy a két családfő visszatért a háborúból. És az pedig nem tegnap volt.

A Freche családban az öreg Bertrand élt reumától gyötört, idős feleségével, aki már alig mozdult el á tűzhely mellől, meg a lányuk és a vejük. Louis de Meletnek volt egy lánya, aki már jól benne járt a korban és egy fia, aki asszonyt is hozott a házhoz, s három unokájuk született, három fiú.

Ha Bertrandnak el kellett mennie MeJet- ék háza előtt, átment az út túlsó oldalára és olyan széles ívben kerülte el, mintha ott pestis lakozna. Oda se pillantott, él se mosolyodéit, kitartóan a hegyoldalra függesztette tekintetét, hogy megvetését ezzel is kifejezze. A gyerekek, akik a kapujuk előtt játszották, elhallgattak, amikor meglátták a hosszúléptű öregembert, mert tudták, hogy gyűlöli őket, s ezt nekik is hasonlóképpen kell viszonozniok,

A két család ellenségeskedése már közmondássá lett a faluban. Ha valaki szó- váltásba elegyedett egy másikkal, azt mondták a körülállók: ezek is úgy végzik, mint a Freche-ék meg a Melet-ék.

A falu végén állt a két ház, oda látszottak az erdő nyúlványai. Mögöttük szelíden, majd egyre meredekebben emelkedett a domboldal, ahol a két család földjei, legelői húzódtak;

Ügy adódott, hogy Louis de Melet-nek szép nagy szántója mélyen benyúlt Bertrand de Freche földjei közé. És Melet-nek éppen itt állt a csűrje, néhány méterrel arrébb, immár Bertrand birtokán egy csodálatosan tiszta és bővizű forrás csordogált. Melet-ék napról napra arra jártak, hiszen gyakran vitt útjuk a csűrhöz, de még sosem látta senki, hogy a család bármely tagja a forrásból ivott volna. Büszkeségből sem--------------------r------------------------•

CS

ANÁDY JÄNOS:

cd liamtadik Lit

Az éjjel mellettem feküdtél, éreztem gyenge válladat, amint a hajpihés ezüst szél a takarókon átszaladt, de aztán — nem voltál sehol. Eltűntél valahová, mint legszebbhavú emlékeink; a nyár egy ritka-szál virága, mely egyszer nyílik csak. Hiába, hasztalan is kutatnám drága testednek virágszirmait; szerelmünk megújíthatatlan egyszer-volt titok az anyagban, mely benned öntudatra nyílt. Testünkön át teret kapott valami halhatatlan élet; időtlen idők óta érett, s egyszerre kettős alakot öltött, mint iker meggyfüzérek és teret és időt kitöltött, és dalolt bennünk boldogan valami erős harmadik lét, valami roppant hatalom: a részvét egy más életében, az együttérzés — nem veled — túl a íjjként feszülő testen, semmibeszórt nyilak nyomán a nyílni készülő titokkal...

Az éjjel mellettem feküdtél, de mint ki hirtelen kilobban, szívemben, e múló anyagban simítom már csak hűlt helyed. Hajtsd ide kedves fejedet.

SZEPESI ATTILA:

JLeieni a ti fit ed

Lesem a lépted. Sejtjeim érted kongó szobák. \ Várakozásommal lázas a világ.

22 józan nappal,

22 őrült éjjel kerített a magány, társra, barátra étien.

S mit mondhatnék neked? Csak a csönd motoz számon. Minden szónál teljesebb némaságom.

Lengő levél az este, szárnyvillanás az ég.

Szobám két lépés katlan. Homlokom gyöngy veríték.

tette*., .lieg azért sem, mert úgy érezték az öreg Bertrand folytan lesben áll, s elűzné őket ormán, mint a tolvajt. Pedig milyen jól jött volna az a víz! Az ő forrásuk sokkal messzebb volt, egészen fent a dombtetőn, néha naphoszat szenvedtek a szomjúságtól.

Azután egy napon Bertrand falat húzott a forrás köré. Megszokott dolog, hogy palából, vagy terméskőből összerakott alacsony fallal védik a szántókét széltől, hótól, s persze elsősorban a mezei kártevőktől. Ám ezek sohsem oly magasak, hogy a juhászok, mezőőrök könnyedén át ne léphessék őket. Bertrand fala azonban magasabb fal volt, mint egy ember: az öreg maga húzta, s nap mint nap kijárt, hogy ellenőrizze, nem tá- madt-e valami kis .rés rajta.

A kánikula napjaiban, amikor a falubéliek mind ott verejtékeztek a mezőn, Bertrand időről időre odament a forráshoz, letérdelt mellé és a két tenyeréből ivott belőle. Ez az ő vize volt és senki más nem formálhatott jogot hozzá.

Azon a délután is forrón tűzött a nap. Az egész falu mozdulatlanul pihegett a pala- és zsupptetős házak mélytó. Az elhagyott utcákon senki se járt, még a kotkodácsoló tyúk sem verte fel a csendet. Emberemlékezet óta nem volt ekkora hőség.

Az öreg Bertrand is elnyúlva pihent fehérre meszelt szobájában. Aztán felült az ágyon, sodort magának egy cigarettát, rágyújtott és az ablakhoz lépett. Fellebbentette a vászonfüggönyt, kinézett a távolba és odaszólt a lányának:

— Vihar lesz.

A hirtelen támadt szél zörgette a szikkadt füvet, s a száraz leveleket. Aztán zöldes villámfény hasított át az égen. Az istállóban bőgni kezdtek a tehenek, s a szél zúgása is felerősödött.

— Csukjátok be az ajtót, huzat van — szólt a vő.

— Ügy látszik, esni nem fog — mormolta a lány alig titkolt félelemmel, talán inkább a maga megnyugtatására.

— ördög bánja az esőt, csak jég ne potyogjon — mondta az öreg.

Igaz, a jégeső ritka dolog errefelé. Villám- csapás már gyakrabban előfordul. Mesélik, hogy belevág a kéménybe, s ezért az asszonyok vihar idején menekülnek a kályha mellől. És terjeng a szóbeszéd a villámsújtotta pásztorokról, kóborló tehenekről is..;

És most cikázó sebességgel követik egymást a kék és zöld villanások. A falu kutyáinak még ugatni sem volt idejük, s az eső zuhatagokban öntötte él a domboldalt. Az ég egyszerre fekete lett, s úgy látszott, a közeli erdő őrült körtáncot jár a vihar szédítő ritmusára.

Az egész Bertrand család együtt kuporgott az asztal körül, s egyszercsak észrevették, hogy a zárt ablakok, ajtók mögött nagyon nehéz lett a levegő. Valamelyikük kis rést akart nyitni, ám a lány nem engedte. Szerencse, mert épp abban a pillanatban,, amikor Bertrand az ajtó felé indult, fülsiketítő robaj rázta meg a házat és egy pillanatig az egész völgy ijesztő, vakító fényben ragyogott.

A vő ösztönösen válla közé húzta fejét, amikor azt mondta:

— Ez valahol itt vágott be.

Ám a ház meg sem moccant. Mindnyájan I ott voltak épségben, s az istállóból hallatszott a tehenek bőgése. A vő mindenesetre odaóvakodott az ablakhoz és sietős pillantásokat vetett kifelé. Bertrand viszont kinyitotta az egyik szárnyat és beleszimatolt a levegőbe. Azután a többiek is megértették miről van szó, hiszen égésszag tört be a szobáiba.

Mire az öreg felcsatolta facipőit, az ég

egészen kitisztult. Mindnyájan kitódultak az udvarra, csak az öregasszony kuporodott vissza szokásos helyére, a tűzhely mellé. Nem, az nem lehet, hogy hozzájuk csapott be a villám: végigjárták a gazdasági épületeket és sehol nem találtak egyetlen égő, izzó vagy elüszkösödött gerendát, fadarabot, semmit.:. De az égésszag mégis kitartóan ott terjengett a levegőben.

Először az öreg vette észre, ahogy az általa jelzett irányba néztek, a többiek is. Fent a dombon, az ő faluk túlsó oldalán go- molygott a sűrű füst. Ott, ahol Melet-ék csűrje állt.

Bertrand habozái/ nélkül nekivágott, hogy felkaptasson a domboldalon. A fal mögül hangok hallatszottak. Ott volt az egész Melet család, beszéltek, kiabáltak, s közben az egyre erősbödő szaggal együtt fémtárgyak csikorgó zaját is sodorta a szél. Semmi kétség: a Melet-ék csűrje ég. Ahogy közelebb ért, már kivehette egyenként is az ijedt, aggodalmas hangokat: hogyan alkossanak vödör-láncot. De az ő forrásuk nagyon mesz- sze volt.

Az egész évi termés ott volt a csűrben, meg a széna és a szerszámok. Az öreg Bertrand tudta jól, hogyan ég a gabona. A tűz iszonyatos virága lassan érik, kibomlik és terjed. Elég egy letört, égő gerenda, amely ráhull a zsákokra, s egy léghuzat, hogy a tűz teljes erővel fellángoljon. — Olyankor már nincs mit tenni .:. , ,

Közben odaérkeztek az övéi. A veje ráfüggesztette a tekintetét, ő pedig nem mozdult. A lánya ösztönösen egy lépést hátrált, hogy mindent jobban lásson, azután odament egészen közel a falhoz és hallgatta, hogyan tanácskoznak azok, hogyan próbálnak szembeszállni a csapással. Veszélyben van a termésük. Louis de Melet és a fia min den nap ott hajladoztak a földeken, és fogták az ekevasat. Még őszei is jókor nekivágtak a mezőnek, és kaszáltak, arattak, csépeltek. Ott, abban a csűrben van a gabonájuk. A kenyérre való,

Bertrand lehajtotta a fejét. Mellette, a lábánál ott folydogált a forrás, frissen, bőségesen. Melet-éknek előbb le kellett volna menniök, hogy vödröket hozzanak és mes/- sziről cipeljék a vizet. És nincs elég vödör, és nincs elég munkáskéz ...

Az öreg most a súlyos kalászokra gondolt, ahogy rínganak a domboldalon, a szellő fodrozza arany hullámaikat. Bertrand hirtelen megfordult és ráripakodott a vejére:

— Eredj, hozd a csákányt! Ledöntjük ezt a falat.;. Nem miattuk, a búza miatt. .

Felszegte az állát és átkiabált:

— Hé. Louis!

Facipő kopogása hallatszott, s a másik öreg odajött a falhoz.

— Hé. Louis — ismételte Bertrand. — Mi a helyzet?

Csend zuhant közéjük, aztán Louis válaszolt:

— A fele már odavan, de azért még a többit megpróbáljuk ... Víz kellene.

— Van itt elég víz — kiabált az öreg. Majdnem sírt, a düh és valami más egyszerre fojtogatta a torkát.

Megérkezett a veje a csákánnyal. Bertrand kikapta a kezéből és nekiesett a falnák. Két hatalmas ütéssel beakasztotta a csákányt, aztán nekifeszült teljes erejéből. A fal egy kis darabon beomlott. Aztán addig folytatta a csákányozást, amíg a fal sarkán jókora rés támadt.

i— Menjetek már a vödrökért « kiabált a lányának.

Vastag, fekete füstgomoly szállt fel a csűrből. Bertrand megmerített egy vödröt a forrásban és kemény, hosszú lépteivel elindult'a tűz fészke felé.

Fordította: Zilahi Judit Plerre Gamarra 1919-ben született Tou- louse-ban. Kommunista író és újságíró. Az Europe című folyóirat szerkesztője. Regényeket, novellákat, gyermekmeséket Ír. Ismertebb művel: A tűz háza, Éjféli kakasok, A fekete kenyér gyermekei, Beszéló kéz, Rosalie Brousse.

Színészek — szerepek

Izabella — Meszléry Judit

„A színészt egyedül játéka alapján fogadhatják el és ítélhetik meg. Ha az előadás végén lehull a függöny, nem szólhat és nem tehet többet semmit, játékához nem adhat hozzá és nem vehet el belőle.” (Eleonora Duse)

Meszléry Judit azt mondja a szerepéről: ha ennek a darabnak a befejezése hepiend, akkor Izabellának úgyszólván nincs szerepe. A megfogalmazáson lehet vitatkozni, gondolkozni, az viszont igaz, hogy Izabella alakja valóban Dobai Vilmos darabfelfogásában emelkedhet egy

kívülről teljesen zárt nak és szerzetesien I egyszerűnek látszó női sors szinte egészen a görög sorstragédiák teljességéig,

I egyúttal kitűnő al- I kaimat . adva egy ] fiatal színésznőnek j tehetsége bizonyítására.

Izabella szerepe így tele van feszült percekkel, kezdve a pillanattól, amikor Lucio megjelenik Claudio letartóztatásának a hírével a zárdában, s ráveszi a szent életre készülő leányt, hogy könyörögje ki Angélától bát,,!?. rimára ?> k -gyeimet; egészen az utolsó pfereíg, mi er Ízt;' -11a öszetörve s félrevezetve, lelkében egy szomorú asszonnyá érve és öregedve

egy szó nélkül hallgatja a herceg kissé gyáva, ezért kissé kedélyeskedő leánykérését (— Szép

,Izabella, volna egy szavam, nem bánod meg.

|Ha óhajtod, mit én: enyém — tiéd lesz és tiéd — enyém) majd válasz nélkül kimegy a színpadról. Nem fenségesen, nem menekülve, egy csepp nyugodt öröm nélkül, de fáradtan, tisztán, egyszerűen. Izabella alakja nyíltan szemben áll Angelóval, a lelke mélyén a herceggel is, bátyjában se támaszát, hanem balsorsát találja, és amit csak megérez a figyelmes, érzékeny néző: ha Izabella szerelmes lehet valakibe a színpadon megforduló és lehetséges tíz férfi közül, furcsán hangzik, de Angelo volna az. Shakespeare-nél nem ritka az ilyen különös, szép ívű tragikus nőalak a színpadon. Izabellával szemben még egy árnyalattal bőkezűbb (mint Angeloval szemben isj és nagy mértékben a színészre bízza: ki is ez az Izabella, és mivé lesz a darab folyamán.

Meszléry Judit ábrázolásban Izabella ellenfele volt Angelónak, a szerep egyre nagyobb drámai súlya nehezedett a színészre, de állhatatos volt, metszőén hideg és kifejező erejének szépsége nem az illúziót, a való lélek rejtelmeit tárta föl, és a legtöbb jelenetben nem hiányzott belőle a drámai hősnők árnyalt szenvedélye sem. A szövegmondás szép bizton sága mellett, talán az átélés összetettségében egy árnyalattal több volt a hidegség.

Meszléry Judit azt mondja: azt is nagyon szeretem Shákespeare-ben, hogy szereplőinek szabadságot ad, lehetővé teszi a viszonylag szabadabb szerepépítést. A Izabella nehéz szerep, lényegében négy fontos jelenetre épül: az első és a második találkozás Angelóval, amikor nemcsak a női büszkeségen esett csorbáról van szó, de választania kell a szerzetesi fogadalom vagy a fivére élete között, majd drámai percei Claudióval, aki élete megmentéséért könyörög, végül a teljés ötödik felvonás a „pécsi” befejezéssel együtt,

mélyben Izabella előtt minden világossá válik, megérti az emberek között fennálló viszonyokat, megérti, hogy az igazságszolgáltatás, amit Angelóval szemben vár, a viszonyok közötf* másként alakul, megérti, hogy a herceg szerzetesi álruhája nem az uralkodó bölcsességét takarta, hanem a döntéstől, a keményebb uralkodói kéz felelőssége elől háttérbe húzódó embert, s Imit a herceg személy szerint Izabellával szemben elkövetett (Claudio sorsával kapcsolatos „változások”) a legnehezebben megbocsátható dolgok közé tartoznak, amit férfi nővel szemben elkövethet. A herceg megkéri Izabella kezét, s bár a szöveg szerint nincs válasz, de a megrendült lelkű Izabella válasza nem lehet kétséges.

Meszléry Judit a múlt szezonban a Moliére- egyfelvonásosok mellett színészi szempontbi) egy jelentős szerepet játszott Debrecenben (Csehov: Sirály — Mása.) Pécsi bemutatkozása egy nehéz szerepben, jól sikerült. M:- lyen vonások jellemzik ezt a bemutatkozást? Mindenekelőtt a szerep világos, következe1 es értelmezése. Az előadás drámai ívében ié: pésről-lépésre válik az aszkéta hajlamú kis zárdalakóból lelkében meggyötört asszony - nyá. Szerepépítésében a nőt játssza el, a drama során hogyan válik érző, de érzelmem gondolatain emberül úrrá levő aszony, akiről a néző elhiszi az előadás utolsó percében, hogy nem mehet vissza a kolostorba, nem adhatja a kezét a hercegnek sem. Ai egyetlen amjt tehet: magára marad. Talán furcsának tűnik a dicséret: a dráma égés/ folyamán fontos tud lenni. Mit jelent ez közelebbről? Megjelenései mindig új és új feszültségeket teremtenek a színpadon, drámai ereje mindig meghatározó, pedig szövege szerint alig van ideje a színpadon átmenetekre, úgynevezett „színészi felfutásokra”. Lee Strasberg amerikai rendező és színészpedagógus mondta az Actors Stúdió egyik munkaértekezletén: „Egy szereplő fontossága valamilyen drámán belül attól függ, milyen igazul játsszák el.” Ez magyarázza Izabella alakjának színpadi fontosságát.

Meszléry Judit Izabella-alakítása igényes bemutatkozás volt.

Thiery Árpád

I

l

I

Stettner Béla: Kőfaragók