Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-16 / 245. szám
/ Miért hires Pécs? I kérdés régóta foglalkoztat. Negatív emlékek, esetek évek óta újratáplálják gondolataimat. Néhány történetet ezekből. Az ötvenes évek első felében felavatták a pécsi szabadtéri színpadot. A műsorközlő többek közölt így beszélt: „Ez a szép város megérdemli, hogy ilyen szép szabadtéri színpada legyen.” Nem sokkal később egy másik műsorközlő a színházban: „Az a város, am4lyiknek ilyen szép színháza van megérdemli, hogy jó műsort kapjon.” Gondjaim: Ha nem ilyen szép a. város, akkor nem érdemli meg a szabadtéri színpadot és ha nem szép a színháza (ami éppen tatarozásért esedezett), akkor nem érdemli meg a jó műsort? X-nek és Y-nak megmutattam az újmecsekaljai építkezéseket, az át- • adás előtt álló és lakott otthonokat. Vé " lemények: „Nem hittem volna, hogy vidéken ilyen szépen építkeznek ... Hm. Beépített konyha, távfűtés! Hihetetlen ... És milyen ízlésesen berendezett lakása van ennek az egyszerű embernek ... Ez a munkásszálloda nem fényűzés?” Évekkel ezelőtt Pécsett volt egy mezőgazdasági rendezvény. Helyszíni indoklás: „E pezsgő kultúrájú város megérdemli a kiállítást.” Azóta is hallom: pezsgőkultúrájú, pe-zsgő- kultúrájú, pezsgőkult-úrájú”. Ahogyan a gépírónő elválasztotta. Párbeszédek: — Pécsnek csak autóbusza van? — Igen, ezzel bonyolítják le a városi forgalmat... — És mennek az autóbuszok? — Minimális menetrend eltéréssel. — Meglepő. — Mi? % — Az, hogy mennek. — Az a pécsi színház, amit ezen a bizonyos főutcáin láttunk? — Igen. ■» — Valami mintha némlett volna . i. Az a "balett, az idevaló ugye? — Ide! — Ahogyan gépkocsival jöttünk, láttunk nagy, fekete hegyeket. Mi az? — A szénmosó palahegye, amit szénből vizes eljárással kiválasztanak. Ez halmozódott fel. — Bányatermék? Nemcsak kultúrvá- ros Pécs? Bányája is van? — Monumentális ez az új egyetem. *— Klinika. — És melyik budapesti vállalat építette? — A Baranya megyei.:: — Hihetetlen! Nem is hinné az ember, hogy ilyesmire képesek. És kell Pécsnek ez az új klinika? Van itt egyáltalán annyi beteg, hogy megtöltse? — Ezen kívül van, ha jól tudom, tíz egyetemi klinika, két kórház... — Tíz, tizenkettő?! — Fantasztikus! Itt ennyi beteg ember van? Igen! Itt valamiféle orvos- tudományi képzés is folyik, már olvastam valahol. *&* • — Meglepő város ez a Pécs. Láttam a tévében a fityula.:. Nem, a bóbita együttest, azzal a kutyás izével. Érdé— Mi érdekes?’ — Rosszul fejeztem ki magamat. Nem izé, produkció. Hallottam, hogy lehet kapni valami cirkusz, vagy cirfusz féle bort. — Sajnos, kifogyott. Cirfandli. — Ki? Hát, sajnos, vidék. *** — Mondja! Ez a Nádor, ez valami idevalósi ürge, vagy kocsma ros volt, hogy szállodát neveztek el róla? Vagy városatya? (?!) Lenne még néhány hasonló. Nem folytatom, mert olyan érzés keringet, hogy Ráth-Végh István gyűjteményének" függelékébe kívánkozik és úgy_ hin- rák, hogy kitaláltam. Jelenleg Pécs a következőkért híres. Van pezsgő kultúrája, balettja, bóbita együttese, medi- terráh hatású éghajlata és időnként jól szereplő labdarúgó csapata. Ki mondja meg, hogy mit jelent a pezsgő kultúra? Ki tudja megmagyarázni, hogy mit jelent a meglepetés, a csodálkozás, a hitetlenség a helyi tapasztalatok nyomán? Ki tudja helyére tenni a megdöbbentő tájékozatlanságot, az érthetetlenül még virágzó vidék felülről kezelését? Láttam, tapasztaltam sok mindent, '"Volt időm leszűrni tanulságokat. Ezek nyomán állítom és részben bizonyítom, hogy nemcsak azért híres Pécs, amiért időnként tájékozatlanul vagy hatásva- dászón mondják. Pécs és Baranya együtt érdekes, különleges, értékes része hazánknak. Lehet, hogy egyesek rám sütik: bigott lokálpatrióta. Engedem, mert ennél többet tudok mondani máshol élő, összehasonlíthatatlanul nagyobb lokálpatriótákra. Furcsa dolog, hogy a lokálpatriótát csak vidékire értik. Találkoztam budapestiekkel, akiknél* nagyobb lokálpatriótát nem pipált még ez az ország. Mit jelent, hogy pezsgő kultúrájú? Többet, mint amennyit jelent a pécsi balett, a bábegyüttes, a labdarúgó csapat és a mediterrán éghajlat. Ez utóbbi még a bizonyos csizmának az esetét észbe juttatja, amelyik az asztalra került. Az éghajlat legfeljebb a termelési kultúrára van hatással. Ezen az alapon Stockholm például pezsgő kultúra nélküli, mert nincs mediterrán éghajlata. Ha megkérdezik a balett- és bábegyüttes vezetőit, a labdarúgó csapat edzőjét, játékosait, (Rapp, Hernádi, Móricz, Kincses és így tovább), hogy igényt tartanak-e a pécsi kultúra fémjelzésére, nem mondanának igent. A fémjelzést egyenként nem vállalnák az egyetemek, a főiskola, a tudományos intézet, a múzeumok illetékesei, a népművelők, a magas szintű képzettséggel rendelkező ipari és mezőgazdasági értei miségiek, a tanárok, a világhírű eredményeket is elérő munkások és parasztok, a tettrekész és permanenciá- ban élő funkcionáriusok és sokan mások. Okuk van nemmel válaszolni, mert az idevalók tudják, hogy egy kulturált város és megye hagyatékában és fejlesztésében élnek, tevékenykednek, sajnos, esetenként a kellettnél több szerénységgel, szűkszavúsággal. Gondoltam, ez a forrása annak, hogy az ideérkezők többségének külön kell felfedeznie Pécset és Baranyát. Nem, mert a vidéknek kijáró szemlélet más városoknak is kijut. Szegednek a paprika, a Tisza-parti város és nyáron, a szabadtéri játékok. Debrecennek a nagytemplom, a nagyerdő a jelzője és a rádió reggeli krónikája fáradhatatlan tudósítója jóvoltából néhány egyetemi lényeges, vagy nem lényeges tudósítás az érzékeltetője. Veszprémnek az óváros, régi település a summája. Sopronnak 'a városháza, a Storno-ház. — Kecskemété a barackpálinka, Miskolcé az eget bevilágító, szikrázó vasipar. Nyíregyházáé az alma és a szilvapálinka, Szolnoké a Tisza középső folyása, Győrnek pedig a Rába-parti város jelző jut. É változatban Pécs, — me- csekalji város. Milyen megható! Nem kapaszkodom e kifejezésekbe, de egy város, egy terület kultúráját nem ezek jelentik. A kultúra fogalma több. Vannak e városnak, e területnek olyan kincsei,- olyan kulturális- eredményei, amelynek csak részei lehetnek az emlegetettek. Ezenkívül van két egyeteme, magas tudású professzorokkal, tanárokkal, akiknek tudományos tevékenységéről külföldön többet tudnak, mint itthon. Van tanárképző főiskolája, ahol magas szintű képzés folyik. Róluk is keveset tudunk. Van tucatnyi technikum. gimnázium, jó, esetenként kimagasló képzési eredményekkel. A szín háznak nemcsak balett, de többek között operatársulata is van. Eredményesen tevékenykednek a népművelők, nívós a kórusmozgalom, két szimfonikus zenekar működik. Hosszú lenne a kultúra e részéből is a felsorolás. Nagyszámú ipari és mezőgazdasági értelmiség tevékenykedik. Többek között nemzetközileg elismert korszerű bányaművelést és balesetek elleni védekezést valósítottak meg, úttörők a korszerű építkezésben, az ipari termelés fejlesztésében, korszerűsítésében. A mezőgazdasági értelmiség néhány év alatt nemcsak helyrehozta, de korszerűvé fejlesztette a megye mezőgazdasági kultúráját. Ez és a többi fel nem sorolt is a kultúrát jelenti. B írnék ellenére egyesek ránk beszélik ismételten lekezelő, vállveregető módon, hogy e város kultúráját néhány részterület jelenti. (Csak ennyit tudnak róla?) Ugyanakkor valamiféle érthetetlen, körúti szemléletből még azt is lenézik, amire „elismeréssel” hivatkoznak. Vannak jónéha- nyan, akik a dudálni tilos táblától kifelé csak a vidéket látják, ami csak alacsonyabb rendű és alárendelt lehet. Hányszor kérdezik különös ízű hangsúllyal: „Mi újság vidéken?” Valahogyan a vídéken-t belemorzsolják még a kasztízűségbe is. Mfegtörtént, hogy anyagilag könnyű állapotomról kaptam felvilágosítást: „Könnyű vidéken. Maga is meghizlal évenként két- három sertést, van baromfi, a kertben a konyhára való és még van fizetés is. Könnyű ígg élni!” Nem akarták elhinni, hogy városlakó vagyok és bizonyos okok miatt drágábban élek mint a fővárosi. Ez év első felében, amikor Kádár János elvtárs Pécsett járt, többek között arról beszélt, hogy amit tapasztalt az nem vidéki kultúra a vidék régi, rossz értelmezésében. Az ország kultúrájának része, amely azt táplálja, fejleszti és még ennél is több, mert nemcsak az országra, de külföldre is kisugárzik. Az idézet tartalmi, sokan hallották. Nyomában a vélemények egyöntetűen ezt fejezték ki: Ez a megállapítás már nagyon kellett, csak jusson el az érdekéitek fülébe is. (Úgy látszik nehezen jut el.) Könnyű lenne a folytatás a ..felfelé’-' kritizálással. Előbb jöjjön a saját porta .. . Néhány helyi jelenségről kell szólni, amiatt, hogy ezért is ilyen megítélésű a pécsi kultúra. Az ok többféle Találunk bezárkózottságot, féltékenységet, irigységet, törtetést, intrikát, a másik lenézését (ugyanakkor szemtől szembe mosolygós elismerést, de vigyázva, hogy sokan ne lássák, ne hallják), van zseni önhittség, titkolózás, egyeduralmi vágy, nélkülözhetetlenség terjesztés. Sok példa húzódik meg e fogalmak mö gött és azért nem említek egyet sem, mert mások még többet tudnának mondani. Kár személyi sértődéseket okozni, ha a kibontakozás olyan sok nehézséggel jár. Lényege e helyi szituációknak, hogy jól képzett értelmiségiek erejük jelentős részét kénytelenek arra fordítani, hogy megküzdjenek a mások, esetenként pedig a maguk által kavart széllel. Ahelyett, hogy összefognának, segítenék egymás kibontakozásait, sokszor gáncsoskodást, rosszindulatot lehet tapasztalni és irtózást mindenféle esetleges realizációtól. Ez a helyi, tömény vidókiesség. Ennék káros hatására rá kellene döbbennie mindenkinek, akiket érint és levonni belő- le, a tanulságokat. Addig hiába kifogásolják, kritizálják a sokat emlegetett központi szemléletet, amíg helyileg önmagunk megkötjük egymás kezét, a vidékén bőven termő szellemi folyondár- rai. Ilyen körülmények között a normális kritikai hangok is csak sápito- zasokka torzulnak. Ha ezen változtatunk, akkor nyíltabban lehet szólnunk a nemkívánatos jelenségek ellen is. Folytatva a kezdő gondolatokat, meglepő, hogy az utóbbi néhány év alatt mi minden titokká vált vidéken. A vas útállomás, a bőrgyártás, a cementgyártás, a gyógyítási tevékenység, a közlekedés több témája, az élelmiszerellátás több területe stb. Azelőtt ez nem volt. Közben megtörtént a centralizáció és milliós termelési értékekért felelősséget vállaló vezetők nem alkalmasak arra, hogy gyáruk munkájáról felvilágosítást adjanak, mert „titok” éss Budapesten adnak rá engedélyt a különféle minisztériumi főosztályok. I Nevetséges, de mégis így van. Pécsett majdnem minden titok, aminek fővárosi központja van. A hordóhitelesítőtől eltanácsoltak újságírót, mert állítólag titok, hogy hány literesre sikerült a hordó. A példát követve néhány helyi üzem és intézmény vezetője is készített „saját sajtó- törvényt” és kijelölte, hogy kik nyilatkozhatnak. így válik a centralizáció torzulása sajátos, vidéki torzulássá e változatban, de akadna más példa is. Ez is oka annak, hogy valódi értékeink széles skálái nehezen vagy csak részben tárulnak fel. 0 főváros—vidék sokrétű témakörben mind több vélemény hangzik az utóbbi időben. Jellegzetességük, hogy bírálják a jelenlegi állapotokat a haknizástól kezdődően az ipartelepítésig. A kezdeti változásokat nagyon kezdetinek tartják. A lényeget tekintve igazuk van, bár azt tudomásul kell venni, hogy mgg egy Budapestet nem lehet létrehozni az országban, mert a meglévő is túlduzzadt. A sokrétű témához azonban hozzátartozik a torz vidék- szemlélet, ami érdekes módon, nem központi szerveké, hanem egyes embereké. Erről viszonylag kevés szó esik. Pedig e változatban kezdeti változásról is alig lehet beszélni. Hányszor előfordul, hogy középszinten dolgozó, de jelentős intézkedési jogot kezükbe tartók, hitetlenkedve fogadják a vidéki eredményeket, eseményeket, mert ami természetes a fővárosban, az néha hihetetlen vidéken. A másik véglet, hogy a fővárosba került X. néhány hónap múlva úgy tér vissza „fatornyos hazájába”, hogy azt mint pesti lenézi. Hol szedte magára? Nyilvánvalóan új helyén. Emiatt merül fel ■ a gondolat, hogy hasznos lenne a vidéknek propagandát csinálni a fővárosban, mert az emberek szemléletét kell megváltoztatni. Olyanokét, akik sok esetben a helyes központi irányelveket, intézkedéseket felemásan hajtják végre, vagy pe dig csak muszájból tesznek valamit. A köszönet is ennek megfelelő. Amit e propaganda és tudatbeli változtatás érdekében egy-két központi lap, a rádió és a televízió tesz, az csepp a tengerben. Ma, a lényeget tekintve a vidék csak primőráru és vásárcsarnoki árufelhozatali1 kérdés igen sok fővárosi ember szeméten. Sok tennivalót leírtak és elmondtak már a főváros— vidék problémakörében. Lényegüket tekintve igazak ezek is. Egyet hozzátennék, a szemlélet megváltoztatását. A vidékiek tudatába már teleivódott, hogy becsülni kell a fővárost, de fordítva ...? Kására József 4 Horvátországi Képzőművészek Szövetsége szlavóniai szervezetének pécsi kiállítása Ez év májusában a Magyar Képzőművész Szövetség dél-dunántúli csoportjának 20 tagja mintegy 10 műalkotással — első ízben — Eszéken rendezett kiállítást a Horvátországi Képzőművészek Szövetsége szlavóniai szervezetének közreműködésével. A szlavóniai képzőművészek szövetsége most viszonozza a májusi kiállítást; tizennégy festő és szobrász 45 alkotását mutatja te a pécsi Technika Háza nagytermében megrendezett kiállításán. A kiállításcsere gondolata hasznos kezdeményezésnek bizonyult és elismerés illeti a kezdeményező felet, hiszen ez az aktív kapcsolat mindkét fél számára csak hasznot jelenthet. A kapcsolat azonban nem új, hiszen a belgrádi Szépművészeti Akadémia egyik alapító tagja, a negyvenes években elhunyt Európa- hírű festőművész — Petar Dobrovié — Pécsett született, itt végezte középiskolai tanulmányait, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskola elvégzése után hosszabb időn át Pécsett tevékenykedett. A pécsi képtárban több képe megtalálható, és Jugoszlávia minden múzeumában jelen van alkotásaival. Úgy érzem, tovább mélyítené képzőművészeti kapcsolatainkat életművének művészettörténeti feldolgozása. Ugyancsak Pécsett született Zlatko Prica is, a mai jugoszláviai képzőművészeti élet egyik legreprezentatívabb alakja, aki Zágrábban él, és egyik vezető személye a mai jugoszláviai képzőművészeti életnek. íme, a dél-dunántúli képzőművészek tulajdonképpen élettel töltötték meg ezt a spontán kapcsolatot, amely lényegében e kapcsolat előzményeként fogható fel. Ami a szlavóniai képzőművészek pécsi kiállítását, illeti, elöljáróban a jobb megértés érdekében, el kell mondanom, hogy a mai jugoszláviai képzőművészet két ellentétesnek látszó, de lényegéten egymást kiegészítő hatás alatt áll, az egyik a szocialista társadalmi rendszerből adódó — keleti hatás, a másik a nyugati hatás. Utóbbiban sokkal távolabb mentek, mint mi, és ez az oka az ellentétes hatásnak, amit az alkotások egy része a pécsi kiállítás látogatóiban kivált A két irányú hatás mellett feltétlenül figyelembe kell venni a sajátos nemzeti vonásokat is. Nemzeti vonatkozásaiban is két hatásról kell beszélnünk; az egyik a nagymúltú jugoszláviai ikonfestészet, a másik pedig a népművészet intenzív hatása a festészetre, szobrászatra. Csak akkor értjük meg- a harmadik dimenzió elhanyagolását vagy jelentőségének redukálását, ha ismerjük a most feltárt csodálatos freskók síkbeli ábrázolási rendszerét, egyáltalán az ikon- festészetet. Ugyanez vonatkozik a mélytónusú színekre, amelyek köziül a barnák dominálnak. A népművészet hatását közvetlenül csak a kiállított szobrokon mérhetjük, így Stjepan Brlosic kitűnő művészi érzékkel fogalmazott faszobrain — „Kórus”, „öregasszony”, „Kislány”, Brlosic az eszéki Képzőművészeti Galéria igazgatója, igen nagy érdeme van a cserekiállítás előkészítésében, megszervezéséiben, egyáltalán a kapcsolatok kiépítésébe^. Ugyancsak a népi irányzatot képviseli a másik szobrász, Petar Smajic is, akit a kiállítási katalógus ..naivista” szobrászként említ, és többek között kiállított Bruxelles-ben. Bernben, Antibes-ben, Moszkvában, Budapesten és New Yorkban. A népművészet festészeti hatása csak színekben jelentkezik — egyrészt amely barna színek jelzik ezt a hatást, másrészt a népi textília ragyogó színei jelentkeznek, pl. Vladimír Mare- nic „Holdfénynél” és „Farsang” című festményein. A kiállításnak még egy sajátos vonásáról kell szólnom, mely nemcsak kizárólagos szlavóniai vonás, hanem’ az egész jugoszláviai képzőművészetre jellemző; az új, a kor, az új társadalom eszméihez, mondanivalójához olyan festői formavilág felkutatása, kialakítása, amely valóban korunkat, társadalmúnkat. nagyszerű eszméinket tükrözik meggyőző módon. Ebből következik, hogy a kiállított művek kifejezési rendszere, formavilága egyik művésznél sem tekinthető véglegesnek, maguk sem tekintik ' annak, csak állomásnak, ahol pillanatnyilag állnak, hogy innen tovább lendülve újabb utakat keressenek. Ezt a szenvedélyes keresést megmagyarázza a kiállítók fiatal kora is, hiszen a két szobrásztól eltekintve valamennyien közelebb vannak a harminc évhez, mint a negyvenhez. Célkitűzéseik reálisak, nem elvont absztrakciókat keresnek, hanem az új társadalom legszebb eszméinek megfelelően az ember emberhez való viszonyát kutatják, és igyekeznek a festészet sajátos eszközeivel, alkotó módon visszaadni azt. Ennek fendélik alá az anyagot is. Nem egyszer a festékbe különböző anyagokat kevernek, sőt nem egy esetben a „collage” technikáját, a rára- gasztást is alkalmazzák — mint pl. Predrag Goi és Mladen Macolié. Tulajdonképpen azt keresik, hogy hogyan lehetne az anyagot „szélesíteni” az expresz- szivitás, a kifejezés érdekében. Ez az oka, hogy a színben, síkban tartott képek néhány alkotáson a tér illúzióját keltik és a harmadik dimenzió szinte „kézzel foghatóan” van jelen. A lázas keresés legmar- kánsab képviselője Pred- rag Goi, aki három nagyon jellemző festménnyel szerepel a kiállításon; „öregedés”, „A komédiás öregedése” és az „Arckép”. Pred- rag Goi elmélyült, összetett egyéniség, aki nem elégszik meg áz illusztratív megoldásokkal, sokkal mélyebbre igyekszik hatolni, s mint meditativ típus, az ábrázolásban minden esetten a lényeget keresi. Máskülönben ő a szlavóniai szervezet titkára és áz eszéki Galéria restaurátora. Szintén nagy érdeme van abban, hogy a cserekiállítás létrejött. A kiállítás nagyon szép darabja Vladimir Dzanko „Leány” című akvarell képe. A grafikai rész teljessé teszi a kiállítást, lehetővé téve a még átfogóbb összkép kialakítását. Nagy örömmel üdvözöljük a Pécsett első ízben kiállító szlavóniai képzőművészeket, hisszük, hogy ezt a cserekiállítást újabb kiállítások és elmélyültebb kapcsolatok követik majd, és ez újabb híd lesz barátságunk, a népek mély, őszinte barátságának útján. Debitzky István
