Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-09 / 239. szám
A második filmszemle után m ásodik alkalommal rendezték meg a magyar játékfilmszemlét s most, hogy túl vagyunk a hat napos eseménysorozaton, nyugodtan bijelenhetjük: számunkra külön öröm és megtiszteltetés, hogy ismét Pécset és Baranyát választották a szemle színhelyéül. Az elmúlt évi szemle előtt ugyanis sokan kétségbe vonták egy ilyen összegező és visszatekintő fesztivál jogosságát, szükségességét, az is felmerült, hogy ennek megrendezésére Pécs-e a legalkalmasabb hely. A tavalyi „főpróba” sikere ugyan eloszlatta a kétségeket, bizonyos óvatosság azonban mégis megmaradt. A mostani filmszemle, amely már folytatás, azt hiszem minden ellenérvre pozitív választ adott és véglegesen eldöntötte, hogy szükséges a magyar filmek fesztiváljának évenkénti megrendezése és Pécs, Baranya kitűnő házigazdának bizonyul. Az idén már három helyi szerv — a Megyei és a Városi Tanács, valamint a Szakszervezetek Megyei Tanácsa — közösen vállalta lebonyolítását s ez önmagában is gazdagabbá tette az eseményt. A legteljesebb együttműködésben, körültekintő szervezéssel pergették a rendezvényeket, igazolva, hogy vezetői és munkatársai hozzáértő, jó pártolói a művészeteknek, ezen belül a filmművészetnek. Ezért az is igaz, hogy tartalmában és formájában a tavalyinál sikeresebb volt a szemle, jobban szolgálta a magyar filmművészet fejlődését. Ez természetes is, hiszen mindenki öregebb lett egy évvel, és gazdagabb tapasz- talatokal. Az más dolog, hogy ismét sok részletről kiderült: a jövőben majd másképpen, jobban kell csinálni. Az idei szemlén is az elmúlt esztendő alatt elkészült, illetve bemutatott 20—22 magyar játékfilmből hat szerepelt. A Szegénylegények, az Iszony, a Fügefalevél, a Gyerekbetegségek, a Minden kezdet nehéz és a Butaságom története. Volt két ősbemutató is, a Hideg napok és áz Aranysárkány, és volt az elkészült, de ugyancsak még vetítésre nem került néhány filmből zártkörű szakmai bemutató. A 6 versenyfilmet a Filmművész Szövetség elnöksége titkos szavazással válogatta ki, hasonlóan a múlt évihez a szakma vállalta saját műveinek szelektálását. A társadalmi zsűri nagydíját a Szegénylegények kapta, ez a döntés senki számára nem hatott a meglepetés erejével, már előtte nyílt titok volt. hogy Jancsó Miklós filmje kiemelkedik az évi termésből. Az csak erősítette helyzetét, hogy korábban kitűnő nemzetközi elismerést is aratott. Ezenkívül a szakmai zsűri néhány más alkotói díjat adott ki. A szemle megerősítette azt a korábban kialakult képet, hogy filmművészetünk fellendülése tovább tart, az egy év alatt is izgalmas, érdekes alkotások születtek. A versenyben tehát csak .J efutott” filmek szerepeltek. A közönség már mindegyiket látta, ismerte, a kritika szinte minden oldalról elemezte. A rendezőség a kritikáikat össze is gyűjtötte és átadta a szemle vendégeinek. Már tavaly is megkérdezték: van-e értelme ilyen filmekből szemlét rendezni? Most már pontosan fel lehet tenni a kérdést: a szakma teljesen érthető érdeklődésén kívül számot tartanak-e a közönség aktivitására is? Az igaz, hogy a szemlén nem a verseny, nem a díjazás a legfontosabb, hanem a visszatekintő összegezés, a jellemző értékek felkutatása. A filmszakmának ezt évről évre meg kell tennie. A közönség szempontjából vizsgálva azonban az idén fokozottabban tapasztalhattunk bizonyos tartózkodást, amely nem a hat versenyfilm, vagy általában a magyar film lebecsüléséből fakadt, hanem az ismétlés játszotta ebben a főszerepet. Közismert, hogy a közönség ritkán tekinti meg kétszer ugyanazt a filmet, még az sem vonzza túlságosan, ha erre másodszor egy fesztivál keretében nyílik lehetősége. A szemle idején több közönség—művész találkozón vettem részt, s gyakran úgy éreztem. hogy a beszélgetések is eléggé érdektelenek, olykor pedig már a megjelent kritikákat ismételgették. Csupán a színész megjelenése, bemutatkozása hozott élénkülést, ezért azonban felesleges 6 filmet újból levetíteni, a közönség más módon is találkozhat kedvenceivel. Akkor mit lehet tenni? Már a szemle alatt megkockáztattuk azt a véleményt, hogy a „lefutott” filmek helyett új, még nem vetített műveiket kellene bemutatni. Ha továbbra is megmaradna a három vetítési nap, akkor 6 ősbemutatót kellene tartani az ismert módszer szerint. A közönség számára biztosítanánk, hogy a filmet megnézhesse, másnap pedig találkozhasson az alkotókkal, művészekkel, hogy kicserélhessék véleményüket. A szövetség elnöksége — esetleg a társművészetek képiselő- inek bevonásával — természetesen továbbra is számba venné az évi filmtermést és azokat fődíjjal, egyéni díj jakkal jutalmazná. A döntést a szemle idején jelentenék be, amikor mondjuk a megnyitó előadáson mégegyszer levetítenék a legjobbnak tartott, tehát fődíjas filmet. A filmszakma, a kritikusok, az esztéták egy ideihez hasonló jelelgű tanulmány alapján folytatnának eszmecserét az elmúlt évi törekvésekről, eredményekről, és problémákról. így nem lenne szükség két zsűrire sem, mert egy alkotókból és ismert, neves közéleti emberekből alakult zsűri, a közönség szavazatainak figyelembevételével, díjat vagy díjakat adna ki az új filmek elismeréséül. A zártkörű előadásokon pedig valóban kísérleti alkotásokat vetítenének a meghívottak- 1 nak, amelyek esetleg nem is jutnak majd a közönség élé. E javaslat természetesen jelentős „profiT’-válto- zást eredményez, sőt a filmgyártásban is gyűrűzne — az azonban mindenképpen | bizonyos: valamilyen módon j tovább kell lépni. O múlt évi tapasztalatok birtokában a rendező bizottság a szakmai vitát, helyesen, a szemle középpontjába helyezte. Almási Miklósnak „Az egyéni mondanivaló kifejezésének problémája a magyar filmművészetben” címmel készített alapos és j mélyreható tanulmányát — ezt is hiányoltuk tavaly | — már hetekkel a vita | előtt megkapták a meghi- 1 vott résztvevők. Az erede- ; tileg két napra tervezett eszmecsere három napon át tartott. A megjelentek úgy érezték, hogy mégegyszer találkozniuk kell, mert a j véleménycsere során kikris- . tályosodtak olyan problémák, amelyek úgyszólván új szemszögből világítottak ró a meglévő gondokra. Sok értékes megállapítás hangzott el, s ez a vita sikerét bizonyította. Hallani lehetett azonban elég sok általánosságban mozgó felszólalást is, s ennek ellenpólusaként néhol már szűk szakmai megbeszéléssé fajult. Számunkra érthetetlen és semmivel sem lehet indokolni, hogy a vitáról hiányoztak a pécsi írók, művészek. Meg kellett volna hívni őket, hogy mondják el véleményüket, ez semmit sem változtatott volna a vita jellegén, inkább elősegítette volna a közönséggel való jobb kapcsolat megteremtését. Reméljük, hogy a tanulmányban és a vitában napvilágra került értékes gondolatok tovább élnek a szakmában, és ter- mékenyitőleg hatnak a filmművészet fejlődésére. Jövőre pedig újabb lényeges problémái kerülnek majd a viatfórum elé. A filmszemlén az idén is tudatosan törekedtek arra, hogy ez ne maradjon szűk szakmai vállalkozás. Talán nincs a világon olyan fesztivál, ahol ilyen szoros kapcsolat jön létre a közönség és a művészek között, ez a pécsi szemle egyik fontos jellemzője. Ezt szolgálták az üzemekben, falvakban, kulturális intézményekben rendezett találkozók, a versenyfilmekről lezajlott szavazások. Megfelelően előkészítve, néhol élénk vitával, sok kérdéssel tarkítva folytak le, valóban eseményszámba ment az alkotók és művészek megjelenése. Ugyanakkor azonban felvet néhány problémát is. Szinte seholsem alakult ki elég közvetlen hangulat. lehet, hogy ennek az értekezletszerű elrendezés volt az oka, lehet, hogy más. Talán egyedül a porcelángyári kivétel, ahol kisebb csoportokban meghitt beszélgetés folyt. A találkozókat klubszerűén kellene megrendezni, ahol nem kézfeltartással kémek szót, a művészek és vendéglátók kis asztalok körül cserélnék ki véleményüket, Uherkomch Agnes: MOZAIK emberközelségbe kerülve egymáshoz. Kicsit oldottab- ban, kicsit felszabadultabban! A művészklub az idén „dedikáló központtá” alakult át, persze, ez is kell, de szervezettebben és körültekintőbben irányítva. Az is kiderült, hogy a találkozókon a közönség leginkább a filmszínészek iránt érdeklődik, viszont elég kevés igazán jónevű művészt láthattunk a szemlén. Ez arra figyelmeztet: az időponton érdemes ismételten gondolkodni, hogy a színházak és a szemle programját jobban össze lehessen egyeztetni. A közönségszavazás mostani formája sem elég megnyugtató, egysíkú képet ad a nézők véleményéről. Tizenhárom ország huszonkét vendége tartózkodott városunkban a szemle napjaiban. Olasz, francia, cseh, szovjet, és más nemzetiségű filmalkotók, kritikusok vettek részt a programokon s jelenlétük nem egyszerűen újdonság volt, hanem azt is bizonyította, hogy a szemle már külföldön is figyelmet keltett. A szemlefilmek mellett meg- ismerkehettek a magyar filmművészet húsz éves fejlődésével is. A rendezők mintegy 40 régebbi filmet ajánlottak fel a számukra s ebből tizenhetet külön vetítésen meg is néztek. Sokszor reggel 8 órától kezdve egész napon át a moziban ültek, szabadidejükben viszont a város és a megye. nevezetességeit tekintették meg. Külföldi vendégeink fesztivál rangot adtak a magyar filmművészet idei seregszemléjének. Amjlot Engh oslói alpolgármester, aki egyébként a főváros filmszínházainak igazgatója is, így búcsúzott Pécstől: „Jövedelem egyik fő célja az volt, hogy kiválogassam azokat a magyar filmeket, amelyeket Norvégia átvesz, azon(Folytatás a 10. oldalon.) Kátay Antal OTTHONI EQ ALATT Az ember alakoskodik olykor anyja előtt is. Hazatérvén dicséri főztjét, pedig a hús, s a grízestészta is ugyanaz Kamcsatkában és Pusztaszabolcson. s nem keserűbb az ital másutt. Mégis: valamit mondani kell, amit elhisz. Hát dicséri főztjét. Kér kétszer is, telegyomorra, pedig csak az ég, az otthoni esti világ vonz újra meg újra haza, mert távolabb van a csillag, s ragyogóbb otthon. Ez igaz! í. Emlékszem: kölyőkkoromban mindig kisdolog-ürfigyén mentem a kertbe, ha éjszaka új.iai motoztak a fákon, s zajtalan felhők csiszolták ragyogóra a szén iivegég kirakatsorát. — s mit bántam akkor én a vacsorát Megálltam futóhomokján az útnak fájásig meredő nyakkal bámulni kékfényű ékszereit az otthoni égnek. Egyszer sírva fakadtam: lehullt az egyik. Kavicsot dobtam helyette — kettőt — maszatos kézzel az égre, s hinni akartam, hogy felérve kifényesedik. Azóta három X állt elibém, s ritkábban kopogtatok otthon. De az ég, az otthoni ég vonz vissza ma is. mert körkörös ott a horizont, s belefér szemeim látómezejébe Az esti ég alatt sokáig állok valahányszor haza visz az utam, számlálom újra, konok türelemmel, a csillagokat, mint nyáját a juhász, mint rideg barmait a pásztor a hegyben. Mert élni itt: tűhegynyi csöpp világunk rengetegében másként nem lehet. csak otthoni égbolt távlataival. s otthoni csillagok múlhatatlan varázsával a szívben. Si IfbffltfjűM 53 iSÍ3E3 A
