Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-16 / 167. szám

1966. JÜLIUS 16. napló 5 A beruházások két ezrelékéből Díszszobrok és emlékművek Szobrot kap Kun Béla, Tinódi és Táncsics Emlékmű az árvízi hősöknek — Ötéves programot fogadott el a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága A Baranya megyei Múzeu­mi Szervezet a múzeumi és műemléki albizottság által összegyűjtött anyagra támasz­kodva számbavette a megyé­ben található emlékműveket, szobrokat és emléktáblákat és a művelődésügyi osztály az ötéves távlati tervvel együtt a tanács v. b. pénteki ülése elé terjesztette. Ez a felmérés nem tekinthető teljesnek, de elfogadható áttekintést adott a jelenlegi helyzetről. A me­gyében nyolcvannyolc törté­nelmi emlékmű, huszonhat történelmi emlékszobor, tizen­négy köztéri díszszobor és huszonkilenc emléktábla van. 88 emlékmű A műalkotások létrehozá­sának ideje, körülménye, azok művészi értéke rendkívül el­ütő képet mutat. A történel­mi emlékműveket, szobrokat a megyében a kiegyezés utá­ni időktől állítottak. Mohács 1897-ben kapta, jórészt helyi kezdeményezésből származó emlékművét, amely művészi­leg jelentéktelen alkotás. A főtéren található másik em­lékmű-együttes már kifeje­zőbb munka. Az 1526-os len­gyel légió emlékműve is mű­vészi értékű. A másik jelen­tős történelmi színhely Szi­getvár 1878-ban állított em­léket a vár hős védőinek. A szobormű kiegyensúlyozott, a tér arányaihoz és hangulatá­hoz alkalmazkodik. Az első világháborús em­lékművek jó része igénytelen kőfaragó munka. A felszaba­dulási és szovjet emlékmű­vek nagy része 1945—46-ban készült szerény lehetőségek birtokában, nemes anyag hiá­nyában. A felszabadulás után emelt történelmi szobrok kö­zül a komlód Lenin-szobor ki­vitelezésben és elhelyezésiben is jó megoldású. Komoly ér­téket képvisel a siklósi Job­bágy-szobor, amely mármesz- sziről kirajzolódik lendületes sziluettjével. Az új köztéri díszszobrok zöme Komlón található. Gyen­ge alkotások mellett szép számmal láthatunk kellemes hatású, értékes műveket (Kucs Béla: Fiatalok, Ülő fiúcska, Szabó István: Bányászok, Ke- rényi Jenő: Kalapácsvető). Uj szobrot kapott a közelmúlt­ban Pécsvárad is, László Pé­ter: Ülő nő-je szokványossá­gában is kellemeg hatású. Abaligeten a tó melletti park­ban Sóvári János Korsós lá­nya anatómiai hibái ellenére is harmonikusan tesz eleget az igényeknek. Idegenforgalmi szempontok A Megyei Tanács Végrehaj­tó Bizottsága a további terv­szerű munka érdekében meg­határozta a fejlesztés irányát. A figyelmet a Tanácsköztár­saság 50.. valamint hazánk felszabadításának 25. évfor­dulójára irányítja. Ezek mó­dot nyújtanak arra, hogy a munkásmozgalmi múlt emlé­keinek ápolásával kapcsolatos mulasztásainkat is pótolhas­suk. Az egyéb évfordulókhoz, a Baranyai vasárnapok ün­nepségeihez és a múzeumi hónaphoz kapcsolódóan em­léket állíthatunk a megyében született vagy működött ki­emelkedő történelmi és köz­életi személyeknek, a tudo­mányok és művészetek jeles képviselőinek. Nagy gondot kell fordítaná a díszszobrok elhelyezésére is. Ezek felál­lításánál különösen a váro­sokra és az idegenforgalmi szempontból jelentős helyek­re (Komló, Mohács, Szigetvár, Siklós, Harkány, Abaliget, Orfű, Pécsvárad) kell az erőt összpontosítani. A tervezet öt évre szabja meg a feladatokat, összesen negyvenhárom szobor feállí- tását határozták el. Ebben az évben öt szobrot avatnak fel, ebből a siklósi jobbágy em­lékszobor és Dózsa Farkas Jánosnak, a sellyei arborétum­ban elhelyezett díszszobra már elkészült. Somogyi Miklós Kossuth-díjas szobrászművész Zrínyi lovasszobrát a 400 éves jubileumi ünnepség keretében leplezik le Szigetváron. A hi­dasi művelődési ház előtt Bar­tók Béla portrészobrát, a kom­lói kórház parkjában pedig egy figurális szoborkompozí­ciót állítanak fel. A jövő esz­tendőben tizenegy szobor el­készítésére adnak megbízást. Többek között a Zrínyi ün­nepségen avatják fel Tinódi Lantos Sebestyén szobrát, a busójárás során pedig a mo­hácsi Széchenyi téren egy ko­vácsoltvas busó kompozíciót. A siklósi járásbíróság épülete elé tervezik a fúvószenét kife­jező szobrot. A többi üdülőte­lepi, illetve városdíszítési cé­lokra készül. 1968-ban tíz szo­bor elkészítésére adnak meg­bízást. Jelentőségében is kiemelkedő lesz Táncsics Mi­hály szobra, amely abból az alkalomból kerül Siklósra, hogy 120 évvel ezelőtt válasz­tották a siklósi kerület képvi­selőjévé. Pécsváradra terve­zik a népművészet szépségeit bemutató szobrot. A következő évben ünnepeljük a Tanács- köztársaság 50. évfordulóját. Mohácson egy később megha­tározott helyen állítják fel a tanácsköztársasági emlékszob­rot. a komlói gimnázium előtt helyezik el Kim Béla port­részobrát. Emlékszobrot állí­tanak Mohácson az árvízi hő­söknek. Komlón pedig az épí­tőknek. 1970-ben nyolc szobor elkészítésére adnak megbí­zást. A felszabadulás 25. év­fordulóján Siklóson avatják fel a felszabadulási emlék­művet. Emléktáblák a falvakban A tervek szerint ugyancsak öt év alatt huszonegy emlék­táblát helyeznek el a megye különböző községeiben. Töb­bek között Homung Ede sze­derkényi munkásmozgalmi harcos, Lajos György majsi határőr, Kiss Géza kákicsi néprajztudós. Dombai János, Radnóti Miidós költő, Tarr Imre, a munkásmozgalom pé­csi harcosa. Kis György szász­vári híres szobrászművész szülőházának falát díszíti, il­letve emlékét őrzi majd em­léktábla. A Megyei Tanács Végrehaj­tó Bizottsága felhívta a figyel­met arra, hogy a kormány rendelete lehetővé teszi az ál­lami beruházások két ezrelé­kének felhasználását képző­művészed alkotásokra. A me­gyében ezt a lehetőséget ed­dig alig használták ki a beru­házók s ezért a harmadik öt­éves tervben mind a tanácsi, mind az ágazati építkezéseknél nagyobb gondot fordítanak az összeg körültekintő elköltésé­re. Ugyanakkor a városok és községek is jobban aknázzák ki saját erőforrásaikat. A 27-es végállomásán. Baranyai körműsor Hangverseny a szigetvári dzsámiban, a siklósi várkápo’nában és az abaligeti barlangban A „megye legjobb kamara­kórusa” vándorserleggel jutal­mazott pécsváradi Zengő leánykamarakórus 15 tagja túl az év végi vizsgákon, az érettségi és felvételi vizsgák izgalmain, ezekben a napok­ban új feladatra készül Vár­nai Ferenc lelkes és hozzá­értő irányításával. — A tavaly elkezdett bara­nyai körműsorok sikere és kedvező fogadtatása — kap­tuk a felvilágosítást — arra ösztönzött bennünket, hogy folytassuk a megkezdett utat. A Megyei Idegenforgalmi Hi­vatal és a Megyei Mozgó Művelődési Ház rendezésében a megye idegenforgalmi he­lyein üdülő és pihenő látoga­tókat, de természetesen a helybeli zenekedvelő lakossá­got is szeretnénk hangulatos zenés-verses műsorral szóra­koztatni. — Milyen műsor és kiknek az előadásában kerül a kö­zönség elé? — A műsorban, mely az Esti dal címet viseli, fellép a pécsváradi Zengő kam ara- kórus, továbbá Horváth Klá­ra, aki a nemrég beszerzett orgafont szólaltatja meg. Pol­gár Zsolt gordonkázik. A mű­sorban részleteket mutat be Lotti Requiemjéből a kórus orgafon- és gordonkakíséret­tel, valamint Kosztolányi versidézetekkel. Hangszeres előadóink Bach- és Hündel- műveket adnak elő, azonkí­vül a kórus többek között Kodály szerzeményeiből éne­kel és elhangzik néhány ér­dekes hangszerkombináció is. Közben Tóth Árpád-versek színesítik a műsort, melyeket együttesünk két, országos sza­valóversenyen is helyezést el­ért tagja, Pólón Erzsébet és Bartha Ildikó mond el. _ A nagyon színvonalas­nak ígérkező műsorok szín­helye? — A szigetvári vár dzsá­mijában kezdjük a sorozatot július 22-én este fél 9 óra­kor, másnap este ugyanabban Film Film Film Film Égfháború (francia film) az időben a siklósi várkápol­nában ismételjük meg a mű­sort. Július 24-én, vasárnap délután két alkalommal az abaligeti barlang nagyterme lesz a koncert színhelye, ahol két látogató csoport számára szeretnénk élvezetes perceket szerezni a barlang különle­ges akusztikájú termében. Az időtől és körülményektől füg­gően este, az abaligeti tó kis szigetén is előadjuk műso­runkat, majd hétfőn este a sikondai bányászszanatóriu­mot keressük fel. A jó akusz­tikai adottságokon kívül han­gulatos világítás teszi vonzó­vá és érdekessé e hangver­senyeket. A kórus tagjai örömmel újságolták, hogy a baranyai körműsor után külföldi juta- lomkiránidulásra indulnak, melynek során Kassára. Lő­csére, Rozsnyóra, valamint a Magas-Tátrába látogatnak el. Egy nagy művészre szab­ták e filmet. Jean Gabin- ra. És Jean Gabin, mint a nagy művészek általában — varázsló. Különös varázs­latnak vagyunk most is szemtanúi, egy primitív, po­ros témát varázsol el, oly­annyira. hogy végül is annat- buktatói elsimulnak, gver- metegsége bájjá, mesterkélt sége természetességgé alakul Nem azt akarom mondán: hogy ha a történetet, erköl­csi tanulságait és ehhez ha­sonlókat önmagukban néz­zük. azok elfogadhatóvá vál­nak. Csak éppen a poros, szirupos történetecske — a megjavuló utcalányról, a könnyen meglelhető harmó­niákról stb. — valamikép­pen lényegtelenné zsugoro­dik Jean Gabin hatalmas és öntörvényű emberábrázoló tehetségének fénvében. Ez az iszákos, bolondos, jószívű és kötekedő vidéki állator­vos csodálatos figurává vá­lik. mert Gabin nemcsak egyszerűen megszemélyesíti az alakot, hanem életet lehel belé, valahol típussá maga­sítja az önálló gondolkodású örök-elégedetlen, istentaea dó. tiszta emberségű bölcs öregember típusává. aki nemcsak enyhe humorral, felülről képes szemlélni az életet, hanem élni is tudja, megbecsülni, szeretni és ra­gaszkodni hozzá. Ennek a Gabin-féle. remek figurának meg lehet azt is érteni, hogy kóbor kutyákat hurcol ha­za, megszánja a csapdába esett nyulat és megszánja a fiatal prostituáltat, és segí­teni is mer rajtuk. Ha az idős Jean Gabin nem játssza el ezt a szerepet, mindenkép­pen szegényebb volna általa a filmművészet. Szemvil­lanásai öreges dünnyöaése. hetyke vagánytempói gyen­gédségei mérge vagy megha- tódása — mind-mind felejt­hetetlen élmény. Jó hogy közvetlen part­nerei is tehetséges művészek. Különösen Lilli Palmer mél­tó társa, a feleség szerepé­ben. Kettejük jelenetei a film zavartalan pillanatai Lilli Palmer éppen azt a bölcs, sugárzó. humorral vegyített hangot tudja mee- ütni. amit Gabin visz tökély­re. Michele Mercier tehet­séges és szép. Robert Hocsein elismerten jó színész, de -k persze jobban kötődnek a szerep megszabta határok­hoz, nem tudnak változtatni azon. hogy elcsépelt szi­tuációkban agyonírt figurá­kat alakítanak A film utolsó részlete sajnálatos módon teljesen hamissá, mondhatni giccsessé válik, ezen már Ga­bin sem tud változtatni an­nál is inkább, mert alakja végül háttérbe szorul, egv gügyögő nagypapa idétlen helyzetébe kényszerítenék. ha hagyná magát — és ez sajnos a film író-rendezőjé­nek, Denys de la Patelliére- nek bűnlajstromára írható. (H. E.) (Egy megjegyzés a Műve­lődésügyi Minisztérium ille­tékeseinek figyelmébe: a film korhatárát 14 vagy 16 évben kellett volna megálla­pítani. Nyilvánvalóan hibát követtek el. amikor korhatár nélküli filmnek minősítették az Égiháborút.) Az ideális nő (Amerikai film) Az ember csak elmosolyo­dik magában: hisz egy bizo­nyos pontig minden nő ideális — egy divatszellem tükrében, vagy pusztán csak valakinek. S ha hozzá vesz- szük, hogy a nő minden al­kalomra hálás filmtéma. csak jót lehet várni Lou Stoumen filmjétől. Mindenekelőtt szel­lemes iróniát, fáradhatatlan ötleteket és nagyobb belső gondolatgazdagságot, — sőt, még egy kis tudományt is, hiszen a film „története” a harmincezer éves willendorfi Vénusz alaposan megkelt alakjától napjainkig terjed, műfajában pedig megtalál­juk a filmrészletet, a fotót, a rajzot, legfőképpen pedig a meztelen női testekről ké­szült nagy képzőművészeti alkotások légiójának film- reprodulccdóit. Magazinfilm. Kész roha­nást jelent a néző számára. Egy ideig minden zárt egy­ségben van. azután az alko­tórészek kezdenek elválni egymástól, a szöveg, a képek gazdaságtalanul zsúfolt ke­zelése közben elsüllyed a mozivászon mélyére, a képek pedig rendezetlenül lebegnek a néző szeme előtt. A film keretét a művészettörténet adja, de magazin jellegénél fogva megpróbált mindent magába foglalni, amit a női ideálról tudni lehet s tudni kell. A rohanás persze in­nen származik s a zsúfoltság is, melyben különös lele­ménnyel szinte minden szere­pet kap. kezdve Kennedy elnöktől a hazatérő hadi­foglyokig s a tűzhalált haló saigoni szerzetesekig: az ideális nő jegyében. Talán a szerelmet, a női testet áb­rázóló festmények és szobrok gazdag, szinte ismeretter­jesztő gazdagságú bemutatása érdemli a legtisztább dicsé­retet, s a finom, mértéktartó törekvés, mely a női test erotikáját egy hányavetien kamaszos lírába próbálja burkolni. A film szellemessége több­nyire a felszínen marad, megállapításait egyetlen néző se veheti túl komolyan de- hát nem is ezért ült be a moziba. Miért hát? Szórakoz­ni. s ebben nem is járt túl rosszul. Legfeljebb nem lett okosabb, mert az ideális nő mindig éppen az az egy szo­kott lenni. Kortól, szokástól, művészettörténettől függet­lenül. (T> Dolgozókat felvesznek 0rvoai ü9Y®let Az EM Betonelem gyártó Vállalat Pécsi Betonárugyára dombóvári Özemébe különleges gépjárműve­zetői vizsgával rendelkező autóda­ru-kezelőt alkalmaz. Étkezés és szállást biztosítunk. Jelentkezés a gyáregység elóadójánál. Pécs, Sik­lósi út 10. 112489 * Felvételre keresünk gépkocsi- szerelőt és AGROSZTROJ gépke­zelőt, gépjárművezetői jogosftvány- nyal. Jelentkezés: Pécsi Köztiszta­sági és Útkarbantartó Vállalat, Rózsa F. u. 17. 781 * A Drávas zabolod ben gyű fel­vesz női és férfi dolgozókat ál­landó üzemi beosztásba, valamint időszakos áztató klsegftdl, vagon- kirakól és kazalózól munkakörökre. Szállás és étkezés biztosítva. Je­lentkezés naponta 8—9 óra között a gyár irodájában. 7«7 * Építésztechnikust és bádogos (la­katos) szakmunkást alkalmaz a szigetvári földmüvesszövetkezet. Jelentkezés: Szigetvár. Kossuth tér 7. sz. alatt. 788 * Esztergályos és marós szakmun­» ah. űzi,.. ________ . . kást felvesz a 12. sz. AKÖV Mfl­b óhaHókű ^azonnal ^ tel vizünk. sza]5j Főnöksége. Jelentkezés Szállítási Vállalat EM Építőipari 2. sz. üzemegység, VII. sz. kiren­deltsége, Pécs, Felsővámház u. 9. 112474 * Asztalost, ki gyakorlott gépi munkában, állandó alkalmazásra felvesz a Mecsek Nyúltenyésztö Szakcsoport, Pécs, Nagyflórlán u. 16. Jelentkezni szerdán és szom­baton délelőtt (nyugdíjas is lehet). Telefon: 15-50, 535 mellék. 112447 * Az EM Építőipari Szállítási Vál­lalat pécsi szállítási üzemegysége felvesz nagy gyakorlattal rendel­kező gépkocsivezetőket és gépkoesl rakodókat. Jelentkezés a munka­ügyi osztályon, Pécs. Megyeri út Nk m, 112202 Pécs, Rózsa Ferenc u. 22. 112491 * A 12. sz. AKÖV Mohácsi Fő­nöksége két VIII. általános iskolát ! végzett kalauzt keres felvételre. Fizetés a vállalat bérszabályzata szerint. 782 — A Zsolnay Művelődési Ház vezetősége július ’B-án és 30-án este 19—2 óráig bált rendez. Jó idő esetén a kerthelyiségben, (x) — Áramszünet lesz Július 18-án 7—16 óráig Nagyárpád községben. — 16-án 7—12 óráig Kormoskősor, Dobó I. u., Apafy u„ Február 24. u, által behatárolt területe* *, (x) Városiunk biztosított dolgozói (111 gyermekei) részére gyermekorvosi ügyeletes szolgálat van a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi he­lyiségében (Munkácsy M. u, 19.) július ]6-án. szombaton este 19 órától július 18-án, hétfőn réggé’ 7 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelőinté­zet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19. sz.) van fogá­szati ügyeletes orvosi szolgálat . július 16-án, szombaton este 19 órától j úlius 18-án, hétfőn reggel | 7 óráig. Ezenkívül ügyeletes orvosi szol­gálat van kerületenként július 16- án, szombaton délután 14 órától július 18-án. hétfőn reggel 7 óráig a következő helyeken: I. kerület részére: Az újmeszesi körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 51-81. Járó betegek részére rendelés de. 9—10 óráig és du. 15—16 óráié. n. kerület részére: A Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19 sz.). Teleron; 30-09. Járó betegek részére rendelés de. 10—11 óráig és du. 18—17 óráig. ni. kerület részére: A Petőfi u körzeti orvosi rendelőben. Tel-fon: 25-88. Járó betegek részére rende­lés de. 8—í óráig és du. 14—15 óráig. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a hívást a 09- oai (Poéta) Ml bejelenteni.

Next

/
Thumbnails
Contents