Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-13 / 164. szám
1966. JÚLIUS 13. napló 5 Wkffl>tö0ót Levelek a közlekedésről Dráaábban és kénye'metlenebbül is? Nem találtam értelmes magyarázatot arra, miért kellett a daindoli autóbuszjárat vonalát átszállással kettészakítani. Korábban húsz perc alatt értünk be a Kossuth térre, most hogy át kell száll- nunk Ujmecsekalján a 10-es, 20-as. 40-es vagy 27-es autóbuszra, lényegesen hosszabb időt vesz igénybe és kényelmetlenebb az utazás. Ráadásul még abban is rosszul jártunk, hogy a 20 perces utazást a bérlettel nem rendelkezők 4 forintért tehetik meg, holott más vonalakon hasonló szakaszért 2 forintot kell fizetni. Jeges Antalné Csurgó dűlő 6. szám Rendszeres autóbuszjáratot kérnek a KiSZ-telep lakói Örömmel vettük tudomásul, hogy a 12. AKÖV vezetősége a 29-es járat beindításával Kertváros déli részén fekvő új település lakóinak gondján igyekszik enyhíteni. Egyelőre hetenként két napon és vásári napokon indul ez a járat, indokolt lenne azonban rendszeresíteni. Akik itt élünk, szinte kivétel nélkül munkába járó emberek vagyunk, legtöbben a város másik végén dolgozunk, apró gyermekeink vannak, s mi tagadás, különösen a téli időben nagy előnyt jelentene számunkra az autóbuszjárat Kérésünk, amennyiben nincs mód a 29-es járat rendszeresítésére, nyújtsák meg a 39- es vonalát úgy, hogy a KISZ- lakótelep 70 fiatal családjáHótrónyos helyzetbe kerültek a peremvárosok lakói Teljesen érthetetlen számunkra az az intézkedés, amellyel a patacsi és pellérdi elágazás környékén lakókat Ujmecsekalján átszállásra kényszerítik. Évtizedeken keresztül 15 perces menetidővel érkeztünk a városba és vissza, most lényegesen hosszabb az utazási idő, mert át kell szánnunk a csatlakozó autóbuszokra. Nem hisszük, hogy népgazdasági szempontból indokolt volna a menetrend- változás, s az, hogy Ujme- csekaljáról Patacsra és a pellérdi elágazáshoz külön járatot indítsanak. Ezen túlmenően fontos szempontként kellene figyelembe venni ilyen intézkedések meghozatala előtt, hogy a peremvárosokban élőknek is pontosan kell munkahelyükre émiök, s hogy hosszabbítás helyett joggal tarthatnának igényt az utazási idő csökkentésére. A 12. AKÖV vezetősége úgy nyilatkozott a pécsi rádióban, hogy a változás csupán 20— 30 embernek kedvezőtlen. Ez a nyilatkozat tájékozatlanságon alapszik, mert az intézkedés a szigeti vámtól a pellérdi elágazásig terjedően mindenkit hátrányosan érint és az itt lakók száma már több ezerre tehető! Panaszunk orvoslására kérjük, hogy szüntessék meg az újmecsekaljai átszállást! Lippay Antal lakóbizottsági elnök és 135 aláírás A csuklós busz száma: 12—33 ~ Nagy tömeg verődött össze a zuhogó eső miatt a Petőfi mozi előtt! Az eső szakadt s háromnegyed 11 felé járt az idő. Azon tanakodtunk, hogyan jutunk ki Ujmecsekal- jára. Buszokhoz nem sok reményünk volt, mert 10 perc várakozás után csontig áztunk volna. Aztán valaki mégis kiáltott, hogy a 20-as bent áll. Az eső miatt futott mindenki, a vezető tehát gondolhatott volna másra is... Várt úgy két percet, valamennyien elértük, úgy 70—80 ember. Köszönetét mondunk • a vezetőnek a figyelmességé- é t. (A csuklós busz száma: 12 33.) • Móczár István nak közlekedése megnyugtató megoldást nyerjen. A Kertváros déli településén lakók Új utat építenek Szentlőrincen a Sallai utcában Felelősség a gyermekért A tartásdíj az átlagkereset húsz százaléka — Figyelembe veszik a juttatásokat is — Meddig tarthat rá igényt a gyermek? Hazánkban évente körülbelül 80 000 házasságot kötnek és mintegy 18 000 házasságot bontanak fel. A felbontott házasságok folytán körülbelül 13 000 gyermek tartásában, nevelésében és gondozásában áll be változás. E számok figyelembevételével érthető, hogy • gyermektartási perek száma miért magas. A perek tapasztalatai A gyermektartási perek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a jogosultak — többnyire anyák — a gyermektartás- díj iránti igényüket helyesen érvényesítik a bíróság előtt. Több esetben azonban az tapasztalható, hogy nem élnek a törvényadta lehetőséggel, mivel a rendelkezéseket hiányosan ismerik, ügyvédi képviselettel pedig nem minden esetben rendelkeznek, az utóbbi természetesen nem is kötelező. A gyermek szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosítása mellett nem közömbös, hogy a gyermeket nevelő, gondozó szülő a másik szülőtől milyen összegű gyermektartás- díjait kap. Ezért egy-két lényegesebb szabály ismertetése közérdekből is kívánatos. A gyermektartásdíj mértékének alapja a kötelezett havi átlagkeresete. Figyelembe kell venni az olyan juttatásokat is, mint a hűségjutalom és nyereségrészesedés akként, hogy a bíróság a tartásra kötelezett személyt a gyermektartásdíjon felül a jövőben ténylegesen kifizetésre kerülő hűségjutalom és nyereségrészesedés meghatározott százalékos részének gyermektartás címén való megfizetésére is kötelezi. Ha a kötelezett részére találmányi és újítási díjak is rendszeresnek minősülő jövedelemszerű bevételt biztosítanak. azokat a gyermektartásdíj étlapjául szolgáló kereset megállapításánál figyelembe kell venni. Figyelembe lehet venni az egyszeres juttatásként kapott jelentősebb összegű találmányi és újítási díjat is. A ruházati illetmény (ruhaátalány) olyan arányban veendő figyelembe, amilyen mértékben abból a tartásra kötelezett szülő részére megtakarítás jelentkezik, s amelyet együttélés esetén a családjára fordítana. Helyes ha a jogosultak már a keresetükben ezen juttatások alapján is kérik a tartásdíj megállapítását, azt azonban kívánatos előre megállapítani, hogy a kötelezett valóban olyan munkakörben dolgozik-e, amelyben á bizonyos juttatásban részesül vagy a juttatást megkapta, illetve rendszeresen kapja. Á tartásdíj mértéke Az átlagkereset 50 százalékát meghaladóan azonban gyermektartásdíj jogcímén megítélni akkor sem lehet, ha három vagy annál több gyermekről van is szó. Ilyen esetben a kereset 50 százalékát a gyermekek között meg kell osztani. A 20 százalékos mérték azonban nem merev szabály, ettől kivételes esetben mindkét irányban él is lehet térni. A 20 százaléknál kevesebbet is meg lehet Ítélni, ha ilyen mértékű tartásdíj fizetése a kötelezett szülőnek szükséges tartását veszélyeztetné, feltéve, hogy a másik szülő kereseti viszonyai és egyéb körülményei minden kétséget kizáróan olyanok, hogy ezek mellett saját szükséges tartásának számottevő sérelme nélkül tud olyan pótlást nyújtani, amellyel a gyermek megfelelő ellátása biztosítva van. Ha azonban a gyermektartásdíjnak az átagkereset 20 százalékában megállapított összege lényegesen meghaladná a gyermek kielégítendő szükségleteit, a szokásost kirívóan meghaladó magas keresetű kötelezettel szemben kivételesen el lehet térni ettől a mértéktől. A 16. évet betöltött és iskolai tanulmányait folytató gyermek után járó tartásdíj összegét, illetve a tartásra való jogosultság kérdését a bíróság mindig esetenként bírálja eh1 mivel a családjogi szabályok a gyermek tartásdíjra való jogosultságát nem korlátozzák meghatározott életkor elérésére. Tartásdíjra tarthat igényt tehát még nagykorú főiskolai és egyetemi tanulmányokat végző gyermek is. Nem köteles azonban a szülő tartani tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermekét akkor, ha a gyermek továbbta nulásra alkalmatlan, a gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő közeli hozzátartozójával szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amire tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó, vagy ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné. Lényeges szabály az is, hogy a tartásdíj megítélését a kereset benyújtásától számítva visszafelé hat hónapra indokolás nélkül lehet kérni. A hat hónapnál régibb időre azonban csak akkor, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. Több perben észlelhető, hogy a jogosultak e szabályokat nem ismerik, ezért a keresetben visszamenőleg gyakran nem érvényesítenek tartásdíj követelést. Ez a szabály a már megállapított tartásdíj felemelésénél is irányadó. Tarfásdíjcsőkkenfés és -emelés Ha a gyermektartásdíj bírói megállapítását követően a kötelezett keresetében, jövedelmében lényeges változás áll be, abban az esetben a tartásdíj mértékének felemelését vagy csökkentését lehet kérni a bíróságon. A munkáltatók ezért kötelesek a hozzájuk forduló jogosultakat tájékoztatni arról, hogy a kötelezett szülő átlagkeresetében állt-e be változás vagy sem. A gyermektartásdíjat azonban mindaddig az ítéletben megállapított mértékben kell fizetni — az átlagkereset változására tekintet nélkül —, amíg a bíróság egyik vagy másik ítéletben azt nem változtatja meg. Gyakori eset, hogy a tartás- díj fizetésére kötelezett személy azért hagyja el magasabb munkabérrel járó munkakörét és azért helyezkedik el kisebb munkabérrel járó munkakörben, hogy ezzel a tartásra jogosult igényeit kijátssza, illetőleg csökkentse. Idoiárás’elentés Várható időjárás szerdán estig: változó mennyiségű felhőzet, átfutó esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, helyenkint erős északnyugati szél. A nappali fel- melegedés keleten csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hő- Általáíban ismeretes. hogy mérséklet 14—17, legmagasabb nap- gyermektartásdíj mértéke a Pal1 hőmérséklet; nyugaton 20—33, T... . ,. -, ........... . - ,-,1, keleten 23—20 fok között. k ötelezett átlagkeresetének ^ Balaton vizének hőmérséklete gyermekenkénti 20 százaléka. I siófoknál u érakor u. lak. A kötelezett ez esetiben a tartásdíj leszállítását nem kérheti. Ha a kötelezett a bíróság ítéletében megállapított tartási kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, emiatt börtönbe is kerülhet. A feljelentés előtt azonban a jogosultaknak meg kell kísérelni a tartásdíjat megállapító ítélet végrehajtását, mert lehetséges, hogy a kötelezett valamilyen vagyonából a követelés kielégíthető. Dr. Bakonyi Imre megyei főügyészségi ügyész Az ügyfelek érdekében... I) acionáüs korban élünk. Ma itt, holnap ott tesznek valamit ésszerűbbé, természetesen az ügyfelek érdekében. Az ügyfelek azonban néha úgy érzik, hogy a rájuk való hivatkozás pusztán frázis, csak arra jó, hogy szebben hangozzék az indokolás, és nehezebben lehessen megvétózni bizonyos intézkedéseket. Legtöbbször persze az észszerűségre valló apellálás is csak arra jó, hogy szebben hangozzék a dolog. Mert nehéz lenne valamit úgy indokolni, hogy azért szükséges a bevezetése, mert így kényelmesebb az üzemünknek, intézményünknek stb. Sokkal szebben hangzik, ha azt mondjuk: az ügyfelek érdekében..; Éppen a napokban derült ki a sörcimke ügyben, hogy azoknak az ügyfeleknek, jelen esetben sörfogyasztóknak volt igazuk, akik nem hitték el, hogy az ő érdekükben hiányzik a világos és szalonsörök palackjairól a cim- ke. Pedig de jól meg lett minden magyarázva! Aztán olvashattuk a hivatalos közleményt, hogy szó sem volt a fogyasztók érdekvédelméről. egyszerűen szabványsértés történt. Az elmúlt napokban már ismét címkések a sörök — meggyőződésem szerint a fogyasztók érdekében ... A sörcimke ügyét csak azért említettem, mert remélem, a többi ügyben is ugyanúgy dűlőre jutunk majd. Miben kell dűlőre jutni? Például néhány postai ügyben. Tudom, különösen a postán nagyon unják már és mérgesek miatta, ha az ember a levélszekrények ügyében szólal fel. De hát mit csináljunk. Az emberek egyszerűen nem hiszik el, hogy a bérházak levélszekrényei az ő sajátos fogyasztói érdeküket szolgálják. Ugyanis az emberek azért fizetnek elő a különböző sajtótermékekre, hogy azt a lakásukon kaphassák meg, és ne a lépcsőházukban. No, persze, ezt a kézbesítési módszert meg lehet Indokolni, meg lehet magyarázni, lehet hivatkozni humanizmusra és ezeregy egyébre, de akárhogyan állítom egymás mellé a ma- gyarzatokat és a sajtótermék előfizetők méltatlankodását, abból sehogysem jön ki eredményként az a tény, hogy itt a fogyasztó, azaz az előfizető érdekében történt valami. És, hogy még sokáig nem jut nyugovóra a szekrénykék körüli zaj? Hát ez attól van, hogy az előfizetők ez esetben önzők — joggal. Újabban a táviratkézbesítés körüli racionalizálásról is beszélnek. A posta oda, ahol telefon is található, nem kézbesíti ki azonnal a táviratot, hanem beolvassa. Ha nem találja a címzettet, akkor valaki másnak. Így a címzett tehát nem táviratot kap, hanem üzenetet. Ezt az újítást is nyilván igen sok érvvel lehet érthetőbbé tenni. Csak megmagyarázni nem lehet. Mert itt mindenképpen az ügyfél megsértéséről van szó. Vagy, ha úgy tetszik a levéltitok megsértéséről. Példáiul nekem, és sokaknak egyszerűen nem tetszik, hogy a nekem szóló távirati közleményt a posta egy harmadik személy tudomására hozza, akinek a közleményhez az égvilágon semmi köze. És hiába érvelnek azzal, hogy kevés a távirat- kézbesítő, vagy hegyes-dombos a város, vagy mit tu- domisén. Én és sokan mások ragaszkodunk ahhoz, hogy ne egy harmadik személy adja át üzenetként a címemre érkező távirat tartalmát, hanem a kézbesítő juttassa el hozzám leragasztva Azután, ha akarom elmondom valakinek, hogy mi volt a táviratban, ha nem akarom, nem mondom el. De a posta ne mondja el senkinek, hogy nekem valaki mit táviratozott. Úgy gondolom ez ügyben nem is lehet szó vitáról. Ha eddig még nincs jogszerűen szabályozva a távira tkézbesítés módja, hát szabályozni kell, kizárva az üzengetések lehetőségét. Ha pedig a poétának nincs elég kézbesítője, vegyen fel néhányat. Nem kis fejtörést okoz az országban néhány kisebb intézménynél. hivatalban, stb. az a rendelkezés, miszerint bizonyos levélmennyiségen felül a posta nem viszi házhoz a küldeményeket, hanem a címzettnek kell érte menni a postára. (Pécsett ez nem okoz gondot, mert a postának nincs elegendő postafiókja). Egy jónéhány helyen ugyanis nincs küldönc, vagy hivatalsegéd. Ki legyen hát a postás? Ez az egyik kérdés, amit bizonyára úgy oldanak majd meg. hogy vesznek fel hivatalsegédet. Népgazdasági szinten ez úgy néz majd ki, hogy amit nyer a posta újítása révén, azt kifizeti hivátalsegédi illetményként másutt. Ennyi tehát ennek a népgazdasági haszna. Az a kérdés azonban, hogy vajon a posta köteles-e a küldeményeket a címzettnek kézbesíteni, ezek szerint úgy áll, ha akarj^, igen. ha nem akarja, nem. |V| indenesetre könnyű a postának. Mondhatja, aki kíváncsi a leveleire, ballagjon el szépen értük a postára. De bezzeg a villany- és gázfogyasztó nem mondhatja az elektromos műveknek és a gázmüveknek, ha kell a pénzük, fussanak utána. Nem. mert csodák csodája, itt is a fogyasztó szaladgál, hogy végre befizethesse a villanyszámláját. Mert így jobb a fogyasztónak? Nem. mert a villanyszámlások és a gázszámlások éppen akkor dolgoznák, amikor a fogyasztó is dolgozik. És a legtöbb fogyasztónak az egész családja dolgozik. Nincs hát mit tennie mást, mint szépen munkaidő alatt befizetni. Ráérő közgazdászok igen érdekes számításokat végezhetnének, hány munkaórát töltenek az emberek villany. és gázszámláik kifizetésével. Bizonyára érdekes dolgok sülnének ki. Valahogy megkopott ez a kitétel: az ügyfelek érdekében. Ha az emberek olvassák vagy meghallják, azonnal elkezdenek gyanakodni. Jó lenne ezt a gyanakvást megszüntetni, valóban az ügyfelek érdekében hozott intézkedésekkel. Kurucz P. A statisztika tükrében Termékenység — családtervezés A múlt év végén és az idei év első hónapjaiban statisztikai adatokat gyűjtöttek az arra illetékesek a termékenység, a családtervezés és a születésszabályozás helyzetének tanulmányozására. Nyolcezernyolcszáz nő adatait gyűjtötték össze a 15—49 éves korcsoportból. A munkálatokat a Központi Statisztikai Hivatal irányította a megyei és járási egészségügyi hatóságok közreműködésével. Az adatokból kitűnik, hogy a házas nők termékenysége a legutóbbi években már csak igen kismértékben csökkent. Ezzel szemben folyamatosan tovább csökken a gyermektelenek aránya. A szülésre alkalmas korban lévő férjes nőknek 1966 elején már csak 11,8 százaléka volt gyermektelen, szemben az 1960. évi 15, illetve 1930. évi 18 százalékkal. A gyermekek száma főleg áz idősebb korcsoportokba tartozó nőknél csökken. A fiatalok ezzel szemben többnyire a házasságkötés után megszülik első, nagyobb résziben második gyermeküket is, később viszont már nem szülnek. A szülés szempontjából figyelembe jöhető korú férjes nők 60 százaléka élt a születésszabályozás valamelyik eszközével, védekezett a te- herbejutás ellen. Az esetek 30 százalékában egészségibiológiai okokból védekeztek a nők a teherbejutás ellen. Az anyagi-gazdasági természetű okok mintegy 25 'százalékot, a vegyes és szubjektív okok 43 százalékban szerepeitek.