Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-24 / 174. szám
Bertalan Lajos: szerelem TORKOS ILDIKÓ rajza Jó, cseveghetünk, de jobb szeretnék komolyan és őszintén beszélgetni. Most itt vagy, érzem a tenyered a karomon, egy kicsit rá is hajthatom a fejem a válladra, csak ne olvadozz és ne erőszakoskodj. Azt nem szeretem. Látod, már fölfedeztem egy tulajdonságodat, amit nem szeretek. A feleséged leszek, megígértem, bár nem tudom, szerelmes vagyok-e. Ne csodálkozz, most őszintén kell beszélnünk. Én már mindent kiszámítottam előre. Leszerelsz, hazajössz, kéWiárom hónap múlva megkéred a kezem, apám és anyám úgyis beleegyezik, aztán ha semmi nem jön közbe, egy év múlva, éppen a huszadik születésnapomon megtarthatnánk az esküvőt. Addigra együtt lesz a bútor. Tudod, milyet gondoltam? Nem? Hát amit délelőtt láttam a kirakatban. Cseh garnitúra, isteni! Tizenhét darabból áll, van hozzá két szekrény, én már megnéztem, mindkettő akasztós, de alul olyan kis rakodó rekeszek vannak benne, aztán két másik üvegajtós kétrészes, alul műanyagtáblás tálaló és iratszekrény féle, olyan ötletes, hogy nem győztem csodálni... jó, nem sorolom végig, de a kis műanyagfedelű dohányasztalt és a két modem he- verőt még hadd mondjam meg... Részletre vesszük, mert nagyon drága, majdnem tizenhatezer, én már gyűjtöm a pénzt, ötezret előre be kell fizetni... Vedd föl a zubbonyodat, lehűlt a levegő, azt hiszem meg is ered az eső. Hát nem furcsa ez a nyár? Két nap tikkasztó hőség, majd a guta üt meg a tűzőgép mellett a gyárban, aztán megint esik, vagy a szél fúj. Még az a jó, hogy mögöttünk sűrű bokrok vannak, nem ér bennünket ez a szél. Tudod, hogy ez az Alpokból jön. Azt mondta a gráci tévé, hogy kétezer méter körül havazott:.. Ostoba vagyok Toncsi, nem erről akarok beszélni. Azt mond meg, miért ragaszkodsz hozzám? Én még sohasem mondtam neked, hogy imádlak, meg hogy homlok utánad, meg azt se, hogy beléd vagyok esve. Látod ott kerekezik az a nyurga srác, fekete pulóverben, texasi nadrágban. Kétszer akart öngyilkos lenni egy lány miatt, pedig azelőtt mindig csak vagánykodott és ha lányokról volt szó, azt mondta, le vannak sajnálva. Aztán beleesett a Stur Alizba, tudod, aki a kesztyűgyári irodán dolgozik, de fütyül a gyerekre, idősebb palija van, egy mérnök... Az is hülyeség. Egy lány ne harapjon az idős palikra... No jó. nem beszélek így. Tudom, te nem szereted, ha én palit mondok, meg olyasmit, hogy haláli... Alighanem te lenézel engem. Egy kicsit proli vagyok neked. Nem baj. Azt akartam mondani, hogy tegnapelőtt beállított megint a Kránics gyerek az udvarba. Azt hittem Katihoz jön a húgomhoz, tudod együtt érettségiztek és feltűnően sokat csámborgott a ház körül, mindig mondott nekem is valamit, olyan közömbös dumát... hogy már régen látott, pedig mindig itt csetlik- botlik, meg hogy milyen jól áll nekem ez a hosszú haj, nem is hiszem el, aztán a végén kinyögte, hogy beszélni szeretne velem. Biztattam, beszéljen csak, de nem akart a Kati előtt. Mondom, majd megyek délután a varrónőhöz útközben elmondhatja. Most azt hiszed, dicsekszem, mert a múltkor is említettem a Tompos-gyereket, aki tíz oldalas szerelmes levelet írt és megfenyegetett, ha nem leszek a felesége, nem is tudom mit csinál. Ez meg majdnem elsírta magát. Csak hallgatom, hogy négy éve egyfolytában én járok az eszében, pedig fiatalabb is nálam, azt hiszem másfél évvel, miattam nem tudott figyelni az érettségi vizsgán. Én is majdnem elbőgtem magam, mert szegény srác csudára el volt kenődve, hogy én már le vagyok foglalva és nem akarok vele járni. így mondta, vele járni. Szorongatta a kezemet, egészen le van fogyva, széllel- bélelt ingkabát lengett rajta, olyan zebra- színű, s mielőtt bementem a varrónőhöz, rágyújtott, így remegett a keze. Ha ilyen a szerelem, akkor inkább lemondok róla. Nekem egy férfi ne remegjen és ne csukla- dozzon, mert akkor odavagyok, meg vissza; A varrónőtől visszajövet láttam, hogy még mindig ott botorkált a túlsó oldalon a fák között, úgy tettem, mint aki nem veszi észre, jól ki is léptem, akkor nem ebben a szűk szoknyámban voltam, hanem a világos nyári ruhámban, közben azért megfigyeltem, hogy utánam lopózik; Ezt azért mondom el, mert levélben nem lehet megírni. Meg a Sótonyi gyereket se. Azzal az öreghegyi kiránduláson keveredtem össze;. i Ne dohányozz annyit, most is ép- pencsak eldobtad. Inkább vedd föl a zubbonyodat, mondtam már. Szóval jön ez a Sótonyi, nem mondom jóképű srác, de azt hiszi, minden lány bomlik utána, belémkarol, hogy kimehetnénk egy kicsit szellőzködni, fülledt a levegő. Jó, mondom, mehetünk. Akkor ott az ajtónál rögtön keresztbe állt előttem, nagyban átmarkol, de én kicsúsztam a kezéből. Ha csak ezért akarsz velem jönni, mehetsz vissza, én megvagyok idekinn magam is. Veszteg is maradt, de nem ment be, azt beszélte, én már régen tetszem neki, de még nem volt alkalom, hogy meg is súgja. Szóval fűzött a gyerek, de aztán leléptettem. Ez mind nem komoly dolog, Toncsi, de el kellett mondanom, mert ha őszinte akarok lenni, semmi sem maradhat titokban, igaz? A Sótonyi persze nem akart lelépni, el is jött utánam néha a moziba, klsérgetett. — Anyu mondta is, te Klári, ne szélhámoskodj ezzel a Sótonyival, ott van neked a komoly udvarlód a Toncsi, majd mit szól, ha megtudja, hogy ezzel jársz. Mondom, anyu maga csak ne boronáljon össze a Sótonyival, mert ha egyszer-kétszer elkísér a moziba, attól még én nem vagyok a nője, nem igaz? Meg aztán nem csinálhatok zűrt az utcán, hogy tűnjön el. No jó, csak még a kutatót mondom el. Most, látod elfogadok egy cigarettát, pedig tudod, hogy nem dohányzóm. A kutató tulajdonképpen más mint a többi. A statisztikától jött és mindenkit külön gyóntatott, hogy mi a véleményünk a közellátásról, meg a tévé műsorról, mennyit költünk bútorra, szórakozásra, ki hány gyereket akar ha férjhez megy, no erre volt is nagy röhej, mert az ilyesmihez mi köze másnak, meg hülyeség az egész. Én azt mondtam neki, hogy legalább négy-öt gyerek kell, de majd meg kell beszélnem az udvarlómmal, aki katona és csak három gyereket akar. Persze falból mondtam az egészet, meg a házikönyvtárat is. Igazis, nekem csak húsz könyvem van, az nem házikönyvtár. Rá is tukmálják az emberre a könyvet de ha már megvettem, el is olvasom, nem igaz? A Négylábú kutya például egészen jó volt, meg az Orvos halála, csak azt nem tudom, miért van olyan buta címe egy könyvnek, hogy négylábú kutya Mintha másféle kutya is lenne. ■.; Találkozom másnap az utcán a kutatóval, szimpatikus férfi, jó dumája van, behív egy feketére a Mosolyba Délutános voltam, ez meg délelőtt történt. Másfél óráig beszélt, de mást nem ittunk közben, csak egy duplát. Én is kifirtattam, miféle, mert kíváncsi voltam, hát elvált em bér, van egy tízéves kisfia, azt ő neveli, illetve az édesanyja A kislánya pedig tizenkét éves, azt a felesége megtartotta. Fáj a kutatónak a dolog, mert az a nő félreneveli a gyereket, nyim-nyám úrihölgy lesz belőle. Különben csinos a nő, mutatta a fényképét is. Azt mondja, már nem haragszik rá, csak nem egymásnak valók, s hogy nemcsak a nő volt a hibás, hanem ő is. Látod, ezt szeretem, ha egy férfi meg meri mondani, hogy 5 is hibázhat. Észre se vettem, hogy szalad az idő, rohannom kellett a gyárba, de az eset nem ment ki a fejemből. Másnap délelőtt megjntcsak véletlenül összefutottunk, azt mondja összesíti azokat a számokat és valami vitához előadja, mi a helyzet a munkások között és azt is mondta, hogy a fiával előbb megvitatja a dolgot; Persze ezt csak viccből mondta, de én megértettem; Volt nálam húsz forint, vettem a fiának 1 doboz macskanyelvet, nem akarta elfogadni, csak úgy, ha ismét megiszom vele egy feketét. Akkor mondta először, hogy tetszem neki; De csak így: „Tetszik maga nekem, Klári, kár, hogy nem találkoztunk tíz évvel ezelőtt” Mondom neki, akkor éppen kilenc éves voltam, mit kezdett volna velem. Nevetett, de láttam, hogy komolyan gondolja. Ilyesmit megérez az ember. Nem akar ő kezdeni velem, hiszen van komoly udvarlóm, tudja, csak kitartsak mellette, mert az úgy széft Különben Gábornak hívják, de én nem szólítom a nevén, valahogy mindig kikerülöm a megszólítást. Nem tudom mire jó ez, mert mondhatnám neki, hogy nézze Gábor, így Gábor, úgy Gábor, nekem ez és ez a véleményem az ügyről, mert irtó komoly dolgokról szokott beszélni, arányszámok, születés, árak, bérek, házasságkötések száma, meg efféle, ö Klárinak szólít erre válaszolhatnék azzal, hogy Gabi, de az gyermeknév, nem illik a komolyságához; A nyelvem se jár rá. Inkább hallgatok, jó hallgatni, kellemes hangja van, sötétbarna haja, zöldesszürke szeme, azzal negyedóra hosszat ia el tud nézni úgy, hogy nem pislog, olyankor úgy érzem, nagyon szomorú és boldog is egyszerre. Különben egy fél fejjel lehet magasabb nálam és amikor sétálunk, hátra teszi a kezét. Anyu megint nekem támadt, hogy kitépi a hajamat, ha most meg azzal az elvált pasassal szélhámoskodom. Erre nagyon mérges lettem, nekem ne nevezze őt pasasnak, ott is hagytam, pedig ha délutános vagyok mindig én főzök. Borsóleves lett volna, meg túrós rétes, megvettem hozzá mindent a piacon, oda is én járok, poharas tejfölt vettem a tejboltban, a falusi kofák drágán mérik. Szóval otthagytam a félig nyújtott rétestésztát anyura, velem ne csináljon cirkuszt, süsse meg a rétestésztáját. Gábor aznap telefonált a gyárba hogy tízkor megvár a József Attila szobornál, a kijárattal szemben. Szép árnyékos az a rész, tudod, körben vadgesztenyefák vannak, meg hársfák, szívdöglesztő hársfaillat volt, éppen virágzás. Már a kapuból megláttam, ott állt a sarkon. Kezet fogtunk, elindultunk hazafelé. Egyszer a vállamat megcsókolta. Nem erősen, csak úgy, majdnem véletlenül, ahogy lehajolt. Ránéztem, erre abbahagyta. Engem ez a jelenet nagyon kiborított, mert tulajdonképpen semmi más nem történt, mégis bőgni szerettem volna. Aznap kaptam meg a leveledet, bevallom éppen csak átfutottam, írod, hogy jó legyek, menynyit gondolsz rám. amikor egyedül hánykolódsz a tábori ágyon éjjelenként és a szél hársfailaltot hord be a sátornyíláson. Hazáig kísért, nem kérdezett, nem beszéit. olyan béna voltam én is, azt hiszem bármit megtehetett volna velem, pedig az nálam nagy szó tudod, ki nem állom, ha le akarnak venni a lábamról, de Gábor nem akart. A ház előtt leszakított egy hársfavirágot, azt hittem ideadja, de csak forgatta a kezében, egyszercsak elköszönt. Pokoli volt, nem aludtam egy hunyást aznap éjszaika. Hát csak ez volt. Elmondtam mindent. verj agyon ha úgy tetszik, bivalyerős vagy. No, mért nem mozdulsz? Pofozz meg, vagy csinálj velem akármit, nem törődöm vele, de nem bírtam volna elhallgatni, mert szét kellene robbannom, ha magamban tartom. Különben is megfogadtam, hogy hozzád mindig őszinte leszek. Ha beledöglöm, akkor is. Miért nem szólsz? Nem tudsz, vagy nem akarsz? Persze hogy nem. Hogyan is tudnál, mikor te valahol a sátorban heverészel, ahol hársfaillat és csajkacsörgés van, én meg itt ezen az ócska pádon és hülyemód képzelődöm, mintha nem volnék tökéletes, beszélgetek veled, bebeszélem magamnak, hogy itt ülsz, válladra hajtom a fejem és szívod a cigarettát egymásután. Ülök és nézem a bokrokat, meg a többi lányokat, akik a srácokkal erre sétálnak. Itt van a leveled, azt gondoltam elolvasom még egyszer, de nincs erőm, hogy kivegyem a borítókból. Ha most idejönne Gábor, megmondanám néki, hogy a szeretője leszek, és 6 lenne az első férfi az életemben; De nem jön, elutazott Valami vitája lesz az arányszámókróL Most már úgyis mindegy, megfogadtam, hogy senki máshoz nem megyék feleségül, csak hozzád. Lesz összkomfortot lakásunk és két-három gyerekünk; Nem ám öt-hat, ahogy néki mondtam; Ezt különben ő is tudja, Meg is jegyezte, hogy kicsit önfejű vagyok, de nem baj, csak meglegyen a lakáshoz az összkomfortos szerelem is. Ez volt az utolsó szava, mielőtt elutazott. Szakadjon le az ég. Hazamegyek, mert anyu megint kitér a hitéből, hogy merre császkál- tam egész nap, pedig csak egy órája ülök itt, ebben az elátkozott parkban. i Igaz történet [ egy könyvről ® Az író anyja urasági cseléd volt. Csak annyit sem ■ járt iskolába, hogy írni és olvasni megtanult volna. Aztán I meg, amikor mások mégis ceruzát fogtak repedezett, öreg ■ kezükkel, az író anyja nem mehetett velük a villanyfé■ nyes esti iskolába. Megromlott a látása is. A betűk egyet- I len szürkés tengerré futottak össze a szeme előtt. így ■ máig bevehetetlen erőd maradt számára a betű, s már ■ csak akkor tud meg valamit újságokból vagy könyvekből ■ ha elcsíp egy iskolás gyereket, amint táskáját lógatva ■ ballag hazafelé és becsalja egy almával vagy két szem ■ cukorral, hogy: | — No, Fecó, olvasd el ezt az írást! Es a gyerek iskolásán elhadarja a szöveget. A minap egy könyvet kézbesített a postás. A fia | küldte el az első novelláskötetét. Az írástudó gyerek az írástudatlan anyának; a kisbéresből lett tollforgató az egykori urasági cselédnek. — Könyv... a fia könyve;.. — mondta a postás. — Ugyan! Miket beszél! — Itt van ni, a címe: Egyenes dűlők.;. Es itt a belső lapon a Péter fényképe. Hogy megembesresedett! — Ne bolondozzon! Mindig majmot akarnak csinálni belőlem, mióta megromlott a szemem! — Föl is olvasnék belőle, de sok a levél. í 1 I Az anya fogta a könyvet és bement vele a tiszta szobába. Fényes nappal volt, de meggyújtotta a lámpát és annak a fényénél nézegette a kötetet. Folt... folt... folt... A fénykép is csak olyan volt, mint egy bazaltból fi nyesett kis négyzet. * — Ez lenne a Péter? Hogy a Péter könyvet írt volna? Már délelőtt kiállt a kapuba, hogy megvárja az iskolásokat A szomszédék Mancikáját édesgette be a háziba. — Tudsz te már olvasni, ugye, ancika? — Hogyne tudnék. — Nézzed csak, mi van erre a könyvre írva! — E-gy-e-nes dű-lők... De ez itt kézzel van, olyan kanyargós... •— Hát azt hagyd ki! — Fél pár csiz-ma... Egy-szer a-nyám-mal el-mentünk a vá-sár-ra.... Csiz-mát a-kart ven-ni ... — Tudom már, tudom! A kisteleki vásárra! — De nem fu-tot-ta a pén-ze ... — ügy van. Hitelbe kértem, hogy majd megadom a többit. De a mester csak a fele párat adta ide... — Hi-bád-zott egy pen-gő... — Mire meglett a másik fele, Péter kinőtte a csizmát. Ügy volt. No nesze, itt van egy forint, vegyél rajta cukrot. Kikísérte a kislányt a kapuig, s aztán várt. Egy másik gyereket várt. Hátha ez a kis lány csak úgy mondott valamit, mert igazában nem is tud még olvasni. Dobák Misát hívta be másodjára. — Az el-ső bér... So-kat kel-lett ak-kor szol-gál-ni egy má-zsa bú-zá-ért... En pél-dául puly-ka-haj-csár vol-tam ér-te egy nyá-ron Pap-ló-gó Já-no-sék-nál... — Miket olvasol te! Hiszen a csizma van benne, a fél pár csizma! Szemtelen kölykei, hogy becsapják a világtalant! Elmenj mindjárt, mert megseprüzlek! — Itt nincs semmiféle csizma, Julis néném! — Sicc innen! Erre tanít apád? A harmadik gyerek nagyobbacska volt. Az már a hurkás betűket is kisilabizálta. ) — Édesanyámnak a legnagyobb szeretettel, aki e könyvecske minden lapján hozzám beszélget ma is, akinek mindenen felül ezeket a felejthetetlen történeteket is köszönhetem. Péter... Ez van ide írva tintával... meg az. hogy ezerki lene százhatvanhat... — De a kis csizmát, azt mondjad! — Majd megnézem a tartalmat... — Olvassad csak! — Olyan nincsen benne, hogy kis csizma..; — Szóval mind hazudoztok! — Fél pár csizma, az van itten. *— Hát azt mondjad, az lesz az! — Egyszer anyámmal elmentünk a vásárra. Csizmát akart venni. De nem futotta a pénze. Három pengő lett volna az ára, de nekünk csak kettőt adtak a malacért. S hiába alkudozott anyám déli tizenkettőig, nem adta olcsóbban a mester. Hibádzott egy pengő. Adja legalább hitelbe, majd meghozom! — kérlelte anyám a mestert, de az csak úgy tett: hibádzik a pénz, hibádzik a csizma. Viheti a felit, marad a párja, míg a pengő meg nem lesz... — így volt, pontosan így. Meg se cifrázta. De tényleg onnan olvasod, vagy csak mesélgetsz itt össze-vissza? — Ötösöm van nékem olvasásból! — No, mi van utána? — Utána? Az első bér. — Akkor nem hazudsz! Akkor ezt a hosszú levelet tényleg a Péter írta. A végit nézd meg! Azt is! — És akkor köd ereszkedett a hosszú dűlőútra. Anyám vitte a zsákot, amiben a mag volt. Tapogatta a ködöt, araszolva lépett, s mindig azt kérdezte: megvagy még Péter? Most én araszolom a betű országútját és szó- logatok messziről, a betűn inneni világból: megvagy-e még ott túl, anyám? — Aztán? ■— Más már nincsen. — Az se, hogy tisztel, vagy hogy soraim jó egészségben találják? — Nincs. Csak az van még itt, hogy: megjelent hatezerötszáz példányban, 14,2 A/5 ív terjedelemben... Más nincsen... — De holnap is bejössz, gyerek? — Minek? — Olvasni... Elolvasni ezt a hosszú levelet.:. — Könyv ez, Julis néni! — Könyv hát. Csak nekem olyan, mintha levelet írt volna a Péter... SZ. SIMON ISTVÁN I I 1 I 1 j 1 1 j 1 1 I I I
