Dunántúli Napló, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-24 / 174. szám

Csehszlovák diplomaták látogatása Baranyában napló Harmincegy utca A 31 utcából és két térből álló városrésznek két gazdája van. Az egyik — a széntröszt — házakat épített. Lakást, lakást, lakást — ez volt az idő szava. A másik szó — boltot, boltot, boltot — már halkabban hangzott, pedig „ha a gyerek megvan, bölcső is kell hozzá”. Most aztán ar­ról van szó, hogy a kommu­nális beruházások a tanács­hoz tartoznának, azaz a böl­csőt nekik kell eíkészfteniök. Természetesen nemcsak bolt­ról van szó; Az utóbbi években sokat javult a közvilágítás, „öreg­meszes”, a Korvin Ottó utca és a Fekete Gyémánt tér vi­lágítása 800 ezer forintba ke­rült. A további fejlesztésre milliók kellenének. A Budai vámtól Fehérhegyig a ToTbu- hin út korszerű megvilágítá­sa 3,5 millióit igényelne ... Addig is, míg elő nem te­remtik a milliókat, lényege­sen kevesebb összegből a fe­hérhegy! iskola és napközi környékének világítását kí­vánják megoldani. Megszűnik a vízgond Meszes lakói régóta pa­naszkodnak a rossz vízellá­tásra. A magasabban fekvő épületekben, az emeleteken gyakori a , .szárazság”. A Ri- góder-tetői víztároló javított ugyan a helyzeten, de gyö­keresen csak a Fehérhegyen épülő ezer köbméteres víztá­roló segít. A tervek szerint a jövő novemberre elkészül. A területet 18 üzlet látja el élelmiszerrel. Számukkal nincs is baj, de az egyik tej- és kenyérboltjuk olyan kicsi, hogy alig fémek be néhá- nyan. Ebből és nem az áru­hiányból adódik aztán a sor- banállás. Van piacuk is, de kiesik a forgalomból. Az ős­termelők hozzák például Va­sas felől árujukat. Ha a me- szesi piacra akarnak eljutni, át kell szállniok a Budai­vámnál. Érthető, hogy nem szívesen cipekednek a ba- tvúkkal, utaznak tovább Pécsre és ott árusítanak. A meszesiek kénytelenek Pécsre követni őket és visszahozni az árut. .. Az I. kerületi ta­nács igyekszik megoldást ta­lálni: a Budai-vámnál kor­szerű piacközpontot kíván lé­tesíteni. Ez a központ az ott épülő ABC-áruházza! jö­vő év elejére elkészül és a feltöltött téglagyári területen kialakításra váró új piactér­rel válóban betöltheti a piac- központ szerepét Rendelő és óvoda A városrész egészségügyi el­látását három körzeti orvosi rendelő szolgálja. Ezek a ren­delők azonban csak szükség- megoldások. Lakásokból át­alakított szűk kis helyiségek, várószobájuk tenyérnyi, így aztán a várakozók az épület előtt álldogálnak. A kerületi rendelőintézet megépítése mind sürgetőbbé válik. Ha csak egy lehetőség is van, a rendelőintézet építésének kezdetét előrébb kellene hoz­ni. Meszesen két általános is­kola van. A tanulócsoportok és az oktatásra alkalmas he­lyiségek számát tekintve 1966—67-es tanévben egy ta­nulócsoporttal, 1967—66-as tanévben két tanulócsoport­tal lesz több, mint a tanter­mek száma a fehérhegyi is­kolában. Ha nem bővítik az iskolát, akkor jövőre két osz­tályt nem tudnak elhelyezni. Bölcsőde is kellene —mond­ja Bencze József, az I. ke­rületi tanács vb-elnöke, s mint szavaiból kiderül: ezen a téren nagyon súlyos a hely­zet. Az egész városrésznek egyetlen, 44 férőhelyes böl­csődéje van, de jelenleg is 61 gyermeket gondoznak. Több már nem fér be, S3 igénylőt el kellett utasítani. Az óvoda is a felmerülő igé­nyeknek csak a felét tudja kielégíteni. Itt valóban sür­gős intézkedésre volna szük­ség. A meszesiek az elmúlt há­rom és fél év alatt mintegy négymillió forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek, ami kifejezi: szeretik ezt a városrészt. A tanács vezetői most is számítanak a lakos­ság segítségére. A Turini, a Kölcsey, a Hegedűs és a Test­vériség utcákat makadám- buiikolatúvá akarják átépíte­ni — elsősorban ennek a munkának elvégzéséhez ké­rik a lakosság segítségét. A Szondy György utcai lakók­tól pedig utcájuk gyalogjá­rójának aszfaltburkolattal va­ló ellátásáért kémek társa­dalmi munkát. Húsz aláírás — Úgy mint másutt, itt is vegyesen van öröm és gond — mondja a tanácselnök, az­tán egy levelet mutat: „Ked­ves Elnök Bácsi! Mi, a Kor­vin utcai gyerekek egy hin­tát szeretnénk kérni, hogy játszhassunk;A levél alatt vagy húsz aláírás. •— Délután elsétálok arrafelé, ha már egyszer nekem szól a levél, és megnézem, hova is lehetne elhelyezni a hintát. Igazuk van, hogy ide írtak; hát ki­től kérjenek, ha nem tőlünk! Garay Ferenc Védnökséget vállal a KISZ Porcelángyári fiatalok Ötvenöt ifjúsági brigád készül a kongresszusra Ezer óra társadalmi munkát végeztek Kopp Ferenc, a Barátság if­-----------------------júsági brigád v ezetője. Hét fiatalt irányít, ill. csak hatot, mert a hete­dik .;. hogy is mondjam.. ; — a hetedik a felesége, s ott bizony kissé más a helyzet. Amint hallgatom Mosonyi At­tila KISZ-titkár beszámoló­ját az első brigádról — a Ba­rátság lett félévkor az első az ifjúsági brigádok verse­nyében —, némi férfielégté- telle] nyugtázom eredményü­ket: Kopp Ferenc 106, Kopp Ferencné 105 százalék. — Néha-néha kellemetlen, hogy am>kor hazaérünk, nem vár meleg vacsora — mond­ja Kopp Feri —, de az, hogy együtt dolgozunk, mindennél többet ér. — Feri második éve mun­kásőr is .. . — mondja Mo­sonyi Attila. — El sem tudja képzelni az életét elfoglaltság nélkül..; — Hát azért el tudnám képzelni. De szükség van a Befejeződött a favágók versenye Telitalálat a lottón A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 29. játékhéten öt ta­lálatot egy fogadó ért el, aki­nek nyereménye a nyere- ményilleték levonása után 1 805 356 forint. Négy talála­tot 136 fogadó ért el, nyere­ményük a nyereményilleték levonása után egyenként 13 275 forint. Három találatot 8249 fogadó ért el, nyeremé­nyük a nyereményilleték le­vonása után 219 forint. Két találatot 168 093 fogadó ért el, nyereményük egyenként 13 forint. ' Mint már közöltük, az ország öt állami erdőgazda­ságának egy-egy versenyzője Pécsett, az árpádtetői erdé­szetben mérte össze tudását, hogy eldöntsék, kik képvi­selhetik majd a magyar er- dömunkásokat a Jugoszlá­viában sorrakerülő nagy nemzetközi favágó-verse­nyen. A verseny lezajlott. Az elsőséget kiemelkedő telje­sítménnyel a Veszprémi Ál­lami Erdőgazdaság dolgozó­ja, Novak János szerezte meg, 697,8 pontos teljesít­ménnyel, több mint száz ponttal megelőzve a máso­dik helyezett Blazsek Bélát, a Mátrai Állami Erdőgazda­ság dolgozóját. A harmadik helyen Lopatovszki Pál mis­kolci versenyző végzett 564,1 oonttal, a negyedik helyre Halász János pécsi verseny­ző került, ötödik pedig a szombathelyi Horváth Ist­ván lett. A verseny a nemzetközi versenyen is érvényes sza­bályok szerint, az élőin munkafolyamatok elvégzésé­vel zajlott le. Az elérhető ' egmagasabb pontszám, va- amennyi gyakorlat, illetve munkamozzanat hibátlan és időnormán belüli elvégzése esetén 950 pont. A mecseki versenyen a legtöbb hiba­pontot a kézieszközökkel végzett munkáknál kapták a versenyzők. Ha a jugoszlá­viai versenyig sikerül a ké- .ieszközök használatában je­lentős javulást elérnie az első három helyezettből oltó magyar csapatnak, jó sze­replést várhatunk tőlük. No- vák János, Blazsek Béla és Lopatovszki Pál augusztus násodikán és harmadikán Hüálkoznak ismét, és egy 'i'olsó edzés után, negyedi­kén utaznak Jugoszláviába, munkánkra, senki sem csi­nálja meg helyettünk. — Ki lehet emelni valakit a brigádból? — Nem — rázza határozot­tan a fejét. — Ha nem fogná meg mindenki a munka vé­gét, sehol sem állnánk. Illet­ve ... — ravaszkásan moso­lyog —, valami különbségnek mégiscsak kell lenni, mert május elsején a jutalmazás­kor Kovács Sándor és én el­nyertük a Kiváló dolgozó cí­met, rajtunk kívül két kis­lány meg egy fiú részesült pénzjutalomban, a többiek nem kaptak semmit. Igazsá­gos lenne ez, ha egyformán dolgoztunk volna? Mondja meg maga. Mosonyi Attila előre lefes­tette a brigádvezetőt. „Nem tűri a legkisebb igazságtalan­ságot sem, harcol a brigád jogaiért, rögtön az asztalra csap.” Most rám néz, kis büszkeséggel, ugye igaza volt? Igen. De Kopp Ferinek is igaza van, egyenlő pluszmun­káért egyenlő jutalmat. Per­sze ez a dolog majdnem há­rom hónapja történt, azóta bőségesen kárpótolták őket. Ketten közülük Pestre mehet- itek szakszervezeti beutalóval, 1 hogy kit küldenek, övék volt | a döntés joga. A Budapesti J Nemzetközi Vásárra pedig az • egész brigád kivonult, a vál- 5 lalat fedezte a költségeket S Ebben az évben sikerült a * I I---------------------- Porcéi án­| gyárban a Fiatal Műszakiak \ Tanácsa védnökségével elin- i dítani és feladatokkal ellátni ! a Kiváló ifjú technikus-moz- ; galmat. Ebben nyolc fiatal ! technikus vesz részt, mind­egyikük mellé egy-egy fiatal i mérnököt delegáltak, hogy ! szükség esetén kéznél legyen ! a segítség. A technikusok az | egész vállalatot érintő, ko- I moly szakmai tudást igénylő i vállalásokat tettek, elfogadá- I sukra majd elbírálásukra kü­I lön bizottság alakult a fő- ! mérnök, a párt, a szakszer- j vezet, illetve a KISZ egy- egy hozzáértő emberének részvételével. A vállalások el­fogadása már meg is történt, a beérkező pályamunkákat ; megfelelő erkölcsi és anyagi ! elismerésben fogja részesíteni ! a vállalat. A 130 KISZ-tag közül 55 ! ifjúsági brigádokban dolgozik, ! ezek a fiatalok mintegy ezer ’ óra társadalmi munkát végez- | tek. Komoly szám, megvallom > kétkedéssel fogadtam, manap- ! ság annyi mindenre rámond- Jják: társadalmi munka. Ezért ! kissé részletesebben érdeklő- ( döm Kopp Ferencék vállalá- i sairól. Éves viszonylatban (2000 sapka ki verését ajánlot­ták fel. (Ha a fémsapkát meg­tisztítják a selejt porcelántól, újra fel lehet használni. Egy sapka értéke kb. 60 forint, rá­adásul kevés is van belőle). A legnagyobb segítséget a hosszúrúd-szigetelők határidő­re történő szállításához nyúj­tották: ez exportra megy. Munkaidő után dolgoztak, té­rítés nélkül, tehát „szabályos” társadalmi munkában, a bri­gád ötven százalékának egyéb­ként nem is ez a munkaköre. A gvár kongresszusi vállalá- ----------- sainak alapját a bri­gádok vállalásai képezik. így — a hét ifjúsági brigádon, és huszonkét felnőtt brigádban dolgozó fiatalon keresztül — a KISZ is kiveszi a részét a kongresszusi vállalások telje­sítéséből. Ez a közvetett út. A vállalat kongresszusi fel­ajánlásai között azonban ez a pont is szerepel: „Az épülő 400 ezer voltos szovjet—ma­gyar kooperációs távvezeték­hez szükséges ezer HR 85'22. típusú hosszúrúd-szigetelőt le­szállítjuk. A szállítási határ­idő és a minőség felett a KISZ védnökséget vállal" — Kopp Ferencék is. K éri Tamás IMA, JÚLIUS 24, I adislav Novák, a csehszlovák köztársasági elnök iro- dájának vezetője és Jan Pudlak, csehszlovák külügy­miniszterhelyettes — aki a Magyar Külügyminisztérium vendégeként tartózkodik -hazánkban. — szombaton Pécsre érkezett. A csehszlovák diplomatákat elkísérte városunkba a Magyar Külügyminisztérium két vezető munkatársa. Ladislav Novákot és a társaságában lévő diplomatákat vá­rosunk nevében Horváth Lajos, Pécs Városi Tanácsa Vég­rehajtó Bizottságának elnöke és Papp Imre elnökhelyettes fogadta. Horváth Lajos ismertetést adott városunk történelmi múltjáról, jelenéről és fejlődésének távlatáról. Ezt követően városnézésen vettek részt a vendégek. Ismerkedtek a világ­hírű Zsolnay Múzeum gyűjteményeivel, sétát tettek a Me­cseken, majd az újmecsekaljai városrészt nézték meg. A csehszlovák vendégek kérték, tegyék lehetővé, hogy televí­zión megnézhessék a labdarúgó világbajnokság Magyaror­szág—Szovjetunió mérkőzését. Erre Palkó Sándor elvtárs, a megyei tanács v. b. elnöke adott módot, így a vendégek a megyei tanács székházában nézték végig az izgalmas mér­kőzést. A vendégek ma, vasárnap Harkányba rándultak ki majd a siklósi várat tekintik meg. Délutáni programjukban Szigetvárra látogattak. Tízezer ember őrSme, gondja a bányászvárosban Pécs­meszesi körkép Pécs-Meszes a maga tízezer lakosával 15 év alatt nőtt ki az egykori kukoricaföldekből. A Tolbuhin út keleti oldalán az ötvenes években épültek a házak, a nyugati oldalon újabbak s már tetszetősebb a kockaépületek, elrendezésük is jobb. A többszintes házak szomszédságában családi há­zak alkotta valóságos kis kertváros terjeszkedik. I >

Next

/
Thumbnails
Contents