Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

2 196«. JÚNIUS 12. Befejezte munkáfát a mongol pártkongresszus Szombaton befejeződött a Mongol Népi Forradalmi Párt ötnapos XV. kongresz- BZusa. A záróülésen J. Cedenbal elnökölt. Bejelentette, hogy a kongresszus címére belföld­ről és külföldről egyaránt sok üdvözlő távirat érkezett. Kö­zölte, hogy a kongresszuson részt' vevő csaknem 40 kommunista testvérpárt és forradalmi demokrata párt képviselőin kívül a vitában 48 kong­resszusi küldött szólalt fel. A kongresszus ezután egy­hangúlag határozatokat foga­dott el. A küldöttek jóvá- . hagyták a Központi Bizott­ság beszámolóját, a szerve­zeti szabályzat néhány pont­jának módosítását és a Köz­ponti Revíziós Bizottság je­lentését. A kongresszus elfogadta a Mongol Népköztársaság ne­gyedik. 1966—70. évi ötéves népgazdasági tervének irány­elveit; A kongresszus külön hatá­rozatban fejezte ki szolida­ritását és támogatását az amerikai agresszió ellen harcoló vietnami nép iránt. A határozat élesen elítéli az amerikai imperializmus barbár vietnami akcióit, va­lamint azt, hogy az ame­rikai imperializmus táma­dásokat intéz Laosz és Kambodzsa ellen és veszé­lyezteti az egész délkelet­ázsiai térség békéjét. Vietnamot sohasem sikerül térdre kényszeríteni — hang­súlyozza a határozat, majd rámutat, hogy a vietnami nép elszántsága és hősiessé­ge kivívta a Mongol Népi Forradalmi Párt és az egész világ megbecsülését. A mon- gpl párt teljes szolidaritását fejezi ki a Vietnami Dolgo­zók Pártja és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front iránt, s hangoztatja, hogy a szocialista országoknak és a világ forradalmi erőinek első­számú proletár internaciona­lista kötelességük Vietnam támogatása. A Szovjetunió és a többi szocialista ország mind nagyobb segítséget nyújt a vietnami népnek — hang­súlyozza a határozat. majd kijelenti: csatlakozunk az SZKP XXIII. kongresszusának ah­hoz a felhívásához, hogy kettőzzük meg erőfeszíté­seinket a vietnami nép tá­mogatására. A XV. kong­resszus kinyilvánítja, hogy a Mongol Népi Forradalmi Párt teljesíti internaciona­lista kötelességét. Ezután J. Cedenbal mon­dott záróbeszédet. Bejelentet­te, hogy a kongresszus zárt ülésen megválasztotta a párt 75 tagú Központi Bizottságát, a Központi Bizottság 51 pót­tagját és a Központi Reví­ziós Bizottság 21 tagját. Kö­zölte, hogy az új pártprog­ram elfogadása történelmi rangot ad a Mongol Népi Forradalmi Párt XV. kong- reszusának. A kongresszus ismét bebizonyította, hogy a párt a marxizmus—leniniz- mus elvei alapján helyes po­litikát folytat, hogy a párt egysége sziláid, hogy a párt és a nép között teljes az egyetértés. A XV. kongresz- szus a proletár internaciona­lizmus szellemében zajlott le és kifejezte a mongol kom­munisták, a mongol nép ba­rátságát, szövetségét a szo­cialista országokkal, és azt, hogy a kommunista pártok ab­szolút többségével közösen kell az egység megszilárdí­tására törekedni, összefog­lalva — mondta a mongol nép a forradalmi párt ve­zetésével helyes úton, a szocializmus teljes felépí­tésének útján jár, össze­forrva a szocialista orszá­gokkal, a nemzetközi kom­munista mozgalommal. A mongol párt új Közpon­ti Bizottsága szombaton meg­tartotta első ülését és meg­választotta a Politikai Bizott­ság, valamint a Központi Bizottság tagjait. A Politikai Bizottság és a titkárság ösz- szetétele változatlan maradt Újból a Politikai Bizottság tagjaivá választották: Zs. Szambut, J. Cedenbalt, C. Dugerszurent, D. Majdart, D. Molomzsamcot, Sz. Luvszant, N. Zsagvaralt. A Központi Bizottság első titkárává ismét J. Cedenbalt választották. A Központi Bizottság tit­kárai: C. Dugerszuren, D. Lhamszuren, D. Molamzsamc és N. Zsagvaral. Szombaton este a Mongol Népi Forradalmi Párt Köz­ponti Bizottsága fogadást adott a XV. kongresszuson résztvevő külföldi küldöttsé­gek tiszteletére. A fogadáson a többi között részt vett az SZKP küldött­sége Selepinnek, az SZKP Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével és az MSZMP delegációja Fe­hér Lajosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány elnökhe­lyettesének vezetésével. A magyar pártküldöttség a kongresszus befejeztével vi­déki körútra indult és csü­törtökön fejezi be látogatását Mongóliában. Kedden kezdődik az ENSZ-szeminárium Budapesten A magyar kormány meghí­vására az ENSZ június 14— 27 között Budapesten regio­nális szemináriumot rendez az ENSZ európai tagországai és szakosított intézményei képviselőinek részvételével. A szemináriumon ,,A helyi igazgatásban való részvétel, mint az emberi jogok elő­mozdításának eszköze” című témát vitatják meg, A szemináriumra huszon­négy európai ország hetven küldöttét várjáfc Az ENSZ felkérte B. Chap- mant, a manchesteri egyetem profeszorát, A. Dutheillet de Lamotte-t, a francia államta­nács szakértőjét és Kovács István egyetemi tanárt, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Álam- és Jogtudományi Inté­zete igazgatóhelyettesét, hogy készítsenek a részvevők szá­mára olyan tanulmányokat, amelyek elősegítik a napi­fí/lalrőzszfrájk London: A brit tenge­rész-szakszervezet vezetősé­ge kilenc tagú albizottságot választott a maga kebelé­ből, amely hétfőn megkezdi a tárgyalásokat a hajótulaj­donosok, a szakszervezeti fő­tanács és a kormánj/ képvi­selőivel. Erre azt követően került sor, hogy George Woodcock, a brit szalcszer- vezetek szövetsége főtaná­csának (TUC) főtitkára meg­tagadta a főtanács támoga­tását a 26-ik napja sztráj­koló matrózoktól. A hazánkban tartózkodó bolgár parlamenti küldöttség — Dancso Dimitrovnak, a Nemzetgyűlés Elnöksége első elnökének vezetésével — szombaton Vass Istvánné, az Országgyűlés elnöke társasá­gában Keszthelyre látoga­tott. Az Agrártudományi Fő­iskolán Pap János, az MSZ­MP Veszprém megyei bizott­ságának . első titkára, dr. Bo- dogán János, a Veszprém megyei Tanács vb-elnöke, va­lamint a főiskola vezetősége fogadta a delegációt. Dr. Láng Géza rektor és dr. Bé­lák Sándor rektorhelyettes ismertette a vendégekkel az intézmény munkáját. Utána a • küldöttség megtekintette az Agrártudományi Főiskola kí­sérleti tangazdaságát, majd ellátogatott Hévízre. LoUótájékoztaló A 23. játékhétre beérkezett 6 222 277 darab lottószelvény, öt- találatos szelvény nincs. Négy ta­lálatot 33 fogadó ért el, a nyere­ményösszeg. nyereményilieték le­vonása után 113 132 forint. Három találatot 3611 fogadó ért el, a nye­remény, a nyereményilleték levo­nása után, 517 forint. A két+alála- tos szelvények száma 124 690 da­rab, ezekre a nyereményösszeg 10 forint. rendre tűzött problémák meg­vitatását. A több napos szeminárium — amelyet az Akadémián tar­tanak —, napirendje hat je­lentős kérdéscsoportot ölel fel. A Meredl-menet A „félelem elleni menet” amely Meredithnek, a pol­gárjogokért küzdő néger har­cosnak a vezetésével indult el a Mississippi állambeli Memphisből, péntek este Ba- tesville-bc érkezett. Az állam fővárosáig, Jacksonig ter­vezett felvonulás 360 kilomé­ter hosszú útvonalából a pol­gárjogi tüntetők több mint 90 kilométert már maguk mö­gött hagytak. Repülőgépes rablóüldözés Sitka: Két amerikai geng­szter bérelt repülőgépen uta­zott szombaton a rablás ki­szemelt színhelyére, az alasz­kai Sitkéba. A 26 éves Lar­ry Crew, és egy évvel idő­sebb társa, James Harken- son azt mondta a repülő- társaságnak, hogy „üzleti útra megy”. Míg gépük a repülőtéren várakozott, ők kirabolták a Pioneer bárt és 2500 dollárral az aktatáská­jukban elmenekültek a rend­őrök elölj Az utolsó pillanatban ér­keztek a géphez és a vona­kodó pilótát pisztollyal kény­szerítették a felszállásra, — Rendőri repülőgép indult utánuk és egyórás légi hajsza kezdődött. Bár köz­ben 1000 dollárt ígértek né­ki a zsákmányból, Ken Locken pilóta félrevezette a rablókat. Lassan repült, hogy kimerüljön az üzemanyag- tartály, s a zuhogó esőben letette a gépét a ketchni- kani tengerpartra. A rablók bevették ma­gukat az erdőbe. Fáradtan, éhesen bolyongtak a vadon­ban, míg végül elhatározták, hogy önként jelentkeznek. Köszöntjük az építőket! Vietnami hadszíntér A szabadságharcosok új taktikája Magyarország kilkereskeileliai fergalmáRak alakulása A Magyar Népköztársaság kivitelének érté­ke 1965-ben 17 721.3 millió devizaforint, be­hozatala pedig 17 848.5 millió devizaferint volt. 1964-hez viszonyítva ez az összeg kivitel­nél 1 851.5 millió, behozatalnál 382 5 millió devizaforint emelkedést mutat. Figyelemre méltó, hogy az 1964. évi 1676.2 milliós pasz- szivum 1985-re 127.2 millióra csökkent. Térképünkön az európai országoknál, vala­mint a más kontinensekre történő forgalom­nál nem tűntettük fel azokat az államokat, amelyekkel külkereskedelmi kapcsolataink csak kis mértékűek voltak. Azonban ezeknek összege is meghaladja kivitelben a 750 milliót, behozatalban pedig a 640 milliót. Az Európán kivfili külkereskedelmi forgal­munk az alábbiak szerint alakult: behozatal kivitel millió devizaforintban Ázsiai országok: India Indonézia Icák 257.0 33.3 0.4 197 4 125.6 33.3 Ázsiai országok: behozatal kivitel millió devizafoiintban Irán 66.1 42.9 Izrael 71.4 52.4 Japán 41.6 15.6 Kínai Népköztársaság J24.0 173.1 Koreai Népi Dem. Közt. 39.8 18.9 Mongólia 31.4 33.1 Vietnami Dem. Közt. 43.4 62.3 Afrikai országok; Egyesült Arab Köztársaság 99.9 217.2 Ghana 65.0 79.7 Szudán 9.8 14.3 Tunézia 1.0 5.9 Amerikai országok: Egyesült Államok 247.5 52.6 Kanada 87.8 28.1 Kuba 3.7 97.7 Argentína 120.2 6.2 Brazília 98.3 29.6 Ausztrália és Óceánia: UJ 13J Az amerikai szóvivők köz­léseire hivatkozó jelentések megállapítják, hogy a parti­zánalakulatok már felhagy­tak a hagyományos rajta­ütésszerű — visszavonuló ge­rilla-taktikával; most beás­ták magukat és tartják a frontot. Az amerikai tenge­részgyalogosok létszáma több ezerre rúg, s közülük két századot a hazafiak bekerí­tettek. Szombaton hajnal tájban B-52-es típusú óriásgépek újabb szőnyegbombázást haj­tottak végre a tartományban; Ez beletartozott az amerikai­ak hadműveletének keretébe, amelynek új fedőneve: „Ga­lagonya”. New York: A Bussiness Week című amerikai folyó­irat arról ad hírt, hogy az amerikai hadügyminisztérium rohamos ütemben fokozza a hadiipar vállalatainak nyúj­tott megrendeléseit. Az el­múlt évhez viszonyítva ösz- szegük megtízszereződött. — Csupán fél év alatt több mint 20 milliárd dollár érté­kű megrendelést kaptak a hadianyagot és felszerelést előállító cégek. Moszkva: Mint a Szovjet- szkaja Rosszija című lap megállapítja —, hírügynöksé­gi jelentések szerint amerikai cégek képviselői szakembere­ket toboroznak Kanadában, hogy az amerikaiak dél-viet­nami katonai építkezésein használják fel őket. New York: A dél-vietnami diktatúra a világszervezettel akarja szentesíttetni szep­temberre tervezett „választá­sait’’ amelyek — még a hi­vatalos saigoni tervezet sze­rint is — eleve meghamisít­ják a népakaratot a baloldal teljes kizárásával. A Ky-kor- mány, mint ismeretes, ENSZ- megfigyelőket kért a válasz­tásokra. A Biztonsági Tanács soros elnöke, az új-zélandi Frank Corner kapta azt a feladatot, hogy nemhivatalos, felderítő tárgyalásokat folytasson a BT tagjaival ebben az ügy­ben. Corner pénteken jelen­tést tett U Thant ENSZ-fő- titkárnak. Másnap újságírók­kal folytatott beszélgetéséből kitűnt, hogy a Biztonsági Ta­nács nyugati tagjai közül sem mindenki helyesli a saigoni kormány kísérletét. Az ENSZ diplomata véleménye szerint egyébként az ENSZ-megfi- gyelők kérdése nem minősít­hető eljárási kérdésnek. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az amerikai delegáció és támogatói nem hajszolhat­ják keresztül a határozatot, ha azt a Szovjetunió ellenzi. A bolgár parlamenti kiiotlséf Keszthelyen Saigon: Az UPI hírügynök-( ség jelentése szerint a viet­nami szárazföldi háború leg­jelentősebb, jellegében új sza kaszt nyitó ütközete folyik kedd óta Kontum tartomány­ban, Saigontól 450—500 kilo­méternyire, a laoszi határszé- I li dzsungelben. (Folytatás az 1. oldalról) ; meg a lakáshiányt —, 11600 ‘ zpíényes modern lakást si­került építeni. Baranya megye "«{főrnara ma. már országos hírű és szilárd bázist jelent a megye további fejlődése szem­pontjából. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy május elsején két építőipar! üzemünk, a Bara­nya megyei Állami Építőipa­ri Vállalat és országos nagy- vállalata egyik legjobb egy­ségeként a Pécsi Porcelán- gyár is elnyerte a Miniszter- tanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját. Biztató ígé­ret ez a jövőre nézve. "Oár a házak nem nőnek az égig — a fejlődésben nincs megállás sem az ország ban, sem megyénkben. Har­madik ötéves tervünk több új út, lakás, iskola, kórház, gyár és mezőgazdasági léte­sítmény építését irányozza elő. Ismeretes például, hogy csak megyénkben 12 000 új lakást kell felépíteni, s közü­lük 4900 panelból készül majd. Pécsett a 400 ágyas klinika befejezése, a Bőrgyár bővítése, Szigetváron a Kon­zervgyár rekonstrukciója a legnagyobb feladat. Ezekkel párhuzamosan építőmunká­sainkra az a feladat is hárul, hogy fokozzák munkájuk szervezettségét, betartsák az előírt átadási határidőké* és olcsóbban, gazdaságosabban énítsenek. Énítőmunkásatnk a tennivalók jegyében vesz­nek részt a IX. nártkongresz- szus tlszfalafére kezdeménye­zett szocialista m'"«kaver- senyben. Többségük szaktu­dása, fáradhatatlan szor-a*- mn és szocialista öntudata a vállalások teljesítésének zá­loga. Ma, amikor az építő- fa- és építőanyagiparunk mun­kásait, mérnökeit, techniku­sait és valamennyi dolgozó­ját köszöntjük, kívánjuk, ér­jenek el az eddigieknél is szebb eredményeket egész né­pünk, hazánk javára. Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete Baranya megyei Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents