Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-05 / 132. szám
Végh Antal: Békességben Az öreg négy órakor kél. Mindjár odatesz a kislábasban egy liternyi bort, megforralja, bele egy hegyes csípős paprikát, aztán a reggeli munka — disznóetetés, faaprítás — közben megiszogatja. Akkorára felkel az öregasszony, ő is elvégzi a reggeli teendőit, aztán szalonnát sütnek. Utána — ha marad egy kis meleg bor, azt, ha nem — hideget isznak rá. Délben már nem esznek, — estére is csak keveset, de Sándor, az öreg, még napjában egy- szer-kétszer felteszi a tűzhelyre a kislábost borral. Ott élnek a faluvégen, a szőlődomb alatti házikóban. A házon körös-körül szőlő. Bitang hely volt ez, amikor az öreg megvette az uraságtól. Imitt-amott egy gyümölcsfa, szőlőtőke. Oltott, metszett, ültetett hozzá, szaporította. Vénségére egy lás paradicsom kerekedett körülötte. Az öreg — alacsony, bajuszom csattanó piros az arca. Egész héten a szőlő között van. Az asszony sz»- lidképű, vastag, fekete bő ruhában, ősz haja kontyos. Tipegnek egész nap. A bort, amit termel, eladja, megissza, elkínálgatja. Gyakoriak lennének a vendégek, de mindenkinek nem prezentál. A vendéggel együtt iszik, és a beszélgetésben úgy kiabál, hogy túlhalHk a harmadik dombon, is. Egyszer valaki az egyik hordóján keresztet húzott krétával. — Mit firkálsz? — kiáltott rá az öreg. — Nem firkálok — felelte neki — csak megjegyeztem, hogy ebben a hordóban van a legjobb borod. Ebből ne igyál, és el se adj, ezt majd a halotti torodon isszuk meg, azért jegyeztem a keresztet, hogy megismerjük! Megharagudott rá, azóta az udvarára se engedi azt az embert. A bort megitta, másik évben újat szűrt a hordóba, következő évben megint. Aztán ugyancsak. De a keresztet nem felejtette el. Beszélgetés közben gyakran hety- kélkedik. — Oh... csak szája van ennek, lelkem — magyarázza az öregasz szony. — De hiszen! — feleli az öreg Sándor. Nappal nem érnek rá beszélgetni. Az öreg maga végzi a szőlőmunkát, csak metszeni hív mást, mert a dereka nem hajlik. Legjobban a szőlőt szereti tetejezni. Mikor megvan a munkával, végignéz rajta. — Olyan, hogy a kígyó mehetne a tetején — mondja. Este aztán, ha beszélgetésre kerül a sor, hajnalig is tudna mit mondani. A poharak egymásutánja Csak abban mutatkozik nála, hogy egyre hangosabb lesz. Meg ha nevet, a szeméből folyik a könny. Leginkább art szereti hallgatni, ha valaki öregemberek jeles cselekedeteit beszéli. —hogy ez még az, még hetvenen túl is mit csinált... — Na! — kiált közbe diadalmasan. Aztán mekkora öröme van, amikor valaki azt mondja, élhet még az öreg tíz évig is ... Együtt örülnek mindketten, ha az öregnek elindul az orravére — mert úgy mondják, ebben a korban az jót tesz! Ha nagyon legénykedik, így be szél: — Engem a feleségem fiatal ke rában sem tudott szemmel tartani, hát még most! Mire ő felkél, akkorára én már...! — Csak nem tán? Még kiderül, hogy míg az öregasszony alszik, adelig menyecskék várnak a szőlőtőkék között, aztán Sándor kivisz egy-egy kancsó pirosat... Vannak a menyecskék közt, akik borszeretők. — Nem baj, lelkem, legalább engem békében hágj"! — mondja az öregasszony. — Jó, jó, hogy békén hagyja, de az a menyecske, amelyik nagyon kapatos, behúzza az öreget a tőke közé! — Mit bánom én! — feleli. — Az 6 dolga. Csak hadd nyűje magát! Az öreg hallgatja, akkor pislog nagyobbakat, amikor az asszony kimondja: — Ha ő nyüvi magát, legalább én tovább élék! Osztoznak egész nap, és minden reggelt ajándékként fogadnak;.. TORKOS ILDIKÓ RAJZA Galambos! László: 7ődták Hálójuk a tüzes ágak bemártják a tóba, felszökik a mennyablakig tövistelen rózsa. Forognak a szomjas vércsék, pávák tolla lángol, meghal, aki kardok nélkül kering a pólyából. Aranylámpát elültettem. Nappá nőtt az égen, l'T élesítem kígyót ölő ' nefelejcskék késem. Hajamat a bánat fehér csomókká tilolja, szöges-fogú kalitkáknak voltam gyönge foglya. Toronyban a harangkötél baglyok között játszik, körötte a hangok fodra bársonnyá virágzik. Rozmaring zöld tűjét veszti, a menyasszony fátyla megfeketül, ha leszakad a boldogság ágya. Sárkány-zenés lakodalom ne hívj rogyó táncba, akácvirág-sarkantyúkat kötöttem csizmámra. Bütykősödik akaratom: tölgyfa acél kérge, nem párnázok fejemnek a kínok küszöbére. Gyémántlándzsám felhajítom, sötét-kagyló kondul, kettéhasad, nem támadhat senki reám orvul. Nikoíaj Braun; cÁ izé Szavak csodája — repülő madár szárnyának nyíló rebbenése; Kővé vált hegyek, kiszáradt mocsár — különb a szó csoda-tevése, Szavak csodája — tavaszi főidből zölden sarjadó növény-csírák, Ö, mennyi erő kell, míg előtör, míg felgyűl az élő pici láng. A szó — gondolat merész jelleme, mely világot formálni képes, a szó — tükör, melyben villám-tüzet kell mutatnom az örökléthez. Nem, nem is tükör, de inkább maga a villám — igen villám a szó, és lángja, szívemből kicsapva, a vers, a szebbé izzított való! (Ford.: Kovács Sándor) A vonat éjfélkor befutott az állomásra. Fél óra múlva a harmincéves férfi, ballon kabátban — kezében orvosi táska és bőrönd — megállt egy barna házkapu előtt. Recsegve nyilt a kapu. A küszöbön fiatal nő állt. A hangja közvetlen volt és vidám: — Jó estét. i. Hazaért végre? Régen láttam! — Aludni akartok a betegeim;.; hazaküldtek; A fiatal nő a férfira mosotygott és benyomta a kaput. A bérház folyosóján a férfi papírpénzt nyújtott a nő felé: — Ha már ritkán lát, kárpótlásul — mondta. A nő keze a levegőben járt, kapkodott, de a pénz elugrott előle..; A nő durcásan ajkát biggyesztette, mint aki azt mondja; tedd el, nem is kell! Csak kis idő után indult el az orvos felé. — Szervusz; — Szervusz — szólt a férfi te, és lassan, szerelmesen csókolva, magához ölelte a nőt. A fiatal nő esók közben kirántotta a férfi kezéből a papírpénzt és nevetve szaladt az udvar felé. A férfi az udvar közepén érte ei. Karjába kapta és csókolta, csókolta;;. A nő meg csak nevetett, nevetett: — Bolond! te bolond! felébred a ház..; Négy emelet sötétség és az ég nézett viszsza rájuk — messziről. A házmester-lakás kisebbik szobájába alig szűrődött világosság az utca felől. Két gyerek aludt — két heverőn. A nagyobbik szobában faltlámpa adott világosságot. A fiatal nő — az orvos felesége — a rekamiéra igazította a takarót. A férfi az asszony mellé lépett, magához emelte, orrát játékosan a felesége pisze orrához ütögette. — Nagyon boldog vagyok, édes. Az asszony szeme megcsillant; fürkésző volt: — Mit tagadsz? — Titok! — Operáltál? — Vége — mondta az orvos. Aztán nem bírta tovább: — Kineveztek. Atkapta az asszonyt — pörgette, pörgette, mint a szél... Lihegve megállt. Az asszony nézte férje boldogságát, halkan szólt; — Akkor itt hagyjuk a házmesterséget? Hirtelen csengő berregett, követelőn. Az asszony a férfira nézett: A férfi nem engedte el az asszonyt, húzta magához, — Hadd várjon ... Az asszony a férfihoz, a nyitott kabát alá bújt És a csengő hiába berregett. * A gyárban hatalmas lemeztábla döngölt. Vaskalapács zuhogott rá. Visszhangzott a szerelőcsarnok. Az orvos ballonkabátban a csarnok ajtajában állt. Tekintete végigfutott az embereken és a tárgyakon. Elindult egy idős ember felé. Megállt mögötte, hangját torzítva, dőrmögve szólt: — Megjött a vándormadár, jó reggelt! Az idős ember zavartan hátra kapta a fejét; —- Sándor!.... — Jó reggelt, apám: Az öreg csak nézte: — Hát, megjöttél? — Meg. — Ez nem klinika, mi?! A kazán tetejéről nyakigláb ember kiabált: — Idegen a műhelyben! — és már ugrott is lefelé. A darus nem szaladhat — csak integetett: — Höhö ... professzor, régen láttalak! Az orvos köré jött az egész műhely. K zét szorítottál; ölelték — Az egész műhely nevében köszöntőm birodalmunkban — szónokolt az egyik —, és régi szokás szerint üdvözlöm önt... essen beléd a ménkű, ha nem tartasz velünk! Nevetett az orvos, nyitott szájjal. Aztán az embercsoport szélén egy vékonyarcú öreg mellé lépett, magához kapta és ennyit mondott: H. Barta Lajos: Három érkezés —- Megjöttem. A vékonyarcú öreg zavartan topogott viccet erőltetett: — Tudod-e még egyengetni a vasat, ahogy tanítottam? Vagy már csak az injekciós- tűket egyengeted? Az orvos körülnézett, mellette a satupadon kalapács hevert, az apjára kacsintott, felemelte a kalapácsot, aztán a földről egy görbül vaslemezt, és egyengetni kezdte. Zuhogott a kalapács, ütötte a vasat. Az emberek összenéztek. Zuhogott a kalapács ... Aztán megállt Az orvos felfogta a lemezt és odanyújtotta a vékonyareú öreg elé. aki valamikor a mestere volt Az öreg az orvosra nézett, aztán a vaslemezre. Forgatta a lemezt a fény felé tartotta .;. Jobbról nézte.,. balról nézte:: és csak ennyit szólt: — Hát ezzel megvagyunk. Az orvos ballonkabátja oiajfottos. * A klinikán fehér volt a tisztaság, A tizenkettes szobában fiatal nővér dolgozott A bejárati ajtó nyikorgására felkapta a tekintetét. Az orvos jött az ajtó felől előre; — Jó napot. A nővér kicsit meghajolt: — Jó napot. Láttam, hogy már megjött. Mire beértem, itt volt a táskája Az orvos kezet nyújtott: — Miké... A nővér nézte az orvost — Tudom, ismerem. — Engem? ■— Igen. Sokat beszélnek magáról. Az orvos tekintete a rendelőben körbejárt: — Mit beszélnek? . >; A nővér halkan, egyszerűen mondta: — Hát sok mindent. — Kicsit hallgatott. — Nem ilyennek képzeltem . Azt hittem, hogy szőke. — Miért? — Csacsiság. A tiszta nekem fehér... és a szőke majdnem fehér. — Az orvos nem felelt, a szavakon gondolkodott. A nővér az orvos ballonkabátját nézte: — Olajos .,. — mondta. — Kitisztítom .,» — és el is indult. Az orvos ránézett, mosolygott: — Köszönöm, majd magam. Levetette a kabátot, benzines üveggel a vízcsaphoz lépett. A nővér a háta mögött állt: — Kérdeznék valamit. — Kérdezzen, kérem — mondta az orvon, de nem fordult meg. — Igaz, hogy a felesége házmester volt, amíg maga tanult? — Igaz — mondta az orvos. — Még most is az. És kötődét rendezett a lakásban. — Ez azért szép. Válasz nem jött: az orvos tisztítja az olajfoltokat. A bailonkabáton az olajfoltnak ismerős szaga van. Ilyen szaga volt az apja keze simogatásának, amikor az orvos még gyerek volt. Arcához húzta a kabátot. Az olajszagon átüt a karból. OLVASÓLÁMPA Se hús, se hal A köztudat az olvasmányoknak ezt a két „műfaját”. típusát tartja számon: a könyveket és a folyóiratokat. Hová tegyük ezeket a se hús, se hal nyomtatványokat; az alma- naehofcat, antológiákat, szem léket? Pedig ezek is ott sorakoznak a könyvesboltok pultjain, a hírlapárusító standokon. Csak kevés kéz nyúl feléjük .,. Holott fényes múltja, nemes hagyománya van ezeknek az „öszvér-műfajoknak” számító kiadványoknál: is irodalmunkban. Valaha a folyóiratot pótolták, az igényesebb közönséget nevelték, a rendszeres könyvolvasásra kapatták rá az embereket. Egyik-másik hajdani almanachot, antológiát az irodalomtörténet is számon- tartja: például a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurórát, vagy a modern magyar költészet úttörőit, Adyt és társait először felvonultató nagyváradi Holnapot. 1% mi a szerepe ezeknek a könyveknek, gyűjteményes köteteknek — ma? Amikor folyóirat- és könyvkiadás annyira specializálódott, hogy — például — a horgászoknak is önálló szaklapjuk van (s a Magyar Horgász egyedül nagyobb példányszámban jelenik meg, mint a magyar irodalmi folyóiratok együttvéve!), amikor a galambtenyésztésről könyvet írnak, amikor magyar nyelven akár az arab népek irodalomtörténetét is önálló munkában tanulmányozhatjuk? Itt van előttem például a Magvető Könyvkiadó immár harmadik esztendeje megjelenő almanachjának legújabb kötete. Szinte egyetlen írás nincs benne, ami külön-külön ne jelent volna meg valamelyik folyóiratban: Kassák Lajos. Csanádi Imre, Rákos Sándor versei, örsi Ferenc drámája, Fejes Endre irodalmi forgatókönyve, Kolozsvár* Grandpierre Emil novellája^ Major Máté, Sík Csaba tanulmánya. A testes kötet, a több mint négyszáz oldal mégsem esetlegességek gyűjteménye, írások konglomerátuma, hanem okosan éS érdekfeszítően szerkesztett évkönyv. A könyv értékét az írások együttese adja. Olyan írások sorakoznak egymás után, amelyek másutt is megjelenhettek vohtoj mégis csak itt hozzáférhetők. Fejes Endre, ez a ritkán szóló író, a Rozsdatemető sikere után itt publiká'jH először a Mocorgó cír.iű novellájából készített —• olvasmánynak is értékes ás érdekes — irodalmi forgatókönyvét. Jólesz László kf- sérőszövegével itt jelent m jg néhány megrázó gyermekrajz, készítőiről ilyen ada.ö- kát olvashatunk: „Születető 1931. Deportálták: 1942. Me& gyilkolták: 1944. Auschwitzi — Sárcsi Bálint zenekutató etiópiai utazásáról számol be; Major Máté a világa i hírű építész, Le CorbusieíU! vei való találkozásairól ké-' szított föl jegyzéseket. A pl»’ esi születésű Vásárhelyi Viktor művészetéről — akinek játékos ötletéből született a mai op-art divat
