Dunántúli Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
Miért gyázte le a Szovjetunió a fasiszta Németországot ? — I aszitij Szokolovszkij, a Szovjetunió marsa Hja válaszol a külföldi hírügynökségek képviselőinek kérdéseire — A Nagy Honvédő Háború kitörésének 25. évfordulója alkalmából a külföldi sajtóügynökségek képviselőinek egész csoportja arra kérte Vaszilij Szoko- lovszkijt. a Szovjetunió marsallját. hogy válaszoljon a szovjet nép és a fékevesztett Hitler-fasizmus élet-halálharcáról feltett kérdéseikre. Az alábbiakban közöl- jük ezeket a kérdéseket és Szokolovszkij marsall válaszait. 1, kérdés: Az ön véleménye szerint mivel magyarázhatjuk a Vörös Hadsereg kezdeti balsikereit a hitleri Németország ellen vívott háborúban? Felelet: A második világháború kitörésekor a Szovjetunió korszerű hadsereggel rendelkezett. A szocialista ipar a háborút megelőző ötéves tervek folyamán felszerelte a Szovjet Fegyveres Erőt fegyverekkel és harci eszközökkel, amelyeket időnkint még tökéletesebbekkel váltottak fel. Ez történt közvetlenül a fasiszta Németország támadása előtt is: a Vörös Hadsereg éppen a fegyverek kicserélésének pillanatánál tartott, különösen a tankok, a repülőgépek és az automata-fegyverek tekintetében. Mint köztudomású. évszázadunkban egész népek viselnek hadat, felhasználva államuk teljes gazdasági és katonai erejét. A szovjet állam fennállásának rövid történelmi időszaka alatt természetesen nem volt képes a szükséges anyagi, tudományos és műszaki erőforrásokat felhalmozni ahhoz, hogy a háború kezdetén szembeszálljon a fasiszta Németország és az akkoriban igájába hajtott fél Európa erőforrásaival. Nem hallgathatunk azonban arról sem, hogy a németek Wehrmachtjának felfegyverzéséhez és felszereléséhez, valamint a német gazdasági és katonai potenciál tekintélyes növeléséhez egészében véve jelentősen hozzájárultak a dollárok tízmilliárd- iai, amelyeket az Egyesült Államok és más országok monopóliumai — a Young-terv és más ahhoz hasonló elképzelések keretében — a német gazdaságba beruháztak. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a hitleri Németország váratlan és hitszegő támadásának pillanatában a Vörös Hadsereg még nem volt mozgósítva, s a Szovjetunió iparát és gazdaságát még nem állították át a háborús időszak követelményeinek megfelelően. Ezek azok a legfőbb okok, amelyek következtében a Szovjetunió és Vörös Hadserege a Nagy Honvédő Háború első időszakában jelentős anyagi és emberveszteséget szenvedett és öldöklő harcok közepette visszavonult az ország belsejébe, a hitlerista hordák nyomása alatt, amelyeket addigra nemcsak, hogy teljesen mozgósítottak, de amelyek már jelentős hadi tapasztalatokat szereztek, hiszen rövid idő alatt szétzúzták jónéhány európai állam korszerű hadseregét. Ráadásul & fasiszta Németország már jóval a háború előtt átállította egész gazdaságát háborús üzemre. Ilyen körülmények között a szovjet népnek és Vörös Hadseregének kolosszális erőfeszítésre volt szüksége — az arcvonalon és a hátországban egyaránt — ahhoz, hogy magához térjen a csaknem kétszáz hadosztályból álló német-fasiszta Wehrmacht első csapásai után, hogy mozgósítsa erőit, a front szolgálatába állítsa a Szovjetunió összes emberi, anyagi és műszaki erőforrásait, sőt kiverje a fasiszta Németország hadseregét. A szovjet nép és Vörös Hadserege a Kommunista Párt és a szovjet kormány vezetésével nem kímélte erejét és áldozatait a kegyetlen és alattomos ellenséggel vívott harcban. Ennek eredményei már 1941 novemberében és decemberében is megmutatkoztak a Moszkva alatti csata idején, tehát mindössze 4 hónappal a háború kitörése után. A hitleri Németország és hadserege megismerte a Vörös Hadsereg és népünk erejét, hihetetlen ellenállását és törhetetlen győzniakarását. A Moszkva alatt megvívott nagy csatában megállítottuk, szétzúztuk és Moszkvától öbbszáz kilométernyire visszavetettük az ellenséget. Ezzel véget vetettünk a hitlerista ril.1 árháborúnak, szertef oszlattuk a német adsereg legyőzhetetlenségének legendáját és rabságban sínylődő európai népek előtt lomét felcsillant a fasizmustól való meg- s abadulás reménysége. El is jött a megszabadulás: a győzelem napja. A hitleri Németország 1945. május 9-én feltétel nélkül kapitulált. 2. kérdés: Kinek a kezében volt éa hogyan folyt a Szovjetunió politikai és ka- tonai vezetése a háború éveiben? Felelet: A fegyveres erők cselekményeit az arcvonalakon, valamint az ipart és a mező- gazdaságot a hátországban a Kommunista Párt és a szovjet kormány irányította. A párt és a kormány élén J. V. Sztálin állt. Egyidejűleg az Országos Honvédelmi Bizottság elnöke és a fegyveres erők főparancsnoka volt. A szovjet nép korlátlanul hitt a pártnak és a kormánynak, s ezért maradéktalanul támogatta a hitleri Németországnak és csatlósainak legyőzése érdekében hozott intézkedéseket. Következőleg' az egész háborús időszakban teljes volt a politikai és katonai vezetés egysége; teljes volt az egység a célok és feladatok tekintetében, amelyeket úgy lehet összefoglalni; a nép minden erejét és az ország valamennyi anyagi erőforrását összpontosítani annak érdekében, hogy a hitleriét« «^szállókat elűzzük a Szovjetunió területéről és a rabságban sínylődő európai országokból és végérvényesen szétzúzzuk őket ott, ahonnan jöttek. 3. kérdés: Mit mondhat On arról a segítségről, amelyet a Szovjetunió Angiiétól és az Egyesült Államoktól kapott a Nagy Honvédő Háború idején? Felelet: A szovjet emberék ma is jól emlékeznek arra az időre, amelyben Angliából és az Egyesült Államokból élelmiszerrel, hadi gépekkel, gépkocsikkal és repülőgépekkel megrakott hajók érkeztek a Szovjetunió tengeri kikötőibe. A szovjet haditengerészek elismerően nyilatkoznak az angol és amerikai tengerészekről, akik velük együtt kísérték a szállítmányokat a távoli észak víziutain, hősiesen védelmezve azokat a hitlerista tengeri és légi kalózoktól. A szovjet hadirepülők jól emlékeznek az angol vadászrepülőkre, akik segítettek nekik visszaverni a fasiszták légierejének eszeveszett támadásait a murmanszki kikötő és Murmanszk városa ellen azokban a hónapokban, amelyek a város lakóinak legnehezebb hónapjai voltak. Viszont, ha a hitlerellenes koalícióban részt vevő szövetségeseinknek — Angliának és az Egyesült Államoknak — tisztán katonai segítségéről beszélünk, sajnos azt kell mondanunk, hogy az egyáltalán nem volt olyan, mint amilyet ígértek és amilyenre mi természetesen számítottunk. A Vörös Hadsereg a háború első három évében lényegileg párharcot vívott a hitlerista hadsereggel. Az Egyesült Államok és Anglia legfőbb erőit ebben az időben Észak-Afrikába, vagy Olaszországba összpontosították, többezer kilométernyire a legfőbb fronttól, a szovjet—német arcvonaltól. Végig az egész háború alatt a német fasiszta csapatok nagy része a szovjet—német arcvonalon tevékenykedett. Álló négy esztendőn át csaknem szüntelenül folytak a megfeszített erejű hadműveletek, amelyekben mindkét részről többmillió katona vett részt a fegyverek tízezreivel, valamint a tankok és repülőgépek ezreivel. A Vörös Hadsereg ellen csaknem három éven át 153—201 német hadosztály állt harcban. Ugyanakkor az angol és az amerikai csapatok olyan arcvonalakon csatáztak, amelyeken 2—19 hitlerista hadosztály állt velük szemben, sőt egészen addig, míg Olaszország ki nem lépett a háborúból, — tehát 1943 őszéig — mindössze 2—8 hadosztály ellen kellett küzdeniük. Ebből következik, hogy a szovjet csapatoknak a háborúnak több mint a felét anélkül kellett végig- harcolniuk a német fasiszta hordák ellen, hogy közvetlen és lényeges katonai segítséget kaptak volna az angol—amerikai csapatoktól. A szovjet—német arcvonal változatlanul a fő front maradt azután is, hogy a szövetségesek megkezdték hadműveleteiket Nyugat-Euiúpában. 1945. január 1-én, tehát a harc tetőpontja előtt, a szovjet—német arcvonalon 179 német hadosztály, — az összesek 57 százaléka — és nyugaton 119, vagyis az összesek 38 százaléka csatázott. Ráadásul, mint arról West- fahl tábornok, a „B” hadseregcsoport parancsnoka tanúskodik, „a nyugaton bevetett német csapatok harci ereje a betörés (azaz az angol—amerikai erők északfranciaországi betörése) pillanatában... jóval csekélyebb volt, mint a Keleten harcoló hadosztályainké.” így hát, mint a tényék mutatják a Wehrmacht főerői egészen a háború befejezéséig a szovjet hadsereg ellen harcoltak. Szem előtt kell tartani a következő körülményt is: a szovjet—német arcvonalon a harccselekmények megfeszített és aktív jellegűek voltak. A szovjet—német front kiterjedése és a valóban harcban töltött napok szempontjából többszörösen felülmúlja a második világháború összes többi arcvonalait. A német fasizmus legfőbb erői a szovjet csapatok ellen vívott harcok mezőin találták meg sírjukat. A német fasisztáknak több mint 500, és a hitleri Németország csatlósainak mintegy 100 hadosztályát zúztuk szét és ejtettük fogságba. Az Egyesült Államok és Anglia, Afrikában és Európában 176 hadosztályt vert szét és fogott el. Ez egyharmada annak, amit Hitler és szövetségesei a szovjet—német arcvonalon veszítettek. A Wehrmacht össz-emberveszte- sége a háború idején: a 13 600 000-ből tízmillió a szovjet—német arcvonalon tartózkodott. Ott semmisült meg a német légierő, tankok, fegyverek és más hadigépek nagy- része. Nem véletlen, hogy Winston Churchill már a háború alatt azt írta: „Az orosz hadsereg belezte ki a német hadigépezetet.” Franklin D. Roosewelt a következőképpen értékelte a helyzetet 1942 májusában MacArthur tábornokhoz intézett táviratában: „Stratégiai szempontból világos a tény: az oroszok az ellenfél több katonáját ölik meg, s több fegyverét és felszerelését semmisítik meg. mint az Egyesült Nemzetek többi 25 állama együttvéve.” Nem kevésbé kategorikus kijelentést tett Churchill a háborús kabinet elé 1943 januárjában terjesztett jelentésében: „;,.be kell ismernünk — mondotta —, hogy összes hadműveleteink együttvéve jelentéktelenek Anglia és az Egyesült Államok hatalmas erőforrásaihoz, s még inkább Oroszország gigantikus erőfeszítéséhez viszonyítva” Persze az a tény. hogy az angol—amerikai csapatok tevékenysége a német-fasiszta hadosztályok jelentős részét lekötötte, fontos szerepet játszott a háború befejezésének közeledésében. De nem szabad elfelejtenünk: a második arcvonalat a szövetségesek csak akkor nyitották meg, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a szovjet hadsereg maga is megbirkózik ellenségével. Az események ilyen alakulása nyilvánvalóan nem tetszett az Egyesült Államok és Anglia vezető köreinek, s ezért az utóbbiak végre hajlandók voltait partra szállítani csapataikat Észak-Francia- országban. Mér sokat írtak és beszélteik arról, hogy milyen jelentősége volt Anglia és az Egyesült Államok katonai segítségének a második világháború éveiben. Nagyon igyekeznek túlozni a lend-lease szállítás szerepét. Azoknak a szerzőknek, akik ezzel próbálkoznak, az Egyesült Államok elhunyt elnökének, Franklin Rooseweltnek szavaival válaszolok, aki azt mondotta: „Sohasem vélekedtünk úgy, hogy lend-lease szállításaink voltak Németország térdrekényszerítésének legfőbb tényezői. Azt a Vörös Hadsereg harcosai érték el, akik életüket és vérüket áldozták a közös ellenség ellen vívott harcban.” 4. kérdés: Mért győzte le a Szovjetunió a fasiszta Németországot? Felelet: Mindenekelőtt azért, mert a szovjet szocialista állam a kemény megpróbáltatás éveiben hasonlíthatatlanul erősebb volt, mint a fasiszta Németország összes csatlósaival együtt. Emlékezzünk vissza: Hitler egyik legfőbb számítása az volt, hogy a súlyos megpróbáltatás idején a Szovjetunió nemzetei és népei majd összemarakodnak és az Unió széthullik. De mint azt mi vártuk, pontosan a megfordítottja következett be: a háború, a közös megpróbáltatás és a közös fájdalom mind erősebben eggyékovácsolta a különböző nemzetiségű szovjet embereket és, ha szabad így mondanom, egységes, rendkívül szilárd ötvözetet alakított ki. Mint ismeretes, a hitleri Németország gazdasági tekintetben a legfejlettebb kapitalista országok közé tartozott. Átállítása a háborús gazdaságra már 1933-ban megkezdődött. A fasiszta Németország katonai és gazdasági erőforrásai még jobban megnövekedtek azután, hogy a megrohant európai államok nehézipara is a németeket szolgálta. Németország 1940-ben a csatlósokkal és a megszállt országokkal együtt 391,2 millió tonna szenet (kőszénre átszámítva) és 30,9 millió tonna acélt gyártott, ugyanakkor, amikor a Szovjetunió 153,7 millió tonna kőszénnel rendelkezett és 18,3 millió tonna acélt öntött. Hitler hadseregét a legkorszerűbb fegyverekkel szerelték fel s a német ipar hasonlíthatatlanul több harceszközt gyártott, mint a szovjet ipar. Hozzá kell tennünk, hogy a szovjet hadsereg kényszerű visszavonulása a háború első időszakában a hadigazdálkodás szempontjából fontos területek, óriási fegyver-, lőszer- és élelmiszerkészletek elveszítésével járt; sok iparvállalatot — köztük fegyvergyárakat — azzal fenyegetett, hogy az ellenség kezébe kerül. Mindez példátlan arányú áttelepítést tett szükségessé. 1360 nagyvállalatot és több mint tízmillió embert kellett áttelepítenünk az ország keleti részébe. A háború előtt az ellenség által utóbb megszállt területen gabonatermésünk 52 százalékát és cukorrépánk 86 százalékát termesztőt tűk; onnan származott hús- és burgonyaellátásunk jelentős része. Minden más állam összeomlott volna e hihetetlen nehézségek terhe alatt. A szovjet népgazdaság azonban hősiesen kitartott, sőt nem sokkal több mint egy év alatt átállt a hadigazdálkodásra. Miután sikerült a népgazdaságot a háborús sínekre átállítani, gyors ütemben kibontakoztak új építkezéseink, hogy megteremtsük fejlett hadigazdálkodásunkat és túlszárnyaljuk a fasiszta koalíciót sokmillió főnyi hadseregünk legkorszerűbb felszerelése tekintetében. A háború alatt öldöklő verseny folyt a hitleri Németország és a Szovjetunió között, a hadigazdálkodás terén. A szovjet hátországban a háborús években 3500 nagy ipar- vállalat épült; a megszállás alól felszabadult területen 7500 nagyüzemet és gyárat állítottak helyre. A szovjet ipar teljesítette az arcvonal összes megrendeléseit. Speemek, Hitler fegyverkezési miniszterének kijelentése szerint Németország már 1944 nyarának elején elvesztette a háborút, gazdasági tekintetben. A Szovjetunió népgazdasága a Nagy Honvédő Háború éveiben szemmelláthatólag bebizonyította objektív fölényét a kapitalista gazdasággal szemben. A szocialista gazdaság alapja a termelőeszközök társadalmi tulajdona. Ez a gazdaság tervszerű, s ezért olyan óriási lehetőségekkel rendelkezik, amelyek egyszerűen elképzelhetetlenek a kapitalista gazdaságban. A szovjet ipar a háborús években 490 000 agyút, 137 000 repülőgépet, valamint 203 000 tankot és önjáró löveget bocsátott az arcvonalak rendelkezésére. Á háború utolsó károm évében, átlagosan évente több mint 3 millió puskát, mintegy 2 millió géppisztolyt, százezer aknavetőt. 450 000 kézi és állványos golyószóiót gyártottunk. 1941 és 1944 között a szovjet állam 4312 millió púd gabonát termesztett. holott az. első világháború idején Oroszországban a beszállított és felvásárolt gabona mennyisége mindössze 1399 millió pudot tett ki. A szovjet nép által a háború előtt és háború alatt megteremtett anyagi és műszaki bázis. lehetővé tette, hogy az ország fegyveres erői szétzúzzák a német fasiszta agresszorokat. Azért győztünk, mert a szovjet emberek életre-halálra harcoltak az ellenséggel napfényes jelenünkért, a szocializmusért és még szebb jövőnkért; a kommunizmusért, a Szovjetunió szabadságáért és függetlenségéért, a fasizmusnak, — az imperializmus legocsmá- nyabb torzszülöttjének, — megsemmisítéséért, valamint'a fasizmus vadállati kegyetlert- sége és népbutítása ellen; a világ népeinek barátságáért, a fasizmus igájában sínylődő népek felszabadulásáért, s azért hogy tartós béke legyen a földön. Azért győztünk, mert a szovjet nép az élenjáró, kommunista eszményekért harcolt a legszélsőségesebb, fasiszta reakció ellen. Mint a Nagy Honvédő Háború is megmutatta, a szovjet nép lelkiereje megingathatatlan. Azért győztünk, mert a hadvezetés szovjet művészete a leghaladóbb katonai művészet. A csaták folyamán a konstruktív szellem, az újszerűség iránti érzék, a parancsnoki állomány tapasztaltságának és katonai leleményességének tudata sok új vonással egészítette ki a szovjet hadművészetet és biztosította fölényét a németeké fölött. így például a Moszkva alatt megvívott nagy csatát, sikerült megnyernünk, annak ellenére, hogy az ellenség általános fölényben volt a Moszkva felé mutató fő irányban és az egész szovjet—német árcvonalon. A német fasiszta hadvezetés akkor szenvedte el első nagy vereségét a második világhá- rúban. D. MacArthur, a híres amerikai tábornok a szovjet csapatok e sikerét, „mint a történelem legnagyobb eredményét” méltatta. A szovjet hadvezetés művészete ragyogóan megállta helyét a sztálingrádi csatában, amikor a két fél még egyenlő erőben volt a szovjet—német arcvonalon. A szovjet hadsereg kivívta a győzelmet számával és hadművészetével egyaránt; erről meggyőzően tanúskodnak olyan nagy hadműveletek, mint a Kurszknál, Szmolenszknél, a Dnyeperen túl, Belorussziában, Lvov és Szandomir térségében, Jasinál és Kisinyev alatt, Budapestért, a Visztulánál és az Oderánál, valamint Berlinért megvívott harcokban, valamint a japán császári hadsereg ellen a távolkeleten folytatott hadműveletekben. Nézetem szerint nem lebecsülendő körülmény: akadnak olyanok, akik ma nem szívesen emlékeznek arra, hogy a szovjet nép. a szovjet partizánok és a hitleri iga alá került más európai országok ellenállóinalt harca, milyen fontos befolyást gyakorolt világszerte. Ami a szovjet népet illeti, mélységes tisztelettel emlékezik arra, hogy az ellenállás erői Franciaországban. Hollandiában, Belgiumban, Dániában és más országokban milyen hősiesen kivették részüket a győzelemből. 5. kérdés: Vajon el lehetett volna kerülni a második világháborút és milyen módon? Felelet: Azt hiszem, hogy a választ erre a kérdésre megtalálhatjuk az államok kölcsönös kapcsolatainak történetében mind a 30-as, 40-es éveikben, mind most, századunk 60-as éveiben. Mi, szovjet emberek mindenkor azt állítottuk és most is azt valljuk, hogy az államok közötti összes vitás kérdéseket kerekasztal mellett, tárgyalások útján kell megoldani. A második világháború tanulságai mindenekelőtt arra figyelmeztetik a népeket, hogy ébereknek kell lenniük az agresszió mesterkedéseivel szemben. Az agresszorokkal nem megbékélni kell, mint Münchenben történt; le kell leplezni és meg kell hiúsítani terveiket, visszautasítani veszélyes tevékenységüket és meg .kell szilárdítani a béke híveinek egységét. Ezek a legfontosabb feladataink a béke megőrzéséért és megszilárdításáért vívott harcban. A napokban lesz 25. évfordulója annak, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót. Ezzel kapcsolatban utalnunk kell a világbékét fenyegető új veszélyre, amelyet a nyugati hatalmak, — elsősorban az Egyesült Államok — esztelen irányvonala hoz magával: a német militarizmus felélesztése, mint fő ütőerőét a Szovjetunió és a többi szocialista államok ellen. A nyugati hatalmak háború előtti politikájának összeomlása sokmindenre megtaníthatja vezető köreiket. Sajnos, úgy látszik, hogy nem sokat tanultak. Nem veszik figyelembe a történelem leckéjét és ismét fegyvert adnak azok kezébe, akik fellobban tották a második világháború pusztító lángját. A háborúhoz vezető utat csak az össze- békés erők bátor és határozott lépéseivel, nagyfokú szervezettségével és állandó éberségével lehet elzárni. A szovjet nép békeszerető nép; teljese leköti építő munkája. Nem szereti a kard csörtetést. De fegyveres erejét felszerelte mindennel, ami szükséges althoz, hogy visz* szaverje bármely agtesszor próbálkozását.
