Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-15 / 114. szám

8 napló «6«. MAJvq m Erő, szépség, ügyesség a tanárképző főiskolák spartakiádján ley iát iák az illetékesek Nyilatkoznak az HB II és NB III csapatok szakvezetői MEGGVES LAJOS (PVSK): A HARMADIK HELY BIZTATÓ A JÖVÖRE NÉZVE Meggyei? Lajos, a PVSK volt neves labdarúgója Irányítja az év eleje óta a vasutascsapat ed­zéseit. A vasutas-szurkolók öröm­mel tapasztalták, hogy az eddig lejátszott öt hazai mérkőzésen nem szenvedett vereséget csapa' tűk. s a hazai gólarányuk 13:1. Vidéken már nem Ilyen jól szere­pe! az együttes, de hogy látja csapata szereplését az edző? — Edzéstervemben célkitűzés­ként az első öt csapat közé való bejutást jelöltem meg. Csapatunk viszonylag jól képzett Játékosok­ból áll. Tudom, hofy nekik Is az a vágyuk, mint a szurkolóknak: egy osztállyal feljebb kerüljünk! Eg a vágy azonban csak nagyon erő6 elhatározásra alapozott, töret­len lendületű edzésmunkán ke­resztül valósulhat meg. Az össze­tartás. a jó kollektív szellem pe­dig komoly fegyver a nehézségek leküzdése során. A jelenlegi sze- reDlésünk megfelelőnek mond­ható: a 10. forduló után — Igen szoros mezőnyben — a S. helyen állunk. Ez biztató Jelenség a to­vábbi küzdelmekre nézve. A csa­patszellemet Illetően kisebb prob­lémáktól eltekintve, nincs kifo­gásolni való jelenség. A megfe­lelő eredmény eléréséhez szüksé­ges jó játék szintjét azonban még csak egy-két mérkőzésen értük el. Még mindig nem elég folyamatos az összjátékunk; Lé­nyeges: vidéken a jövőben sok­kal elszántabban kell küzdenünk, de az ellenfél kapuja előtti hely­zetfelismerésen is van sok javí­tani való. KRESZ SÁNDOR (Pécsi Bányász): /Je ..TÓBB VAN A CSAPATBAN A Pécsi Bányász labdarúgói íesntóbbi három mérkőzésüket megn verték. A bajnoki táblázaton az élcsoporthoz zárkózott fel a es^oat. A Bányász-szurkolók jö­vőre az NB T B-ben szeretnék lá^ni csabaiunkat. Nos, az eddigi t^iesítmény azonban a maga­sabb * osztályba jutás kiharcolásá­hoz nem elesendő. De kétségte­len, sokkal több van az együttes­ben. Kresz Sándor edzőnek is ez a véleménye. — Nem úgy szerepe! a csapat, aho^y szeretnénk. Sokkal több van a fiúkban, mint amit az eőcii!?i mérkőzéseken nyújtottak. Főleg csapatjátékban kell javul­nunk, de a játékosok egyéni tel­jesítményei is elmaradtak az őszi iőénvben látottaktól, összeállítá­sunk még mindig nem alakult ki. egv-két helyre még keresem a legjobban megfelelő játékost. Furcsa, de így van, vidéken sok­kal jobban szerepel az együttes. Idegen pályán sokkal nagyobb akarással, erőbedobással játsza­nak a fiúk, mint Pécsújhegyen. Ezen feltétlenül változtatnunk kell. Tudomásul kell vennünk, hogy mindenegyes pontért na­gyon meg kell küzdeni, még ott­honunkban is. Még hét mérkő­zésünk van vissza a tavaszi idényben, négy alkalommal vidé­ken. háromszor otthonunkban ját­szunk. Remélem, hogy a mostani 13 pontunkhoz még 10 pontot si­kerül szereznünk, s 23 Doniunk­kal az első öt csapat között tu­dunk végezni , a tavaszi idény vé­gén. s aztán ősszel még sok minden történhet. KAI LAT LIPDT (Pécsi Ércbányász SC): KÜZDENITUD ASBAN SOKAT JAVULTUNK Az Ércbányász SC labdarúgói az elmúlt évben nagyszerűen kezd­tek az NB m-ban, egyik mérkő­zést a másik után nyerték. Az őszi évadban a csapat nagyon Visszaesett. Most, tavasszal ismét Jól szereoel az Ércbányász. Leg­utóbb a Nagykanizsa! Dózsa ellen Se biztos győzelmet aratott. Kál­lai Lipót edzővel arról beszél­gettünk. hogv miben látja csa­pata rapszódikus teljesítményét, 6 milyen garancia van, hogy a tavalyi eset az idén nem fog megismétlődni. — Hogy miért szerepeltünk az elmúlt év őszén gyengébben? Az köztudott. Tele voltunk sérülttel, nem egv alkalommal négy-öt já­tékost is kellett volna pótolnunk, ez azonban nem sikerült. Az idén tavasszal nem jól indultunk, de utána fokozatosan játékba len­dült a gárda. Főleg küzdeni­tud ásban javult csapatunk, tavaly az első félidőben nyertük meg a mérkőzéseket most meg a má­sodik félidőben szerezzük a pon­tokat. Ez azt jelenti hogy erőnlé­tünk is ió. Az elmúlt évben a tavaszi idényben még nem igen fcmerlék bennünket, most azonban Blinden csapat külön készül fel JTTl önünk. Azt is el kel! mon- llani hogy most négy vidéki mér­I kőzésünkön öt pontot szereztünk, tavaly pedig egész évben alig tudtunk nyerni vidéken. Sikerül­tek az erősítések, Péhl középhát­védünk nyugodt, korszerű, hig­gadt játékos, jól indít. A kis Szabó pedig lendületes gyorsaságot adott csatársorunknak. Most, vasárnap Mohácson próbálunk szerencsét, tavaly tavasszal 4:0-ra kaptunk ki, s ekkor kezdődött a csapat letörése. Remélem az idén más lesz a helyzet, és a jövőben iß az élcsoportban tudunk maradni. LENDVAI MIKLÓS (BTC): A HÁTRALEVŐ mérkőzéseinkén többet KELL NYÚJTANUNK A BTC az NB n-bSI került az NB m-ba. Az alacsonyabb osz­tályban az eddigiek során csak mérsékelt eredményekkel rukkol­tok elő a bőrgyáriak. Lendval Miklós személyében fiatal edző került év elején a csapathoz. Nagy ambícióval látott munká­hoz, s lelkiismereti kérdés nála a csapat jó vagy rossz szereplése. — Kétségtelen, nem tudtuk azt hozni, amit szurtcolóink a csa­pattól várnak. Az elmúlt évi heti három edzésről az idén heti négy edzésre tértünk át, bizony idő kell ahhoz, hogy a nagyobb meg- terhelésű edzésekhez hozzászok­janak a játékosok. Az utóbbi idő­ben a csapat elvesztette kulcs­embereit és az új játékosok kö­zül viszont többen nem váltották be a szereplésükhöz fűzött re­ményeiket, nem beszélve arról, hogy nem egy játékosunk kiöre­gedőfélben van. Az ifjúsági csa­patunkban és a tartalékegyüttes­ben tehetséges, fejlődőképes já­tékosok szerepelnek, jó az után­pótlásunk. A tavaszi idényben 18—19 pontot szeretnénk össze­gyűjteni, ami azt jelenti, hogy a hátralevő mérkőzéseinken sokkal többet kell nyújtanunk. A fiúk akarásával nincsenek bajok, sőt, nem egy alkalommal a nagy aka­rás erőlködést eredményezett, ami meglátszott játékunkon is. Uj já­tékstílus kialakításán fáradozunk, s ehhez Is Idő kell. Remélem át­vészeljük a nehézségeket, és nem­csak eredményesebben fog szere­pelni a társaság, de Játékunk is javulni fog. DORKA MIKLÓS (PEAC): FEGYELMEZETLEN JÁTÉKOSNAK NINCS HELYE A CSAPATBAN A PEAC váltakozó sikerrel sze­repel az NB m-ban. Az egyénileg jól képzett játékosokból álló együttes a legjobbaknak is méltó ellenfele tud lenni, másik vasár­nap viszont a sereghajtó győzi le az egyetemi csapatot. Ez meg­mutatkozik az együttes jelenlegi helyezésén is, a 9. helynél sokkal jobb szereplést várnak az egye­temi szurkolók a PEAC-tól. Ez a véleménye Dorka Miklósnak, az egyetemi csapat edzőjének is. — Átlagos szintet ugyan ki tud­nak játszani a fiúk, ami azt je­lenti, hogy súlyos vereségek és nagyarányú győzelmek nem igen fordulnak elő nálunk, de a jó szerepléshez több kell. Elsősorban játékosok erkölcsi, akarati egységét szerenénk megteremteni. Nem szerepeltetjük azokat a já­tékosokat, akik helytelen játék­felfogásukkal nem tudnak és nem is akarnak beleilleszkedni a csa­patba. Fegyelmezetlen játékosnak, legyen az bármilyen jól képzett labdarúgó, nincs helye csapa­tunkban. Játékosaink mindinkább megértik ezt. Most különösen ne­héz hetek előtt állunk, a vizsga- időszakban elsősorban a tanulás­ban kell helytállniuk játékosaink­nak. A főiskolás bajnokságokon elért második helyezésünkről annyit, idegileg nem bírtuk a versenyt. A SZEAC elleni mérkő­zést háromszor is elveszítettük, amikor holtbiztos gólhelyzetet ki­hagytunk, amikor potyagólt kap­tunk, és amikor a tizenegyeseket elhibáztuk. A jelenlevő szakem­berek azzal vigasztaltak bennün­ket, hogy mi játszottuk a leg­szebb futballt. No, persze, még jobb lett volna, ha a szép játék mellett eredményes is lett volna csatársorunk. nek okát Molnár Endre, a csapat vezetője: — Hét döntetlen után törvény- szerű volt, vagy nyer vagy veszt a csapat. A sorsolás vasárnap Nagykanizsán, a listavezető Bá­nyász ellen szólított bennünket, ahol az utolsó negyedórában kö­zéphátvédünk sérülése után vere­séget szenvedtünk. Igen, csatá­rainkkal van baj, még mindig nem találták meg góllövő cipői­ket. Mintha meg lennének babo- názva, a mezőnyben ragyogóan Játszanak, az abszolút gólhelyze­tek sokaságát teremtik a kapu előtt, de a hálóba képtelenek be­találni. Most már talán a rend­kívül nagy, mondhatnám görcsös akarás és nem utolsó sorban az állandóan sarkunkban kísérő bal- szerencse is közrejátszik a gól- képtelenségben. A szakosztályve­zetőség azonban nincs elkesered­ve, bízunk abban, hogy a fiúk kilábalnak a mélypontból. Pleck Róbert haditervet dolgozott ki a gólképesség megjavításárai Csatárjátékosaink egész héten kü­lönleges lőgy a korlatokat végeztek és a kapu előtti támadójáték kü­lönböző formációit gyakorolták. A fiatal játékosokkal szemben türe­lemre van szükség, mi, vezetők ezt megadjuk számukra, de ugyanezt kérjük szurkolóinktól is. SZABÓ LÁSZLÓ (Helyiipar): TÖBBET VÁRTAM A CSAPATTÓL Az NB m. pécsi újonca, a He­lyiipar 5 ponttal, egy nyert mér­kőzéssel, három döntetlennel és négy vereséggel a i4. helyen áll a bajnoki táblázaton. Túl vagyunk a tavaszi idény első felén. Ho­gyan mérlegeli csapata eddigi tel­jesítményeit, s elégedett-e az ed­digi eredményekkel Szabó László edző: — Csak félig vagyok elégedett, éspedig akkor, ha a mögöttünk álló csapatok eredményeit nézem. Őszintén szólva többet vártam. A legutóbbi mérkőzésünkig a me­gyebajnokságot nyert együttes játszott. Nagyon kiütközött a gár­da rutinhiánya, de sérülések, ki­állítás gyengítette ütőképességün­ket. Köztudott, hogy a labdarú­gáshoz szerencse is szükséges. Nos, ez a kellék is hiányoztt ed­dig „szertárunkból*’. Gondolok itt a Nagykanizsai Bányász ellen, a 85. percben" kapott ll-es gólra, Zalaegerszegen az Építők ellen a 86. percben l:0-ra vezettünk, a végén 2:l-re kikaptunk. A csapat a múlt évi ötcsa táros játékról most tér át a 4—2—4 stílusra. Ehhez idő és megfelelő játékos kell. A fiúk egyébként igen szor­galmasak, hétről hétre javul a csapatjáték, remélem, néhány hét múlva — Győri-Kissel, Jandóval, Freppánnal, a csapat a legjobbak­nak is méltó ellenfele lesz. A százméteres női mezőny a célban Délután a wsrsenyzSk közel ezres tömege a honvédzenéka® hangjai mellett impozáns felvo­nuláson vett részt. A felvonu« lást az Egyesített Tiszti Iskola gúlacsapatának nagyszerű benasi- tátója követte, majd az atlétikai versenyszámokat bonyolították le. Tornában a pécsi főiskolá­sok szerepeltek a legjobban, a férfiak közül Farkas, Falvai és Rertók. a nők közül Füzes, Ta­más, Virág és IVicza nyert baj­noki érmeket. Az úszószámokban nagyobb ára egri és szegedi -győ­zelmek születtek, a pécsi lányok közül Halat+i a 100 méteres gyors-, és ősze a 1(K) méteres mellúszásban lett első. A három­szor 100 méteres vegyesúszó számban is a pécsiek szerezték meg az elsőséget. Atlétikában a szegedi főiskolások bizonyulok a legjobbaknak. Az egyes szá­mok nyertesei Férfiak- 100 mé­ter: Németh (Szeged). 800 mé*r: Honti (Pécs).. 4x100 méteres vál­tó: Szeged. Magasugrás: Sövé^vi (Budapest). .Súly: Rónai (Szeg0'"1). Gerely: Ónódi (Pécs). Táyol: Ko­vács (Szeged). Nők: 100 méter: Koszó (Szeged). 400 méter* Tófh- Lőrinc (Szeged), 4x100 méter vál­tó Szeged. Távol: Bucskó (Eger). Gerely: Németh (Pécs). M^gas: Tóth (Pécs). Súly: Gulyás (Sze­ged). Az összesített, x>ont verseny állása az első nap után: 1. Pécs 284. 2. Szeged 222,5, 3. Eger 173,5. A spartakiád-versenyek ma délelőtt a férfi kosár- és női kézilabda-toma küzdelmeivel fe­jeződnek be. mMÖMotafm (Bekútzfrnlő autós- és motoros sportesemé­nyeket, az autóklub munkájá­ról szóló híreket. Jelezni kívánjuk a közlekedés rend­jében történt változásokat, az egyes utcák forgalmában. S természetesen az új rovatban is küzdünk a közlekedésben történő hibák ellen. De helyet adunk a humornak, és rövid érdekes autós történeteknek Is, akár most vagy már ré­gebben is történtek. Szeretnénk egyes gépkocsi és motorkerékpár típus fény­képet is rövid műszaki leírás­sal közölni, s az időközben történt változásokról is hírt adni. Tehát nagy feladat vár meg­oldásra, és mi ennek a meg­oldása érdekében mindent el­követünk, hogy minél érdeke­sebb, változatosabb és haszno­sabb legyen az új rovatunk. Az évszázad üzlete i így nevezték el azt a szovjet— ? olasz megállapodás, ami Gromi- (ko szovjet külügyminiszter és az j olasz Fiat Művek között jött létre, j És méltán meg is érdemli ezt (a rangot, hiszen nem kevesebb­ről van szó, mint hogy a jelen- ( légi kétszázezer darabos szovjet i személygépkocsi-gyártás az 1970- es évekre már hatszázezer olasz [ Fiat kocsival bővül, ami már világviszonylatban is tekintélyes ülai spoHffiíisoi* Labdarúgás: NB L mérkőzés: Dorogi Bányász—Pécsi Dózsa, Do­rog 16.00. NB I. tartalékmérkő­zés: Dorogi Bányász—Pécsi Dó­zsa, Dorog 14.15. NB I. B mérkő­zés: Komlói Bányász—Egri. Dózsa, Komló 16.00. NB II. mérkőzések: Pécsi Bányász—Kaposvári Kini­zsi, Pécsújhegy 16.30, Székesfehér­vári MÁV—PVSK, Székesfehérvár 17.00. NB III. mérkőzések: Pécsi BTC—Szekszárdi Dózsa, BTC-pá- lya 10.00, Szászvári B.—PEAC, Szászvár 17.00, Mohácsi TE—Pé­csi Ércbányász, Mohács 17.00. Me­gyei mérkőzések: Pécsi Vasas— Pécsvárad, PEAC-pálya 9.00, Va­sas I. Bányász—Mágocs, Vasas I. Bányatelep 17.00, Pécsi Előre—Hi­dasi Bányász, Postás-pálya 16.30, Siklós—Pécsszabolcs, Siklós 16.00, Pécsi Szikra—Szigetvári ZMSE, Kokszmű-pálya 9.30, Pécsi Kinizsi —Boly, Helyiipari-pálya 9.30, Pé­csi Honvéd—Pécsj Postás, PVSK- pálya 9.30. Atlétika: NB T. első fordulója az Újpesti Dózsa, Testnevelési Fő iskola, Baranya megye női és az Újpesti Dózsa. Bp. Spartacus, Baranya megye férfi csapatai részvételével, PVSK-pálya 15.00. Területi női és férfi csapatjbaj- nokság Barcs, Komlói Bányász, PVSK és Pécsi Tanárképző ver­senyzőinek részvételével, Tüzér utca 10.00. Kézilabda: NB I. mérkőzések: Őzdi Kohász—Pécsi Bányász, nők, Ózd 9.30. Ózdi Kohász—Pécsi Bá­nyász, férfi, Ózd 10 30 NB U. mérkőctések: Székesfehérvár—Kom lói Bányász, férfiak. Székesfehér­vár 10-00, Tatabányai Bányász— Pécsi Dózsa, férfiak. Tatabánya 1J .00. Tatabányai Bányász—Pécsi Vörös Meteor, nők, Tatabánya 10.00. Teke: NB I. mérkőzés: FTC— rv .er, BTC, nők, Budapest H.00. NH n mérkőzés: Bp. Cserző—Pé­szám, és ez nem kizárólag belső használatra készül, az biztos, Jó­tékony hatással lesz a i-cömyező szocialista országok gépkocsiál­lományának növelésére is. Ez ter­mészetesen hazánkra is vonatko­zik, és ha még messze is van* de könnyíteni fogja az itteni gép­kocsihiányt, s közelebb hozza azt az időt. mikor már csak az autó szalonba kel menni a kívánt gép­kocsiért. A képen látható 124-es Plat gyártásában történt a szovjet és a Fiat művek megegyezése, s ha az új gyár elkészül a Szovjet­unióban. úgy megindul a nagytömegű gyártás. A jelenlegi Fiat csak egész csekély, a terep és a hőkül*«bozet kivüsz«5bölésénelí módosításával kerül majd forgalomba. MOLNÁR ENDRE (Mohács): GÖLKÉPTELEN A CSATÁRSORUNK A nyolc bajnoki mérkőzés után győzelem nélkül, hét döntetlennel és egy vereséggel 3:5 gólaránnyal a bajnoki tabella 10. helyén áll a Mohácsi TE együttese. Ritka teljesítményt nyújtott az MTE. hét fordulón át megőrizte veret­lenségét, de csatárai eddig mind­össze három gólt lőttek, a véde­lem ötöt kapott. Tehát a baj a csatároknál van. Miben látja en­A Trabant 60I-H matikus, mive! a vezető a kap­csolást maga végzi a váltókarral, anélkül, hogy a tengelykapcsoló pedált le kellene nyomnia. Es reméljük, hogy ez az úlabb típusú Trabant 601—H nálunk is mielőbb és minél több kerül for­galomba, s hogy az igényeket a MERKUR ki tudja elégíteni. „./Haziúía” A mai nappal egy AJ rovat­tal bővül lapunk. ezentúl minden hónapban egy vasár­napi számban fogunk az új rovatunkkal jelentkezni. Rovatunk az adott körülmé­nyek és a lap terjedelméhez igazodva szerényen, de min­dig érdekesen igyekszik lépést tartani az autó- és motor­világban történt események­kel. Azt is előre kell bocsáta­nunk, hogy hosszú szakcik­keket a helyszűke miatt saj­nos nem igen tudunk közöl­ni. inkább távirati stílusban, többféléről és minél nagyobb területről származó, sokakat érdeklő anyagot szeretnénk nyújtani az új rovatunk ol­vasóinak. Ami magában foglalná nem­csak a ktil- és belföldi híre­ket, de szükebb hazánkban, Baranya megyében lefolyt ■Wh .onnan | ÖKÖLVÍVÓ NB L B.5 PVSK—Csepel 13:7. | * > A Davis Kupa tentsztalálkozón í a Wilson, Sanster angol páros S 6:2, 6:4, 11:13, 6:4 arányban győ-) zött a Gulyás. Szikszay kettős el- < len. Anglia ezzel 2:l-re vezet. ; * \ Moszkvában befejezték a Pét- ^ roszján—Szpasszkij sakkvilágbaj- { noki páros mérkőzés függőjátsz- ? máit. A ]3. játszmát Petroszján í játék nélkül feladta és ezzel \ Szpasszkij 7:6-ra szépített, csők- J kentette hátrányát. A 14. játszma) az 57. lépésben döntetlenül vég- \ ződött és így az állás 7.5:7.5. < * < A londoni Wembley Stadionban) szombaton lOö 000 néző előtt játszót- ? ták le az angol labdarúgó kupa ( döntőjét. A végig izgalmas talál- S kozót az Everton 3:2 (0:1) arány- > ban nyerte a Sheffield Wednesday « ellen. I A Nemzetközi Vívó Szövetség j párizsi kongresszusán elfogadták ) azt a javaslatot, hogy nő funkció- < náriusokkal is erősítsék a szer- ) vezetet. Több bizottságba választót- } tak női vívó vezetőket, s ezek J közül Elek Hona, az alapszabály) I bizottságnak lett a tagja. ? A tanárképző főiskolák 1968. évi országos spartakiádját teg­nap és ma a Tanárképző Főis­kola létesítményein rendezték, il­letve rendezik meg. A hazai fő­iskolákat Szeged, Eger, Nyíregy­háza és a Budapesti Gyógype­dagógiai, valamint a Pécsi Ta­nárképző Főiskola versenyzői képviselték. Külföldről a trina­vai, lipcsei és noviszádi főisko­lák képviselői vettek részt az ünnepségeken. esi Bányász, férfiak, Budapest 9.30. Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Veszprémi Ha­ladás, férfiak, Rácvárosi új is­kola 9.30. NB n. mérkőzések: PEAC—Cegléd, férfiak, egyetemi tornacsarnok 9.30, Pécsi BTC—. Pankász, nők, BTC-terem 9.30. Kosárlabda: NB n. mérkőzé­sek: PEAC—MAFC. nők. PVSK-! csarnok 9.00, PEAC—Állatorvosi Egyetem, férfiak, PV§K-csamok ] 10.15, Egyesült Gyógyszer—PVSK, i nők, Budapest 11.45, Egyesült | Gyógyszer—Pécsi Postás, férfiak,; Budapest 10.30, Magyar Nemzeti ( Bank—Szigetvári Vörös Meteor, S nők, Budapest 14.00. ( Röplabda: NB I. mérkőzés:? NrM—PEAC, nők, Budapest 11.00. > NB II. mérkőzés: Zalaegerszegi ( TE—Pécsi Dózsa, férfiak, Zala- s egerszeg 9.00. 5 Birkózás: Országos ifjúsági kö- ] tött és szabadfogású bajnokság a' legjobb pécsi versenyzők részvéte- \ lével, Budapest 10.00 Országos ser > dűlő verseny a legjobb pécsi bír- J kózók részvételével. Püspökla- ? dány íO.OO ) Kerékpár: Megyei 100 km-es c országúti csapatbajnokság a pécs ? —mohács—bajai országúton, rajt ( és cél a 33-as km-kőnél 8.30. j Torna: 14—15—16 és 17 éves > leány és fiú kiválasztó verseny, ( Budapest 9.00. < Lövészet: NB I. csapatbajnoki > forduló: Pécsi Dózsa—MHS Ko- ( márom megye, Külvárosi pálya-) udvari lőtér 7.30. > Tanárképző főiskolák sparta- ( kiádja: kézilabda- és kosárlabda-) mérkőzések. Tanárképző Főis- j kóla 8.00. < Természetjárás: Túra verseny ) felnőttek: Kán község 10—12 óráig, < ifjúságiak: Orfű. Tájékozódási? futás: középiskolái csapatbajnok-( ság második fordulója. Rajt: Kis-< hajmás 8.00. A lipcsei 1966-os vásáron be­mutatták a Trabant 601—H válto­zatát, ami már krómozott lám­pakerettel és ütközőkkel, a hűtő­burkolat az előbbi szita helyett sokkal szebb rácsozattal és új­rendszerű kapcsoló készülékkel van felszerelve, aminek a neve „Hycomat”, ami ugyan nem auto­Még a TV nem is volt, mikor már az autó és motorberkek­ben a „Mazsola”-szó a kezdőket jelezte, és ez még ma is fenn­áll. Kgy ttyen „Mazsola’* a sok. közül büszkén végigrobog a Széche­nyi téren azért, hogy mindenki lássa az ő c új kocsiját és csodál- l ják az 6 tudását. Si- c került is felfedeznie é két ismerősét, akinek r integetett. Mikor már r elrobogott, megszólalt r az egyik: i == Na, mit szól hoz- 1 zál — Hát mi szólnék... íz már régi, hogy úgy yelegabolyodott a ko- :siba; hogy már az 'V számot sem tudja násként kimondani, nint ahogy a kocsi endszámát szokták ’°gy tizenkilenc­latvanhat.

Next

/
Thumbnails
Contents