Dunántúli Napló, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-07 / 107. szám

napló 198«. MÁJUS 7. 2 Az összhatás kedvéért (Folytatót az 1. oldalról) dieket. Az olvasmányban volt egy csomó szamárság, de elgondolkoztató, ahogy a kötelező udvariasságon és az egészséges kereskedelmi ér­zéken túl valójában fogadjuk a külföldieket. Ahogy a lel­künk mélyén fogadjuk: bel- só egyoldalúsággal, kisebb- ségérzettel, partner helyett időnként fölös alázattal is, mintha egy léket kapott hajó matrózai volnánk. Ez a ki­sebbségérzet évek óta témája a humoristáknak, a lényeg mélyén azonban elgondolkoz­tató, mert jóval több ez, mint az ötletes használati tárgyak és autók áradatá­nak, az életnívók közötti különbségek csodálata. Az egészben van valami mély­séges, önérzetbe vágóan szo­morú, mintha önmagunk, hazánk értékeit valami oknál fogva kezdenénk elfelejteni, korábbi eredményeinket alá­értékelni, keltve ezzel egy egészen furcsa és méltatlan összhatást. Pedig ahogy a világban szerte hazánkfiai: a magyar tudósok, a művé­szek, a kint élők és a ki­látogatók a maguk területén egyéni tehetségükkel hozzá­tesznek népünk jóhíréhcs egy-egy értékes, figyelemre méltó kockát, a nép Itthon se volt tétlen, vagyis nem voltunk tétlenek például az elmúlt húsz esztendő alatt, létrehoztuk társadalmi jó­hírünket, tehetségünkhöz mérten létrehoztunk gazda­sági eredményeket, eltüntet­ve közben sok mindent, amiért korábban szégyen­kezni kellett. A magyar köz­élet egy részét azonban kü­lönösen így, a jó idő s a külföldi autók megérkezése táján kezdi aláfesteni egy furcsa igyekezet, mintha egy vitában önmagunkat akar­nánk önmagunk alá gyűrni, egy nemzetközi menhelybe dugva közben az országot, amelyben élünk és amelyet építünk. Veszélyes egyoldalúnak lenni, mint veszélyes volt ez ellenkező előjellel a ko­rábbi időszakban. A titko­lózásnak, a takargatásoknak nincs sok értelmük, előbb utóbb minden igazságra fény derül. Mostanában nem is szoktunk nagyon titkolózni, különösen, ha a problé­máinkról van szó, akkor kü­lönös módon döntő súllyal kicsinységünk és problé­máink jutnak az eszünkbe: kevés autónk, a nyugat-euró­pai átlaghoz viszonyítva rosszabb életviszonyaink, gazdasági gondjaink — mint­ha húsz év óta, vagy tíz év óta alig csináltunk volna va­lamit. Az, hogy a problémáink a nagy társadalmi noteszben az első helyen szerepelnek, ez helyes, sőt: fontos, de nem jelenti azt, hogy egy léket kapott hajón próbálunk át- evickélni a problémák között. De veszedelmes léket kaphat egy hajó, ha figyelmetlenek, lelkileg egyoldalúak, gondat­lanok, és az utazást illetően rosszkedvűek (talán kishitűek is) a matrózok. Valaki mond­ta egyszer egy szónoklatban s szóhasználat lett, hogy a szocializmus nem diadalme­net. Ez így van, de ha nem diadalmenet, akkor kemény, céltudatos munka, s ezt a rengeteg nagy munkát, crő- í "szi' egeinket, közös tervein­ket. létesítményeinket, szo­ciális intézkedéseinket tart­suk értékesebbnek a kedvet- ’ őségnél, s ha már állan­dóan, mint egy érzékeny 'zeizmográf azt figyeljük, 'ogy éppen milyen helyzetet oglalunk el a világranglis­n, időnként az sem árt neg, ha megfigyeljük: hol állunk a saját történelmünk­ben. mit jelentett ebben a történelemben és mennyit az utóbbi húsz esztendő. Az összhatás teljességének a kedvéért, hogv úgy ne jár­junk. bosszantó módon, mint a firenzei filmfesztivál záró­napjának közönsége. Vietnami jelentésűnk Heves üt hőset Bong Son térségében Az amerikai gyorshadosztály egységed csütörtökön három hét óta először vívtak komo­lyabb csatát a partizánokkal Saigontól 450 kilométerre, Bong Son térségében. Ezen a területen már volt nagysza­bású „tisztogató akció”, azóta azonban a szabadságharcosok visszatértek. Az amerikai csapatokat a partizánok váratlan aknatűz- zel árasztották el, majd heves ütközet alakult lel. A partizán­erőket zászlóaljnyira becsül­ték az amerikaiak, s közlésük szerint mintegy száz partizánt megöltek, saját veszteségeik számszerű adatait nem közöl­ték. Nguyen Cao Ky dél-vietna­mi miniszterelnök pénteken reggel aláírta azt a rendele­tet, amely hivatalosan kine­vezi az új választási törvény megfogalmazására hivatott harminckéttagú bizottságot. A bizottság csütörtökön ült ösz­sze először, de törvényes fel­hatalmazás hiányában elna­polta munkáját. Az e bizottság által kidol­gozott választási törvényterve­zetet a korábban megalakí­tott száztagú bizottság elé ter­jesztik, közölte a miniszter, de ári; már nem mondotta meg, hogy a bizottság határo­zata kötelező lesz-e a kor­mányra is. Közös közlemény az olasz és a francia kommunisták találkozójáról Az TTnlta pénteki száma kö­zölte annak a közös nyilatko­zatnak a szövegét, amelyet az OKP és az FKP Luigi Longo, illetve Waldeck Ro- chet-vezette küldöttségeinek san rém ói találkozóján fogad­tak el. A nyilatkozat rámutat, hogy a két párt azonos nézeteket vall a legfontosabb kérdések­ben. A vietnami helyzetről szóló részben a dokumentum rámu­tat, nincs más megoldás, mint elismerni a VDK kormányá­nak és a DNFF-nek jogos ál­láspontját. A vietnami kér­dés békés és igazságos meg­oldásának előfeltétele a VDK bombázásának megszüntetése, a DNFF elismerése és a vele folytatott tárgyalás, a genfi egyezmények tiszteletben tar­tása és a genfi egyezmények­nek megfelelően az amerikai Ha'du Gyufa kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Hajdú Gyulá­nak, az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem tanszékveze­tő egyetemi tanárának, élete munkássága elismeréséül, 80. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje kitüntetést adomá­nyozta. csapatok kivonása Dél-Viet­namból. A dokumentum ez­után felhívja a kommunistá­kat és a népi tömegeket Fran­ciaországban és Olaszország­ban az Egyesült Államok vietnami agressziója elleni harcra. Kozmosz 117. A Szovjetunióban as űrku­tatási program folytatása vé­gett pénteken pályájára bo­csátották a Kozmosz—117 mesterséges holdat. A szputnyikon elhelyezett berendezés szabályszerűen működik. A koordinációs szá­mítóközpont feldolgozza az érkező adatokat. Árvíz Bulgáriában VRACA: Május 1-én árviz öntötte el a várost. Felhőszakadá­sok következtében felgyülemlett hatalmas vízmennyiség át­szakította a város közelében lévő dúsító üzem ülepítőmeden­céjének védőgátját. A lezúduló víz hidakat, házakat sodort el, 96 személy életét vesztette. A képen: a város egyik utcája az árvíz után. Egy hét a világpolitikában © Vietnam a monszun küszöbén 0 Az elnök oroszul tanul © Egy párbeszéd alakul © Válság-konferencia zárt ajtók mögött M acbethnek ári jósolták: addig tart hatalma, míg meg nem indul az abirnami erdő. S a dél-vietnami tragédia a hé­ten valósággal Sbakespeare-i színeket kapott. Az (ame­rikai csapatok megkezdték Georgia fedőnevű hadművele­tüket, hogy átfésüljenek egy óserdei szakaszt, de a dzsun­gel sűrűjébe érve, megindult az erdő. Megelevenedtek a bokrok és a fák, tüzeltek a betolakodókra, a „büntető ex­pedíció” a ragyogóan álcá­zott szabadságharcosok kelep­céjébe esett. Ez a drama ti kus hadijelen­tés természetesen csak csepp- je a tengernek, de tükrözi az óceánt. Az amerikai hadveze­tés, jóllehet csapatainak szá­ma állandóan emelkedik, s a vietnami háború feneketlen zsákként nyeli el a milliár- dokat, képtelen a katonai meg oldásra. Most különösen ne­héz szakasz kezdődik az Egye­sült Államok számára, a nyári esős évszak, a monszun ideje Természetesen a DVFF erői­nek tevékenysége nem függ­vénye az időjárásnak, száraz időben éppúgy csapásokat mérnek az amerikaiakra, mint a nagy esőzések idején. A monszun azonban alacsony, sűrű felhőrétegével, gyakori zivataraival, a felázott utak­kal nehezíti az amerikai lé­gi tevékenységet, s a techni­ka alkalmazását, — tehát még jobb feltételeket bizto­sit a partizánok hadviselésé­hez. a z amerikai gondok Délke- let-Ázsia mellett tovább sokasodtak Európában is. Egy tudósító találó megfo­galmazása szerint a NATO- ban folytatódik a „csendes íoj toga tás”. Egyelőre semmi sem jelzi, hogy 1967. április elsején ne kellene csomagol­nia a Párizs melletti atlanti vezérkarnak. A héten meg­erősödtek azok a hírek, hogy Brüsszel lemondása után Lon­don lesz a költözés célja. Köz­ben Franciaország ismét bor­sot tör szövetségesei orra alá. Ezentúl havonta kell enge­délyt kérniök a külföldi ha­talmaknak, hogy katonai re­pülőgépek átrepülhessék a francia területet. (Ugyancsak egy hónap az esetleges fel­mondási idő tartama). Ez mindenekelőtt az Egyesült Ál­lamokat érinti, amely évente mintegy százezer alkalommal élt ezzel a lehetőséggel. Fel­hők ülik meg a nyugatnémet —francia viszony égboltját is. Első ízben vetődött fel ko­moly formában a francia csa­patok kivonásának lehetősége Nyugat-Németországból. N yugat-Németországot egy jelentős belső vita is fog­lalkoztatja, amelynek azonban máris nagy a nemzetközi jelentősége. A Né­met Szocialista Egységpárt kezdeményezéséről van szó, amely párbeszédet javasolt a nyugatnémet szociáldemokra­tákkal. Az NSZEP nemzeti felelősségtudattól és építő szándéktól áthatott javaslata olyan visszhangra talált, hogy ezúttal először, a szociálde­mokrata pártvezetőség sem utasíthatta vissza. A párbe­széd természetesen nem ala­kul könnyen, hiszen a szo­ciáldemokraták részéről takti­kázás, provokációs szándékok festették alá a választ. A nyu­gatnémet kormány pedig egyelőre adminisztratív rend­szabályokkal Is lehetetlenné kívánja tenni a gyűlésekre ja­vasolt kölcsönös szónokcseré­ket: letartóztatással fenyegeti az NDK-ból érkező vezetőket. V égezetül: egy pillantás a közép-keletre. A libanoni fővárosban, Beirutban zárt ajtók mögött tár­gyalnak az amerikai nagy­követek. a konferencia tárgya a szovjet—Szíriái egyezmény, az az elhatározás, hogy a Szovjetunió, az asszuáni gát mellett, segíti az Eufrátesz gátjának felépítését is. (Ko­rábban nyugati cégek vállal­ták finanszírozását, de le­mondták). Emellett más olyan változások is történtek az arab világban, amelyek nem érin­tették kellemesen az amerikai diplomatákat. Az EAK hatá­rozott állásfoglalása, Jemen visszavágása Szaud-Arábiá- nak, az iraki elnökség kérdé­sének viszonylag gyors meg­oldása, az Iszlám paktum ter­vének elvetése nem kedvező az imperialista célokra nézve. Nem szólva arról, hogy a kö­vetkező hét Kairóra irányítja a figyelmet: megkezdődik Koszigin szovjet miniszterel­nök látogatása, 4. A kikötő napfényben fürdik. Látszólag békés az élet. De csak látszólag, mert mellet­tünk két amerikai hadihajó horgonyoz. Az egyiken raké­tafegyverek. A távcső köze­lebb hozza őket is, a katoná­kat is. Az őrök egykedvűen sétálnak. Az egyik fehér, a másik néger. Látszólag célta­lanul futkosnak le-fel a mat­rózok. A radar körbe jár, ze­ne foszlányai szállnak. És, amikor lehunyja szemét a nap, fényárban úszik a két hadihajó. Többszáz égő vilá­gítja meg. O’yan, mint egy égő háromszög. Egy kicsit ha­sonlít a cirkuszi kérkedően kivilágított sátorhoz. Ez a kivilágítás mintha csak azt mondaná: „Béke van, de ez csak látszólagos. Nézzé­tek a rakétáinkat, ágyúinkat.” Fényben úszik a hatszázez­res Palermo is. amikor búcsút Intünk a kikötőnek. Szép város. nagyon szép város. Nagy itt a fény, de nagy az árnyék is. Irány Tunisz. Az éjszaka enyhe, csak szel­lő lengedez. A tiszta égen csil­lagok ragyognak. A hajó mo­torjai ütemesen zakatolnak. Az utasok alszanak, de a gép rendületlenül dolgozik. A ka­binokban állandóan, álmosí­tóan duruzsol a levegőcserélő. Hajnalodik. Már látszanak a partok. Mintha a tengerből jönne fel a nap, amelynek su­garai bevilágítják a tájat. Va- lószínűtlenül kék az ég és valószinűtlenül fehérek a parti házak. Messziről látni a ma­gasba kúszó minaretet, amely nek erkélyéről talán ezekben a pillanatokban hangzik el az imára hívó szó. Apró motor­csónak himbálódzik a tenge­ren a hajónk közelében. Meg­jöttek a tunéziai hatóságok emberei. Reggel nyolc óra van, mire kikötünk Tunisz-La Gaulette- ben. Tunézia legnagyobb kikö­tőjében, amely körülbelül tíz kilométerre van a fővárostól. Mindenki menne. Nem cso­da: ez az első találkozás egy új kontinenssel, Afrikával. Lent a hajónál humuszos férfiak állnak, a sofőr fején turbán... Különös nekünk ez a világ, ez az ország, amelynek népe a történelem során nagyon sokat szenvedett. Az ókorban, időszámításunk előtt körülbe­lül a VII. században Karthá­gó tartozéka volt, a pun há­ború eredményeként Africa provincia néven római uralom alá került. Megszállva tartot­ták egy ideig a vandálok, de tartozott az Omajjádok, az Aglovidák, a Fatimidák biro­dalmához, uralkodott fölötte a Haszida dinasztia, amelynek a török uralom vetett véget. Legutoljára francia gyarmat volt és csak 1956-ban vált függetlenné. Burgiba alakítot­ta meg Tunézia első független kormányát. 1957-ben köztársa­sággá kiáltották ki Tunéziát, amelynek ideiglenes elnöke Burgiba lett. 1959-ben tartot­ták az első választást. A nép Burgibát választotta ismét a köztársaság elnökévé. Az ország éghajlata szélső­ségek között mozog. Északon rendszeres vendég a hó. a hő­mérséklet a mínusz 9 fokot Is eléri, míg délen, a sivatagban nem ritka a plusz 50 fok me­leg sem. Az oroszlán már tel­jesen kipusztult, de északon van párduc, gepárd, muflon, a sivatagban nem ritka a gazel­la, a hiéna és a sakál. A szélsőségek országa Tuné­zia úgy is. hogy vannak na­gyon művelt emberek, de ren­geteg az analfabéta is. Az or­szág lakosságának hetvenöt százaléka nem tud írni-olvas- ni. Ezen nem is lehet csodál­kozni, hisz Tunéziában még ma sincs kötelező alapfokú oktatás. Még mindig csak a felső réteg gyermekei tanul­hatnak, alapfokon is. A 164 150 négyzetkilométer alapterületű országot mintegy négymillió-háromszázezer la­kos lakja. Hétszázezer ebből a fővárosban, Tuniszban él, Békében élnek itt mohame- dának és más vallásúak. Ara­bok és más nemzetiségűek, köztük magyarok is. Mert hol nem élnek magyarok? Talán még az eszkimók között is ta­lálni belőlük. Egy idős nénike azt magyarázza: meghagyták neki, hogy keresse fel itt Tu­niszban Horváth Alajos mű­szerészt. Most azon sopánko­dik, hol találja meg ezt az embert ebben a nagy város­ban? De vannak itt magyar mér­nökök, orvosok, edzők. Kik úgy kerültek Ide, hogy a ma­gyar állam küldte őket: segít­senek Tunéziának, hogy mi­nél előbb megállhasson a sa­ját lábán, ki másként jött eb­be az országba. Végre megkezdődik a kiha­józás. A tunéziai buszok már megérkeztek. Büszkék ezekre a buszokra. Ezt már a maguk gyárában, maguk építették. Igaz, látni még. hogy nem nagy a gyakorlatuk a busz­gyártásban, de azért mégis az övék. Egy falun haladunk keresz­tül. Lapostetejű, fehér házak bújnak meg a pálmák között. Az utcán fátyollal elfedett, arcú nők, akik riadtan kerü- Uk az idegen pillantását is. Az autóbusz egy temető előtt áll meg. Sziklákból hasí­tott hegyes fejfák. Mintha csak a kőkorszakból marad­tak volna itt. Mintha a kőkorszakbeli ember a kőcsá­kányát szúrta volna a földbe. A fejfák gyermekek nevét őr­zik. Folytatása következik Ez is Palermó. Száradó ruhák az utcán.

Next

/
Thumbnails
Contents