Dunántúli Napló, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-07 / 82. szám

4 m«. Április x napló Egy hét múlva Pécsett Bemutatkozik a Jugoszláv Néphadsereg Művészegyüttese HÍREK ÁPRILIS Hermann napja rm A nap kél 5.12, nyugszik m 18.21 órakor. A hold kél 21.08, CSÜTÖRTÖK nyugszik 6.15 órakor. gszáznyolcvan éve, 1786. április 7-én szüle- ** tett Jánosfán Guzmics Izidor László költő, műfordító, nyelvész. Sopron megyei molnár fia volt. Verselni diákkorában kez­dett. Pannonhalmán, bencés tanárként tizen­hét esztendeig tanított, s ez időben állandó és sűrű baráti levélváltásban állt Kazinczy Ferenccel. Tevékenységét főként a nemzeti műveltség emelése és a magyar nyelv széles­körű elterjesztése érdekében fejtette ki. El­beszéléseit, drámáit, valamint latinos költe­ményeit választékos előadásmóddal írta. Értékesek a költői és a színművészeti nyelvről írt értekezései. Sokat fordított az antik költők: Szofoklész, Euripidész, Aiszkülosz, Theökritosz, Anakreon műveiből. Tagja volt az Akadémia alapszabályait kidolgozó bizottságnak, majd megalakulása után az Akadémia tagjává is választották. Mint szenvedélyes nyelvújító le'kés szerepet vitt az Akadémia szótári munkájában. Guzmics, á magyar művelődésnek értékes és sokrétű munkása volt. A mai műsor SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Nyitott -ablak (este 7 órakor) 15 százalékos szel­vények és szelvénybérletek. MOZI Park: A vonat (szv. fél 5, fél 8, 9 órakor). Petőfi: Tolvajok szigete (4, 6, 8). Kossuth: Házasság feltétellel szv. lo, 4, ff, 8) Csak 16 éven fe­lülieknek! Híradó Mozi: Magyar híradó, Országháza, Tréfák, Vallomások egy városról, Kék bolygó foglya. •Előadások 12 órától 3 óráig foly­tatólagosan. Szigetvár: Királyért és a hazá­ért (szv. 8). Csak 16 éven felü­lieknek! Sásd: ' Butaságom törté­nete (szv. 7). Vasas II.: Édentől keletre (szv. szí. 7). Zsolnay K. O.: A kórterem (5, 7). Pécsszabolcs: Vihar Ázsiában (5, 7). Mecsekal- ja: Meseműsor (10). Pardaillan lovag (szv. szí. 5, 7). Mohács: A mi házunk (szv. 6. 8). Siklós: Az orvos halála (szv. 7). PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Dalok a tengerről. Rádió-híradó. Táncdalok. 18.00: Német nyelvű műsor. A Nagymányoki Brikettgyár pártszervezetének életéből. Hessen! népdalok. Öbánya és a takarékszövetke­zet. Kívánságliangverseny. 18.30: Magyar nyelvű műsor. Zenélő levelezőlap. 18.55: Közgazdasági percek. — A város közlekedéséről. 19.10: Baranyai cigány dalok és csárdások; .19.25: Dél-dunántúli híradó; 19.40: Tánczene. Mátrai Zsuzsa, Paul Anka, valamint Perez Prado és zenekarának felvéte­leiből. 19.58: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Mint már korábban hírül adtuk, a Jugoszláv Néphad­sereg „Vük Karadzsics” mű­vészeti fokozattal kitüntetett Művészegyüttese április 14-én este 7 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban tartja vendégsze­replését. Az együttesnek Jugoszláviá­ban nagy művészi tekintélye van, fennállása óta több mint kétezer koncertet rendezett. Tekintélyét növelik az ország­határon túli sikerei is. A Ju­goszláv Néphadsereg Művész- együttes eddig eredményesen vendégszerepeit az 1958-as brüsszeli világkiállításon, a salzburgi és a luganói feszti­válokon. Ezenkívül rendkívül sikeres turnét bonyolított le Csehszlovákiában és Lengyel- országban. Az együttes magyarországi vendégszerepléseit Pécsett kezdi, Pécs város közönsége ezért felfokozott kíváncsiság­gal fordul az együttes 95 tagú zenekarának, vegyeskóru­sának, esztrád-tánczeneikará- nak és szólistáinak fellépése felé. Az együttes műsorán klasszikus, jugoszláv és más nemzetközi kórusműveket, szimfonikus zeneműveket, to­vábbá népszerű népi és szóra­koztató dal- és zeneműveket tolmácsol magas művészi fo­kon. Örömmel várjuk a szocializ­must építő jugoszláv nép mű­vészköveteit, hiszen ez a ven­dégszereplés is tovább mélyíti a két nép barátságát. A vendégszereplés jegyelosz­tását a Fegyveres Erők Klub­ja végzi. Csoportos és egyéni jegyigényeket a klub jegy­pénztáránál naponta délután 5 és 6 óra között lehet beje­lenteni, illetve megváltani. Fehér Lajos előadása A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak politikai akadémiáján, szerdán délután Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese A mező- gazdaság fejlesztésének fő irányai címmel előadást tar­tott. Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában rendezett előadáson megjelent a párt Központi Bizottságának. az Elnöki Tanácsnak és a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mánynak több tagja, politikai, gazdasági és társadalmi éle­tünk sok ismert képviselője. Tornabemutatá, tanulmányi verseny, könyvkiállítás az újmecsekaljai gimnáziumban Budapest: 9.30: A szeretet jogán. Magyarul beszélő szovjet főm. 11.00: A „nagyok” árnyékában3 Kis fi lm (ism.) 11.20: Szünidei matiné. 1. Iskola-tv. Történelem. A ró­mai birodalom I. rész. z. Pető­fi: János vitéz 3H. rés& 17.40: Hétmérföldes kamera, Uttörőhíradó (ism.) 17.55: Hírek. 18.00: Költők — muzsikusok Válogatás Goethe, Lenau, vala­mint Brahms és Mendelssohn műveiből. 18.25: Teles port. 18.50: Kiállítás a Balzac utcában. Közvetítés a Budapesti Autó­villamossági Gyár kul túrházá­ban rendezett újítási kiállítás­ról. 19.20: Esti mese; 19.30: Tv-híradó. ■ j.9.50: Gera György színházi jegy­zete. 20.00: Három nővér. Csehov színművének közvetíté­se a Szegedi Nemzeti Színház­ból (14 éven felülielmek!) A szünetben: Kb.: 21.20: Tv-híradó. — 2. ki­adás. Belgrad: 10.00: Iskola-tv. 11.00: Angol nyelvoktatás. 17.00: Ébresztőtől ta­ka rodói g. 17.40: Ezer miért. 18.25: Műsorismertetés. 18.30: A Tv je­lenti. 18.45: Előtérben. 19.10: A ljubljanai dzsessz-együttes. 19.40: Reklámok. 19.54: Jó éjszakát, gye­rekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: Időszerű beszélgetések. 21.15: Az Intervízió dala. A JRT nyilvános hangversenye. 22.15: Lírai percek. 22.25: Hírek; A 12. sz. AKÖV (MÁV­AUT) értesíti az utazóközön­séget, hogy a mai naptól kez­dődően a 30-as autóbuszvonal Bem utcai (Zsolnay-kút) és rózsakerti megállóit megszün­teti és ezek helyett a Széche­nyi tér északi részén, a Dzsá­mi fölött új megállóhelyet lé­tesít. Ugyancsak a mai naptól kezdődően a reggeli csúcsfor­galomban — kizárólag szóló kocsikkal közlekedteti a 20/A járatokat a Szentistván, Szé­chenyi tér, Bem utca, Kossuth tér, Hal tér, Rákóczi út vona­lán. E járatok részére a 20-as vonal járatainak megállóhe­lyén kívül a Széchenyi téren, Az . ű jmecsetealjai gimná­zium KISZ-szervezete és ta­nuló ifjúsága változatos mű­sorral ünnepelte április 4-ét. Az iskola leánytomászai han­a Tanácsházzal szemben lé­tesít megállóhelyet. Végül ugyancsak a mai nap­pal kezdődően a 20-as vonal járatai részére kelet-nyugati menetben új megállóhelyet lé­tesít, a Kórház téren, a 27-es járatok jelenlegi megállójá­ban. A közönség kívánságának tesz eleget a vállalat akkor, amikor a „PANORÁMA” autóbusz körjáratait 10-én be­indítja. A körjáratok a két munkaszüneti napon 9.00 órá­tól estig közlekednek és a Kossuth térről minden egész órában indulnak. A menetdíj a körjáratokra személyenként 10 forint. gulatos, kendős művészi tor­nát mutattak be az iskola ud­varán, majd a fiú tornászok­kal felváltva szertorna és ta­lajgyakorlatokat végeztek a tornateremben. Az ünnepsé­gek kulturális jellegét a ta­nulmányi verseny kiértékelése jelentette, valamint a könyv- kiáll'tas megnyitása, mellyel a III. C. leányosztály osztály­könyvtárát mutatták be az is­kola tanulóinak. Érdemes kö­vetni azt a példát, hogy egy osztály tanulói lexikon és re- génysorozatokat, kötelező ol­vasmányokat és művészeti könyveket hoznak be egy évre osztálykönyvtáruk részére, melyből a tízpercekben, dél­utánokon a dolgozatokhoz, ta­nulmányaikhoz, műveltségük gyarapításához tartozó ismere­teket a könyvtár könyvelt le­emelve könnyedén és széles adatkörre támaszkodva meg­szerezhetik. A kellemes ünne­pi délelőttöt a házi vívóver­seny, valamint a sok tréfás helyzetet teremtő leány fut- ball-mérkőzés zárta be. B. J. FÄTYLAK és KOSZORÚK minden alkalomra NAGY VÁLASZTÉKBAN Fővárosi Kézműipari Vállalat MÜVIRAGBOLT Budapest VII., Rákóczi üt 38. — (CORVIN Áruház­zal szemben!) DUNÁNTÚLI NAPLÓ A.z MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács 'apja Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János út ll. Telefon: 15-32. 15-33. 21-60. 26-22. 60-11. - Belpolitikai rovat SÍ-63 Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11 Telefon: 15-32. 15-33. 21-60. 26-22. 60-11 Pécsi Szikra Nyomda. Pécs. Munkácsy Mihály utca 10 szám Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra i*.— Ft. — Indexszám: 29 031 Hűsvpftól panoráma-hör jár at A Széchenyi térre jönnek az 20 A-járatok Nemzetközi i geológiai tanácskozás Pécsett A kárpát—balkáni földtan ni asszociáció petrológiai és ásványtan-geokémiai bizottsá­ga — bolgár, csehszlovák, ju­goszláv, német és román részt vevőkkel — szerdán délelőtt 9 órai kezdettel tartotta első ülését a Tanárképző Főisko­lán. A mai nap folyamán ki­rándulnak a gránit-területre (Bonybád) és a dél-mecseki kréta vulkánitokhoz (Pécsvá- rad, Hosszúhetény, Vasas). Holnap ismét bizottsági ülés, délután városnézés, majd záró vacsora. Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikussal, aki a Tudományos Akadémia megbí­zásából az asszociáció vezető­je, kilencedikén az észak- mecseki vulkánitokat (Komló, Magyaregregy, Szászvár) te­kintik meg a geológusok. — Dr. Kádár László egyete­mi tanár, a Debreceni Tu­dományegyetem Földrajzi In­tézetének igazgatója, a föld­rajztudományok doktora, ma délelőtt 9 órakor vetítettképes előadást tart: „A folyóvíz felszínalakító munkája, külö­nös tekintettel hazánk dom­borzatának kialakítására” címmel a TIT Bartók Béla Klubjában, Janus Pannonius utca II szám alatt. Az elő­adást a Magyar Földrajzi Tár­saság dél-dunántúli osztálya rendezi. — Német kisfilmeket vetí­tenek április 14-én délután 6 órakor Pécs város Doktor Sándor Művelődési Házának klubtermében. A filmek címe: „Ipari formaművészet”, „A négy fal között” és „Műanyag a mindennapi életben”. — Alexander Pavlovics és Andrea Praeger jugoszláv ze­neművészek szonáta-estjére április 13-án este fél 8-kor kerül sor a Liszt Ferenc hang­verseny teremben a C-kama- rabérlet ötödik előadásaként. — Április 15-vel véget ér a fűtési idény, s a Pécsi Gáz­művek hőszolgáltató üzeme megkezdi a távfűtési hálózat nagykarbantartását. Idén az üzem már közel 3000 lakás fűtéséről gondoskodik. — Napi 30 vagonos kapaci­tású paradicsomfeldolgozó kis­üzemet létesít Mohácson a Szigetvári Konzervgyár. A feldolgozó üzem a Farostle- mezárugyár felesleges gőzét hasznosítja. — Uj Tánciskola kezdődik áp­rilis 12-én kedden este 7 órakor Pécs város Doktor Sándor Mű­velődési Házában (Déryné u. 18). Tanít: Fellner László. Beiratkozás a helyszínen. (x) NyereménybetétkönyY-sorsolás Az Országos Takarékpénztár szerdán délután Mezőbe lényben torfcatta a nyereménybetétköny­vek 1966. első negyedévi sorsolá­sát A húzáson az 1966. március 29-ig váltott és a sorsolás napján ér­vényes nyereménybetétkönyvefc vettek részt. Mindazok a betét­könyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (szám­végződése megegyezik az alább felsorolt számokkal, az első ne­gyedévi átlagbetétjüknek a szá­mok mellett feltüntetett százalé­kát nyerték: Nyeremény Számvégzödés százalék 018 25 076 25 105 200 147 100 184 25 201 50 293 25 234 25 262 25 274 25 318 25 345 25 375 25 524 25 571 50 642 25 663 25 Értesítjük a lakosságot, hogy 30 cm-en felüli hosz­Számvégződés 702 711 721 745 761 811 869 9±8 Nyeremény százalék 25 25 25 25 25 25 25 25 A nyereményt április 18-tól fi­zetik ki a betétkönyvet kiállító OTP fiókok, Postahivatalok, illet­ve Takarékszövetkezetek. >----------------------------------­— Országos történész ván­dorgyűlés kezdődik ma Kecs­keméten. A kétnapos vándor- gyűlésen Pécsről dr. Angyal Endre, a Dunántúli Tudomá­nyos Intézet munkatársa és dr. Szinkovich Márta, az Ál­lami Levéltár vezetője, vala­mint több történelem szakos tanár vesz részt* — A Vidámpark és az Ál­latkert megnyitásának első két napján több mint tízezer látogató kereste fel a Mecseki Kul túrparkot. — Műszaki továbbképző tan­folyam indult a Pécsi Sütő­ipari Vállalatnál. Ez elsősor­ban a sütőipari gépek szak­szerűbb kezelését, a techno­lógiai fegyelem betartását és a gépek állagának fokozottabb megvédését szolgálja. Az el­méleti oktatást gyakorlati gép­bemutatóval kötik össze. — Elkészültek a sikondai, harkányi, pécsváradi és sziget­vári témájú színes autóablak levonóképek a Baranya me­gyei Idegenforgalmi Hivatal kiadásában, — Horgászfilmek: vetítés«. Ma* csütörtökön este 6 órakor a Dok­tor Sándor Művelődési Házban (Déryné u. lő.) a ponty, a süllő és a csuka horgászatáról és a halak táplálkozásáról szóló fil­meket vetítenek a Pécsi Horgász­egyesület rendezésében. Belépődíj nincs. (x) — Értesítjük az olajkályha tu­lajdonosokat, hogy a „Mekalor” utalványok további értékesítése 1966. április 7-tol kezdődően ismé­telten kirendeltségünkön törté­nik, a pécs—pellérdi útelágazás­nál (26-os autóbusz végállomása). Az utalványok értékesítése kedd és csütörtöki napokon reggel 7—15 óráig tart (x) — Rádió és URH amatőr tanfo­lyam indul a Ságvári Művelődé­si Ház szervezésében április 15-én 18 órakor. Jelentkezés: mdu-ás- kor a 39-es dandár úti isko’a rádióköri helyiségében. (Ujme- csekalján) (x) — Országos Rendező Iroda áp­rilis 18-án fél 6 és 3/4 9 órakor „így dalol a világ” címmel elő­adást tart a színházban. Fellép­nek: Sherli (Amszterdam), Jose Arsenmendia (Brazília) Koós Já­nos, Zsolnay Hédi, Fónay József, Garay Attila és szólistái. Kon­ferál dr. Várady György. Jegyek az Országos Filharmóniánál kap­hatók, Színház tér 2. sz. (x) — Húsvéti össztánc április 11-én hétfőn du. 5 órától Pécs város Doktor Sándor Művelődési Házá­ban (Déryné u. 18.) Minden fia­talt szívesen látnak. (x) — Uj Tánciskola kezdődik áp­rilis 12-én kedden este 7 órakor a Vasutas Kultúrotthonban. Vá­rady Antal u. 7/2. Tanít: Balogh. (x) Dolgozókat felvesznek szúságú hajat 3—5 Ft/dkg értékben vásárolunk. PÉCSI FODR ÁSZ IP ARI V. Pécs, Rákóczi út 66. Vasipari anyagbeszerzésben jár- r tas kereskedelmi szakképzettség- ! gél rendelkező fiatal anyagbe- 1 szerzőt keres a Műszaki Erdészet . Pécs, Megyeri u. S0. (55104) | # Kőműves szakmunkásokat, nyug­díjast is felveszünk. Pécsi Járási Építő Ktsz. Sallai u. 1L (55094) * Kezdő villamos technikust, vagy gyakorlott villanyszerelőt szak­másított gépkocsivezető-jogosít­vánnyal, mérési feladatok végzé­sére felveszünk. Bér megállapo­dás szerint. Jelentkezés a DÉDASZ Pécsi üzletigazgatóságán, Lég- szeszgyár u. 13. Üzemviteli osz­tály. (399) * A Dél-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság gépészeti csoportja (Pécs, Kulich Gy. u. 13—15). megfelelő szakképzettséggel, vagy nagy gya­korlattal rendelkező földmunka­gépkezelőket felvesz, földnyeső gépekre. Felveszünk továbbá a*gy gyakorlattal rendelkező ne- hczgepszerelőt és gépkocsiszerelőt. Felvétel hétfő, szerda, péntek 8— 12 óra fcörött. (S4365) A Pannónia Sörgyár gyors- gépírónöt felvesz. Éret ségize.ie v előnyben. Jelentkezés a munka­ügyön. (40 •k Bérelszámolásban is jártas ál­talános adminisztrátort több e.e^. gyakorlattal helyettesítésre meg­határozott időtartamra felveszünk, írásbeli jelentkezést „Szorgalmas” jeligére a Sallai u. Hirdetőbe ké­rünk. (55048; ¥ Az É. M. Baranya megyei Á - lami Építőipari Vállalat telepí­tett pécsi munkahelyére felvesz két villanyszerelőt három mű­szakra. A felvételre jelentkezők­nek 5 éves szakmai gyakor’at mellett legalább 2 éves üzemi gyakorlat szükséges. Jelen kezés Pécs, Rákóczi U. 56. Gépészeti osztály. (55113) •k A Mohácsi Járás! Építő Ktsz. építőipari gyakorlatai, szakisme­rettel rendelkező technikust (2 főt) kíván felvenni. Fizetés meg­állapodás szerint. Jelentkezést Mohács^ Szabadság ti. 3®. számra kérjOk. (37«

Next

/
Thumbnails
Contents