Dunántúli Napló, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-07 / 82. szám

tm. Április i nctplö 5 FIATAL ARCOK m hallgatók pártszervezetének irodahelyiségében találkozunk, s a helyszín nem ” teremhiány miatt adódik. Guóth Zita és Rumi György orvostanhallgatók, va­lamint a fiatal orvosházaspár: dr. Fischer Emil és felesége a tanulás mellett mozgalmi munkát is végeznek az egyetemen. Valamennyien tagjai a Kommunista Ifjúsági Szö­vetségnek, Guóth Zita párttagjelölt, a többiek párttagok. Egyetemi éveik során külön­böző funkciókban dolgoztak. így érthető, hogy a klubszerűén berendezett párthelyiség­ben otthonosan, házigazdaként fogadnak. Szabályos, kiegyensúlyozott egyéniségek egy­értelmű. szabályosan épülő élettel. Különösebb problémájuk, szenvedélyük, gondjuk nincs. Érdeklődésük a tanuld sra, a szervezeti munkára, s a Tudományos Diákkör kere­tében végzett kutatómunkára összpontosul. Falun kell kezdeni Guóth Zita IV. éves orvos­tanhallgató kellemes megjele­nésű, szőke lány, a kollégiu­mi diákbizottság helyettes titkára. Székesfehérváron a Teleki Blanka Gimnázium­bari érettségizett és vállalko­zókedvvel, példaképekkel ér­kezett Pécsre. — Zita művészlélefc <— árulják el róla a kollégái, 8 miután azt is megtudom, hogy verseket ír. érthető érdeklő­déssel kérdezem meg, hogy miért választotta az orvosi pályát? — Soha nem akartam más lenni — válaszolja mosolyog­va —. talán a gyerekkori be- tt„-skedéseim is szerepet ját­szanak ebben. Akkor Siófo­kon laktunk, s egy öreg, lel­kiismeretes doktor kezelt Mindig arra gondoltam, hogy én is ilyen lelkiismeretes or­vos leszek. S kés^jb, amikor egy egészségügyi felmérést vé­geztünk, itt Baranyában is .találkoztunk egy ilyen lelki- ismeretes, idős orvossal, akit mindenki szeretett a falujá­ban, 8 az orvos mindenkiről tudta, hogy milyen ember, s ha megbetegszik, md baja le­het, mire hajlamos. Azt hi­szem az embernek falun kell kezdeni, hogy közvetlen, ál­landó kapcsolatba kerüljön az emberekkel. — Körorvos szeretne len­ni? — Ó; ezt alig merem meg­mondani ... Szülész szeretnék lenni .. Példaképem Semmel­weis Ignác. , i— És a versek? — Csak a saját szórakozá­somra. Vannak az embernek néha különös hangulatai. Ké­sőbb, amikor elolvasom a verseimet, mindig látom, hogy nem úgy sikerültek, mint gon­doltam. Guóth Zita emberszereteté­vel, élénk érdeklődésével függ össze a versírás... Egyéb­ként fegyelmezett, következe­tesen dolgozó lány. A tanu­láson. mozgalmi munkán kí­vül naponta általában két- három órát dolgozik az Élet­tani Intézetben diákköri ku­tatóként. Hint egy defeVtfy Rumi György ötödéves or­vostanhallgató, az egyetemi klub vezetője. Apja Böhö- nyén állatorvos. Böhönyéről indult, Kaposváron érettségi­zett. Érettségi után egy évig dolgozott a kaposvári kórház laboratóriumában, aztán fel­vették Pécsre. Barátságos ar­cú, végtelen nyugodt fiatal­ember Szabad ideje a tanu­lás a diákköri kutatómunka és az egyetemi klub ügyei­nek intézése után lényegében nem marad. Belgyógyász sze­retne lenni. — laboratóriumban dolgoz­tam Kaposváron és nagyon megszerettem. Aztán a bel­gyógyászat az első klinikai t'ETHIVAS 3 KUTYATARTÓKHOZ! A Magyar Ebtenyésztők Ba­ranya megyei Csoportja f. hó '7-.n (vasárnap) regerei 8 óra­kor ku'yaklállitást és törzs­könyvezést tart a Tettyén. Nevezhető minden 8 hónapos kort betöltött, törzskönyve­zett kutya. Nevezési díj MEOE tagoknak 20 Ft, nem tagok­nak 40,— Ft. Törzskönyvezés- -e minden fait a jellegnek meg­felelő. 3 hónapos kort betöl­tött kutya nevezhető. Neve­zési díj 10,— Ft. Nevezést leg­később április 12-ig Schmidt József Pécs, Diós! út 77. cím­re kell küldeni. Nevezési dí­ja, az OTP 402-803. sz. szám­lára kell biankó esekken be­fizetni. jellegű tárgy, ez az a téma­kör, melynek kapcsán elő­ször kerülünk kapcsolatba betegekkel. Gondolom ez is nyomokat hagyott bennem. Aztán ez a rokonszenv a belgyógyászat iránt a diákkö­ri kutatóként végzett munka során csak erősödött. Ez az a terület, amikor az orvos a beteget, mint embert is meg­ismeri, mivel hosszú ideig foglalkozik vele. A sebészet­nél a beteg a műtét után el­tűnik az ember életéből. És... A diagnózis elkészítése a leg­szebb. Az orvos szinte úgy nyomoz, mint egy detektív, s ha az ember felismeri a be­tegséget, az nagyon jó érzés. „Rumi György csendben, szótlanul végzi el munkáját, társaságban szellemes, ötle­tes ember’’ ■— így jellemezték társai. Elvégeztük munkánkat Dr. Fischer Emil és felesé­ge már orvosgyakomokok. Fischer Emil a Gyógyszertani Intézetben, Fischer Bmilné pedig a Mikrobiológiai Inté­zetben dolgozik. Mindketten kis dunántúli falvakból in­dultak el. Fischer Emil Miké­ről. felesége pedig Szentpéter- földe nevű zalai faluból. Kapos váron, illetve Zalaegerszegen érettségiztek és egy időpont­ban váltak egyetemi polgá­rokká Pécsett. Harmadéves korukban egy csoportba ke­rültek és ez jelentős ese­ménnyé vált életükben. Dr. Fischer Emilné erede­tileg tanár akart lenni, de aztán megbetegedett az öccse, s egy vidéki körorvos nem tett meg éppen mindent a kisfiú gyógyulása érdekében. Ez a negatív hatás változtatta meg akkor Fischemé elhatározá­sát. — Elhatároztam, hogy or­vos leszek, de nagyon lelkiis­meretes, mindenkivel törődő orvos. A Fischer-házaspár legkö­zelebbi terve a szakvizsga megszerzése. Egyelőre mind­ketten azon a területen dol­goznak. ahol diákköri kutató­ként megkezdték a munkát. A Fischer-házaspár a közel­múltban újra az érdeklődés középpontjába került az egyetemen Lakást kaptak a KISZ-bizottságtól. — Ez a lakás nekünk most felbecsülhetetlen segítséget jelent. Az értékét nem is tud­juk megfogalmazni. Néhány hónap múlva megszületik a gyermekünk ... Miért kaptak Fischerék la­kást a KISZ-bizottságtól? Dr. Fischer Emilné széttárja a te­nyerét: — Nem hajtottunk végre nagy tetteket. Lelkiismerete­sen elvégeztük a munkánkat. Mivel házasok vagyunk, fő­leg azért kaptuk. Fischerék mindig elvégezték a munkájukat, sokkal többet, mint egyáltalán elvártak tő­lük. Jól tanultak, pontos mun­kát végeztek diákköri kutató­ként, részt vettek a mozgalmi munkában. Dr. Fischer Emii hat nyáron, felesége négy nyáron dolgozott ifjúsági épí­tőtáborban. A KISZ-bizottság, pontosabban az egyetem, a la­kást a társadalmi munkáért kapta. Fischerék a legjobb társadalmi munkások közé tartoztak Végül megjegyeztem, hogy nehéz lehet ennyi társadalmi és mozgalmi munka mellett jól tanulni... Mosolyogtak és azt mondták, hogy ez érde­kes módon úgy van, hogy akik a legtöbb mozgalmi mun­kát vállalják, általában azok érik el a legjobb eredménye­ket a tanulás terén is. Bertha Bulcsu Halálos szerencsétlenség Mén A komlói vasútállomáson április 5-én 22 árakor halá­los szerencsétlenség történt. Právics István 47 éves, ma­gyarszéki lakos, a Komlói Szénelőkészítő Üzem dolgozó­ja két vagon közt akart át­menni a síneken. Amikor a vagonok közé ért — a moz­dony az egyik vagont a má­sikhoz lökte, — a szerencsét­len ember az ütközők közé került. Právics Istvánt azon­nal a komlói kórházba szál­lították — azonban segíteni már nem tudtak rajta — meg­halt. A szerencsétlenség oká­nak kivizsgálása folyamatban van. Tízezer új traktoros Több mint 10 000 új trak­toros állt, illetve áll munká­ba a mezőgazdaság tavaszi idényében. A felnőtt dolgo­zók részére csaknem 300 tan­folyamot szerveztek a tél fo­lyamán. A géppark jobb ki­használását, zavartalanabb üzemeltetését szolgálja a gép­javító szakember-gárda bőví­tése is. Az iparitanuló-intéze- tekből több mint 1000 fiatal mezőgazdasági gépszerelő ke­rül ki, a felnőttdolgozók gé­pészképző tanfolyamain pedig csaknem 600-an kapnak szak­munkás bizonyítványt. Április 11. A költészet napja Kórusaink életéből: A Nagy Lajos és Janus Pannonius Gimnázium énekkara A Dunántúl legjobb közép­iskolai együttesei közé tartozó, többszörösen helikoni arany­érmes pécsi Nagy Lajos és Janus Pannonius Gimnázium immár kilencedik éve műkö­dő kórusának karnagyától, Ivasivka Mátyástól soronkö- vetkező feladatukról, tervük­ről kérdezősködtünk. — Az Éneklő Ifjúság immár hagyományos május eleji nagy hangversenyén kívül ön­álló ifjúsági koncertre készü­lünk, melyre április 30-án ke­rül sor a Liszt-teremben. Bizonyára ezúttal is tarto­gatnak valami zenei érdekes­séget, meglepetést a közönség számára. — Több ősbemutatót, illetve magyarországi bemutatót hall­hat a közönség. Itt hangzik el először Tardos Bélának Tas- nádi Varga Éva szövegére komponált „őszi vers’’ című női kari műve, Tillai Aurél: „J’ai perdu le do de ma cla- rinette” című francia népdal- feldolgozása, valamint az én legújabb kórus-epigrammám a Jevtusenko-szövegre írt „Al­koss, művész!” Országos jelentőséget köl­csönöz a koncertnek, hogy a XX. század két élő zeneszer­zőjének, a nyugatnémet Carl Orffnak és az angol Benjamin Brittennek egy-egy kompoz!­in kiválasztja a hűtőgépet, mosógépet, centrifugát, mi díjmentesen házhoz szállítjuk 22. «z Műszaki Bolt Pécs, Kossuth Lajos utca 13. ciója itt fog megszólalni ha­zánkban először. E bemutatók előzményeiről Ivasivka Má­tyás karnagy ezeket mondotta: — Mint ismeretes, a Nagy Lajos Gimnázium lelkes éne­kesei és muzsikusai már évek óta levelezésben állnak Órff- fal. A kitűnő nyugatnémet ze­neszerző és zenepedagógus megajándékozta az intézetet az általa konstruált hangsze­rek egy garnitúrájával és így létrejött az első magyar Orff- együttes, mely ezen a hang­versenyen fog először nyilvá­nosság elé lépni, természete­sen Orff-művekkel: európai népek dalaival. A Janus Pan­nonius Gimnázium leánykóru­sa viszont az angol Britten- nel van kapcsolatban, aki rá­juk bízta egyik legújabb mű­vének, az egynemű karra és orgonára írt öttételes Missa brevis-nek magyarországi be­mutatóját. Britten modem hangvételű, helyenként grego­rián, másutt dzsesszes, poli- tonális jellegű kompozíciója ugyancsak az április 30-i hangversenyen szólalt meg elő­ször Halász Béla orgonakísé­retével. A hangversenyen közremű­ködik' még a Janus Pannonius és Nagy Lajos Gimnázium egyesített vonószenekara. Ha­lász Béla közreműködésével Händel F-dúr orgonaverse­nyének II. tételét szólaltatják meg, valamint Litter Ilona közreműködésével Sugár: Ron­do zongorára és zenekarra cí­mű kompozícióját. De úgy tudjuk, vendégeket is vár­nak. — Igen, Szegedről a Tömör­kény István Gimnázium leánykórusát és néhány szólis­táját. A szegedi kórus a Gyu­lai Erkel Diáknapok ünnepsé­gein már két alkalommal szer­zett aranyérmet. Ezúttal ők is hoznak egy bemutató művet: Joó—Papp: ,,Hajnalhívás’' cí­mű kórusművét a szerző zon­gorák séretével. — Az április . 30-i hangver­seny dirigensei? — Szegedről dr. Mihálka György, a pécsi kórusokat én vezénylem, míg az összkart Tillai Aurél. És hadd mond­jam még el, hogy a szege­diek látogatását május 22-én viszonozzuk, amikor is a Nagy Lajos Gimnázium és a Rad­nóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola ének- és ze­nekarai Szegedre látogatnak. — ■* — Április 11-én József Attila születésének évfordulóján év­ről évre megünnepeljük a költészet napját. Ez a nagy költő emlékének felidézése mellett számvetés is, amely azt tanúsítja, hogy hazánk­ban . megnőtt a líra utáni ér­deklődés. Néhány év óta szin­te órák alatt, elkapkodják az új versesköteteket, amelyek példányszáma közel tízszere­sére emelkedett. A mai ma­gyar költészet népszerűsítésé­ben kiemelkedő szerepet ját­szanak az irodalmi színpadok, a költő—olvasó találkozók, a versbarátok körei. Az idei költészet napja al­kalmából meglepően sok ren­dezvény lesz. Az SZMT klub- helyiségében április 15-én Szederkényi Ervint, a Jelen­kor főszerkesztőjét, Pákolitz István és Arató Károly köl­tőt látják vendégül, ugyanak­kor könyvkiállításon mutat­ják be a pécsi költők műveit. A Szabolcs-falusi művelődési ház Nemes István főiskolai docenst, Csorba Győző és Ber­ták László költőket hívta meg beszélgetésre. Az orvos­kari egyetem diákotthonába Váci Mihály Kossuth-díjas költő látogat el. A Megyei Könyvtár meghívta Berkesi András írót, a közelmúltban történt megbetegedése miatt azonban más időpontban ke­Gépkocsiparádé Pécsett Az Országos Takarékpénz­tár megyei fiókja a gépko­csi-nyereménybe tétkönyvvel autót nyert gépkocsitulaj­donosok részvételével április 24-én, vasárnap délelőtt fel­vonulást szervez. A gépko­csik az Olimpia Étterem előtt gyülekeznek majd, és a városon keresztül Komló —Hosszúhetény—Vasas út­vonalon térnek vissza az Olimpia Étterem elé, ahol a résztvevők között ajándék- tárgyakat sorsolnak ki. Baranyában eddig már 93 betétes nyert gépkocsit. Eb­ben a hónapban ismét foko­zódik az érdeklődés a gép- kocsi-nyereménybetétköny- vek iránt, mivel az április 30-ig váltott betétkönyvek már résztvesznek az augusz­tusi sorsoláson. rül sor a meghirdetett talál­kozóra. Vajszlón író—olvasó találko­zóval egybekötött irodalmi estet rendeznek, a műveket a kemsei irodalmi színpad mutatja be. Négy helyen szer­veznek József Attila-estet: 8-. án Turonvban, 12-én a Tüdő- szanatóriumban, 15-én Tót- szentgyörgvön és 22-én Bir- iánban, míg Hirden és Kistót- faluban Ady-estet. A romo- nyai és a kővágószőlősi műve­lődési házban a fiatalok sza- valőversenv keretében mérik össze tudásukat Sellyére és Bicsérdre Is baranyai költőt hívtak meg. A pécsi művelődési házak és munkásklubok is gazdag programot állítottak össze. Gyárvároson Csorba Gvőző, az úiheffyszőiői munkásklub- ban Pákolitz István. Mesze­sen Berták László találkozik a költészet kedvelőivel. A kertvárosi munkásklubban a József Attila-eston a. Vasutas Művelődési Otthon irodalmi színpada tolmácsolla a költő lesszebb verseit. Az Énft-Voari Vállalatnál „Szerelem a költé* szetben” címmel irodalmi ve­télkedő lesz. Az általános és közérúsko- lák tanulói elsősorban szak­köri foglalkozások keretében emlékeznek meg a költészet napjáról. A pécsszabolcsi álta­lános iskolában ebből az al­kalomból nyilvánossá teszik a versbarátok köre ülését, erre meghívták Arató Károly köl­tőt. A Köztársaság téri isko­lában a magyarszakos neve­lők emlékeznek József Atti­lára. utána irodalmi szellemi vetélkedőre kerül sor, a klub­délutánon Bárdosi Németh Já­nos költőt látják vendégül. A Jókai utcai iskola diákjai el­látogatnak a Magyar írók Könyvesboltjába, Ujmecsekal- ján kamarakiállítást rendez­nek mai magyar költők mű­veiből, a Szent István téri általános iskolában verses iro­dalmi est lesz Csorba Győző költészetéből A Leöwev Klá­ra Gimnáziumban pódiumra lépnek az ifjú alkotók köré­nek tagjai, a Bányaipari Tech­nikum diákjai irodalmi ver­senyt rendeznek. A harkányi strandon t

Next

/
Thumbnails
Contents