Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-13 / 61. szám

TORKOS ILDIKÓ FEJEK

Pákolitz István:

CTjcLtackfcL

Kölök-tavaszt se fr « naptár,

te azértis kitavaszodtál s pillés virágaid a napra bontogatod, lelkes baraokfa!

Nem vagy elég óvatos-gyáva:

sietve borultál virágba; sietve, mégse felelőtlen:

— így kellene minden Időkben!

S most éppen azt köszöntőm benned, ki nem latolgat és nem enged, nem számlál huzakodva százig: ha itt az idő, kivirágzik!

Vészi Endre:

UCitlel&n, taüfuz

Hirtelen tmn e* váratlanabb, mint hogyha éjszaka kelne a nap, mint egy nagy söntésbea a rézcsapok, nem is a napfény,

a kedvünk ragyog, nem is a napfény, s nem künn — odabent, vérpiros félhomály, kiált a csend, szűk lett aa utca, s mint gallér — szőrit, szerte gurulnak a gyerekkocsik.

Összefogóinak a

Mert soha semmi nem lett volna,

ha a naptári protokollra lett volna bízva rügy, hit, álom ezen a keserves világon;

és nem is érdem lelkesedni, hogyha nem kockáztatunk semmit: azért drága a virág, élet, mert környékezik fagyveszélyek.

Hittél napsngár-hlrmoo dóknak, költögeted az aluvókat; s bár fagy vészéjtse virág-terved; azt tetted, amit tenni kellett

fiatal fák.

fényes a folyó nini ezüst csapágy: hirtelen tavasz ez, váratlanabb, mfalt hogyha éjszaka kelne a nap.

* ✓ Februári májas februári fényes Itt vagy tenyeremben kalimpál szived, én vagyok kezedben én szivem kalimpál februári május februári fényes aranykard a hűdben’

1965 legnépszerűbb rerseskötetei

Az immár hagyományossá

váló Költészet Napja előkészületei alkalmából megkérdeztük a Szépirodalmi Kiadót, melyek voltak 1965-ben a legnépszerűbb verseskötetek. A példány számok mutatják a magyar közönség költészet iránti szeretedét. Tavaly Radnóti Miklós összes versei és műfordításai 52 000, Petöü összes versei 50 000, Arany Toldi trilógiája 50 000, Puskin Anyeginje 42 000, Ady összes versei S3 000 példányban Jelent meg. A felszabadulás óta élteit húsz év költői termését bemutató Tapasz Magi/aror- tzáqon című antológia 20 000, Juhász Ferenc Virágzó világfa című kötete 12 000, Garai Gábor Nyárvég 10 000 és Aprily Lajos Abel füstje 7500 példányban látott napvilágot.

MODERN FfiRFT

— Doktor ár, állandóan csak róla álmodom!

(A Polnische Rundschau karikatúrája)

A szenllőrinci technikum és a szigetvári

szakközépiskola az élen

Huszonegy el ső^ osztály Indul

az idén a baranyai középiskolákban. Melyik a legnépszerűbb osztály? Hová hányán jelentkeztek eddig? — Ezekről érdeklődtünk a megyei tanács művelődési osztályán.

— A huszonegy első osztályból tizennégy gimnáziumban indul, három technikumban, négy pedig szakközépiskolai osztály lesz — kaptuk a tájékoztatást. Elmondották, hogy egy-egy osztályba negyven tanulót vesznek fel, tehát összesen nyolcszáznegyven férőhely van a megyében. Ennek értékét természetesen csak a pécsi első osztályok férőhelyeivel egybevetve lehet meghatározni, hiszen attól függ, hogy a megye gyerekei közül Pécsett és Baranyában összesen hányán jutnak majd be a középiskolába. Mivel erről egyelőre csak annyit tudunk, hogy az előző évek 6— 700 helyével szemben csökkenő irányzatú lesz, — a pontos meghatározás még nem lehetséges.

A megyében már összeállították a* első kimutatást a

saját középiskolákba Jelentkező tanulóikról. E szerint a 840 férőhelyre eddig összesen 713- an jelentkeztek. Részleteiben vizsgálva az adatokat általában kevés változást lehet tapasztalni az elmúlt évhez képest. Mohácson például a három gimnáziumi osztály 120 helyére eddig 115-en jelentkeztek. Siklóson a 80-ra 56- an. Szigetváron ugyancsak 80 gimnáziumi férőhely van, amire eddig 67 jelentkező akadt. Bólyban a szakközépiskolában egy híján betelt a negyven férőhely. Mindezek nagyjában megegyeznek a tavalyi helyzettel, Hasonlóképpen az idén is a szentlőrinci mezőgazdasági technikum a legfelkapottabb. Tavaly a 80 helyre ilyenkor már 82, az idén 40- re 90-en jelentkeztek.

Néhány változó jelenség is akad. Komlón például a Kun Béla Gimnázium 120 helyér^ eddig csak 58, a másik gimnázium 80 helyére 41 jelentkező akadt. Hasonló a csökkenés a komlói szakközépiskolai osztályban is, ahol a negyven lehetőség közül eddig harminchattal éltek. Tavaly

ugyanitt, ugyanennyi helyre 80 jelentkező akadt. Az érdeklődés hiányának oka egyrészt az, hogy a szakközépiskolának nincsenek megfelelő körülményei, másrészt nem olyan népszerű még, mint egy technikum. Ugyanakkor érdekes jelenség, hogy az énektagozatos osztáyba, aminek indulása még nem is biztos, eddig hu- szonketten kívánnak járni. Mohácson pedig a fizika-kémia tagozatos osztályban javult némileg a helyzet, eddig huszonötén jelentkeztek. Viszont ugyanott az öntözéses növénytermesztő-gépész szak- középiskolában mindössze kilencen szeretnének tanulni, holott negyven hely van. A szigetvári kereskedelmi szak- középiskola népszerűsége viszont igen nőtt, a megyében a szentlőrinci technikum után második a népszerűség tekintetében. Negyven helyére eddig 71 tanuló pályázik. Végül a két tizenkét osztályos iskola: Pécsváradon 24, Sellyén 25 jelentkező van eddig.

TÓ7 H ULZSŐ:

Közönség—művészet és a kispolgári ízlés-örökség

A z utóbbi időben szemmelláthatóan ke- rülnek előtérbe művészet és közönség viszonyát, kapcsolatát érintő kérdé ek. S ez így is van rendjén. Míg a művelődéspolitika, az oktatás, népművelés, a műsor- és terjesztési politika révén hatalmas erőfeszítéseket tett és óriási eredményeket ért el a művészeti kultúra általános színvonalának emelésében, — addig a szűkebb értelemben vett művészeti közélet jóval kevesebbet foglalkozott művészet és tömegek kapcsolatának kérdéseivel. Művészetelméleti és művészet- kritikai életünknek sokáig jellemzője volt s bizonyos mértékig még ma is jellemzője az az egyoldalúság, hogy a művészeti folyamatnak csak egyik részét: az esztétikai elvek, valamint a mű és a valóság viszonyát tartják szem előtt. Holott a művészi folyamat egészéhez természetszerűen tartozik hozzá a művek legszélesebb tömegekre gyakorolt hatása, illetve a közönségigény visszahatása a művészeteikre. Az elmélet és kritika nem állhat meg az esztétikai elvek kimunkálásánál, alkalmazásánál, tevékenysége csak akkor válhat teljessé, ha figyelembe veszi: az egyes Irányzatok és művek az adott körülmények között hogyan és mennyiben hatnak — vagy nem hatnak, fis, hogy nincs öncélú művészet, az nem csupán annyit .jelenít, hogy a művészi alkotások szükségképpen társadalmi állásfoglalást hordoznak' — hanem: a művészi hatás csak közönségre találva bontakozhat ki, válhat reália társadalmi hatóerővé.

JVluVeSZÖl €5 lTO2«nS0g K^pCSOWiS A KSIpl*

taHsta társadalomban egyre mélyülő válságot mutat, mindinkább elválik, elkülönül egymástól a keveseknek szóló arisztokratikus művészet és a széles tömegeknek szánt kommerciális művészeti tömegtermelés. A szocialista kultúra egyik' legalapvetőbb célkitűzése éppen ennek az ellentmondásnak a feloldása. A szocialista művészetpolitika azokból a gondolatokból indul ki, amelyeket Lenén fogalmazott meg Klara Zetkinnel való beszélgetése során. „A művészet a népé, legmélyebb gyökereit a széles dolgozó tömegek sűrűjébe kell lebocsátania. Ezeknek a tömegeknek érzéseit, gondolkodását és akaratát kell összefognia, őket kell felemelnie. Bennük kell a művészt felébresztenie és kifejlesztenie. KeU-e egy törpe kisebbségnek finom édes biszkvitet felszolgálnunk, amig a munkás és paraszttömegek fekete kenyéren tengődnek? Ez magától értetődik, nemcsak s szó betűszerinti értelmében gondolom, hanem képletesen is — mindig a munkásokat és parasztokat kell szem előtt tartanunk. Az 6 kedvükért kell megtanulnunk gazdálkodni, számot vetni. Vonatkozik ez a művészei és a kultúra területére is. Ahhoz, hogy a fnű- vészet közelebb jusson a néphez és a nép a művészethez, először is fel kell emelnünk a közműveltséget és az egyetemes kulturális színvonalai?.

Hogy ma mind többet beszélünk művészet

és közönség kapcsolatáról, az korántsem azt Jelenti, mintha eddig szem elől vesztettük volna ezt a legfontosabb szempontot Sókkal inkább arról van szó, hogy a kultúr- forradalom kibontakozásának új állomásához érkeztünk, hogy művészet és széles tömegek kapcsolata új kérdéseket állított előtérbe. A mai helyzetet ugyanis az jellemzi, hogy — számos fejlett tőkés országtól is méltán irigyelt — eredményeket értünk el éppen „a közműveltség, az egyetemes kulturális színvonal” felemelésében, amit Lenin művészet és nép kapcsolatának egyik előfeltételeként jelölt meg. Ugyanakkor ennék alapján, s főként a rádió és televízió révén mind szélesebb tömegek válták és válnak a művészetek élvezőivé, a műalkotások mind szélesébb- körű visszhangot váltanak Jd, a művészeti közvélemény egyre szervesebb tényezőjévé válik a művészeti folyamat egészének, igényei, befolyása egyre hatékonyabb alakítója a szűkebb értelemben vett művészeti élet légkörének. Éppen ezeknek az eredményeknek, a kultúrforradnlom kibontakozásának következménye, hogy manapság kerül sor a kulturális statisztikák, a terjesztési adatok, számok tüzetesebb elemzésére, a közönségigények differenciáltabb megközelítésére, a művészi kultúra még megmaradt „fehér foltjainak” feltárására és felszámolására.

S az sem véletlen, hogy „csak ma” esik több szó az ízlésről.

Az ízlés ugyanis felettébb konzervatív. Kialakulása igen sok tényező (otthoni és munkahely-környezet, városkép, stb.) összetett hatásától függ és már viszonylag korán, fiatal korban kikristályosodik egy-egy emberben. Éppen ezért az ízlés félöntudatos reflexek rendszerévé, Igen mélyen gyökerező sajátságává válik az egyes embernek, amit jóval nehezebb befolyásolni, alakítani, formálni, mint a tudatos ismeretvilágot. Főként ezzel függ össze, hogy míg a kultúr- forradalom a legszélesebb tömegek számára biztosította az általános és szakismereteket, emelte a műveltségi színvonalat, addig az ízles fejlődése ezzel a folyamattal nem tartott lépést. Ma már nem a műveletlen ember a „gyakori” — hanem az a jelenség, hogy művelt embereknek éppen széles ismeretkörükhöz mérten elmaradott az ízlésük. És ez azt is jelenti: épp az ízlés területén számoltuk fel még legkevésbé a múlt káros örökségét. Nem valamiféle mulasztásról, hanem az elért eredményeink alapján szükségképpen ma előtérbe került új problémáról van tehát szó.

A káros örökség — leegyszerűsítve — főként a sznobizmusban és az ún. kispolgári ízlésben, azok továbbélésében nyilatkozik meg. Egyaránt jelen vannak a közönség egyes rétegeiben és a szűkebb értelemben vett művészeti életben: egymást kölcsönösen „táplálják”; együttesen pedig művészeti arisztokratizmusnak és művészeti tömegtermelésnek azt a kapitalizmusra jellemző kettősségét konzerválják, amely művészet és tömegek egészséges kapcsolatának körülményei közt is egyik legnagyobb akadálya.

Az ízlés azonban — ha .konzervatív” is — korántsem válfcozhatatlan, amint azt a polgári kultúrpesszimizmus számos képviselője hirdeti. Á szocialista társadalom szerkezete és célkitűzései lehetővé tették és teszik a sznobizmus és kispolgári ízlés elleni harcot, s hiba volna lebecsülni mindazt, amit ebben a tekintetben eddig elértünk. Nemcsak a műsor- és terjesztési politika figyelt fel a helytelen ízlésorientáció jelenségeire, de számos bíráló cikk, tanulmány született és születik a sznobizmusról, giccsről, kispolgári szentimentalizmusról, a szórakoztató műfajokban jelentkező kispolgári ízlés megnyilvánulásairól. -Az ilyen természetű közvetlen harcra — s még az eddigieknél is hatékonyabbra — természetesen szükség van Emellett azonban nem szabad szem elől vesztenünk, hogy az említett' rossz tendenciák nemcsak egyszerű ízlés-örökséget jelentenek. Azt is. De fennmaradásukban társadalmi tényezők is közrejátszhatnak és játszanak. Azaz a sznob és kispolgári ízlés elleni harcot nem lehet elválasztani a kispolgári szemlélet, életforma, életvitel elleni harctól.

„A kispolgári szemlélet egyik megnyilvánulása — hívják fel a figyelmet az Ideológiai Irányelvek — az apolitikusság és a közügyek iránti közömbösség. Még ma sem tűnt el teljesen az a régi gondolkodás és maga- . tartásmód, amely bizalmatlanul és hitetlenül tekint a közélet új lehetőségeire, igyekszik távol maradni mindentől, ami szerinte túlmegy a szűkén vett egyéni érdekeken, a magánéletet körülbástyázva, a közügyektől elzárva keresi az egyén érvényesülését és boldogságát." Ez a társadalmunkban még Jelenlévő szemlélet és életforma a legfőbb melegágya a kispolgári és sznob ízlésnek. Mert az »politikus, közügyek iránt érdektelen szemlélet természetszerűen ellenáll az igazi művészetnek, amely mindig társadalmi felelősségre ébreszt, mindig erkölcsi és intellektuális erőfeszítést kíván s mindig igényt és követelményt is támaszt — élvezőjében.

A giccsnek, szentimentalizmusnak ezzel szemben mindig a társadalmi igénytelenség, erkölcsi tartalma tlanság, a könnyű mogköze-. Hihetőség, az erőfeszítés nélkül megszerezhető, éppen ezért múló, semmire sem kötelező hatás a jellemzője.

A kispolgári ízlés elsősorban a múlt káros öröksége, de nem pusztán a maga tehetetlenségi nyomatéka révén él tovább. A nyu- „”ati polgári hatás mellett, az a szemlélet és életforma is konzerválja, amely a maga szűk köreit, individuális „nyugalmát”, öres „békéjét” félti az igazi művészet vallató, felrázó társadalmilag elkötelező élményétől.

S ezzel függ össze, hogy a kispolgárt szemlélet miért éppen a szórakoztató műfajokban és műsorokban tudja leginkább érvényesíteni ízlését Hiszen számára a szórakozás igénye a művészeti igénnyel azonosul. Ameny nyíre természetes és jogos, hogy minden dolgozó ember kikapcsolódásra, szórakozásra is igényt tart, ugyanannyira „természete” a kispolgári magatartásnak, hogy a művészetektől csak szórakoztatást vár el. Ez az egyoldalú tájékozódás mintegy tömöríti, koncentrálja ezeket a rétegeket amelyek mint „közvélemény” tényleges arányukat messze meghaladó mértékben juttatják kifejezésre — sokszor nem is eredménytelenül — igényeiket

De a sznobizmus is ugyanerről a tőről fakad. A sznobot végső soron ugyanaz a társadalmi szkepszis, dezilluziónáltság tereli az irodalmi művészeti kuriózumok irányába, mint ami a kispolgárt a glccshez és szenti- mentalizmushoz. A mák iránt ma a sznob elsősorban érdeklődik: a szélsőséges polgári avantgardizmus, absztrakclonizmus, modernizmus — azokat ugyanúgy a társadalmi vonatkozások kiiktatása, ugyanúgy a szociális tartalmatlanság jellemzi, mint a giccset és szentimentalizimust. Kedvelt „művészeteiknek” csupán formája különbözik — a politikus, társadalmilag közömbös lényegük azonos.

A kispolgári bSés e két változatával 6zem

ben tehát nemcsak közvetlen vitával, bírálattal, a kiadók, szerkesztőségek, stúdiók részéről, nemcsak nagyobb éberséggel kell harcolni, de az aktív, eleven, széleskörű közéletiség kibontakoztatásával — közvetve is — küzdeni kell*