Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-20 / 67. szám

KOVÁCS PÉTER

JL

NO KÉPPEL

%.. Megitta a tejet, megreggelizett. Forrón tűzött az augusztusi nap. Anyja rábízta a legkisebbik Ficzeket, hogy együtt a többiekkel, menjenek a levegőre!

— Aztán vigyázz rájuk!

Bélát befektették egy házi gyártmányú kocsiba, amely cukrosládából készült, szolgálataiért kapta ajándékba az Illés bácsitól. Négy cémaguriga szolgált kerék gyanánt A láda elülső oldalába két szöget veitek, zsineget kötöttek rá, ily módon nagyszerűen lehetett húzni az utcán, sokkal kényelmesebb volt, mint karon . cipelni. Márton golyókat és pilinckát tett a zsebébe, elindult a Teleki térre játszani. Vele ment Pista, Bandi és a kis Lajcsi. Bélát ma? után húzta a kocsiban. A gurigák vadul csikorogtak

Először pilinckáztak. De ez nehéz volt, mert Márton nem akarta otthagyni a kis kocsit, ha pedig maga. után húzza, elrontja a játékot. Azonkívül a repülő pilincka könnyen a csecsemő arcának ütődhetett így hát golyózni kezdtek. Lajcsi, Bandi és Pista egy ideig mellette haladt. figyelte a váltakozó szerencsével folyó játékot. Márton egyik kezével saját golyóit gurította, a másikkal meg húzta a gyerekkocsivá'átalakult cukros- ládát.

— Klek-kradl! — kiáltotta Márton.

Az ő nyelvükön ez azt jelentette,

hogy a golyót egyenes vonalba kell állítani.

— Kész —- kradij — felelte az ellenfél.

— Supucc! — kiáltotta ismét Márton. Ez azt jelentette, hogy a földön akadály fekszik a két golyó között: kődarab, újságcafat, lócitrom, és az ellenfélnek kötelessége ezt az akadályt eltávolítani, mielőtt Márton gurítani kezdi a golyót.

Kilenc golyóval kezdett játszani, most pedig csak három volt. Hiába igyeken zett, rosszul ment a játék. Egyik kezével a golyót gurította, a másikkal húzta a ládakocsit.

— Kani — három! — kiáltotta az ellenfél.

Márton a kanális-rácsra tette mezítelen talpát, hogy bele ne guruljon a golyó, mert akkor — a kanl-három! értelmében — büntetést kell fizetnie: három golyót!

Nyert. Már nyolc golyója volt. „Ha még egyet nyerek, ugyanannyi golyóm

HIDAS ANTAL

lesz, mint amennyit hoztam, s nem

játszom tovább” — gondolta.

E pillanatban lárma támadt. Az emberek odaszaladtak a villamos- vágányhoz, ahol egy sárga kocsi állt. Pista és Bandi Márton mellett voltak, de Lajcsit nem látta sehol. Hiába szőlőn gáttá — nem jelentkezett.

Márton, a kocsit a járdán hagyva, odarohant a villamoshoz, ahol már nagy tömeg verődött össze.

— Lajcsi... Lajcsi.:. — súgta rémülten, sápadt lett az arca És ekkor, mintha szöget szúrtak volna a szívébe, hallotta:

— A Ficzek suszter flát elgázolta a

villamos!

Lihegett, furakodott előre a tömegen

át... Még, ipég ... Előtte ott sárgállott a villamos. Mintha őrá nehezedett volna a súlyos vastömeg. Felemelték a kocsi elejét. Ott, a mentődeszka alatt, eszméletlenül feküdt Lajcsi; feje csupa vér, a gránitkövezeten vércsík kígyózott: a kisfiú meztelen lábán, rövidnadrágján a véres por csíkot húzott; arca szintén poros; szája nyitva, fogai véresek, elől — látta — hiányzott az a két fog, amelyet tegnap ő, Márton, fonállal rántott ki, mert Lajcsinak fájt az a két foga. Az elgázolt gyerek szeme le volt csukva.

— Lajcsi!...

Megjött a mentőkocsi. Kis vércsík maradt a kövezeten. A mentőkocsi elrobogott Lajcsdval. A tömeg szétszéledt. A villamos elindult Márton egyedül állt.

— Lajcsi... Lajcsi... Édes Lajcsikóm!

Várta, mikor vonják felelősségre öcscse halála miatt.

Lajcsit kórházba szállították, és amikor Réti Etel, a szomszéd házban lakó szülésznő betelefonált a kórházba, azt válaszolták neki. hogy a gyermek meghalt. Halála előtt magához tért, és azt mondta;

— Istenem, de beteg vagyok?

Ficzekné egy kis gverekszéken ülve

szoptatta Bélát, hangtalanul sírt. Ficzek

mellette állt. Márton várta, mikoi vonják felelősségre. Meghalt az öccse, mert ő nem vigyázott rá. Golyózott!

De Mártonról senki egy szót sem ejtett. Észre se akarták venni.

Hirtelen kitört az apja;

— A Baráth kölyke a hibás! Az! Keresztülhaladt a vágányon, Lajcsi utána, az én fiami.

És Ficzek a szekrénynek dőlve fel- zokogott.

Márton hallgatta. Baráth Jóska a hibás? „Nem igaz! Nem igaz!” Várta, mikor esik neki az apja, mikor néz őrá vádlóan kisírt szemű anyja, a testvérei, a Simon, Flórián, Rosta Lajos, Ekstein Elek, Bencze... az egész utca. „Megölte az öccsét” — zúgja majd az egész környék.—„Megölte az öccsét.,. Lajcsit!.. .**

Elmúlt egy nap, két nap — és senki

se szólt egy szót se. „Nem Igaz! Nem igaz! Mondjatok már valamit!...”

Márton kiment az utcára, a Teleki tér felé nézett, hátha jön a Lajcsi és fekete szemét csillogtatva mosolyog és így szól: „Csak vicceltem, Márton, nem is haltam meg.” De nem jött. Mindig csak mások jöttek. Reggel Márton a szalmazsákra nézett, hátha ott látja a kis göndör fejet: „Hiszen te itt vagv. ugye? Lajcsi? — És megcsókolja. — Úgy megijesztettél!” De a szalmazsákon csak Ottó, Pista. Bandi feküdt... Lajcsi nem volt köztük.

Este, amikor már nem égett a lámpa, csend volt a műhelyben, a tárva-nyitva álló ajtón befutott a meleg augusztusi szél, hallani lehetett, ahogy a Teleki téren csörömpöl a villamos. Márton a kaptafa stelázsi polcain át kinézett az utcára, hátha jön az öcskös! „Itt vagyok. Márton. Menjünk a ligetbe. Vegyél fel a hátadra. Égeti a föld a talpamat ..."

De Lajcsi nem jött, nem jött! Lehetetlen . i. Lehetetlen...

Valami iszonyúan égette belül. Szeretett volna írni valami olyasfélét, amit a Tolnai Világlapjában olvasott. „254” lenne a címe, ez volt a villamos száma. És ebben a valamiben elmondani, hogy nem Baráth Jóska, és nem is ő a hibás, hiszen ő csak játszott... játszott egy kicsit... golyózott... „Istenem, hát már játszani sem lehet egy gyereknek?”

Részlet a szerző könvvnapra me*- Jclenő „Ficzek úr” című regényéből; az esemény 1910-ben Játszódik.

Fayad Jamís:

JHlmL ejyijiiit

A költeményt mind együtt írjuk.

Az utcán minden most ültetett fából, minden falból, mely védelmezni épül (a nyomorultak álma) a paraszt minden izzadság-cseppjéből (sötét könnyekkel szemében nézi a földet, mely annyi kínját látta) költemény születik termékeny tűzvész terjed szelek, hegyek és ten^e- ' engján a fölhasadó földek hangján földei hasító eke hangján s az emberén, ki dallal szánt a napsütésben. Vers, költemény, amit mind együtt írunk műhelyre folyópartra a házra és a hegytetőre a nádvágókés pengéjére olvasni tanuló gyerekszemre írni tanuló kezeimre

s szívébe mindazoknak, akik csak most tanulják hogy szenvedés nélkül is lehet élni.

Esik

a hajnal neszei rebbentgetik az utcát.

Föld, virág, friss kenyér szaga érzik.

A forradalom nem alszik sem nappal sem éjjel.

András László fordítása

Fayad Jamis fiatal kubai költő és festőművész. 1930-ban született, a kubai Írószövetség folyóiratának főszerkesztője, nemrégen Járt hazánkban. József Attilát és Radnótit fordít spanyolra. Első hat József Attila fordítása kis kötetben jelent meg Havannában, 1963-ban.

J. Piévert:

Szántadra szer ebnem

Piacon jártam árultak madarakat vásároltam madarakat számodra szerelmem

A piacon árultak virágokat vásároltam virágokat számodra szerelmem

A piacon árultak ócskavasat vásároltam ócskavasat számodra szerelmem

fis jártam ahol árultak rabszolgákat kerestelek hiába nem leltelek szerelmem

Fordította: Marafkó László

Eszéki Frigyes:

Qléyipzejnk&zt

(TÉMA VARIÁCIÓKKAL»

L Kételkedem, mégis hiszem: szeretsz.

Kételkedem, mert gyakran úgy beszélsz: hiszem, mert nélküled nem élhetek.

Kétkedve élni — hittel is nehéz.

£. Beszelj világosak

szavad legyen kristálypohárban tiszta méz s szivednek ragyogó tükrén mutassa lelkedet ahogy azt én teszem ha vallomásra kérsz.

3. Nincs szerelem, ha az ajkak méze alatt hamis érzés rejtett lángja lobog, s csalnak a szép mosolyok.

4. Látod? Szerelmem úgy maradt, ahogy megszületett: szűzen,

és csak a fcllegek miatt félek, ha lelked nem üzen.

I

I

I

I

I

I

I

I

I

k

l

AZ

ÜSTÖKÖS

Valamivel hét után — szokás szerint — bedobták az ajtón az újságot. Fölvette, magával vitte a szobába, s míg reggelizett, átlapozta.

1.

Föltűnő cím ötlött szemébe: „Ma este üstököst látni az égbolton". Azonnal olvasni kezdte a cikket, a lap népszerű magyarázatát. Többször is elolvasta. „Egyesek szerint az ü~tökös nem valóságos égitest, csupán tünemény, viászfénye valamely. pályája távolabbi részén tartózkodó bolygónak. Mások viszont úgy vélték, hogy az üstökös, miután végtelen hosszú körutat tett az űrben anélkül, hogy látható és megfigyelhető lett volna, viszonylagos földközelbe kerülve fölizzik ..."

Az már nem érdekelte, melyik feltételezés a legvalószínűbb. Az újságot szokatlan hanyagsággal zsebre gyűrte, d- gyakran elővette és újra meg újra elolvasta ezt az .írárt.

3.

Sokáig kellett villamosézrria, mfg a hivatalába ért A város egyik külső negyedében lakott, egy öreg házban, a harmadik emeleten.

A munkahelyén is észrevették, mintha másutt járna az esze. Pedig megszokták, hogy pontos munkaerő, keveset szól, teszi a dolgát. Most azonban sűrűn elmélázott, s mintha mondani akart volna valamit. Az ebédnél aztán megkérdezték végre, mi történt vele.

„Semmi” — válaszolta, és mégis így folytatta: — „Más foglalkoztat. Ha nem untatja önöket... Évezredekig, vagy még hosszabb ideig nem vette észre senki, sötétben bolyongott az űrben s ma itt lesz a közelben. Elröpül felettünk és egy pillanatra bevilágít az éjszakába. Olyan erős a fénye, hogy amerre jár. nem is látjuk majd tőle a csillagokat. Nyomában a csóva: elementáris erővel tör ki belőle mindaz, ami belészorult... Évezredekig ismeretlenség, és ePyszer eljön a nagy pillanat: előtör, berobban az életünkbe, fölgyullad, izzik, lángol, ránkvilágít, mint valami óriási fáklya ...”

Elcsöndesedett, el is röstellte magát Még osem beszélt ennyit A csekély érdeklődés ■ ódöbbentette, hogy túlságosan elragadta a

hév.

„Üstökös?" — kérdezték a többiek. — „Az is valami? A szputnyik meg a holdrakéta korában?”

„Holdrakéta?” — rájuk nézett elmerengve, de aligha látta őket.

3.

Mindig arra vágyott, hogy kiléphessen

a szürkeségből és valami nagy, igen nagy dolgot cselekedhessen. De ez így csak most körvonalazódott benne, hogy fölfigyelt _ az üstökösre. Ezért nem is ment haza, úgy határozott, hogy sétálva, a szabadban várja meg a nagy pillanatot. A város szélén járt, sehol egy ember, de még ház sem.

Észre sem vette: beborult. Arra eszmélt, hogy megdördül az ég és erősen villámuk. A több hetes szárazság fullasztó hősébe hirtelen elviselhetetlenné vált, mert eső nem esett, csak sűrűn villámlott

4.

Hirtelen sikoltást hallott. A hang irányába szaladt. Valahonnan füst szállt föl. ''(iáért: kis faházat ért a villám.

Fölordított: „Emberek! Segítség! Ide!” Tétovázott: egyedül nem bír a tűzzel, de

i má 'okért szalad, nem lesz-e késő? Néhány lépé't tovább rohant a város felé s körben szüntelenül ordított: „Jöjjenek, ide jöjjenek!”

Visszarohant, neki az ajtónak. Kétszer, háromszor is nekirugaszkodott. Maró füst tört rá az ajtódeszkákon át Odabent fölsírt egy gyerek. Messziről rohanást, kiabálást hallott: „Segítség! Tűz van!”

A szemét marta a füst. A friss levegő fölszította a tűzet. Pölnyalábolta az áléit gyereket s a lángokat kerülgetve sietett vele kifelé.

Gyengéden a gyepre fekette: akkor értek oda az emberek. „Utánam!” — kiáltotta és újra a lángok közé rontott. A láng végiglobbant a ruháján. Fölüvöltött és össze- roskadt.

8.

Másnap reggel, valamivel hét után — szokás szerint — bedobták az ajtón az újságot. Ott hevert a földön.

Az első oldalon: „A vastag felihőtakaró miatt az üstököst nem tudták megfigyelni”. A hetedik oldalon pedig, a napi hírek között: „Villámcsapástól tűz keletkezett egy városszéli házban. Az oltásban részt vevő egyik járókelő súlyos égéd sebeket szenvedett. Kórházba szállították, ahol egyelőre még nem tért eszméletre. A neve ismeretlen.”

ZAY LAS2L0

!