Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-20 / 67. szám
c/l Cfakéz (~fuu'kcií 1 A Fehér Farkas ajtajában két bosnyák asszony nézte a kommandóra lépő katonákat. — Az volt a jó Idő — kezdte a soványabbik _ amikor a Deutsch kapitány előtt masírozott a hadastyán banda. — Az, micsoda szép szá) ember volt a tamburmajor — folytatta a zömökebbik —, az Isten nyugosztalja. Emlékszik még a részeges, cseh borbélyra? A Szvobodára? Mekkora ricsajt csapott, ha a cégére alatt elmasírozott a banda... Most meg bajonétos katonák masíroznak a Búza téren. Ma itt. holnap Isonzónál és holnapután majd egy jeltelen sírban fekszenek. És nld itthon van, az sincs valami nagv biztonságban. Lám a Dobszai Józsi is hogy megjárta. A Kor- hammer Jóska lábát megkente lúgkővel és három napig kezelte utána a doktor. Nem is lett belőle regruta. Hanem a Dobsza is kapott érte két esztendőt. Nem szenzáció már az ilyesmi Pécsett, hiszen any- nyi van belőle. Naponta fognak el szökött huszárt gyalogosan. Sor alá való legényt, aki minden áron igyekszik megszabadulni az uniformistól. A pécsi katonai rendőrség már csak azzal tölti az Idejét, hogy el-el kap egy szökött vitézt és küldi a jelentéseket a hadparancsnokságra: „Veszedelmesen terjed a katonák között a békevágy”. Hogyne terjedne, amikor terjesztik. A Zrínyi utca 15, alatt van a pécsi MunKaskep- ző Egylet, amelyben szakszervezeti csoportok is tevékenykednek és tagjai egyben a Szociáldemokrata Párthoz tartoznak. Nem is szívlelik aházat a rendőrkapitányságon, Pillepich Rezső tábornok úr állomásparancsnokságán, de még a főispán! hivatalban sem. A Búza téren megjelent a reggeli újság és körbefogták a rikkancsot. Pedig kevés a jó hír manapság a Pécsi Naplóban. Ma is ilyeneket ír: „A csalán gyűjtése és beváltása”. Lejjebb ez áll: „Tej- jegyrendszer lesz minden tízezernél nagyobb lakosú városban”, meg ezt írják: „Hadikávé utalványok”. De hát mit lehet tenni. Tisza intézkedik és a főispánok végrehajtják. Elmentek már a harangok, most összeszedik a harangköteleket is. Nem in- gyért, kilójáért 75 fillért fizet a kincstár. A villanyáramot is emelték és sok heccelésre adott okot az a napihír, hogy ... „bronzból lesznek az arany vitézségi érmek és a tulajdonosok a háború után kérhetik a becserélését”. Azért van egy igaz újság a városban, a Munkás, de a cenzúra nyirbálja a cikkeit. Néha mégis sikerül becsempészni a hasábokra egy-két békemondatot, „Békét kéne kötni! Úgy sincs semmi értelme ennek az esztelen vérontásnak”. Persze az urak nem ezt vallják, őket még elvakitja a villamosvasút és zörgésétől nem hallják a bányászasszonyok, gyerekek sírását. A minap is azt mondta az egyik városatya a tanács ülésén: — Tisztelt uraim, önök nem is tudják, hogy a villamossal belekerültünk a világforgalomba. Megtapsolták. Még Pillepich tábornok úr is összeverte inas kezét és az ülés után a parancsnokságra hajtatott, ahol Hajdú Gyulát várta. Nagy bűne volt a fiatal pécsi ügyvédhadnagy- nagy. Népgyűléseket tartott, hogy Kovács Dénes, volt Kos- suth-párti lapszerkesztőt mandátumhoz juthassa a szálán tál kerületben. — Feljelentés érkezett, hogy ön, hadnagy létére, politikai gyűléseken szónokol. — Tábornok úr ez igaz, de betegszabadságon vagyok és civilben élhetek a politikai jogaimmal. — Was, szóval civilben? Az más, akkor hiába fárasztottam. A város már akkor h elterpeszkedett, de hosszú utakon üres telkek voltak csupán. A Hősök tere környékén volt a bányásztelepülés, a raktár. Onnan egészen a Budai vámig egy ház se, lege- lébb találkozott az ember a kocsmával. Népes a Búza tér, de ide a legközelebbi épület a Dohánygyár, aztán megint semmi egészen a vasútig. Körülötte nagy. üres némaság. Csak a bányászok nem némák. Még beszélnek róla a DGT- nél, hogy valamit kellene tenni a szabolcsiak ellen, mert a Schroll-akna lázba hozta a bányakerületet. Csendőrök viszik munkába a sztrájkolókat. A honvédelmi miniszter rögtönítélő bírósággal fenyegetőzik, de egyre kevesebb szén jön a külszínre. Szabotázs! — ordít a bányafelügyelő. Sztrájk! — válaszolják a bányászok. Az újságnak nagy a keletje a Búza-téren. Mindenki igyekszik hírét venni, mi is van most az országban, meg Szov- jetoroszországban. A Dunántúl rövid híreket közöl. A vezérkar hadijelentése csupán any- nyi; A katonai rendőrség razziákat tart. Eredménye 104 katonát igazoltattunk és nyolcat szökevényként hadbíróság elé állítunk! És Pécsett tart a nagy sztrájk 1919. február 22. és március 13 között Direktóriumok alakulnak, megyeszerte a munkások és a parasztok veszik át a hatalmat és erősödik a szervezkedés vidéken is. Piflepieh tábornok urat felváltja az Antant a két pacs- keres bosnyák asszonyt pedig a tüntetők. A Fehér Farkas környékén a Tanácsköztársaságot éltetik és küldöttséget meresztenek Budapestre. „Támogatjuk a szovjet hatalmat!” És a Pécsi Szocialista Párt a földosztás lehetőségét latolgatja,., Gáldonyi Béla Tudósítások a szovjet életből Sokszor és szívesen mondogatjuk: az irodalmi műfajok közül a líra előnye, sőt majdhogynem kötelessége, hogy mozgékonyán reagál a kor problémáira, gyorsabban, mint a nehézkes, terjedelmi okok miatt is lassúbb próza. Az utóbbi években azonban mintha szerepcsere jeleit figyelhetnénk meg. Az elsokasodó kisregények, nagyobb lélegzetű elbeszélések ugyanezzel az igénnyel, a kor kérdéseire való gyors és mozgékony reagálás szándékával is íródnak, vagy legalábbis jelentős hányaduknál figyelhető meg ilyen írói törekvés. Valószínű, hogy egyéb okok mellett ez magyarázza a kisterjedelmű epikai műfajok felka pottságát. Mindezt mintha igazolni klánná két, nemrég megjelent-szovjet kisregény, Leu Nyiku- lin összeroppanás és Anatoli} Kuznyecov Itthon című művei. Mindkettő a mai szovjet valóság egy-egy jellegzetes szeletét ragadja meg, valóságul tudósítást írnak a szovjet rtről; ha eszközeikben nem is a riportszerűség a domináló, mégis riportok ezek a javából, a riportnak az élet- szerűséget, a frisseséget, a fordulatos szerkesztést, a kendőzetlen problémafeltárást és a lehetőség szerinti választ meg követelő műfaji ismérve értelmében. A két regény világa: tűzés víz. Kuznyecov falusi emberekről. a szovjet falu, a mezőgazdaság életet-munkáját át- meg átszövő kérdésekről ír, Nyikulin hősei értelmiségiek, építészek, festők, színészek. Kuznyecov egy kis világot mutat be, Rudnovót, egy is- tenhátamögötti fészket, Nyikulin Moszkvában és Lenin- grádban játszatja a regényt. Az Itthon 250 oldalában a jeai szovjet falu megoldatlan kérdései izzanak: a még meglévő elmaradottság, a technikai eszközük VfgtiirumfiOi. § rosszindulat, a fegyelmezetlenség, a gyakran alacsony termésátlagok, a rossz termelékenység, a helytelen módszerek — de mindez valahogy olyan formában, hogy bár Kuznyecov semmit sem kendőz, nem lakkoz, mégis áthatja a könyvet egy ellenállhatatlanul feltörő, igaz, becsületes ét tiszta emberség ereje. Az összeroppanás azt kutatja, hogyan lesz egy hajdan kiváló, tehetséges, nyílt jellemű építészből lassan rideg, dogmatikus, emberektől- élettől elszakadt, gyanakvó, barátait is megtagadó bürokrata. a személyi kultusz éveinek tipikus figurája, aki, hagyván sodortatni magát az árral, egyszeresek maga lesz az ár, mely másokat sodor. Nyikulin sem kendőz, rányitja a szemünket erre a félelmetes, elembertelenítő folyamatra, de úgy, hogy már ebben a folyamatban megmutatja a tisztultabb, emberibb, a dogmati zmussal leszámoló erők-emberek küzdelmét. Mindkét regény színvonalas mű, és a fentebb említett tartalmi vonatkozások jóformán csak jelzik, értékelik mibenlétét. Mind Nyikulinnál, mind Kuznyecovnál ugyanis a hogyan? dönti el a regények Sikerét. Ebben a hogyan?-ban egyaránt benne van a negatív és pozitív jelenségek arányát biztos kézzel vegyítés képessége, a kitűnő jellemábrázoló erő, a stiláris eszközök, a regénytechnika korszerű formáinak alkalmazása, a gondolatiság igénye, a politikus- ság, — egyszóval mindaz a sok-sok összetevő, amiből végül regény, egyáltalán: irodalmi alkotás kerekedik. Érdekes, hogy Kuznyecov, aki A legenda folytatása című néhány éve megjelent regényében a felbontottabb regényszerkezet hívének mutatkozott, az Itthon-t a leg- baoeuADipQMtob technikává] írta meg; Nyikulin viszont ügyesen és regénye mondanivalója szempontjából igen előnyösen alkalmazza a flashback, a visszavágások technikáját. Kuznyecov egy esztendő évszakváltozásainak természeti keretébe helyezi Gálja, az ügyes, eszes, talpraesett kolhozista lány életének kibontakozását, küzdelmét egy emberibb sorsért és egy vétkesen elhanyagolt tehenészet fellendítéséért; Nyikulin ezzel a hőseit szinte körbejáró technikával több évtized eseményeit sűríti alig több mint két és fél száz kisformátumú oldalba. Ennyi hely is elég neki, hogy a rideg, embertelen vezetővé váló Kurbatov építész és családja történetét elmondja, felvillantson remekül sikerült portrékat és megkeresse, miért lett ilyenné ez az ember, és a többiek, akik hozzá hasonló utat jártak végig. Mindkét regény a küzdelem könyve is: a küzdelemé a tunya elmaradottság, a kisstílű egyénieskedés ellen, a küzdelemé a dogmáktól megszabadult, alkotókészségét kibontakoztató embertípus megteremtéséért. És mindkét regényben vannak olyan — hiába, így kell nevezni, mert ez a meghatározásuk — pozitív hősök, akikben egy kommunista erkölcsiségű embertípus jó vonásai az uralkodóak, noha távolról sem tökéletes félistenek. Az Itthon-ban Gálja, Volkov, a párttitkár, vagy Vorobjob, a kolhoz elnöke, az összeroppanásban Válja, Kurbatov felesége, vagy Marusz- ja, a lánya, vagy a fiatal építész, Sztupicin, és az öreg professzor, Szilin. E két kisregény nem az átfogó ábrázolás igényével íródott. Hírt akarnák adni arról, ami ma forr a szovjet társadalom egyik vagy másik rétegében. S ezt becsülettel meg is teszik. A gazdaságirányítási rendszer reformja X. Az ár szerepe a szocialista gazdaságban A gazdaságirányítási rendszer tökéletesítésének tendenciája, hogy a közvetlen utasi- tásos e-zközök mellett előtérbe kell állítani a közvetett gazdasági ösztönzők szerepét. E közvetett eszközök — árrendszer, pénzügyi- és hitel- rendszer, anyagi érdekeltség rendszere — közül az árrendszer néhány vonatkozásával kívánunk foglalkozni. Az ár szerepe a szocializmusban Az ár szerepét a szocialista gazdaságban 3 vonatkozásban szokták megállapítani: 1. Az ár a társadalmi munkaráfordítás számbavételének az eszköze, s mint ilyen a kalkuláció eszköze, 2. Az ár a gazdasági ösztönzés eszköze. 3. Az ár a nemzeti jövedelem tervszerű elosztásának az eszköze Az árral szemben támasztott első követelmény — az ár mint a társadalmi munkaráfordítás számbavételének eszköze — tulajdonképpen azt jelenti, hogy a termék" előállítására történő ráfordításokat az ár segítségével lehet számba venni. Ahhoz, hogy az ár ennek a funkciónak megfeleljen, olyan árrendszer kialakítását kívánja, amelynél az árak a munkaráfordítások változásával állandóan és arányosan változnak, — vagyis pontosan nyomon követik a munkaráfordítások változását. Tekintettel arra, hogy a munkaráfordításokat pontosan számba venni nem tudjuk, ezért a munkaráfordításokkal teljesen arányos ipari árak gyakorlatilag nem valósíthatók meg, legfeljebb megközelíthetők. Az árnak ez a funkciója szükségképpen ellentétben áll az árak merev stabilitásával, tekintettel arra, hogy a munkaráfordítások állandóan változnak, mégpedig a technika fejlődése miatt általában csökkennek. Az ár — mint mondottuk — az ösztönzés eszköze is, ami azt jelenti, hogy az áraknak a gazdálkodó egységek és a fogyasztók döntéseit orientál- niok kell bizonyos gazdaságpolitikai célkitűzések érdekében. Ilyen orientáció megvalósítható a gazdálkodó egységek tekintetében pl. az import anyagok helyett hazai anyagok felhasználásának elősegítése érdekében, ebben az esetben a hazai anyagok árszínvonalát az import anyagok árszínvonalához képest alacsonyabban állapítjuk meg. Ugyanez a helyzet a személyes fogyasztásban, a személyes fogyasztás szerkezetének a befolyásolására, a fogyasztói árarányokkal bizonyos cikkek felé terelhető a fogyasztás, illetve más cikkek felől, elterelhető a fogyasztás az árral. Ahhoz, hogy az árak ösztönző, befolyásoló szerepe megvalósuljon, szükségképpen el kell téríteni az árarányokat a Aiunkaráforditási arányoktól. Az ár a nemzeti jövedelem tervszerű elosztásának az eszköze, amely abban nyilvánul meg, hogy mivel a különböző társadalmi osztályok részesedése a nemzeti jövedelemből részben az áraktól függ, az árak segítségével módosítani lehet a pénzjövedelmek reálértékét. Az árarányok tehát bizonyos mértékben korrigálják a névleges jövedelmek arányait, reálértékben, hiszen nyilvánvaló, hogy pL az alapvető létfenntartási cikkek árának viszonylag alacsonyan történő megállapításával a viszonylag kisjövedelműek részesedése a nemzeti jöyedelemből reálértékben növelhető. Ez a követelmény az árral szemben szintén csak olyan árrendszerben valósítható meg, amelynél az árak a munkaráfordítási arányoktól bizonyos mértékben eltérnek. Mindezekből nyilvánvalóan következik, hogy az árakkal szemben támasztott különböző követelmények egységes érvényesítése, hallatlanul nagy elméleti és gyakorlati feladat. Sőt azt is mondhatnánk, hogy gyakorlatilag „tökéletes” árrendszer aen léte« zik, vagyis az áraknak e különböző követelményeket a lehető legoptimálisabban kel! egyeztetni. Jelenlegi árrendszerünk több jogyatékosságai Bár árrendszerünket az árrendezésekkor alapvetően mindig helyes irányban módosítottuk. mindezek ellenére mégis alapvető fogyatékosságai vannak. Ezek a következőkben foglalhatók össze: jellegzetes hibája jelenlegi árrendszerünknek, hogy a termékek árai nagymértékben és közgazdaságilag nem mindig indokoltan eltérnek a társadalmilag szükséges ráfordításoktól Ugyancsak probléma jelenlegi árrendszerünkben, hogy a fix árak rendszere túlságosan széleskörű, a központi ármegállapítás közel 1 millió termékre terjed ki- Ennyi termék árának a „gondozása” meghaladja a centrális árszabályozás lehetőségeit. Ennek következtében az árak túlságosan merevek és nem mindig alkalmasak a kereslet-kínálat összhangba hozatalára. Ez nemcsak a termelői, hanem a fogyasztói áraknál is jelentkezik, hiszen a fogyasztói árak is sok esetben nagymértékben és indokolatlanul eltérnek a társadalmilag szükséges ráfordításoktól s így nem hatnak a kereslet- kínálat összhangjának megvalósítása irányába. Különösen jelenkezik ez a szolgáltatások többségénél. Végül általánosságban megállapítják árrendszerünknek azt a fogyatékosságát, hogy nagyon széleskörű a központi ármegállapítás, amely árbflrckráqát eredményez és lehetetlenné teszi a helyes árarányok megvalósulását Árrendszerünk tökéletesítésére irányuló elképzelések lényegében ezen főbb fogyatékosságok megszüntetését célozzák, vagyis olyan árrendszer ldalakításáit tartják szükségesnek, amelyek pontosabban tükrözik a munkaráfordítási arányokat, helyesen orientálják mind a gazdálkodóegységeket, mind a fogyasztókat a gazdasági döntésekben, ösztönöznek a takarékosságra, a termelésnek a szükségletekhez való igazodására.* Mindezek alapján joggal feltehető az a kérdés, hogy milyen követelmények támaszthatók az árak ésszerű színvonalával és arányaival szemben. Az eddig elmondottak alapján ezeket a követelményeket három csoportba sorolhatnánk: 1. Az árak színvonalával és arányaival szemben támasztott . követelmény az, hogy az árakban jussanak kifejezésre a termék tényleges termelési költségei és ugyanakkor tartalmazzanak bizonyos nyereséget a jól dolgozó vállalatok számára. Ez a követelmény tulajdonképpen a társadalmi ráfordítások számbavételét jelenti. Az elképzelések szerint az ár tartalmazná a különböző költségeket, mint anyag-, energiaköltségeket, bérköltségeket, amortizációs költségeket, de ezen költségelemeken felül tartalmazná az élőmunka takarékosabb felhasználására való ösztönzésként egy, a bérköltség százalékában meghatározott bérpótlékot. Továbbá a termelésben felhasznált eszközök takarékosságára való ösztönzés miatt a lekötött eszközök után százalékos kulcs alapján megadott eszközlekötési járulékot is. Mindezek a tényezők tartoznának a tulajdonképpeni tényleges társadalmi önköltségbe. S ezen felül bizonyos nyereséget a normálisan dolgozó vállalatok számára. 2. Az árak ésszerű színvonalával és arányaival szem■ ben követelményként kell támasztani, hogy az árakban jusson kifejezésre a vevő, — vagyis a piac értékítélete. Ez természetes, hogy m «M pontDan megállapított ún. „kiinduló” ártól való eltérést igényel. Ez a követelmény az árral szemben úgy jelentkezik, hogy a piac az egymást helyettesítő termékek esetében nyilvánvalóan magasabbra értékeli a használhatóbb, vagyis a jobb minőségű terméket még akkor is, hogy ha ennek társadalmi-termelési költsége alacsonyabb. Ez lényegében azt jelenti, hogy az árban kifejezésre kell jutnia a termékek minőségi különbözőségének. így természetes pl., hogy a szén és az olaj áraránya tekintetében az olaj ára magasabb kell legyen, annak ellenére, hogy termelési költsége alacsonyabb. Ez a követelmény ugyanakkor azt is jelenti, hogy az árnak tükröznie kell a kereslet-kínálat alakulását, vagyis amelyik termékből kevesebb van, mint amennyire szükség lenne, azt a terméket a piac magasabbra értékeli, következésképoen tehát az ára is magasabb kell legyen. Viszont, amelyik termékből több van, azt a terméket a piac alacsonyabbra értékeli, következésképp ennek az ára is alacsonyabb kell legyen. így ez az ár pillanatnyi összhangot teremt a kereslet és a kínálat között 3. Az áraknak a szocializmus viszonyai között szükségképpen kifejezésre kell juttat- niok bizonyos gazdasági és politikai megfontolásokat, tehát az árakkal szemben követelményként kell támasztani ezek érvényesítését. Ilyen megfontolás pl az, hogy bárhogyan is alakuljanak a szesz- gyártmányok társadalmi termelési költségei, vagy bárhogyan is értékelné a piac e termékeket ezeknél társadalmi megfontolásnak kell ér-, vényesülni, amely lényedében azt jelenti, hogy mindezek ellenére a szeszgyártmányok árát viszonylag magasan állapítjuk meg. Ugyanilyen megfontolások alapján viszont bizonyos kultúrcikkek árát termelési költségeik bármilyen alakulása ellenére is viszonylag alacsonyabbban állapítjuk meg. Mindaz, amit eddig elmondottunk, nyilván nem jelenti azt, hogy az ismertetett elképzelések szerint teljesen szabad ármozgásra kellene áttérnünk. Ennek a lehetetlensége egyébként már csak abból is következik, hogy az áraknak kifejezésre kell juttatniok bizonyos gazdasági és politikai megfontolásokat Tehát az állami árszabályozás elvét — véleményünk szerint — továbbra is fenn kell tartani, vagyis amit elmondottunk, azt jelenti, hogy szabadabb ármozgásra kell áttérni. Az állami árszabályozás szükséges az előbbi ok mellett azért ts, hogy az árak bizonyos stabilitása biztosított legyen. Tehát az állami ármegállapítás rendszerét fenntartva a jelenlegihez képest lényegesen szűkebb körre kell korlátozni, de mindenképpen fenn kell tartani az alapvető nyersanyagokra és az alapvető közszükségleti cikkekre. Ezenkívül az államnak az ármozgást más módon is korlátoznia kell, elképzelések szerint ármaximális és irányár útján, de ezek mellett bizonyos termékek szabad ármozgása is megvalósulna. A* elképzelések szerint a fogyasztói árak területén is olyan árarányokat helyes fokozatosan kialakítani, amelyek a társadalmi ráfordításokhoz igazodnak, vagyis a termelői és fogyasztói áraknak szoros kapcsolatban kell lennlök és egy irányban kell mozogni ok. A gazdaságirányítás rugalmasabb mechanizmusa, így a röviden Ismertetett rugalmasabb ármechanizmus is megköveteli az árak tervezésének megjavítását, az ártendenciák állandó figyelemmel kisérését és az árszínvonal állandó ellenőrzését. Természetes, hogy ez az ármechanizmus az új gazdasági mechanizmus egyél részmechanizmussal összhang ban kell működjék. De. Tftkfos Béli 'V
