Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-20 / 67. szám

c/l Cfakéz (~fuu'kcií 1 A Fehér Farkas ajtajában két bosnyák asszony nézte a kommandóra lépő katonákat. — Az volt a jó Idő — kezd­te a soványabbik _ amikor a Deutsch kapitány előtt ma­sírozott a hadastyán banda. — Az, micsoda szép szá) ember volt a tamburmajor — folytatta a zömökebbik —, az Isten nyugosztalja. Emlékszik még a részeges, cseh borbély­ra? A Szvobodára? Mekkora ricsajt csapott, ha a cégére alatt elmasírozott a banda... Most meg bajonétos kato­nák masíroznak a Búza téren. Ma itt. holnap Isonzónál és holnapután majd egy jeltelen sírban fekszenek. És nld itt­hon van, az sincs valami nagv biztonságban. Lám a Dobszai Józsi is hogy megjárta. A Kor- hammer Jóska lábát megken­te lúgkővel és három napig kezelte utána a doktor. Nem is lett belőle regruta. Hanem a Dobsza is kapott érte két esztendőt. Nem szenzáció már az ilyesmi Pécsett, hiszen any- nyi van belőle. Naponta fog­nak el szökött huszárt gyalo­gosan. Sor alá való legényt, aki minden áron igyekszik megszabadulni az uniformis­tól. A pécsi katonai rendőr­ség már csak azzal tölti az Idejét, hogy el-el kap egy szö­kött vitézt és küldi a jelen­téseket a hadparancsnokság­ra: „Veszedelmesen terjed a katonák között a békevágy”. Hogyne terjedne, amikor terjesztik. A Zrínyi utca 15, alatt van a pécsi MunKaskep- ző Egylet, amelyben szakszer­vezeti csoportok is tevékeny­kednek és tagjai egyben a Szociáldemokrata Párthoz tar­toznak. Nem is szívlelik ahá­zat a rendőrkapitányságon, Pillepich Rezső tábornok úr állomásparancsnokságán, de még a főispán! hivatalban sem. A Búza téren megjelent a reggeli újság és körbefogták a rikkancsot. Pedig kevés a jó hír manapság a Pécsi Nap­lóban. Ma is ilyeneket ír: „A csalán gyűjtése és beváltá­sa”. Lejjebb ez áll: „Tej- jegyrendszer lesz minden tíz­ezernél nagyobb lakosú vá­rosban”, meg ezt írják: „Ha­dikávé utalványok”. De hát mit lehet tenni. Tisza intéz­kedik és a főispánok végre­hajtják. Elmentek már a ha­rangok, most összeszedik a harangköteleket is. Nem in- gyért, kilójáért 75 fillért fizet a kincstár. A villanyáramot is emelték és sok heccelésre adott okot az a napihír, hogy ... „bronzból lesznek az arany vitézségi érmek és a tulajdo­nosok a háború után kérhetik a becserélését”. Azért van egy igaz újság a városban, a Munkás, de a cenzúra nyirbálja a cikkeit. Néha mégis sikerül becsem­pészni a hasábokra egy-két békemondatot, „Békét kéne kötni! Úgy sincs semmi értel­me ennek az esztelen véron­tásnak”. Persze az urak nem ezt vallják, őket még elvakitja a villamosvasút és zörgésétől nem hallják a bányászasszo­nyok, gyerekek sírását. A mi­nap is azt mondta az egyik városatya a tanács ülésén: — Tisztelt uraim, önök nem is tudják, hogy a villamossal belekerültünk a világforga­lomba. Megtapsolták. Még Pillepich tábornok úr is összeverte inas kezét és az ülés után a parancsnok­ságra hajtatott, ahol Hajdú Gyulát várta. Nagy bűne volt a fiatal pécsi ügyvédhadnagy- nagy. Népgyűléseket tartott, hogy Kovács Dénes, volt Kos- suth-párti lapszerkesztőt man­dátumhoz juthassa a szálán tál kerületben. — Feljelentés érkezett, hogy ön, hadnagy létére, politikai gyűléseken szónokol. — Tábornok úr ez igaz, de betegszabadságon vagyok és civilben élhetek a politikai jogaimmal. — Was, szóval civilben? Az más, akkor hiába fárasztot­tam. A város már akkor h el­terpeszkedett, de hosszú uta­kon üres telkek voltak csu­pán. A Hősök tere környékén volt a bányásztelepülés, a raktár. Onnan egészen a Bu­dai vámig egy ház se, lege- lébb találkozott az ember a kocsmával. Népes a Búza tér, de ide a legközelebbi épület a Dohánygyár, aztán megint semmi egészen a vasútig. Kö­rülötte nagy. üres némaság. Csak a bányászok nem né­mák. Még beszélnek róla a DGT- nél, hogy valamit kellene ten­ni a szabolcsiak ellen, mert a Schroll-akna lázba hozta a bányakerületet. Csendőrök vi­szik munkába a sztrájkolókat. A honvédelmi miniszter rög­tönítélő bírósággal fenyegető­zik, de egyre kevesebb szén jön a külszínre. Szabotázs! — ordít a bányafelügyelő. Sztrájk! — válaszolják a bá­nyászok. Az újságnak nagy a kelet­je a Búza-téren. Mindenki igyekszik hírét venni, mi is van most az országban, meg Szov- jetoroszországban. A Dunántúl rövid híreket közöl. A vezér­kar hadijelentése csupán any- nyi; A katonai rendőrség raz­ziákat tart. Eredménye 104 katonát igazoltattunk és nyol­cat szökevényként hadbíróság elé állítunk! És Pécsett tart a nagy sztrájk 1919. február 22. és március 13 között Direktóriu­mok alakulnak, megyeszerte a munkások és a parasztok ve­szik át a hatalmat és erősö­dik a szervezkedés vidéken is. Piflepieh tábornok urat fel­váltja az Antant a két pacs- keres bosnyák asszonyt pedig a tüntetők. A Fehér Farkas környékén a Tanácsköztársa­ságot éltetik és küldöttséget meresztenek Budapestre. „Tá­mogatjuk a szovjet hatalmat!” És a Pécsi Szocialista Párt a földosztás lehetőségét latol­gatja,., Gáldonyi Béla Tudósítások a szovjet életből Sokszor és szívesen mondo­gatjuk: az irodalmi műfajok közül a líra előnye, sőt majd­hogynem kötelessége, hogy mozgékonyán reagál a kor problémáira, gyorsabban, mint a nehézkes, terjedelmi okok miatt is lassúbb próza. Az utóbbi években azonban mintha szerepcsere jeleit fi­gyelhetnénk meg. Az elsoka­sodó kisregények, nagyobb lé­legzetű elbeszélések ugyanez­zel az igénnyel, a kor kérdé­seire való gyors és mozgé­kony reagálás szándékával is íródnak, vagy legalábbis je­lentős hányaduknál figyelhető meg ilyen írói törekvés. Való­színű, hogy egyéb okok mel­lett ez magyarázza a kister­jedelmű epikai műfajok fel­ka pottságát. Mindezt mintha igazolni kl­ánná két, nemrég megjelent-szovjet kisregény, Leu Nyiku- lin összeroppanás és Anatoli} Kuznyecov Itthon című mű­vei. Mindkettő a mai szovjet valóság egy-egy jellegzetes szeletét ragadja meg, valóság­ul tudósítást írnak a szovjet rtről; ha eszközeikben nem is a riportszerűség a domi­náló, mégis riportok ezek a javából, a riportnak az élet- szerűséget, a frisseséget, a for­dulatos szerkesztést, a kendő­zetlen problémafeltárást és a lehetőség szerinti választ meg követelő műfaji ismérve ér­telmében. A két regény világa: tűzés víz. Kuznyecov falusi embe­rekről. a szovjet falu, a me­zőgazdaság életet-munkáját át- meg átszövő kérdésekről ír, Nyikulin hősei értelmiségiek, építészek, festők, színészek. Kuznyecov egy kis világot mutat be, Rudnovót, egy is- tenhátamögötti fészket, Nyi­kulin Moszkvában és Lenin- grádban játszatja a regényt. Az Itthon 250 oldalában a jeai szovjet falu megoldatlan kérdései izzanak: a még meg­lévő elmaradottság, a techni­kai eszközük VfgtiirumfiOi. § rosszindulat, a fegyelmezet­lenség, a gyakran alacsony termésátlagok, a rossz terme­lékenység, a helytelen mód­szerek — de mindez vala­hogy olyan formában, hogy bár Kuznyecov semmit sem kendőz, nem lakkoz, mégis áthatja a könyvet egy ellen­állhatatlanul feltörő, igaz, be­csületes ét tiszta emberség ereje. Az összeroppanás azt ku­tatja, hogyan lesz egy haj­dan kiváló, tehetséges, nyílt jellemű építészből lassan ri­deg, dogmatikus, emberektől- élettől elszakadt, gyanakvó, barátait is megtagadó bürok­rata. a személyi kultusz évei­nek tipikus figurája, aki, hagyván sodortatni magát az árral, egyszeresek maga lesz az ár, mely másokat sodor. Nyikulin sem kendőz, rányit­ja a szemünket erre a félel­metes, elembertelenítő folya­matra, de úgy, hogy már eb­ben a folyamatban megmu­tatja a tisztultabb, emberibb, a dogmati zmussal leszámoló erők-emberek küzdelmét. Mindkét regény színvonalas mű, és a fentebb említett tar­talmi vonatkozások jóformán csak jelzik, értékelik miben­létét. Mind Nyikulinnál, mind Kuznyecovnál ugyanis a ho­gyan? dönti el a regények Sikerét. Ebben a hogyan?-ban egyaránt benne van a nega­tív és pozitív jelenségek ará­nyát biztos kézzel vegyítés képessége, a kitűnő jellemáb­rázoló erő, a stiláris eszközök, a regénytechnika korszerű for­máinak alkalmazása, a gon­dolatiság igénye, a politikus- ság, — egyszóval mindaz a sok-sok összetevő, amiből vé­gül regény, egyáltalán: irodal­mi alkotás kerekedik. Érdekes, hogy Kuznyecov, aki A legenda folytatása című néhány éve megjelent regé­nyében a felbontottabb re­gényszerkezet hívének mu­tatkozott, az Itthon-t a leg- baoeuADipQMtob technikává] írta meg; Nyikulin viszont ügyesen és regénye mondani­valója szempontjából igen előnyösen alkalmazza a flash­back, a visszavágások techni­káját. Kuznyecov egy eszten­dő évszakváltozásainak ter­mészeti keretébe helyezi Gál­ja, az ügyes, eszes, talpra­esett kolhozista lány életének kibontakozását, küzdelmét egy emberibb sorsért és egy vét­kesen elhanyagolt tehenészet fellendítéséért; Nyikulin ezzel a hőseit szinte körbejáró tech­nikával több évtized esemé­nyeit sűríti alig több mint két és fél száz kisformátumú ol­dalba. Ennyi hely is elég neki, hogy a rideg, embertelen ve­zetővé váló Kurbatov építész és családja történetét elmond­ja, felvillantson remekül sike­rült portrékat és megkeresse, miért lett ilyenné ez az em­ber, és a többiek, akik hozzá hasonló utat jártak végig. Mindkét regény a küzdelem könyve is: a küzdelemé a tu­nya elmaradottság, a kisstílű egyénieskedés ellen, a küzde­lemé a dogmáktól megszaba­dult, alkotókészségét kibon­takoztató embertípus megte­remtéséért. És mindkét re­gényben vannak olyan — hiába, így kell nevezni, mert ez a meghatározásuk — pozi­tív hősök, akikben egy kom­munista erkölcsiségű embertí­pus jó vonásai az uralkodóak, noha távolról sem tökéletes félistenek. Az Itthon-ban Gál­ja, Volkov, a párttitkár, vagy Vorobjob, a kolhoz elnöke, az összeroppanásban Válja, Kur­batov felesége, vagy Marusz- ja, a lánya, vagy a fiatal épí­tész, Sztupicin, és az öreg professzor, Szilin. E két kisregény nem az át­fogó ábrázolás igényével író­dott. Hírt akarnák adni ar­ról, ami ma forr a szovjet társadalom egyik vagy másik rétegében. S ezt becsülettel meg is teszik. A gazdaságirányítási rendszer reformja X. Az ár szerepe a szocialista gazdaságban A gazdaságirányítási rend­szer tökéletesítésének tenden­ciája, hogy a közvetlen utasi- tásos e-zközök mellett előtér­be kell állítani a közvetett gazdasági ösztönzők szerepét. E közvetett eszközök — ár­rendszer, pénzügyi- és hitel- rendszer, anyagi érdekeltség rendszere — közül az árrend­szer néhány vonatkozásával kívánunk foglalkozni. Az ár szerepe a szocializmusban Az ár szerepét a szocialis­ta gazdaságban 3 vonatkozás­ban szokták megállapítani: 1. Az ár a társadalmi munkará­fordítás számbavételének az eszköze, s mint ilyen a kalku­láció eszköze, 2. Az ár a gaz­dasági ösztönzés eszköze. 3. Az ár a nemzeti jövedelem tervszerű elosztásának az esz­köze Az árral szemben támasz­tott első követelmény — az ár mint a társadalmi munka­ráfordítás számbavételének eszköze — tulajdonképpen azt jelenti, hogy a termék" elő­állítására történő ráfordítá­sokat az ár segítségével lehet számba venni. Ahhoz, hogy az ár ennek a funkciónak megfeleljen, olyan árrendszer kialakítását kívánja, amely­nél az árak a munkaráfordí­tások változásával állandóan és arányosan változnak, — vagyis pontosan nyomon kö­vetik a munkaráfordítások változását. Tekintettel arra, hogy a munkaráfordításokat pontosan számba venni nem tudjuk, ezért a munkaráfordí­tásokkal teljesen arányos ipa­ri árak gyakorlatilag nem valósíthatók meg, legfeljebb megközelíthetők. Az árnak ez a funkciója szükségképpen el­lentétben áll az árak merev stabilitásával, tekintettel ar­ra, hogy a munkaráfordítá­sok állandóan változnak, még­pedig a technika fejlődése miatt általában csökkennek. Az ár — mint mondottuk — az ösztönzés eszköze is, ami azt jelenti, hogy az áraknak a gazdálkodó egységek és a fogyasztók döntéseit orientál- niok kell bizonyos gazdaság­politikai célkitűzések érde­kében. Ilyen orientáció meg­valósítható a gazdálkodó egy­ségek tekintetében pl. az import anyagok helyett hazai anyagok felhasználásának elő­segítése érdekében, ebben az esetben a hazai anyagok ár­színvonalát az import anya­gok árszínvonalához képest alacsonyabban állapítjuk meg. Ugyanez a helyzet a szemé­lyes fogyasztásban, a szemé­lyes fogyasztás szerkezetének a befolyásolására, a fogyasz­tói árarányokkal bizonyos cik­kek felé terelhető a fogyasz­tás, illetve más cikkek felől, elterelhető a fogyasztás az ár­ral. Ahhoz, hogy az árak ösz­tönző, befolyásoló szerepe megvalósuljon, szükségképpen el kell téríteni az árarányo­kat a Aiunkaráforditási ará­nyoktól. Az ár a nemzeti jövedelem tervszerű elosztásának az esz­köze, amely abban nyilvánul meg, hogy mivel a különbö­ző társadalmi osztályok ré­szesedése a nemzeti jövede­lemből részben az áraktól függ, az árak segítségével mó­dosítani lehet a pénzjövedel­mek reálértékét. Az árará­nyok tehát bizonyos mérték­ben korrigálják a névleges jövedelmek arányait, reálér­tékben, hiszen nyilvánvaló, hogy pL az alapvető létfenn­tartási cikkek árának viszony­lag alacsonyan történő meg­állapításával a viszonylag kis­jövedelműek részesedése a nemzeti jöyedelemből reál­értékben növelhető. Ez a kö­vetelmény az árral szemben szintén csak olyan árrendszer­ben valósítható meg, amely­nél az árak a munkaráfordí­tási arányoktól bizonyos mér­tékben eltérnek. Mindezekből nyilvánvalóan következik, hogy az árakkal szemben támasztott külön­böző követelmények egységes érvényesítése, hallatlanul nagy elméleti és gyakorlati feladat. Sőt azt is mondhat­nánk, hogy gyakorlatilag „tö­kéletes” árrendszer aen léte« zik, vagyis az áraknak e kü­lönböző követelményeket a lehető legoptimálisabban kel! egyeztetni. Jelenlegi árrendszerünk több jogyatékosságai Bár árrendszerünket az ár­rendezésekkor alapvetően min­dig helyes irányban módosí­tottuk. mindezek ellenére mégis alapvető fogyatékossá­gai vannak. Ezek a követke­zőkben foglalhatók össze: jel­legzetes hibája jelenlegi ár­rendszerünknek, hogy a ter­mékek árai nagymértékben és közgazdaságilag nem mindig indokoltan eltérnek a társa­dalmilag szükséges ráfordítá­soktól Ugyancsak probléma jelenlegi árrendszerünkben, hogy a fix árak rendszere túlságosan széleskörű, a köz­ponti ármegállapítás közel 1 millió termékre terjed ki- Ennyi termék árának a „gon­dozása” meghaladja a centrá­lis árszabályozás lehetőségeit. Ennek következtében az árak túlságosan merevek és nem mindig alkalmasak a keres­let-kínálat összhangba hoza­talára. Ez nemcsak a terme­lői, hanem a fogyasztói árak­nál is jelentkezik, hiszen a fogyasztói árak is sok esetben nagymértékben és indokolat­lanul eltérnek a társadalmi­lag szükséges ráfordításoktól s így nem hatnak a kereslet- kínálat összhangjának meg­valósítása irányába. Különö­sen jelenkezik ez a szolgálta­tások többségénél. Végül álta­lánosságban megállapítják ár­rendszerünknek azt a fogya­tékosságát, hogy nagyon szé­leskörű a központi ármegál­lapítás, amely árbflrckráqát eredményez és lehetetlenné teszi a helyes árarányok meg­valósulását Árrendszerünk tökéletesítésére irányuló elképzelések lényegében ezen főbb fogya­tékosságok megszüntetését cé­lozzák, vagyis olyan árrend­szer ldalakításáit tartják szük­ségesnek, amelyek pontosab­ban tükrözik a munkaráfordí­tási arányokat, helyesen orien­tálják mind a gazdálkodóegy­ségeket, mind a fogyasztókat a gazdasági döntésekben, ösz­tönöznek a takarékosságra, a termelésnek a szükségletekhez való igazodására.* Mindezek alapján joggal fel­tehető az a kérdés, hogy mi­lyen követelmények támaszt­hatók az árak ésszerű színvo­nalával és arányaival szem­ben. Az eddig elmondottak alapján ezeket a követelmé­nyeket három csoportba so­rolhatnánk: 1. Az árak színvonalával és arányaival szemben tá­masztott . követelmény az, hogy az árakban jussanak ki­fejezésre a termék tényleges termelési költségei és ugyan­akkor tartalmazzanak bizo­nyos nyereséget a jól dolgozó vállalatok számára. Ez a kö­vetelmény tulajdonképpen a társadalmi ráfordítások szám­bavételét jelenti. Az elképze­lések szerint az ár tartalmaz­ná a különböző költségeket, mint anyag-, energiaköltsége­ket, bérköltségeket, amortizá­ciós költségeket, de ezen költ­ségelemeken felül tartalmaz­ná az élőmunka takaréko­sabb felhasználására való ösz­tönzésként egy, a bérköltség százalékában meghatározott bérpótlékot. Továbbá a ter­melésben felhasznált eszközök takarékosságára való ösztön­zés miatt a lekötött eszközök után százalékos kulcs alapján megadott eszközlekötési járu­lékot is. Mindezek a tényezők tartoznának a tulajdonképpe­ni tényleges társadalmi ön­költségbe. S ezen felül bizo­nyos nyereséget a normálisan dolgozó vállalatok számára. 2. Az árak ésszerű színvo­nalával és arányaival szem­■ ben követelményként kell tá­masztani, hogy az árakban jusson kifejezésre a vevő, — vagyis a piac értékítélete. Ez természetes, hogy m «M pontDan megállapított ún. „ki­induló” ártól való eltérést igényel. Ez a követelmény az árral szemben úgy jelentke­zik, hogy a piac az egymást helyettesítő termékek eseté­ben nyilvánvalóan magasabb­ra értékeli a használhatóbb, vagyis a jobb minőségű ter­méket még akkor is, hogy ha ennek társadalmi-termelési költsége alacsonyabb. Ez lé­nyegében azt jelenti, hogy az árban kifejezésre kell jutnia a termékek minőségi külön­bözőségének. így természetes pl., hogy a szén és az olaj áraránya tekintetében az olaj ára magasabb kell legyen, an­nak ellenére, hogy termelési költsége alacsonyabb. Ez a követelmény ugyanakkor azt is jelenti, hogy az árnak tük­röznie kell a kereslet-kínálat alakulását, vagyis amelyik termékből kevesebb van, mint amennyire szükség lenne, azt a terméket a piac magasabb­ra értékeli, következésképoen tehát az ára is magasabb kell legyen. Viszont, amelyik termékből több van, azt a terméket a piac alacsonyabb­ra értékeli, következésképp ennek az ára is alacsonyabb kell legyen. így ez az ár pil­lanatnyi összhangot teremt a kereslet és a kínálat között 3. Az áraknak a szocializ­mus viszonyai között szükség­képpen kifejezésre kell juttat- niok bizonyos gazdasági és po­litikai megfontolásokat, tehát az árakkal szemben követel­ményként kell támasztani ezek érvényesítését. Ilyen megfontolás pl az, hogy bár­hogyan is alakuljanak a szesz- gyártmányok társadalmi ter­melési költségei, vagy bárho­gyan is értékelné a piac e termékeket ezeknél társadal­mi megfontolásnak kell ér-, vényesülni, amely lényedében azt jelenti, hogy mindezek el­lenére a szeszgyártmányok árát viszonylag magasan ál­lapítjuk meg. Ugyanilyen megfontolások alapján viszont bizonyos kultúrcikkek árát termelési költségeik bármi­lyen alakulása ellenére is vi­szonylag alacsonyabbban álla­pítjuk meg. Mindaz, amit eddig elmon­dottunk, nyilván nem jelenti azt, hogy az ismertetett elkép­zelések szerint teljesen szabad ármozgásra kellene áttér­nünk. Ennek a lehetetlensége egyébként már csak abból is következik, hogy az áraknak kifejezésre kell juttatniok bi­zonyos gazdasági és politikai megfontolásokat Tehát az állami árszabályozás elvét — véleményünk szerint — to­vábbra is fenn kell tartani, vagyis amit elmondottunk, azt jelenti, hogy szabadabb ár­mozgásra kell áttérni. Az ál­lami árszabályozás szükséges az előbbi ok mellett azért ts, hogy az árak bizonyos stabi­litása biztosított legyen. Tehát az állami ármegállapítás rend­szerét fenntartva a jelenlegi­hez képest lényegesen szűkebb körre kell korlátozni, de min­denképpen fenn kell tartani az alapvető nyersanyagokra és az alapvető közszükségleti cikkekre. Ezenkívül az állam­nak az ármozgást más módon is korlátoznia kell, elképzelé­sek szerint ármaximális és irányár útján, de ezek mellett bizonyos termékek szabad ár­mozgása is megvalósulna. A* elképzelések szerint a fogyasztói árak területén is olyan árarányokat helyes fo­kozatosan kialakítani, ame­lyek a társadalmi ráfordítá­sokhoz igazodnak, vagyis a termelői és fogyasztói árak­nak szoros kapcsolatban kell lennlök és egy irányban kell mozogni ok. A gazdaságirányítás rugal­masabb mechanizmusa, így a röviden Ismertetett rugalma­sabb ármechanizmus is meg­követeli az árak tervezésének megjavítását, az ártendenciák állandó figyelemmel kisérését és az árszínvonal állandó el­lenőrzését. Természetes, hogy ez az ármechanizmus az új gazdasági mechanizmus egyél részmechanizmussal összhang ban kell működjék. De. Tftkfos Béli 'V

Next

/
Thumbnails
Contents