Dunántúli Napló, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-04 / 29. szám
VUdg proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja ________ XX m. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1966. FEBRUAR 4.. PÉNTEK az önkéntes rendőri szervezet Gazdag a nyári egyetem idei programja A magyar kormányfő egyiptomi látogatása .4 közrend, a közbizton- * »ág őreinek hű segítőtársait, az önkéntes rendőröket köszöntjük. Kora reggel, napközben, vagy éjjel ott láthatjuk őket a hivatásos rendőrök mellett, járják az utcákat, együtt vigyázzák a rendet. Városban, falun egyaránt nagy jelentőségű a mun kájuk. az önként vállalt társadalmi munka. A köz érdekében dolgoznak ők, — a közösségért áldozzák fel szabad idejüket. vasárnapjuk jelentős részét, pedig a fáradságos napi munkájuk után nem lenne kötelességük a plusz . műszak. Tevékenységükért dicséret és elismerés illeti őket. Immár tíz esztendeje, hogy számítunk rájuk. Ha statisztikai adatokkal kellene mérni munkájukat, az adatok nem adnának hű képet a szervezetről. Mert az adatok csak azt mutatják, hogy mennyi konkrét eredményt hozott munkájuk. Arra azonban nem adnak feleletet: menynyivel lenne hiányosabb a közrend, a közösség vagyonának védelme, ha nem lennének ők, a segítőtársak. Társadalmi munkásokról Van szó! A társadalmi munkásokat megbecsülik, nemegyszer jelentős kitüntetésekben Is részesülnek, díszpolgárság, arany, ezüst, bronz fokozatú érmek a munka jutalma. De vajon kevesebb elismerést érdemelnek-e azok, akik az élet más területén vállalnak önkéntes munkát? Természetesen nincs arról szó, hogy bárki Is „másodrendű” társadalmi munkásoknak sorolná be őket, de néha hajlamosak vagyunk „elfeledni” áldozatvállalásukat, helytállásukat. árosokban, falun egy* T aránt érződik létük, tevékenységük. Falun például nemcsak mindenki ismeri őket, ők is ismerik a lakók legtöbbjét. Gyümölcsöző ez a személyes kapcsolat, megmutatkozik abban is, hogy számos esetben közvetlenül hozzájuk fordulnak segítségért, tanácsért. Szolgálatuk a köz hasznára válik. Ezt az állítást sok példával lehetne bizonyítani. Bolyban a takarmánytolvajokat önkéntes rendőrök fogták eL Éberségük eredményeként Szulimánban gyanús személyekre lettek figyelmesek, előállították őket. Kiderült, hogy gyanújuk alapos volt, — az előállítottak három lakásba betörtek, bűn tettükért felelniük kell. Sorolhatnánk a példákat tovább, amelyek bizonyítják: sokat tesznek a dolgozók nyugalmának megvédése érdekében. A szervezet létrehozása óta a megyében nemcsak a számuk lett a kezdetinek többszöröse, hanem jelentős mértékben fejlődött szakmai hozzáértésük, intézkedő tevékenységük is. Társadalmi munkájukra mind többen figyelnek fel s nem marad el az elismerés sem. A bólyi állami gazdaság például az említett takarmánytolvajok elfogásáért az önkéntes rendőri csoport minden tagját iiieg jutalmazta. A társadalom- továbbra is számít rájuk, hathatós közreműködésükre a közrend, a közbiztonság további megszilárdító#» érdekében. 200 hallgatóra számítanak rakozását, tartalmas időtöltéA TIT nyári szabadegyeteme ez idén lesz nyolc esztendős. Rengeteget fejlődött, alakult az elmúlt évek során, hogy csak a résztvevők számát említsük: tavaly előtt 70, tavaly már 134 hallgatója volt. Idén pedig 200 körül tervezik a létszámot. Bár még sehová nem küldtek meghívót és a — most először kibocsátandó — prospektus sem került ki a nyomdából, máris mintegy százan bejelentették, hogy részt kívánnak venni a pécsi nyári egyetemen. Többségűk külföldi A hallgatóknak tavaly már 98 százaléka külföldi volt. Elsősorban Lengyelországból, az NDK-ból, Nyugat-Németor- szágból érkeznek vendégek, de tavaly óta Jugoszláviából is jönnek érdeklődők. Az ösz- szetétel igen változatos, a pedagógusok mellett orvosok, tisztviselők, mérnökök, diákok találhatók a hallgatók között. Az idén először, mint már említettük, képes, színes prospektust készítenek. Mindeddig a nyári egyetemnek jóformán semmi szervezett propagandát nem csináltak, többnyire a hazatértek személyes elbeszélései, a „szóbeli propaganda” nyomán szélesedett a nyári egyetem közönsége. Bár akadt például egy német TIT-előadó, aki hazatérve az ország különféle helyein tartott előadást Magyarországról, illetve mindarról, amit a pécsi nyári egyetem keretében látott és hallott. Hasonló lelkes külföldi barátok tevékenykedtek a lengyelországi Tamovban is, Bem szülővárosában, ahol a Lengyel—Magyar Baráti Társaság helyi csoportja évek óta személyes ügyének érezte a pécsi nyári egyetemet. Ilyenformán a nyári egyetem nem egy elszigetelt kis csoport nyári szósét szolgálja csupán, s még csak nem is idegenforgalmi jelentősége a döntő, hanem igen komoly szolgálatot tehet, és tesz is, a népek közötti barátság elmélyítésének. Nevében is kifejezésre jutott ez a vonása: a „Népek Barátsága” elnevezést viseli. Július 24 és augusztus 6 között kerül megrendezésre az idén a nyári egyetem. Továbbra is a Tanárképző Főiskola új diákszállójában laknak majd a résztvevők, és rendkívül gazdag, változatos programot állítottak össze részükre. A városi és a megyei tanács is sokat segített a minél tartalmasabb program kialakításában. Az előadások mellett — amelyek többek között Magyarország gazdasági és politikai célkitűzéseivel, a 2000 éves Péccsel, a város művészeti életével, a megye néprajzi érdekességeivel, a szigetvári török emlékekkel, a Mecsek természetrajzával foglalkoznak — igen sok kirándulás szerepel az idei programban. Ismerkedés Baranyával Mohácson a busójárást ismerik meg többoldalúan és Baranya nemzetiségi együttesei tartanak táncos, dalos bemutatót. Látják a nyári egyetem hallgatói a siklósi várat és az ottani kiállításokat, fü- rödnek Harkányban és ellátogatnak egy villányi pincébe. Orgonahangversenyt hallgathatnak a székesegyházban, láthatják a Bóbita-együttes műsorát, kirándulást tesznek a Balatonra, városnéző sétákat folytatnak Pécsett, és kirándulást a Mecseken. Igen gazdag a szigetvári és Szigetvár környéki program, sok mindent megnéznek Komlón, sőt, ellátogatnak majd Máré- várára Is. Az EAK sajtója, rádiója és televíziója részletesen beszámol a magyar kormányfő látogatásának eseményeiről. A csütörtöki lapok fényképes tudósításokban adnak hirt a hivatalos tárgyalások megkezdéséről és Kállai Gyulának Nasszer elnöknél tett látogatásáról. Az Ahram kiemeli hogy a két ország újabb együttműködési egyezményeiről is tárgyalt a két kormányfő. A lapok Ismertetik Mahmud Riad külügyminiszter nyilatkozatát a két ország tárgyalásairól. Az EAK külügyminisztere közölte, hogy aKub- beh-palotában megkezdett megbeszéléseken a két ország kapcsolatainak és a nemzetközi helyzet alakulásának kérdéseit vizsgálják meg. Hozzáfűzte, hogy Kállai Gyula az első ülésen Ismertette kormányának álláspontját a nemzetközi kérdésekről, nevezetesen a leszerelésről, a vietnami helyzetről, a faji megkülönböztetés ellen vívott harcról, az antiimperializmusról, a békés egymás mellett élésről és az ENSZ szerepéről. Ezután megvizsgálták a magyar— egyiptomi kapcsolatok fejlesztését egész sor területen. Mahmud Riad közölte, hogy megállapodás jött létre új kulturális, idegenforgalmi, tájékoztatási és légiközlekedési egyez mény megkötéséről. Az egyezmények végrehajtására a kőt kormány vegyeabizottsága ügyel majd fél. *•" '* ’, — A magyar kormányfő meghívta Zakaria Mohieddln miniszterelnököt, látogasson el Magyarországra — folytatta Mahmud Riad. — Az EAK miniszterelnöke elfogadta a meghívást Magyarországi látogatásénak Időpontját utóbb határozzák meg. A külügyminiszter közölte a sajtó képviselőivel, hogy a következő hivatalos megbeszélés vasárnap lesz. A magyar delegáció csütörtökön reggel a Kairo közelében fekvő iparvárosba, He- luánba utazott. Heluánt valaha az angol gyarmati tisztviselők üdülőjének tekintették. Ma arról nevezetes, hogy itt épült meg az egyip1" ■ i ipar sok új létesítménye: H * luán az F.AK ötéves tervér* . fellegvára. Kállai Gyula és a magyr.i küldöttség az EAK kormat ; által kinevezett díszMs'-.t tagjaival előbb a vas- % acélműbe, majd a Misz’ textil gyárba látogatott. A magv-i vendégek megismerkedtek > két nagy kombinát töiténr;; vei, vezetőivel és munkása: val. Megnyílt a felújított Bizományi Áruház Müsxaki konferencia a MÁV Pécsi Igazgatóságán A Luna 9 leszállt a Hold felszínére Moszkva: Csütörtökön magyar idő szerint 19 óra 45 perc 30 másodperckor a Lima 9 automatikus űrállomás, amelyet január 31-én bocsátottak fel, simán leszállt a Hold felszínére, a Viharok-tengere térségében, a Reiner- és a Maria-kráter éktől nyugatra. A Hold felületén lévő űrállomással szilárd a rádióösszeköttetés. A rádióadás a 1S3. 538 megahertz frekvencián folyik. Az űrállomáson elhelyezett műszerek kifogástalanul működnek. Csütörtök délelőtt műszaki konferenciát tartottak a MÁV Pécsi Igazgatóságának tanács termében. Részt vett ezen az öt megye területére kiterjedő igazgatóság valamennyi nagyobb szolgálati helyének párt-, szakszervezeti és KISZ- titkára, valamint szakvezetője. A MÁV fejlődésének értékelésével kezdte beszámolóját dr. Szabó Tibor igazgató. Elmondotta, hogy a második ötéves terv Időszakában a vasút 112 gőzmozdonyt, 83 villamosmozdonyt, 212 Diesel-mozdonyt, 1051 korszerű személykocsit és 15 343 — főként nagyraksúlyú — teher kocsit szerzett be és állított üzembe.' Míg 1961-ben a MÁV vontatási összteljesítményének csak 12 százalékát szolgáltatták a korszerű Diesel- és villamosmozdonyok, addig 1965-re ez az arány 36 százalékra növekedett. A második ötéves terv Időszakában 175 millió utast szál lítottak a pécsi Igazgatóság dolgozói, 65 millióval többet, mint az első ötéves tervben. A kocsiigényes áruszállítás eredménye 60 millió tonna volt, melyből mintegy 7 millió tonnát tettek ki a tranzit- és importjellegű szállítások. Az első ötéves tervhez képest csaknem megkétszereződött az áruszállítási teljesítmény. A műszaki konferencia központi tárgyköre a vasút, s ezen belül a pécsi Igazgatóság idei feladatainak megbeszélése volt. Számolni kell a szállítási feladatok további növekedésével. Az 1966. évi áruszállítási terv meghaladja a 15,3 millió tonnát 38 millió utassal számol as idén sz igazgatóság. s ez 1,6 százalékkal baladja meg a tavalyi tel jesítményt. Az elmúlt hónapokban — a vasúti szállítás rációnál:: lása keretében — országom • i 45 kisforgalmú vasútállom megszüntetésére került ?or Ezek közé tartozik a pécs igazgatóság területén például Beremend-felsö, Hossziih- tény és Keresztespus/.t-i Döntő feladat a szállító felek és a vasút együttmü ködösének további javítása A tavaly felmerült 1 millii 434 kocsiálláspénz kötele órából 281 ezer óra eset a feladásra, a többi a le adási kocsikat terhelte. Szükséges, hogy a vagon kirakásban Is érdekeltebbel legyenek a szállíttatok. Ké szül az új vasúti árudíjsza bás, amely jobban ösztönz majd a szállíttató vállalato kát az előszállításokra, a mun kaszünetes napokon való ra kodásra, a népgazdaság ren delkezésére álló vasúti kocsi park jobb kihasználására. A feladatok között első he lyen áll a biztonságos vasúi közlekedés követelménye. Béremelésben részesülnek i vasútnál dolgozó művezetők é a nehéz fizikai munkát végzi dolgozók Is főként a pálya fenntartás területén. A kü lönböző szolgálati helyekei összesen 2837 dolgozó része sül 250 ezer forint havi ki I hatású béremelésben. A Bólyi Állami Gazdaság földjén sűrűn fordulnak a vontatások. Most hordják ki a szervestrágyát és nemsokára megkezdik a szétterítését is. Fotó: M Szerdán reggel ismét megk ezdődétt az árusítás a Bizományi Áruház pécsi. Bem utcai üzletében. A nyolcvanezer forintot meghaladó kéltséggel felújitott, korszerűsített áruház az első napon az átlagosnál nagyobb forgalmat bonyolított le.