Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-23 / 302. szám

1965. DECEMBER 25. 6 napló A vívó CSB-én láttuk A megyei vívó csapatbajnokságokon a női tőr csapatok döntő mérkőzésén a PVSK és a Sportiskola első csapata találkozott egy­mással. A bajnokságot a vasutasok nyerték. A hideg teremben a versenyző­kön kívül mindössze egyetlen rn ot egy „vívó papát” és talán három szakembert láttunk. Me­gyei csapatbajnokságokról lévén szó. a kép meglehetősen szerény színekkel ábrázolta a pécsi vívó­sport jelen helyzetét. Talán a jövő az, ami többet ígér. A küz­dőtéren sürgő-forgó lányok és fiúk sportszeretete, a zsűriben végzett szakszerű munkájuk utalt eb ősorban erre. Az egyik fiút, aki a teremben a legfiatalabbnak látszott, meg­kérdeztük: — Mióta foglalkozol vívással, s miért szereted ezt a sportágat? Movotni Lajos volt a kisfiú, a PEAC versenyzője, az Ágoston utcai általános iskola VI. c. osz­tályú tanulója. — Most lesz hárem éve már, hogy vívok. És ezt a sportot tar­tom valamennyi között a leg­szebbnek — hangzott a magabiz­tos válasz. — Ma ugyan nem sze­repelek a csapatban, de azért le­jöttem én is. Már voltam egyszer első helyezett tavaly, a november 7-i versenyen, s ha nagy leszek, akkor is vívni fogok. így lelkendezett a kisfiú, s nyil­ván hasonlóan vélekedett volna a többi hasonlókorú, ha őket kér­dezzük. Talán éppen ezért lesz . ennek a szép küzdősportnak ered ményesebb jövője a megyében. A szomszédos kisteremben a párbajtőrök pengéje csengett, s szaporán villant fel a találatjei- ző készülék piros és zöld lám­pája. Határozottan jó versenyt láttunk. A végén a legboldogab­bak, a Dózsa öttusázói voltak. Csethe István lelkesen újságolta: — A PEAc ellen 10:6, a PVSK- val szemben pedig 9:7 arányban sikerült győznünk. Nem mon­dom, egy kis szerencsénk is volt, dehát ilyen is kell a versenyzés­hez* Ha megoldódnának az edző személye körüli problémáink, ví­vótudásunknak is nagy hasznát látnánk a jövő évi versenyeken. Látva a jelenlévők nagy lelke­sedését, egy kissé sajnáltuk őket a barátságtalanul hideg terem és a külső érdeklődés hiánya, a verseny valóban mostoha külső­ségei miatt. Egy ilyen megyei csapatbajnokság, amely az egyéni küzdelmeknél kétségkívül több ví­vót mozgósított a pástra, egy ki­csit többet érdemelt volna. Már a jövő érdekében is! Kincsem. Aranyos, Imperial és a többiek Bő választék sportkön v vek bői Egymás után jelennek meg sportkönyveink. Sportvilág 65 a címe a most megjelent új képes sportmagazinnak, amelyben ri­portok, tudósítások, glosszák in­terjúk, statisztikai táblázatok, eredménylisták, fényképek idézik az 1965-ös év legnagyobb sportese­ményeit. Közismert újságíró La­katos György és Peterdi Pál ki­tűnő fotóriporterek Almási Lász­ló és Hemző Károly alkottak munkaközösséget és szerkesztői munkájukat leginkább a gyor­saság jellemzi, hisz a könyv még a karácsony előtti napokban a könyvesboltokba és újságárusok­hoz kerül 10 forintos árban. Húsz év a palánk alatt Greminger János és Simon Já­nos neveit jól ismerik a kosár­labda sport kedvelői. Róluk szól Húsz év a palánk alatt című könyv, amely 1966 első negyedé­ben jelenik meg. Sportpályafutá­sukat feljegyzéseik alapján Bor­bély Pál. a Népsport munkatár­sa, egykori játékostársuk rendez­te sajtó alá. Greminger és Simon neve Összeforrott a magyar vá­logatott és a Bp. Honvéd kosár­labda-csapatának valamennyi si­kerével. Több mint kétszázszor játszottak a válogatottban. Életük példaként állhat a fiatalok előtt. Könyvükben számot adnak arról, hogy mennyi lemondásra, akarat­erőre, energiára volt szükségük ahhoz, hogy sportágukban Európa legjobbjai között emlegessék őket. Pólyák Imréről, sportéletünk egyik kiemelkedő alakjáról írt könyvet Borbély Pál. Címe: Erős akarattal. Pólyák Imrét úgy is­meri a sportközvélemény, mint aki valóban ritkaságszámba me­nő erős akarattal készült ver­senyeire, míg végre három olim­piai ezüstérem és több világbaj­noki győzelem után Tokióban, pályafutásának utolsó állomásán, felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Nagyszerű diadala osz­tatlan elismerést keltett világ­szerte. A könyvben olyan sport­embert ismer meg az olvasó, aki példaképe lehet nemcsak a fiatal birkózóknak, hanem valamennyi sportolónak. A könyv a Színes Sportkönyv­tár sorozatban, 1966 elején jelenik meg. Két érdekes kiadvány Az atlétikai Európa-bajnokság lesz Budapest legnagyobb jövő évi sporteseménye. Két érdekes kiad­Az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat jó példája Galambtenyésztők, figyelem! Érdemes berendezkedni vágógalamb tenyész­tésre, jól jövedelmez. A földművesszóvetkezetek kedvező feltételek mellett köt­nek szerződést vágógalamb értékesítésre. Felvásárlási ár: 40—60 dkg súlyú galamboknál kg-ként 29,— forint, 60 dkg feletti galamboknál kg-ként 34,— forint. A galamb súlyától függően 1—3 kg. takarmány juttatás állami áron. Bővebb felvilágosítást a földművesszövetkezetek adnak. A vezetőségválasztó közgyűlé­sek jó ütemben folynak. Egymás után tartják Baranyában és Pé­csett sportköreink beszámoló és vezetőség-újra választó közgyűlé­seiket. A közgyűlések hírei mellett Ró­zsahegyi Mátyástól, az MTS Pécs városi Tanácsának elnökétől egy érdekes hirt is kaptunk. A Pécsi ElelmiszerkereskedeLmi Vállalat sportcsoportját tovább bővítik. Az elkövetkezendő idő­ben négy kispályás labdarúgó­csapatot szerepeltetnek, de lehe­tőséget adnak a vállalat női dol­gozóinak is a sportolásra, újjá­szervezik a röplabda-csapatot, s megalakítják a férfi és női asz­talitenisz szakosztályt. A közel 1700 fővel dolgozó vállalat az or­szág egyik legnagyobb élelmiszer- kereskedelmi vállalata vidéki vi­szonylatban. Nem közömbös, mi­lyen sportolási lehetőséget biz­tosít a vállalat dolgozóinak. Pető Imre a vállalatnál 15 éve látja el a sportfelelősi teendőket. Nagy munkában van, aktívan és tevékenyen részt vesz a szakosz­tályok újjászervezésében, meg­alakításában. A labdarúgóknál az edzői teendőket társadalmi mun­kában egy régi lelkes sportem­ber, Várnai Zoltán vállalta. Az intézői teendőket pedig a Szom­bathelyi Haladás volt labdarúgó­ja, Sátori József végzi. A vál­lalat vezetősége anyagilag és er­kölcsileg is támogatja a sportoló­kat. Az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat dolgozói nem titkolják távolabbi tervüket: önálló sport­kört szeretnének alakítani. Erre azonban a Vendéglátó Vállalat­nál, a Vegyipari Vállalatnál, a Ruházati Vállalatnál is mód és lehetőség nyílna. Nem minőségi szakosztályok létrehozásáról van szó, hanem arról, hegy a válla­lat, üzem dolgozóinak biztosítsa­nak felüdülést, pihenést és szó­rakozást sportrendezvényeikkel. vány tugialkoziK - nagyszabású versenysorozattal. Az egyik Ké- pessy József 223 aranyérem :imű munkája, amely i Harmincas években magyar Kezdeményezesre megszerveződött atlétikai EB-k színes történetét. eredményeit, emlékezetes „sztori’ jait örökíti meg. A könyvet rilkaságszámba menő, eddig még nem publikált fényképek, korabeli dokumentu­mok teszik még színesebbé. A másik könyv szerzője Su- bert Zoltán, a Népsport atlétikai szakírója, címe: Atlétikai EB-ka- lauz. A könyvecskeben +öbbek között az alábbi fejezetek lesznek: Miért a sportok királynője az at­létika? Antit az EB-ről tudni kell. A különböző versenyágak lénye­ge, legfontosabb szabályaik, az EB lebonyolításának programja. Akik az EB főszereplői lesznek. (A legesélyesebb versenyzők színes portréja, eredményeik felsorolása, sportemberi arculatuk felvillan­tása.) A mieinkről ... (A legjobb ma­gyar atléták bemutatása, várható esélyeink.) Mindkét könyv az 1966. augusztus 30-án kezdődő Európa- bajnokság előtt jelenik meg, s igyekszik hozzájárulni a verse­nyek iránti érdeklődés növelésé­hez. Izgalmas történetek Évtizedek óta nem jelent meg hazánkban lovassporttal foglalko­zó könyv, 1966 első negyedében kerül az olvasók elé Radó Osz­kár—Sivó Róbert: Kincsem, Ara­nyos, Imperial és a többiek . . . című, rendkívül érdekes munká­ja, amely a riportkészítés és a sportkrónika eszközeivel, izgal­mas történetek és kuriózumok felhasználásával dolgozza fel az elmúlt évszázadok lovassportjá­nak kimagasló eseményeit. A ló- versenyzés és a lovassport vala­mennyi ágának kialakulásával, fejlődésével nagy alakjaival — a híres lovakkal, híres lovasokkal és híres versenyekkel Ismerked­hetünk meg, s a szerzők fárad­hatatlan kutatómunkával olyan fényképekét, korabeli metszetek­ről készült reprodukciókat gyűj­töttek össze, amelyek még inkább emelik ennek a valóban jelentős műnek az értékét. A kosárlabda Baranya Kupáén mérkőzött a Szigetvárt ó 'k>*tacus és a Nagy Lajos G*m •} ium együttese. A találkozó* •• üget- váriak nyerték. Mindké- csaj­ban csupa fiatal játékos szerepelt. E heti totót ippfeink ÚJ KEDVEZMÉNY A NYŰLTENYÉSZTÖKNEK 1966. ÉVRE! Az eddiginél nagyobb mértékű takarmányjuttatás! magas Átvételi Ari 2,80 kg. feletti súlyú nyulak átadása esetén 3- kg 2,60 kg. alatti súlyú nyulak átadása esetén 2 kg takarmányjuttatás állami áron azok részére, akik a földművesszövetkezettel szerződést kötnek. FIGYELEM! FIGYELEM! Országos Takarékpénztár komlói, mohácsi, sellyel, siklósi, szigetvári, villányi —, Pécs, Bajcsy Zs. úti, Pécs, Doktor Sándor utcai és a Pécs, újmecsekaljai fiókjai december hó 24., 28., 29., 30. és 31. napján 8—12 óráig tartanak pénztári szolgálatot. 1. Atalanta—Catania Népszab. 1 Népszava 1 NépsM' X ] ‘ Na; 1 2. Brescia—Juventus x 2 1 X X 1 X 3. Cagliari—Lanerossi 1 1x2 1 X 2 X 4. Fiorentina—Roma 1 1 X 1 1 5. Foggia—Varese 1 X 1 t 6. Internazionale—Bologna 1 1x2 1x2 : x 7. Lazio—Napoli x 2 1x2 2 1 8. Spal—Sampdoria 1 1 1 l 9. Torino—Milan x 2 x 1 X 1 2 x 1 10. Trani—Mantova 2 x 1 x 2 l 11. Padova—Venezia 1 1 X x 2 2 12. Livorno—Potenza 1 1 1 X x 1 13. Modena—AS Reggia 1 1 X 1 2 *> 14. AC Reggiana—Alessandria 1 X 1 X X dunantcli napló az MSZMP Baranya megyei Bizottsága es , megyei laiaes ama. Főszerkesztő Vasvári Ferenc Szerkesztőség. Pécs. Hunyadi János út |1. Telefon i5-32, L5-33. 21-60. 26-22. 60-11. - Belpolitikai rovat *l-€8. Kiadja- a Baranya megyei Lapkiadc Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11 Telefon 15-32. 15-33. 21-60. 26-22 *0-11. Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Mihály utca i0 szám ____________________Felelőd vezető: Melles Rezső T erjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft — Indexszám- 45054 a E v e r ö, epeda­rugOs ágybetét,; modern garnitúra «5 db 3 9 5 0 Ft-tól). ! KÉSZLETRE IS! VÁJT A Kárpitos. Pécs. Déryné utca 11. szám. telefon: 3 6 - 7 6. Csütörtökön délután 4 órakor nyitjuk meg az átalakított Hat fehér, príma hússertés eladó 140— 200-ig. Szentegát. Ál- j 'ami Gazdasági mag- j Elefánt44 ÉTTERMET. Nyitva: 9—24 óráig, szombaton 9— 01 óráig, vasárnap 10— 24 óráig. Szünnap nincsen! Magányos dolgozó nő üres albérleti szobát keres. „Magányos" jeligére a Sallai u. hirdetőbe. DROHOKA BIZTOS HATASt TYÚKSZEM IRTÓ 3.60-ért kapha­tó VIDÁKOVICS dro­gériában. Doktor Sán­dor u. 56. Elromlott rádiót, tele­víziót helyszínen javít Bagi rádiósmester. — Levélcím: Pécs, Hegy- alja u. 41/3. _______ E gy főbérleti szobát I keresünk költségtérí­téssel „Belváros” jel­igére a Jókai utcai hirdetőbe. Konyhabútor, hálóbe- rerdezéb. rekamié, fo­telok. könyvszekrény, n á rmasszekrény, heve­rő. asztali tűzhely el­adó. Molnár. Felső­vámház u. 2.______ J ó állapotban levő Ve lorex Oscai 350 erce rokkant járművet ven nék. Igényjogosult jel­igére kérem az aján­latokat a Jókai úti híj detőbe. Bútorozott szoba há­zaspár részére kiadó. A1 k otmány _u. 82.__ 5 00-as Trabant sze­mélygépkocsi eladó. — István n. 35. 3 db-ból álló mo­dern garnitúra, két­személyes rekamié, 4 szék, két fotel, ágy neműtartós heverő, részletre is. Sezlon 700 Pt-tól eladó. Zsolnay u. 39 Kár­pitosnál Régi pénzt, ezüst pénzt, kitüntetést, ré- j giségei veszek. Szak- | szerű becslést válla- i lók. Kelényi I Ga- leottl u. 6. Tel.: I 169-385. Garázst keresek a kö­zelben. Dr. Kotncz, Szántó Kovács János u. 6. ______ U j, nagyméretű, gyári olajkályha eladó. — „Mekalor” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném 2 , összkomfortos, beépí­tett bútoros, távfű­téses szövetkezeti la­kásomat 2 szoba össz- | komfortos főbérletire. Ujmecsekalja, Sza­muely Tibor u. 5. II. em. 7. 6—7 órái#. Bélyeget, tömeget, ré­gi gyűjteményt, levele két vennék. Címeket '„Gyűjtő” Jeligére a Hunyadi úti hirdető- | be kérek. MagyarürÖg Kócsag köz 74/1. sz. új, ker­tes családi ház eladó, kétszoba, összkomfort la felső lakásba, a szuterin lakható, szo- ba-kanyha spejzzal. — Garázs, pince, faház |van. Két család ré­szére alkalmas. Júliusi I beköltözéssel 90 000 IPt. + OTP. SZERÉNY, DE HASZNOS AJ ÁNDÉK! TUBUSOS HAJMOS ÓKREM! (száraz, zsíros, korpás hajakhoz). Hajfénykrém különlegességek! Ondoláló, spirál és háztartás! vasak! Eloxált műanyag és szita hajcsavarók! Körömcsínő, olló és reszel ők! Nylon műanyag­búra kézi haj­szárítóra! Beszerezhető: Pánczál Géza Pécs, Rákóczi út 37. Értesítjük ked­ves megrende­lőinket, hogy munkafelvevő­helyeinket 1965. december 24- én és 31-én 12.30 óráig tartjuk nyitva. 1966. január 3- án üzleteink leltározás miatt zárva lesznek. Pécsi Vegyesipari Vállalat Vernik két vagy há- Rég! pénzt, emlék­romszobás, összkom- pénzt, érmeket veszek, fortos beköltözhető Páncél, női fodrász­családi házat. Vá- üzlet. Kossuth u. 53. l&szt „Igényes” jeligé­re a Jókai u. hirde- Nyúltenyés»tők! Szer­tőbe. dán, 29-én délelőtt-----------------------------nyúlfelvásárlás lesz a K isebb szőlő-gyümöl- Eajcsy-Zs. úti piacom. esőst, hosszabb időre |.........................—----­bé rbe vennék „Pé- Kiadó 1467 négyszög­esett jeligére a Hu- ai szinté, kert, szőlő, nyadi úti hirdetőbe. préselő szobával, pin­----------------------------CC) lakószoba, folyo­Táskagramofon kb. só, közvetlen buszmeg- 40 lemezzel eladó. — állóinál 70 000-ért. — Ara: 600,— Tóth, Re- Pécs, Sallai u. 15. — gös u. 13. IVámyi Andráané. Mekalor olajkályha eladó. Pécs-ürög, Kó­csag u. 4. K ül önbejárat n albér­leti szoba kiadó. Sza­bolcsi alu. Hun. u. 16. Rózsadomb. Fő a bizalom! Elő­leg nélkül szállítok ablakredőnyt, redőny­szekrény nélkülit, va­lamint redőnyszekré­nyest. 10% leszállított áron 10 havi részlet­fizetésre. Tódenbier. 1 Rákóczi út 38. MEGNYÍLT AZ ÚJJÁALAKÍTOTT „Sopianae íí KISVENDÉGLŐ. o Járóka József és népi zenekara muzsikál. O Kitűnő borok. Magyaros ételek Leírás, másolás géplrá s i munkák Tempó Ksz PÉCS. Sallai utca 32. Telefon: «0-84. Egyedülálló nő külön­béi áratú üres szobát keres für dőszobah asz- nálattal. „Ujmecsek- aljai előnyben” jel­igére a Sallai u. hir­HALALOZAS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, nagybácsink és rokonunk, HALMOS (Hepp) JÁNOS nyugdíjas, 81 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 24-én, pénteken fél 1 órakor lesz a köz­ponti temetőben, a gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy KUSZ LÁSZLÓ ÉPFU gépkocsivezető 31 éves korában hosszú szen­vedés után elhunyt. Teme­tése 24-én 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Hálás szívvel köszönjük a rokonoknak, ismerősök­nek, hogy felejthetetlen halottunk, GYÖRKÖS JA­NOS temetésén részt vet­tek, koszorúk és virágok küldésével nagy fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az ÉPFU Vállalat vezető­ségének. szakszervezetének, dolgozóinak, műhelygépko­csik dolgozóinak és a meg­jelent jóbarátoknak. — A gyászoló család. Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. SUBASA SANDORNÉ. szül. Baán Flóra temtésén meg­jelenésükkel, koszorúk, vi­rágok küldésével fájdal­munkat enyhíteni Igyekez­tek. a gyászoló család. Olajtartályt veszek 20 liter eset, vagy nagyob­bat. Cím: Dobó 1st vám u. 70. I. 6. ajtó. Hízott sertések eladók. ! 140—160-lg. Siklósi u. 65. Tariék. Kis családi ház, szo­ba, konyha, éléskam­ra, garázs beköltözhe­tően eladó, nagy kert­tel, 308 négyszögöl szőlővel. Vasas I. — Széna u. 43. I Nagybányai aranybá­nyából való, szép, jó- minőségű kristályos , ásványok, középter- .metre női, férfikabá­tok eladók. Virág u. 4 sz. Meswesen levő új, ker­tes OTP kölcsönös családi házamat el- ! cserélném gázos főbér- I Jetiért. Ajánlatokat „Ujmecsekalja” Jeligé­ire a Jókai utcai hir- ! detőbe. Hírott sertések eladók. Kertváros, Nyárfa u. ,9. sz. Egy-egy darab férfi és női külföldi bőr­kabát eladó középter­metre. özv. Fóti Bé­lán*, Zsolna? a, 14. Különbé járatú búto­rozott szoba geyrmek- telen házaspárnak ki­adó elsejére, öregme­szes, Apaffy u. 29. Elhelyezkednék tsz-be traktorosnak, személy- teher jogo6Ítvánmyal, több éves gépállomási gyakorlattal. „Szor­galmas” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Beköltözhető szoba ­Kérem, aki szeptem­berben nálam hagyta csomagját, jöjjön ér­te. Gyümölcs u. 3. Egy keveset használt pézsmabunda és egy 192-es számú Kalor- kályha Jutányos áron eladó. Kóczián Sán­dor u. 11. házat, házrészt vagy lakást keresek. — „45 000 kp.” Jeligére a Sallai u hirdetőbe. Mohács! belvárosi kettőszobás lakásomat elcserélném bármily eső pécsiért. „Azoranai 247” Jeligére Sallai u. klrfet&w. Férfi és női sötétkék, újszerű télikabát ol­csón eladó. Doktor Sándor u. 40. f

Next

/
Thumbnails
Contents