Dunántúli Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-19 / 299. szám
Hidas Antal: flap» Ficzekék a Jázmin utcába költöztek. Józsefváros legsűrűbb sűrűjébe. Egy szoba-konyhás hetes lakást vettek ki. Ficzek úr néhány napig szaladgált, műhelynek való helyiséget keresett, de nem talált. Annyi pénze nem volt, hogy egy negyedévre előre kifizethesse a bolt bérét, kölcsönt pedig többé jenki nem adott. — Hogy az istennyila csapjon ebbe a mesterségbe — kiabálta Ficzek úr —, de még abba is, aki kitalálta! Mért nem járnak az emberek mezítláb, mint az állatok? Akkor legalább nem vol* i .inak suszterek! ... Berta! Hallod, Berta? Már megint süketnek tetteted magad?! Abbahagyom ezt a mesterséget, az iparengedélyt pedig kiakasztom a klozettba. — És mit fogsz csinálni? — Azt, amit más. Hásra fekszem, és várom az ebédet. — Abból nem élsz meg. — Akkor találj ki te valamit. Én eleget törtem a fejem. Törd a fejecskédet te is, édes szívem. Törjed, angyalkám! — Mosná járok, mit tehetek még? — „Mosni járok!” Mindenre ez a válaszod. „Mosok, főzök, takarítok!” Ne moss, ne főzz, ne takaríts. Tanácsot adj! — Én is feküdjek le, és várjam az ebédet? — Törd a fejedet; Az asszony, szokásához híven, elhallgatott. Ficzek úr fel-alá járkált. — Kitaláltál már valamit? — Nem. — No látod! Ha az ember rád bízná magát, akkor két hét múlva a szemétdombon lenne a kölykeiddel együtt. Egy csepp eszed sincs. Egy mákszem- nyi se! Nem is értem, minek van fej a nyakadon... De, ha akarod tudni, én már kitaláltam valamit. , Az asszony bizalmatlanul hallgatta: vajon mit talált ki megint a férje? — Nem is kérdezed? Nem érdekli a nagyságos asszonyt? „Mosok ... mosni járok!” Nagyon jó!... Csak tégy szemrehányást, csak pirongass! Köszönöm alássan, méltóságos asszony, köszönöm... Hát tudd meg, hogy állandó pincérnek jelentkeztem a Zöld vadászba. Nemcsak vasárnaponként meg ünnepeken dolgozom majd ottan, hanem minden nap. imádkozz, hogy felvegyenek. Völgyesi ma ad választ. Ettől függ minden. Megértette végre, nagyságos asszony, egyem azt a cukorszopó száját. — És mennyit keresel hétköznapokon? — Tudja az a...! Ezer forintot. Eny- nyi talán elég lesz kosztra, és akkor nem kell mosnod, kisasszony! Ficzek úr persze sajnálta a feleségét, akinek minden egyéb munkája niellett még idegeneknek is mosnia kel lett, de nem akarta elismerni az asz- szony hősies erőfeszítéseit. — Ha oly nagyon érdekel, hogy mennyit keresek majd, menj el a Zöld vadászba, és kérdezd meg. Van lábad! Nekem enélkül is elég a dolgom Reggeltől estig szaladgálok... - Szóval nem akarsz oda menni? Akkor én megyek. Hol a fekete ruhám? A fekete ruhám! Add ide! Tiszta inget is! Hányszor mondjam még, hogy tiszta inget! Addig ordítsak, amíg szét nem szakad a szám? ... Hol a manzsettagomb? Én keressem meg? Megkeresem, de akkor felfordítom az egész lakást, egy évig se hozod rendbe.'.. Mi ez? Nyakkendő? Leesne, édes szívem, ujjaidról az aranygyűrű, ha kivasalnád? így menjek oda? Én pincér leszek, megértetted, nem suszter; Egy pincérnek jól kell öltöznie! A' boldogulás, a család egész jövője megy füstbe amiatt, hogy nem vasaltad ki a nyakkendőmet. Te teszel tönkre! Ha Völgyesi meglátja ezt a gyűrött nyakkendőt, nem fogad fel állandó pincérnek... És mit mondasz akkor? Hogy „Mosni járok”?.. Inkább vasalnád ki a nyakkendőmet, akkor nem kellene' idegenre mosni... Beszappanozta az arcát, kezét. Leöblítette. Vagy tíz percig kefélte a bajuszát, aztán fekete ruhába öltözve, krákogott, mint a varjú és elindult a Zöld vadászba, Völgyesihez. „Uram istenem! Legalább most az egyszer tekints rám! Már mindent megpróbáltam. Voltam suszter, tartottam segédeket, becsületesen dolgoztam, inasokat fogadtam, gürcöltem Pollákra, bojkottéitam, voltam Vázso- nyinál... Hát mit tehetek még? Egy ilyen ember, mint én, tud ennél többet csinálni? Becsületszavamra, nem tud!” — „Igazad van; — felelte neki az úr, egy hófehér szakállú öreg, és a Lábánál álló sámlira mutatott: — Ülj le, Ficzek. Mi a panaszod? Mondd el, ne félj. Én ugyan mindent tudok, de azért téged is meg akarlak hallgatni." És Ficzek leül az ősz szakállú lábához, egy darabig küszködik a meghatottság könnyeivel — lám, — az isten, aki a királynál is nagyobb ur, szóba áll vele, sőt maga mellé ülteti... Ficzek lehajtja a fejét, először egy szót se tud kiejteni, sírás fojtogatja; az úr hófehér fejét olyan fényesség veszi körül, hogy Ficzeknek belekáp- rázik a szeme. De végül Ficzek mégis megembereli magát, és azt feleli: „Ne haragudj rám, uram, öt gyerekem van, öt élő gyerekem, akiket fel kell nevelnem. .. A feleségem már idegeneknek mos, mintha otthon nem volna elég munkája szegénynek. És ráadásul még én is veszekszem vele ... Beismerem, ma sem volt igazam: hisz nem tehet arról, hogy gyűrött a nyakkendőm. Régen vettém. öreg már. Persze, hogy gyűrött. De hát úgy félek, hogy a Völgyesi nem fogad fel állandóra. Egy szívességre kérlek. Tudod, suszter voltam, vállalatot akartam alapítani, minden jól ment, és akkor jött a Kobrák. No jó, lemondtam, hátha éppen a te kívánságod volt uram, hogy Kobrák olcsóbban adja a cipőt, mint én, és hogy ne tudjak konkur- rálni vele. Ki ismeri a te szándékaidat? ... Beletörődtem. Már csak lyukas cipőket akartam javítani. Meg is egyeztem Kobrákkal, emlékszel rá, ugye, uram?... Nem sikerült se a Pollákkal, se az inasokkal: megnyílt az amerikai javító. Én már nem is kér dem, . mért sikerült azoknak és mért nem sikerült nekem — te jobban tudod. Én csak agyét kérek; tedd meg nekem uram . . öt gyermekem van, hetes lakásban lakom, nagy a lakbéi a feleségem másoknak mos ... csak egyet kérek. Tíz vasárnap és négy hétköznapon mint kisegítő pincér dolgoztam Völgyesinél a Zöld vadászban Egyszer három forint nyolcvanöt krajcárt kerestem ... azazhogy ... neked megmondom az igazságot: négy forint nyolcvan krajcárt. Csak féltem, hog> majd irigykednek rám, azért hazudtam, de neked megmondhatom az .igazat. Te nem irigyled tőlem. Egyszóval azi szeretném, ha Völgyesi felvenne állandó munkára, és átlagosan naponta két és fél forintot keresnék ... No jó, nem vagyok kapzsi... két forintot... Két forint. Ugye, az nem sok egy ilyen családnak... Számold ki, uram! A lakbér heti hat forint. .. no igen, mert hetenként fizetem Negyedévre — olcsóbb, de annyi pénzem nincs. A kosztra legalább egy forint kell naponta... Hát akkor mi marad ruhára, egyébre. Havi öt forint! Kevés. No jó, becsületesen bevallom, Ottó is keres heti három forintot, meg Márton is hoz néhány forintot havonta, a feleségem is keres hetenként három forintot mosással, de majd beleszakad szegény! Utóvégre nem kívánhatod, uram, hogy mosni járjon ... Most már látod, milyen nehéz helyzetben vagyunk? Pedig még hátra van a világítás, a fűtés, a ruha, a cipő, a fehérnemű és nekem is kellene egy fekete, új öltöny; sört nem szolgálhatok fel suszterkötényben. Úgyis elég kellemetlenségem van abból, hogy suszter voltam, szememre vetik ... Én magamra semmit se költők. Nem iszom, és legfeljebb ha. napjában néhány olcsó, rövid szivart, "büdöset, pocsékot szívok el... Hányszor gondoltam arra, hogy legalább portorikót fogok szívni, de nem telik rá, és csak egyszer, egyetlen egyszer szívtam britannikát, egyetlenegyszer tizenhat év alatt. Moziba nem járok sem én, sem a gyerekeim. Színházban is csak egyszer voltam a feleségemmel, akkor is egész éjjel az utcán kellett aludni. .. így élek. Márton felnő. Ottó már valósággal fiatalember. Nem járhatnak rongyokban!... De én nem vádollak téged. Valahogy megélünk, amíg felnőnek a gyerekek, csak Völgyesi vegyen föl most állandóra. Ezt kérem tőled. Ha felnőnek a gyerekek, majd ők eltartanak engem ... Teljesítsd a kérésemet, uram... öt gyermekem van, szólj Völgyesi nek, a feleségem mosni jár, annyit szenvedünk, hogy azt már a ló se bírná!*’ És ekkor az úr megsimogatta Ficzek fejét, és azt mondta neki: „Ide hallgas, Ficzek! Légy nyugodt, beszélek Völ- gyesivel. Te csakugyan sokat szenvedtél. Kár, hogy nem jöttél hamarább ... No, de nem baj! Most menj, Ficzek Ferenc, kitalálok valamit.., ígérem: pincér leszel." Ficzek úr meg akarta csókolni az isten kezét és... — hirtelen kiáltást hallott: — Hogy az isten rúgja farba az ilyen marhát! Egyenesen a ló alá mászik! Megvakultál?! — ordított rá egy Rákeres. Ficzek félreugrott, futásnak eredt. Szaladt egész«! a Városligetig. Be a Zöld vadászba. ... És az úr teljesítette Ficzek kérését, Igaz, Völgyesinek nem volt elég sörkihordó pincére. Erre a fárasztó és rosszul fizetett munkára nem kap szervezett pincért. Részint ezért, részint az úr pártfogása következtében, Ficzek állandó pincér lett a Zöld vadászban. Nagy az isten hatalma. Aki bízik benne, mindenkin segít, tekintet nélkül a gyűrött nyakkendőre. MASEREEL: A város efmQ kötélből (Főmet**«*1 Kónya Lajos: ASZÚ ö, gondolatok, szivem riadalmát csititók, rendező elvek a sistergő káoszon! A hídun, melyet rontó áradat szétszakított, súgó seregetek töretlen átoson. Gátak a rohanó ösztönök sodra ellen, szárnyak a suhanó, feszült egek Iránt, aranymetszés, arány, könyvekben, levelekben, törvénybe tört valóság, szabály, életre szánt — Gondolatok, ti fáradt erekben szétsugárzók, ne hagyjatok bolyongni lapos mélyföldeken! emeljetek magasba, ahonnan messze látok, s ahol az eszmék ízes aszúbora terem! Makay Ida: Szerelem Időfölötti boldog délután! Ggrnyeszt a fény, hogy ősszeroskadok Megtelt veled a föld és hord a nyár a lét-előtti öröm fölragyog. Mindenütt Te. Szerelmed ég a Napban a kő föllüktet izzó válaszul veled vagyok, ki az éggel maradtam, nem érint meg, s örökre rámborul. Este háromnegyed tíz. Megyek a József körúton és néÍ zem a kirakatokat. Rettenetesen ráérek. Hosszan lötyögök egyik kirakat előtt is, a másik előtt is. Akvárium üzlet, megállók és nézem a halakat. Megáll egy húszév forma I csinos, fiatal lány is. ö is a halakat nézi. Majd engem néz. Gondolom magamban, sok örömöd nem lehet benne, de mindegy. Sportbolt. Megállók itt is, megáll a lány is. Én nézem a kirakatot, 6 nézi a kirakatot, meg engem. Ejnye! — gondolom magamban, de megszépülhettem az 9 utóbbi időben. Nézzük csak! ( Elmegyek a harmadik kirakathoz, ez virágüzlet. Ismét az előbbi jelenet, némi változtatással, mind a ketten nézzük a virágokat és nézzük egymást Végül hozzám forI dul és azt mondja: — Ugye szép virágok? — De mennyire! — mondom rendkívül szellemesen, mert pillanatnyilag többre nem telik. — Nekem is ilyen van odahaza — mondja Ez ugyan pülanatnyilag magánügy, de szeretném a közI ügy síkjára emelni, tehát a társalgást tovább folytatjuk. Közben megindulunk tovább a Góbé-étterem felé, ahová eredetileg menni akartam. Szép ugyan a virágüzlet, a kisI lány is szép, de a magam részéről inkább egy fokhagymás, tűzdelt ürücomb az, ami pillanatnyilag lelkivilágom közepén helyezkedik el. I Szóval megyünk, mm de gélünk, mintha ősidők óta egv- máshoz tartoznánk, és pillanatnyilag beáll az a termé- ■ kény szünet, amely kettőből adódhatik: vagy túl sok a S mondanivalónk, vagy semmi. Jelen esetben az utóbbiról van szó. Nem így a kislány. Néhányat nyögdécsel és sóhajtozik. — Mi a baj, kislány? — Úgy seri tud maga rajtam segíteni — nyög egy akkorát, amitől vagy a plafonnak kellene leszakadni, vagy mm mm mm mm mm m Szöllősy Kálmán: Sétálunk, sétálunk nékem kéne elolvadnom. Sajnos ez utóbbiban életkorom mar megakadájyoz, úgy hogy inkább a kíváncsiságom az, ami felülkerekedik. — Lehet, hogy nem tudok segíteni, lehet, hogy igen, de ahhoz az kell, hogy tudjam mi a baja. Még egynéhányat nyög, amikor is előkerül a történet. Az édesanyám benn van a kórházban és ha ma este 11-ig nem kerítek 400 forintot, akkor minden elveszett! A minden kevesebb, mint a valami és amúgy is kénytelen vagyok némi hézagot felfedezni az előadásban— Most háromnegyed tíz van. Feltétlenül ragaszkodik hozzá, hogy tizenegyig kapja meg a 400 forintot? Nem lesz jo az reggel tízikor is? Még nagyobb sóhajtás, illetve nyögdécselés: — Azt hiszem már most is késő; — Akkor ne beszéljünk róla. Kezdett olyan gyanúm lenni, hogy erősebben esik latba a 40o forint, mint én, mert a kislány újabb licitálásba bonyolódik. — Ha nem kapok ma estig legalább háromszázat, akkor mindennek vége! — (Mi az, lefelé licitálunk?) Közben elmegyünk egy szemüveges legény mellett. Én megnézem a legényt, a leány nem nézi meg, a legény se minket. Ennyire közömbösen magyarok nem mennek el egymás mellett. — Ahá, — mondom magamban — te vagy azi A kislány közben mondja a magáét: — Szörnyű mi lesz, nem is merek rágondolni i Ha nem kapom most meg ezt a 300 forintot, akkor mindennek vege. De én ezt az utcán nem tudom elmondani. (Még impresszionista is a kicsi, a meséhez hangulatvilágítás is kell.) — Hát valóban ez erre nem alkalmas. A lakásán el tudná mondani, ugye? Nem lakik messze? — Nem, itt a közelben! — Pompás — mondom és háromfajta lehetőség vonul lelkiszemeim előtt. Felmegyek a lakásba és a legmélyebb megbeszélés közben a szemüveges kiemeli a tárcát. (Szelíd változat.) Esetleg az elmerült megbeszélés közben beront a szemüveges és örülök, ha pénztárcám hátrahagyásával és egy feldúlt házasság romjaival ballagok le a lépcsőn. (Színpadi változat.) Van még egy harmadik is. Találnak egy lengén öltözött jól fejbevert pasast kabát, nadrág nélkül valamelyik kukaedény mögött. (Drasztikus változat.) Több megold:5 nem lévén, köziben odaértünk a Góbéhoz és búcsúzásba kezdek. Ebben a pillanatban a kislány leírt a listáról, még kettőt nyögött és azt mondta: — Ha nem tud segíteni, akkor nincs mit csinálni! Elbúcsúztunk egymástól, ő ment vissza, én meg megálltam az ajtóban, mert furdalta az oldalamat, hogy a szemüveges valóban odatartozik-e. Odatartozott! Gyorsan kérdezett a kislánytól valamit, ő meg legyintett.' összetett legyintés volt az és ahpgy láttam, a rólam szóló értékítéletet is tartalmazta. j
