Dunántúli Napló, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-13 / 268. szám
1965. NOVEMBEK B. ............ 2 n apló Az országgyűlés pénteki ülése (Folytatás az 1. oldalról) továbbtanulást ösztöndíjakkal és más formában is segíti — mondotta. A munkáshatalom nagy eredménye, hogy az egységes képzést nyújtó általános isko- í lát ma a tanköteles gyermekek 90 százaléka eredményesen fejezi be és az általános iskolát végzettek mintegy 80 százaléka tanul tovább valamilyen középfokú oktatási intézményben. A felnövekvő nemzedék ilyen nagy százalékának továbbtanulása azt bizonyítja, ma már nem arról van szó, hogy tanuljanak-e gyermekeink az általános iskola után, vagy sem, hanem arról, hogy mit. s hogyan tanuljanak. Ezért fokozott kötelességünk, hogy a továbbtanulás, a pályaválasztás kérdéseit alaposan megvizsgáljuk. E vizsgálódás kiindulópontja csak az lehet, hogy hazánkban milyen társadalmi, gazdasági, kulturális feladatokat kell végrehajtanak a felnövekvő nemzedékeknek., Építő munkánk már most, de népünk jövője még inkább — a szakmunkásoktól a tudósokig — a szakemberek nagy tömegeit igényli. Ennek az igénynek a kielégítéséhez szükséges, hogy a továbbtanulási lehetőség és a fiatalok pálya- választása egyre szorosabb összhangban legyen a társadalom szakember-szükségletével. mert csak így felelhet meg mind a társadalom, mind az egyén érdekének. Hogyan oldhatjuk meg, hogy a továbbtanulásban a társadalom és az egyén érdeke minél jobb összhangban legyen? Nagyobb figyelmet a szakmunkás- képzésre Oktatási reformtörvényünk az olyan iskolatípusok továbbfejlesztését határozta meg, amelyek befejezése lehetővé teszi az ismeretek azonnali hasznosítását. Ennek megfelelően a Művelődésügyi Minisztérium életbeléptetett néhány intézkedést, de azok sokszor meg nem értés vagy más akadály miatt nem voltak elég hatékonyak. Pl. a középiskolák belső arányát a szakközépiskolák javára nem változtatták meg. Szakmunkásképző-intézeteink az eddigieknél nagyobb figyelmet érdemelnek, mert az új munkásnemzedéket, a szakképzett, fiatal mezőgazda- sági dolgozókat nevelik. Egy ország erejét a termelés fejlettsége, a technikai eszközök, a dolgozók képzettsége és műveltségi szintje adja Ha emellett még azt is figyelembe vesszük, hogy a mi társadalmunk népünk munkájára épül, teljesen érthető, ha hangsúlyozzuk: a mi társadalmunk mindig értékelni és becsülni fogja a közvetlenül termelőmunkát végző embert, az anyagi és szellemi javak előállítóját. A munka melletti továbbtanulás egyik legelterjedtebb formája az esti és levelező oktatás, mely a felszabadulás óta jelentősen hozzájárult az elmúlt rendszer bűneinek jóvátételéhez. Sok tízezer tehetséges, szorgalmas munkás- és parasztembernek adott módot arra, hogy élete derekán teljesedjék ifjúkori álma: technikussá, mérnökké, tanítóvá, tanárrá, közgazdásszá képezze magát. Ez az oktatási rendszer történelmi hivatását teljesítette. Fejlődésünk jelen szakaszában új tartalmat kell kapjon: a termelő- munkában dolgozók továbbképzésének feladatát kell, hogy betöltse. Az iskolai és iskolánkívüli oktatást szélesebben kell értelmeznünk. ügy gondoljuk, eljött az ideje annak is, hogy Magyarországon az oktatással összefüggő évszázados „papírszemléletet” félretegyük, ezzel is növelve a tudás értékét. Fejlődésünk már ma megköveteli, de holnapunk szét kell feszítse, és szét fogja feszíteni a csak iskolai keretekben való gondolkodást. Olyan gyakorlatot kell kialakítanunk, amely a tényleges tudás alapján mindenkinek lehetővé teszi, hogy bármely iskolán felvételre jelentkezhessen, a megfelelő tudás bizonyítása esetén felvehessék, A gimnáziumot végzettek száma természetesen mindig több lesz, mint az egyetemekre és főiskolákra felvehetőké és mindig lesznek olyanok, — még eredményes felvételi vizsga esetén is — akik nem vehetők fél. Szükségünk van e kérdésben is a szülők segítségére és a reális szemléletre. Azt javasoljuk, hogy minden szülő úgy gondolkodjék és gyermeke arilletve képesítést kaphasson, függetlenül attól: tudását hol és hogyan szerezte, szervezett oktatásban-e vagy iskolán kívül. Ezt meg kell oldanunk, — ezt az elvet gyakorlattá kell tennünk. Az oktatási reform- törvény feladatunkká is teszi ezt azzal a céllal, hogy minden iskolatípusból biztosítanunk kell az utat a továbbtanuláshoz. Szükséges ennek bátor és következtés végrehajtása. Ez nem azt jelenti, hogy az egyetemi felvétel, vagy az oklevél, a diplomamegszerzés követelményeit csökkentjük. Ellenkezőleg: nő. vélni akarjuk. Az oklevélnek és a diplomának éppen az legyen az óriási jelentősége, hogy tényleges tudást igazoljon. Csak addig „papír” amíg nincs mögötte tényleges szakismeret, megfelelő felkészültség. Úgy gondoljuk, hogy ennek az elvnek az érvényesülése oktatásunkban segít, pél. dául az érettségihez hozzátapadt meg nem felelő nézetek eloszlatásában, sőt néhány éven belül elvezet az érettségi vizsga felülvizsgálásához is. A múltban, amikor egy sor hivatal betöltését középiskolai végzettséghez kötötték, az érettségi társadalmi rangot jelentett, az úgynevezett „úri középosztály” presztízse érdekeit védte meg az érettségi bizonyítvánnyal. Megfelelő származás és társadalmi kapcsolatok esetén a hivatalszerzés eszköze volt, befejezett végzettséget nyújtott. Ezzel szemben az érettségi ma már a befejezettségnek csak illúzióját keltheti, hiszen csak közbülső állomás az egyetemi tanulás, illetve a munkába állás között. Az érettségi bizonyítvány tulajdonosa, ha nem kerül felsőoktatási intézménybe, ahhoz, hogy munkába állhasson, valamilyen szakmát kell tanuljon. Az érettségi bizonyítvány ma társadalmi rangot nem jelent, teljesen egyenértékű azzal, hogy „középiskolai végzettség”. Az érettségi számunkra a nagyobb tudást, a szélesebb körű műveltséget jelenti. Az a tény, hogy ez a külön vizsga a fiatalok különleges és fölösleges megterhelését jelenti, az érettségi eltörlésének kezdeményezésére ösztönöz bennünket. Természetesen nem volna helyes elhamarkodottan intézkedni. Ezért javasoljak a Művelődésügyi Minisztériumnak: a pedagógusok, a tudományos dolgozók, a szülők meghallgatása és véleménye után dönt se el: fenntartsuk-e az érettségit, vagy nem? rendszerünk ifjaknak és felnőtteknek egyaránt lehetőséget biztosít tudásuk bővítéséhez. Két éve új felvételi rendszert vezettünk be és a származás szerinti kategorizálást megszüntettük. Fejlődésünknek ahhoz a szakaszához értünk, amikor már az osztály-erőviszonyok alapvetően megváltoztak, az alapokat leraktuk és elkezdtük a szocializmus teljes felépítését. Ebben az időszakban gyermekeinknél, akik már a mi rendszerünkben születtek és az osztálynéiküli társadalomban fognak élni, dolgozni, nincs szükség azt vizsgálni, hogy ki volt az apja. A munkás, és paraszt szülők gyermeke nem is akar apja származásából, vagy apja érdemeiből élni. A társadalom sem nevelné helyesen őket, ha nem azt mondanánk: tanuljatok, szerezettek magasabb műveltséget, sajátítsátok el a legmagasabb szaktudást! Az élet bizonyítja, hogy a munkás- és paraszt szülők gyermekei tehetségesek, szorgalmasak és a nehéz egyetemi és főiskolai vizsgákon megállják a helyüket, arányuk a felsőfokú intézményekben min den évben nő. A középiskolák közti színvonal-különbség miatt egyesek hátránynyal indulnak, ennek megszün tetősére nagyobb segítségadás szükséges. Tapasztalható, hogy a hátrány az egyetemi tanulás második vagy harmadik évében megszűnik, a szín vonal kiegyenlítődik. Azt hiszem, senki sem gondolja, hogy ez a felvételi rendszer abszolút igazságos, de az eddigi vizsgarendszerek közül a legjobban megközelíti célját. Az a véleményünk és ebben három tanév tapasztalata erősít, hogy a felvételi rendszert tovább lehet és tovább is kell fejleszteni, úgy, hogy a pályázók tehetsége és felkészültsége, rátermettsége és magatartása egységben legyen elbírálható — mondotta. Cseterteki Lajos a továbbiakban szólt a hazafias nevelésről. Hangsúlyozta, hogy az iskola kötelessége, hogy az ifjúság számára bemutassa és közel hozza elődeink életét, népünk fejlődését, alkotásait és vívmányait, mindazt, ami múltunkat összeköti a társadalmi haladásért, a népek testvéri együttműködéséért folytatott harcunkkal. A hazaszeretetre nevelésnek a múlt csak az egyik forrása, ennél a forrásnál megállni, csak ebből táplálni az ifjú szíveket, nem elegendő, nem is volt célunk sohasem. Népünknek nemcsak múltja van, hanem jelene és jövője is — hangsúlyozta a szónok. A hazaszeretet munkásosztályunk, népünk forradalmi harcában, a szocialista építésben új tartalmat kapott. Nemcsak arra gondolok, hogy valóra váltak és válnak azok az álmok, amelyek történelmünkben annyiszor megfogalmazódtak. Sokan, akik a fel- szabadulás előtt a kizsákmányolás tűrhetetlensége. a létbizonytalanság miatt kénytelenek voltak elhagyni az országot és máshol keresték boldogulásukat, ha ma hazalátogatnak, csodálkozással állapítják meg, hogy új hazát találtak. Népünk valóban hazájára lelt e honban. Nemzeti függetlenségben, szabadon élünk. És ehhez hadd tegyük hozzá, hogy népünk ma a szocialista országok nagy családjába, a nemzetközi haladás élvonalába tartozik. Erre a jelenre mi büszkék vagyunk. Hazafiságunknak tehát két forrása van: népünk forradalmi múltja és jelene, amely elválaszthatatlan más népeknek a haladásért folytatott harcától. Arra kérjük pedagógusainkat, hogy népünk forradalmi hagyományaival együtt állítsák az ifjúság elé életideálnak a ma élő munkások, a termelőszövetkezeti parasztok, az alkotó értelmiségi emberek munkáját, amellyel egész népünket szolgálják. Mutassák meg a szocialista építés szépségét, gondoskodjanak arról, hogy az iskolákban tanuló ifjúságunk ( közelről ismerje meg alkotásainkat és szeresse meg korunk hőseit, a szocializmus ügyéért fáradhatatlanul küzdő embereket, népünk igaz, hű fiait. Sugározzák belőlük az a meggyőződés, hogy a hazát igazán szeretni a társadalmi haladás, a szocializmus építésének elősegítésével lehet. A marxizmus—leninizmus tanítása nem fejlődhet szaktárggyá Közoktatásunkból szerencsére kezd eltűnni a felületes jelszavak használata, az erőszakolt politizálás. Nevelőink döntő többsége tudatosan arra törekedik, hogy életünket a maga teljes gazdagságában és sokoldalúságában mutassa be. Ezt tiszta szívből üdvözöljük, mert a szocialista nevelés a valóság megismertetése, életre nevelés. Ez a gondolat azonban nem nyert még mindenütt polgárjogot. Bár évről évre javul az iskolai oktatás tudományos világnézetű nevelő hatása és tudjuk, hogy a most folyó reformmunka eredménye valójában csak néhány év múlva fog teljes egészében kibontakozni, a tapasztalatok alapján nem lehetünk teljesen elégedettek az iskolák és főleg a felsőoktatási intézetek nevelő munkájával. Nem ritka, hogy a felsőfokú tanintézményekben az eszmei, politikai nevelőmunkát a marxizmus—leninizmus tanszékekre, a párt-, az ifjúsági szervezetek feladatára szűkítik le. Ez azonban nemcsak a marxizmus—leninizmus tanszékek, nemcsak a társadalmi szervezetek feladata, ezt csak az egész oktatás, az egész pedagógiai folyamat, az egész intézmény élete együtt biztosíthatja, és tegyük hozzá, hogy rendkívül fontos szerepet játszik az oktató tanár személyisége, politikai és szakmai felkészültsége és nem utolsó sorban emberi magatartása. A marxizmus—leninizmus oktatása felsőfokú tanintézményeinkben nem mentes fogyatékosságoktól, hibáktól. A kétségtelen fejlődés ellenére a világnézeti oktatás még ma túlzottan szaktárgyi jelleget ölt. Az effajta gyakorlatban eltűnik a marxizmus lényege, életközelsége. A hallgatók felvértezése az életre tudományos világnézettel nem lehet csak egy tanszék feladata. A marxizmus—leninizmus oktatása nem fejlődhet szaktárggyá, mert akkor kialakulna az a helyzet, hogy a hallgatók egy héten például két órában tanulnak világnézetet. Az egyes szaktárgyak oktatását át kell hassa a tudományos világnézet és ezt az } oldhatja meg legjobban, aki a területén, amelyen tanít, elsőrendű szakember. Az előadásokat, konzultációkat és a foglalkozás más formáit a hallgatókkal meggyőzőbbekké kell tenni, hogy jobban formálják a fiatalok i gondolkodását, érzelmeit. A marxizmus—leninizmus tanszékek oktatói nem feledkezhetnek meg, hogy amikor vi- í lágnézetünk tudományos alap- I jait tanítják, ők mindenekelőtt a tudományos világnézetünk propagandistái. Mint propagandisták, mint a tudo- j mány művelői és nevelők kö- i telesek keresni, kutatni a tudományos választ a felmerülő kérdésekre. Az elmélet oktatását át kell itatniok az élettel, kapcsolatba kell hozniok a mindennapi munkával. Munkájuk mércéjét és értelmét az adja, hogy hallgatóikba beleoltják a tudományos világnézetet, helyes irányba formálják a közösségi ember erkölcsét és jellemét, akaratát és ízlését. Az a véleményünk, hogy a marxizmus—leninizmus oktatásának fogyatékosságában az e területtel foglalkozó pártós állami irányítás gyengeségei is tükröződnek. Jobban Baranyai képviselők az ország gyűlés szünetében kell segítenünk az oktatók képzését, de az oktatóknak is többet kell foglalkozniok továbbtanulásukkal és szorosabb. szervezettebb kapcsolatot kell kialakítani a tanszékek, a marxizmus—leniniz- must művelő párt- és állami tudományos intézetek között. A nevelőmunkáról szólva nem volna helyes elhallgatni azokat a gondokat, amelyeket a nevelőmunkával kapcsolatban az alsó- és középfokú oktatási intézmények pedagógusai gyakran szóvá tesznek. El kell ismerni, nehezíti a tanítók, a tanárok nevelőmunkáját a túlterhelés egyes oktatási intézményeink zsúfoltsága. a felszerelés fogyatékossága is. Megemlítem, hogy fiatal pedagógiai tudományunk sem képes még a legfontosabb szocialista nevelési tapasztalatok összegyűjtésére és általánosítására. A gyakorlat egyre jobban követeli, s a nevelők igénylik is a pedagógiai tudomány segítségét, a nevelőmunka tudományosabb megalapozását. Olyan feladatok ezek, amelyeket a pedagógiai tudomány helyett senki sem végezhet el — hangsúlyozta a szónok. Népünk életének új vonásai Abban a forradalmi átalakulásban, amely hazánkban végbe ment és végbe megy. népünk életének új vonásai születtek, új erkölcse, új fegyelme, új felelősségérzete, új nemzeti öntudata alakult ki. Ezeket mint új nemzeti értékeinket kell kezelnünk, ápolnunk és fejlesztenünk. Ez iskoláink kötelessége is. Társadalmunk fejlődésének ebben a szakaszában a nevelőmunka is bonyolultabb Egész népünk és ifjúságunk szocialista tudata, a szocialista termelési viszonyok és a szocialista lét talaján formálódik, fejlődik. Ez a tudat azonban még nem egyértelműen szocialista. Az új és a régi eszmék, nézetek és tettek együttlétezése, keveredése hat a felnövekvő nemzedékre és hat az iskolába járó gyermekeinkre, egyetemeinken tanuló ifjúságunkra. Az ifjúság, mivel a mi társadalmunkban született, nem vagy csak papírból ismeri a régi társadalom igazi arculatát. sőt a kapitalizmusnak inkább a csillogó oldala jut el hozzá, mint az árnyoldala. Az ifjúság a kapitalizmus valóságos arcát, a kegyetlen és kíméletlen kizsákmányolást nem ismerheti, de az új társadalom. amibe született, mée az sem a telies szocializmus hanem ®z éoüjő. a formálódó, az azzá váló. így fiataljaink látnak önzetlen, a társadalom ügyéért odaadóan dolgozó embereket. De találkoznak mé? a közös célok iránt közömbös csak a maga életével törődő, magának gvűitő emberrel é" előfordul az is, hogy ezek sokszor könnyebben élnek mint a közösség érdekében tevékenvkedő, munkálkodó ember. Nem ismernek munkanélküliséget. de láthatnak még munkafegyelem-lazítő- kat. láthatnak még elvtelen -líraim - -’-adást. a magatartás kettőzését. Ezért a hatékonyabb nevelés érdekében el kel1 örülnünk a két végletet, f ‘ "•zí- tás veszélyét. Egyrészt nem szabad lakkozni a jelent -cm szabad az átmenetet problémamentesnek, valami sima útnak feltüntetni, másrészt nem szabad megengedni a hibák és a nehézségek összefüggések nélküli kiragadását sem. olyan szemlélet elterjedését, amely kizárólag „hibakereséssel” foglalkozik. Mindkét jelenség negatívan hat az ifjúság nevelésére. A mi iskoláinkban tudományos világnézetre és szocialista erkölcsre neveljük társadalmunk fiatal nemzedékét, de hatnak rá más nézetek is. Például a kispolgári életszemlélet, a burzsoá erkölcs maradványai, tudomány tálán nézetek és szokások, köztük a vallásos szemlélet is E kettős hatást — amikor az új már nagy vonzást gyakorol, de megvan még a régi és bár ennek hatása csökken, de itt van még és különböző csatornákon keresztül hat is, — általánosan fogalmazva kettős nevelésnek nevezzük. És mert nem akarjuk, hogy gyermekeink belső konfliktusban éljék le iskolaéveiket, mert nem akarjuk, hogv munkás emberré fejlődve belső világukban törés legyen „e-’ért kötelességünk még hatékonyabbá tenni iskoláinkban 3 tudományos világnézetű nevelést. A nevelés csak abban az intézményben lehet hatókon-- — folytatta —. ahol a kanit-'iz- ta ideológiát, a kispolgári életszemlélet maradványait, ■‘-ek hatását az ifjúságra nem k»- csüli le és különböző meem-i1- vánulásai elvi, megalkuvás nélküli ellenállásba ütköznek. Szembe kell fnrdv’-nmk velük azért, hogy tőlünk idegen nézetek, tudomás- * ’--a szemlélet, elavult szók- ' ne mérgezhessék a levegőt. Ifjúságunk szenvedélyesen vitatkozik Pártunk jelenlegi politikájának eredményeként nagyszerű. szabad légkört alakítottunk ki hazánkban. Ezt akartuk! Ebben a légkörben az ifjúság is szenvedélyesen vitatkozik társadalmi, ideológiai és erkölcsi kérdésekről, bátran elmondja gondolatait. Azonban mert nem ismeri kielégítően, nem látja eléggé az adott történelmi helyzet összefüggéseit, fejlődésünk bonyolultságát, gyakran helytelenül az egyes eseteket általánosítja, nem egvszer fel- nagvítja. Ilyen körülmények között növekszik iskoláink, különösen felsőoktatási intézményeink nevelőmunkájával kapcsolatos követelmény. A tanuló ifjúság azt a tanítót, azt a tanárt becsüli, aki örül hazánk gyarapodásának, lelkesedik népünk felemelkedésén és a lelkesedés Ián ólát fel tudja gyújtani azok körében, ahol dolgozik, az ;fiú szívekben. Az ifjúság lelkesedik a hősökért, a forradalmi tettekért — mondotta Cseterteki Lajos, majd befejezésül felhívta a figyelmet, hogy a harmadik ötéves tervben el kell érnünk, hogy a kormány és a tanácsok hatékonyabban, gazdaságosabban használják fel az iskola fe:- lesztésre szánt anyagi eszközöket. A tanulás, a továbbtanulás felételei, méretei szocialista rendszerünk erejéről, fölényéről beszélnek. Az országgyűlés ma folytatja munkáját. Növekszik a gimnáziumot végzettek »zárna ra is számítva kezdje meg gim náziumi tanulmányait, hogy annak befejeztével, 18 éves korában kell szakmát választania. Senki se tekintse társadalmi • igazságtalanságnak, ha nem vették fel az általa elképzelt főiskolára vagy egyetemre. Az egyetemi és főiskolai felvétel vizsgához kötött. Ez a vizsga versenyt jelent, olyan versenyt, amely nem lezárt, mert oktatási
