Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-03 / 233. szám

Him (iúp,tczt±-bmuitatá cl Qfímizjűl Szjnkázhan elhanyagolható, inkább az előadásról szólunk még né­hány szót. Az Antóniát alakító Sü- megh Zsuzsa személyében űj primadonnát avatott a szín­ház. Első benyomásaink róla kedvezőek: megjelenése meg­nyerő, énekhangja kultúrált, az oldottabb színpadi mozgást, a prózai szöveg átéltebb tol­mácsolását bizonyára elsajátít­ja majd. A társulat új művé­szei közül Holl István aratta a legnagyobb és legmegérde- meltebb sikert Tom Morton, a rocky-király szerepében Budapesten több musical-ben játszott már, a műfajban való jártassága következtében ala­kítása kitűnő. Csupa ritmus és mozgás ez a fiatal művész. A Vári Évával való megis- merkedési jelenete, valamint az ördöngős tempójú rock and roll-fánca-éneke az előadás legsikeresebb része. Szabó Sa­mu tragikomikus, keserű bo­hócfrizurája a már megszokott és ismert szerepalakításon túl úiabb lehetőségeket nyűit nénszerű művészünknek, aki jól él is a lehetőségekkel Mester István, Vári Éva, Pé­ter Gizi. Mendelényi Vilmos Faludi t,ászló. Bakos László. Kutas Béla. Monori Ferenc és remekbesikerült rövid alakí­tásával Szirmai Ottilia és Szivler József segíti még si­kerre az előadást. Az Éjféli randevú a színház korlátozott lehetőségei mellett is nagy közönségsikerre szá­mító produkció. Dr. Nádor Tamás ÚJ KÖNYVEK Sigurd Hoel: TALÁLKOZÁS A MÉRFÖLDKŐNÉL Egy elárult ország, a Quis­ling iga alatt sínylődő Nor­végia világháború alatti éle­téről kapunk híradást ebben a bravúrosan megírt regény­ben. Az izgalmas ellenállási történet fonalán át belekerü­lünk a két világháború kö­zötti norvég élet labirintu­sába s az íróval együtt kere­sünk magyarázatot arra, ho­gyan és miért váltak fasisz­tákká a norvég középosztály egyes elemei, köztük többnyi­re vidéki parasztcsaládból származó fiatalok. Egész mé­lyen belepillanthatunk a kis északi állam társadalmi ellent mondásaiba, ifjúságának kü­lönös erkölcseibe, az ellenál­lási mozgalom titkaiba. » i is rádöbbenhetünk, milyen sok azonos vonás mutatko­zott e megpróbáltatásos idő­szakban a mi deklasszált kö­zéposztályunk és a norvég szélsőséges elemek magatar­tása között. (Európa) Kodolányi János: SÜLLYEDŐ VILÁG Az író önvallomása sze­rint az író szíve szerint írá­saiban végrendeletét írja. — Ilyen végrendelet-szerű írás- mű ez az önéletrajz, mely abban is hasonló a végren­delethez, hogy szerzője maga módosította mai végleges for­májára. Nagyon igaz. na­gyon őszinte és tiszta önval­lomássá kristályosodott ez a munkája, leszámolással p m űt igézetével, megdöbbentő béri gyónássá. Feltárul előt­tünk a magyar múlt egy rég elsüllyedt szektora, a puri­tán külszín alatt drámaian fortyogó vidéki úri élet. melv a maga -Y - -n kegyetlen ön törvén vei vei for- radalmárrá dacosította az új nemzedék legjobbjait. (Magvető) PÉCSI UTCA GYURKOVICS TIBOR: A fák derűre Tulajdonképpen mindent elvesztette*» a fák derűjét, gyíkok aranyát, anyám kezének drága szorítása beroppant, mint egy kis faág. a ráncok összetörtek tenyeremben, belőle semmi sem maradt, s az emberek is. akiket szerettem, összeégtek a kérges nap alatt. Nagy volt a nyár. A forró, drága péntek mellemre olvadt, mint egy nagy pecsét, egyszerre és azután évről évre. fokozatosan szedettem beléd. . i Most sírnom kéne, mennyi-mennyi jóság szakadt le arcomról, mióta vagy, fölborultak az utakon a tócsák és meghaltak a tóban a halak. • Csak te maradtál. Hőköl már a nap, megvilágítja tested negatívját. mint üres torkot, amiből kiszívták a mozdulatot és az aranyat. PÁKOLITZ ISTVÁN: Bölcs Azt hiszem, túl vagyok a nehezén; Már az is szép, ami nem az enyém; S mert vigasztalanul ragyog ream, Laetificat iuventutem meam. Műfaji megjelölése: revü- operett. Nem olyan hivalko­dó és nem olyan nagyképű ez, mint a musical comedy-el- nevezés, amelyben a pécsi kö­zönségnek eddig vajmi kevés öröme telt. Talán még elri- asztóan is hatna, ha így áll­na a színlapon. Bár az igazság az, hogy a színházbajárókat elsősorban nem a műfaji meg­határozás érdekli, hanem az, hogy amit kapnak akár revü- operett, akár musical címén, kellemesen szórakoztató-e? Tény az is, hogy színházunk legkönnyebb zenés műfajt tol­mácsoló együttesét érte a leg­több bírálat az elmúlt évek során. Ennek oka részben a nem mindig szerencsés mű­sorválasztásban keresendő, de nem hallgathatók el egyéb hiányosságok sem, mint pl. az énekesek gyenge hanganyaga, a statisztéria gyakran kiáb­rándító szegényessége. Behár György és Szedő La­jos táncos-énekesek színpadi művének, az Éjféli randevú­nak péntek esti bemutatója nemcsak az évad első zenés premierjét jelentette, hanem annak a reménynek a fel­csillanását is, hogy a legköny- nyebb műfaj is megkapja az őt megillető megbecsülést. Ezt bizonyítja egyrészt a be­mutatásra került mű szeren­csés kiválasztása, másrészt az a tiszteletreméltó igyekezet, mely olyan látványos, színe­sen csillogó, mozgalmas elő­adást eredményezett, amilyet régén láttunk e műfajban. Szedő Lajos nagy színpadi rutinnal megírt szövegkönyve mai témát dolgoz fel, ami ön­magában is érdem, méghozzá élvezetesen, egészséges humor­ral. szórakoztatóan, csak rit­kán engedve a régi műfaj csábításainak. Művészek vilá­gában játszódik a cselekmény, külföldre szakadt, hazavágyó énekesek, táncosok, revüsztá- rok, cirkuszi komédiások kö­zött. Ez a miliő bőven nyújt alkalmat egyrészt a zeneszer­zőnek, sok népszerű sláger komponistájának: Behár Györgynek hangulatos, jó rit­musú zeneszámok megírására, másrészt a cselekményből minden erőltetettség nélkül fakadó éneklésre, táncra. Behár színvonalas, sokszínű, melódiagazdag zenei anyagá­ból kiemelkedik a „Menj to­vább” kezdetű blues, Antónia belépője, a szerelmi kettős, a párizsi dalkeringő, a brechti songokra emlékeztető pénzről szóló dal. Nagy Ferenc, az előadás dirigense, egy nagy zenekari, ének- és tánckari apparátus irányítását végzi. Igazán elemében van: érezhe­tő az a többéves gyakorlat és tapasztalat, melyet a főváros­ban az ilyen jellegű, elsősor­ban dzsesszre épülő darabok betanításával és vezénylésé­vel szerzett. Érzi ennek a műfajnak a követelményeit és ' azokat — elsősorban zeneka- “á,Tal — lelkiismeretes oda- ’^ással oldja meg. A meglehe- 1 lösen „vastag” hangszerelés ellenére is a szükséges helye- ' fen tekintettel van az éneke­ikre és nem engedi túllépni : » kellő zenekari hangerőt. Ne­hezebb dolga van a kórussal, ! mely kis létszámától el te- - <ír'+Vf> sem áll hivatása ma- ' islatán. Még jelentősebb ( mnssúly: kapnak azok a ze- ' ■"számol- amelyek tánccal ! ^sszefonódva hangzanak el. ! "alán elegendő annyit monda- ’ iunk, hozv a darab méretei- < ien és látvánvosságában je- ‘ mtí>s tánoorodukcióit Eck * mre Liszt-díjas koreográfus i envezte. Elsősorban a bolero- 1 élenet. az első részt lezáró 1 •ock and roll. az „Elmegy az 1 szem” szövegű charleston, a < teleti kígvóbűvölő szám önál- < ó mozgalmas, látvánvos és 1 “ényes tánckomoozíciói ma- < ra.san kiemelkednek az elő- : "lásból és annak legértéke- 1 iehb perceit jelentik. A nagy 1 sikert aratott koreográfiát Árva Eszter, Harda János, Ramshom Gizella, valamint a rendelkezésre álló balettkar kitűnően valósítja meg. Kár bogy a gyors lendületű nyitó­képben a tárcosoknak énekel­Antónia, a revü csillag (Sü- megh Zsuzsa), aki előbb le­mond a világsikerrel kecseg­tető amerikai turnéról, az ág- rólszakadt Francesco kedvéért, majd átérezve a hontalanság gyökértelenségét, hazatér Ma­vári Éva, Szabó Samu és Mendelényi Vilmos az Éjféli randevú egyik je lenetében gyarországra, végül Tom Mor­ton, a rocky-király (Holl Ist­ván), aki négy Beatles-frizu- rás gitárosával, őrjöngő rock­táncával képviselné az új művészetet? Jobb is, ha nem próbálunk mélyebbre hatolni a cselekmény elemzésével, ami veszélyes és épp ezért niök is kellene, ami legfel­jebb kiabálásra ad lehetősé­get. A látványosságra törek­vést szolgálják Greguss Ildikó kosztümtervei, valamint For­rni Gábornak, az Állami Ope­raház Erkel-díjas tervezőjé­nek többségükben mutatós, csillogó, a díszletelemek moz­gatásával a revüszerűséget hangsúlyozó díszletei. A szín­ház elavult színpadtechnikai berendezése azonban helyen­ként gátolja mind a díszlet- tervezőnek, mind pedig az előadás rendezőjének, a most bemutatkozó Sík Ferencnek egyébként ötletgazdag, életre­való elképzelései megvalósítá­sát. Néhány valóban ragyo­góan megoldott, dicséretre- méltó művészi értéket képvi­selő, kellemes perceket szerző jelenet mellett éppen ezért akadnak döcögőbb üresjára­tok, szegényebb megoldások, vagy olyan részek, ahol a mű­faj nyúlós érzelgősségű avult hagyományaitól való elszaka­dás még nem sikerült tökéle­tesen. Sík helyes meglátásait, tehetségét bizonyítja, hogy az adott körülmények között egy végeredményben élvezetes, szórakoztató, közönségsikerre számot tartó, többé-kevésbé pergő, az átlagon jóval felüli előadást teremtett. A lehető­ségek korlátozottsága miatt a látványosság mellett gondot fordított a jellemábrázolásra és itt örömmel fedeztük fel, hogy színészeink egy része eredményes harcot próbál vív­ni az emberábrázolás előli utat elzáró „beoperettesedés” ellen. Persze, ezt a színészi jellemábrázolást nem szabad túlságosan komolyan venni, hiázen voltaképpen igazi kon­fliktusról szó sincs a darab­ban, legfeljebb néhány szoká­sos félreértés bonyolítja a vé-. konyszálú cselekményt. Fel­bukkan ugyan a két generá­ciónak, a régi avultnak és a csillogó újnak a szembenállá­sa. Ezt egyfelől az Olaszor­szágba kiszármazott és ott vándorkomédiássá lezüllött öreg Marco képviseli, (Szabó Samu Kossuth-díjas művész személyesíti meg), akinek mutatványaira a nápolyi utca népe sem kíváncsi már, más­felől pedig vannak a fiatalok: Francesco (Mester István), aki énekesi tehetségével nem tud érvényesülni, Bambin® (Vári Éva), aki Francesco után fut, de végű] azzal lepi meg a kö­zönséget, hogy mégis a jelen­téktelen kis Peppinot (Mende- lényi Vilmos) szereti, továbbá i«Ml ®wyr gtqzö

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents