Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-09 / 212. szám
8 1965. SZEPTEMBER 9. napló Megérkeztek a külföldi kerékpárosok Hégi szívvel, mai szemmel a labdarúgásról Sokan emlékeznek rá. 1933—1949- ig rúgta a labdát a DVAC-ban. Ügyes, gyo-rs jobbszélső volt, többször szerepelt a Délnyugat válogatott csapatában. Nemcsak azért szerették Bezensek-Bezerédi Antalt, mert tehetséges labdarúgó volt. hanem tiszta, emberi gondolkozásáért és szerény magatartásáért is. A brazilok az élen Sokáig elgondolkozott, amikor feltettük a kérdést: „Hogyan látja a régi bányász labdarúgó a mai helyzetet?” — Tizenhat év telt ei azóta; hogy a labdarúgást abbahagytam. Ebben a másfél évtizedben volt a magyar labdarúgásnak egy olyan fejlődési szakasza, melyet leghívebben a londoni 6:3 tükrözött. Ez a fejlődési folyamat azonban megállt. Az olaszok és az angolok is élőről kezdték válogatottjuk kiépítését. Ma az angolok már ott tartanak, hogy hamarosan a világ legjobbjai között szerepelhetnek. Az olaszoknál lassúbb a fejlődés, de biztató. Egyedül a brazilok azok, akik mindig újat hoznak, és nem állnak meg a fejlődésben. Úgy érzem, hogy a magyar szakemberek is bátrabban hozzányúlhatnának a vidéki játékosanyaghoz, mert ott is vannak kitűnő labdarúgók, pl. Korsós, Palotát Szendret Györkő stb. A magyar NB I-es bajnokságban szereplő csapatainknál az tapasztalható, hogy egy tabellán lejjebb szereplő csapat már eleve védekezésre rendezkedik be az élen álló csapattal szemben, és ezzel mintegy kizárják annak a lehetőségét, hogy megnyerhessék a mérkőzést. A védekezés a játék "szépségének rovására megy. Ma csak elvétve láthatjuk azt ami a mi időnkben napirenden volt: szélekre épített, pár húzásból álló, gyons támadást Igaz, hogy védelmünk kapott gólokat de mi, csatárok igyekeztünk minél több góllal válaszolni, és ha nem is sikerült mindig győznünk, közönségünk akkor sem távozott csalódottan. Nem kellenek a nagy nevek. Amikor a Pécsi Dózsát megszerveztük, Orczifalvi edző nem Az Ércbányász SC vízilabdázói sorsdöntő mérkőzésükön, a Cegléd elleni találkozón ismét alulmaradtak. Ez alkalommal, ahogy a csapat játékosai elmondták, teljesen reális körülmények között született meg a ceglédiek győzelme, akik megérdemelten szerezték meg a bajnoki címet. A sorsdöntő találkozón felülmúlták a pécsieket, akik jövőre is a vidéki I. osztályú bajnokságért játszanak. akart velünk szerződést kötni, mert nem voltak neves játékosaink. Mégis a 7. helyen végeztünk. Ma éppen 6 támasztotta alá igazunkat azzal, hogy „szürke”, de szorgalmas játékosokkal tartja a 4. helyet. Kár, hogy egyik-másik Dózsa játékosból hiányzik az önbizalom. Lőni! — ez volt a jelszavunk és biztattuk, vigasztaltuk játékostársainkat, ha 3—4 lövés mellé, vagy fölé szállt. Gyorsaság és erőnlét dolgában a Dózsa játékosok jóval fölötte állnak a régieknek, de több az edzési lehetőség is. A pillanatnyi 4. hely tál ám jórészt annak köszönhető, hogy ebben a bajnokságban — néhány kivételtől eltekintve — lelkesedésben nem volt hiány. Nagyszerűen szerepelt a tavaszi idényben a két fedezet, és a gyors Kincses hátravonása helyreállította a védelem teljes egyensúlyát. A kiöregedettek pótlására beállított játékosok egyenesvonalú fejlődésen menték át A közvetlen védelem minden tagja, elől pedig a középütt játszó Györkő nyújtott kitűnő teljesítményt a tavaszi fordulóban. Hiba a csapatnál talán még az, hogy nem adják elég gyorsan a labdát. Ez lényegesen megnövelheti a sérülések számát. Több lőtt passzra és labda nélküli mozgásra lenne szükség ahhoz, hogy a fővárosban és vidéken is még eredményesebben szerepeljen a csapat. Emlékszem, hogy volt olyan idény, amikor egyetlen sérültünk sem volt, de nem is dajkáltuk a labdát! Néhány szót még arról, hogy érthetetlennek látszik a magyar játékvezetői testület „megfiatalítása” altkor, amikor azt tapasztalhatjuk, hogy a maE heti totótippjeink Népszab. Népszava Népsport D. Napló 1. MTK—Salgótarján 1 1 1 1 2. Ferencváros—Dorog 1 1 1 1 3. Győr—Bp. Honvéd 1X2 1 2 x 1 2 x 1 2 4. Pécs—Vasas z 2 x 1 2 2X1 1 X 5. Ózd—U. Dózsa x 2 2 x 2 x 2 6. Szeged —Komló 1 1 2 1 x 2 7. Tatabánya—Csepel 1x2 1X2 1 X 1 X 8. Oroszlány—Debrecen 1 1 1 X 1 9. Székesfehérv.—Budafok 1 1X2 1 X X 1 10. MVSC—IH. kér. 1 1 1 1 lí. Martfű—Bp. Spartacus 2 2 X X 2 X 2 12. Kisterenye—Eger x 2 2 I X I x 2 13. Miskolci B.—Kecskemét 2 1 X 1 X 1 14. D. Honvéd—Pénzügyőr 1 X 1X2 X gyár nagycsapatok találkozóit úgyszólván minden esetben 45 éven fölüli, külföldi játékvezető vezeti. Működjön addig egy játékvezető, amíg formában van! Ha tudása megkopott, akkor állítsák félre és ne az évek száma legyen a döntő, örvendetes az a tény, hogy mind kevesebb az olyan játékvezető, aki láthatóan nyomja a vidéki csapatokat a fővárosiakkal szemben. Baksa László Mai sportműsor Labdarúgás: NB I. tartalékmérkőzés: Pécsi Dózsa—Bp. Honvéd, PVSK-pálya, 16.00. Tenisz: Az Ugrósdy—Holota emlékverseny első napi Küzdelmei, Balokány-liget, 8.30-tól egész nap. Úszóoktatás indul Ingyenes úszó oktatás indul 6—10 éves fiatalok részvételével a Balok ány-fürdőben. Jelentkezés pénteken és szombaton délelőtt 10— 12-ig és délután 3—4 óráig a helyszínen. Az úszóoktatást az MTS Pécs városi Tanácsának elnöksége szervezi. Tíz pályán közel 150 résztvevővel ma kezdődik az évadzáró Ugrósdy—Holota tenisz-emlékverseny Ebben az évben immár kilencedszer rendezik meg a pécsiek évadzáró országos teniszversenyüket, az Ugrósdy—Holota emlék- versenyt. A pécsi teniszsport korán elhunyt két fiatal vezetőjének emlékére évről évre összejönnek szeptember hónapban az ország legjobb teniszezői Pécsett. Nyolc alkalommal a férfi egyesben Gulyás István sokszoros bajnokunk, Ugrósdy Jenő és Holota Jenő egykori tanítványa és versenyzőtársa szerezte meg a győzelmet. A női győztesek között találjuk Bardó- czit, Emőházinét, Dobát és Monolit. Az elmúlt évben Gulyás és a diósgyőri Monori nyerte a versenyt. A négynapos viadal mérkőzései csütörtökön reggel fél 9 órakor indulnak meg a Balokán y-ligetá újjávarázsalt teniszpályán. Végre elérték a pécsi teniszezők régi vágyukat, három új pálya felépülésével nem kell a PVSK és a Vörös Meteor teniszpályáit igénybe venni. A rendezőség 100—150 indulóra számít, nemcsak budapesti versenyzők jönnek, de a vidékiek közül is sokan neveztek. Debrecen, Kecskemét, Győr, Szombathely, Diósgyőr, Szeged, Fűzfő teniszezői mind-mind itt lesznek. Az esélyeket illetően a pécsi vezetők elsősorban a fiatalokban bíznak. Bóta, Borsiczky, Baricz az ifjúsági számok mellett a n. osztályú férfi egyesben is okozhat kellemes meglepetést. A nőknél Tamásy Lia jó formában versenyzett a nyár folyamán, a n. osztályú női egyesben akár a győzelmet is megszerezheti. A négy L osztályú számban a férfi, egyesben, női egyesben, férfi párosban és a vegyes párosban nagyon nehéz lesz a legjobbak közé kerülni. Egy biztos: érdekes, izgalmas, színvonalas vetélkedőket láthatnak a teniszezők nagy seregszenb- léjén az érdeklődők. INNEN—ONNAN Ebben, az évben is megrendezik az orvos és jogi egyetemen az elsőévesek hagyományos gólya- versenyeit. A PEAC elnöksége az orvos- és a Jogi egyetem KTSZ- szervezete már összeállította a versenyek programját, mely szerint atlétikában, labdarúgásban, kézilabdában, röplabdában és kosárlabdában találkoznak az elsőéves jogászok és orvoshallgatók. A fiúk mellett a lányok is összemérik erejüket. Megkezdődnek a PVSK tornaszakosztályában a nyári szünet után az edzések. Az edzéseket Horváth Leona szakoktató irányításával a Leöwey Gimnázium tornatermében tartják kedden és csütörtökön délután 6 órátóL Egy hír a Dózsa Sportkör életéből: a vasárnapi Dózsa—Vasas bajnoki mérkőzés előtt, pénteken délután fél 6 órakor a Dózsa Sörház utca 8. szám alatti székházában rendezői megbeszélés lesz, melyre várják a rendezőket és pénztárosokat. * A megyed sakkszövetség elnöksége kiadásában a legutóbbi napokban látott napvilágot a Teke Híradó. A sokszorosított füzet a tekézők nyári versenyeivel foglalkozik. A megyebajnokságok versenyei mellett részletesen közük az év legnagyobb pécsi tekeversenyének, a Mecsek Kupa teljes eredménylistáját, melyet öt női és tíz férficsapat részvételével immár tizenkettedszer rendeztek meg nagy sikerrel. DUNÁNTÚLI NAPLÓ MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út H. 15-32, 15-33, 21-60, 26-22, 60-11. — Belpolitikai rovat! 81-6*. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi útll. Telefon: 15-32. 15-33, 21-60, 26-22, 60-11 Pécsi Szikra Nyomda. Pécs. Munkácsy Mihály utca M. szám, ______________________Felelős vezető: Melles Rezső.______________________ Te rjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: 25 054. Térképünk a Mecsek Kupa első, második napi útvonalát mutatja. Feltüntettük a részhajrá helyeit és időpontjait is. A szervező bizottság a mohácsiak kérésére az első részhajrát Mohácson iktatta be, ahová pénteken fél 2 óra tájban futnak be a verseny részvevői. Egymás után futottak be szerdán a külföldi kerékpárosok csapatai Budapestre. A szervező bizottság nem kis meglepetésére levél érkezett a franciáktól, melyben lemondták részvételüket; A külföldi kerékpárosok első nagy csoportja szerdán a késő esti órákban érkezett Pécsre. Budapestről külön autóbusz hozta a kerékpárosokat. A külföldi sportolók és a vezetők a Pannónia Szállóban szálltak meg. A magyar kerékpárosok csütörtök délelőtt érkeznek, csütörtök délutánra várja a szervező bizottság a svájciakat. Csütörtökön; a verseny megkezdése előtti napon technikai megbeszélést tartanak a résztvevő csapatok vezetői és a verseny- bíróság tagjai. A technikai értekezlet színhelye a Pannónia Szálló nagyterme. Este 19 órakor a megyei és a városi tanács vezetői fogadják a külföldi vezetőket, versenyzőket és a hazai csapatok vezetőit a megyei tanács nagytermében. A verseny pénteken délben az ünnepélyes megnyitó után indul. Az első napon az Uszögpuszta. Mohács, Bátaszék. Szekszárd, Bonyhád. Komló, Pécs közötti 195 kilométeres útszakaszon teszik meg a kerékpárosok. Közben négy réizhajrá lesz. A Széchenyi téri célba délután 5 óra után várják az első versenyzőket. Az ünnepélyes eredményhirdetést az első napi verseny után a Széchenyi téren tartják fél hatkor. A verseny második napján, szombaton két részből áll a viadal. Reggel 6 órakor Pécsről Pécsváradra hajtanak a kerékpárosok. s onnét 9 órakor vág neki az egyenkénti indításos verseny első részvevője, a Pécsvárad— Szekszárd közötti 45 kilométeres útszakaszon megrendezésre kerülő egyenkénti indításos versenynek. Szekszárdra 12 óra körül fut be az utolsó kerékpáros. Ebéd után folytatódik a viadal. Délután a Szekszárd—Pécs útvonalon mérik össze erejüket a kerékpárosok. A szekszárdi rajt 4 órakor lesz, s a pécsi célba, mely a második napon a Mecsek Szálló előtt lesz, háromnegyed 6 körül várják az első kerékpárost. A verseny harmadik és egyben befejező napján, a mecseki körpályán 15 kilométeres hegyiversenyt vívnak a VI. nemzetközi kerékpáros Mecsek Kupa részvevői. 25 körben öt részhajrá lesz. A vasárnapi viadal 9 órakor kezdődik, az ünnepélyes eredmény- hirdetést a verseny befejezése után, fél 12 órára iktatta be a szervező bizottság. A háromnapos torna igen komoly feladat elé állítja a résztvevőket. Az elmúlt évek versenyei azt bizonyítják, a résztvevők állják a sarat, a külföldi és a magyar versenyzők ez ideig minden alkalommal igen érdekes, izgalmas csatákat vívtak. Minden bizonnyal Így lesz az Idei háromnapos versenyen Is; Pécsi Dózsa—P. Bányász 4:3 (2:2) PVSK-pálya; 56« néző, vezette! Kiss Rezső. Rapp — Hernádi, Móricz (Vajda), Kincses — Vajda (Csupák); Halasi — Gór. Dunai dr., Rádij Csupák (Csicsmann), Török. Kényelmesen és körülményesen kezdtek az NB 1-esek, emellett az első félórában rossz volt az összjátékuk, a tervszerűbben játszó Bányász már 2:0-ás vezetésre tett szert. A 30. percben Móricz egy összecsapás alkalmával csípő- csontján megsérült és végleg elhagyta a pályát. Helyére Vajda húzódott, Csupák lett a fedezet, Csicsmann állt balösszekötőbe. Az utolsó tíz percben néhány jó támadást vezetett a Dózsa és ekkor egyenlítettefc. Szünet után már folyamatosabbá vált az NB I-esek játéka, habár ebben a játékrészben is feltűnően sok volt az átadási és a helyezkedés! hlbaj Végeredményben a szerdai edzőmérkőzés, melyről hiányzott a hétfői edzésen Ismét megsérült Györkő. akinek vasárnapi játékára nem Is számítanak, nem adott végleges választ a vasárnapi csapatot illetően; A védelem három gólt kapott, ez arra mutat, hogy nem mindenkor állt feladata magaslatán. A fedezeteik nem támogatták kellően a csatársort, sokszor hátulfelejtkeztek. A csatársorból Török nagy igyekezete dicsérhető és második félidőben nyújtott teljesítménye alapján Dunai érdemel említést. Góllövők: Dunai 2. Csicsmann, Török, illetve Opova 2 és Koch, r i i A