Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-05 / 209. szám

£V esz esi báiti/á&zszállé "baton nyitottak meg Érdy Győző festő képkiállitását a . Issi Puskin Művelődési Ház Munkásklubjában. A ki- iás anyagából. Érdy Győző: Meszesi bányászszálló című alkotását mutatjuk be. ZRÍNYI FÖLDJÉN .ovag* Pált Mint teknőben a fürösztött kisgyerek, fekszem hanyatt az ősz arany vizében; köröttem sok fénylő vállú testvérem, pufók kis bokrok, vélem fürdenek. Anyókás erdőhang zsong szerteszét, bádoghangszert használ ezernyi szöcske, virágszín lobban mindenütt a zöldbe, és szívre hajlón kék még fent az ég. A törvény itt öröktől fogva áll: „Szeressétek a földi jót, a szépet, s adassák minden élőnek kímélet!" Lent zúg a város, tarka fénye vár. Kóláitok, s árnnyá lett ember-mi voltom zord óriásként lépdel át a lombon. Galambost László: c /ár érkező köszöntése Bársony-koszorús hús-kehely hatalmas tűzben lángolsz, a kín rejtett sugarak közt préseli a virágnyi fejet, a karok, kék úszók, madár-puhán mozognak, lábakon tíz aranyfillér. Mindenség hű csírái pattanjatok, az anyamellre istenhaj-ziláltan omlik a fény, a tej haboz a síró száj-pohárba, ébredj a fájdalom fala mögött Kékruhás, rajzolj angyalfejes Napot csöpp lányom piros homlokára. Nyugodjatok orkán-fúvók, a bölcső szárnya márvány, nagy Halál-hüllő megfagyott, páncélján hold-tűz árad, a menny-kutak zöld romjain ember-jóság világít, a húsvirágból érkező csillagot gyújt a Sárnak. szigetvar nevével, már a magyar iskolásgyer­mekek tudatában is összekap­csolódik Zrínyi hősi küzdel­me, a maroknyi védősereg örök dicsősége. Az irodalom­ban jártasabb ember Sziget­vár megtekintésére a költő szavával vág útnak: „Honfi! ha fellépendsz düledék várá­ra Szigetnek...” Évezredekkel ezelőtt annak a pataknak hatalmas mocsa­ra övezte a mai vár vidékeit, amely a Zselic dombos, er­dős tájából, ma Almás néven halad a Dráva felé. A mo­csárnak egy zsombékos ré­szén aiztán valamikor megte­lepült az ember. Cölöpökre épített viskójából bőven hul­lott a vízbe a szemét, s eb­ből lassanként sziget kelet­kezett. A későbbi korok em­bere is megülte ezt a helyet, és a telep egyre nagyobbodott. Kelták, rómaiak, germán, szarmata, hun és avar népek nyomába szláv nép kerül itt, s őket találják ezen a tájon honfoglaló őseink. I. István király idejében már oklevél is említi' az itt folyó vizet, amely akkor bi­zonyára még bőven vitte a Zselic almafaerdeiből a mesz- sai síkságra a hullott almát. A dombok közül a síkra lépő patak az Alma (most Almás) nevet kapta az oklevélben. Az Almás mocsara szinte a be- vehetetlenség erejével ruház­ta fel a szigetet, amelyet az oklevelek eleinte Lázár szi­getének neveznek. Az itt meg­települt első ismert család őse Makrinus volt, akinek utó­dai csak a XIV. században vették föl a Szigeti nevet, 1413-ban Almasziget néven találkozunk ezzel a birtokkal az oklevelekben. Szigetvár városáról már 1408-ban tudunk, és kétségte­len, hogy ez előbb keletke­zett, mint maga a vár. — Nagy Lajos király korában még csendes monostor vonta ide a letelepülőket, de a ki­rály halálát követő zavaros időkben már csak széles vár­árkok mögött érezték magu­kat biztonságban az itteni em­berek. Az említett Makrinus leszármazottai közül Almai (Almamellióki) Lancrót, majd Beke, később Anthimius György és Osvald birtokolják Szigetet és környékét. Ennek a vidéknek szülötte, kora ne­ves történetírója, Istvánffi Miklós, erről az Anthimius Osvaldról állítja, hogy ő volt Sziget várának első megépít­tető je. MILYEN LEHETETT ez az első erődítmény? Nem volt más, mint a szi­get egy mesterségesen készült dombjára — a XV. század el­ső évtizedei előírásainak meg­felelően — emelt hengeres kő­torony. Egykori adatok sze­rint közel 10 méter alap át­mérővel rendelkezett. A to­rony alja boltíves kúpban végződő sötét üreg, raktár és börtönhelyiség volt. Erre még három boltíves emelet épült, körülbelül ,27 méter magasra. Legfelül tartózkodott a figyelő, aki zászlóval vagy haranggal jelentette az ellenség közeled­tét. — Két épület állt még a torony mellett: egy lovagte­rem, ahol a hadfiak, és a gaz­dasági épület, ahol a nők tar­tózkodtak. A torony körül né­hány földsánc épült csak, mert a tó meredeken kiásod; partja már maga is komoly nehézséget jelentett a táma­dóknak. Anthimius Osvald erő­dítménye tehát csak olyan sík vidékre való őrtorony volt, amelynek földsáncait egyre erősítve alakult ki a mai vár őse. És milyen az élet ebben a kezdetleges várban? Olyan, mint a kor hasonló váraiban: az erőd a földesúr birtokainak központja, a vár­úr lakhelye és a katona-ne­velés iskolája; háborús idő­szakban az eülesnállás főfész­ke, oltalomhely a környék népe számára. — Az első birtokos után egymást váltják itt a többiek: a Tapsomyi, a Garai és az Enyingi Török család. Enyingi Török Bálint idejében, az 1540-es években sokszor dalolt itt a várbeliek örömére Tinódi Lantos Sebes­tyén. Tudja, hogy gazdáját, Török Bálintot Szulejmán tőr­becsalta, elfogta és a Hét­toronyba vitette örök rabság­ra. A támasz nélkül maradt feleség 1543-ban Ferdinánd királynak adja át a várat. — Ezután már csak a császár nevezi ki a parancsnokot. A vár jelentősége egyre emelke­dik, mert a török hadak ol­dalában igen súlyos vesztesé­geket okozhat. Fal is ismerik fontosságát és szinte köztudo­mású lesz 1550 körül az a vé­lemény: „Ha Sziget elesik, az egész Dunántúl pogány kézre kerül.” A MOHÁCSI csatavesztés óta hazánkban uralkodó török nyilvánvalóan nem szívesen nézi Szigetet az osztrák csá­szár kezén. 1555-ben Tujgon budai pasa hatalmas sereg­gel Indul a Sziget vára elfog­lalására, ahol Horváth Márk­kal és katonáival találja ma­gát szemben. Véres, hosszú harcot vívnak, de 1556-ban Sziget mégis felszabadul, szé­gyenkezve vonul el falai alól dér ekkor suttogott valamit — bizonyosan varázsszavak voltak, de a bányász nem értette meg őket —, erre hir­telen szétnyílt alattuk a föld, és ők zuhantak, zuhantak, ki tudja meddig. A szegény em­ber nem volt már se élő, se holt. Egyre csak az járt az eszében, hogyan törik össze minden csontja, minden por- cikája, ha a lába újból földet ér. De hiábavaló volt min­den aggodalma. Minden baj nélkül álltak meg. A szegény bányász szája azonban tátva maradt a cso­dálkozástól. A sötétség után most ragyogó világosság vet­te körül. Hunyorgatnia kel­lett a szemével, mert az ara­nyos fák, az ezüstös vizű tó, a drágakövekkel kirakott út csillogása megvakítatta vol­na. De a legnagyobb csoda mégsem ez volt. A csúnya, vinnyogó patkány is eltűnt, a helyette egy soha nem lá­tót* szépségű tündérlány állt e'ötte: 'lem gondolkozhatott soká- mert a tündér osztogatta • a parancsokat: — Ne bámészkodj, szegény ember, hanem láss a. dolgod után! Itt ez a csákány, ez ’ -sz egyetlen szerszámod. : gyen vigyázz rá, mert ez- m/.rdent megtehetsz, de i\a ezt elveszíted, te magad is elvesztél. Még én sem tud­lak megmenteni. Ma az lesz a dolgod, hogy eltünteted azt a sok követ, ómi a szén közé szorult, ne legyen annyi bosszúsága miat­tuk a bányászoknak. Amint a szegény ember meg­markolta a csákány nyelét, érezte, hogy emelkedni kezd, meg sem állt, amíg a munka­helyére nem ért. Búsult, hogy nem tudja elvégezni a tö­méntelen munkát. De hamar megvigasztalódott, mert amint először koppantottá neki a csákány gyémánt élét a kő­falnak, az abban a pillanat­ban szépen csillogó fekete szénné változott. Munkája vé­geztével rátámaszkodott a csákány nyelére, akkor meg visszajutott a gonosz tündér palotájába. Másnap megint elindult, hogy a kapott munkát elvé­gezze. Elmúlt ez a nap is baj nélkül, szerencsésen. — örült a szegény ember, mert már csak egy nap volt hátra a szolgálatból, de örült a tündér is. mert közelinek érezte az átok alól való sza­badulását. A szegény bányász felesége mit sem tudott az uráról. Nem jött haza a többiekkel, de nem is látta senki. Mi történhetett vele? Sirt, egyre csak s írt a kenyérkeresője után. Gyermekei se tudták megvigasztalni. Így múlt el két nap nagy gyászban, szo­morúságban. A harmadik na­pon reggel fogta magát a bá­nyászasszony, és elment a ja­vasasszonyhoz. Ott lakott az a falu végén, a bányászasz- szonyok föl-fölkeresték, tőle kértek tanácsot ügyes-bajos dolgaikban. Elmondta neki a bányász- asszony, hogy nem tud hová lenni bánatában, szomorúsá­gában. Az ura nyomtalanul eltűnt. Hiába keresik a föld színén, a föld alatt, senld sem tud róla. — Vigasztalódj, Lányom! Nem halt meg a te urad, ha­nem a gonosz tündér szol­gálatába állt. De ha akarod, még ma kiszabadítom onnan. Jól figyeld meg, amit mon­dok, és aszerint cselekedjél. Itt van ez a csomó ezerjófű. Főzd ki ezt otthon! Utána tedd bele a urad ingét és azt főzzed, de ne csak egy helyen, hanem a szobának mind a négy sarkában. Ha úgy csinálod, ahogy elmond­tam neked, az urad még ma este otthon lesz. Az asszony hazament, és mindent úgy végzett, ahogy a javasasszony tanácsolta. A szegény bányász meg éppen indulni akart, hogy a harma­dik napot is becsülettel le­szolgálja. A gonosz tündér rohan ki a palotájából jaj- veszékelve, sírva, átkozódva. — Lódulj tüstént a biro­dalmamból! — Tűnj el a sze­mem elől, te szerencsétlen! — De még nem telt le az esztendő, kedves tündér, mért űzöl el, míg le nem jár az esztendő? — mondja a sze­gény ember. — Nem én űzlek el, hanem a feleséged csalogat haza! — Hadd csalogasson, én már ezt az egy napot kibírom! — Nem maradhatsz, mert ezerjófű levében főzi az in­gedet. En már nem tarthat­* lak vissza. Megszűnt a varázs- hatalmam fölötted. — De legalább akkor adj valamit ebből a sok pénzből, aranyból, ezüstből! Ne menjek szégyenszemre üres kézzelI — Adnék szívesen, annyit, amennyit akarsz, de úgyis hiába, nem vihetned magad­dal. Amíg az átok nem szű­nik meg rajtam, addig én nem tehetek jót senkivel, teveled sem. Ha a feleséged nem va­rázsolt volna vissza, akkor en gém is megszabadítottál vol­na. Én pedig veled akartam tenni az első jót. Alighogy ezeket mondta, cin- cogó, vinnyogó patkánnyá változott, s eltűnt az egyik sziklahasadékban. De a sze­gény bányász is ott találta magát a megszokott munka­helyén. Éppen a munka vé­gét jelezték. Fölment ö is a többiekkel, és vacsoraidőre már otthon is volt. A felesége azt se tudta, mit tegyen örömében. Rohanni akart rögtön a javasasszony­hoz, hogy segítségét, jótaná­csát meghálálja, de előtt el­mondta az urának, hogyan tudta kimenteni őt a gonosz tündér hatalmából. Az ember nem tudta, sir- jon-e vagy nevessen. Nevetni szeretett volna örömében, hogy megint otthon van a maga becsületes szegénységé­ben, de sírhatnékja támadt, amikor arra gondolt, hogy ha a felesége nem ilyen türel­metlen. akkor egy nap múlva dúsgazdag emberként tér ha­za családjához. De nem hiszi, amit mond neki. Belenyugo­dott a sorsába, abba, hogy belőle sose lesz gazdag em­ber, mivel életében mindenki csak egyszer találkozik a sze­rencsével, a tündérrel, aki a szegényt is gazdaggá teheti. a török. Horváth Márk a győ­zedelmes védelem után le­mond. Ekkor kezdődik a vár életének az a korszaka, amely Zrínyi és Szigetvár nevével messze hazánk határain túl is megismertette a világot. A világhódító agg Szulej­mán sárfészeknek nevezte Zrínyi várát. Aligha hitte, hogy a lenézett erősség ma­roknyi őrsége az ő százezres hadának többségét felmorzsol­ja. Ebből az időből több váz­latrajzot, rézkarcot ismerünk, amelyek a várat szabálytalan négyszögben épültnek mutat­ják. A főerősség a tó maga. Ez védi a belső és külső vá­ron kívül részben az Ö-, rész­ben az Üj várat is. A vár sar­kait erődített bástyák alkot­ják. A falakat gerendákból rótták össze, sövénnyel fon­ták be, és földtöltéssel erősí­tették meg — ahogy ezt az utóbbi években végzett feltá­rások is igazolták. A vastag falon még egy vékonyabb sö­vény-fal is emelkedett A bel­ső várban a nagy ostrom ide­jén csak két nagy és négy kisebb ágyú volt, a torony harmadik emeletén pedig két jelzőharang függött. A vár ka­puja a délnyugati sarokhoz állt akkor közelebb — nem úgy, mint ma —, és az út is hegyesszögben érte el akkor a várat egy facölöpökre épült és védőtoronnyal ellátott hí­don. Ez a vár látta Zrínyinek és katonáinak hősi harcát, ha­lálát, de látta a zsákmányt kutató törököket is, akik kö­zül legalább háromezren el­pusztultak a kerek toronyban összehalmozott puskapor fel­robbanásakor, amikor Zrínyi elestét követően beözönlöttek a várba. Ez a robbanás egy­ben elsöpörte a föld színéről a régi tornyot és az egész belső várat is. 1566 szeptemberében Szi­getvár a töröké lesz. Szulej­mán Szultán azonban nem érte meg a vár bevételét. Szokóli Mohamed nagyvezér eltitkolta a szultán halálát, és annak nevében kiadta a pa­rancsot, hogy Sziget várában Allah tiszteletére dzsámit kell építeni. A dzsámi hihetetlen rövid idő alatt el is készült. Szeptember 28-án már meg is tartották benne a győzelemért az istentiszteletet. Ennek a dzsáminak épülete ma is lát­ható, minaretje azonban vil­lámcsapás következtében meg­csonkult, megvan azonban benne a török időkből szár­mazó, fűrészelt tölgyfából ké­szült 35 lépcsőfokú csiga­lépcső. A török a környékbeli fal­vak népének robotba rendelé­sével hamarosan rendbehozza, helyreállítja mind a várat, mind a várost. Szigetvár nem­csak katonai, hanem ozmán kulturális központtá is kiépül. A várban iskola nyílik, ahol a müderiszek (tanítómesterek) tanulnak. Ennek az iskolának híres tanítómestere a boszniai származású Slidede, költő, aki a XVII. század első éveiben működött itt, és akit itt is temetnek el valahol. A MAGYARORSZÁGI tö­rök vezetők nagy többsége méltóságát Szulejmán szul­tántól nyerte. Szelimnek, Szulejmán fiának és utódának kegyeit azzal igyekeztek ke­resni, hogy a dicső apa ha­lálának színhelye körül, így Szigetváiött és a közeli Tur­bókon építkeztek. így épült meg (a mai Zrínyi tér déli oldalán) az a kupolás, mina- retes török templom, amely Evlia Cselebi török világutazó sorai szerint „az irgalmasság tengerébe merült Ali pasának jóságos műve”. A török ki- takarodása után katolikus templommá történt átalakítá­sakor sodrat vesztett eredeti­ségéből Ekkor bontották le All pasa türbéjét (síremlékét) is. A templomnak kupoláját Dorfmeister István híres ba­rokk freskója, legnagyobb és legszebb alkotása díszíti. A művész Zrínyi halálát, a vár végnapjait, és a várnak a tö­röktől való visszafoglalását örökítette meg, a visszafog­lalás századik évfordulóján, 1788-ban. A Zrínyi téren a templom szomszédságában álló ház helyén állt valamikor Tö­rök Bálint lakóháza, amely­ben több mint 8 évig szolgált Tinódi Lantos Sebestyén, és itt töltötte gyermekkorát a magyar Lívius, Istvánffy Mik­lós történetírónk is. A tér északi oldalán láthátó orosz­lánszobor Zrínyi hősi harcára emlékeztet, és Vörösmarty in­tésével adózik a bősök emlé­kének. Amikor a törökök 1686-ban hazánk területén már min­denütt visszavonulták,. Sziget' vára még ellenállt a támadá­soknak Hasszán még 1689. január 26-án adta csak föl, amikor az őrséget hosszú kö- rülzárással kiéheztették. A várból és a városból 1689 márciusa közepén egyezség alapján bántatlanul vonultak el a törökök. Kimenetelük utgn királyi parancsra 1703-ban Baranya megye népének közmunkáié­val kijavítják ás megerősítik a várat, de ugyanekkor min­den zegét-zúgát átforaatiák: elásott török kincseket kutat­nak bénáé. 1724-ben megépüli az északi kapu, ekkor készülnek el az uraság várbeli gazdasági éoü- letei, lakásai is. A következő tulajdonos. Tolnai Festetics Lajos korában szabályozzák az Almást, lecsapolják a vár körüli tó vizét, hogy termő- területet nyerjenek, de átala­kul a vár egész belső képe is: óriási mennyiségű földet ro­botolnak ki a jobbágyok a várból. 1821-BEN nagy költőnk. Vö­rösmarty Mihály is — a Per- czel-fiúkkal erre járván — megnézi Szigetnek ..düledék- várát”. Bizony düledék a vár akkor, sőt még később egy 1864-ből származó leírás sze­rint is. A századfordulóra mégis helyreállították. A vá­ros ebben az időben remény- teljesen fejlődik: a pées-bar- csi vasútvonalhoz csatlakozva elkészül a kaposvár—sziget­vári vasút is. kórháza éDÜl a városnak, és két szép iskolá- ia: polgári leány- és polgári fiúiskola (a mai gimnázium). A második világháború előtti időben lassan fejlődő, csendes mezőgazdasági fészek: istállók, szénaszérűk iádnak benne, a régi épületeket ek­kor megkísérelték stílusosan átépíteni, sőt még szabadtéri színpad és fürdőmedence is készült a vár udvarán. 1945-től hatóságokat, intéz­ményeket- helyeztek el benne, majd pedig műemlékeknek nyilvánították. Eleinte elég zsúfoltan: diákotthon. nap­közi-bölcsőde és munkásszédó volt egyszerre. Népünk ál­lama azonban gondoskodni kívánt arról, hogy Zrínyi rek és hős vitézeinek emlékéhez méltó állapotba kerüljön az épület, ezért 100 ezer forintos költséggel rendbehozatta a várudvar közepén álló dzsá­mit, és abban a két Zrínyire vonatkozó anyagokból nagyon szemléletes, állandó jellegű kiállítás nyílt meg 1955 má­jusában. így a régi Zrínyi­múzeum anyagának és a buz­gó magánosok által gyűjtött anyagnak egy része is végre méltó helyére került. 1945 óta maga a város is sokat fejlődött: gimnáziumot kapott, népgazdaságunknak hatalmas értékeket biztosított cipőgyára, konzervgyára és a vár körüli területen folyó fűz- vessző-termelés. Mind a város, mind a vár megújultan, megszépülve kí­vánja megünnepelni 196C-ban a vár elestének 400 esztendő* évfordulóját. Baranya megye, a megyei Idegenforgalmi Hi­vatal, a Janus Pannonius Mu­zeum nagy áldozatkészséggel szorgalmazzák a kívánatos munkálatokat. A Szigetvári Vár Baráti Köre, a Hazafias Népfront kereteiben működő lelkes csoport a szakemberek mellett értékes szolgálataival járul hozzá, hogy az évfordu­lón Szigetvár Zrínyi és kato­nái emlékéhez méltó hely ként fogadja a várba érkező ven­dégeket. BÜCSÜZÓBAN visszate­kintve Szigetvárra arra gon­dolunk, hogy ennek a hely­nek nemcsak a múltja dicső, hanem jelene, jövője is biz­tató. A hősi küzdelmek, a bá­tor vérontás színhelye erőt ad: Zrínyi földjétől a mai helytálláshoz, az alkotó mun­kához nyert új lelkesedéssel búcsúzik a látogató, Dr. Vargha Károly ( I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents