Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-29 / 229. szám

1985. SZEPTEMBER *9, 2 Elfogadták a Makár-oldal rendezési tervét Ülést tartott Pécs város Tanácsa HÍREK SZEPTEMBER Magyar fegyveres erők napja. 2» A Nap kél: 5.39, nyugszik: 17.29 órakor. A Hold kél: 10.40, SZERDA nyugszik: 19.44 órakor. S zázharminc éve, 1835. szeptember 29-én, Szolnokon született Balogh Kálmán orvostanár, a magyar orvosi iro­dalom egyik legérdemesebb úttörője. A kolozsvári, majd a pesti egyetemen az általános kórtant, a gyógyszertant, illetve az élettant és a törvényszéki orvostant adta elő. Élete utolsó nyolc évében a bu­dapesti egyetem orvosi karának dékánja volt. Nagy elfoglaltsága mellett részt vál­lalt a tudományos és szakmai közélet szer­vezésében és irányításában. A Természettudományi Társulat­nak egyik megalapítója, egyideig titkára, majd 16 esztendeig alelnöke, a Budapesti Orvosegyesületnek és a Magyarországi Gyógyszerészek Egyletének ugyancsak alelnöke. Mint a ma­gyar orvosi irodalom egyik legszorgalmasabb művelője 25 éven át volt főmunkatársa az Orvosi Hetilapnak, melyet hár- rom éven át egymaga állított össze. Mintegy 120 értékes dol­gozata magyar és német nyelven jelent meg, négy terjedelmes orvosi szakmunkáját adták ki, és 6 írta az első magyar orvosi tankönyveket. 53 éves korában hunyt el. Kedd délelőtti ülésén Pécs város Tanácsa jóváhagyta a Makár-oldal részletes rende­zési tervét. A hozzászólók kérték, hogy ke veeebb legyen az 1 szobás lakás mint Ujmecsekalján, a házak szebb kivitelben és jobb tech­nológiával készüljenek. A ta­nács elfogadta a Makár-oldal rendezési tervét, de felhívta á figyelmet arra, hogy az alapelgondolás fenntartása mellett a megvalósítás ide­jén az akkor érvényben lévő legkedvezőbb épülettípusokat tervezzék, illetve építsék. A második napirendi pont­ban a mecseki szőlő- és gyü­mölcstermelés helyzetét és az ezjsel kapcsolatos feladatokat tárgyalták meg. Előadásában dr. Diófási Lajos hangsúlyoz­ta, hogy a mecseki szőlők jellemzője az alacsony ter­mésátlag, a kitűnő ■> termés, a magas termelési költség. A Lehel kürtje a pécsi múzeumban Előző híradásunkban még nem szerepelt a Lehel kürtje, mert nem volt biztos a kiköl­csönzése. Azóta már megér­kezett ez a nagyhírű nemzeti ereklyénk, s a szeptember 30- tól október 5-ig tartó bemu­tatón látható lesz. Közei négyszáz földműves- szövetkezeti felvásárló telepein, nyolcvan termelőszövetkezet­ben és öt állami gazdaságban gyűjtik Baranya megyében a tojást és baromfit, hogy a föl­dolgozás után nagy része újra csak a megyébe kerüljön. A Baromfiipari Vállalat Bara­nyában eddig 39 millió tojást vásárolt fel. A felvásárolt to­jás negyven százaléka a hűtő­házakba kerül és onnan szál­lítják rendszeres időközökben a boltokba. A hűtést újabban alkalmazzák a kaposvári üzem nél, eddig meszezéssel tartó­sították a tojást, ami nem biz­tosított olyan minőséget, mint most a hűtés. . , mecseki borvidék ötéves át­laga 16 mázsa holdanként, Bulgáriáé 10 év átlagában 22 mázsa, az NSZK-é 43,9 mázsa és Franciaország sokéves át­laga 31,7 mázsa szőlő. A me­cseki borok minőségét azon­ban fémjelzi az a 13 arany­érem, amit hat év nemzet­közi borversenyein szereztek a termelők. A nagy terme­lési költséget pedig az okoz­za, hogy egy kh munkabére átlagban 13 600 forint, ehhez jön még 3400 forint értékben az anyag. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy rend­szeresen nagy termést elérni a következő tényezők segítsé­gével lehet: korszerű telepí­tési rendszer és tőkeművelési mód, tápanyagvisszapótlás, nö­vényvédelem, gépi művelés és a tőkehiányok pótlása. Külö­nösen ez Utóbbi esik nagy súllyal a latba, mert a pécsi tőkék 50—60 évesek, vagyis alkalmatlanok már nagy ho­zamok elérésére. Ezek figye­lembe vételével a fejlesztés főbb kérdései közé tartozik a szőlők felújítása, a tőkék pótlása, korszerűsítése. A gyümölcstermelésről szól­va megállapították, hogy sző­lőt nem lehet őszibarackkal, paprikával vagy más növény­nyel együtt termelni, mert az akadályozza a gépi művelést, s gátolja a korszerű növény- védelmet is. Megállapította azt is a tanács, hogy a lezú­A felvásárolt mennyiséggel biztosítva lesz a megye folya­matos tojásellátása azokban az időszakokban is, amikor a háztáji gazdaságokban nincs tojás. A tojáson kívül feldolgozott baromfi ugyancsak nagy meny nyiségben kerül a megye dol­gozóinak asztalára. Tisztított csirkét, tyúkot, kacsát, egész­ben és darabolva is árulnak. Hamarosan megjelenik az üz­letekben a hízott hacsa, liba és a pulyka. Mélyhűtött ba­romfiból minden igényt ki tud elégíteni a vállalat. Havonta négy vagon árut helyeznek el a különböző szakboltokban és közületekben. dúló csapadék elhordja a ter­mőtalaj felületét, s rongálja az utakat. Ezért megbízták a v. b. elnökhelyettesét, hogy keresse meg a Vízügyi Igaz­gatóságot, s dolgozzák ki a szőlő- és gyümölcstermelő te­rületek vízelvezető rendszeré­nek tervét, s azt jövő év márciusában terjesszék a ta­nácsülés elé. Végül határoza­tot hoztak arra, hogy a ke­reskedelmi osztály keressen megfelelő helyet egy pécsi borkóstoló üzemeltetésére, Újabb tüzeüőutalvány-akció indul október elsejétől az or­szágban s így megyénkben is. A SZOT által korábban ki­adott utalványok szeptember 30-án járnak le, s ezekből az eddigi összesítéseik szerint a Pécsi TÜZÉP Igazgatóság te­rületén mintegy 48 ezer utal­ványt váltottak be a dolgo­zók. Az újabban kiadásra kerü­lő tüzelőutalványok kedvez­ményeiről érdeklődtünk Móré Gergelytől, a TÜZÉP osztály- vezetőjétől. Móré élvtárs elmondotta, hogy a kedvező tüzelőhelyzet, a telepek telítettsége teszi le­hetővé, hogy újabb utalvá­nyokat adjanak ld. — Ezek a tüzelőutalványok is 480 forint értékűek, s áru­kat hat hónap alatt kell egyenlő részletekben, kamat­mentesen visszafizietniök a dől gozóknak. Az akció október 1-től november 30-íg tart. A részletfizetési kedvez­mény mellett előnye a ko­rábbi SZOT-Utalványókkal szemben. hogy korlátlanul Hat év óta tart rendszeres összejöveteleket a Pécs-Bara- nyai Karnagy! Klub. Látoga­tóinak, résztvevőinek nagy száma bizonyítja, hogy hasz­nos és jó szolgálatot tesz a megyében és a Pécsett mű­ködő énekkar-, és zenekar- vezetőknek. A klub ez évben Is meg­tartja összejöveteleit. Program­ja már elkészült. Első alka­lommal a pécsi MÁV kórus próbájára látogatnak el a kar­nagyok. A próba utáni be­szélgetésre meghívják Farsang Árpádot, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakis­kola igazgatóját, aki nemrég bátorhangú cikkben boncolta a műkedvelő kórusmozgalom jelenlegi helyzetét. A beszél­getés során a kórusvezetők részletes felvilágosítást szeret­nének kapni a cikkben érin­tett dalos szövetségről, szere­péről, feladatairól. Az ..Ifjú zenebarát körök” mozgalom országszerte elter­jedt és igen kedvező hatással van zenei nevelésünkre. Idő­szerű tehát Baranyában is megalapozni ezt a mozgalmat. Az „Ifjú zenebarát körök” számának növelését segíti elő az a bemutató foglalkozás, melyet a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában tartanak az ének szakos tanároknak, kar­vezetőknek. A foglalkozást Horváth né Agócsy Erika ve­zeti. Idojiírásjelentés Várható időjárás szerda es­tig: túlnyomóan felhős idő, országszerte esőkkel, helyen­ként zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk déli szél. A nappali felmelegedés keleten is csökken. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérsék­let 10—14, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 18—22 fok között. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szerényi Sándornak, az MSZMP Központi Bizott­sága tagjának, a Pártfőiskola igazgatójának a munkásmoz­galomban kifejtett tevékeny­sége elismeréséül, 60. szüle­tésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje ki­tüntetést adományozta. A ki­tüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnö­ke nyújtotta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kiss Károly, az Elnöki Tanács tit­kára és Orbán László, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője. igényelhetők. Tehát egy dol­gozó több utalványt is kérhet, s kaphat az is, aki a tavasz- szal váltott SZOT-utalványt még törleszti. Ezekből az utalványokból kaphatnak az állami gazdasá­gok és termelőszövetkezetek dolgozói is, ha a gazdaság vagy a tsz előlegezi részükre a tüzelő összegét. — Amelyik községben nincs TÜZÉP-telep, oda a vállalat vagonos tétéiben kiszállítja a tagok részére a tüzelőt, s így mentesülnek a szállítási költ­ségtől. Az újabb akció alatt a TÜ- ZÉP-telepek a legmesszebb­menőkig ki tudják elégítem a vásárlók igényeit Amíg ko­rábban a briketthez szenet is adtak, most vásárolható csak brikett is. Kapható többfajta durvaszén és a közkedvelt pé­csi iszap. A dolgozóiknak üzemeiknél kell igényelni az újabb utal­ványokat, s azokra a kézhez­vétel után november 30-ig kapják meg a választott tüze­lőt. A gyakorlati kórusvezetés jó és rossz oldalára világít rá majd Zárribó István, veszpré­mi karnagy előadása. Az ez évi kamagyi összejö­vetelek sorát a II. országos kamarakóru-s fesztivál idejé­ben megrendezésre kerülő fog­lalkozás zárja be. Témája a fesztivál lesz, mely országosan is jelentős és sok elméleti, va­lamint gyakorlati tapasztalat leszűrésére, megvitatására nyújt lehetőséget. Tegnap a Petőfi filmszínház ban tartott ünnepi filmbemu­tatóval és a Komlói Május 1. Művelődési Házban tartott ünnepi megemlékezéssel hiva­talosan véget értek Pécsett és Baranyában az ukrán kulturá­lis napok rendezvényei. Ha egy villanásnyi időre visszatekintünk a tíznapos rendezvény-sorozatra, megál­lapíthatjuk, hogy alkalmas volt az Ukrán Szovjet Szocia­lista Köztársaság bemutatásá­ra. A nagysikerű ukrán grafi­kai kiállítást közel négyezer ember nézte meg, köztük so­kan külföldiek. A Doktor Sán­dor Művelődési Házban rende­zett nagygyűlésen több száz ember ismerkedett Ukrajnával és hallgatta meg a kijevi Operaház művészeinek kon­certjét. Olesz Goncsárral, az Ukrán írószövetség elnökével találkoztak a pécsi írók és újságírók, Anna Ivanovna professzorasszonnyal a lyovi Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság elnökével hosszasan be­szélgettek az MSZBT és a nő­tanács vezetői a mozgalmi munkáról. Az Ércbányászati Vállalatnál bennsőséges ünnep ség keretében rendezték meg i— Korszerű TMK-mfihelyt és tanműhelyt építenek az Öntöde Vállalat Mohácsi Gyáregységében. A tanmű­helyben 60 ipari tanulót he­lyeznek el. Ugyanakkor még idén megkezdik az udvar be­tonozását, amelyre közel más­fél millió forintot fordítanak. — A Magyar Kémikusok Egyesületének pécsi csoportja közli az érdekeltekkel, hogy a fiatal vegyészek részére kiírt pályázatok beadási határidejét 1965. október 31-ig meghosz- szabbítja. — A Közűti üzemi Vállalat Mohácson a közel 3,5 millió forintos helyreállítási munkák 70 százalékát elvégezte. A vál­lalat további árvízsújtotta út­szakaszokat javít ki az év vé­géig, összesen 1,7 millió fo­rint értékben. — Túlteljesíti harmadik ne­gyedévi tervét a Pannónia Sörgyár. Előzetes számítások szerint a tervhez képest hek­toliterben 1,7 százalékkal (ér­tékben 4 százalékkal) több sör kerül forgalomba. — A fasizmustól a legújabb tö­rekvésekig címmel tart előadást október 4-én, hétfőn este 7 órakor Pécs város Doktor Sándor Műve­lődési Házában (Déryné u. 18.) Pemeczky Géza műv. történész, vetített képekkel. Jegyelővétel a Magyar írók Könyvesboltjában. — A Baranya megyei Ren­dőr-főkapitányság Közlekedés- redé=zeti Osztálya kéri, hogy tanúkihallgatás végett Pécs, Kilián György út 3. sz. II. em. 100., vagy 30-15 telefonszámon jelentkezzen az a motorkerék­páros, aki 1965. szeptember 21-én 15—16 óra közötti idő­ben Pécsett a Mártírok útján közlekedési baleset részese volt a magyar—ukrán találkozót, a Mecseki Szénbányászati Tröszt klubjában régen volt az MSZ- BT-nek olyan meleghangulatú politikai rendezvénye, mint a napokban. Villányban közel kéíszáz ember, közöttük sok fiatal hallgatott előadást Uk­rajnáról és könyvkiállításon keresztül ismerkedhettek az ukrán írók műveivel. Bére­mén den a moziban rendezett ünnepségen telt ház előtt ke­rült bemutatásra a Scsorsz cí­mű film. A Maximka című filmet Pécsett több, mint ezer fiatal izgulta végig és Komlón a Május 1. Művelődési Ház klubjában fiatal bányászok között tartott előadással értek véget a rendezvények. Tizenöt kiállítás sok száz ké­pe és tablója járta a várost és a megyét, ismertette az uk­rán bányászok, a mezőgazda­ság, az ipar, a fiatalok életét. A Barátunk Ukrajna című plakát tartalmas képanyagával eljutott a megye minden köz­ségébe, üzemébe, hírül vive egy baráti nép eredményeit, fejlődését. A városi és a megyei ren­dezvényeken egyaránt vettek részt bányászok, munkások, A televízió műsora 15.23: U. Dózsa—Bp. Hon­véd bajnoki labdarúgómérkő­zés közvetítése a Megyeri úti sporttelepről. A szünetben 16.15: Fegyveres váltófutás. 17.28: Hírek. 17.35: Sportolók. Lengyel rajzfilm. 17.45: A Ma gyár Hirdető műsora. 17.55: Kubikosok, 1965. Riportfilm egy szocialista Brigádról. 18.15: A fegyveres erők napján. 1.' „Fegyvert és vitézt ének­lek ...” Dalok, versek, táncok a katonaéletről. 2. Van jó fegyverünk. Kisfilm. 19.00: Szüret előtt. A tv riportfilm­je. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. Napi jegyzetünk. 19.55: Alkotóműhely. Michelangelo. Filmösszeállítás. 20.10: A re­pülő orvos. Magyarul beszélő angol kisjátékfilmsorozat. Az életmentő rádió. 20.35: Para­bola. 20.55: Az Erkel Ferenc nemzetközi énekverseny győz­teseinek díszhangversenye. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 22.00: Csak felnőtteknek! Beleszól­jon-e a magánéletbe a tár­sadalom? 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. — Október elsején indul a Tsz Biztosítási és önsegélye­zési Csoport hagyományos üdültetése Harkányban. Bara­nyából a tavalyi 320-szal szem ben az idén 400 tsz-gazda pi­hen. — Októberben országos ki­rakodóvásár lesz lő-, szamár- és öszvérvásárral együtt: 4-én Dunaszekcsőn, 6-án Villány­ban, 8-án Szigetváron, 11-én Siklóson, 13-án Szentlőrincen, 18-án Mohácson és Pécsvára- don, 20-án Bólyban, Vajszlón, 27-én Mágocson. termelőszövetkezeti gazdák, ér­telmiségiek, tudósok, írók, mű­vészek, politikai munkások. A rendezvényeiken ott voltak a párt- és állami élet vezetői. Az ukrán kulturális napok kiállításain, előadásain, film­vetítésein, baráti találkozóin több mint tízezer érdeklődő jelent meg. A színvonalas, sokrétű rendezvények a leg­különbözőbb érdeklődésű errt- tr'reknek is felkeltették érdek­lődését. Az ukrán kulturális napok hivatalosan véget értek, azon­ban az MSZBT-nél sok a ten­nivaló, a felkeltett érdeklődést nem lehet hivatalosan lezárni. A barátsági munkában ninc-e- nek és nem is lehetnek kam­pányok, a barátsági munkát közösen, szívósan a népek ér­dekében kell fejleszteni, a ba­rátsági munka nem öncélú, az örökös szélesedés, a feladatok dúsabbbá válása a jellemzője. Idén az Ukrán Szovjet Szo­cialista Köztársaságot mutat­ták be a rendezvények. Ez a törekvés egy folyamatnak csak egyik állomása, egyik mozza­nata volt az egységes magyal —szovjet barátsági munkában Harmiitckilencmillió tojás a hűtiházakban Újabb tüzelőutalvány-akció indul Utalványra vásáro ltatnak tüzelőt az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek do'gozői is A Karnagyi Klub programjából Véget értek az ukrán kulturális napok 10000 részi vevő a rendezvényeken A b a 1 i g e t Erb János felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents