Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-19 / 221. szám
Leonyid Pervomajszkij (ßei&fi Sándorhoz. Kúnszentmárton. Szememre nem jön álom. Ö élt és énekelt e földön, ő! Jártam már ennél szebb és rútabb tájon, Van sok város, falu, folyó, mező. Szétlőtt, sötét házak. Nem én akartam. Es nem te dúltad nálunk szét a kertet; De háború van. Toliam mellett kardom, így jöttem országodba. Jönnöm kellett. Ez hát a zápor, mely téged vert regen. »• Ma én vagyok, kit bőrig áztatott. Hajdan s ma is csak eg.v nap kél az égen. Csak egy a csermely, mely itt lenn csacsog, És épp e fák lesték egykor (ki tudja), Mi fájt, mi ébredt, zengett szíveden: Merről eredt s hová vitt sorsod útja. — E fáktól végre megkérdezhetem. Te Is tollal s karddal mentél csatába. Tán épp ez volt tanyád egy éjszakán! S itt ez az éjszemű lány — unokája Annak, kit még te csókoltál, talán. Találkoztunk, bár száz év választ széjjeL Köztünk nincs per, testvérré tett a kard, Míg elmerengtünk, véget ért az éjjel: Amott már halvány pírt öltött a part. A nap közeleg. Felszáll a páratenger, lelkemben ős-reménység ébredez. Eggyé olvasztott bennünket november: — Egyforma vér- s esőcsepp permetez... Radó György fordítása Makszim Rilszkij JLátujők a szölőlieqtjtn Fésült füzekről dalolnak a lányok — a dalokban nem hervad el a fűz! — s a borostyán-parázsú fürtöket szüretelik. A sikoltó egek révületén darvak nyilallnak át, s visszajajdulják a lányok dalát; köröznek fenn; — sajnálják a füzest? Az ősz aranyán átiozsdál a bánat? s a szívben kelt édes nosztalgiákat... A lányok dala csókokért tüzes... Szőlőhegyek arany foglalatában a büszke Kiev opál ékszere ég. Ember lehet szelíden itt e tájra, s életre kelt az ihletett vidék; kitárulnak egei — s most csodálja teremtőjét, ki lányos venyigék karja közt lépked és mindent megáldva kijelöli rügyek, fürtök helyét. ... Dalolnak a leányok és velük dalol az álmodó táj mindenütt; még a vincellér is, az ősz hajú, számolt szavú, dologban szigorú, dúdol, s mély zümmje, mint a tambun kíséri a dalt fény-útjaira. Dalolnak, hogy a dalok sudarára fusson munkájuk lenge lugasa, s hogy arany Október dús asztalára láng-bor kerüljön s szőlők parazsa. Alighogy én megszülettem, kitört a világháború, az első. Apámat elvitték, anyám egyedül maradt. Egyedül, egy pitvar nélküli hideg házban, tül a falu végén. Azt mondták, néhai nagyapám éppen a háború előtt kiadta apám örökségrészét, hadd gazdálkodjék már a magáén. A faluban telek nem akadt, így került apám a falun kívül, az agyagbányán túl, a gát végébe. „Ne bánd — mondták neki —, idővel majd mások is ideköltöznek. Minden családnál van, akinek kiadják a részét.’’ Talán így is lett volna, de hát ki fog háború alatt építkezni? Ketten maradtunk hát édesanyámmal kívül a falun. Én a bölcsőben bőgtem, ő meg rámborulva sirdogáít. Nem voltunk messze a falutól — vagy háromszáz méterre —, de mégis csak kívüL Teltek-múltak az évek. Apáimtól jöttek a vigasztalan hírek, aztán azok is elmaradtak. Olyasmi zajlott a nagyvilágban, amit mi nem értettünk. Hogy ki mindenki nem bukkant fel ott, hiszen a mi házunk volt a szélső! Valamiféle hajdamákok jelentek meg a járásunkban, minket persze nem kerültek el. Beszaglásztak az egérlyukba is, anyám mellének puskát szegeztek, üvöltöztek, mint a megszállottak. Én meg túl akartam üvölteni őket, harsogott a házunk. Németeket hozott ránk az ördög, azok is a házunkhoz találtak. Aztán a hetmáncsapatok, Gyenyikin em béri meg holmi anarchisták. Ahány sátánfajzat csak garázdálkodott a földön ... Egyszer aztán mégis rásütött a nap a mi há2nmkra. — Odanézz fiacskám, valami pirossal vonulnak! — Anyám jégvirágos kis ablaküvegünkön át kifelé mutatott. Házunkat nem kerülték el a vörösök sem. Sőt, ők nem is véletlenül érkeztek. Egyiküknek anyám úgy csimpaszkodott a nyakába, mintha halottat siratna. — Ficskám! Te nem is ismered? Az apád! Megjött az édesapád! Honnan ismertem volna? Egyéves sem voltam, amikor utoljára találkoztunk. Gyanakodva, barátságtalanul néztem a bajuszos emberre. Hívott, hogy üljek a karjára, de én csak a szegletbe húzódtam. Szokatlan, furcsa volt, hogy az apámhoz menjek. Anyám mintha húsz évet fiatalodott, volna. Ugyan hol rejtegethette eddig ezt a virágos kendőjét? Felvette és olyanná változott, hogy tátva maradt a szám a csodálkozástól. Soha nem láttam ilyen boldognak, és nem is hittem, hogy ilyen szép. Úgy múlt el mindez, mint az álom. A mieink továbbmentek. Anyám a kapuig kísérte el őket, én meg a lócára felkapaszkodva, az ablakon kukucskáltam kifelé. Aztán anyám meg én elszopogattuk az ajándékba kapoti cukrot. Jaj, de édes volt! Anyám nekem hagyta volna az egészet, én azonban nem akartam enni nélküle. így tudtam meg, hogy a keserűségen kívül édesség is van a világon. Radó György fordítása Tanultság és folyamatos önművelés — A falusi vezetők műveltségéről — — Végül te az iskolázottságom, vagy a műveltségem érdekli? — nézett rám pillantásában némi meglepettséggel a község tanácselnökhelyettese. Piacnap volt. A főutcán portékás szekerek zörögtek végig, s egy fagylaltárus éppen a beszélgetésünk színhelyéül szolgáló szoba ablaka alatt hívta föl min öenld figyelmét készítményére. Meg kellett értenem az el- ökhelyettes zavarát. Ismerjük egymást vagy nyolc éve, nemegyszer írtam is már községükről. De kérdéseim mindig ilyenek voltak: mi van a vetéstervükkel? ... halad-e a törpevízmű építése? ... bíznak-e abban, hogy hamarosan lábraáll a tsz-ük? ... És most rögtön a magánélete kellős közepébe kértem bepillantást. 0 is kért valamit a* őszinteségét; se az ő neve, se a községük neve ne szerepeljen az írásomban. Az iskolázottsága: annak Idején csak öt elemit járhatni*; a felszabadulás. óta öa* náziumi érettségit tett és most járja a marxista egyetem második évfolyamát. — Szeretne a három év után tovább tanulni. Számítása szerint negyvenkilenc esztendős korára megszerzi az egyetemi diplomát. Csak tisztelni lehet érte a hajdani ácslegényt, aki már megfordult a falusi közélet fél tucat posztján. Volt bíró, DÉFOSZ-titkár, földműves- szövetkezeti ügyvezető, a helyi sportegyesület vezetője, ideiglenes tsz-elnök és béke- titkár is. „A munka szeret engem, mindig karonfogva járunk” — szokta tréfásan mondani. És nem is kérdi tőle: mikor szeretne úgy sétálni, hogy négy iskolás gyermekével diskuráljon. Ami a művelődését illeti? — Olvasásra alig van időm — mondta. — Amit az újságok a Rozsdatemetőről meg a Húsz óráról írnak, az csak keserít: a fél ország beszél olyan könyvekről, amiket én még nem olvastam eL __Mozi.2 Ne vetett: — Az családfői kötelességem. Minden vasárnap délután el kell vinnem a gyerekeket. Anélkül a következő héten otthon se rend, se tanulás nem volna. — Színházat mikor látott? Legyintett: — Régen ... A sógorom esküvője idején Pesten. Újságot bőven járat: a Népszabadságot, a megyei hír lapot, a Tanácsok Lapját, a Képes Újságot, a folyóiratok közül pedig a Társadalmi Szemlét. Hogy mennyit és hogyan olvas ebből? Naponta egy cigarettaszívásnyi Ideje jut a Népszabadságra, a többit főleg átfutja. A rádiói ritkán kapcsolja be. Úgy vélem, fölösleges tovább sorolnom ennek a derék; köztiszteletben álló falusi vezetőnek iskolázottsági és műveltségi jegyeit. Mint a sejt az egészet, azonmód tükrözi a falusi vezetők általános tanulási, művelődési állapotát. Azt a pozitívumot is, hogy a legtöbbjük tanul. Hogy egyetlen helység példájára vetítsük ki ezt: az egyik szigeti községben a tanácselnök érettségizett és most kezdte el az egyéves pártiskolai tanulmányait; helyettesének technikumi végzettsége van s most fejezte be a marxista középiskolát, a titkár négy középiskolája mellé hamarosan tanácsakadémiai tanulmányokat folytat; a három tsz-elnök közül egynek agráregyetemi végzettsége van, egy most jár marxista egyetemre, egy pedig mezőgazdasági technikumot végez. Ami a tanácsok függetlenített dolgozóit illeti, közülük az ország három tanácsakadémiáján, Budapesten, Szombathelyen és Veszprémben jelenleg is 400 elnök, elnök- helyettes és titkár folytatja tanulmányait. A tsz- és állami gazdasági vezetők seregét képezi tovább évről évre a mezőgazdasági szakoktatási hálózat. A falusi pártmunkások kpzött majd mindenki egyszemélyben oktató is — tanuló is. A tanultság azonban nem mindig jár karonfogva a folyamatos önműveléssel vagy éppen a műveltséggel. Mert miként vélekedjen annak a funkcionáriusnak a hozzáértéséről, aki — három esztendeje érettségizett jó eredménnyel —, a könyvtár legfőbb gondviselője falujá ban, mégis ilyen mondatokkal lepett meg: — Nem érek rá eleget olvasni, de a Ne sárgulj, füz- fá-t elolvasnám még egyszer, Somogyvári írta.. j Nem tudná nekem Pesten megszerezni az elvtárs? Az egyik tsz-vezető képesz- tett el másfél esztendeje azzal a megjegyzéssel, hogy a beosztott agronómusa kispolgári életstílusú ember. Hogy miért? Hát azért, mert hegedülni taníttatja a gyermekeit ... Természetesen durva túlzás volna általánosítani az ilyen megnyilatkozások alapján Hiszen találkoztam én olyan tsz-elnökkel, aki „mellékesen” óraadó tanár is volt a h"’-' M gimnáziumban. Az e<*vik járási tanács titkára pedig a legműveltebb falusi nénművelő, akivel valaha is beszéltem. A fővárosi lapokban is jelentkezik olykor egyik Vas megyei községi tanácselnök a verseivel. Mégis azt mondhatjuk: a falusi vezetők jelentős részének — a politikai és mező- gazdasági szakismereteinek további gyarapítása mellett — igen-igen nagy szüksége volna arra, hogy rendszeresen olvasson szépirodalmat: legalább a tv-n keresztül minél több színházi előadást lásson; időről időre, ha másutt nincs erre alkalma, hát a helyi könyvtárban, lapozza végig az ismeretterjesztő, művészeti és egyéb folyóiratokat. Legutóbb két falusi általános iskolás gyermek kérdezte tőlem levélben: van-e rokonság az irodalmi neorealizmus és a filmművészettel kapcsolatban emlegetett „új hullám” között. Az öröm és az ijedelem porolt bennem, amikor elolvastam a levelet. — Az öröm, hogy 14 éves parasztgyerekek már ilyesmin is vitatkoznak. És az ijedelem, hogy vajon a helyi vezetők jó választ adnának-e a kérdésre, ha hozzájuk fordultak volna kérdésükkel a gyerekek? „Mindenki csak azt a kérdést tudja helyesen megítélni, amit ismer, de ebben azután helyes is az ítélete: tehát az egyes kérdésekben a szakember, egyetemlegesen pedig az általános műve'tsé- gű ember ítélete dHn1ő’' — írta a görög filozófus. Ki vitathatná: a falvaknak ma általánosan művelt vezetőkre van szükségük. Ez pedig szorgos önművelés nélkül aligha lehetséges. Időt biztosítani hozzá, ? ez az egyik legnagyobb eond ami csak? a szabad idő okos beosztásával oldható meg. Bajor Nagy Ernő t t A 1 W * Ukrán grafikai kiállítás anyagából Zulkovszkij alkotása: Betonftzcmnél, JURI) ZBANACKIJ Égyatéenm. (Regényrészlet)
