Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-20 / 196. szám

JlfiLLZCL Sziweijeaa

Munka, erkölcs, szocializmus

Amikor J. Makszimov, a Junoszty című népszerű szovjet ifjúsági irodalmi folyóirat munkatársa fölkereste, Natasa R osztova, illetve a Tolsztoj hősnőjét alakító Lju- sza Szaveljeva földig érő, hófehér báli ruhában fogadta. Szeme tágra nyílt, mintha csak azt mondaná: „Nem lehetne elhagyni ezt az interjút? Hiszen ki tudja mi kerekedik ki ebből az egészből? ..

Ma már tudjuk: a Háború és béke című szovjet film a moszkvai nemzetközi filmfesztivál nagydíját kapta, megosztva a magyar Húsz órával. Az interjú akkor — a forgatás: szünetben — mégis létrejött.

— Natasa még nem volt

igazi Natasa. Eddig a csodálatos átváltozásig még vissza, volt tíz-tizenöt perc. ezalatt előttem állott és beszélni kezdett a fiatal, huszonkét éves művésznő, Ljusza Szaveljeva. aki Rosztova szerepét alakítja a Háború és béke című regény filmváltozatában — írja az interjúban Makszimov. — Míg beszélgetünk, körülöttünk gyöngysoros, gyémántos, hrili- ánsos, érdemrendes és rendjeles, bojtos vállapos forgatag kavarog: hölgyek, katonák,

urak — Bezuhova vendégei Pár perc múlva Ljuszának is utánuk kell mennie, hogy élénk, vidám Natasaként perdüljön be Helena házának vendégszobájába, s ott úszósodró táncba szédüljön Va- szilij Lanowal, azaz Anatolij Kuraginnal.

— Ljusza, kérem, mondjon néhány szót olvasóinak arról, hogyan kezdődött filimlbéli pályafutása?

— Rendkívül nehéz valamit is mondanom, hiszen olyan kevés, amit eddig tettem — kezdte a választ a — fénykép tanúsága szerint is — bájos Szaveljeva — 1942-ben születtem, a körülkerített Lenin- grádban. Aztán iskolába kezdtem járni, de a harmadik osztályból a koreográfiái Intézetbe Írattak be. Később ott

Komszomol-titkár is lettem. Három évvel később, az iskola befejezése után a Kirov Színház balettkarába vettek be. Hogy mégis miként lettem filmszínész? Leningrádban meghívtak az Akszjonov forgatókönyvéből készült Amikor a hidak leomlanak című film próbafelvételeire. Debütálásom mégsem sikerült. „Elraboltak” Moszkvába.

— Ljusza, és a balett?

— Természetesen nem feled keztem meg róla — mondja Rosztova azóta már világhírűvé vált életrekeltője — Mikor van egy szabad órám, máris táncolok. Álmaim? Mint balerináé Gizel kettőse az Adane című balettben. Hogy mit szeretek? A költészetet és a szobrászatot. Rodin és az antik művészek alkotásait Mennyi erő, érzés, szenvedély van bennük! Nézze csak meg, mennyire kifejezik az embert a mozdulatai... Azt hiszem, épp a balett szerettette meg velem a szobrászatot. Rodin és a görög mesterek művei segítenek nekem a tánc megformálásában:

— És hogyan formálja a

szerepeket?

— Minden attól függ, milyen darabra készülök, mi volt ezelőtt és mi következik ezután. Mindenesetre, ennél a szerepnél mindent elolvastam Lev Nyikolajevics Tolsztojról. És minden fölvétel előtt száz- zor is átolvasom a Háború és béke idevonatkozó oldalait.

Kuzmimszkaja emlékiratai is sokat segítenek nekem.

i— És tudják. —- folytatta az ifjú művésznő — meglehet, hogy önöknek ez különös lesz, de Natasa és Pierre alakja nekem rendkívül korszerűnek tűnik ma is, vagy ha úgy tetszik, „aktuális”. Hiszen Natasa és Pierre gondolatai, elmélkedése minden ember gondolatát fejezi ki a lélek szépségéről, a becsületességről, a tisztességről, az életfelfogásról, s ezek a gondolatok értékesek, ma is nagyon izgatnak bennünket.

Az érdekes nyilatkozat után érdeklődéssel várjuk, milyen is lesz Ljusza Szaveljeva, a leningrádi balerina, mint Natasa Rosztova. Különösen azért érdekes ez, mert ebben a szerepben már láttunk egy világhíresiséget, az elragadó Audrey Hepbume-t. A szovjet kritika mindenesetre azt mond ja, hogy épp olyannak képzelték maguk elé Natasát a regény olvasása közben, amilyen Ljusza Szaveljeva külsőre, és ahogyan megformálja a figurát. Az összehasonlítás és a szakszerű elemzés, természetesen, a filmtőrténészek, filmesztéták dolga lesz.

Reméljük, hogy nem kell sokat várni és a különbséget vagy azonosságot mi is eldönthetjük.

Ferencz Győző

A Modern Magyar Képtár új szerzeményei közül mutatjuk be Tihanyi Lajos Csendélet című művét

Foto: Nádor Katalin

műveket és sokba kerülnek? Na bumm! De beolvasni otthon csőrepedéskor a maszek vízvezetékszerelőnek, hogy lassú ez meg drága is, nem kell! — ezt nevezném bátorságnak és elvi következetességnek!

Cikkeket írni, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba? Na bumm! De felszólítani a pincért, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, ehhez bátorság kell!

Megmondani a Tervhivatalnak. hogy ami a beruházásokat illeti... Na bumm! De próbáljuk megmondani a tula időn feleségünknek, hogy márpedig az őszi beruházási terveit nem fogadjuk el. Ehhez bátorság kell.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy minden vezető örül a bírálatnak. De az sem igaz, hogy nálunk,, ha bírál, akkor borotvaélen táncol az ember. Ezek nagy szavak! Borotvaélen?! Attól függ, milyen borotvaélen? Magyar pengén nyugodtan táncra perdülhet.

És nem igaz, hogy a közéleti bírálathoz nálunk bátorság kell. Itt van például a meglepetés, amely idegenforgalmi szerveinket érte. Arra

gondolok, hogy vártak idén a

Balatonhoz nyugati turistákat, akik közül egyesek nem jöttek, és ez meglepte idegen- forgalmi szerveinket, várták továbbá a keleti turistákat, akik jöttek és az is meglepte idegenforgalmi szerveinket Na mármost, ezzel a ... meglepetéssel minden humorista foglalkozni fog, és nagyon büszkék lesznek, hogy ők milyen bátor emberek. De ezt szóvá tenni, ehhez miféle bátorság kell? Ezt csinálni, ehhez kell bátorság!

Az persze kétségtelen, hogy volt idő, amikor nem lehetett bírálni nálunk. A Patyolatot kivéve. Most viszont mindent lehet bírálni. A Patyolatot kivéve.

Miért? Jobban dolgozik ma már a Patyolat? Nem. Csak únják az emberek. A hibákat únják? Nem. A témát. Magyarországon a hibákat meg lehet ismételni százszor is. Meg is. ismétlik. A témát nem lehet. Mert a hibán csak bosz- szankodnak az emberek. Na bummi De a témán unatkoznak! És ez tűrhetetlen! Nerh fenn. Lenn. A közönség nem tűri el.

A mi szólásszabadságunkban tehát nem az a probléma — és ezt kell megmagyaráznunk külföldieknek és belföldieknek —, hogy nem lehet beszélni erről vagy arról. Mindenről lehet. Kivéve azt, amiről már beszélt az ember. Mert az unalmas. A Patyolat unalmas, az építőipar unalmas, a termelékenység unalmas, a munkafegyelem unalmas, a tv unalmas, a tv unalmas, a tv unalmas- pardon ..:

Minden unalmas, amiről már volt' szó. -Minthogy viszont a hibák megmaradnak, á témák pedig csökkennek, előbb-utóbb odajutunk a szólásszabadságban, hogy mindenről lehet beszélni, de semmiről sem fogunk.

Mert unalmas. És egyébként is minek? A szólásszabadságon vitatkozók ugyanis egy dologról elfeledkeznek. Arról, ami nélkül a szólásszabadságnak nincs semmi értelme. Mert nem az a fontos, hogy ennyivel többet jár a szám a múlthoz, de annyival kevesebbet a jövőhöz képest, meg hogy mennyit olvasok be fölfelé és mennyit olvasok be lefelé, hanem hogy — a hibák ellen lehet már beszélni nálunk, persze hogy lehet. De valamit tenni is kellene,

Az emberi lét első és kiinduló feltétele a munka ami az embert a természet és önmaga urává teszi. De mindez nem az elszigetelt egyén érdeme, hanem a dolgozó emberek összességéé. Nincs társadalom és nincs egyéni lét az emberek együttműködése, közös munkája nélkül. Egymást segítve, munkájuk tapasztalatait és eredményeit kicserélve átalakítják a termé szetet, szüntelenül növelik a társadalom anyagi javait, s ezzel egyidőben fejlesztik a kapcsolataikat is egymással. A munkához való viszony ezért nem csupán gazdasági, hanem erkölcsi kérdés is, ami kifejezi az egyén és társadalom (kollektíva, osztály) erkölcsi arculatát, erkölcsi jellemét.

A munka — bármilyenről legyen is szó — mindig erőfeszítés, fáradozás, küszködés. Annál nagyobb azonban az öröm és erkölcsi kielégülés érzése a sikeres munka láttán, amikor az ember testet öltve, kézzelfoghatóan . érzékeli erejét és felülkerekedését a természeten. Ez az emberi alkotótevékenység belső ellentmon dása.

A történelmi fejlődés azonban olyan ellentmondást is magával hozott, amely már nem a munka általános jellemzőiből faka<L Az osztálytársadalmakban elkülönültek a munkát végzők és a munka eredményeinek élvezői. A dolgozó embernek csak annyi jutott a termékekből, amennyit az uralkodó, kizsákmányoló osztályoktól szüntelen harcban ki tudott csikarni. Aki a mun ka gyümölcseit élvezte, nem dolgozott, aki pedig dolgozott, csak szűkösen tudott megélni. Nem csoda, hogy ez a társadalmi ellentmondás magát a munkást, a dolgozó embert állította szembe a munkával. Mindezt erősítette a munka gazdasági-technikai fejlődése. A széleskörű társadalmi munkamegosztás erősen csökkentette, háttérbe szorította az egyes ember tevékenységének alkotó jellegét. Az egyhangú, monoton, unalomig ismételt mozdulatok, amelyek pl. egy modem gyár szalagrendszere mellett szükségesek vagy a nehéz csak izommunkát követelő, esetleg egészségtelen körülmények között végzett munka önmagában nem elégíti ki az ember eselekvés- és alkotásvágyát, különösen, akkor nem, ha tnóg a munka eredménye sem az övé Ennek ellenére a munkásokban már a kapitalizmus idején kialakul a munka sze- retete és becsülete, a szakmai büszkeség érzése, valamint a hozzáértés nélküli, hanyag, felelőtlen, immel-ámmal végzett munka erkölcsi elmarasztalása. A dolgozó embert mindig büszkeséggel tölti d, hogy — bármennyire keserves és nehéz is a munkája^ bármilyen szűk részműveletre korlátozódik is — a természet egy kis darabkája feletti uralmat biztosít számára. A dolgozó osztályokban — hol homályosabban, hol világosabban — mindig megvoít az a tudat, hogy ők az igazi nemzetfenntartók, a történelem igazi alkotód. Nem véletlen tehát, hogy a munka, mégpedig minden fajta munka tisztelete és becsülete éppen a dolgozó osztályok tagjaiban élt legerősebben.

A szocialista forradalom megszüntette a magántulajdon mindenható uralmát, j a szocializmus az ember megítélésének társadalmi alapjává a végzett munka minőségét és mennyiségét tette, ami egyúttal a dolgozó ember legmagasabb erkölcsi megbecsülése is. A tisztességes, lelkiismeretes munka társadalmi „rangjának” elismerése az első lépés ahhoz, hogy az egyénekben is egyra jobban

kibontakozzék az új, szocialista munkaerkölcs. Ez azonban rendkívül bonyolult folyamat. Milliók mindennapi szokásait és magatartását megváltoztatni csak igen hosz- szú idő alatt lehet. A munkához való új, szocialista viszony sokáig a régi, mogcson- tosodott nézetekkel és maradi magatartásmódokkal ösz- szefonódva él az emberekben.

Mit követel a szocialista munkaerkölcs minden egyes embertől? Azt, hogy képességeinek, szakképzettségének megfelelően, fegyelmezetten dolgozzék a társadalom és a maga javára, s ennek érdekében alkotóerőit és kezdeményezőkészségét egyre jobban kifejlessze. A társadalom, az állami, társadalmi szervek feladata pedig az, hogy a fentiek teljesítéséhez társadalmunk anyagi alapjainak és lehetőségeinek mértékében biztosítsák a legkedvezőbb körülményeket. Olyan anyagi és szellemi ösztönzőket — ha kell adminisztratív rendszabályokat dolgozzanak ki, amelyek az adott körülmények között maximálisan biztosítják a szocializmus erkölcsi követelményeinek betartását, az egyén és társadalom érdekeinek összhangját.

A jólét növelése állandó társadalmi célunk. Ezért a munka anyagi megbecsülése a szocializmusban erkölcsi követelmény is. Aki többet, jobban, magasabb szakképzettséggel nyújt a társadalomnak, az/t illesse nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülés, s ezzel szemben a hanyag, felelőtlen munkát végzők, a lógósok, a közösség megkárosítód részesüljenek anyagi és erkölcsi elmarasztalásban. Az anyagi és szellemi ösztönzők olyan hálózatára van szükség, amelyek az embert saját tapasztalatain keresztül győzik meg arról, hogy o szocialista erkölcsi magatartás az egyén érdeke is.

Azt is tpdnunk kell, hogy nem állíthatunk fél olyan erkölcsi követelményeket, amelyek az életben ma még teljesíthetetlenek. Amikor még létezik a lélekölően nehéz fizikai munka, amikor sok helyen kedvezőtlenek a munka- körülmények, unalmas és monoton a munka, amikor még nem mindenki végezheti azt, amit talán legjobban szeretne, s érzéke van hozzá, bármennyire is igyekszik társadalmunk az ilyen igények kielégítésére, nem követelhetjük mindenkitől, hogy önzetlenül, jó kedvvel, magas Szocialista erkölcsiséggel végezze munkáját. De bármilyen munka alkotójeliegűvé válhat és erkölcsi kielégülést szerezhet, ha a munkát végző ember — az egyéni érdek mellett —felismeri tevékenységének társadalmi hasznosságát és szükségességét. Ez a felismerés az egyén társadalmi fontosságának, s ezen keresztül társadalmi felelősségének tudatát is erősíti.

A hivatástudat, a szakma- szeretet, a munka alkotó jellege nemcsak a szellemi tevékenység privilégiuma, ahogy sokan hiszik. Nagymértékben erkölcsi-világnézeti meggyőződés dolga is. A szocialista meggyőződés, világnézet és erkölcs olyan reális és illúziómentes távlatot ad az ember számára, amelynek kereteiben a munka értelmet nyer és szépségei kitárulnak az ember előtt. Ezzel nem állítjuk azt, hogy mindenki számára minden munka megfelelő. Nemcsak az alkalmasság fontos, hanem az is, hogy valaki mennyire vonzódik valamilyen munkához, menynyire érdekli egy meghatározott tevékenységi kör. Ahol nincs meg ez a belső azonosulás a munkával — és ez ma még sokszor hiányzik — ott nehezebben alakul ki a

munkához való szocialista erkölcsi viszony is. Ha már fiatal korban a munka tiszteletére, örömére, a szocialista munkaerkölcsre, közösségi szellemben neveljük az embert, — megkönnyítjük számára, hogy olyan tevékenységet is megszeressen és kedvvel végezzen, amelyről korábban úgy érezte, nem szívesen csinálná. Ha az ember jobbra törekszik, nagyobb műveltséget, szellemi és akarati erőfeszítést kívánó munkát szeretne a maga számára, ez olyan hajtóerő lehet, amely egyaránt hasznára válik az egyénnek és a társad alomnak, de csak akkor, ha munkáját most is becsülettel végzi, na jövőbeli törekvései nem szorítják háttérbe jelenlegi kötelességeit.

Az utóbbi időben sokat emlegetett téma a munkafegyelem. Ez a szocialista erkölcs elemi követelménye. Fegyelem nélkül soha, semmilyen munkát nem lehet végezni. A munka közbeni együttműködés alapfeltétele az irányítás és a végrehajtás összhangja, akár ugyanaz az ember végzi mindkettőt, akár külön- külön végzi. Mindenkinek kötelessége alávetnie magát a munkafolyamatban érvényesülő belső törvényszerűségeknek, a technológiai előírásokban kifejeződő követelményeknek és azoknak a követelményeknek is, amelyeket a társadalom támaszt az egyes ember munkájával szemben: Óriása különbség van azonban a „deres fegyelme” és a szocialista munkafegyelem között. A szocialista erkölcs a belső szükségletből származó, önkéntes fegyelmet ismeri el. A szocializmus építésének első időszakában azonban az önkéntes fegyelmet még nagy rétegek nem képesek teljesen magukévá tenni: Ebben szerepet játszanak a múlt hagyományai, a régi erkölcs hatása, gazdasági-technikai fejlettségünk mai színvonala (a „nem szívesen’* végzett, nehéz és monoton munka), helyenként az alacsony bérezés, az anyagi ösz- tönzésrendszer hiányosságai, a munka és üzemszervezés gyengéi (anyag-, szerszám-, munkaerőhiány, vagy esetleg belső munkaerőfelesleg stb.). Ezért az egész társadalom érdekében ma még nem nélkülözhetők az adminisztratív fegyelmező eszközök sem, ha azokat helyesen, a szocialista humanizmus és törvényesség szellemében alkalmazzák.

Erkölcsi szempontból mégis az a legfontosabb, hogy a szocialista demokrácia kibon. takoztatásával a dolgozó ember egyre inkább átérezze: ő a gazdája ennek az országnak, sorsáért őt is felelősség terheli. A munkás kollektívának kell odahatnia, hogy minden fegyelmezetlenség és lógás elítéltessék. A dolgozó ember számára nincs nagyobb tekintély, mint munkatársainak róla alkotott oozitív véleménye. Ennek a pozitív közvéleménynek a kialakítása alapvető kérdés ma nálunk. A szocialista brigádok példája mutatja, hogy ez nem hiú ábránd, hanem egyre inkább élő valóság. A szocialista közösség képes magasabb erkölcsi színvonalra emelni az elmaradottabb gondolkodású embert. Társadalmunk túlnyomó része erkölcsileg elítéli a fegyelmezetlen munkát. Csak sokszor nem elég erőteljesen nyilvánul meg ez az elítélés, nem kap elég széleskörű vissz, hangot a csendesen, de önfel- áldozóan végzett, szocialista munka. A tisztesség nem hivalkodik, de mindannyiunk gondja, hogy nagyobb nyilvánosságot és megbecsülést kapjon az élet minden területén,

LICK JÓZSEF, az MSZMP KB munkatársa