Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-20 / 196. szám

1965. AUGUSZTUS 26.

4

napló

Az ország lakosságának többsége nő. Munkatársak, anyák,

feleségek — munkájukról beszélnek.

,,Nekem a mezőgazdasági munka az élelem"

A mohácsi Uj Barázda Tsz egyik brigádjának vezetője Szabó Józsefné.

— A brigád most paprikát szed, ott megtalálhatja őket, mondja a tsz elnökhelyettese.

A Duna-part mellett hatalmas paprikaföld, — éppen delet harangoznak, az eddig dolgozó asszonyok az árokpart eperfái árnyékába heverednek

— ebédelni.

— A Szabónét keresi? Ott van az irodában — mondják. Iroda? Hiába nézek végig a földön, — nem látok én irodát sehol. Nevetnek. „Ott a faládák mellett, az az ő irodája” — mondják. Igen, faládák, amelyekbe a paprikát szedik — valóban ezek mellett találom Szabónét. Kékfedelű füzetek, indigós munkalapok az „asztalán”. Soványarcú, vidám asszony a brigádvezetőnő.

— Naprakész állapotban

kell lenni a munkalapoknak, én ezt szeretem. Mert ha befejezzük a napot, jönnek ám az asszonyok és kérdezik, hogy mennyit kerestek; Ezt meg kell mondani nekik — így tudják munkájuk eredményét.

Két éve, hogy a 26 tagú brigádot vezeti. Nagymama — két unokája van, de a hajnal már a közös munkában találja.

— Sokszor bizony már hajnalban biciklire ülök és járom a brigádtagokat, kit merre osszak be. örömmel mondhatom, hogy kedvvel jönnek az asszonyok dolgozni. Két munkacsapatvezetőm van, ők is sokat segítenek nekem. A brigádunk szőlőben, napraforgóban, borsóban dolgozik, — most éppen paprikát szedünk —^exportra.

ázabóné 47 éves. mindent tudni akar, ami munkájával összefügg. Az idén végezte el a 3 éves mezőgazdasági szakiskolát. örül, hogy elvégezte, sokat tanult.

— Nemrég az egész brigád

Harkányban volt kirándulni,

— mondja örömmel. — A tsz fizette a különbusz költségét. Jól éreztük magunkat; Az asszonyok jó munkájának is köszönhetem, hogy áprilisban a Szovjetunióban járhattam egy nőküldöttséggel. Moszkvában voltunk. Örök emlékem marad a kedves fogadtatás, az út élményei. Úgy hallottam, hogy még az idén a tsz- ből két nő megy majd a Szovjetunióba;

Sok a munka — napi 10 órát dolgoznák áltálában. Estére marad a házimunka, a vacsorafőzés, a család. Kijut a tennivaló, de örömmel végzik. „Nekem a mezőgazdasági munka az életem” — mondja. Megtalálja a számítását — tavaly prémiummal együtt 33 000 forint volt a keresete.

Letelt az ebédidő, a fák árnyékából felkelnek az asz- szonyok, beállnak a paprikasorok közé, — kezdődik a délutáni „műszak.” Az elnök- helyettes azt mondta. hogy volt — nem is kevés — árvízkáruk. de a tervezett munkaegységet „kihozzák”, talán még egy kis fölét is. Az „asz- szonybrigádon” nem múlik ;..

„Kororvos szerelnék lenni"

Dr. Kósa Mária, a siklósi kórház belgyógyászati osztályán dolgozik.

— Tavaly végeztem a pécsi egyetemen, — ide kerültem. Nem is bánom, mert sokrétű

a munkám, gyakorlatot, tapasztalatokat szerezhetek —, mondja.

Még egy éve sincs, hogy kikerült az egyetemről, s már „önállóan” dolgozik, gyógyít. Megigazítja a kontyát, aztán mosolyogva folytatja:

— Eh, a belgyógyászok csak pulzust mérnek, kopogtatnak

— tréfálkoznak velünk más szakorvosok. Pedig a belgyógyászat nagyon komoly szakma, — a szakvizsga után körorvos szeretnék majd lenni. Az egyetemen megkapjuk az elméleti képzést, a gyakorlatot azonban itt kell megszereznünk. Az oktatási reform eredményeit a mi évfolyamunk már csak az utolsó évben élvezhette, — már arra gondolok, hogy az egyetemen szervezettebbé vált a gyakorlati oktatás, — a gyakorlati munkára az időbeosztás is jobb lett.

A nyár, a szabadságolások itt is — mint mindenütt — éreztetik hatásukat, — többet kell dolgozni, ö is ha most lejár a munkaideje. — marad a kórházban, ügyeletes lesz. Most többször kerül sor rá, de általában egy hónapban tízszer ügyeletes;

— Izgalmas ügyelet volt-e?

— kérdezem.

Nevet.

>— Volt bizony. Egyik éjszaka a mentők egy férfit hoztak be, — májgyulladása volt, néhány percre eszméletét is elvesztette. A gyógyításához feltétlen szükséges volt a vércsoportjának meghatározása, — elvégeztem. Kellő vér csoportú vér nem volt kéznél, taxival hozattunk Pécsről, — aztán transzfúziót adtunk; Reggel 8 óra felé a beteg már jobban lett..i Na, persze, azért nem vagyunk magunkra hagyva, ha kell jönnek a kollégák, itt van az igazgató főorvos is;..

— Szakmai továbbképzés?

— Igen. Az érdekesebb eseteket külön is megbeszéljük, igazgatónk nagy tapasztalattal rendelkezik, sokat tanulok tőle is;

Az egyik ápolónő hívja az osztályra. Mosolyogva tárja szét a kezét: „Úgy látszik, szükség van rám”;

„A közösség érdekében munkálkodunk”

“ Éppen egy fontos megbeszélésre készülök, — a járási Népi Ellenőrzési Bizottságok elnökei jönnek össze, — mondja dr. Bedő Pálné, a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. Különböző jelentések az asztalán, mind megannyi fontos dokumentumai vizsgálataiknak.

— Ezt éppen befejeztük, — mondja és teszi elém a jelentést: „A 3094/1964. sz. kormányrendelet végrehajtásának helyzetéről Pécs város és Baranya megye területén”. A vizsgálat célja volt annak megállapítása, hogy az MSZMP Központi Bizottságának az építőipar munkájáról szóló határozatát a megyei szervek hogyan hajtották végre.

— Megnéztük többek között a BM. Építőipari Vállalatot is, — hogyan állnak a gépesítéssel, a téliesítéssel — mondja. — Halad a gépesítés, a téli felkészülés jónak mondható, — a munkaszervezésben azonban még van tennivaló.

örömmel számol be arról, hogy a különböző vizsgálatok elvégzésére készségesen vállalkoznak a szakemberek, — s mind jobban hallgatnak az üzemek, gyárak, intézmények a népi ellenőrzési bizottságok véleményeire, javaslataira. De vannak helyek, ahol bizony

Figyelem! A lakosság kény elme érdekében az őszi csúcsforgalomra való tekin tettel a Kossuth L. u. 74. sz. alatti

tüzelőanyag-megrendelő irodát

folyó hő 23-től hétköznap 7—18 óráig, szombaton 7—15 óráig tartjuk nyitva;

A Jászai Mari u. megrendelő iroda nyitvatartása változatlan.

TÜZÉP Vállalat vezetősége

még csak meghallgatják őket,

— a hibák kijavításáért azonban nem tesznek meg minden intézkedést.

Immár negyedik éve. hogy ennek a fontos intézménynek az élén áll. Sokat munkálkodott az aktívahálózat kiépítésén — közel 2 090 a „külső munkatársa” — nem kis feladat ennek az apparátusnak összefogása, irányítása. A munka során különböző jogi problémák is sorra adódnak

— elvégezte az egyetemet..;

— A közösség érdekében munkálkodunk — mondja. — Ha szükséges, az élet különböző területein a mi sajátságos feladatunk elvégzésével segíteni igyekszünk. Gondoljunk csak vissza, hogy még nem is olyan régen, mennyi probléma volt Pécs közlekedésével. A mi munkánk is hozzájárult ennek javulásához;

Amikor csak teheti, szívesen látogat üzemekbe, gyárakba, — hogy a dolgozókkal beszélgetve ismerje meg problémáikat.

— Nemrég a stáza- ü zemben jártam, — panaszkodtak, hogy nincs lekötve a kapacitásuk. Többéit is termelhetnének, de nincs igénylő ;.. Jó lenne, ha az üzem nemcsak Pécsre, hanem a megye területére is dolgozna. Persze ez felveti a szállítás problémáját is...

Járva a munkahelyeket — mondja — tapasztalta 5 _ is, hogy bizonyos rendelkezések, intézkedések gátjai a fejlődésnek. Csak egyet közülük: nem eléggé áttekinthető az újítások körüli utasítások, rendeletek. Nevezetesen: nem mindenütt választható még el eléggé, hogy mi a munkaköri kötelesség és mi az újítás. „Ebben a tárgykörben is végzünk vizsgálatokat, elmondjuk javaslatainkat, észrevételeinket.”

Magabiztos, határozott asz- szony — igyekszik nemcsak a paragrafusokat látni, — hanem minél többet törődni magával a dolgozó emberrel,

Garay Ferenc

Á szavalt értelme s a szavak körül kialakult viszonyok, ha jól átgondoljuk, tulajdonképpen észrevétlenül változnak meg, vagy inkább nem figyeljük meg ezeket a változásokat. Ha azt mondom: ehhez húsz évre volt szükség, nem vagyok egészen pontos, mert a változás szempontjából nem a húsz év a fontos, hanem az. amitől a változás van.

Két szó értelméről, az egyik, hogy: kastély, a másik, hogy: szegényház.

Mozsgó közepén van egy nyolcholdas park. a park legmagasabb pontján van egy több mint harminc szobás, sárga színű kastély, húsz évvel ezelőtt a park is meg a kastély is lovag Biedermann László tulajdona volt. Ma járási szociális otthon. A kastély húsz évvel ezelőtt egy egész társadalmi rendszer zárt, bizalmatlan szimbóluma volt, s az emberek döntő többsége így fogalmazott: vagyunk mi, s van velünk szemben a kastély. Ma a mozsgóiak ha elmennek a kastély parkja mellett, kissé tréfásan, de nem komolytalanul azt mondják: sebaj, öreg koromban majd elmegyek a kastélyba, s a lelkűk mélyéig magabiztosak s elégedettek.

A kapun egy tábla van: a járási tanács vb. szociális otthona. Valamikor az ilyen intézménynek szegényház volt a neve, s az emberi élet legalsó állomásai közé tartozott. Nem akarom bebizonyítani, hogy ma egy szociális otthon a lehetséges életcélok közé tartozik (minden itt gondozott öreg élettörténete tulajdonképpen egy rosszul sikerült regény), de azok a rossz és megalázó emlékek, amik azelőtt az ilyen jellegű intézményekhez fűződtek, a kastély régi értelmezésével együtt megszűntek.

Az adatok. Az otthon öt

éve alakult egy traktoros iskola „utódaként”, jelenleg 140 lakója van, közülük körülbelül 50 állandó jelleggel beteg. az ő részükre két hónap- | ja külön választották a földszinti részt. Az otthon ve-1 gyes jellegű, vannak itt elhagyott, teljesen egyedül álló öregek, s vannak szellemi fogyatékosok, öregek is, s kisebb számban fiatalabbak is. Az intézet tiszta, a hálószobákban, az ebédlőkben s társalgókban rend s egyszerűség uralkodik, a legfiatalabb lakója egy tizenkilenc éves lány, szellemi fogyatékos, a legöregebb a napokban érkezett Mohácsról negyedmagával, nyolcvanhárom éves. Az intézet alkalmazottjainak száma huszonöt. közöttük nyolc ápolónő, munkájuk áldozatos, nagy türelmet s megértést követei, s ők sokkal inkább humánus missziónak fogják föl, mint puszta robotnak. Hetenként kétszer az intézet pedánsan tiszta orvosi rendelőjében megjelenik dr. Szlicz- ky József körzeti orvos, s lelkiismeretesen megvizsgálja öreg pácienseit

Az intézet nagyvonalú és szépen gondozott parkjában sétálunk, az egész egy kissé romantikus, a félévszázados fák ágai között mókusok cikáznak, az egyik fa alatt négy öreg ül, kártyáznak, mások a keskeny, kavicsos ösvényeken sétálnak, nyomukban a kissé nyersen fogalmazott, de igaz perspektívával: az ember vagy megöregszik, vagy meghal, s az egész parknak, a kissé elhanyagolt, béka nyálas tóval együtt van valami lassú, állandóan őszies himbálózása.

Szabó Kálmán, az intézet vezetője azt mondja: az intézet alkalmazottjai egyre inkább úgy fogják fel a munkájukat, mint a hivatást. Pillanatnyilag a legnagyobb problémák közé tartozik az alkalmazottak hiányos szak- képzettsége, de a helyzet ezen a téren hamarosan enyhülni fog. rövidesen öt nővér megy szaktanfolyamra. Varga Mária főnővér azt mondja: a gondozottak mindent megkapnak, amire szükségük van, a bőséges étkezéstől az orvosi ellátáson át a szórakozásig. A

gondozottak művelődését többek között jól felszerelt könyvtár, televízió, zenegép és az újságok is szolgálják.

Az állam egy-egy gondozott ellátására havonta általában több mint ezerkétszáz forintot költ.

Ahány élet, annyi

regény, a legtöbbje persze lehangoló történet. Az öregek harminc-negyven százaléka nyugdíjas, vagy a gyerekeiket eltartásra kötelezték, a többi egyedül van, senkije, s legtöbbször semmije. Az öreg gondozottak legalább tíz százalékának jól kereső. kiegyensúlyozott körülmények között élő gyereke, vagy gyerekei vannak, akik a szó szoros értelmében „labdáznak” a szüleikkel. Van egy bácsi, négy gyereke van, egyiknek se kell. Van egy néni, az intézet vezetője olvasta a néni fiának a levelét: édesanyám, ne jöjjön haza, ne dúlja fel a családi életünket. A néni az intézet legkedvesebb lakói közé tartozik, azt mondják, a/ a legnagyobb bűne, hogy nem szereti a menye. A szinte egyhangúan hasonló, türelmesen szomorú történeteket s hangulatokat csak időnként szakítja meg egy-egy élén- kebb szín, egy kis változás: a szabadság (évi 54 nap szabadságot kapnak) évente egyszer a kollektív nyaralás, egy-egy kirándulás, valaki elmegy, vagy új lakó jön, a többi csak egyforma, egyik nap olyan, mint a másik: egy kis munka, egy kis terefere, egy kis napfény az öreg fák között, s a titkos belső nosztalgiák: ez egyszer így volt, meg úgy volt, egyszer, amikor fiatalok voltak. Észre se veszik, de miért is kellene feltétlenül észre venniök, hogy ott van velük állandóan, egyszerűen g hivalkodás nélkül s emberi tisztességgel: a társadalom. A biztonság, amire szükségük van s amit megérdemelnek; (T)

A GÉPÓRlASOK meghökkentenek és tiszteletet ébresztenek bennem, de furcsa félelmet is. Talán a túlméretezett arányok miatt. A mészkőhegy sarkát — öt-hat évtized alatt jócskán „Leharap- dálták” és a csupasz fal — mintha az égből lógna alá

Emberek-kövek

makettszerű játékházaival, útjaival, udvaraival. És a gépek ... A markoló kanál több tonna követ emel egy fogásra, a szabvány méretű és másutt is látható dömperek itt csak szintén játékszerek, a hatalmas öblű nagy-dömperek mellett. A 136 lóerős 12-es törőgép — a magdeburgi Emst Thälmann művek gyártmánya — óránként száz-százharminc tonna követ zúz darabokra, de olyan köveket, amelyeknek egyenkénti súlya is kettő-három tonna. A gép súlya is 70 ezer kilogramm, ami viszont megnyugtató, az az, hogy vastag acélpofák között törik apróra szinte egyetlen csapással a több tonnás tömböket. A gépi erő lenyűgöző látványa ez.

Az emberek pedig kemények, szívósak, bátrak. Csak ezekkel a tulajdonságokkal képesek elrabolni a követ a hegytől, hogy aztán megszelídítvén és porrá zúzva a sziklát, kultúr-talaj javítására, vagy a cukorgyárak a cukor mellékanyagaként, vagy az állattenyésztés táplisztként használja fel. Ez utóbbi lehetőség ugyan még a közeljövőben válik csak valóra, —■ talán a következő esztendő végére, amikor felénül 28 millióért az új mészkőőrlő.

Vakítóan fehér poros út vezet föl a kőtörőhöz. A gép őrületes robaja minden más neszt elfojt. Ezért tűnik úgy, mintha a dömperek hangtalanul gurulnának a kaliber- rács elé, de amikor ledöntik a köveket, azt már hallani, amint az acélrácsra csapódnak. Szabó Sándor lőmester szikár, lassú mozgású férfi, haja, szemöldöke fehér — de a portól — eredeti színét megállapítani aligha lehet. Negyvenesnek nézem) Negyvenötnek? Nem szoktam tévedni, de most igen.

Harminchárom éves vagyok.

öt éven át rakta csillékbe a követ, aztán nekifeszült és tolta. Felhúzza nadrágja szárát, lábai' inasak, csak úgy karjai is. Reuma bántja.

— öt évig bunkóztam, érzem a csontjaimban.

— Bunkózott?

— Igen. Nagykalapáccsal törtük szét a lerobbantott darabokat. Akkor még nem volt gép.

Azért vélem öregebbnek, mert a • nyári tűző nap és a téli fagy, eső, hó, hideg csontig ható szél szikkadtra metszette arcának bőrét. Nem csak az övét. Valamennyi kőbányászét. Az időjárás ellen semmit sem tehetnek, de a nehéz fizikai megerőltetéstől viszont megmentette őket a gépesítés. Nem csillézik itt már senki, követ sem tör senki. Dömperek, szalagok, kőtörö- gépek, dózerek, markolók váltották fel az emberi erőt.

•— Mit csinál Itt?

— ROBBANTOK. Nézze csak.

Megvárjuk, míg a dömper elfordul és üresen visszaindul. Egy hatalmas szikla tömb nem csúsizott át a rácson, fönnakadt. Az etető Csőszí Lajos megpiszkálja, próbálja átsegíteni egy fényessimára kopott vasrúddal, de a kő nem moccan. A lőmester Szabó Sándor ekkor Csö- szit és Hómann Jakabot, a gépmestert kiállítja figyelőnek az útkanyarra. Aztán mondja, menjek vele. A géptől vagy száz méterre áll egy kis házikó, vastag téglafalú, kicsiny kis ablakkal, amelyen sűrű szilánk-fogó rács van. Ládában kúp-alakú paxit-csoma- gocskákat látok. Belehelyezi a gyutacsot, kilép a házból, neÍ

i

*4

— száz méter magas. Vagy

százméter mély. Attól függ, hogy honnét nézi az ember. Akik fent a tetőn lyukakat fúrnak a kőbe, apró sakkfiguráknak látszanak innét a platóról, pedig alattam még jócskán szédítő a mélység, ahol Nagy harsány terül el

ÖREGEK. KOZOTT