Dunántúli Napló, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-11 / 162. szám

1988. JŰUÜS 1L 2 napló I . , é ' ■ . Mint arról már tegnapi számunkban hírt adtunk, me­gyénk vasutas dolgozói szá­mos, komoly jelentőségű mun- kafelajánlással készültek a vasutasnap megünneplésére. A felajánlásokat a tegnapi íVrtneni megemlékezésen érté­kelték. íme néhány kimagasló le! 'esemény: Pé-s állomás forgalmi dol­gozói ’ülius 9-én és 10-én va­lóm er nvi személy- és teher- vonatot — számszerint 64-et — menetrendszerint indítot­té' A késve érkezett és to- vabbmenő vonatok késését, cső'r’-öntették Ebben a mun­kában Ríró István, Serfőző Ferenc. Szemen Rudolf és Cserfai József forgalmi szol- g?1at*evők és brigádjaik vé­geztek kimagaslóan jó mun­kát. Komló vasútállomás for­galmi és kereskedelmi dolgo­zói oly ütemben látták el a szén- és kőbányát üres ko­csikkal, hogy a rakodásnál semminemű kiesés nem for­dult elő. Dicséret illeti ezért Sarkadi Lajos személypálva- udvari forgalmi szolgálatte­vőt. valamint a teherpályaud­var forgalmi brigádját, mely­nek vezetői Bazsinka István forgalmi szolgálattevő és Kar- tali Oszkár tolatásvezető. Szi­getvár állomás dolgozói az el­múlt 24 órában 43 leadási kocsi határidőn belüli kiraká­sát végezték el a fuvaroz­tatókkal közösen. Baranya megye vasutasai­nak is jutott a vasutasnap alkalmával kiosztásra kerülő kitüntetésekből. A pécsi és megyei dolgozók közül heten- heten részesültek kiváló, il­letve érdemes vasutas kitün­tetésben. A Kiváló vasutas kitüntetéseket tegnap Rödönyi Károly elvtárs, a MÁV vezér- igazgatója, miniszterhelyettes ! nyújtotta át, az Érdemes vas­utas kitüntetéseket ma dél­előtt Magyari István igazgató, a Pécsi Igazgatóság vezetője adja át. Kiváló vasutas kitüntetése­ket a következő dolgozók kapták: Kőszegi László mér­nök-tanácsos, az Igazgatóság építési és pályafenntartási osz­tályának csoportvezetője, dr. Mintái Tibor tanácsos, az Igazgatóság személyzeti és munkaügyi osztályának cso­portvezetője, Farkas József műszaki főintéző, a Pécsi Táv­közlési és Biztosítóberende­zési Fenntartási Főnökség ve­zetője, Fekete Péter kocsimes­ter, Pécs állomás, Czömpöly Elemér főintéző, Boly állomás­főnöke, Érdi Ferenc ellenőr, a pécsi fűtőház villanyszerelő csoportvezetője, Marosa Nán­domé főintéző, VSZT ügyin­téző, Pécs. Érdemes vasutas kitüntetés­ben részesültek: Mészáros András mémök-főintéző, az Igazgatóság forgalmi és keres­kedelmi osztályának főelő­adója, Páldi Ede főintéző, az Igazgatóság anyagosztályának főelőadója, Gulyás Ferenc fő­intéző, az Igazgatóság pénz­ügyi osztályának főkönyvelő- helyettese, Szabó Gyula mű­szaki főellenőr, az Igazgató­ság vontatási osztályának fő­előadója, Molnár Miklósné segédellenőr, a pécsi fűtőház irodakezelője, Kiss-Varga Jó­zsef segédellenőr, a Pécsi Táv- ködő és Biztosítóberendezési Fenntartási Főnökség távköz­lő műszerésze, Borbás Lajos felvigyázó, Pécsi Pályafenn­tartási Főnökség térközőre. fl nyugdíjasok már ebben a hónapban megkaphatják az augusztusi és szeptemberi utalványra járó tüzelőt A Belkereskedelmi Minisz­térium Tüzép Főigazgatósága értékelve a SZOT kedvezmé­nyes tüzelőakciójának eddigi lebonyolítását, megállapította, hogy a szervezett tüzelőel- látás tervszerűen, kedvezően halad. Az új fűtési idényre a tavalyinál csaknem száz­ezerrel több, összesen 1,1 mil­lió kedvezményes utalványt adtak ki. A naptár szerint a SZOT-akció félideje most zárult, az eddig leszállított tüzelő mennyisége azonban már jóval túl van a rendelt mennyiség felén. A napokban megkezdődött a nyugdíjasok utalványainak a beváltása is. Jó hír, hogy a nyugdíjasok ebben a hó­Spenótmag 30 holdról Tisztítják a spenót-vetőmagot a sárháti tsz-ben. 30 holdról jó termést talcarítottak be és mázsánként 1200 forintot kapnak a magért. napban akár az augusztusi és a szeptemberi utalványokra is kiválthatják a tüzelőt. A SZOT kedvezményes akciója, a tavaly jól bevált gyakorlat szerint szeptember 30-án zá­rul. A Tüzép Főigazgatóság tá­jékoztatása szerint jelenleg kétszer annyi a tüzelőkész­let, mint tavaly ilyenkor és a választék is teljes. Az idén a vidék ellátásában lényeges javulás Ígérkezik, hiszen a tavalyinál mintegy 500 000— 600 000 tonnával több a tü­zelő s a többletet mind a falusi lakosság kapja. A tü­zelőbeszerzés szezonja a kész­pénzvásárlásoknál általában júniusban kezdődik. Ez azon­ban az idén a kedvezőtlen időjárás miatt eltolódott. Most, hogy szárazabbra vál­tozott az idő, a pincék több­ségét is víztelenítették már, nincs akadálya a szezon meg­indulásának. A lakosságnak egyébként saját érdeke, hogy ne halassza a tüzelőbeszer­zést az őszi csúcsforgalomra. A televízió műsora július 11-én, vasárnap: 9.58: Hétmérföldes kamera. TJttörőhíradó. 10.15: Medve- csapda. Magyarul beszélő ka­nadai kis-játékfilm. 10.40: If­júsági kisfilmek: 1. Mese a tavaszkáról. Szovjet rajzfilm. 2. Peti és a mesekönyv. Ma­gyar kisfiim. 10.55: Jubileumi hangverseny. Az MRTV gyer­mekkórusának hangversenye, képfelvételről. 11.35: Magyar- ország különleges madárvilá­ga. I>r, Tildy Zoltán kisfilm- sorozata: dankasirály, goda, gólyatöcs. 11.40: Egy dallam vándorlása a zenekaron (ism.). 12.10; Megérett a bűzakalász. Helyszíni közvetítés az aratás­ról. az orosházi Petőfi Terme­lőszövetkezetből. 17.18: A Ma­gyar Hirdető műsora. 17.30: OSC—FTC bajnoki vízilabda- mérkőzés közvetítése a Sport­uszodából. 18.30: A Mongol Népköztársaság nemzeti ün­nepsége. Beszédet mond: Ma- galzsavin Zsamaszran rend­kívüli és meghatalmazott nagy követ. 18.40: Az idő nyomá­ban. Kisfiim. 19.00: Körösi halászok. A Tv riportfilmje. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hír- adó. 19.50 Sporthírek. 20.00: Fedőszáma 639. A Tv riport- filmje. 20.30: Világhírű ren­dezők. A nagy keringő. Ame­rikai film. 22.15: Tv-híradó, 2. kiadás. HÍREK JÜLIUS Lili napja. 11 A Nap kél: 3.57, nyugszik: 19.40 órakor. A Hold kél: 18.16, VASÄRNAP nyugszik: 1.47 órakor. fltven éve, 1915. július 11-én halt meg ** Schickedanz Albert építőművész. Német- országi és bécsi tanulmányai után Pesten előbb Skalnitzky Antal, majd Ybl Miklós munkatársa volt és dolgozott az Operaház művészeti kikép­zésén. Az Országház épületének tervpályázatán az egyik l. díjat nyerte el. Első nagyobb önálló műve a Batthyány-mauzóleum volt a Kerepesi úti temetőben, ezt követte a budapesti Deák­szobor, az Arany-szobor és a Honvédemlék ta­lapzata. Kiváló tehetségének és művészi alkotókészségének rnaradandó tanújele a Hősök teré-nek három monum.entális alkotása: a Műcsomak, az Ezredéves emlékmű és a Szépmű­vészeti Múzeum neoklasszikus épülettömbje, amelyekkel a Városliget bejáratánál kialakította a főváros egyik legjelleg­zetesebb egységes és művészien szép városképét. Sokoldalú művészegyéniség volt. A Mintarajziskola tanáraként nevelte az új művésznemzedéket. Kitűnt mint festő- és iparművész. Nem mindennapi rajztudásával alkotott díszoklevelek egész sorával remekelt. — A megye földművesszö­vetkezeti dolgozói átlag egy­napi fizetésüket, összesen 160 ezer forintot ajánlottak fel az árvízkárok helyreállítására. — A Vin. Nyári Egyetem július 18-án délelőtt 10 órakor nyílik Pécsett. A TIT Baranya megyei szervezete a Pécsi Ta­nárképző Főiskola dísztermé­ben tartja a megnyitó ünnep­séget. — Tennessee Williams: Ez a ház bontásra vár és Plautus: Hetvemkedő katona című mű­vét tanulta be a Komlói Ifjú­sági Színpad. A két darabot a Zrínyi Művelődési Házban ad- 1 ják elő. A földadó julius 1-én esedékes Baranya megye és Pécs mj. város tanácsa pénzügyi osz­tálya felhívja a földadó fize­tésére kötelezetteket, hogy a cséplés befejezése után az 1965. évi adófizetési kötele­zettségüknek haladéktalanul tegyenek eleget. A ■ földadó július 1-én esedékes. Teljesí­tése állampolgári kötelesség. A termelőszövetkezetek, a halászati termelőszövetkeze­tek, a termelőszövetkezeti cso­portok és szakszövetkezetek az általuk közösen használt földterületek után kivetett földadót terményben kötele­sek megfizetni. Ugyancsak terményben kötelesek megfi­zetni földadójukat a községi legeltetési bizottságok a nem legelő művelési ágú területek után, a 4 kát. holdon vagy annál nagyobb földterületen gozdálkodó földművesszövet­kezetek és azok a gazdálko­dók, akik 4 kát. hold vagy annál nagyobb földterületen, illetve 1 kát. holdat elérő szőlőterületen gazdálkodnak. A 4 kát. holdnál kisebb, nem szőlő művelési ágú, illet­ve az 1 kát. holdnál kisebb szőlő művelési ágú területen gazdálkodó földművesszövet­kezetek és egyéni gazdálko­dók, valamint a jóváhagyott alapszabály szerint működő erdőbirtokossági társulatok földadófizetési kötelezettsé­güknek terménnyel, vagy má­zsánként 220 Ft-os áron te­hetnek eleget. Ha a terményben fizetésre kötelezett földadótartozását önhibájából nem terményben egyenlíti ki, a q-ként 220 Ft-os búzaáron felül pótlék címén földadóhátralékának minden búzakilogrammja után 1 Ft-ot köteles fizetni. Emellett a be­hajtás költségei is terhelik. Lángok Harlemben VI. NE TÉRDELJ, HANEM KIÁLTS! A vigasz talán egyetlen le­gális' formája Harlemben a vallás. Négyszáz templomban tartanak olyan istentisztelete­ket. amilyenek nemigen van­nak- másutt a földön. Hiszté­rikusan kiáltozó, síró gyüle­kezet — itt ez a tipikus. Cso­da-e. ha a tudatlanságnak és az elkeseredésnek ezen a ta­laján gombamódra teremnek meg a különböző szekták? És csoda-e, ha egy-egy harlemi ,.próféta” sok-sok igazi dol­lárt szed össze hamis bölcses­ségével? A Szent Fetrengők (Holy Rollers) fejen állva prédikáló papjai nagyon is a talpukon állnak, az üzleti valóság tala­ján. Elegáns luxuslakásokban élnek, a legújabb autómodel- leken járnak. ..Krisztus Szent Galamb Egyháza” Fekete Megváltóról prédikál, Daddy Grace-nek, a 125. utca egyik ördöngősen ügyes sarlatánjának a házán szerény neonfelirat közli min­denkivel, hogy Daddy Grace (Kegyelem Papuska) manap­ság azt jelenti a világnak, amit Noé jelentett a vízözön előtt A PÜSPÖK ÉS PACIENSEI Általában: Harlemben min­den van. Van parkolóhely, ami szinte sehol másutt nincs. Van kuruzsló, aki ötdolláros tiszteletdíjért imával „gyó­gyít”, és akit Püspöknek ne­veznek a páciensei. Van fe­hér tanítónő, szociális mun­kás, aki áldozatkészen igyek­szik segíteni. És van kimon­dott, precízen megfogalmazott igazság is. Kenneth Clark, a City Col­lege lélektan-professzora, a Haryouth nevű, a harlemi if­júság problémáinak megoldá­sán fáradozó szervezet kon­zultánsa ezt mondja: — Ha nagy népcsoportokat ma is gettókba kényszerítünk, meg kell fizetnünk az árát. Akik Harlemet szörnyűlködve elkerülik és ezzel a maguk részéről végeztek is ezzel a szörnyű fekéllyel, azokkal köz­löm, hogy 71 ezer huszonegy éven aluli fiatal él itt hiva­tás, lehetőség és perspektíva nélkül”. Hivatást adni.;. Ezt az is­kolánál kell kezdeni, amint a fajok, népcsoportok közötti megértést is. Csakhogy a né­ger gyerekek 85 százaléka szegregált, elkülönített isko­lákba jár és ez alól New York sem kivétel. Az egyetlen tétel, amellyel a déli fajvédők kiskátéjából egyetérthetünk: hogy az Észak gyakran álszenten elnéz a sa­ját négerkérdése felett. Sok­szor egyszerűen arról van szó/ hogy a szegregáció itt nem de jure, amilyen Délen a polgárjogi törvény előtt volt, hanem de facto. Elvégre a gyerek neighbourhood, a környék iskolájába jár és ugyebár, ha egyszer a kör­nyék néger.,. Egy senki által nem vitatott statisztika szerint a harlemi harmadikosok egy évvel van­nak a City-beli, belvárosi fe­hér kortársaik mögött, a ha­todikban már két, és a nyol­cadikban mintegy két és fél évvel, ördögi kör ez. Azt mondják, a néger azért kap nehezen munkát, mert kép­zetlen, dé iskolái és körülmé­nyei folytán beleszületik a képzetlenségbe. Bemard Shaw valaha ezt úgy fogalmazta még: Amerika arra kénysze­ríti a négert, hogy cipőpucoló legyen —, aztán lenézi őt, mert cipőpucoló. KAPUKULCS A NYAKBAN ... Nézem az őgyelgőket, az idomtalan, vöröstéglás háza­kat, a 133. utcánál a Hary­outh dancing bárját. A fod­rászüzleteket, amelyek a gön­dör fürtök kisimítását ígérik, a supermarketeket, amelyek­ben itt is bő a választék, de amelyekben itt sokkal kisebb és olcsóbb tételeket vásárol­nak, mint néhány utcával ar­rébb, és a nagyszemű gyere­keket, akik ijesztően nagyka­pukulccsal a nyakukban egye­dül játszanak és akiket nem jólápolt, halásznadrágos anyu­kájuk kísér, mint néhány ut­cával arrébb. És ezt az emberekkel és problémákkal telt gettót hét végi. esteken mindennek elle­nére elönti az a vad életöröm, amely a dzsesszt adta a vi­lágnak. Harlemben is rene­szánsza van most az afrikai tárgyaknak, bongo-doboknak, táncoknak és daloknak, de nincs valamiféle néger nacio­nalizmus. Ha énekelnek is Harlem fiai „néger nemzeti him­nuszt”, ez is Amerikáról szól, hazájuknak érzik ezt a föl­det és minden vágyuk az, hogy még jobban annak érez­hessék. A 129. utca egy vendéglő­jében évtizedek óta ott áll ez a felirat: „Ha azt akarod, hogy imád meghallgattassék, ne térdelj, hanem egyenesedj ki és kiálts!” Ez a felirat mostanában új értelmet kap — erre gondo­lok, miközben leszáll az al­kony és a Harlem River ví­zén vörösen viliódznak a túl- parti Bronx neonfényei, — Vége — Harmat Endre — A Bólyi Állami Gazda-* Ságban megnyílt Ifjúsági Épí­tő táboi-ban 271 ddáiklány dol­gozott az elmúlt héten. A hibridkukorica fattyazási 'és címerezésd munkáinak elvég­zésére július 10-én újabb 530 lány érkezett Bólyba, s ezzel az építőtábor létszáma 800 fő­re nőtt. — A falusi könyvtárosok számára egyhetes tanfolyan kezdődik július 12-én, hétfőn Szigetvárott. — A MÁV Péeri Pályafenntar­tási Főnökség közli, hogy július 13-án 8.30—12.30-lg Harkány fürdő— Mária gyűd állomások között as 593. sz. főközlekedési utat a 24—476, 24—486 szelvények kö/-qt4 vasúti útátjáró cseréje miatt a KPM Pécsi Közúti Igazgatósága lezárja. Terelőút: 582. sz. úton Máriagyfld és Siklóson, valamint a siklós—harkányi úton át. A Magyar Rádió és Tele­vízió nfvódíjjal jutalmazta Kovács "Sándor, a Baranya megyei Foto és Filmklub la­boratóriumának vezetőjét az 1965. év első felében készített 23 kiváló tv-riportjáért. Ko­vács Sándor most az árvízről készített egyórás dokumentum, filmet. — Július 10-én kezdődött a_ balatonfenyvesi KISZ veze­tőképző tábor kulturális tago­zata. Ezen száztizenöt baranyai és pécsi KISZ kultúrfelelős kap egyhetes képzést. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alap ján a 28. játékhéten, nem vég­leges megállapítás szerint öt találatos szelvény nem érke­zett. Négy találatot 27 foga­dó ért el, nyereményük egyen­ként 159 511 forint. Három találatot 3277 fogadó éri el. nyereményük egyenként 657 forint Két találatot 117 302 fogadó ért el nyereményük egyenként 18 forint 30 fillér. — Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa értesíti a szülőket, hogy Ormándpusztáról a gyermekek július 14-én 11 óra 33 perckor ér­keznék a pécsi vasútállomásra. Kérik a szülőket, hogy a gyer­mekeket a főpályaudvaron vegyék át — A nagyobb maghozamok elérése céljából az állami gaz­daságokban megkezdték a lu­cernások borsavas keserűsó­val történő permetezését. Az idén 2000 hold lucernáról fog­nak magot a baranyai állami gazdaságok, s a tervek szerint 6,5 vagon — fontos export­cikknek számító lucemama- got adnak át az államnak. Időjárásjelentés A Meteorológiai Intézet köz­ponti előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint va­sárnapra csak kisebb javu­lást, néhány órás napsütést várhatunk. Az átvonuló felhő­rendszerek nyomán futó esők. a délutáni órákban zivatarok is lesznek, az évszakhoz ké­pest hűvös marad az idő. Vasárnap reggel 9—14 fokról indul a felmelegedés, de a délutáni órákban is csupán 19—24 fokig emelkedik a hő­mérő higanya. i é JK&auck keeskepás ztárn a k Nmcs mindennap kecskevásár, ezért kíváncsian hallga­tom a pécsi piac egyik alkuját: — És jó a gida- hús? — kérdi a pla­tinaszőke fiatalasz- szony. — Édös leiköm, igön jó, jobb mint a borgyú! — így a fejkendős néni, aki két kecskegidát kír nálgat. A platinaszőke el­gondolkodik, aztán bizonytalanul vállat von: — Akkor biztos jó lehet! Megve­szem az egyiket! — Édös leiköm, vögye meg mind a kettőt. Olyan szögé- nyök vagyunk, úgy köll a pénz! Csend. — Na vögye mán meg, akkor a fiam haza is viszi kocsi­val mind a kettőt! — és az utca vége felé mutat. Odanézek. Néhány lovaskocsi álldogál. — Jól van — fe­leli a fiatalasszony — hívhatja a fiát. Erre a néni me­gint az utca vége felé int. A lovas­kocsik sora mögül vajszínű Opel-Re- kord gördül elő, simán, elegánsan és a platinaszőke vevő meg a két gi- da beleül. Én meg megiszok egy fröccsöt és jövő héten elmegyek kecskepás ztomak. <—y)

Next

/
Thumbnails
Contents