Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-29 / 151. szám
1965. JÜNIUS 29. 4 napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1965. június 25-i ülése (Folytatás az 1. oldalról) Kállai Gyula elvtárs vezetésével a Román Munkáspárt Központi Bizottság meghívására magyar pártdelegáció tanácskozott Bukarestben a Román Munkáspárt Központi Bizottságának Gheorghe Apostol elvtárs vezette küldöttségével. A Központi Bizottság az elvtársi légkörben lefolyt tanácskozásokat hasznosnak, eredményesnek minősíti. A tárgyaló felek megállapodtak a pártközi, a gazdasági és a kulturális kapcsolatok kibővítésében; a konkrét tennivalók tanulmányozására és intézkedésekre vonatkozóan közös elhatározásra jutottak. Teljes egyetértésben hangsúlyozták az imperializmus elleni közös fellépés fontosságát és hogy további erőfeszítéseket kell tenni a két párt közötti baráti viszonynak. a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom egységének erősítéséért. Biszku Béla elvtárs, a Központi Bizottság titkára beterjesztette a PB javaslatát a Központi Bizottság 1965. második félévi munkatervéről. A Központi Bizottság a második félévi munkatervre vonatkozó javaslatot egyhangúlag elfogadta. Kádár János elvtárs, a Központi Bizottság első titkára a Politikai Bizottság megbízásából szervezeti és személyi változásokra tett előterjesztést. A Központi Bizottság a javaslatokat magáévá tette és a következő egyhangú határozatokat hozta: A párt vezető szerepének erősítése megköveteli, hogy a vezető testületeken belül jobb munkamegosztással javítsuk a párt elvi-politikai irányító és szervező munkáját, a végrehajtást a párt és állami munka, a társadalmi tevékenység minden területén. Ezért a Központi Bizottság javasolja a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének és az Elnöki Tanácsnak: Kádár János elvtársat mentsék fel a Minisztertanács elnökének tisztsége alól, hogy teljes idejét a KB első titkári beosztással járó feladatainak szentelhesse. Az országgyűlésnek javasolja, hogy Kádár elvtársat válasszák meg az Elnöki Tanács tagjának. Dr. Münnich Ferenc elvtársat saját kérésére, egészségi állapota miatt mentsék fel államminiszteri megbízatása alól és érdemeinek elismerésével helyezzék nyugállományba. Pap János elvtársat más- irányú, fontos pártmegbízatása miatt mentsék fel a Minisztertanács elnökhelyettese megbízása alól. A Központi Bizottság javasolja, a Minisztertanács elnökévé nevezzék ki Kállai Gyula elvtársat, a Politikai Bizottság tagját, a Minisztertanács jelenlegi elnökhelyettesét. Az elhalálozások következtében megüresedett helyek betöltésére a Központi Bizottság a póttagok közül a teljesjogú tagok közé beválasztja: Csáki István elvtársat, a Szolnok megyei pártbizottság első titkárát Méhes Lajos elvtársat, a KISZ KB első titkárát. EGYES PARTTISZTSÉGEKRE VONATKOZÓ HATÁROZAT: A Központi Bizottság: Nemes Dezső elvtársat, a Politikai Bizottság tagját felmenti a Központi Bizottság titkári megbízatása alól és kinevezi a Párttörténeti Intézet főigazgatójává. Komócsin Zoltán elvtársat, a Politikai Bizottság tagját felmenti a Népszabadság szerkesztő bizottsága vezetőjének tisztsége alól és megválasztja a Központi Bizottság titkárának. Gosztonyi János elvtársat felmenti a Központi Bizottság osztályvezetői megbízatása alól és kinevezi a Nép- szabadság szerkesztő bizottsága vezetőjének. A Központi Bizottság más fontos megbízása miatt felmenti Gáspár Sándor elvtársat, a Politikai Bizottság tagját a budapesti pártbizottság első titkári tiszte alól. A Központi Bizottság elhatározza továbbá: Németh Károly elvtársat felmenti a Központi Bizottság titkári megbízatása alól és javasolja, válasszák meg a budapesti pártbizottság tagjává és első titkárává. Javasolja, hogy Pap János elvtársat, a Központi Bizottság tagját válasszák meg a Veszprém megyei pártbizottság tagjának és első titkárának. A Központi Bizottság a megtárgyalt kérdésekben egységesen foglalt állást és a további munkára vonatkozóan megfelelő határozatokat hozott. Algériai helyzetkép Az Algériai Dolgozók Általános Szövetsége vasárnap nyilvánosságra hozott határozatában állás foglalt a június 19-i rendszerváltozással kapcsolatban. A határozatban főleg azt tartja fontosnak tisztázni, hogy a szakszervezeti szövetség „állhatatosan kitart az önigazgatás és az ennek keretében végrehajtandó demokratikus szocialista építő munka mellett” és sürgeti az élcsapat FLN párt megszilárdítását. A szakszervezeteknek fontos szerepet kell betölteniük az ország jövőjében, mert vannak még problémák, amelyek nem nyertek megoldást, s ezek közé tartoznak a gazdasági problémák is — hangzik a határozat. Ben Bella nevének említése nélkül állapítja meg a szakszervezeti központ, hogy a párt gyengesége, a demokratikus centralizmus elhanyagolása ás a kollegialitás hiánya lehetővé tette a személyi hatalom megerősödését és antidemokratikus módszerek alkalmazását. Hozzáteszi azonban, hogy a korábbi rendszer negatív vonásai mellett a dob gozóknak voltak vívmányai, mint például az önigazgatásra vonatkozó rendeletek, az Algíri Charta és a szakszervezetek alapszabályzata. Ahhoz, hogy június 19-e valóban egy új korszak megnyitását jelentse, biztosítani kell a kipróbált, harcos aktívák közreműködését, akik bátran | kifejtik véleményüket és bizonyítékát adták a szocializmushoz való ragaszkodásuknak. és gondoskodni kell arról, hogy a politikai életben ne jussanak szerephez a karrierista és opportunista elemek, amelyek felelősek az intézmények tekintélyének hanyatlásáért — • hangsúlyozza a szákszervezetek határozata, amely végül követeli, hogy az élcsapat FLN párt tagjai főleg munkások, parasztok és forradalmi értelmiségiek legyenek. Sekou Touré guineai elnök — mint a guineai rádió közölte —, pártjának, a demokrata pártnak AJ -ériával kapcsolatban hozott határozatát kommentálva kijelentette, hogy az algériai válto- 7-Sc* nem fogadhatják közömbösen, mert Guinea sorsa szorosan összefügg Algéria sorsával. Hangsúlyozta, hogy az algériai—guineai együttműködés alapja történelmi jellegű és ezért nem is változik meg. Sekou Touré méltatta Ben Bella érdemeit és felhívást intézett az Algériai Forradalmi Tanácshoz. hogv gondoskodjék Ben Bella életének biztonságáról. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára, a párt egy vidéki szervezetének ünnepségén Bou- ches-du-Rhone megyében mondott cs ennek ’lentette: „óva-ko- hogy beavatkoz7 Algéria be!s* !!•—elbe, k érkeze'' érte-l «ülések ,aI?Pjá? .»*«.? vé1lc'( menyük fejezzük ki. hotrv síuvos csaPas erte az új Algéri, öfy« a "éP*k nemzeti adj t galmát a 'ínlus, 19;’ alge-, rial államé:"1"^ A Fran-| cia Kommif .sta . P r< ^?'\ lidáris • "\7in . k'*" akik kü„ . nyomás mécs“', ...... ... , . . behorf azért, hogy a , tek és elsősorb;1?, . , elnök visszanyer ■»‘J** | ságukat”. j A kairói Ai Ahramí1^^? azt írja. hogy a tunéziá 7^^ csatlakozott az izraeli _,4jl és a damaszkuszi laook - \rjZ ellenes rágalomhadjáraták ’ amely azzal vádolja EgyiN*»| mot, hogy része van az Al-j girban legutóbb rendezett és Ben Bellát támogató tüntetésekben. A rágalmazók azt állítják, hogy az Algériában dolgozó egyiptomiakra hárul a felelősség az afroázsiai értekezlet céljaira kijelölt éüü- letben történt bombarobbanásért. A kairói lap meglepőnek tartja, hogy ez a kampány tovább folyik, habár az algériai hatóságok közölték, , hogy az algériai fővárosban lezajlott legutóbbi események j kapcsán egyetlen egyiptomit sem tartóztattak le. Az elhalasztott afroázsiai csúcsértekezletről A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének ülése A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége június 28-án Erdei Ferencnek, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának elnökletével ülést tartott. Az ülésen Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának II Szakszervezetek Országos Tanácsának illése A Szakszervezetek Országos Tanácsa június 28-án ülést tartott. Az Országos Tanacs az elnökség javaslatára Somogyi Miklós elvtársat, kérésének helyt adva, érdemeinek el :s1-erese mellett felmentette a SZOT elnökének tisztsége a'.ól és nyugállományba helyedé. A SZOT elnökének a Szak- <; vezetek Országos Tanácsa 3 :u yó János elvtársat, a SZOT eddigi főtitkárát válasz- torta meg. A Szakszervezetek Országos Ten ácsa főtitkárának Gáspár Sándor elvtársat, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikái Bizottságának tagját választotta meg. A Szakszervezetek Országos Tanácsa határozatait egyhangúi? g hozta. A Budapesti P rtbizottság: ülése A Budapesti Pártbizottság június 28-án ülést tartott. A pártbizottság magáévá tette a Magyar Szocialista Munkási- párt Központi Bizottságának javaslatát; Gáspár Sándor elv- társat más, fontos politikai megbízatása miatt — felmentette első titkári tisztségéből és Németh Károly elvtársat megválasztotta a Budapesti Pártbizottság tagjává és első titkárává. első titkára ismertette a Központi Bizottság június 25-i ülésének határozatait és a kormányban végrehajtandó személyi változásokra vonatkozó javaslatait. Kinevezés A forradalmi munkás-paraszt kormány dr. Királyi Ernőt földművelésügyi miniszterhelyettesi tisztsége alól felmentette, — egyidejűleg Klenczner Andrást földművelésügyi miniszterhelyettessé kinevezte. Győr slista az 1965. június 28-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 23. játékhét szelvényei vettek részt: 078 066 Trabant 601 tip. személy- , 6 795 756 óra gépkocsira utalvány 081 785 utalvány 083 693 utalvány 086 852 karóra 096 125 porszívógép 103 770 utalvány 108 066 fényképezőgép 111 938 háztartási kisgépesítés 115 948 óra duó 130 989 televízió 134 021 óra és utalvány 136 662 utalvány 152 893 külföldi társasutazás 154 262 éléskamra ut. 156 108 modern otthon gépei 1 000 411 perzsaszőnyeg 5 359 579 lemezjátszó 5 364 982 lemezjátszó 5 367 132 külföldi társasutazás 5 377 359 televízió 5 380 036 szőnyeg 5 382 740 rádió 5 383 232 modern otthon gépei 5 383 553 rádió 5 399 343 televízió 5 419 149 fényképezőgép 5 420 491 éléskamra ut 5 421 123 utalvány 5 424 855 Balatonalmádiban felépülő kertes üdülőlakás beépített bútorokkal két beverövel, s négy székkel 6 601 268 rádió 6 612 571 óra trió 6 613 250 Óra 6 617 948 éléskamra ut. 6 621 187 porszívógép 6 624 946 televízió 6 631 772 utalvány 6 637 728 Óra 6 645 655 rádió 6 655 719 camping-felszerelés 6 662 687 rádió , 6 663 366 Balatonalmádiban felépülő kertes üdülőlakás, beépített bútorokkal, két heverővei és négy székkel 6 666 339 utalvány 6 672 485 rádió 6 672 490 televízió 6 683 242 óra 6 683 251 porszívógép 6 688 285 óra 6 700 156 utalvány 6 706 633 óra 6 715 825 óra trió 6 717 256 motorkerékpár 6 742 890 porszívógép 6 745 795 utalvány 6 755 684 óra trió 6 766 598 televízió 6 774 547 fényképezőgép 6 782 810 televízió 6 787 551 háztartási kisgépesítés 6 808 762 utalvány 6 822 791 lemezjátszó és ut, 6 828 077 éléskamra ut. 6 850 033 rádió 6 852 928 külföldi társasut. 6 856 596 rádió 6 858 404 rádió 6 860 529 varrógép 6 860 911 fényképezőgép 6 861 112 rádió 6 862 720 rádió 6 864 605 lemezjátszó és ut. 6 869 676 háztartási kisgép 6 875 577 fényképezőgép 6 877 903 fényképezőgép 6 878 413 tv 6 884 932 motorkerékpár 6 892 227 porszívógép 6 896 721 rádió 6 915 429 fényképezőgép 6 928 811 utalvány 6 948 055 éléskamra ut. 6 960 945 éléskamra ut. 6 966 313 rádió 6 969 269 háztartási kisgépesítés 6 969 492 óra 6 970 406 utalvány 6 973 404 lemezjátszó és ut. 6 985 593 Óra 7 016 170 tv 7 045 131 utalvány 7 054 858 utalvány 7 055 880 óra duó 7 059 371 tv 7 065 334 karóra 7 073 448 óra duó 7 081 377 óra duó 7 086 293 modern otthon gépei 7 101 096 külföldi társasut. 7 102 895 utalvány 7 114 965 utalvány 7 118 106 rádió 7 128 393 háztartási kisgépesítés 7 130 252 óra duó 7 133 304 tv 7 138 664 óra és ezüstáru ut. 7 364 027 utalvány 7 365 739 utalvány 7 382 662 küföldi társasut. 7 394 745 éléskamra ut. 7 408 849 camping felszerelés 7 415 726 óra 7 425 471 tv 7 439 146 éléskamra ut. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertesnek a szelvény fogadási szelvényrészét július 20-ig kell eljuttatnia a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályának (Bp.; Nádor út 15). Vasárnap este és hétfőn reggel ismét több külügyminiszter utazott el a még ünnepi köntösét viselő Algírból, miután szombaton éjjel végleges döntés született az afro- ázsiai külügyminiszteri es csúcsértekezlet november 5-re halasztásáról. Egy vasárnap esti sajtóértekezleten Ali Bhutto pakisztáni külügyminiszter beszámolt annak a döntésnek megszületéséről, amelynek nyomán az utolsó pillanatban elmaradt a külügyminiszteri értekezlet ég megszületett a határozat a csúcsértekezlet elhalasztásáról, annak ellenére, hogy Algéria és több más ország köztük Kína. mindent megtett a találkozó megtartásáért, A pakisztáni külügyminiszter, aki szombaton érkezett Londonból, a nemzetközösségi értekezletről, kulcsszerepet játszott a kulisszák mögötti tárgyalásokon. Bhutto sajtóértekezletén kijelentette, hogy kormánya Ben Bella leváltása után határozta el, hogy javasolni fogja, keressenek új időpontot, tekintettel az algériai kormányváltozásra és nyugtalanságra. 1 Pakisztán azért indítványozta. hogy a külügyminiszteri értekezletet egyáltalán ne tartsák meg és a döntést utalják vissza a 15-hatalmi előkészítő bizottság elé, mert ha szombaton megnyílik a külügyminiszteri értekezlet, de aztán nem hoz világos határozatot, automatikusan megszűnt volna az előkészítő bizottság is. Ez visszaforgatta volna az óramutatót a djakartai külügyminiszteri értekezletig, amelyen elhatározták a második afróázsiai csúcstalálkozó összehívását, s újból megkezdődhetett volna a vita, hogy kik hívják össze az értekezletet. (Mint ismeretes, az algíri értekezletre személyesen Ben Bella hívta meg a kormányfőket.) Az AFP kommentárja megállapítja, hogy miután három7 napi zűrzavar után a külügyminiszterek hazatérnek országukba, Algéria és Bumedien négyszemközt marad egymás- vsai abban a bizonytalan légkörben, amelyben még senki sem volt hajlandó kijátszani kártyáit. A Pravda álláspontja A szovjet sajtóban az első állásfoglalás, amely az algériai eseményeknek az afroázsiai értekezletre gyakorolt hatásával foglalkozik, hel-esli az értekezlet elhalasztását anélkül, hogy az agériai 'kemények jellegének kérdésében állást foglalna. „Az előkészítő bizottság döntése, amelyet az Algériában kialakult helyzet diktált, kétségkívül előmozdítja az e-ység és a kölcsönös megértés erősödését az afrikai és ázsiai országok népei között” — állapítja meg a Pravda kü- löntudósítói hármasa Algírból keltezett első jelentésében, amelyet a lap hétfői száma közöl. Kairói tárgyalások A Kairóban tartózkodó Sukarno indonéz elnök és Csou En-laj kínai miniszterelnök vasárnap délelőtt megbeszélést tartott Nasszar egyiptomi elnökkel az afroázsiai értekezlet elhalasztásáról. Kedden az Algírból visszatérő külügyminiszterek bevonásával újabb megbeszélést tart a három ország vezetője. Hétfőn Pakisztán elnöke, Ajub Khan is Kairóba érkezett. hogy bekapcsolódjon az EAK fővárosában folyó „kis csúcstalálkozóba”. Vasárnap este visszaérkezett Kairóba Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere. Vietnamban fokozódik a partizánok tevékenysége Dél-Vietnamban a szabadságharcosok tovább fokozták tevékenysésüket. Hétfőn a kora hajnali órákban a partizánok fél óra alatt 40 gránátot lőttek ki a Saigontól 320 kilométerrel északra levő Nha Trang-i támaszpontra, amely Saigon és Da Nong között az amerikai és a dél-vietnami kormánycsapatok legfontosabb bázisa. A támaszponton nagy- mennyiségű hadianyag, egy repülőiskola és különleges rendeltetésű egységek kiképző tábora található. A bázis repülőterén állandóan sok délvietnami és amerikai repülőgép állomásozik. Első jelentések szerint a partizántámadás következtében egy dél-vietnami helikopter elpusztult és egy amerikai szállítógép erősen megrongálódott. Több más szállító- és harci repülőgép szintén megsérült. A támaszponton levő dél-vietnami parancsnokság hat katonája megsebesült.. ■. A szabadságharcosok a Nha Trang elleni támadással szinte egyidőben aknákkal árasztották el a Da Nang-tól 64 kilométerre délre fekvő Nghia Hanh-ban létesített dél-vietnami katonai parancsnokságot. Egy dél-vietnami katona meghalt, két másik megsebesült. Ugyancsak megsebesült a parancsnokságra beosztott két amerikai tanácsadó is. Amerikai repülőgépek va5 sárnap délután 60 bevetésben támadták Tuo Marong járási székhelyét, amelyet a szabadságharcosok szombaton foglaltak el. A Reuter jelentése szerint a dél-vietnami kormánycsapatok elmenekültek a városból. A dél-vietnami parancsnokság az amerikaiak tanácsára egyelőre lemondott arról a tervéről, hogy a város visszafoglalására akciót indítson. Az UPI jelentése szerint a partizánok a hétfőre virradó éjszaka Saigontól mindössze 20 kilométerre lelőttek egy amerikai repülőgépet, amely ismeretlen célú bevetésről volt visszatérőben egy Saigon melletti katonai repülőtérre.