Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-27 / 150. szám
8 napló 1953, JÜOTÜS CTFélidő a kézilabda NB l.-ben Jól szerepet a Bányász női és férfi csapata A Dózsa még nem biztosította bentmaradását ' A baranyai kézilabda sport három reprezentáns MB l-es csapata befejezte a tavaszi bajnoki küzdelmeket. Az a körülmény, hogy az élvonalban két férfi és egy női csapat, tehát három együttes kép viseli a megyét, ez nár magában is az utóbbi évek nagy fejlődésének kézzelfogható eredménye. A csapatok szereplését is pozitívan kell értékelni. A női kézilabda NB l-ben azt látjuk, hogy az élen az Európa Kupéban kiválóan helytálló . bajnokcsapat, a Bp. Spartacus áll. es a Pécsi Bányász tőlük mindössze kétpontos hátrányban a harmadik helyen! Ilyen teljesítménnyel vidéki csapat nem dicsekedhet. Igaz ugyan, hogy a Győri ETO nyert már bajnokságot is, de most örül, hogy ha megkapaszkodhat maid valahol a tabella alján. A pécsiek évek óta az élcsoporthoz tartó ,nak. számolnak mindenütt ezzel a csapattal, és ha nagyon visszagondolunk az idei tavasz eseményeire, az őszi VB miatti váratlanul igen kedvező sorsolásra, bizony nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Pécsi riányász álljon az élen és a pesti ..nagyok” csak egy-két helyivel mögötte' sorakozzanak. RENDBONTÁS ÉS BALSZERENCSE A fentiekhez persze elkelt volna egy kis szerencse is, ezért a női gárda eddigi teljesítményével valóban elégedettek lehetünk. Ha a • szerencsét, vagy annak hiányát említjük, többek között a Komlón lejátszott Spartacus elleni minimális vereségre gondolunk és arra. hagy ha ez a rendkívül fontos meccs Pécsújhegyen kerül sorra . . . Persze az már nem bal- szerencse, hogy a bányászrendezők nem takarították ki a pályáról azt az egy-két rendbontót, aki a négyforintos jegyért a jelek szerint valóban „eladta” ennek a rokonszenves gárdának a tavaszi első helyezését. Ennek ellenére újból kihangsúlyozzuk. hogy a Pécsi Bányász harmadik helyét és megszerzett pontjainak számát a tavalyi szervezések után valóban élvonalbeli teljesítménynek tekinthetjük. Ha láttunk is mérsékeltebb formákat, á támadójáték terén feltétlenül dicséretreméltó az az eredményességet igazoló 110 gól, a legtöbb a női NB I-ben. amitől a bajnok ..Szpari” 16 góllal lemaradt. A férfiak mezőnyében — mint látluk a tabelláról — a bajnoki címért külön versenyt vív a Bp. Honvéd és a Bp. Spartacus, de mögöttük egy játékban, pontokban meslehetősen kiegyensúlyozott középcsoport foglal helyet, amelvbe a Bányász is felküzdötte marat és 13 pontjával a hatodik helyen várja az őszi folytatást. — Egy nagyon kicsivel magam is többéi vártam a fiúktól. Elsősorban p rsze ami a bajnoki pontok számát illeti. Mert a pályán mutatott játék tekintetében a Martfű és az Újpest elleni mérkőzéstől eltekintve, a várakozásnak megfelelően fejlődött a csapat. SZERKEZETI VÁLTOZÁSOK Pálfay András edző fentj „önbírálatával” egyet .ehet érteni. De valamit hozzá kell tenni a reklamált elmaradt 3—4 ponthoz fűződő magyarázatként. A bányászok csapata apró szerkezeti változásokon ment át, aminek eredményei majd inkább később jelentkeznek. Azokra a fokozatosan be épített újakra, fiatalokra gondolunk — Baloghra, Szabó Bélára és Nagy Lászlóra többek között — akik egy-két találkozón, elsősorban a tavaszi évadot '.áró Vasas elleni mérkőzésen már érett, NB I-es játékosoknak tűntek. A lelátóról figyelve a bányászfiúk erőteljes játékát, az volt a meglátásunk, hogy ez a csapat hétközben is alapos, derék munkát végez. A feltevés helyességét a vezetők igazolták és eredményei a pály&n már jelentkeztek is. Gondolunk például arra, hogy az elmúlt évekhez képest egyre több pontos és gyors indítás fejeződött be remek lövéssel, közülük több góllal és- ha csak egy kicsit is több szerencse kíséri ezeket ... itt most azt a 3—4 pontot említhetnénk mi is, amiről az edző beszélt. Ha már munkatervről tettünk említést, nem tudjuk, hogy ezen a téren újoncunk, a Pécsi Dózsa mennyiben valósította meg tavaszi elhatározásait. Nemcsak arra a két bajnoki pontra gondolunk, amellyel még közelről sem sikerült biztosítaniok a bentmara dást, de anelyért sok-sok szurkolóval együtt magunk is szívből szurkolunk nekik. Nemcsak a pontokkal, a játékkal is leverték egy-kétszer azt a mércét amit nem mi, hanem nyilván ők tettek fel maguknak. RAJTAÜTÉSSZERŰ TÄMADÄS Az NB n-ben a gyors indításokon alapuló rajtaütésszerű támadások jelentették a csapat erényeit. Nos, ezen a téren most is általában jó osztályzatot érdemelnek a pécsi lilák. Ezeket azonban más támadó elemekkel kellett volna sikeresebben keverniük. Gondolunk arra, hogy a fal előtti játéktik túlzottan is középre tömörült. Keveset foglalkoztatták, vagy csak ötletesen, a szélsőket, pedig például a jobbszélső Kisstől olyan pompás gólokat is láttunk, amilyeneket kevés hasonló szerepkörben küzdőtől az NB l-ben. Védekezésben kemény volt ugyan a csapat, de az átlagosnál kevesebb labdát szereztek meg a saját kar>u előtt. Nyilván ezek okozták — és ez a pálya széléről is feltűnt, — hogy a dózsás-fiúk között a küzdőtéren nem volt meg mindig az összhang, az egyébként szükséges megértés, és akik közel álltak a korláthoz, ennek gyakori hallható jeleit is észlelték . .. BIZALOM ÉS ÖNBIZALOM Pedig a Pécsi Dózsa legénységét is érettnek, képességekben megfelelőnek tartjuk az NB I-es küzdelmekre. Tapasztalt, idősebb játékosok mellett tehetséges fiatalokat vetettek be és tartalékgárdájuk első helyen áll a megyei bajnokságban! A személyi feltételek tehát adva vannak a sikeresebb őszi folytatáshoz, amiben a szurkolók is bíznak. Ehhez persze nem elég a szurkolók bizakodása. A játékosok önbizalmára is szükség van. És igen alapos, mindenre kiterjedő és minden játékosra közel egyformán váró hétközi munkára is. Tóth ZoUán. Mai sportműsor Labdarúgás• - NB 11. mérkőzések: Pécsi Bányász—Veszprémi Haladás. Pécsújhegy 15.00, Győri Dózsa—Pécsi BTC, Győr 15.00. Nb 111. mérkőzések: Mohácsi TE -Ércbányász- SC, Mohács 15.30, Keszthelyi Haladás—PEAC, Keszthely 14.30. Megyei mérkőzések: Postás—Pécsszabolcs. Postás-pálya 9.30, Dinamó—Vasas I. Bányász; Pécsbányatelep 10.00. Kinizsi- Szikra, Helyiipar-pálya 8.30, Hidas—Helyiipar, Hidas 17.00, Bóly —Mágocs, Bóly 15.30, Előre—Siklós, PVSK-edzőpálya i0.00. NB tartalékmérkőzés: BTC—Dombóvári Spartacus, BTC-pálya 9.00. Atlétika: Megyei felnőtt és ifjúsági bajnokságok versenyei, PVSIC-pálya 9.00. Háromtusa: Béke Kupa csapat- bajnokság második fordulója, Dunaújváros 9-00. Röplabda: NB n. mérkőzés: PEAC—MAFC, női, Budapest 10.00. Kerékpár: Guttenberg-eml ékverseny, Eger—Budapest útvonalon a Pécsi Spartacus versenyzőinek részvételével. Rajt: Eger 8.00. Tenisz: Az országos vidéki felnőtt egyéni bajnokságok versenyei a legjobb pécsi teniszezők részvételével. Szombathely 8.00. Torna: Városok közötti nemzetközi viadal: Pécs—Eszék férfi és női utánpótlás verseny. Tanárképző Főiskola 9.00. Vízilabda: Vidéki A-osztályú mérkőzés: Debreceni VSC—Pécsi Ércbányász, Debrecen 10.00. Úszás: Megyei ifjúsági bajnokságok versenyei és gyermek seregszemle, Siklós 16.00. természetjárás: Mecsek Kupa tájékozódási verseny második napja, Mecsek 8.00, Modellezés: A sebességi hajó- modellek bajnoksága az MHS rendezésében, orfűi tó 10.00. CRUIMDFOCI mm ama A kezdők mai rovatában a küló íféle játszmavégződések alapeseteinek témáit kezdjük meg. Felhívjuk azonban kedves Olvasóink közül azokat, akik az eddigi rovatainkat figyelemmel kísérték és a kezdők anyagával rendszeresen, hétről hétre foglalkoztak, hogy úgy az eddigi, mint az ezután következő .alaptételek” a sakkozás ABC-jét képezik. újra és újra vissza kell tehát térni az eddig tanultakra, gyakorolni kell a különböző állásokból a legjobb mego1dósokat, mert enélkül, vagy csak félig elsajátított alapismeretekkel később eredményesen játszani nem lehet. Közismert az a humoros jellemzés, hogy „nem elég a sakkot csak szeretni, hanem tudni is kell’. Ehhez a tudáshoz azonban csak a következetes és tudatos játék segít hozzá. Ró'-*-! lünk szűkreszabott terjedelme teszi lehetővé, hogy egyegv témával -hosszabban foglalkozunk — bár sokszor indokolt és szükséges volna —, sőt diagrammos példákkal segítsük elő a könnyebb megértést, de soha ne mulassza el a kedves Olvasó a sr'.rV vbiát elővéve, a gyakorlatban utánajátszani azokat az alap- he vze^ket és változatokat, amely Smt tömören fogalmazott anya- g- ■ y-or} ismertetünk. Anyásunk következő folytatásaiban a gyalog játékát ismertet- jüv jvalog. majd könnyű, ill. ne- h tisztek ellen, ezután a tiszte’ egymás elleni játékával fog- la • nk. E'-’v O'ALOC táTÉKA egy GYAT.CC ellen Gyakori játszmavéeződés az 'V'hv ■ világos Kf3 'c/v. e4. sötét Kdfí gy. eb A gyalogok egviríssal szemben állnak, akadályozzák egymás mozgását, a ki- rálv-.k oedig tettrekészen menetiül: '-’vezkednek el- Nyilvánvaló, hogy nyerésre csak az a játszó f ; gondolhat, amelyik az ellenfél gyalogját eltávolítja a már ismert módon saját gyalogjának bevitelével azt tisztté tudja változtatni. Amíg a két király mel- 'ett mind a két fél gyalogja játékban van, az oppozíció szabályait nem lehet alkalmazni; mert a gyalogok valamelyike ebben akadályt képez. A játék látszólag legegyszerűbb változata a következő. 1. Kg4, Ke6 2. Kg5. Sötét most saját gyalogja miatt nem léphet az e5-ös oppozícióba, ezért át kell engednie az „f” vonalat. 2. —, Ke7 3. Kf5. Kde 4. Kf6. Itt sötét nem tudja tovább védeni a gyalogját, mert ő következik a lépéssel, a gyalogja mellé nem léphet 5d-re a világos gyalog ütőköre miatt, viszont eltávolodása esetén világos üti a gyalogját. Igenám, de azt már tudjuk, hogy a királyával támogatott gyalog sem nyerhet, ha a védekező király el tudja foglalni az oppozí- ciót. És ha fenti állásban erre ügyelve, megfontoltan játszik sötét, tehát ha menteni igyekszik a menthetőt és kicsikarni a döntetlent, akkor 4. —, Kd7! 5. Ke5:. Ke71 lépés után a játék döntetlen, mert a sötétnek sikerült a szembenállást megvalósítania. Idáig ez ,,kézenfekvő” játék volt, a lépések „nyilvánvalóan” következtek. Sötétnek azonban van más védekezése is, mert. tegyük fel. hogy nem akar a gva- íog feladásával beletörődni a döntetlenbe, hanem nyerésre törek szik. Elkezd tehát taktikázni és nem engedi a gyalogja mellől kiszorítani magát, úgy, hogy az védtelen is maradjon. Tehát: alapállás a fenti. 1. Kg4, Kc5H Jól nézzük meg ezt az állást. A kezdő, vagy meggondolatlan sakkozó Örömmel venné tudomásul, hogy sötét király távolodott a gyalogjától nosza indulás a sötét gyalog mellé és azt leütve szabad az út! Próbáljuk csak meg?! 2 Kf5?. Kd4!! és világos a kapkodásának áldozata lett, mert most ő következik lépésre és gyalogjától kénytelen eltávolodni, mire sötét a 3. lépésben nemcsak leüti azt, hanem saját gyalogját az alapsorba be is segíti, ugyanis világos király az elfoglalt helyzete folytán nem tudja kialakítani a döntetlent biztosító oppozíciöt Tanulságos helyzet! Foha nem szabad egyetlen lépést sem tenni gondolkodás nélkül, bármilyen „nyilvánvaló” legyen is az, mert pillanatok alatt a játszma vesztését eredményező, meg- l lepő helyzet alakulhat ki! IA tavaszi idény után, az őszi idény előtt Beszélgetés Orczifalyi Istvánnal, a Dózsa edzőjével Mi tehát a helyes lépés az í. Kg4, Kc5 után? Sötét nyilván azt várja, hogy előbb a világos király lépjen a gyalogja mellé. Ha viszont világos király ugyancsak várakozó lépéssel kivárja, ) amíg sötét ugyanezt kezdemé- nyezi, akkor sötét előbbi helyze- < téhez hasonlóan nyert ügye van. Lássuk: 2. Kg5, Kd4?? 3. Kf5 és világos nyer. Nem kell azonban sötét királynak a 2. Kg5 után. d4-re lépni. Ebben a helyzetben1 ugyanis már nem a támadás, hanem a védekezés, vagyis a döntetlenre mentés a feladata, ezért1 vissza kell vonulnia és ezek után ‘ hadd vesszen a gyalog, az oppo-1 zícióval döntetlen a játék. Még-' pedig: 2. Kg5, KdG 3. Kf6. Kd7!' 4. Ke5:, Ke7 és döntetlen. A fenti alapállás elemzését leg-« közelebbi rovatunkban folytatjuk. A kezdők ti. sz. feladványa az alábbi kettes. Oscar BLUMENTHAL österreichische Schachzeitung 1875. Világos: Kft VaS. Ff7, Hg2 (4 figura) Sötét: Kg4 Világos indul és a második lépésben mattot ad. Tizennyolc éve áll kihasználatlanul a Nagy Lajos Gimnázium udvarán létesített úszómedence. Hányszor írtunk róla, az illetékesek, a tanács és sportszervek éveken keresztül foglalkoztak üzembehelyezésével. Amikor pénz volt a rend- behozatalhoz nem volt kivitelező vállalat. Amikor kapacitás volt, nem rendelkeztek az illetékesek megfelelő költségvetéssel. Hosszú huzavona után végre ez év tavaszára elkészült az uszoda. Rendbehozták, üzemképes állapotban a kivitelező vállalat át is adta. Hetek óta azonban üres az úszómedence. Nincs gazdája. Nincs, aki üzemeltesse. A Nagy Lajos Gimnázium a fürdővállalatra borítja az üzemeltetés gondját, a fürdővállalat azonban elzárkózik ez elől, költség- vetésébe nem szervezték be az uszoda üzemeltetését, nincs rá béralapjuk, létszámkeretük. A tanács illetékesei szeretnék, ha a sportszövetség üzemeltetné. A strandidény beköszöntött. Végre jó idő van. Kedvező fürdőzésre, napozásra. Kár lenne, ha nem találnának megoldást az illetékesek, a Nagy Lajos Gimnázium uszodái ínak üzemeltetésére. Nekünk van erre vonatkozóan egy javaslatunk: a sportszövetség vegye kezébe az uszoda ügyét, mint a legilletékesebb és a városi TS nyissa meg az uszoda kapuit a diákok, a fiatalok előtt. Uszó- oktatásra nagyszerűen fel lehetne használni, de úgy érezzük, a versenysport is csak nyerne vele. — hi — Még a legderülátóbb Dózsa> szurkolók sem számítottak csapa- ! tűk ilyen kitűnő tavaszi szerep> lésére. Az együttes az előkelő ; negyedik helyen áll a bajnoki > táblázaton, minden nás vidéki > csapatot megelőzve. A Bp. Hon- I vádtól elszenvedett 8:1 arányú j vereség mellett Szegedtől, Tata- ; bányától és Győrtől Idegenben > 1:0 arányban maradtak alul a ! Illa-fehérek, az FTC, a Vasas és > a Komlói Bányásszal szemben J döntetlent harcolt ki a Dózsa, a > többi csapat elleni mérkőzés után 1 pedig győztesként hagyták él a ! pécsiek a pályát. Régen szerepelt } ilyen eredményesein a lila-fehér j együttes. A csapat edzőjével, Or> czifalvi Istvánnal beszégettünk > tavaszi szereplésről, a játékosok } első félévben nyújtott teljesítmé- j nyéről, az őszi idényre történő | felkészülésről, az együttes előtt 1 álló feladatokról. — Ml volt a Dózsa célkitűzése a tavaszi idény ©lőtt? — tettük fel az első kérdést az edzőnek. — A pécsi szurkolók nemcsak »szeretik, de igénylik is a 1ó [ labdarúgást. Nos, mi a szurkolók kívánságának szerettünk volna j eleget tenni, amikor küzdőképes, í technikailag képzett csapat ki- » alakítását tűztük magunk elé. 1 Nagyon örvendetes, hogy a mérSportolók o gátakon l-tÉ ti Ül -0 ' k tü ............ J R & ; «.....1, hí m ^ ü ii i ÉÉt M * 'írt m m Beküldési határidő „Sakkrovat” megjelöléssel július 4-e. vasárnap. A helyes kulcslépést 5 ponttal jutalmazzuk. Jelezni kéll a király válaszától függően a második lépéseket is! A kezdők 10. sz. (Her- lin) kettesének kulcslépése; Kb3l A mohácsi járásban a súlyos. több hete tartó árvízveszély miatt a sportban is kényszerszünet állt be. A sportolók gátakon teljesítenek szolgálatot és a mentési kiürítési munkálatokban vesznek részt, s folytatnak hősies küzdelmet az árral. De nemcsak a város és a veszélyeztetett területek, hanem az egész járás segít a védekezésben. Amint ismeretes. fokozatosan egész Mohácsi-szigetet kiürítették és így ott teljesen megbénult az élet. s így a sport is. A várossal szembeni szigeten két sportkör működött. Először Homorúd község kiürítésére került sor. Ez magával hozta a homorUdi községi sportkör ideiglenes szüneteltetését és sportolás beszüntetését. Ezt követte az elmúlt napokban Mohácsi-sziget többi részének kiürítése is. így a városhoz legközelebb eső Üjmohács tanya- központot is el kellett hagyni a lakosságnak. Az Üjmohácsi Tsz Sportkör is pihenőre szorult. Mindkét helyen a sportolók élen jártak a gátépítésben és mentési, kiürítési munkálatokban. A sportkörük vagyonát, felszerelését is Igyekeztek a lehetőség szerint menteni és biztonságba helyezni. Különösen Guzsvány István. az újmohácsiak mindenes vezetője járt ebben az élen. De nemcsak a sziget sportját fenyegeti a veszély. hanem a Duna mellett lévő innenső parti Erdőfű és Kölked településeket is. Itt far komoly károkat okozott a Duna áradása. A normális élet megbénításával együtt járt a sport megszűnése is. Dunaszekcső nagyközség sportja is megérzi a közel 90 napos árvízveszélyt és sportolói szintén tevékenyen részt vesznek és helyt állnak a gátépítési. mentési. kiürítési munkálatokban. Természetesen első helyen kellett volna beszélnünk Mohács városáról és annak sportjáról, ahol legnagyobb a veszély. A Mohácsi Torna Egylet labdarúgói, evezősei, ökölvívói, sakkozói, egyszóval összes sportág sportolói, a Spartacus sportolóival összefogva, vállvetve küzdenek az árvíz ellen. Nemcsak a sportpályák kerültek víz alá, hanem a szertárak is, így a labdarúgók, atléták hontalanná váltak. Ugyanígy kiszorultak otthonukból a mohácsi evezősök, sakkozók, játékvezetők, különböző szakszövetségek is, akiknek Mohácson a csónakházban volt a helyiségük, otthonuk. Mindenféle járási bajnokságot, spartakiádot leállítottak és így bizonytalan ideig a járás sportja szünetel. Most minden figyelem és ösz- :e fogás a még mindig kritikus "tűzveszély meg gátlására, a város és a Duna menti községek megmentésére irányul. Pazaurek Dezső kőzések többségén nemcsak haiv coltak, de játszottak is a fiúk. Persze, ehhez megfelelő adottságú és rátermettségű játékosok kellettek. Sikerült az erősítés, megfelelően pótolni tudtuk Dunai H-t» Dankát, Polgárt, Várit. Csapat« játékunk felgyorsult, megerősödött a játékosok küzd ő szelleniő. De ami talán a legfontosabb, sikerült kialakítani a csapat gerincét. Kilenc játékos szinte minden mérkőzésen ott volt a pályán? az összeállítást csak a legszükségesebb esetben, sérülések vagy lényeges forma váltó zás esetén i változtattuk meg. Rapp. Hernádi, Móricz, Vajda és Györkő mind a tizenhárom mérkőzésen j átszőtt* Kincses, Dunai, Gór tizenkettő* Csupák tizenegy alkalommal ja« tott szóhoz* — Hogyan sikerűit végrehajtani a tavaszi tervet? *— Nem vitás, hogy a vártnál lényegesen jobban szerepeltünk, nagyon bízok benne, hogy fiatal* fejlődőképes játékosaink, akik a tavaszi idényben megszokták a többletmunkát, megszerezték a megfelelő rutint, az őszi idény mérkőzésein is helytállnak majd. Feltétlenül javítanunk kell támadójátékunk erején, még gyorsabbá kell tenni csatársorunkat* s fokoznunk kell támadósorunk gólképességét; A tavaszi idényben nem kevesebb, mint 203 edzést tartottunk, ami heti nyolcszor! foglalkozásnak felel meg átlagosan, az őszi idényre már megkezdtük a felkészülést, mindennap kétszer is tartunk edzést. — A sikeres tavaszi idény után milyen reményekkel vág neki a Dózsa az őszi évad mérkőzéseinek? — Nem lesz könnyű a mezőny első felében végeznünk. Hogy mire képes csapatunk az őszi idényben, az m&r augusztusban jórészt eldől, öt mérkőzést játszunk ékkor, a Bp. Honvéd, a Tatabányai Bányász és a Ferencváros ellen a hazai pályán vesz- szűk fél a küzdelmet, Ózd és MTK csapataival idegenben küzdünk meg. Amennyiben sikerül ősszel tíz—tizenegy pontot szereznünk, huszonhat pontunkkal öt ven százalékos teljesítményt nyújtva a bajnoki táblázat középső táján helyezkedhetünk el. A csapat gerince adva van, elsősorban a tavaszi idényben jól bevált csapatra építek. Jétékal- kalmunk az őszi idény megindulása előtt is bőségesen lesz, a Nyári Kupa-mérkőzések mellett, amennyiben továbbjutunk, még három Népköztársasági Kupa-találkozón is részt veszünk. Csapatunk korátlaga 23 év, fiatal, fejlődőképes labdarúgók állnak rendelkezésünkre, akik még sok örömet szerezhetnek a pécsi szurkolóknak. Hegyi István, Uszoda gazdát keres