Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-09 / 108. szám
) MS. MÁJUS 9. napló 3 Változások a Szigetvári Konzervgyárban Ésszerűség és egyéni érdekeltség — Ragyogó eredmények Követésre méltó gyakorlat A rendelkezés lényege a következő: ha például egy tíz fős kollektíva megvizsgálja feladatkörét és úgy látja, hogy azt nyolcán is elvégzik rendes időben és minőségben, akkor a megtakarított munkabérnek fele az övék. A rendelkezés ésszerűségéhez nem férhet kétség, elősegíti a tartalékok feltárását .és közvetlenül érdekeltté teszi ebben a dolgozókat is. A szigetváriak élnek a lehetőséggel A rendelkezés csak a sorompót nyitotta fel, a szabaddá tett úton az üzemeknek kell elindulniok. Több üzemben érdeklődtem, hogy „elindultak-e”.' Sajnos, sehol sem találtam példát, csak a Szigetvári Konzervgyárba«, de ott annál többet. A szigetváriak március elsejétől alkalmazzák minden üzemrészükben az új rendszert, s ameny- nyi munkabért megtakarítanak, annak .fele a dolgozókat illeti pluszként. Az igazgató elmondotta, hogy az éves tervüket pontosan „lebontották”, s minden egység részére meghatározták a havi termelés mennyiségét, az ahhoz szükséges — az érvényben lévő normák szerinti — létszámot és béralapot. A. kísérlet az első hónapban már eredményesnek bizonyult. Vállalati szinten a kö- .vetkező eredményeket érték el márciusban: 15 508 forintot takarítottak meg a béralapból, s ennek felét, vagyis 7754 forintot a megtakarításban részes dolgozóknak juttatták. A gyümölcslé-üzem tevékenysége márciusban;. a meghatáro- 5'-oti.J..;úiúnkáhóz " 3437. órát „utaltak ki” lé 547 forint béralappal. Ennyit a fennálló normák szerint felhasználhatott volna a gyümölcslé-üzem. De éppen a helyes kezdeményezés hatására feladatukat 2777 óra. alatt végezték el és megtakarítottak 4283 forintot. Az üzemrész 55 százalékot kap a megtakarított összegből, — vagyis 2356 forintot. A dolgozók egyénileg, érdekeltségük szerint részesednek: a művezető 167 forintot, az üzemvezető 210 forintot, az üzem írnoka 52 forintot, a 16 dolgozó pedig 1593 forintot kapott, tehát fejenként egy százast, amely a havi keresetüket 8,3 százalékkal emelte; Egyszerű dolgokról van száj A gyümölcslé-üzemben több < dolgozóval beszélgettem, s a í példák sokaságát mondták el; a megtakarítással kapcsolat- ; ban. Az üzemrész kevés lét- < számmal dolgozik, összesen. tizenhatan vannak és a köz-. vetlen felettesük a művezető, j Herner András elmondotta, J hogy eleinte voltak olyan meg- < jegyzések, hogy nem érdemes , foglalkozni az egésszel, mert! minimális az anyagi érdekelt- ; ség. De ettől függetlenül meg- ; próbálkoztak véle. A csarnok végében három < derítőtartály van, amelyben az almaürmös adalékát főzik. Oda zsákokban kell felhordani a cukrot és még tizennyolc < féle fűszert. Eddig egy ember; ezzel foglalkozott A műveze- < tő megváltoztatta a munkamenetet. Nem kért külön embert erre a feladatra, hanem; a gépkezelő felhordta az anya- j got, a gépekre pedig addig a < művezető ügyelt; Egy asszony mesélte: , — Eddig volt egy takarító-, nő is körülöttünk. A takarítás, . nem kötötte le a munkaidejét. | öt is bevettük a csoportba ] rendes dolgozónak, s az amúgy is tízperces gépállás idején, mindenki felsepri, rendbe te- < szi a környékét. Az üzemrész, így is tiszta és rend van. ! Vagy: a csoportvezető eddig j a munkájából csípett el időt; bizonyos adminisztrációra. Je-, lenleg a művezető elvégzi azt,! hiszen jut rá ideje ilyen kis; csoportnál. De amíg ott jár- j kálók az üzemrészben, addig* is hallok véleményeket A szállítómunkások kis targoncákkal hordják az üvegeket. Valaki megjegyzi: „Ez a hidraulikus megoldású kocsi sokkal jobb lenne, mint amaz — mutat a másik kocsi felé —, hiszen annál két emberre van szükség az emelések miatt, de a hidraulikával egy is elegendő”. A prémiumos bérrendszernek másik nagy előnye, hogy a megvalósítása közben szinte kényszeríti az embereket az újításra és az ésszerűsítésre, a jobb munkaszervezésre. A munka végzése közben mindenki — a művezető, az üzemvezető, a szakmunkás és a segédmunkás is — kritikusan nézi tevékenységét és általában az egész munkamenetet Forgatja gondolatait: hogyan lehetne jobban, egyszerűbben? Tárt kapu az újítások előtt Csupán két példát szeretnék elmondani. A készáru-raktárban eddig egy mázsa áru átfutására 1,82 óra volt meghatározva, amire szükség is volt, mert a gyártó üzemekből először a raktárba szállították az árut Ott gúlába rakták, majd onnan címkézésre kerültek az üvegek, aztán a csomagolóba és végül a vagonokba rakták. Ma másképpen végzik ezt a munkát: gyártás után a csomagolóba kerül az áru, másnap pedig a vagonokba. Ez a szervezési intézkedés egy mázsa áru normaidejét az 1,82 óráról 0,93 órára csökkentette és 146 vagon árunál kereken 20 000 munkaórát takarítanak meg, vagyis havonta majdnem 100 dolgozó munkaidejét. Eddig a művezetők azt az elvet vallották, hogy jó, ha egy-két emberrel „többjük” van, mert könnyebben gazdálkodnak. Ma kérik az üzemvezetőit, hogy a felesleges munkaerőt helyezzék másik részleghez, ahol éppen szükség van munkájára. Egy újítás ugyancsak ilyen hangulatban született meg. Id. Horváth Géza segédmunkás sokat járt a zakuszka-gyártó JTaubert György Szigetvárról írja meg, hogy húsz éves és jó céllövő. ^Nem lehet nézni tétlenül, hogyan gyilkolják az imperialisták a vietnami békéé lakosságot’. Majd jelentkezését ezzel zárja: „éljen a proletár nemzetköziség, éljen a béke...“ (A Népszabadság cikkéből) Tauben Györgyöt egy építkezésen találom meg. öt perc múlva egy közeli presszóban, ülünk egy tenyérnyi asztalnál. A fiúnak fakószínű haja van, arcát pirosra égette a nap. Szögekkel kivert, szűk cowboynadrágot visel, mély egészen fehéres a meszes habarcstól. — Régi szigetvári? — kérdem tőle. — Itt születtem — válaszolja, a citromlevet kortyolgatva. — Miért kérte magát Vietnamba? — Szeretnék elmenni. Olvastam, hogy Bulgáriáiban és Kubában is jelentkeztek. Mi sem maradhatunk ki belőle. — Mikor határozta él magát eme a lépésre? — Még márciusban. De csak húsvét után. adtam föl a levelet. — Miért várt olyan sokáig? — Kíváncsi voltam magamra — mondja pelyhező állát simogatva; — Nem akartam elhamarkodni. — Azt írja, jó céllövő. — Igen, a mászó cserebogarat is eltalálom. — Hol tanult meg lőni? részleghez és a gyártás technológiája sem kerülte el a figyelmét. Az asszonyok kézierővel töltötték a papírka hüvelybe az előre elkészített masszát. Egy mázsa zakuszka „tömési ideje” 5.04 óra volt, ezt az időt az ország összes konzervgyárában nem tudták leszorítani. Horváth, aki közismert böllér, bekopogtatott az igazgatói szobába és megkérdezte: — Nem lehetne a zakuszkát hurkatöltővel készíteni? Az igazgató és a műszaki vezetők egymásra néztek és csak annyit mondtak: — Valóban, miért ne lehetne? Id. Horváth Géza javaslatát újításként fogadták el és bevezették. A kézzel hajtható fogas-léces töltővel az 5.04 órás normaidőt 3.77 órára csökkentették. 150 vagonos termelés esetében 17 000 munkaórát takarítottak meg, ami körülbelül 8 ember havi munkája. Az újítást minden magyar konzervgyárban bevezették. Most azon törik a fejüket, hogyan lehetne gépi meghajtásra átalakítani a töltőmasinát; Hás Szemekben is megérné * A szigetvári tapasztalatok és az elért eredmények önmagukért beszélnek. A példa követésre méltó. Gyócsi Margit konzervipari szakmunkás mondta: „Ha pénzt lát benne az ember, szívesen töri magát .;.” Bár szó sincs arról, hogy „törje magát” valaki is, hiszen csak a kihasználatlan munkaidő megszüntetéséről van szó, az olyan tartalékok feltárásáról, ahol eddig erők szunnyadtak. Mert — ugyancsak egyik konzervgyári dolgozó mondta — „miért szöszmötöljünk ott hatan, ahol négy is el tudja végezni a munkát”. A prémiumos bérrendszer adta lehetőséggel élni kell minden vállalatnál, hiszen megéri az egyénnek is, a népgazdaságnak is; Gazdagh István Öt perccel ballagás előtt Riport az első ormánsági gimnáziumból A Sellyéi Gimnáziumban először ballagnak végzősök, és ez az ünnepélyes, megható pillanat sokaknak könnyeket csalt a szemébe. A jelmondataink sohasem azt hirdetik, amilyenek vagyunk, hanem amilyennek lenni szeretnénk! Forgatom a sellyei meghívót — az első ormánsági ballagó gimnazistákét — és olvasom a jelmondatot: „Hős harc az élet és megélni szép!" Harmincöt leány meg fiú indul mindjárt megkezdeni két életet Egyik: a ma guké. Másik: az iskoláé. A „hős harc” ma a sellyei gimnázium teljes nekiindulását is jelenti és az Ady Endrés jelmondat kettős vágyakozást takar: „megélni” a harmincöt ifjú ember és az ifjú iskola jövőjét. Kilenc óra ötven perc. A negyedik osztály tízkor ballag. A sellyei gimnázium öt perc múlva „maturus” lesz. Éretté avatja a harmincöt érettségiző diák. Ha rágondolok, az iskolának nehéz kamaszkora volt, sokszor hívták ki felelni az „objektív nehézségek” katedrája elé. De mert mégis megoldatta a leckét, a harmincöt ballagó diák most „éretté nyilvánítja”. Mi volt a lecke? A vonatok és az országutak. A 175 gyerek, aki öt osztályban tanul, hetven százalékában vidéki. Ebből vagy 60 százalék ingázik, naponta jár be, 12 pedig kollégista. Az első vonat minden reggel Barcsról érkezik 6 óra húszkor, az utolsó háromnegyed kilenckor. A gimnázium azonban megoldotta a kérdést. A tanítást 8 óra 55-kor kezdik és negyed háromkor fejezik be. Utána ebéd — amit mindenki kap és az uzsonnával együtt havi 50—88 forint közötti az ára — és van negyed négy, mire használatba veszik a tanulószobát. így is sok gondot okoznak a buszok és a vonatok. Van, akinek nincs ideje ebédelni sem, s akad, aki csak fél négykor indul haza. Ha hozzávesszük, hogy Adorjás, K isszentmárton vidékére még át is kell szállni Vajszlón, altkor csak elismerés illeti a sellyei gimnazisNem lehet nézni tétlenül — Bakócán az MHS kiképzésen. Céllövészet, kúszás a szögesdrót alatt, futás, gránáthajítás, gerenda..: — Miért éppen Bakócán? — Mert az apám és az anyám meghalt. Ott folytattam az általános iskolát. — Mi szeretett volna lenni fiatalabb korában? — Katona; — Miért nem lett az? ■— Mert nem lehet tisztiiskolába menni érettségi nélkül, én pedig nem járhattam gimnáziumba. Amikor a szüleim meghaltak, egy ideig én voltam a családfenntartó. Tizennégy éves koromban már kenyeret hordtam a háromkerekű triciklivel; Elhallgatunk, iszunk egyet a gyümölcsléből. Elképzelem, milyen vézna lehetett ez a most sem túlságosan izmos fiú tizennégy éves korában. — Ha bevonul a ténylegesekhez, milyen fegyvernemhez kéri magát? — kérdezem, miután letettük a poharat. — A flotillához. Szeretem a vizet — Mit olvas? •— Újságokat, könyveket. Az újságokban főként a külpolitikát szeretem, a könyvekben pedig a történelmi témákat. — A Zrínyi ászt olvasta? — Persze, hogy olvastam. Szigetvári vagyok! — mondja csodálkozva, s mintha iskolában felelne, sorolni kezdd az eposzhősök nevét, — Farkasics Péter, Deli Vid, Juranics ... — És a mai témából? — Legutóbb az Akiért a harang szól című regényt olvastam HemingwaytóL Nagyon tetszett. Háromszor elolvastam egymásután. Az is polgárháborúról szól! És a főszereplője nagyon szépen feláldozza magát. — Mit tud Vietnamról? Tudja-e, hogy ott fél évig esik az eső, s olyan párás, nyirkos lesz minden, hogy még a bakancs is megpené- szedik? — Igen, a monszun-idő. Akárcsak Indiában — magyarázza —. Sokat olvastam Vietnamról. Tudom a köz- társasági elnök és miniszter- elnök nevét. Tudom, hogy mit bányásznak, termelnek azon a vidéken, milyenek az őserdők és milyen emberek élnek arrafelé. Ha akarja, elmondhatom! A köztársasági elnök neve Ho Si Minh, a miniszterelnöké Pham Van Dong!..: Közelebb hajolok. — Tudja-e, hogy amire vállalkozott, veszélyes? Éppen olyan nyugodtan néz vissza, mint azelőtt. Semmi ünnepélyesség és szertartásosság. Egyszerűen mondja: — Tudom hát Az ember otthagyhatja a fogát Erre azt hiszem mindenki számít, aki jelentkezik; Képzeletemben Bem jelenik meg. Lengyel létére Magyarországért harcolt. Bolond volt? És a majdnem százezer magyar, aki 1917 után beállt a Vörös Hadseregbe? És a nemzetközi brigádok a spanyol háborúban a harmincas évek derekán? Ismét a fiúhoz fordulok: — És az ismerősök mit szólnak? — Sokan biztatnak. A kőművesek, akikkel dolgozom, azok is azt mondták, hogy mindent azért nem nyelhetünk le;. s ’ Elköszönünk egymástól. Taubert György néhány perc múlva futó léptekkel halad a kőművesek, az épülő ház felé, hogy mielőbb odaérjen. A májusi napfény megcsillan a cowboy-nadrág szögsorán. Valószínű szereti a romantikát, s van romantika ebben a jelentkezésben is, hiszen a mérsékelt övi ember számára még a pálmafának is varázsa van. De őnála mégsem a bambuszerdőkről volt szó, hanem másról. Magyar László tákat. Hiszen sok diáknak csak háromnegyed órányi ideje van igénybe venni a tanulószobát, utána zötyögnek a vonattal és a délután a tanulás, a sport, a kulturális élet számára egyaránt kárbavész. Az osztályozás szigora? Hát igen, erről sokat beszéltek. Azt mondja Vas István igazgatóhelyettes: — Pécsett, a Nagy Lajosban például hagyománv a szigorú osztályzás, és ott a szülők sem lepődnek meg rajta. De nálunk? Bizonv sok gondot okozott, hogy olyan tudást is adjunk a gyerekeknek, amilyet a bizonyítvánv mutat és ugyanakkor a szülők is megértsék, hogy nem lehetünk engedékenyekA négy évvel ezelőtt indult 52 diákból csak harmincöt maradt. Negyven százalékuk, felerészben más iskolába ment át, felerészben pedig leforgá- ■ csalódott. Leckét adtak fel a környék hátrányos helyzetű iskolái is. A gyerekek zöme csak felerészben osztott, vagy osztatlan általános iskolából került ide. Jellemző például, hogy az első gimnáziumi osztályban a négy év alatt egyszer sem tudtak egy úgynevezett haladó orosz nyelvű osztályt indítani, mindig csak kezdő fokon láthattak ennek a tanításához. Felmérhetetlen nehézséget okozott, hogy az egész gimnázium gyermekeinek szülei között csak egy értelmiségi van. A diákok nem hozhattak magukkal hazulról semmit, ami sok gimnáziumban — ahova zömmel értelmiségi szülők gyermekei járnak — megkönnyíti a tanítást. A sellyei gimnázium tehát generációt vált, s most kell kinevelnie a következő diákgeneráció intelligens szüleit. Huszonegyné- hány év múlva már nem lesz ilyen gondja. De lecke volt a társadalmi igény és a társadalmi szükséglet közötti összhang is. Harminc falu tartozik a sellyei gimnázium körzetébe és feladata volt, hogy tehermentesítse a szigetvári és a siklósi gimnáziumot, ahol a szülőknek ráadásul még kollégiumba is kellett volna Íratniuk a gyerekeket, s nem járhattak volna be mindennap. Hogy az Ormánság gimnáziumot kapott, az igény szemmel , láthatóan „megugrott”, egyre több faluból akarták beíratni a gyerekeket Az idén már két első osztályuk volt. Csakhogy közben kiderült ennyi érettségizett diákra nincs szükség. Jövőre csak egy első osztályt indítanak és csak a jobb, a felsőfokú intézménybe való gyerekeket veszik fel. És a „szabadtéri tornaterem” s a politechnika? Bizony egész Sellyén egyetlen iskolának sincs helyisége a testnevelés oktatásához. És a politechnikát sem fényes csarnokban tanulták, hanem jobbára kint a határban. Most mégis azt mondhatja Varga Sándor, a tizenkét osztályos iskola igazgatója: — Nálunk nem volt vita a beiskolázással. A gyerekek nem válogattak. Külön öröm, hogy tizen mennek felsőfokú mezőgazdasági technikumba. Nagyon fontos hangsúlyozni ezt a tizes számot. Hiszen a sellyei gimnázium mezőgazda- sági vidéken van és úgy érzem elérte célját, ha felsőfokú mezőgazdasági képzéshez adott alapot. Talán a megyében összesen nincs még tíz gyerek, aki önként és elsőnek a felsőfokú mezőgazdasági technikumba jelentkezett volna. Ezek a leckék, azt hiszem mindenkinek a fejében jártak, miközben öt percet vártunk a . ballagó osztályra. Aztán Molnár László osztályfőnökkel együtt megindultak a negyedikesek. A három első diák, Borza Tibor és jobbról- balról belékarolva Tamás Ilonka meg Nagyfenyvesi Mária kilépett az iskola kapuján, nyomában a többiek. Velük az ormánsági gir-r'-n- um kiballagott az életbe. Kereken tíz óra volt és a je’- móndatra gondoltam • . ni szép!” Földess, Lenes « i
