Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-30 / 126. szám

Pákolitz István: MESSZENÉZŐ »Ai ő gondja, hogy meg hell vallani amit nem lehet ki nem mondani; súlyos igazát hirdeti halálig, és szava a sírból is kicsírázik.” (Költő) vetés Pákoli tznál is a tovább­fejlődés feltétele. Úgy érezzük, a megvalósult lírai rajz meleg, őszinte, póz- talam hangjával, kedves-sze- rény öniróniájával, szelíd de­rűjével nemcsak hangulati élményt nyújt, hanem annak megsejtését is, hogy új, ma­gasabb fokú, harmónia ala­kul a költőben, a múltjával s közösségével egységre jutott ember sokirányú vonzásai egyirányú erővé ötvöződtek. A mű 1919-nek, a költő szüle­tésének felvillantásával in­dul, s a hamvába hullt, de el nem pusztítható forrada­lomnak a kiinduló pontra he­lyezése jelképes értelmű is. Közvetlenül csatlakozik saját megkésettségénak, sokáig ci­pelt terheinek újra-felmérése is, s a sokáig elfojtott igény: a bennünk élő gyermekkel. a halálunkig kísérő „égszín szemű, riadt kisgyerekkel”, „a szivünkből felsíró angyal­lal” is mindig békességben kell élnünk. Pákolitz István új köteté­ben mintha mélyebb, gyümöl­csözőbb egységgé olvadt volna össze a bevezetőben említett két magatartásforma. Belső feszültséged, vívódásai, látszó­lagos „magánügyed” mindin­kább társadalmi érvényű ékké válnak, s múlt-megidézése is a jövőt szolgálja. De legszeb­ben ő maga írja meg ezt az Évgyűrűk végén: „A tűnt idő el nem tűnő varázsa belülről övez: évgyűrű a tát; a megmért emlék erő is, remény is, szépsége akkor éltet majd tovább, ha lombom nemcsak hűs árnyékot ád és csíz-, rigó-zenével takaródzik, de — mint a biztos célú szerelem — jóízű, áldott gyümölcsöt terem.” SZEDERKÉNYI ERVIN Nagy nemzeti megmozdulások J 1 1 J Honfoglalás — Budavár vissz afoglalása — Ki mit tud döntő (Mészáros András rajza) A biciklije is fekete volt. Csak a legszükségesebb alkatrészek­ből állt, sem kézifék, sem csengő, sem macskaszem nem volt azon. Izgalomtól remegve mentem érte. A lajt mellett találtam, a hűvö­sön. A műhely elé nyitott fészert épí­tettek, a falban karikák voltak, azok­hoz kötötték patkoláskor a lovakat. S körül mindenütt a füves udvaron ócska kerekek, abroncsok, rozsdás eke- \asak, törött kocsirudak hevertek. A kerítésnél míniummal befestett óriás víztartály: ha ráfot húztaik, abba dob­ták a Írereket lehűlni. Megnyomkodtam a kerékpár gumi­ját, tartott. Nekiereszkedtem a lejtő­nek, mindamellett óvatosan, szegre, üvegcserépre figyeltem a salakos úton. De kint a Csapáson már bátran haj­tottam, arcomba vágott a szél, az akác- illat porral keveredett, — de mennyire szerettem!... Megkerültem a falut a zsilipig, ott várakoztam, amikor befu­tott a vonat és a meredek úton el­indultak a falu felé az utasok. Terka feliér blúzban jött, sötét rakottszoknyá- tan; a városba járt varrni. Haját kontyba csavarta. Fehér bőrén, a jobb -rcán kicsi lencse. Idősebb volt ná­lam. — Ö —, csodálkozott, amikor meg­látott a zsilipnél — megijesztettél. — Rád vártam. Elviszlek. .Mosolygott, nem szólt semmit, M- ! smasztódott a vázra. Keze a kezem mellett fogta a kormányt. Térdem szók hvájái siiro.Ua. haja arcomba ért. A majorban laktak, a tehenesgazda lánya volt. — E'ste kimegyek a mogyoróbokrok­hoz —. mondtam. — Talán ott leszek ... — Elköszön­tünk. Szemper lovat patkóit, amikor visz- szatértem. A pörkölődő pata . szaga be­töltötte az udvart. Az öreg Kálmán segített neki. Ezt az embert nem sze­rettem. Magas volt, ösztövér, orra kö­rül sápadt szeplők. A ruhájára nem emlékszem. Morcosán beszélt; valamit mindig németül mondott. Mindenre. Nem tudtam mit jelent. Szemper sem tudta. — Menj odábbl — szólt kurtán Kál­mán. — No, no! — mondta Szemper. — Gyere csak! A kocsis tartotta a ló patáját. Vál­tóval nekidőlt az állat hasának, egyik lábát előrevetette, összekulcsolt kezé­ben nyugodott a csupasz pata. — Adj egy szöget —, szólt Szem­per. Kisasztalkát hoztak ki a patkolás- hoz, sarkait vékony elválasztóléccel háromszögekké képezték. Abban vol­tak a fényes, furcsafejű patkószegek. Középütt meg a szerszámok. — Még! —-, mondta Szemper. Néztem milyen pokoli ügyesen sze­geli fel a patkót a patára. A szeg he­gye kétujjnyival feljebb Mbújt a ló körméből. Amikor beverte a szegeket, kis háromlábú sámlit tett a ló lába alá. Lecsippentette az éles hegyeket, reszelt. Finom szaruforgács hullt a homokba. — Menj odább! — miorglott Kál­mán és cseppet megtaszított. — Meg­rúg ez a dög! — Maradj csak —, szólt Szemper. Nem nézett fel. Ősszel sokat meséltem róla az isko­lában, de kinevettek. Szei-ettem volna azt is elmondani, milyen szaga van a pörkölődő lópatának. Nem sikerült. Mások autótúrákról meséltek, meg vi­torlás kirándulásokról. Egy fiút kül­földre vittek nyaralni a szülei. Egy darabig vonaton utaztak, aztán hajón a tengeren. Ezt százszor is meghall gatták. De Szemperre senki sem volt kiváncsh Amikor kész lett a lóval, kiegyenese­dett. A kocsis cigarettával kínálta. Szemper rágyújtott; leült a műhelyajtó téglalépcsőjére. Kálmán odakint ma­radt. — Na? — kérdezte Szemper és rám­nevetett a szemével. — Megvártam, — Jól van. Senki nem tudott arról, hogy Ter- kát szeretem. A nagybátyám talán ha­ragudott volna érte. Féltem, azt hittem nekem még nem szabad szeretni. Csak Szemper tudta. De sokat nem kérde­zett. Szőrös karjait a térdén nyugtatta, bólogatott. Kálmán bekiáltott a műhelybe: — Megvasaljuk azt a rudat? — Megyek már, — mondta csende­sen Szemper. Ott voltunk ketten a fekete műhelyben, szívta a cigarettát. Hűvös széngázszag volt, nem olyan ke­serű égési bűz, mimtt most a romok között — Tudod te, hogy md az, ha valaki­nek seb van a gyomrában? Megijedtem. — Van olyan? — Az asszonynak —, bólintott Szem­per. — Azám. Megmondta az orvos. Közelebb mentem hozzá. Szemper kormos arcát felém fordította. Csak a szemét lehetett látni kéken és fehé­ren. — Minden nagyon drága. A dohány is ... Hm ... Tizennyolc éves voltam, amikor feleségül vettem. N agyon szerettem Szempert. Nem tudom miért. Nem csak a kerékpárért. Nem csak azért, mert nem szólt Terkáról sen­kinek. Nem tudom... Ez negyvenkettőben volt. Aztán iött a háború. A műhely leégett. Sándor Kálmán: ÉJSZAKA EURÓPÁBAN (Szépirodalmi Könyvkiadó) Aprily Lajos: ÁBEL FÜSTJE Közel ötven éves költői pálya termésének legjavát gyűjtötte össze a kötetben a. költő, amely most másodszor jelenül-: meg. Miről ír Áprily ezekben a versekben? Látszó­lag madarakról, fákról, felle- gekről, tiszta, érintetlen hegy­csúcsokról, a törvényszerűen változó évszakok új és új ar culatáról és meglepetéseiről valójában azonban az ember­ről, aki gazdag képzetvilá­gával benépesíti a tájat, s alázattal fogadja magába, őrzi meg a szépet. A szépet, amely örök kísérője a humá­numnak. Az olvasó meríti a versekből azt is, hogy ez a költészet a kor szülötte, szí­nei hangulatai hozzátartoznak a közelmúlthoz és a jelenhez, jzzátartoznak ahhoz az élet­et ami a miénk, a mi sa- i ltunk. (Széplródabni Könyvkiadó) odz ünnepi. könyvhét könyvei Kállai Gyula; a magyar függetlenségi mozgalom (1930—1945) Az ünnepi könyvhétre jele­nik meg ez a könyv, amely összefoglaló áttekintést nyújt a magyar történelem 1936— 1945-ig terjedő időszakának alapvető politikai folyamatá­ról: a kommunistáknak a nép­frontért, majd a nemzeti füg­getlenségi frontért, s a fegy­veres ellenállás megszervezé­séért folytatott harcáról A könyv első kiadása 1947- ben, legutóbbi kiadása 1955- ben jelent meg. Megállapítá­sai eddig is történelmi forrás­értékkel bírtak, még emigráns politikusok nyugaton megje­lenő írásai is hivatkoznak rá. A most megjelenő kiadás elő­szava bemutatja — milyen körülmények között született a könyv 1947-ben; mi indo­kolja újbóli kiadását, és meg­világít néhány fontos, a könyv témájához kapcsolódó politi­kai kérdést: a népfront fej­lődését a háború befejezése után; a párt vezető szerepét a népfrontban; a volt koalí­ciós pártok sorsát, az osztály- harc és a népfrontpoli'ika összefüggéseit, a történelmi hagyományok felhasználását a nemzeti összefogásért foly­tatott harcban. A szerző ä legutóbb ki­adáshoz képest jelentőse^ :t- dolgozta művét. Az átdolgo­zás eredményeként a könvv forrásértéke megnövekedett: az 1936—45-ös időszak lénye­ges problémáira helyes mar­xista—leninista választ ad. (Kossuth Könyvkiadó) Négy éven belül immár negyedik kötetét „teszi az asztalra” — csendesen és sze­rényen, de céltudatos határo­zottsággal —, s ez már önma­gában is csak keveseknek adatik meg. Különösen olyan költőknél ritka, akik megkés­ve és nehezen indultak, s utóbb se túl gyakran láto­gatta őket a múzsa. Pákolitz István ezek közé tartozik, s ha előző köteted csak olvasói szeretetót és a József Attila-díj kitüntetését hozták számára —, ez az új kötet végleg feloldhatja benne azokat a görcsöket, melyek talán túlságosan is szerénnyé, visszafogottá, helyenként ag- gályoskodóvá tették korábban a hangját. Pákolitz versedben két alap­vető magatartásforma ötvö­ződött. Az egyik súlyos, mo­dernül zsoltáros áradással, szaggatottsággal mondja el — kevés képpel, inkább közvet­lenül az értelemhez, mint a szemhez vagy a képzelethez fordulva — főként vívódásait, belső küzdelmeit, s mindazt, amit lényegesnek tart a lé­lekben és a társadalomban. A másik a csodálkozó gyer­mek benne, aki örül fű-fa- virág szépségének, még az út- széli kis kavicsnak. is. Ez utóbbi a harmóniát, kiegyen­súlyozottságot, a nyugodt szemlélődés, a természeti és társadalmi szépség alapszöve­tét adta, az előbbi nyugtalan­ságot, küzdelmet, oldottságot vitt verseibe, s a két maga­tartásforma feszültsége nem túlságosan széles tematikai skálán is gazdag, sokszínű költészetet eredményezett. A Messzenéző két szerke­zeti tömbje az aránylag ki­sebb terjedelmű verseket ősz- . szefogó Jel ciklus, s az Év­gyűrűk című, több mint ezer- keíszáz soros „lírai rajz a gyermekkorról”. A kötet ele­jén az impresszdanisztikusabb, hangulati ihletésű versek van­nak túlsúlyban (Balatoni ké­peslap, Kánikula, Villányi bor­dal stb.). Legteljesebb hangu­lati élményt talán a Kisváros és a Mennybemenetel nyújt, ezekben erősebb a képi szféra, külső fanmájuk igen tömör, fegyelmezett. Alaphangulatuk kissé ironikus, e mintegy ezekből nőnek ki a tömörség fokozódásával a költő „kis­(Magvető Könyvkiadó, 1965.) plasztikái” (Éjfél, Elégia, Üj iskola, Kisplasztika, Consum- matum est stb.), amelyek ál­talában határozottabbak, pat- togóbbak, néha szentenclézu- sak, s nem ritkán csdpkelődő- vé, groteszkké válnak (In flagranti, Fonák, Léggömb). Jellemző módon szatirikussá sohasem élesedik a hangja, ettől mindig visszafogja — alighanem tudatosan — az a szemlélet, melyet talán Móra c. verse mutat legvilágosab­ban. A költő ismerősei bizo­nyára indokolás nélkül is érzik a minden provinciális „dunántúliságon” és „alföldi- ségen” túlmutató alkati von­zást Móra és Pákolitz között, a versben kiemelt jegyek azonban még pontosabban jelzik ezt: „ .. -bár nem kavar vihart a Tisza-tájon, / de ho­mokban is megmaradó láb­nyom / a Mü ..«... a szín­lelt alázat / egy szemvilla­násban is égre lázadt.” A ciklus végén, a kötet ten­gelyében elhelyezett nyolc­tíz vers a legjelentősebb. Ezek vallanak Pákolitz tiszta, be­csületes, szocialista ars poéti­kájáról, amely elválasztha­tatlan legmélyebb emberi hi­tétől, problémáitól, (Költő, Jegyzet, Lecke.). A Doktor Sándor emlékének ajánlott címadó Messzenéző, s a Dür­renmatt magánbeszéde az előző kötetek legmagasabb vonulatát (A sárga fal, Pilá­tus monológja stb.) építi to­vább, egyéni vívódásait álta­lánosabb emberi szintre emel­ve. Vívódásának alapvető tartalma az átmeneti korban élő ember kettősségének, a régi s az új lélekben folyó harcának megragadása — ál­ELVEK ÉS UTAK (Tanulmánygyűjtemény) A felszabadulás huszadil évfordulójára megjelentetet tanulmánygyűjtemény össze állító) arra törekedtek, hogj a kötet a marxista irodalom szemlélet minden aktuáli: problémáját tartalmazza. A közreadott fejtegetések — többek között — a szociálist, magyar irodalom útjának tör téneti és elvi kérdéseiről, i legújabb magyar irodalom vi lágirodalmi kapcsolatairól, i modernizmusról, az egziszten cialista irodalomról, a népe« konzervativizmus és a „nem' zeti jelleg” kérdéséről, az iro dalom szerepéről és folyto­nosságáról, a líra realizmusé nak problémáiról, a műfordí­tásról, a kultúra szociálist-, tartalmának és nemzeti for­májának kérdéseiről szólnak Az olvasó talál ebben a kő t-etben irodalomtörténeti éí esztétikai, kritikai és publi­cisztikai jellegű írásokat. d< olyan tanulmányokat is, ame­lyek egy-egy irodalmi műfa. speciális problémáit boncol­ják. A közölt írásoknak egy másik csoportja a közeimül: irodalmi vitáiban született A modernizmus körül zajlc polémiáktól a nemzeti jelleg­ről folytatott eszmecseréig, i realizmus-vitától, az iroda­lom társadalmi funkciójáról kialakult véleménycseréig — irodalmi-szellemi életünk szá­mos hullámveréséről igyekszik képet nyújtani. (Magvető Kiadó) Kassáli Lajos: EGY LÉLEK KERESI MAGÁT t Kassák Lajos életművében- jelentős helye van ennek a- regénynek. A regény törtjéé . az öregedés határán élő fes'ö. i aki meghasonlott a világgal . és önmagával. A tárgya pe­- dig az alkotás folyamata a l művész hitvalló keresése a . művészet: saját művészetének i feladatáról. Kassák élesen e - . utasítja regényében a „ma- [ gyarkcdók”, a „népieskedőU” . program-művészetét. Művesk- i emberi rokonszenvében. önki­fejezésének középpontjában . leginkább az agyonfárdt, . gürcölő szegények élnek Sú­lyos gondolatokra épül a re- . gény; Kassák nyers őszinte­séggel, nagy erővel, széles . ecsetvonásokkal ábrázol. TÁJAK, GONDOK, EMBEREK (Írók a magyar valóságról) A magyar irodalomban nagy hagyománya van a szocio- ; gráfiának. Mint ismeretes, a harmincas évek közepén va- , lóságos mozgalom volt a tár­sadalomkutatás. Sok oka van annak, hogy az utóbbi éves­ben feltámadt e műfaj. A szocializmus kivívott eredme- , nyei és a fejlődést fékező . hibák, bajok egyaránt szere­pet játszanak ebben, s egyál­talán az egész átmeneti sok meglepetéssel szolgáló kor követeli a részletekre is fi­gyelő tekintetet. A társadalmi, valóság iránti kíváncsiság, a közéleti érdeklődés kifeje­zője a folyóiratokban sűrűn felbukkanó szociográfia. Ezek­ből, az utóbbi 4—5 év termé­séből, válogatásából állt össze kötet. A szerzők között van­nak a műfaj úttörői: Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Pál, Veres Péter. Mellettük a következő generáció olyan képviselői, mint Mesterházi Lajos, Máté György, Molnár Zoltán. Az írások java részéi az írók, közírók fiatalabbjai adják: Csák Gyula, Galambos Lajos, Galgóczi Erzsébet, Ge- relyes Endre, Gyurkó László. Sükösd Mihály és mások. A kötet írói sok felől közelítik meg mai életünket. Ezek az írások nemcsak tematikusán, módszerben, de nézőpontban is különböznek egymástól. De közös bennük a segíteni aka­rás, s együtt, egymás mellett a múlt és jövő távlataiban mutatják jelenüket. (Kossuth Könyvkiadó) Sándor Kálmán két elbe­szélés-kötetének anyagát fog­lalja magába az életműsorozat harmadik kötete. A Széplányok sisakban írá­sai a két világháború közötti értelmiség nyomoráról, a kor­szak minden rendű és rangú elesettjeiről, munkanélküliek­ről, tönkrement kiskereske­dőkről, reménytelen jövőjű kisemberekről rajzolnak meg­rendítő képet. A Díszes esküvő novellái az 1919-es ellenforradalom epi­zódjaiból, a harmincas évek munkásmozgalmáról, a fa­siszta lágerek életéből és a közelmúlt történetéből merí­tik témáikat. optimista önámítás, hazug il­lúziók nélkül, de felelősség- tudattal és szilárd eszmények­kel. A Dürrenmatt magánbe­széde még a feszítő kettősség feloldás nélküli belső rajza, a Messzenéző azonban mór közvetlenül megfogalmazza a tehetetlen várakozás helyett a tudatos és tevékeny maga- tartáseszmónyt, amely „elébe megy az időnek, nem ölhe­tett kézzel várja”. A jövőbe tekintő ember ta­lán még sosem élt át olyan mély megrendülést, mint ko­runkban, amikor a lélek, a tudat alaprétegeit, a millió érzelemmel átszőtt gyermek- s ifjúkort is meg kell vallat­nia kinek-kinek, hogy tovább léphessen. A Váci által meg­fogalmazott „hogy gyűlölöm már, amit még annyira szere­tek” ambivalenciáját érzi — szelídebben, de ugyanúgy dön­tésre kényszerültén Pákolitz is, amikor a kötet második részében, az Évgyűrűkben múltját idézi. S a gyermek­kor felidézése szembenézés egyben a költőt indító közön­séggel is. Az ettől való elsza­kadás tragikus következmé­nyeire a közelmúlt irodalom- története is nem egy szomorú példát szolgáltatott, de a vé­gig nem gondolt, görcsös ra­gaszkodás sem kevesebbet a múltba-merevülésre, az elzár­kózásra, szárny szegettségre. Nem kétséges, hogy a múlttal, a gyermekkorral s az elbo­csátó közösséggel való szám-

Next

/
Thumbnails
Contents