Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-30 / 126. szám
Pákolitz István: MESSZENÉZŐ »Ai ő gondja, hogy meg hell vallani amit nem lehet ki nem mondani; súlyos igazát hirdeti halálig, és szava a sírból is kicsírázik.” (Költő) vetés Pákoli tznál is a továbbfejlődés feltétele. Úgy érezzük, a megvalósult lírai rajz meleg, őszinte, póz- talam hangjával, kedves-sze- rény öniróniájával, szelíd derűjével nemcsak hangulati élményt nyújt, hanem annak megsejtését is, hogy új, magasabb fokú, harmónia alakul a költőben, a múltjával s közösségével egységre jutott ember sokirányú vonzásai egyirányú erővé ötvöződtek. A mű 1919-nek, a költő születésének felvillantásával indul, s a hamvába hullt, de el nem pusztítható forradalomnak a kiinduló pontra helyezése jelképes értelmű is. Közvetlenül csatlakozik saját megkésettségénak, sokáig cipelt terheinek újra-felmérése is, s a sokáig elfojtott igény: a bennünk élő gyermekkel. a halálunkig kísérő „égszín szemű, riadt kisgyerekkel”, „a szivünkből felsíró angyallal” is mindig békességben kell élnünk. Pákolitz István új kötetében mintha mélyebb, gyümölcsözőbb egységgé olvadt volna össze a bevezetőben említett két magatartásforma. Belső feszültséged, vívódásai, látszólagos „magánügyed” mindinkább társadalmi érvényű ékké válnak, s múlt-megidézése is a jövőt szolgálja. De legszebben ő maga írja meg ezt az Évgyűrűk végén: „A tűnt idő el nem tűnő varázsa belülről övez: évgyűrű a tát; a megmért emlék erő is, remény is, szépsége akkor éltet majd tovább, ha lombom nemcsak hűs árnyékot ád és csíz-, rigó-zenével takaródzik, de — mint a biztos célú szerelem — jóízű, áldott gyümölcsöt terem.” SZEDERKÉNYI ERVIN Nagy nemzeti megmozdulások J 1 1 J Honfoglalás — Budavár vissz afoglalása — Ki mit tud döntő (Mészáros András rajza) A biciklije is fekete volt. Csak a legszükségesebb alkatrészekből állt, sem kézifék, sem csengő, sem macskaszem nem volt azon. Izgalomtól remegve mentem érte. A lajt mellett találtam, a hűvösön. A műhely elé nyitott fészert építettek, a falban karikák voltak, azokhoz kötötték patkoláskor a lovakat. S körül mindenütt a füves udvaron ócska kerekek, abroncsok, rozsdás eke- \asak, törött kocsirudak hevertek. A kerítésnél míniummal befestett óriás víztartály: ha ráfot húztaik, abba dobták a Írereket lehűlni. Megnyomkodtam a kerékpár gumiját, tartott. Nekiereszkedtem a lejtőnek, mindamellett óvatosan, szegre, üvegcserépre figyeltem a salakos úton. De kint a Csapáson már bátran hajtottam, arcomba vágott a szél, az akác- illat porral keveredett, — de mennyire szerettem!... Megkerültem a falut a zsilipig, ott várakoztam, amikor befutott a vonat és a meredek úton elindultak a falu felé az utasok. Terka feliér blúzban jött, sötét rakottszoknyá- tan; a városba járt varrni. Haját kontyba csavarta. Fehér bőrén, a jobb -rcán kicsi lencse. Idősebb volt nálam. — Ö —, csodálkozott, amikor meglátott a zsilipnél — megijesztettél. — Rád vártam. Elviszlek. .Mosolygott, nem szólt semmit, M- ! smasztódott a vázra. Keze a kezem mellett fogta a kormányt. Térdem szók hvájái siiro.Ua. haja arcomba ért. A majorban laktak, a tehenesgazda lánya volt. — E'ste kimegyek a mogyoróbokrokhoz —. mondtam. — Talán ott leszek ... — Elköszöntünk. Szemper lovat patkóit, amikor visz- szatértem. A pörkölődő pata . szaga betöltötte az udvart. Az öreg Kálmán segített neki. Ezt az embert nem szerettem. Magas volt, ösztövér, orra körül sápadt szeplők. A ruhájára nem emlékszem. Morcosán beszélt; valamit mindig németül mondott. Mindenre. Nem tudtam mit jelent. Szemper sem tudta. — Menj odábbl — szólt kurtán Kálmán. — No, no! — mondta Szemper. — Gyere csak! A kocsis tartotta a ló patáját. Váltóval nekidőlt az állat hasának, egyik lábát előrevetette, összekulcsolt kezében nyugodott a csupasz pata. — Adj egy szöget —, szólt Szemper. Kisasztalkát hoztak ki a patkolás- hoz, sarkait vékony elválasztóléccel háromszögekké képezték. Abban voltak a fényes, furcsafejű patkószegek. Középütt meg a szerszámok. — Még! —-, mondta Szemper. Néztem milyen pokoli ügyesen szegeli fel a patkót a patára. A szeg hegye kétujjnyival feljebb Mbújt a ló körméből. Amikor beverte a szegeket, kis háromlábú sámlit tett a ló lába alá. Lecsippentette az éles hegyeket, reszelt. Finom szaruforgács hullt a homokba. — Menj odább! — miorglott Kálmán és cseppet megtaszított. — Megrúg ez a dög! — Maradj csak —, szólt Szemper. Nem nézett fel. Ősszel sokat meséltem róla az iskolában, de kinevettek. Szei-ettem volna azt is elmondani, milyen szaga van a pörkölődő lópatának. Nem sikerült. Mások autótúrákról meséltek, meg vitorlás kirándulásokról. Egy fiút külföldre vittek nyaralni a szülei. Egy darabig vonaton utaztak, aztán hajón a tengeren. Ezt százszor is meghall gatták. De Szemperre senki sem volt kiváncsh Amikor kész lett a lóval, kiegyenesedett. A kocsis cigarettával kínálta. Szemper rágyújtott; leült a műhelyajtó téglalépcsőjére. Kálmán odakint maradt. — Na? — kérdezte Szemper és rámnevetett a szemével. — Megvártam, — Jól van. Senki nem tudott arról, hogy Ter- kát szeretem. A nagybátyám talán haragudott volna érte. Féltem, azt hittem nekem még nem szabad szeretni. Csak Szemper tudta. De sokat nem kérdezett. Szőrös karjait a térdén nyugtatta, bólogatott. Kálmán bekiáltott a műhelybe: — Megvasaljuk azt a rudat? — Megyek már, — mondta csendesen Szemper. Ott voltunk ketten a fekete műhelyben, szívta a cigarettát. Hűvös széngázszag volt, nem olyan keserű égési bűz, mimtt most a romok között — Tudod te, hogy md az, ha valakinek seb van a gyomrában? Megijedtem. — Van olyan? — Az asszonynak —, bólintott Szemper. — Azám. Megmondta az orvos. Közelebb mentem hozzá. Szemper kormos arcát felém fordította. Csak a szemét lehetett látni kéken és fehéren. — Minden nagyon drága. A dohány is ... Hm ... Tizennyolc éves voltam, amikor feleségül vettem. N agyon szerettem Szempert. Nem tudom miért. Nem csak a kerékpárért. Nem csak azért, mert nem szólt Terkáról senkinek. Nem tudom... Ez negyvenkettőben volt. Aztán iött a háború. A műhely leégett. Sándor Kálmán: ÉJSZAKA EURÓPÁBAN (Szépirodalmi Könyvkiadó) Aprily Lajos: ÁBEL FÜSTJE Közel ötven éves költői pálya termésének legjavát gyűjtötte össze a kötetben a. költő, amely most másodszor jelenül-: meg. Miről ír Áprily ezekben a versekben? Látszólag madarakról, fákról, felle- gekről, tiszta, érintetlen hegycsúcsokról, a törvényszerűen változó évszakok új és új ar culatáról és meglepetéseiről valójában azonban az emberről, aki gazdag képzetvilágával benépesíti a tájat, s alázattal fogadja magába, őrzi meg a szépet. A szépet, amely örök kísérője a humánumnak. Az olvasó meríti a versekből azt is, hogy ez a költészet a kor szülötte, színei hangulatai hozzátartoznak a közelmúlthoz és a jelenhez, jzzátartoznak ahhoz az életet ami a miénk, a mi sa- i ltunk. (Széplródabni Könyvkiadó) odz ünnepi. könyvhét könyvei Kállai Gyula; a magyar függetlenségi mozgalom (1930—1945) Az ünnepi könyvhétre jelenik meg ez a könyv, amely összefoglaló áttekintést nyújt a magyar történelem 1936— 1945-ig terjedő időszakának alapvető politikai folyamatáról: a kommunistáknak a népfrontért, majd a nemzeti függetlenségi frontért, s a fegyveres ellenállás megszervezéséért folytatott harcáról A könyv első kiadása 1947- ben, legutóbbi kiadása 1955- ben jelent meg. Megállapításai eddig is történelmi forrásértékkel bírtak, még emigráns politikusok nyugaton megjelenő írásai is hivatkoznak rá. A most megjelenő kiadás előszava bemutatja — milyen körülmények között született a könyv 1947-ben; mi indokolja újbóli kiadását, és megvilágít néhány fontos, a könyv témájához kapcsolódó politikai kérdést: a népfront fejlődését a háború befejezése után; a párt vezető szerepét a népfrontban; a volt koalíciós pártok sorsát, az osztály- harc és a népfrontpoli'ika összefüggéseit, a történelmi hagyományok felhasználását a nemzeti összefogásért folytatott harcban. A szerző ä legutóbb kiadáshoz képest jelentőse^ :t- dolgozta művét. Az átdolgozás eredményeként a könvv forrásértéke megnövekedett: az 1936—45-ös időszak lényeges problémáira helyes marxista—leninista választ ad. (Kossuth Könyvkiadó) Négy éven belül immár negyedik kötetét „teszi az asztalra” — csendesen és szerényen, de céltudatos határozottsággal —, s ez már önmagában is csak keveseknek adatik meg. Különösen olyan költőknél ritka, akik megkésve és nehezen indultak, s utóbb se túl gyakran látogatta őket a múzsa. Pákolitz István ezek közé tartozik, s ha előző köteted csak olvasói szeretetót és a József Attila-díj kitüntetését hozták számára —, ez az új kötet végleg feloldhatja benne azokat a görcsöket, melyek talán túlságosan is szerénnyé, visszafogottá, helyenként ag- gályoskodóvá tették korábban a hangját. Pákolitz versedben két alapvető magatartásforma ötvöződött. Az egyik súlyos, modernül zsoltáros áradással, szaggatottsággal mondja el — kevés képpel, inkább közvetlenül az értelemhez, mint a szemhez vagy a képzelethez fordulva — főként vívódásait, belső küzdelmeit, s mindazt, amit lényegesnek tart a lélekben és a társadalomban. A másik a csodálkozó gyermek benne, aki örül fű-fa- virág szépségének, még az út- széli kis kavicsnak. is. Ez utóbbi a harmóniát, kiegyensúlyozottságot, a nyugodt szemlélődés, a természeti és társadalmi szépség alapszövetét adta, az előbbi nyugtalanságot, küzdelmet, oldottságot vitt verseibe, s a két magatartásforma feszültsége nem túlságosan széles tematikai skálán is gazdag, sokszínű költészetet eredményezett. A Messzenéző két szerkezeti tömbje az aránylag kisebb terjedelmű verseket ősz- . szefogó Jel ciklus, s az Évgyűrűk című, több mint ezer- keíszáz soros „lírai rajz a gyermekkorról”. A kötet elején az impresszdanisztikusabb, hangulati ihletésű versek vannak túlsúlyban (Balatoni képeslap, Kánikula, Villányi bordal stb.). Legteljesebb hangulati élményt talán a Kisváros és a Mennybemenetel nyújt, ezekben erősebb a képi szféra, külső fanmájuk igen tömör, fegyelmezett. Alaphangulatuk kissé ironikus, e mintegy ezekből nőnek ki a tömörség fokozódásával a költő „kis(Magvető Könyvkiadó, 1965.) plasztikái” (Éjfél, Elégia, Üj iskola, Kisplasztika, Consum- matum est stb.), amelyek általában határozottabbak, pat- togóbbak, néha szentenclézu- sak, s nem ritkán csdpkelődő- vé, groteszkké válnak (In flagranti, Fonák, Léggömb). Jellemző módon szatirikussá sohasem élesedik a hangja, ettől mindig visszafogja — alighanem tudatosan — az a szemlélet, melyet talán Móra c. verse mutat legvilágosabban. A költő ismerősei bizonyára indokolás nélkül is érzik a minden provinciális „dunántúliságon” és „alföldi- ségen” túlmutató alkati vonzást Móra és Pákolitz között, a versben kiemelt jegyek azonban még pontosabban jelzik ezt: „ .. -bár nem kavar vihart a Tisza-tájon, / de homokban is megmaradó lábnyom / a Mü ..«... a színlelt alázat / egy szemvillanásban is égre lázadt.” A ciklus végén, a kötet tengelyében elhelyezett nyolctíz vers a legjelentősebb. Ezek vallanak Pákolitz tiszta, becsületes, szocialista ars poétikájáról, amely elválaszthatatlan legmélyebb emberi hitétől, problémáitól, (Költő, Jegyzet, Lecke.). A Doktor Sándor emlékének ajánlott címadó Messzenéző, s a Dürrenmatt magánbeszéde az előző kötetek legmagasabb vonulatát (A sárga fal, Pilátus monológja stb.) építi tovább, egyéni vívódásait általánosabb emberi szintre emelve. Vívódásának alapvető tartalma az átmeneti korban élő ember kettősségének, a régi s az új lélekben folyó harcának megragadása — álELVEK ÉS UTAK (Tanulmánygyűjtemény) A felszabadulás huszadil évfordulójára megjelentetet tanulmánygyűjtemény össze állító) arra törekedtek, hogj a kötet a marxista irodalom szemlélet minden aktuáli: problémáját tartalmazza. A közreadott fejtegetések — többek között — a szociálist, magyar irodalom útjának tör téneti és elvi kérdéseiről, i legújabb magyar irodalom vi lágirodalmi kapcsolatairól, i modernizmusról, az egziszten cialista irodalomról, a népe« konzervativizmus és a „nem' zeti jelleg” kérdéséről, az iro dalom szerepéről és folytonosságáról, a líra realizmusé nak problémáiról, a műfordításról, a kultúra szociálist-, tartalmának és nemzeti formájának kérdéseiről szólnak Az olvasó talál ebben a kő t-etben irodalomtörténeti éí esztétikai, kritikai és publicisztikai jellegű írásokat. d< olyan tanulmányokat is, amelyek egy-egy irodalmi műfa. speciális problémáit boncolják. A közölt írásoknak egy másik csoportja a közeimül: irodalmi vitáiban született A modernizmus körül zajlc polémiáktól a nemzeti jellegről folytatott eszmecseréig, i realizmus-vitától, az irodalom társadalmi funkciójáról kialakult véleménycseréig — irodalmi-szellemi életünk számos hullámveréséről igyekszik képet nyújtani. (Magvető Kiadó) Kassáli Lajos: EGY LÉLEK KERESI MAGÁT t Kassák Lajos életművében- jelentős helye van ennek a- regénynek. A regény törtjéé . az öregedés határán élő fes'ö. i aki meghasonlott a világgal . és önmagával. A tárgya pe- dig az alkotás folyamata a l művész hitvalló keresése a . művészet: saját művészetének i feladatáról. Kassák élesen e - . utasítja regényében a „ma- [ gyarkcdók”, a „népieskedőU” . program-művészetét. Művesk- i emberi rokonszenvében. önkifejezésének középpontjában . leginkább az agyonfárdt, . gürcölő szegények élnek Súlyos gondolatokra épül a re- . gény; Kassák nyers őszinteséggel, nagy erővel, széles . ecsetvonásokkal ábrázol. TÁJAK, GONDOK, EMBEREK (Írók a magyar valóságról) A magyar irodalomban nagy hagyománya van a szocio- ; gráfiának. Mint ismeretes, a harmincas évek közepén va- , lóságos mozgalom volt a társadalomkutatás. Sok oka van annak, hogy az utóbbi évesben feltámadt e műfaj. A szocializmus kivívott eredme- , nyei és a fejlődést fékező . hibák, bajok egyaránt szerepet játszanak ebben, s egyáltalán az egész átmeneti sok meglepetéssel szolgáló kor követeli a részletekre is figyelő tekintetet. A társadalmi, valóság iránti kíváncsiság, a közéleti érdeklődés kifejezője a folyóiratokban sűrűn felbukkanó szociográfia. Ezekből, az utóbbi 4—5 év terméséből, válogatásából állt össze kötet. A szerzők között vannak a műfaj úttörői: Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Pál, Veres Péter. Mellettük a következő generáció olyan képviselői, mint Mesterházi Lajos, Máté György, Molnár Zoltán. Az írások java részéi az írók, közírók fiatalabbjai adják: Csák Gyula, Galambos Lajos, Galgóczi Erzsébet, Ge- relyes Endre, Gyurkó László. Sükösd Mihály és mások. A kötet írói sok felől közelítik meg mai életünket. Ezek az írások nemcsak tematikusán, módszerben, de nézőpontban is különböznek egymástól. De közös bennük a segíteni akarás, s együtt, egymás mellett a múlt és jövő távlataiban mutatják jelenüket. (Kossuth Könyvkiadó) Sándor Kálmán két elbeszélés-kötetének anyagát foglalja magába az életműsorozat harmadik kötete. A Széplányok sisakban írásai a két világháború közötti értelmiség nyomoráról, a korszak minden rendű és rangú elesettjeiről, munkanélküliekről, tönkrement kiskereskedőkről, reménytelen jövőjű kisemberekről rajzolnak megrendítő képet. A Díszes esküvő novellái az 1919-es ellenforradalom epizódjaiból, a harmincas évek munkásmozgalmáról, a fasiszta lágerek életéből és a közelmúlt történetéből merítik témáikat. optimista önámítás, hazug illúziók nélkül, de felelősség- tudattal és szilárd eszményekkel. A Dürrenmatt magánbeszéde még a feszítő kettősség feloldás nélküli belső rajza, a Messzenéző azonban mór közvetlenül megfogalmazza a tehetetlen várakozás helyett a tudatos és tevékeny maga- tartáseszmónyt, amely „elébe megy az időnek, nem ölhetett kézzel várja”. A jövőbe tekintő ember talán még sosem élt át olyan mély megrendülést, mint korunkban, amikor a lélek, a tudat alaprétegeit, a millió érzelemmel átszőtt gyermek- s ifjúkort is meg kell vallatnia kinek-kinek, hogy tovább léphessen. A Váci által megfogalmazott „hogy gyűlölöm már, amit még annyira szeretek” ambivalenciáját érzi — szelídebben, de ugyanúgy döntésre kényszerültén Pákolitz is, amikor a kötet második részében, az Évgyűrűkben múltját idézi. S a gyermekkor felidézése szembenézés egyben a költőt indító közönséggel is. Az ettől való elszakadás tragikus következményeire a közelmúlt irodalom- története is nem egy szomorú példát szolgáltatott, de a végig nem gondolt, görcsös ragaszkodás sem kevesebbet a múltba-merevülésre, az elzárkózásra, szárny szegettségre. Nem kétséges, hogy a múlttal, a gyermekkorral s az elbocsátó közösséggel való szám-