Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-27 / 123. szám

1965. MÄJUS 27. 4 napló Rusk élesen kikelt Franciaország ellen F oly tátják a vietnami agressziót Washington: Rusk amerikai külügymi­niszter szerdán délelőtt 40 per­ces sajtóértekezletet tartott. Március 24-e óta ez volt a külügyminiszter első sajtóér­tekezlete. Rusk sajtókonferenciájának java részét a dominikai vál­ságnak szentelte, de rövidéi* kitért a vietnami helyzetre is. Bevezetőben amerikai szem­szögből kedvezőnek értékel­te. a legutóbbi dominikai fejleményeket. Közvetve be­ismerte, hogy az amerikai intervenció „elhamarkodott lépés” volt, s kijelentette, hogy talán he­lyesebb lett volna az Egyesült Államok részéről, ha a ten­gerészgyalogosok Dominikába vezénylése előtt kikérte vol­na az AÁSZ-ban tömörült szövetségeseinek véleményét. A'z Amerikai Államok Szer­vezetének szerepéről szólva megjegyezte, hogy a tagálla­mok külügyminiszterei csü­törtökön Washingtonban ösz­szeülnek a dominikai helyzet megvizsgálására és ezen túl­menően esetleg tárgyalnak egy állandó készenléti ameri- ka-közi haderő felállításáról. Az amerikai intervenció iga­zolásául a külügyminiszter még megjegyezte, hogy az Egyesült Államoknak gyorsan kellett cselekednie, nem volt ideje tárgyalni szövetségesei­vel. Rusk sértődötten reagált Franciaország elítélő állás- foglalására. Mogorván em­lékeztette Franciaországot, hogy kormánya nem kér a francia bírálatból. Az egész probléma rendezése szerinte a nyugati félteke or­szágaira tartozik. A továbbiakban kifejezte reményét, hogy Dominikában „mérsékelt átmeneti kormány” alakul, amely a választásokig hivatalban marad, jelezte, hogy a dominikai helyzet ja­vulása talán a közeljövőben lehetővé teszi az országban tartózkodó amerikai katona­fl francia kormány erélyes bírálata Párizs (MTI): «* A francia kormány szerdai minisztertanácsi ülésen eré­lyesen elítélte tnind az Egye­sült Államok, mind pedig az Amerikai Államok Szerveze­tének beavatkozását a domi­nikai helyzetbe, de teljes tá­mogatásáról biztosította az ENSZ akcióját és az ENSZ személyes képviselőjét, Jósé Antonio Mayobrve-t. A francia kormány — álla­pítja meg az AFP — kezdet­től fogva elítélte az Egyesült Államok Santo Domingo-i fegyveres intervencióját, de a szerdai nyilatkozat jóval túl­megy a korábbi állásfoglalá­sokon, mert elítéli azokat a kísérleteket is, hogy kívülről kényszerítsenek politikai meg­oldást a Dominikai Köztársa­ságra, s ezenkívül ugyanúgy bírálja az AÁSZ akcióját, mint az Egyesült Államok lépéseit. Ezenkívül a francia kormány első alkalommal nyilvánítja nyugtalanságát „ama követ­kezmények miatt, amelyek a dominikai válság nyomán már kezdenek jelentkezni más la­tin-amerikai országokban”. Erhard Nyugat-Berlinben Berlin: Erhard nyugatnémet kancel­lár szerdán délután Nyugat- Berlinbe érkezett, hogy részt vegyen Erzsébet angol király­nő nyugat-berlini látogatásá­nak eseményein, aki csütörtö­kön mintegy négy órát szán­dékozik tölteni a városban. A brit kormány szóvivője hivatalosan kijelentette, hogy Erzsébet királynő az angol megszálló csapatok megszem­lélésére látogat Nyugat-Ber- linbe. Dolgozókat felvesznek Cipőgyártásban jártas cipőipari szakembert fizikai munkára, gé­pésztechnikust, esztergályost, va­lamint lakatos szakmunkást azon- nalra felveszünk. Komlói Helyi­ipari Vállalat, Komló Kossuth L. u. 21. sz. 104784 * \ 12. AKÖV műszaki főnöksége felvételre keres egy esztergályost és egy segédmunkást. Jelentkezés: Pécs, Rózsa Ferenc u. 22. 104848 * \ Téglaipar! Vállalat Központi Javítóműhelyébe felvesz E—153. hidraulikus exkavátorra gépjár­művezető jogosítvánnyal és nehéz- gépkezelői vizsgával rendelkező gépjárművezetőt. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezés a véiia’at központjában: Pécs. Rá­kóczi út 11. 104893 * A Pécs! Bőrgyár állóeszköz­ig'Nvímtartót meghatározott időre fe’<«sz. Jelentkezés a főkönyve­lőnél. 274 A Téglaipari Vállalat felvesz gyakorlattal rendelkező villany- szerelő szakmunkást. Heti 2—3 nap vidéki munka lehetséges. Bé­rezés: időbér -f- prémium. Jelent­kezés a vállalat energetikai cso­portjánál, Pécs, Rákóczi út 11. 104894 4r A Pannónia Sörgyár felvesz egv kádárt. 566 •k Az Országos Bányagépgyártó Vállalat pécsi munkahelyre al­kalmaz lakatosokat, szerelőket, hegesztőket, valamint gépszerelés­ben jártas segédmunkásokat. Je­lentkezés: Buzsákj Imre u. 18., keddtől péntekig, 6—16 óra között. 517 Az ÉM. Építőipari Szállítási Vál­lalat pécsi üzemegysége felvesz j szerelő és segédmunkásokat. Je- ] lentkezés: Pécs, Megyeri út 50. 1 Műszaki osztály. 568 VÁLLALATOK, FIGYELEM! A 114 1965. PM-OT együttes utasítás végrehajtásá­nak elősegítése érdekében a Figyelő című gazdaság- politikai hetilap e heti száma 5 oldalon a ..Keres­let—Kínálat” rovatban közli a vállalatoknál lévő ELFEKVŐ KÉSZLETEK USTÄJÄT ,'*f«'kvő készletek értékesítését vagy ezek vételét hirdesse a-ben Cím: Budapest. V„ Alkotmány u. 10 Telefon: 312-553. ság nagy részének kivonását. Az ottmaradó amerikai egy­ségeket beolvasztják az AÁSZ- haderőbe. Vietnammal kapcsolatban a külügyminiszter megismételte azt a jól ismert amerikai ál­lásfoglalását, hogy az Egye­sült Államok kész ugyan „fel­tétel nélkül tárgyalni” Viet­namról, de nem hajlandó kivonni on­nan csapatait, nem hajlandó „engedni az erőszaknak”. Az Egyesült Államok eleget tesz „kötelezettségeinek”. Az amerikai külügyminisz­ter továbbra is a vietnami háború folytatása mellett fog­lalt állást. Dánia nem akar atomfegyvert O. Krag nyilatkozata Moszkva (TASZSZ): Az Izvesztyija szerdai szá­mában megjelent Krag dán miniszterelnök nyilatkozata, amelyet a lap koppenhágai tudósítójának adott. Az európai béke megszilár­dításával összefüggő legfonto­sabb problémákról szólva Krag rámutatott arra, hogy a nemzetközi feszültség eny­hítésének legjobb eszköze a nemzetközileg kellőképpen el­lenőrzött általános és teljes le­szerelés. A dán kormány haj­landó támogatni minden reá­lis kísérletet, amely ennek elérésére irányul. — Dánia a többi északi or­szággal együtt — jelentette ki a továbbiakban — máris atomfegyvermentes övezet. Megegyezés Bolíviában La Paz (MTI): tak, amelyek szerint „a kom­A bolíviai szakszervezeti munisták merényletet készítet­központ és a kormány között tek elő Barrientos tábornok, kedd este megállapodás jött a katonai junta vezetője el- létre, amelynek értelmében a ^en’ szakszervezeti vezetők véget vetettek a sztrájknak és fel­szólították a sztrájkolókat, hogy haladéktalanul vegyék fel újra a munkát. A szak- szervezetek hangoztatják, hogy nem mondtak le egyetlen kö­vetelésükről sem. A megállapodás öt pontból áll, amely közül a legfonto­sabbak: az erőszaknak áldo­zatul esett sztrájkolok család­ját kártalanításban részesítik, La Pazban a katonaság visz- szatér laktanyáiba, a bánya­központokat megszállva tartó csapatokat fokozatosan visz- szavonják. A hivatalos közlemény be­jelenti továbbá, hogy bezárták a Bolíviai Kommunista Párt hivatalos helyiségeit. Indok­lásként azt az átlátszó ürü­gyet hozták fel, hogy ott állí­tólag olyan okmányokat talál­Szófiába érkezett az SZKP küldöttsége Szófia: A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására szerdán Szófiába ér­kezett a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának küldöttsége. A küldöttség vezetője Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára. A szófiai repülőtéren a szovjet vendégeket Todor Zsivkov, a BKP első titkára és a párt több más vezetője fogadta.. Ezeknek az országoknak nin­csen nukleáris fegyverük, nem is szándékoznak ilyet szerezni, s nem akarják megengedni ilyen fegyver elhelyezését or­száguk területén. A dán—szovjet kapcsolatok további fejlődésének kilátásai­ról szólva Krag kijelentette: — Örömmel állapítom meg, hogy Dánia és a Szovjetunió kapcsolatai jók. Véleményem szerint nincsenek olyan prob­lémák, amelyek akadályozhat­nák baráti kapcsolataink to­vábbi fejlődését. A Szovjet­unióban nemsokára sorra ke­rülő látogatásom idején öröm­mel ragadom meg az alkal­mat, hogy megismerjem a Szovjetunió jelenlegi fejlődé­sét, megbeszéléseket folytas­sak a Szovjetunió vezető ál- lamférfiaival és felfrissítsem a régi barátság szálait. Viszonylagos nyugalom KolDiDbíáiian Bogota (MTI): A hírügy­nökségi jelentések szerint ked­den a kolumbiai Fumbiai vá­rosban viszonylagos nyuga­lom honolt. A diákok mind­amellett továbbra is kitarta­nak követeléseik mellett. Ked­den Valencia elnök bejelen­tette, hogy teljesítik az egye­temi hallgatók egyik követe­lését és leváltják az antoio- quizi egyetem rektorát, bár az egyetem nyolcvan profesz- szora bejelentette: a rektor leváltása esetén mindannvian benyújtják lemondásukat. A kormány mindent elkövet a diák-sztrájkok megszünteté­sére: kedden Bogota utcáin katonai alakulatok és tankok vonultak fel, hogy megfélem­lítsék az egyetemi hallgató­kat. Bp. Honvéd—Pécsi Dézsa 3:1 (0:0) Kispest, 10 000 néző, vezette: Biróczki. Góllövők: Tlchy 2 (egyet 11-es- ből), Komora, illetve Dunai dr. Végig nagyiramú, durvaságokkal tarkított mérkőzést láthatott a kö­zönség. A pécsiék az első Honvéd gólig ragyogóan védekeztek, de aztán összeomlottak és a fölény­be került hazaiak megérdemelten nyertek. Jók: Sipos. Komora és Tichy, illetve Móricz, Halasi, Györkő és Dunai dr. Ferencváros—Komló 4:1 (0:0) Népstadion, 16 000 te: Müncz. Góllövők: Varga 2, Albert, illetve Pataki. néző, vezet­Novák és Jók: Mátrai, a két fedezet és a második félidőben az egész csa­társor, illetve a közvetlen véde­lem és Sós. Vasas—F. K. Szarajevó 2:0 (0:0) Népstadion, 25 ezer néző, ve­zette: Riga to (Olaszország). Góllövők: Farkas és Pál. A Vasas fölénye jellemezte úgy­szólván az egész mérkőzést. A Vasas még sok helyzetet hagyott kihasználatlanul. A Vasas a két mérkőzés 4:l-es összesített gólaránya alapján ba- kérült a KK legjobb négy csa­pata közé. SPORTHÍREK Szénási már w érmes“ Boskovics Jenő, az MTI kikül­dött munkatársa jelenti Berlinből: Az ökölvívó Európa-bajnokság keddi versenynapján az utolsó párban került sor — a nehézsú- lyúak küzdelmében — a magyar Szénási és a jugoszláv Trifuno- vics küzdelmére. Amikor a két versenyző a szo- rítóba lépett, a közönség, felmo- rajlott, hiszen Dávid és Góliát küzdelme volt várható. A jugo­szláv ökölvívó ugyanis 20 cm-rel volt magasabb Szénásánál, s 33 ki­lóval nehezebb. A magyar fiú ennek ellére na­gyon bátran kezdett, bár szinte eltörpült nagy ellenfele mellett, akinek a válláig sem ért. Ballal többször keményen eltalálta Tri- funovicsot és akár kétszer is szá­main attak volna a jugoszláv ököl­vívóra. Trifunovics védekezéskép­pen jobb karjával állandóan át­fogta Szénási tarkóját, ezért ha­marosan megintették. Még két­szer megismétlődött az eset és ek­kor — az 1. menetben — a ve­zetőbíró leléptette az állandóan szabálytalankodó jugoszláv ver­senyzőt. Szénási győzelmével bekerült az elődöntőbe, tehát már érmesnek számít. A döntőbe jutásért pén­teken a bolgár Pandov ellen mérkőzik. Szerdán délután és este a Wer­ner Seelendinber Halléban lebo­nyolított 24 mérkőzéssel kialakult a XVI. ökölvívó EB érmeseinek mezőnye. A kedden közéjük be­jutott Szénási mellé — sajnos — egyetlen magyar versenyző sem csatlakozott, pedig hárman is szorítóba léptek: Papp, Holló és Edőcs. Harmatsúlyban: Papp az Euró­pa- és olimpiai bajnok Grigorje- vet kapta ellenfélnek, aki a ma­gyar csapat egyik legtehetsége­sebb sportolóját ütötte el az előbb re kerüléstől. Váltósúlyban: Holló nem tudta megismételni eddigi jó öklözését. Az NDK-beli Bahl ellen. Félnehézsúlyban: Mindenki tud­ta, hogy az Európa-bajnok Poz- nyakkal szemben Edőcs teljesen esélytelen. A vezetőbíró a 3. me­netben a szovjet versenyző dön­tő fölénye miatt leléptette. Ind. száma: 1« Ország: 23 í 3 CO T-» Si­tt«* Anglia 8 4 1 Ausztria 9 4 í Bulgária 10 6 2 Csehszlovákia 10 4 1 Dánia 6 1 0 Finnország 7 2 0 Franciaország 4 1 0 Hollandia 8 1 0 Írország 7 1 0 Jugoszlávia 10 5 0 Lengyelország 10 10 2 Luxemburg 5 0 0 Magyarország 10 6 1 NDK 10 7 1 Norvégia NSZK 1 10 0 5 0 1 Olaszország 6 4 1 Románia 8 5 1 Skócia 7 2 1 Spanyolország 5 0 0 Svájc 4 2 0 Svédország 2 2 0 Szovjetunió 10 10 3 Törökország 5 0 0 Még csak öt fordulót játszottak le az országos vízilabda-bajnok­ságból, de a tabella máris érde­kes képet mutat. Az FTC várat­lanul 3 pont előnnyel vezet és riválisai közül az U. Dózsa és a Szolnoki Dózsa ellen is győzött. A hét végén újabb kettős for­dulót rendeznek, s a programban több rangadó is szerepel. A leg­nehezebb helyzet előtt a bajnoki tabella 2. helyét elfoglaló Bp. Honvéd áll, mert szombaton az FTC-vel, s vasárnap pedig Szol­nokon a bajnoki cím védőjével mérkőzik. , * A MÖSZ nemzetközi 'ubiláris öt­tusaversenyének negyedik számát, a 300 méteres úszást szerdán dél­után bonyolították le a Sporté uszodában. Cass’us Clay győzött Szerdára virradóra Lewistonban zajlott le a Cassius Clay—Sonny Liston nehézsúlyú profi világbaj­noki döntő. A küzdelem nem tartott sokáig. Azonnal Clay támadott, egymás­után több jobb és balegyenest he­lyezett el Liston fején. Liston nem sokkal később villámgyors jobb felütéstől a szőnyegre ke­rült. A kiütött versenyző megkísérelt felállni, de közben már az idő­jelző megütötte a gongot, jelezve, hogy a kiütés után tíz másodperc eltelt. A várakozásnak megfelelő ered­mények születtek. A versenyt a magyar utánpótlás csapatának fiatal tagja, Bodnár nyerte igen jó, 3:39:1 peroes idővel. Az összetett egyéni versenyben: Lednyev (szovjet) 4102 ponttal vezet, 2. Bodnár (magyar u.) 3816 pont, 3. Móczár (magyar u.) 3806 pont. Az összetett csapatversenyben: 1. Szovjetunió 10 894 ponttal, 2. Magyar uátnpótlás 10 860 ponttal, 3. Mag^r A. 10 798 ponttal. * Szerdán a bukaresti nemzetközi vívóversenyen a női tőrcsapatok találkozójára került sor. A ma­gyar versenyzők fáradtak voltak. Délelőtt három mérkőzést vív­tak a csapatok. A bolgárok le­győzése után a szovjet és a ro­mán együttestől is vereséget szén vedett válogatottunk, s így a har­madik helyre került. A verseny végeredménye: 1. Szovjetunió 5 gy., 2. Lengyelor­szág 4 gy., 3. Magyarország 3 győzelem. AZ NB I. ALLASA: 1. Bp. Honvéd 10 6 3 1 20:6 15 2. Ferencváros 9 5 3 1 20:10 13 3. U. Dózsa 9 6 — 3 21:10 12 4. Pécs 11 5 2 4 11:10 12 5. Csepel 11 4 3 4 15:14 11 6. Tatabánya 10 3 5 2 8:9 11 7. Vasas 9 3 4 2 14:8 IC 8. Győr 9 4 2 3 9:9 IC MTK 10 3 4 3 12:12 1( 10. Salgótarján 10 1 6 3 8:13 í 11. Ózd 10 3 2 5 11:20 1 12. Szeged 10 2 3 5 6:14 1 13. Komló 10 3 — 7 9:18 1 14. Dorog 10 1 3 6 7:18 í Ma este, 27-én, 8 órai kezdettel Májusi muzsika c. NÓTA-EST a Pécsváradi Fmsz Zengő Éttermében fővárosi művészek közreműköd ésével. Fellépnek: Kormos Margit, Palo tás Erzsi és Varga László. Asztalfoglalás telefonon: Pécsvárad 41. dunántúli napló az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanáu* lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33. 21-60. 26-22. 60-11. — Bel po Úti kai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 26-22, 60-1L Pécsi Szikra Nyomda. Pécs. Munkácsy Mihály utca 10. szám. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12-— Ft. ~ Indexszámé 28 094. Hidegkonyhai és cukrászipart áruk beimtqtéjq Mohácson a 246. számú csemegeboltban. Tekintse meg ön is az újonnan > bevezetett készítményeinket! Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat \

Next

/
Thumbnails
Contents