Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-23 / 120. szám

Dohnál Tibor kiállítása A Főiskola Kollégiuma im­már hagyományszerűen min­den évben megrendezi a rajz- tanárjelöütek őszi és tavaszi tárlatát. Ezeken a .kollektív kiállításokon azonban egy-egy növendék csak kis számú I anyaggal mutatkozhatott be alkalmanként Ezúttal Dohnál Tibor ön­álló, mintegy negyven darab­ból álló kiállításra vállalko­zott. A nagy számú képanyag igen változatos, grafikai és festészeti technikák alkalma­zásáról tanúskodik, örvende­tes azonban, hogy a technikai próbálkozások mellett nem sikkad el a valóságsze miélet hanem szín-ben is, formában is elevenen és korszerűen jelent­kezik. Tematikailag ugyan nem mozog túl sízéles skálán a kiállított anyag, de az egy témának több variáns megol­dásai igen ötletesek. Kevés a mun-kaábráizoiliás, pedig „Mun­kás csapat” címen kiállított ti­zenhat alkotás nagyméretű li­nója a kiállítás egyik legsike­rültebb darabja. Még nem a munkát, cssaik a miunkába in­dulás pillanatát ragadja meg, egy szépein csengő vonalrit- musra építve. Rézkarcra em- i z kéz te tő tollrajzaá közül az ..Erzsi gyászban”, a „Közöny' és a Schiller, illetve Villon il Ivsztrációk említendők meg. Igen érzékeny alkotás még a . Gyöngyi beteg” című színes n’onotípiával készült illusztrá­ciója. Vitára alkalmat adó képe a Család” című kompozíció, •nely a gyerek-rajzok utánérzé­séből született. Alkotója a p y erek rajz okba n véli felfedez­ni -egy új, kollektív művészet, gyökereit. — Ez lehetséges, de nem bizonyos. — s — C7& ibtti&fti k&nynkéi köntjnei VERESS PÉTER: AZ ORSZÁG ÜTJÄN Régóta készült Veres Péter, hogy megírja nagy sikerű ön­életírásának, a Számadásnak folytatását. Ennek a tervnek valóra váltása Az ország út­ján, amely — ha nem is az elbeszélés időrendje szerint — de lényegében a Számadás folytatásának tekinthető. A mű az akikor már országszerte ismert író életének talán leg­izgalmasabb szakaszáról szól, a felszabadulást megelőző és követő hónapok átélt esemé­nyeiről. Az önéletírás a ma­gasrendű irásművészet eszkö­zeivel eleveníti fel a nagy torforduió légkörét és hangu­latát, s azon túl, hogy igen izgalmas és személyes emlékei niatt is érdekes olvasmány, »k vonatkozásiban történel- tlí dokumentum értéke is zan. (Szépirodalmi Könyv­kiadó.) KARSAI ELEK: A BUDAI VARTÓL A GYEPŰIG Ebben a könyvében Magyar- «rszáig politikai történetét a íárdossy kormány hadüzene- étől a fasiszták kitakarod á- áig tárgyalja. A könyv főbb émái: Keitel, Ciamo és Ril>- entropp 1942. januári „láto- ;atása” a II. magyar hadsereg rontra küldése, a Horthy-di- lasztia létrehozására irányuló ervek, a doni katasztrófa, az 944. március 19-i német meg- zállás, az 1944. október 15-i egvverszünet kudarca és vé­gül a Szálasfi uralom. Vezér­kari jelentések, Horthy kor mányzó, Serédi heroegprímá iratai, minisztertanácsi jegyző könyvek, Lakatos vezérezredes feljegyzései, a német védeti főparancsnokságának, a ma- gyár és német külügyminiszté­riumnak iratai, parlament naplók, Kállay volt miniszter- elnök memoárja, korabeli új­ságok alapján tárul elénk es az időszak. A leírt eseménye­ket, hasonlóan a szerző előzc kötetéhez, magyar és nemzet­közi időrendi áttekintés, név­mutató — az ebben az idő­szakban szerepet játszott sze­mélyek bemutatása, számot eredeti fénykép, rajz és térkép teszi szemléletessé, hozza kö­zel az olvasóhoz. VÄCI MIHÄLY: KELET FELÖL Tíz év (1956—1964) java ter­méséből állt össze Váci Mi­hály Kossuth-díjas költő válo­gatott verseinek kötete. Nem­csak az utóbbi tíz esztendő „lírai mérlege”, de legalább két nemzedék történelmi ta­pasztalata összegeződik benne, s főként a szegényparaszti vi­lág reális, emberi viszonyla- tait-változásait rögzíti. A válogatás pontos pályaké­pet nyújt — indulásától nap­jainkig — és méltó Váci írói rangjához. Szocialista igényű, közéleti ihletettségű költészet ez, verseinek forró indulati tartalma, megformálásuk szépsége, képeinek gazdagsága költészetünk élvonalába eme­li. (Magvető Könyvkiadó.) KERESZTURY DEZSŐ: EMBERI NYELVEN „Meg ne mondd a szülőknek!95 (A Krokodilból) © »Mit csináljunk vele doktor úr, egy szót se akar szólni í” Keresztury versei régebben csak elszórtan jelenitek meg: mindössze két kisebb kötete látott napvilágot Az új kötet a következő ciklusokra oszlik: a „Hegyen” című régi és új verseket egya­ránt tartalmaz, többnyire táj­élmények dominálnak benne. „Az Idő sodrában” ciklus ver­sei a magyar antifasiszta köl­tészet igényes alkotásai. A „Dunántúli hexameterek” a legegyénibb hang Keresztury életművében. Valóság és líra flyeo gazdag ötvözetben, a klasszikus és modem nyugta­lanság jegyeit ilyen szerencsé­sen egyesítve mai költésze­tünkben aili.g jelentkezik;. Az „Ernlefksorak, kísérletek, fordí­tások” egyik fele műveltségi élményekről számol be: sír­versek. epigrammák, verses- játékok, hangulatképek válta­koznak benne. A kötet szerel­mes verseket is közöl és né­hány, szinte esszédsztíkns em­lékezésit tartalmaz kultúránk és történelmünk nagyjairól. (Magvető Könyvkiadó) A mai jugoszláv próza Ha jugoszláv irodalomról esik szó, a magyar olvasó ön­kéntelenül is Ivó Andrityra a Nobel-díjas szerb íróra és Miroszláv Krlezsára, az immár klasszikussá váló horvát elbe­szélőre gondol. Részben igaza is van, hiszen ez a két név fémjelzi világszerte az élő szerb—horvát irodalmat. De a mai jugoszláv irodalom e két legismertebb alakja mellett felnőtt immár az a nemzedék is, amely a háború alatt, a népfelszabadító harcok füzé­ben forrott ki. Ha ezt az új irodalmat fi­gyeljük, az első ami szemünk­be ötlik: rendkívüli tarkasága, sokrétűsége; az irodalmi isko­lák és irányzatok teljes hiá­nya. Az íród individualizmus, annak összes pozitívumaival és negatívumaival, fénykorát éli Jugoszláviában. Ez annál is érdekesebb, ha tudjuk, hogy a háború előtt például a szür­realistáknak Párizs után Beb- grádban volt a legnépesebb és legszervezettebb tábora. Az­óta még kísérlet sem történt irodalmi iskolák létrehozásá­ra. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem léteznek író- csoportok, hogy az írók egy­mástól elszigetelve alkotnak. De a hozzájuk való tartozás nem kötelez semmire. Belgrádban két írócsoportról beszélnek. Azok, akik realis­tának nevezik magukat a „Szavremenik" (Kortárs) c. fo­lyóirat, a modernisták a „Ve­lő" kőiül tömörülnek. De mi sem bizonyítja job­ban, hogy a két csoport nem jelent két határozottan eltérő irányzatot, mint az, hogy a legtöbb íré mindkét folyóirat­ban közzéteszi műveit. Hogy az egyik a realista a másik pedig a modernista elnevezést kapta, az módszerbeli felfogá­sukkal magyarázható. Mindkét csoport megegyezik abban, hogy az irodalom szerepe a valóság hű ábrázolása. De hogy hogyan lehet leghíveb­ben ábrázolni a valóságot, ab­ban már eltérő a véleményük. A realisták igyekeznek a régi kritikai realisták hagyomá­nyait továbbfejleszteni, míg a modernisták ugyanazt a való­ságot a legkorszerűbb eszkö­zökkel, újszerű módon akar­ják ábrázolni. Azt tartják ugyanis, hogy így közelebb férkőznek a lét, az igazság, az élet lényegéhez. Hogy melyek ezek a legkorszerűbb eszközök, abban már nagyon eltérő né­zeteket vallanak. Tehát gya­korlatilag a modernisták leg­alább annyira különböznek egymástól, mint a realisták­tól. Van egy másik szempont is, mely lehetőséget ad kategó­riák felállítására: ez az ember és a valóság viszonyának áb­rázolása telén mutatkozó el­térés. A szociológiai irányzat hívei az embert elsősorban a társadalmon keresztül közelí­tik meg, a pszichológisták vi­szont kiemelik az egyént a közösségből, lélektani elem­zésnek vetik aM, s így az egyén ábrázolásától jutnák el a társadalomirajzig. A szociológiai koncepció ki­váló képviselője és egyben az egész mai jugoszláv irodalom egyik kimagasló alakja Mi- háilo Lálity. Regényeinek szinte kizárólagos témája a partizánharc. Tárgyilagosain ábrázolja ezt a hősi küzdel­met; a sikereket és veresége­ket egyaránt. Hősei bár nagy tetteket visznek véghez, még­is élő hús-vér emberek ma­radnak, nem misztifikálja őket. Leghíresebb regénye a Lakodalom”, a cmogorai (montenegrói) harcok börtön­be került hőseiről szól. A re­gény főszereplője bátor erköl­csi magatartásával, hitével és tettrekészségével eléri célját: megszökik a börtönből és egy kis csoport partizánnal együtt sikeresen hairool. Érdekes egyéniség Bránko Tyopity, aki szintén szocioló­gus, a szó fent használt értel­mében. Tyopity annyiban kü­lönbözik kortársaitól, hogy míg azok a harcok epikus el­beszélői, ő a legtragikusabb helyzetet is képes elhumori­zálni. Témái komolyak, a há­ború, a testvérharc ihlette ói, is. Leghíresebb regénye az Át­törés Csuka Zoltán fordításá­ban a magyar olvasó számára is hozzáférhető. Ebben talán nem a humor az, amit ki kell emelni, hanem a kitűnő jel­lemábrázoló készségét. A ju­goszláv közönség kedvelt ol­vasmánya Tyopity noveüLáskö- tete: a Nikoletina Burszáty él­ményei. A főhős kissé Svejk- re emlékeztet, ö az a parti­zán, akivel minden előfordul. Gyakran kerül nevetséges helyzetbe, s társai rajta derül­nek a harcok szünetében. Bránko Tyopity legújabb re­génye, az 1964-ben megjelent Nyolcadik offenzíva már a há­ború utáni időkben történik. Itt a humor alapjául a re­gényhősök és a környezet el­lentéte szolgál. Az egyszerű falusi ember, aki bátran vé- gigküzdötte a háborút, most városba kerül, sőt gyakran ve­zető pozícióba. Elképzelhető, hogy mennyi baklövést követ­nek el ezek a jószándékú, de naiv emberek, s a régi váro­siak sem mulasztják él, hogy ugrassák őket. A jugoszláv kritika szemére is veti a szer­zőnek, hogy humora néha túl vaskos. A horvát írók közül itt kell megemlíteni Vjekoszláv Kale- bot, a dalmát élet kiváló is­merőjét, a horvát kisváros áb­rázolóját Iván Voncsevityet és Mirko Bozsityot. Mirko Bö­zsi ty a Kúriának c. regényé­ben a háború előtti dalmát falut két család, a felvégi gaz­dag és az ailvégi szegény Kúr­iátok életén keresztül mutatja be. ■ B ■ ■ ■ V A jugoszláv olvasó számára az embert elsősorban lelki éle­te jellemzi. Kiváló pszichoana­litikus módjára képes néha a lélek legkisebb rezdüléseit is felfogni. Mint tudatos és kép­zett pszichológus az élet min­den jelenségét igyekszik visz- szavezetni a gondolkodó és érző ember lelki világára Ez természetesen néha épvrrnalú- sághoz vezet, mégis a maga területén Ranko Marinkovity kiválót alkotott. Meggvöző példa erre Gloria ■ drámája és elbeszélései. Vladan Deszme- -szabadab­ban, kevesebb merevséggel kezeli lélektani elmélet“: v é* regénye, a Téli nyaralás -s Iván Galeb tavaszai, mellett több novellás és egy versesko- tetet is írt. A szerb pszichológisták kö­zül ki kell emelni Antoni j Iszákovityot, a tehetséges fia­tal elbeszélőt. Nagy gyerekek c. elbeszéléskötetének témái a a háború. De a háború tt csak külsőség és nem annak ábrázolása a főcél. Az író ar­ra kíváncsi, hogyan éreznek* gondolkodnak hősed ebben a szokatlan helyzetben. A hábo­rút és a partizánharcot, tulaj­donképpen a szereplő intim érzésein és gondolatain ke­resztül ismerjük meg. Ügy érezzük, hogy Iszakovity -a- lamdféle. mélyebb realizmusra vágyik, melyet az emberi lé­lekben remél megtalálná. Szólni kell még két olyan íróról, akik egyéniségükkel, alkotásaik újszerűségével kü­lön helyet érdemelnek, amikor a modern jugoszláv irodalom­ról van szó. Az egyik Os-kár Davicso, aki már else >ege- nyével a. Dallal hatalmas síi­kért aratott. A mű nem csak kompozícióját és stílusát, öe tartalmát tekintve is újszerű. A több mint hétszáz oldalas történet nem egészen három nap alatt játszódik le. De hő­sed e rövid idő alatt is állan­dóan változnak, alakulnak, reagálnak. Második regénye, a Beton és jánosbogarak, nálunk is megjelent. Dobrica Tyoszity neve Ma­gyarországon is ismeri. Két legsikerültebb regényét a Messze még a hajnali és a Gyökereket többén is lefordí­tották. A Messze még a haj­nalban közkedvelt témát a partizánharcot dolgozza fel, de merőben új alkotói felfogas­ban. Ez az egyik legnépsze­rűbb regény ma Jugoszláviá­ban. 1951 óta tíz kiadást én meg. A Gyökerek c. regényé­ről pedig az a kritikusok vé­leménye, hogy a szerb nyelven írók közül még senki nem fejlesztette ilyen tökélyre az ún. belső monológot. Ugyancsak külön kell meg­említeni a makedón Szlavo Janevszkít, kinek első regénye (ez egyben az első makedón regény is) Falu a hét nyárfa mögött, nálunk is kapható. Még nagyon sok tehetséges elbeszélője van ma a jugosz­láv irodalomnak, akikre itt nem térhetünk ki. De mielőtt befejeznénk ezt a rövid ismer­tetésit, legalább név szerint meg kell említeni Miodrág Bulatovityot, az Égre száll a vörös kakas c. nálunk is meg­jelent regény szerzőjét, és Ra- domír Konsztantinovityot. aki­nek írásain a francia avant­gardisták hatása érezhető. Végül egyet a legfiatalabbak közül. Zsivojin Pavlovity, aki novelláskötetében, a Kanyar­gó folyóban, új témához nyúl, A háború befejezése után Ju­goszláviában még sokáig ga­rázdálkodtak elszigetelt fasisz­ta bandák, vagy néhány félre­vezetett, mindenre elszánt em­ber. Azokról szólnak a törté­netek, akik ebben az értel­metlen harcban pusztultak el, hogy a többiek nyugodtan építhessenek egy új világot. Nagy erénye Pavlovitynak a képszerűségre és megjelení­tésre való törekvés. Az olva­só szinte látja maga előtt a tájat, a történetet. Ez a fiatal írónemzedék, helynek legkiválóbb képvise­lőit isimertük meg ebben a rö- rid ismertetésben, méltó utó- iá lesz Andritynak. Krlezsa- lak és még régebbi elődeinek. Reméljük, hogy kiváló mú- ijindítóink közvetítésével a magyar olvasóközönség is mi­előbb megismerheti műveikéi, Sztyepánov Predrág Bránko Tyopity: Az (iWtyMnbtt é G A gyerekek már rég el­mentek az iskolába, amely valahol messze, a sűrű bozóttal benőtt domb mögött rejtőzött. Ott, ahol a széles országút beleveszik a gyertyánligetbe, egy nyomo­rék kis fiúcska állott. Csend. A levelek halkan remegnek, az árnyék nyugtala nul vibrál, mintha el akarna szakadni a portól, hogy az­tán eltűnjön örökre. A fiú egy törött ostornyéllél játszik — ez a ló. Sűrűn tekinget a távoli iskola felé. Bárcsak szárnya nőne, akkor felszáll­hatna a fák tetejéig, vagy az iskola fölé; ott körözne, és a gyerekek kiszaladnának, hogy láthassák. Kijönne a karcsú, fehérruhás tanítónő is és így szólna: — Gyerekek, az ott Gojko Bari' ovac, a szárnyas fiú. így ábrándozik magában a kisfiú, de hiába, nem akar szárnya nőni. Np^von sokszor Béziegette mar a domb fölött kéklő messzeséget: azért még­sem szabad elcsüggedni. Talán egyszer még lesz szárnya. Lovagod az ostornyélen, ke­resztül a ligetre nehezedő ár­nyék mélyén, de a szélen, ott ahol a fény pazarul kéfcító az utat, csodálkozva megtorpan A gyertyánfák alatt, a haira- gjo&zöld mohán egy ember fe­küdt, összekuporodva, kezét a feje alá téve. Félrecsúszott kalapja alól kilátszik ősz haja öregember. ölében hatalmas bőrtairisz- nya, rajta mint utálatos béka terpeszkedik a másik kéz. A kisfiú ijedten áll a helyén. Az alvó emberek mindig titokza­tosak. Hát még ha valaki egyedül alszik egy elhagyott erdőben ... vajon ki lehet? A fiú lassanként kezdett emlékezni: az éjjel a kocsmá­ban sokáig lármáztak, énekel­tek, később pedig — ezt há­zuk ablakából jód lehetett látni — valaki egy lámpást lóbált a kocsma mögött az or­szágúton, utána — a kisfiú nem emlékszik tovább semmi­re. Biztos közülük való ez is. Hajnaliban elindult hazafelé, aztán betévedt ide és elaludt. Egyszerire megváltozott az egész liget. Ismeretlen dolgo­kat rejteget, s a fiúnak nincs kedve tovább játszani. Az öreg hatalmas tarisznyájának kopott fekete bőre titokzato­san fénylik. Vajon ma lehel benne? 0 ** regemberek tarisznyái láttán mindig valami izgatott várakozás fog­ta el: vajon mit rejteget bel­sejük? Az öregek fómpipákat, sárgarézfejű csipeszeket szed­nek elő. Van ott harapófogó, kés és sok érdekes kis doboz, amilyeneket a kisfiú még so­hasem foghatott a kezében. De ezek az elmaradhatatlan dolgok alatt rendszerint még valami ismeretien, eddig soha nem látott tárgy csillogott. Az öregek tarisznyájuk alján min­dig rejtegetnek valami titok­zatosan fénylő kis apróságot, amelyet soha senkinek nem mutatnak meg, de ha egyedül maradnak, biztos, hogy so­káig nézegetik, nyitott tenye­rükön tartva. A kisfiú lábujjhegyen oda­lopakodott, és óvatosan fi­gyelt a fa mögül. Az öreg ne­héz keze rajta pihen a tarisz­nyán. Ha csak megpróbálna hozzányúlná, rögtön észreven­né, megmozdulna és kdnyitamá félelmetes szigorú szemét. Hogy azután mi lenne — arra rágondolnd is rossz. Az öreg szuszog és csám­csogva motyog valamit. Hogy tud aludni, amikor ilyen ta­risznyája van? Ha az övé len­ne eszébe sem jutna, hogy aludjon. Mindig benne koto­rászna, új és új dolgokat ke­resgélve. A kisfiú még sokáig ólál­kodott, megbújva egy távo­labbi fa mögött és várt. Hát­ha részegségében elmozdítja a kezét, és a tarisznya szabadon marad. Időnként, amikor egy fuval­lat megrázta a leveleket, a kisgyerek valami rendkívülit remélt. De minden marad a régiben: az öreg nem moz­dul, mintha örökké ott akar­na aludni a súlyos árnyék alatt. Nemsokára távoli kiabálást halott. Ebédre hívták. Még napnyugta előtt visz­szatért régi helyére, de az öregember eltűnt.. A nap ferde sugarad mélyen bevilágítottak a törzsek közé, egy rigó csat­togva ugrándozott, de a liget mégis ijesztően üres volt. Az országút hosszan kanyargót! végig a mezőn, majd egy szo­rosban eltűnt a hegyek mö­gött A messzeség titokzatos suttogással — melyet csak a gyerekei* halhatnak meg —, hívogatta. Sok nap telt el azóta, és 6 régesrég elfelejtette a tarisz- nyás öreget. De amikor nyár elején a gyerekek visszajöt­tek az iskolából, jó bizonyít­ványokkal, egy csomó aján­dékkönyvvel és képpel, a nyo­morék kisfiú azt álmodta, hogy az az ismeretlen öregem­ber visszatér, és tarisznyájá­ban egy csodás, eddig soha nem látott dolgot hoz neki. Ha azt egyszer a kezébe fogja, az egész világ megváltozik körü­lötte. Minden másképp lesz. R eggel, még álmosan, el­ment a fához, amely alatt egykor az öreg­ember aludt. Nem volt ott senki, seníki az égvilágon. Csak a kéklő messzeség vib­rált, amely úgy csábítja a nyughatatlan utast, hogy az­tán soha többé vissza ne tér­jen. A kisfiú elszomorodva dör­zsölte könnyes szemét, és me­rengve nézte a távolbavesző szilirázó országútat Hej, te öregember, a tarisz­nyáddal hova tűntél? Fóré.: Sz. F.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents