Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-16 / 63. szám
DuncmlQU naplö ._________Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja _______ X XII. ÉVFOLYAM, SS. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1965. MÁRCIUS 16.. KEDD Világ proletárjai, egyesüljetek! vy Zárszámadás a szakcsoportokban Készülődés a szocialista brigád vezetők országos értekezletére Baranya megyét 38 brigádvezető képviseli — Pénteken kezdődik a kétnapos tanácskozás Tízmillió forint értékű árut adtak a múlt évben az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek port pedig 1162 hektoliter bort értékesített. Több olyan terme két állítottak tehát elő a szakcsoportok és társulások, amelyeket az állami és a szövetkezeti gazdaságok egyáltalán nem, vagy csak kis mennyiség ben termelnek, illetve tenyésztenek. Ilyen például a méz és a nyúl, amelynek értékét növeli. hogy zömét exportáljuk. A múlt évben jelentősen — 214 ezer forinttal — növekedett az egyszerűbb mezőgazda- sági szövetkezetek fel nem osztható közös vagyona, amely nek teljes összege ma már megközelíti az egymillió forintot. Ez azt jelenti, hogy 1964-ben volt a legnagyobb arányú a közös vagyon képzése. A szakcsoportok és a társulások 130 ezer forintot fordították beruházásokra. Töb bek között méhkaptárakat, pergetőket és egyéb méhészeti felszerelést vásároltak, Pécsett faiskolát telepítettek, Mohácson borkimérő helyiséget ren dezték be, Hidason erőgépet vettek öntözés céljára és így tovább. A múlt évi gazdálkodás nagy eredménye az is — ezt persze nem lehet mázsákkal és forintokkal kifejezni, — hogy tovább fejlődött a tagok szakmai tudása. A méhészek például szakszerűbben gondozzák méhcsaládjaikat, ami megmutatkozik a méztermés A termelőszövetkezeitek után elkészítették múlt évi gazdálkodásuk zárszámadását a megye szakcsoportjai és társulásai is. Tavaly 73 egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezet mű ködött a falvakban: tagjaik baromfit és nyulat neveltek, gyümölcsöt és gombát termeltek, méhészkedtek, illetve gyékényt fontak. Ez volt az első esztendő, amikor az általuk értékesített áruk összege elérte a tízmillió forintot, vagyis másfél millióval meghaladta az előző — 1963. — évit. A MÉSZÖV mezőgazdasági osztályán most elkészült ösz- szesítés szerint a szakcsoportok és a társulások tavaly is sok és sokféle árut adtak az országnak. A baromfitenyésztők például 280 ezer tojást és a nyúltenyésztők 23 ezer nyulat értékesítették. A gyümölcstermelő szakcsoportok és a kertvédelmi társulások összesen 800 ezer kilogramm különféle gyümölccsel járultak hozzá a városi lakosság ellátásához. A méhészek 460 ezer kilogramm mézet adtak el a földművesszövetkezeteknek. A pécsi és a szilágyi gombatermelő szakcsoport 43 mázsa gombát, a hidasi málnatermelő szakcsoport pedig 35 mázsa feketeri- bizlit és 40 mázsa málnát, a mohácsi szőlőtermelő szakcsofokozódásában és a méhbeteg. ségek csökkenésében, a nyúltenyésztők pedig mindinkább áttérnek a nyulak istállóban való tartásáról az intenzívebb ketreces tartásra. A zárszámadásokkal egyidejűleg elkészültek az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek ez évi termelési tervei. Ma már 102 szakcsoport és társulás működik a megyében. Terveik «zerint 270 ezer forintot fordítanak az idén beruházásokra — ebből 177 ezer forintot saját erőből — s többek között gyümölcsöt telepítenek, mézraktárt létesítenek és nyúl szaporító telepeket állítanak fel. Tovább növelik, mégnedig számottevő mértékben, a fogyasztásra szánt áruk menynyirégét. így például 692 e~ er tojást, 43 mázsa baromfit 23 ezer nyulat és száz vagon vegyes gyümölcsöt értékesítenek az év folyamán. Jelentések a VDK elleni amerikai légitámadásról Összehívták a szocialista brigádvezetők országos értekezletét Az SZMT klubtermében beszélgetésre jöttek össze azok a Baranya megyei brigádvezetők, akik részt vesznek a március 19—20-ám tartandó szocialista bri gád vezetők országos értekezletén. összesen harmincnyoiLcan voltak, s őket az iparági konferenciákon választották meg küldöttként az országos értekezletre. A megjelentek előtt Bogár József elvtáns, az SZMT vezető titkára számolt be az országos értekezlet lebonyolításáról. A beszélgetésen részt vett dr. Bánki Nándor, a pécsi városi pártbizottság osztályvezetője és Stier József, a Mecseki Szénbányászati Tröszt pártbizottságának titkára is. Országos rekordot értek el az aknamélyítök A beszélgetés valóban baráti és kötetlen légkörben zajlott, a felszólaló brigádveze- tők röviden tájékoztatták a kollégáikat eredményeikről és elképzeléseikről. Pásztó Sándor, akinek brigádja a zobáki diagonális légaknánál dolgozik, elmondta, hogy 1960-ban kapcsolódtak oe a szocialista brigád címért folyó versenybe és 1962 óta háromszor elnyerték a címet. Amikor a brigád a zobáki akna mélyítéséhez került, tizennyolcán voltak, s hirtelen negyvennyolc főre gyarapodtak. A brigád lassan összeszokott, s összefogásuk eredményeképpen hónapról hónapra emelkedett termelési eredményük is. „Sőt elértük a bűvös 40 méter 70 centit, amely országos rekordnak számított ilyen átmérőjű aknánál”. Ösztöndíjat alapit a brigád ■’app Lajos Béta-aknai brigádja nemcsak a megyében ismert, de hosszú évek óta kimagasló eredményeiket ismerik országszerte is. Papp Lajos is elmondta, hogy brigádjuk milyen vállalást tett ebben az esztendőben, hogy közülük is hárman járnak a bányaipari technikumba és termelési eredményeik jelenleg is kiemelkedően jók. Mindenki felfigyelt, amikor arról számolt be, hogy a brigádnak kereken 24 000 forint „alapja” van. Legutóbb a tröszti munkaversenyben élen végeztek, amiért 10 000 forintot kaptak, de az üzemtől is 3 600 forint célprémiumot juttattak számukra. A brigád nemrégiben ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a brigád pénzéből ösztöndíjat alapítanak egy árva és arra rászoruló bányászgyermek részére és havi 300 forinttal támogatják továbbtanulását. A brigád tervei között említette Papp Lajos, hogy a nyáron két balatoni és két sikondai kirándulás is szerepel. Az emberek nem rosszak Zengöi Antal, a Közúti Üzemi Vállalat brigádvezetője lényegében Pásztó Sándor megjegyzésére reagált, aki kijelentette, hogy a náluk lévő kiszolgáló csoportnál képtelenség szocialista brigádot szervezni, mert ott többségében cigányok dolgoznak és őket nem érdekli a munka: rengeteget hiányoznak, különösképpen a fizetés utáni napokon, amikor a kocsmában töltik ideiük javát. Zengöi ellenkező példákat mondott el. Az ő brigádja 1960-ban jött létre, s a harminc fős kollektívában nyolc dencsházi cigány dolgozik. Mind a nyolc a legkiválóbbak közül való. Neki is többen feltették akkoriban a kérdést, hogy mit akar a cigányokkal. Zengöi határozott volt: „Termelni”. Azóta többször elnyerték a szocialista brigád címet, s éppen két bumlizót is ki kellett zárni a kollektívából, de egyik sem volt cigány. A brigádvezető helyettese maga is cigány fiú; tanulnak, s szakmailag is képzik magukat. A I Jó kereset anyagi körülményeiket is nagyban felemlítette, többségük szép házat épített, s a szobájuk falán ott a szocialista brigád címmel együttjánó oklevél is, s kabátjuk hajtókáján a szocialista brigádot megillető jelvény, 20312 normáíhoid Lincz István, a Bólyi Állami Gazdaság traktoros brigád(Folytatás a 3. oldalon) A Szakszervezetek Országos Tanácsa március 19—20-ra hívta össze a szocialista brigádvezetők országos értekezletét Az értekezleten az ipar, az építőipar, a közlekedés, a mezőgazdaság és a kereskedelem szocialista brigádjainak küldöttei megvitatják a szocialista brigád-mozgalom eddigi tapasztalatait és közösen alakítják ki a mozgalom továbbfejlesztésének tennivalóit. A tanácskozást az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában tartják ezer küldött és 200 meghívott részvételével. Price ezredes, a Vietnamban és Thaiföldén állomásozó 2. amerikai repülőhadosztály szóvivője részleteket közölt a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen hétfőn végrehajtott újabb amerikai légitámadásról. Elmondotta, hogy a támadásban, amely helyi idő szerint délután 2 és 4 óra között — magyar idő szerint reggel 7 és 9 óra között — zajlott le, több mint száz repülőgép vett részt. Célpontja Phu Qui város volt, ahol a támadó gépek — az ezredes állítása szerint — „teljesen megsemmisítettek egy 30 épületből álló fegyver- és lőszerraktárt.” Phu Qui város Hanoitól 160 kilométernyire délre, a Vietnami Demokratikus Köztársaság déli határától 280 kilométernyire északra egy fontce útkereszteződésnél fekszik. A bombázásban kétharmad részben repülőgépanyahajókról felszállt légcsavaros gépek és egyharmad részben szárazföldi támaszpontokról felszállt lég- lökéses repülőgépek vettek részt. Az ezredes szerint a légelhárító ütegek több gépet eltaláltak, de egyet sem lőttek le. Az egyik repülőgép azonban, mielőtt visszatért volna az anyahajóra, tengerbe zuhant. Koszorúzás! ünnepsére't Budapesten március 15-én A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága és budapesti bizottsága, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és budapesti bizottsága március 15-én, hétfór. az 1848-as forradalom évfordulóján koszorúzási ünnenségekei rendezett a fővárosban. A múzeumkertben a Himnusz elhangzása után Szabó János, a KISZ Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségeken a fiatalok százai képviselték a fővá-os ifjúságát. A koszorúzások után sokan helyezték el az emlékműveken a hála virágait. Koszorúzás a Kossuth- és a Petőfi-szobornál-T'egnan délelőtt 10 március 13-c alkalmából a szabad ^gharc emlékére a KISZ, a •”’s Ní'T- • '' 5- " **'•'••• 't nevében megkoszorúzták a Kossuth szobrot és a 48-as .éri í'oíőíi szobrot. A képen: koszorúzás a Kossuth téren. (Foto: D.b) * k V i