Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-16 / 63. szám
1965. MÁRCIUS 1«. Mit mond az új rendelet? B. B. tényleges katonai szolgálatra vonult be. A tényleges idő letelte után mint továbbszolgáló továbbra is katona maradt. Évek múlva leszerelt és szakmát tanult. A szobafestői szakma kitanulása után vállalatnál helyezkedett el. s több éve ugyanannál a vállalatnál dolgozik megszakí- . tás nékül. Kérdése, hogy ez az Idő a folyamatos munkaviszony szempontjából figyelembevehetO-e. jár-e utána pótszabadság? Abban az esetben, ha ez 'tieig még ezt az időt nem ették figyelembe, úgy kér- ;e beszámítását. A munka- viszony folyamatossága és szabadság szempontjából is be kell számítani. A Munka Törvénykönyvének rendelkezései szerint nem lehet a munkaviszonyát megszüntetni annak a dolgozónak, aki tényleges vagy tartalékos katonai szolgálatra vonult be. Tehát a tényleges szolgálat ideje munkaviszonyként veendő figyelembe. A továbbszolgáló idő pedig azonos értékű a munkaviszonyban töltött idővel. így ezt az időt is figyelembe kell venni. A levélből megáll am't hatóan több mint két év folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik jelenlegi munkahelyén, így figyelembe kell venni az összes katonai időt munkaviszony és szabadság szempontjából is. Másik kérdése arra irányul, hogy nyugdíjnál ezt az időt beszámítás esetén minden további nélkül figyelembe kell-e venni. A Munka Törvénykönyve rendelkezései a nyugdíjjal kapcsolatos beszámítások vonatkozásában nem irányadók. mert azt külön jogszabály határozza meg ás ennek következtében azokat a jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni. A jelen beszámításnak munka- viszony és szabadság szempontjából nincs kihatása a nyugdíjidő megállapítására. Kérjük, kísérje figyelemmel iogi tanácsadóinkat és ott foglalkozunk nyugdíj jellegű problémájával külön is. G. K. levélében arról érdeklődik, hogy a szakmunkás tanulóként töltött idő beszámítható-e a folyamatos munkaviszony tarta mába? Nem lehet beszámítani. Az Mt. V. 30/A. (3) bekezdése ennek az időnek a fi- gyelmebvételét kizárja. Így nem is érdemes kérni a beszámítást, mert arra lehetőség nincs. Sz. B. munkaviszonyba lépett a vállalatnál szóbeli megállapodás alapján. A munkábalépését követő hatodik héten a vállalat felmondott azon a címen, hogy a próbaidő letelt és nem alkalmas a munkakör ellátására. Ezt sérelmesnek találta, szóban közölték vele, hogy továbbra is maradhat. de nem a jelenlegi munkakörében, hanem más munkakörben és más bérezéssel, ami jóval kevesebb mint az eddigi. Az intézkedéseket Sz. B. sérelmesnek találta. Az Mt. 24. §-a értelmében a próbaidőt csak a munka- szerződés megkötésekor és csak ÍRÁSBAN lehet kikötni, de így is csak legfeljebb 30 napra. A jelen esetben ezen már túl volt a vállalat, mert már jóval hosz- szabb időt dolgozott ott. A bérezés és a munkakör meg- altozfatására sincs jogszabályi lehetőség a jelen eseten, mert az Mt. V. 32. :5-áriak rendelkezése értelmében a dologzót erről a próbaidő letelte előtti na- x>n írásban kellett volna ér- ■síteni. Sz. B. esetében nem lehet próbaidőre vonatkozó ren- ■Ikezéseket alkalmazni, h cm a határozatlan időre zóló munkaviszonyra vo- :•1 kozó rendelkezések az irányadók. Ezért ügyét újból meg !i vizsgálni s annak eréd- sként helyes határoza- ot hozni, vagy pedig megfelelő munkaszerződést kötni 2-------n apló Kiválasztották a legszebb szakköri munkákat Mintha játékországban járna a látogató! Kis tehervagonok:, olajszállító tartálykocsik, csodálatos teherautók, szénszállító szalag, dagasztógép, cementsiló kicsinyített másai állnak egy tetőtartó, egy apró emeletes épület és egy épület- anyagfelvonó modelljének társaságában. A paravánokon pedig a kesztyűkészítés folyama- ‘ át láthatja a néző. A terem közepén gondos munkával készült magyaros hímzésű párnák, hímzett kézitáska, három kicsi és két természetes nagyságú ruha lányoknak. A három rekeszben: kovácsoltvas asztalkák, álló- és asztali lámpák, egy gyönyörű hat karú csillár, fali és rendes szőnyegek, szőttek és csomó- zottak. tökéletes kidolgozású, háromfiókos szekrényke, könyvesállványok és női ruhák, cipők Szakértő legyen a talpán, aki megállapítja, melyik a legszebb. Négy férfi és egy nő járja a kiállítást itt a Leőwey Klára Gimnázium kultúrtermében, hogy a megye középiskolásaiPécsi siker a zalaegerszegi kamara tánc-feszti válón Jelentős országos esemény színhelye volt Zalaegerszeg március 13—14-én. Hazánkban először itt rendeztek kamara- tánc-fesztivált, amelyre az ország minden részéről neveztek be táncegyüttesek, koreográfusok. A kamara tánc-fesztivál verseny jellegű volt. Űj koreográfiákkal szerepeltek a tánccso- port-vezetők, amelyek kislét- számmal adhatók elő. A Pécsi Mecsek Együttes Simon Antal két alkotásával „Találkozás a pusztán” és a „Vágyódás” című koreográfiával szerepelt. A zsűribizottság az ország legkiválóbb szakemberedből állt. A koreográfusa I. díjait Simon Antal „Vágyódás” című kamaratánca nyerte, amelyet Jankovich Erzsébet és Bo- donyi István táncolt. A mű zenéjét összeállította és zongorán kísérte Jakab Zoltán főiskolai tanársegéd. Simon Antal koreográfiája ebben az új műfajban is példamutató. Költői megfogalmazása, a mondanivaló tisztasága és a gondolat tökéletes táncos tolmácsolása — 12,2 millió totó- és lottószelvényt vásároltak tavaly Baranyában. 1,3 millióval többet, mint 1963-ban. méltán nyerte meg a zsűri és a közönség tetszését. Simon Antal a kamaratánc-számnál is megmaradt a néptánc elemeinél és azokat korszerű módon felhasználva újat alkotott. nak szakköri és politechnikai munkáiból megállapítsa, melyik érdemli meg a továbbjutást, az országos döntőn való részvételt, amire április 3—15- ig kerül sor Budapesten. Nehéz a dolguk, de végül is kialakul a sorrend: a kovácsoltvas készítmények közül a Széchenyi és a Nagy Lajos Gimnázium két-két tárgvát, az ötvös, szőnyeg és kerámia tárgyak közül a Művészeti Gimnázium 11 termékét, a párnák közül négyet, a ruhák közül hármat, s a Faipari Ktsz bemutatott darabjai közül két készítményt választottak ki. Közülük is kiemelkedik Papp és Szemlédi kovácsoltvas lámpája a Nagy Lajos Gimnáziumból, valamint Berecz Anna és Latyak Ilona párnája a Radnóti Miklós Közgazdasági Technikumból. Szép Temesä Edit, Schmidt Judit és Nagy Eta ruhája. Az ipari tanulók termékeit a Munkaügyi Minisztérium képviselői még a múlt héten kiválogatták. Az angol nyelvoktatást tanulmányozta egy román tankönyvíró Pécsett A városi tanács v. b. művelődésügyi osztályán román tankönyvszerzőt láttak vendégül tegnap délelőtt. Maria Ta- ranu, a romániai középiskolák angol nyelvi és irodalmi tankönyvének szerzője azért jött Pécsre, hogy tanulmányozza a város általános és középiskoláinak angol oktatását. Maria Taranu ugyanis es?v bukaresti kísérleti középiskolában tanít és magyarországi látogatásának is az a célja, hogy tapasztalatokat gyűjtsön az angol nyelv és irodalom tanításához. Románia általános iskoláiban még nincs nyelvi tagozat, a középiskolákban is sokkal szőkébb körben, mint Magyarországon. Ezen a helyzeten akarnak most változtatni és többek között éppen a Tegnap délután 1/2 3 óra felé riasztották a pécsi tűzoltókat: tüzet jeleztek a Mecseken, a volt Tabakó borozótól mintegy 200 méterre, a tüdőszanatóriumhoz elágaiZÓ út mellett meggyulladt a száraz fű, a gally. A tűzoltók két kocsival vonultak a helyszínre és gyors beavatkozással sikerült a tüzet eloltani. A tűz körülbelül 300 négyszögöl területen égette fel a füvet, az erdőben azonban szerencsére nem okozott kárt Az oltás után megtalálták a tűz fészkét, sőt egy félig tele gyufaskatulyát is. A tüzet hat 101—12 éves fiú okozta, akik játszadoztak” a gyufával. Amikor a fű meggyulladt — elszaladtak. Délután negyed öt táján újból erdőtűzhöz hívták a pécsi tűzoltóságot. A Tettye fölötti magaslatról jelezték a tüzet, de mire a tűzoltók kiértek, a mintegy 300 négyzetméteren égő avart az odasiető mintegy száz kiránduló és turista már jórészt el taposta. A tüzet Bra- dics Lajos 55 éves éjjeliőr, Pécs, Bosnyák u. 12. sz. alatti lakos okozta, aki meggyújtott egy papírdarabot és azt feldobva arra volt kíváncsi, lesz-e háború avagy sem. Szerinte Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, szórványosan előforduló esőkkel. Egykét helyen reggeli köd. Több helyen megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—plus* 4, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden plusz 12—plusz .17 fok között. ugyanis ha az égő papírdarab elszáll a levegőbe, béke lesz, ha leesik, akkor háború. A papír leesett és úgy látszik a háborútól való rettegésében már nem volt ideje arra, hogy el is tapossa. magyar nyelvoktatási tapasztalatok „importálásával”. Maria Taranu elmondta, hogy az angol nyelv és irodalom tanításának pécsi helyzete rendkívül jó és sok módszertani tapasztalatot visz innét haza. HÍREK MÁRCIUS Henriette napja. 16 A Nap kél: 5.56, nyugszik: 17.50 órakor. A Hold kél: 16.34, KEDD nyugszik: 5.55 órakor. jjuszonöt éve, 1940. március 16-án halt meg • * Selma Lagerlöf Nobel-díjas svéd írónő. Mint vidéki tanítónő 33 éves korában egy iro- dalmi pályázat győztese lett, majd „Gösta Bér- ling” című regénye egycsapásra írói hírnevet szerzett. Sűrű egymásutánban, majdnem minden esztendőben újabb könyvvel jelentkezett. Az írónőt, korának kiemelkedő szépírói között ártotta számon az olvasóközönség. Műveit igen sok nyelvre lefordították. Többnyire egybefűzött novellasorozatok látszatát keltő regényeiben, reális ábrázolással, de erősen idealista felfogással mulatja be a vidéki svéd '■etett hazája embertípusait, tájait. Gazdag képzeletvilága, kitűnő jellemrajzainak sokasága, az emberi gyengeségek és bűnök megértő megrajzolása, a jó győzelmébe vetett hit és előadásmódja írásait mindmáig népszerűvé teszi. — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táviratban üdvözölte Luigi Longót, az Olasz Kommunista Párt főtitkárát 65. születés napja alkalmából. — A pécsi városi és Járási Rendőrkapitányság Pécs, Ki lián György u. 3. sz. I. em. 73 as sz. helyiségében március 22-ig délelőtt 9—12 óra között kéri azon személyek megjelenését, akik Szemmel weisz László Pécs, Gárdonyi Géza u. 34. sz. alatti lakosnak valamilyen formában pénzt adtak át. — 400 00 forintos költséggel felújították az egerági gyógyszertárat. Jelentkezés a Felsőfokú Kereskedelmi és Vendé«íátóipari Szakiskolára A Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola nappali tagozatára az 1963-ban vagy később végzettek saját iskolájuknál március 27-ig jelentkezhetnek. Az 1962-ben és előbb végzettek vagy a munkahely útján, vagy közvetlenül a Szakiskolára (Bp., Alkotmány u. 9/11.) küldhetik jelentkezésüket. A jelentkezés Tü. 820. jelzésű nyomtatványon történik. A nappali tagozatra csak a 35. életévüket be nem töltöttek jelen tkezhetnek. A levelező tagozatra életkortól és jelenlegi munkakörüktől függetlenül jelentkezhetnek a dolgozók, ha a szükséges előtanulmányaikat (gimn. érettségi, technikumi oklevél) elvégezték, vagy a képzés szakirányának meg felelő szakmunkás-bizonyítvány- nyal (kereskedelmi eladói, szakács, cukrász, felszolgáló, portás) rendelkeznek, ha legalább másfél évet munkaviszonyban töltöttek, vagy katonai szolgálatot teljesítettek. Levelező tagozat hallgatói részére Pécsett kihelyezett csoport működik. A levelezd tagozatra jelentkezők a Tü. 821-es jelzésű nyomtatványon jelentkezhetnek. Csatolni kell az érettségi bizonyítványt (szakmunkás-bizonyítványt), életrajzot, orvosi igazolást, munkahelyi javaslatot. A jelentkezési okmányokat legkésőbb május 10-ig beérkezően kell a Szakiskola Tanulmányi Hivatalába (Bp., V.f Alkotmány u. 9/11.) beküldeni. A felvételi vizsgák a nappali tagozatra jelentkezők részére Budapestre a pécsi konzultációs központhoz tartozik, részére (Baranya, Tolna és Somogy megye) Pécsett lesznek. A jelentkezőknek felvilágosítást ad a pécsi konzultációs központ vezetője. Nagy Sándor, Pécs, Rét u. 10. Telefon: 24-86. IRTA: HUNYADY JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GABOR A televízió műsora március 16-án, kedden: ^ 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv az ált. isk. VL oszt. számára. A varjú és a rák. 9.00: Kör* nyezetismeret az ált. isk. IIL—< IV. oszt számára. A tanács és a párt munkája. 10.05: Ta« nulmányi kirándulás. Az ált isk. VIII. oszt. számára — ke» miához. Alumíniumgyártás, 11.00: Orosz nyelv középisko* lásoknak. Grisa, Andrej, Má* sa és a kereskedelem. 14.00: Orosz nyelv (ált. isk, VI. oszt. ism.). 14.55: Környe» zetlsmeret (ism.). 15.50: Tanul, mányi kirándulás (ism.). 16,50: Orosz nyelv középiskolások» nak (ism.). 17.15: Műsorkalau^ pedagógusoknak. 17.35: Hírek. 17.40: Kaland a világűrben. NDK kisfilm. 18.00: A Magyar Hirdető műsora. 18.10: Falusi dolgokról. 18.15: Ma este Bér. kési András dedikál. 18.25: FTC—AS Róma Vásárvárosok Kupája labdarúgó-mérkőzés közvetítés a Népstadionból. A közvetítés szünetében Esti me« se. 20.20: Tv-híradó. 20.40: Napi jegyzetünk. 20.45: A vesz les nyer. Mag varul beszélő an goi filmvígjáték. (11 éven fe« lülieknek!) 22.10: Tv-híradó, — 2. kiadás. 22.30: Műsorzárás, — 514 állami bérlemény é$ 150 bányászlakás került személyi tulajdonba 1964-ben Baranyában. A szénbányá-zati trösztök kezelésében volt szolgálati lakásokat az OTP fiókjai értékesítették. — A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Kalmár László Kossuth-díjas filmrendezőt — nyugalomba vonulása alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címmel tüntette ki. — Lapunk március 14-t, vasár« napi számában a nyomda hibájából sajnálatos elírás történt. A 12. oldalon lévő Pálkutl Keresztély című írás első bekezdése -helyesen Így hangzik: „Bevallom a feladványt nem tudtam megoldani. Ezúttal nem azért, mintha a riportalany, Pálkutl Keresztélv. a mohácsi városi tanács vb-elnöke, igen bonyolult ember volna. Nem, éppen nagyon természetes és világos egyéniség”. — Pécs mj. városi Tanács VB értesíti a III. kér tanács területén lakókait, hogy a kerületi tanács végrehajtó bizottsága március 16—19. között szakigazgatási szerveinél felméri az ügyfélforgalmat, az ügyintézés gyorsaságát és színvonalát. Ezzel kapcsolatban az ügyintézők az ügyfelek ré'zére kitöltés céljából kérdőíveket adnak át. Kérik, hogy az ügyfelek a kérdőívek kitöltésé’el járuljanak hozzá a felmérés eredményességéhez. — Találtait egy kerékpárt. Igazolt tulajdonosa a sikló i rendőrkapitányságon átveheti. — Egyéves garanciát nyújtanak a korábbi hat hónapival szemben az elektromos forró- víztárolókra. A pécsi és baranyai üzletekben az 1965. január 1-től eladott bojlerek garanciajegyén ennek megfelelőért módosítják a garanciális időt, a javítást a bol ok aláírással és cégbélyegzővel igazolják. — Négymillió forintot fizetett ki a tsz-zárszámadás kor az Olasz és Vidéke Takarék- szövetkezet. Ebből az összegből egymillió forintot tettek takarékba az olasz! gazdák. i * Tus a Mecseken